Kezdőlap

Preisich Miklós (Bp., 1918. máj. 21.Bp., 1983. máj. 19.): vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (1975). Mérnöki oklevelét 1940-ben, a bp.-i műegy.-en szerezte meg, majd az egy. Mezőgazdasági és Kémiai Technológiai Int.-ében dolgozott két évig. 1946-1948 között ipari üzemekben szerzett gyakorlati ismereteket: 1949-1951 között az adminisztratív irányításban vett részt, 1949-től a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezető-h.-e. 1951-63-ban a Vegyiműveket Tervező Vállalat főmérnöke, a Vegyipari Tröszt műszaki vezérigazgatója 1963-67-ben, a Magyar Vegyipari Egyesülés elnökh.-e 1968-75 között, és 1975-1983 között a Vegyipari Számítástechnikai Fejlesztési Társulás ig.-ja. Éveken át részt vett a vegyipari beruházások és fejlesztések irányító munkálataiban, a hazai vegyipar megteremtésében. Kandidátusi értekezésében a vegyipari integráció technológiai és rendszertechnikai kérdéseivel foglalkozott. Mint a Magy. Kémikusok Egyesülete főtitkárának jelentős szerepe volt a szervezet tudománypolitikai feladatainak megvalósításában, nemzetközi tekintélyének megerősödésében. Nemzetközi munkásságának eredménye volt az Európai Kémikus Egyesületek Szövetségének megalakulása, melynek titkára volt (1969-83). 25 tanulmányt, 1 egy szakkönyvet írt, de közreműködésével számos más könyv is megjelent. Munkásságának elismeréséül kitüntetésekben részesült, többek között megkapta a Than Károly Emlékérmet (1958).– F. m. Bevezetés az elektrokémiába (Bp., 1942, 1960), Vegyészek zsebkönyve (szerk., Bp., 1954, 1959, 1963); Vegyipari termékek (szerk., Bp., 1974).– Irod. Inczédy János: Dr. P. M. (Magy. Kém. L., 1983. 6. sz.).