Orczy Lőrinc, báró (Tarnaörs, 1718. aug. 9. – Pest, 1789. júl. 28.): költő. ~ József és László apja. 1741-től az osztrák örökösödési háborúban, majd a hétéves háborúban harcolt. Drezda, majd Berlin ostrománál a saját maga által felállított hajdú és jászkun ezredeket vezette. 1764-ben tábornoki ranggal nyugdíjba vonult s tarnaörsi birtokán gazdálkodott. 1767-ben Abaúj vm. főispáni helytartójává, később főispánjává nevezte ki a kir. Tisztségéről 1784-ben mondott le. 1774-től 1782-ig a Felső-Tisza szabályozásának kormánybiztosa volt. Tarnaörsi kastélyában számos író felkereste, 1772 után ő is megfordult Pesten és Budán. A kései m. feudalizmus költője volt; a nagybirtokos költőtípus késői képviselője. Költészete felvilágosodási elemeket is felmutat, de alapjában véve a régi nemesi életszemléletet tükrözi, kicsendül belőle félelme a polgári fejlődéssel szemben. – M. Bessenyei György társasága (Bécs, 1777; e kötetben Bessenyeihez írt költői levele); Költeményes holmi egy nagyságos elmétül (kiadta Révai Miklós, Pozsony, 1787); Két nagyságos elmének költeményes szüleményei (Pozsony, 1789; Barcsay Ábrahámnak hozzá intézett költői leveleit is tartalmazza). – Irod. Arany János: O. L. (Koszorú, 1863); Bőhm Dezső: O. L. élete és költészete (Kolozsvár, 1909); Császár Elemér: O. L. (Irod. tört. Közl. 1917); Waldapfel József: A magyar irodalom a felvilágosodás korában (Bp., 1954).