Kezdőlap

Szabó Ervin (Szlanica, 1877. aug. 22.Bp., 1918. szept. 30.): szociológus, könyvtárigazgató. Elszegényedett polgári családból származott. Egy.-i. tanulmányait a bp.-i egy. jogi karán kezdte, majd két alapvizsga letétele után a bécsi egy.-en folytatta. A bp.-i egy. államtudományi fakultásán doktorált 1899-ben. Már egy.-i hallgató korában nemzetközi hírnévre tett szert statisztikai és könyvtárosi munkáival. Egy évig a képviselőház könyvtárában gyakornok, 1900-tól 1904-ig a bp.-i Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárosa, majd a Fővárosi Könyvtárhoz került, 1911-től ennek ig.-ja, s vezetése alatt elérte a korszerű társadalomtudományi könyvtár színvonalát. Széles körű művelődési hálózatot tervezett, a könyvtárt a széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni. Könyvtárosi munkája szorosan összefüggött a munkásmozgalomban vállalt jelentős részvételével elméleti és gyakorlati téren egyaránt. 1900-tól az MSZDP aktív tagja, a Népszava állandó munkatársa és az évenként kiadott Népszava Naptár szerk.-je, a szocialista diákmozgalom irányítója, számos agitációs füzet szerzője. Társadalomtudományi munkásságát – tudományos szinten – 1903-ban kezdte meg, elsősorban a Társadalomtudományi Társ.-ban (melynek 1906-tól alelnöke volt) és a Huszadik Században; az utóbbiban rendszeres tájékoztatást adott a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről. Cikkeket írt a Neue Zeit c. német és a Mouvement Socialiste c. francia folyóiratba is. Szerkesztésében és előszavával jelent meg Marx és Engels válogatott írásainak két kötete (1905; 1909), amely a m. nyelvű marxista irodalom alapvetését jelentette. E munkálatai során kapcsolatba került Sorellel, Kautskyval, Mehringgel, Plehanovval, majd 1904 végén Párizsban Lagardelle-lel és a francia szindikalistákkal, továbbá már bécsi egy.-i évei alatt számos orosz emigráns szocialistával. Ezekben az években (1901 – 1905) az orosz szocialista emigrációval együttműködve részt vett az illegális pártirodalom Oroszo.-ba juttatásában. 1904 – 05-ben ~ irányításával kovácsolódott egybe az SZDP ellenzéki csoportja, amelynek elméleti alapvetését Pártfegyelem és egyéni szabadság c. írása fogalmazta meg. Az 1905-i pártkongresszuson szenvedett ellenzéki kudarc és másfél esztendős betegsége passzivitásba szorította. Így egyre jobban elszigetelődött. Írásaival támogatta a Szabadgondolat c. folyóiratot és a Világ c. napilapot. Az I. világháború éveiben tevékenysége új lendületet kapott, súlyos betegsége ellenére az antimilitarista mozgalom szellemi vezérévé vált. Részt vett háborúellenes röpcédulák írásában is. Lakásán gyakorta tanácskoztak az antimilitaristák (Alpári Gyula, Korvin Ottó, Mosolygó Antal, Sallai Imre, Révai József stb.). Betegágyában fejezte be nagy történelmi művét az 1848 – 49-i forradalomról. – F. m. A magyar jakobinusok,(Bp., 1902); Társadalmi ép pártharcok a 48 – 49-es magyar forradalomban (Bécs, 1921, Bp., 1946); Szabó Ervin Válogatott írásai (műveinek teljes bibliográfiájával, Bp., 1958); Szabó Emin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900 – 1918 (Kőhalmi Béla tanulmányával, Bp., 1959). Sz. E. történeti írásai, vál., bev. Litván György (Bp., 1979). – Irod. Kálmán József: Sz. E. (Bp., 1946); Tömöry Márta: Sz. E. ifjúkori röpirata a nemzetiségi kérdésről (Századok, 1958. 1 – 4. sz.); Kőhalmi Béla: Sz. E. a könyvtáros (Bp., 1959); Horváth Zoltán: Magyar századforduló (Bp., 1961); Litván György: Sz. E. viszontagságos utóélete (Századvég 1988). – Szi. Major Ottó: Isten békéje (r., Bp. 1959).