Kezdőlap

Rothbart Irma (Bp., 1896. nov. 30.Újvidék, 1970): orvos. Sinkó Ervin felesége. Bácskai gazdag gabonakereskedő lánya volt. A bp.-i egy. bölcsészkarán kezdte tanulmányait magyar–német szakon, majd abbahagyta és az orvosi karon tanult tovább. Részt vett 1918-ban az antimilitarista szervezkedésben. Az októberi polgári demokratikus forradalom után a KIMSZ Központi Vezetősége mellett működő számvizsgáló csoport, majd az Ellenőrző Bizottság tagja volt. Ő teremtette elő az Internacionálé c. folyóirat költségeit. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosságon az ifjúmunkás- és propagandaügyosztály h. vezetője. A tanácshatalom bukása után rövid ideig részt vett a KIMSZ illegális irányításában, de letartóztatták. Kiszabadulása után Ausztriába emigrált. 1920-ban néhány hónapig Lékai János mellett dolgozott a KIMSZ bécsi titkárságán. Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. 1926-tól 1932-ig férjével Jugoszláviában élt. 1932-ben Párizsba utaztak. Itt alkalmi gépírónőként dolgozott. 1936-ban elkísérte férjét Moszkvába. Innen visszatértek Párizsba, majd 1939-ben Jugoszláviába. Öngyilkos lett. – Szi. Sinkó Ervin: Optimisták (r., Újvidék, 1955); Sinkó Ervin: Egy regény regénye (emlékirat, I–II., Újvidék, 1955); Illyés Gyula: Beatrice apródjai (emlékirat, Kortárs, 1978. 6. sz.).