Strausz László (Bp., 1901. nov. 1. – Siófok, 1988. jún. 21.): geológus, paleontológus, Kossuth-díjas (1953), a földtudományok doktora (1953). 1920-ban iratkozott be a bp.-i tudományegy. természetrajz-földrajz szakára. Egy.-i évei alatt, 1924-ig az Eötvös Kollégium tagja volt. Földtan főtárgyból 1924-ben doktorált. A Dunántúl földtani képződményeivel a Pécs-baranyai Kőszénbánya Rt.-nél töltött nyári gyakorlata alatt ismerkedett meg (1923), ez meghatározta munkásságának további irányvonalát. 1925-től a berlini Collegium Hungaricumban tanult két évig ösztöndíjasként. Tanári oklevelét 1928-ban szerezte meg, és a következő évben a Bp.-i Gyakorló Középisk.-ban földrajzot oktatott. 1931-1933 között két alkalommal is dolgozott a Földtani Intézetben. 1933-ban az EUROGASCO olajkutató geológusnak alkalmazta, s ettől kezdve ennek jogutódainál (MAORT, MASZOLAJ) dolgozott, végül az Orsz. Kőolaj- és Gázipari Trösztnél osztályvezető-főgeológus. Nyugdíjazása után (1962) kutatómunkáját utolsó munkahelyén, majd a Magy. Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézetnél (1980) folytatta tovább haláláig. Kutatásai csaknem az egész Dunántúl és a Cserhát neogén és részben paleogén üledékes képződményeinek vizsgálatára kiterjedtek. Biosztratográfiai és faciológiai elemzéseihez főként az üledékek Molluszka-faunáját használta fel. Az 1940-es évektől behatóan foglalkozott a pliocén rétegtani kérdéseivel, a legfiatalabb tektonikával és a faciesvizsgálatok szerepével a kőolajkutatásban. Nevéhez fűződik számos új faj és változat leírása, a Viviparusok revíziója variációs-statisztikus módszerrel, a pannonon belüli szinttájak elkülönítése, a rétegtani nevezéktan fejlesztése. A Magyarhoni Földtani Társulat 1986-ban t. tagjául választotta. Több mint 70 közleményéből kilenc monografikus feldolgozás. – F. m. Geologische Fazieskunde (Földtani Intézet Évkönyve, Bp., 1928); Magyarországi miocén-mediterrán csigák határozója (Bp., 1962); Neszmélyi eocén puhatestűek (Geol. Hung., Ser. Paleontologica Fasc. 38. Bp., 1974).