Kezdőlap

Schlammadinger József (Székesfehérvár, 1898. máj. 3.Szolnok, 1975. jan. 3.): orvos, bőrgyógyász. A debreceni Tisza István Tudományegy. orvosi karán szerezte oklevelét (1927). Bécsben egy évig a II. Anatómiai Intézetben, Debrecenben ugyancsak egy évig a Kórbonctani Intézetben volt externista. 1924-től a debreceni bőrklinikán dolgozott. 1930-ban a bőr- és nemi betegségek tárgykörből szakorvosi vizsgát tett. 1930-tól tanársegéd és a klinika szövettani laboratóriumát vezette. 1936-ban habilitálták egy.-i magántanárrá a bőr- és nemi kórtani diagnosztika tárgykörből. 1938-tól a soproni kórházban rendelő főorvos. 1939-ben nevezték ki az ungvári áll. kórház bőrgyógyászati osztályára osztályvezető főorvossá, egyidejűleg előadásokat tartott a debreceni egy.-en. 1944 októberében ismét Sopronba került, ahol a felszabadulásig a kórház kórbonctani laboratóriumát vezette. 1945 májusában megszervezte, majd közel két évig vezette a soproni nemibeteg-gondozót. 1947-től a szolnoki kórház bőrgyógyász főorvosa. Emellett az Orsz. Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) orvosa is volt, majd a bőr- és nemibeteg-gondozóban rendelt. 1950-től a kórház igazgatóhelyettese, 1960-tól 1968-ig, nyugdíjazásáig ig.-ja volt. – Fő kutatási területei: a bőrgyógyászati diagnosztika minden ága, foglalkozási bőrártalmak, a szaruréteg optikai tulajdonságainak problémái, az ulcuscruris chronieum terápiája stb. 1957-ben Stockholmban részt vett a nemzetközi dermatológus kongresszuson. Közel 40 közleménye jelent meg. – M. A gyakorló orvos bőrgyógyászata (Bp., 1961). – Irod. Pastinszky István: Dr. Sch. J. 1898–1975 (Bőrgyógyászati és Venerológiai Szle, 1975).