Kezdőlap

Pertorini Rezső (Kőszeg, 1927. szept. 1.Bp., 1980. ápr. 19.): orvos, pszichiáter és neurológus szakorvos, az orvostudományok kandidátusa (1970). 1945-ben érettségizett a kőszegi bencés gimn.-ban. 1945-től a bp.-i tudományegy. orvosi karának hallgatója volt, 1951-ben szerzett diplomát. Pszichiátriai szakvizsgát 1955-ben tett, 1958-ban neurológiából, majd törvényszéki elmeorvostanból szerzett szakorvosi képesítést. Orvosi működését az Orsz. Mozgásterápiai Intézetben kezdte, majd 1951 végétől 1958-ig a Fővárosi Róbert Károly körúti Kórház Elmeosztályán dolgozott mint segédorvos, majd alorvos, ill. adjunktus. 1958-ban a szakorvosi vizsgán meghívást kapott Juhász Pál professzortól a Debreceni Orvostudományi Egy. Ideg-Elmeklinikájára, ahol 1963 végéig dolgozott adjunktusi beosztásban. 1963-tól haláláig Bp.-en az Orsz. Ideg- és Elmegyógyászati Intézet osztályvezető főorvosa. Tudományos tevékenységét a klinikai pszichiátria, a neurológia és az orvosi pszichológia terén fejtette ki. Közel 40 tanulmányt és cikket írt e tárgykörökben. Rendszeres előadója volt az Orvostovábbképző Intézet tanfolyamainak, speciálkollégiumot tartott a Semmelweis Orvostudományi Egy. medikusai számára. Széles körű közéleti és tudományszervezési munkásságot fejtett ki a hazai pszichoterápia tudományos keretei és a pszichoterapeuta-képzés megteremtése érdekében. Mo.-on az elsők között alkalmazott csoport-pszichoterápiás módszereket. Dolgozott az Ideg-Elmeorvos Társaság Pszichoterápiás Munkacsoportjában, közreműködött a Pszichoterápiás Hétvégek megszervezésében. 1974 óta a Szocialista Országok Pszichoterápiás Munkacsoportjában Mo. egyik hivatalos képviselője volt. 1980-ban a Magy. Pszichologiai Társaság vezetőségi tagja és a Klinikai Pszichológiai Szekció elnöke lett. – F. m. Neurosisok a mindennapos orvosi gyakorlatban (Bp., 1965); Csontváry Kosztka Tivadar festőművész patográfiája (Bp., 1966); Psychotherapia (Bp., 1969); Személyiségzavarok (Horváth Szabolccsal, Bp., 1972); Orvosi pszichológia a gyakorlatban (Polcz Alaine-nel, Bp., 1976). – Irod. Popper Péter: P. R. 1927-1980 (Magy. Pszichológiai Szle, 1980.)