Roheim Géza (Bp. 1891. szept. 12. – New York, 1953. jún. 7.): etnográfus, pszichoanalitikus. A lipcsei és berlini egy.-en ismerkedett meg a freudizmussal, 1914-ben Bp.-en doktorált földrajzból. Az MNM Néprajzi Osztályán dolgozott. 1921-ben Freud-díjat kapott. 1928 – 31-ben néprajzi gyűjtőúton járt Francia-Szomáliában, Közép-Ausztráliában, Melanéziában és az arizonai juma indiánok között. 1938 – 39-ben a worcesteri állami kórházban dolgozott, 1939-ben New Yorkban magánprakszist kezdett. 1947-ben a nawaho indiánok között gyűjtött. A Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925) témaköréből induló kutatómunkája e kérdések egyetemes néprajzi vizsgálatává bővült. A népi kultúra történeti rétegeinek feltárására törekedett. Írásaiban a hiteles néprajzi anyagot pszichoanalitikus szemlélettel értelmezte. – F. m. A varázserő fogalmának eredete (Bp., 1914): Australian totemism (London, 1925); Mondmythologíe und Mondreligion (Leipzig – Wien – Zürich, 1927); Animism, magic and the divine king (London, 1930); A csurunga népe (Bp., 1932); The eternal ones of the dream (New York, 1945); Hungarian shamanism (Psychoanalysis and the social sciences Vol. 3. New York, 1951); Hungarian and Vogul mythology (New York, 1954). – Irod. Devereux, G.: G. R: American Anthropologist (1953).