Kezdőlap

Szécsi Margit (Bp., 1928. május 28.Bp., 1990. november 23.): költő. Nagy László költő felesége. József Attila-díjas (1957). Bp.-en érettségizett. 1945-48 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a bp.-i egyetem bölcskarának hallgatója, de ebben a korszakában már verselt. Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillag-ban. A folyóirat munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította. 1952-ben az épülő Dunapentelén fizikai munkás. Érdekelte a háború utáni újjáépítés, majd a kultúrális munka, ezért vállalta el Pécsett egy kultúrotthon vezetését. 1955-ben jelentkezett első verseskötetével (Március). Már ebben jelentkezik verseinek később is jellegzetes műformája a "hosszú vers". Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. – Mit viszel, folyó tartalmazza válogatott verseit (1978), Összes verseit a Költő a holdban c. kötet. – Irod. Fülöp László: Sz. M. lírájáról (Alföld, 1869); Vasi Géza: Sz. M. költői világa (Tiszatáj, 1975); Olasz Sándor: Külvárosi Antigoné, Sz. M. pályaképéhez (Alföld, 1984).