Széchenyi István, gróf (Bécs, 1791. szept. 21. – Döbling, 1860. ápr. 8.): a 19. sz. első felében megindult nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezője és legjelentősebb személyisége, az MTA alapítója és tagja (ig. 1830, t. 1837), másodelnöke (1830 – 50). Apja Ferenc gr., az MNM alapítója, anyja a Georgikont alapító Festetics György gr. testvére, Julianna volt, felesége Seilern Crestentia grófnő, gyermekei ~ Béla és ~ Ödön. Hamar felébredt érdeklődése Mo. gazdasági és kulturális élete iránt. 1815 – 1825 között többször bejárta Ny-Európát. A fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változtasson s erre megnyerje elsősorban a nagybirtokos osztály tagjait. 1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt ogy. alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul), 1830 elején jelent meg Hitel c. munkája. A benne vázolt program a mo.-i feudalizmus gazdasági-társadalmi válságából nőtt ki, az árutermelés növelésében érdekelt birtokos rétegek korszerűbb gazdálkodásához szükséges tőke hiányát, ill. ennek okait tárta fel és a mo.-i hitelviszonyok megjavítását követelte. A polgári átalakulás vezető erejét elsősorban a főnemességben látta; tőlük várta a jobbágyok felszabadítását is. A Hitel az 1830-as években kibontakozó reformmozgalom programjává vált. Az arisztokraták nagy része ~ ellen lépett fel; állásfoglalásukat Dessewffy József gróf foglalta össze A „hitel” cz. munka taglalatja címmel (Kassa, 1831), ez a Világ c. válasziratának közzétételére (1831) serkentette. Ebben – bár kevésbé zártlogikai összefüggésben – világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendőit; a célhoz vezető út a vagyonosodás és a szellemi előrehaladás, mindennek előfeltétele a polgári szabadság, akadályai pedig a nemesi előjogok és a jobbágyrendszer. Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után Stádium c. művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta követeléseit. A Stádium kinyomtatását a cenzúra megtiltotta. Külföldön adta ki, 1833 őszén jutottak Mo.-ra becsempészett példányok. Részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában (1831), a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik első nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötőt (1836), szorgalmazta a Duna-Tisza-csatorna építéséről szóló törvény jóváhagyását, foglalkozott a m. színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyótenyésztés fejlesztését, színvonalát; kir. biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a később róla elnevezett al-dunai út építését (1835 – 37); nevéhez fűződik a Lánchíd létrehozása, amelyen először kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére. Az állandó híddal ~ dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette. Az 1840-es években a Tisza-szabályozás és ármentesítési munkák megindítása (1845 – 46), a balatoni gőzhajózás életre hívása (1846) emelkedik ki gyakorlati tevékenységéből. Politikai programjában egyre inkább megtorpant, szembefordult a köznemesi reformellenzék soraiban mutatkozó, mind határozottabb tendenciákkal. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832 – 36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. jan. 2-án megindított Pesti Hírlapja már nyílt fellépésre késztette ~t Kossuth ellen, Kelet népe (1841) c. művében azzal vádolta Kossuthot, hogy „izgatásával” veszélyezteti a békés reformtörekvéseket. Kossuth válaszában visszautasította ~ vádjait, ugyanakkor az 1830-as évek ~jéről megállapítja, hogy „Ujjait a kor ütőerére tevé és megértette lüktetéseit; és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak…”. Az MTA 1842-i nagygyűlésén tartott nagy feltűnést keltő ünnepi beszédében elítélte az erőszakos magyarosítást, e téren a nacionalista köznemességnél haladóbb álláspontot képviselve. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek a Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, ~ ezt ugyancsak forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek c. röpiratában lázítással vádolta meg ellenfelét. 1847 őszén pedig, amikor Kossuth Pest vm. követe lett, ~ Moson vm.-ben követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth irányító szerepét. – Örömmel fogadta az 1848. febr.-márc.-i vértelen forradalom győzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7-től szept. 11-ig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt. Bécs és a független Mo. közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. 1848. szept. 5-én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben. 1857-ben gúnyos vitairatban leplezte le a mo.-i abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerét. Ezen ún. Nagy Magyar Szatíra gondolatait felhasználta egy a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvő röpiratra (Rückblick) írt válaszában. A Blick auf den anonymen Rückblick (,Pillantás a névtelen visszapillantásra’) név nélkül Londonban jelent meg 1859-ben. A röpirat miatt rendőri zaklatások indultak ellene, mire ~ 1860 ápr. 7-től 8-ra virradó éjjel véget vetett életének. A hagyatékában fennmaradt Disharmonie und Blindheit (,Egyenetlenség és vakság’) c. befejezetlen munkája tanúsága szerint ~ eljutott oda, hogy az 1848 – 49-i m. tragédiáért elsősorban Bécset tegye felelőssé. A polgári reformok bátor kezdeményezőjét tiszteljük benne. Hazaszeretete, az emberi haladásba vetett hite, harca a haladó reformokért, áldozatkészsége, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a m. történelem egyik nagy személyiségévé avatta. – M. Széchenyi István gróf munkái (I – IX., Bp., 1884 – 1896); Összes munkái (Bp., 1921 – 29); . Széchenyi István gróf naplói (Szerk. és bevezette Viszota Gyula I – VI., Bp., 1925 – 39); Széchenyi gróf írói és hírlapírói vitája Kossuth Lajossal (Szerk. és bevezette Viszota Gyula I – II., Bp., 1927 – 30); Széchenyi István Hitel (Szerk. és bevezette ifj. Iványi-Grünwald Béla, Bp., 1930); Széchenyi István gróf döblingi irodalmi hagyatéka (Szerk. és bevezette Károlyi Árpád, ill. Tolnai Vilmos I – III., Bp., 1921 – 25); Széchenyi István Válogatott írásai (Bp., 1959). – Irod. Eötvös József: Sz. I. (MTA Emlékbeszédek, 1860); Arany János: Sz. I. (Akad. Évk. 1876); Komlóssy Ferenc: Sz. I. gróf élete (Bp., 1911); Szekfű Gyula: A mai Sz. (Bp., 1935); Éber Ernő: A czenki földesúr (Bp., 1942); Östör József: A döblingi Sz. (Bp., 1944); Éber Ernő: Sz. a gazda és agrárpolitikus (Mezőgazd. Múz. füz. 12. sz.); Sz. I. (Az MTA Történeti Főbizottsága és a Történettudományi Intézet tézisei, Társadalmi Szle, 1960. 2. sz.); Ortutay Gyula: Az élő Sz. (Bp., 1960); Varga Zoltán: A Sz.-ábrázolás fő irányai a magyar történetírásban (1851 – 1918) (Bp., 1963); Spira György: Sz. tragikus útja (Történelmi Szle, 1964); Spira György: 1848 Sz.-je és Sz. 1848-a (Bp., 1964); Kosáry Domokos: Széchenyi és a nemzeti művelődés (Magyar Tudomány, 1991). – Szi. Arany János: Széchenyi emlékezete (vers, Pest, 1860); Herczeg Ferenc: A híd (színmű, Bp., 1925); Surányi Miklós: Egyedül vagyunk (r., Bp., 1935); Németh László: Széchenyi (dráma, Bp., 1946); Lengyel József: Három hídépítő (Bp., 1960); Képes Géza: Egy elképzelt Széchenyi ünnepre (vers).