Nagy Imre (Kaposvár, 1896. jún. 7. – Bp., 1958. jún. 16.): politikus, miniszterelnök, közgazdasági író, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1950, r. 1953.). Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanuja. Szegényparaszt családból származott. Felső kereskedelmi iskolát végzett, majd lakatos mesterséget tanult. Mint segéd Diósgyőrött és Kaposvárott dolgozott. 1914-ben bevonult katonának és orosz hadifogságba esett. 1918-ban belépett az oroszországi Kommunista Párt Magyar csoportjába és a Vörös Hadsereg tagjaként harcolt. Hazatérte után (1921) Somogy vm.-ben szervezte a földmunkásmozgalmat. 1925-től 1927-ig az MSZP tagja volt. 1925. november 28-án feleségül vette Égető Máriát. 1928-ban Bécsbe emigrált. 1929-ben visszatért a SZU-ba és a moszkvai Agrártudományi Intézet, majd a Központi Statisztikai Intézet munkatársa. A II. világháború idején a m. nyelvű Kossuth Rádió egyik vezetője Tbilisziben. 1944 végén hazatért Mo.-ra és tagja lett az MKP, majd az MDP Központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. 1944. dec. 22-től 1945. november 12-ig földművelésügyi, nov. 15-től 1946. márc. 20-ig belügyminiszter. 1950. dec. 18-tól 1952-ig élelmezési miniszter. 1948-ban az országgyűlés elnöke. Ezután a tanítást választotta és megszakításokkal 1948–1956 között a bp.-i Közgazdasági egy.-en tanított. Egy rövid időre megszűnt a vezető szerepe a Pártban a mezőgazdaság szocializálásával kapcsolatos ellenvéleménye miatt 1952. jan. 5-től nov. 14-ig begyűjtési miniszter. 1952-ben miniszterelnök helyettes. 1953-tól majdnem két évig miniszterelnök. (1953. júl. 4. – 1955. ápr. 18.). A törvénytelen bebörtönzések feloldása, a kitelepítések megszüntetése és hatálytalanítása, az életszínvonal emelésére tervezett intézkedései szembe állította a Rákosi–Gerő személyi kultusszal. 1955. áprilisában tisztségétől megfosztották és a Pártból kizárták. Ezzel felszámolták az első magyar reformkísérletet. De két éven át tartó miniszterelnöksége alatt született meg és bontakozott ki a sztalinista rendszert elutasító politikai és szellemi mozgalom, mely az 1956-os forradalom és szabadságharchoz vezetett. 1956. okt. 24-től november 12-ig ismét minszterelnök a szovjet csapatok magyarországi megszállásig (1956. nov. 4.) Miniszterelnöksége alatt megszűnt az egypártrendszer Mo.-on, visszaállt a 45-ös szabad választások alapján alakított demokratikus koalíciós rendszer, ami 1947-ben megszűnt. Az ő miniszterelnökségéhez fűződik, hogy a kormány Mo.-ot semlegesnek nyilvánította (1956. nov. 2.) A Kádár-kormány bíróság elé állította. Halálra ítélték és kivégezték (1958. június 16.) – Kivégzésének 30. évfordulóján 1988. június 16-án Nagy Imre emlékművet avattak Párizsban a Père Lachaise temetőben. 1989. június 16-a óta ezen a napon emlékezik Mo. Nagy Imrére és a szabadságharc többi résztvevőjére. – M. Agrárproblémák (Bp., 1949); Egy évtized I–II., (Bp., 1956); Vitairatok és beszédek (1955-1956), Adalékok az újabbkori magyar történelemhez (Magyar Füzetek, Párizs, 1986). – Irod.: Molnár Miklós – Nagy László: Két világ közt (Nagy Imre útja) (Brüsszel, 1963); Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon (Bp., 1967); Gosztonyi Péter: A magyar forradalom története (München, 1981); Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (München 1983); Gyurkó László: 1956 (Bp., 1987); Ember Judit: Menedék-jog 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989); Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (vál., szerk., és a bevezető szöveget írta (Bp., 1989) – Szi. Márai Sándor: Mennyből az angyal (vers); András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában (vers); Petri György: Nagy Imréről (vers); Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag (vers); Nagy Gáspár: A fiú naplójából (vers); András Sándor: Nagy Imre (vers)