Regöly-Mérei Gyula (Bp., 1908. nov. 21. – Bp., 1974. aug. 18.): orvostörténész, kórboncnok, sebész, fül-orr-gégeszakorvos, c. egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1954). Oklevelet a bp.-i egy.-en szerzett (1934). 1934–36-ban a III. sz. sebészeti klinikán műtősebész, 1936–47-ben a fül-orr-gégeklinikán tanársegéd, 1947–74-ben a Kórbonctani Intézetben tudományos főmunkatárs volt. 1936-ban magántanárrá habilitálták. Évekig az MTA Orvostörténeti Bizottsága titkári teendőit is ellátta. Számos orvostörténeti társaság tagja volt. 1968–1972 között a Magyar Orvostörténelmi Társaság alelnöke. Főleg a fül-orr-gégebetegségek klinikumával, majd kórbonctani és később elsősorban orvostörténeti kérdésekkel foglakozott. Semmelweis betegségének kérdését paleopatológiai szempontból vizsgálta. Brunszvik Teréz, III. Béla király és felesége csontvázának kórbonctani értékelését is elvégezte. Munkásságáért több kitüntetést kapott, így Weszprémi István-emlékérmet, a Kubai Ak. Tomas Romay y Chacon-érmét. – F. m. A középfül physiológiája és pathológiája a csecsemőkorban (kanditátusi értekezés tézisei, Bp., 1954); Az ősemberi és a későbbi emberi maradványok rendszeres kórbonctana (Orvostörténeti Könyvtár, paleopatológia-sorozat, II., Bp., 1962); Akik legyőzték a betegségeket (Bp., 1963); Élet, egészség, betegség (Buga Lászlóval, Bp., 1965); Korányi Sándor élete és tudományos működése (Bp., 1967); Semmelweis betegségének pathológiai rekonstrukciója a katamnesztikus elemzés és a paleopathológiai vizsgálat alapján (Bp., 1969). – Irod. Hídvégi Jenő: R. M. Gy. (Orv. Hetil., 1974. dec. 1.); R. M. Gy. (Orvosegyetem, 1974. szept. 1.).