Kezdőlap

Sáfrán Györgyi (Bácsbokod, 1911. márc. 8.Bp., 1985. febr. 22.): irodalomtörténész, pedagógiai író, könyvtáros. A szegedi tudományegy. elvégzése után tanár, majd 1943-46-ban Szegeden, 1946-48-ban Bp.-en kollégiumi ig. 1948-tól 1968-ig, nyugdíjba vonulásáig az MTA könyvtárában dolgozott mint tudományos főmunkatárs. Tudományos munkássága főleg Arany János életművének feltárásával, valamint a hazai nőneveléssel kapcsolatos. Kezdeményezte a leányisk.-k múltját, életét, kiváló pedagógusait megörökítő dokumentumok, visszaemlékezések összegyűjtését és könyvtári-, ill. levéltári elhelyezését. Az MTA kézirattárában számos jelentős irodalmi és tudományos dokumentumot tett hozzáférhetővé a kutatás számára. A legjelentősebbek ezek közül Arany János és Kosztolányi Dezső kéziratainak és levelezésének nyomtatott katalógusai. Közreműködött Arany János összes műveinek kritikai kiadásában, sajtó alá rendezte, bevezette Arany János levelezését. – M. Zirzen Janka és az egységes magyar nőnevelés kezdete (Szeged, 1942); Történeti kutatások Kufsteinben (Bp., 1984).– Irod. Kondor Viktória: S. Gy. (Magy. Nemzet, 1985. márc. m.); Lakatos István: Koszorú S. Gy. sírjánál (Magy. Nemzet, 1985. márc. 18.).