Kezdőlap

Pogány József (Bp., 1886. nov. 8.SZU, 1939): újságíró, író. 1909-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert a bp.-i egy.-en. 1906-tól jelentek meg cikkei a Munka szemléjében. Mint a Világ, a Friss Újság, majd a Népszava munkatársa kiterjedt publicisztikai és kritikai tevékenységet folytatott, cikkei jelentek meg a Renaissance-ban is. A Világkönyvtár c. haladó, főleg a Ny-i kultúra legértékesebb darabjaiból álló sorozat szerk.-je volt. Az I. világháború alatt katonai szolgálatra hívták be, 1916-tól haditudósító, majd tevékeny részese az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom előkészítésének. 1918-ban szerk. A tudás c. szocialista folyóiratot. A Károlyi- és Berinkey-kormány idején államtitkári rangban kormánybiztosként a Katonatanács elnöke. A Tanácsköztársaság alatt hadügyi, külügyi, végül közoktatásügyi népbiztos, a székesfehérvári II. hadtest parancsnoka, a párt ellenőrző bizottságának tagja. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, részt vett a KMP munkájában. Majd Moszkvába ment, 1922 – 29-ben dolgozott a kommunista Internacionálé agitációs és propagandaosztályán. 1929 után az SZU Tervhivatala igazgatóságának tagja. 1937-ben letartóztatták. A sztálini önkény áldozata lett. – F. m. Harcok emberei (tanulmányok, Bp., 1911); A Balkán háború és az osztrák-magyar imperializmus (Bp., 1913); A Munkapárt bűnei (Bp., 1917); Dánia, a paraszteldorádó (Bp., 1918); Emberek és korok (Bp., 1919); Napóleon (dráma, Bp., 1919); Forradalom és ellenforradalom (Bp., 1919); Szocialista külpolitika (Bp., 1919); A fehér tenor Magyarországon (Bécs, 1920); Kommunisták és szakszervezetek (Bécs, 1922); Kultúra, álkultúra (szerk. az életrajzot és a jegyzeteket írta Geréb László, Bp., 1962). – Irod. Varga József: P. J. Kultúra-álkultúra (Kortárs, 1962. 8. sz.).