Orovecz Béla (Bp., 1909. szept. 5. – Bp., 1966. dec. 17.): orvos. 1934-ben szerzett orvosi oklevelet. Utána a bp.-i II. sz. Belgyógyászati Klinikán, később a III. sz. Sebészeti Klinikán működött. 1936-tól 1945-ig a Magyar Vöröskereszt Mentésügyi Osztályán tanácsadó szakértő, ill. orvos-előadó. A II. világháború ideje alatt az Orsz. Légoltalmi Parancsnokságon is teljesített szolgálatot. E minőségében nagy számban mentett meg politikai v. más okból üldözötteket. 1948-ban honvédségi állományból a népjóléti min.-ba került a mentésügy átszervezésére. Az 1948. máj. 10-én megalakult Orsz. Mentőszolgálatnak kezdetben miniszteri biztosa, 1948 szept.-étől haláláig főig.-ja. Széles körű szervezési munkával megteremtette az egységes mentőszervezetet. 1954-ben életre hívta a rohamkocsi-szolgálatot (helyszínre kivitt ambulancia), 1956-ban megalakította a Mentőkórházat, 1958-ban kezdeményezésére kezdte meg működését a Légi Betegszállító Csoport. Ugyancsak 1958-ban megrendezte az I. Nemzetközi Mentőorvosi Kongresszust. A szocialista országok mentőszervezetei munkabizottságának haláláig elnöke. Tudományos munkái egészségügyi szervezési, elsősegélynyújtási kérdésekkel foglalkoznak, nevéhez fűződik az oxyologiának (sürgősségi ellátásnak) mint önálló szakterületnek felismerése, rendszerezése és e téren az irodalmi munkásság elindítása hazánkban. – F. m. Az elsősegélynyújtás kézikönyve (Rácz Lajossal, Bp., 1950).