Kezdőlap

Szabó József (Kalocsa, 1822. márc. 14.Bp., 1894. ápr. 10.): bányamérnök, geológus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1858, r. 1867, ig. 1888), a kőzetkutatás világhírű szaktekintélye. 1837-től 1841-lg a pesti egy.-en filozófiát és jogot hallgatott, majd a selmecbányai bányászati ak.-n tanult. 1848-ban Kossuth Lajos minisztériumába került és a szabadságharc idején a puskaporgyártásnál segédkezett mint Pest megyei salétrom-főfelügyelő. 1851-ben a filozófiadoktorává avatták; 1855-ben a budai állami főreálisk., 1858-ban a pesti kereskedelmi ak., 1862-től a pesti egy. ásvány-földtan tanszékének r. tanára. 1883 – 84-ben az egy. rektora. Tudományos munkásságának fő területe Mo. harmadkori vulkánosságának tanulmányozása; a tudományos kőzettanban a trachitrendszer kifejtése. Úttörő jelentőségűek a m. Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsőként állapította meg az. Alföld medencealjzata jelentős mozgásainak észlelhető nyomait. Kiváló geológusok, mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel; nevéhez fűződik a bp.-i egy. ásvány-kőzettani intézetének létrehozása, számos egy. i tankönyv megírása. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat Szabó Józsefemlékalapltványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként Szabó József éremmel tünteti ki. – F. m. Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai (Pest, 1866); Északamerikai utam vonala (Bp., 1883); Geológia (Bp., 1883); Selmecz környékének geológiai leírása (Bp., 1891). – Irod. Inkey Béla: Emlékbeszéd Sz. J. tag felett (Akad. Ért. VI. 8. füz. 1895); Koch Antal: Sz. J. emlékezete (Földtani Közl. Bp., 1895).