Kezdőlap

Szentes Ferenc (Bp., 1907. szept. 10.Bp., 1982. ápr. 7.): geológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). A közgazdasági egy.-en 1931-ben tanári oklevelet szerzett. E tanulmányaival párhuzamosan a bp.-i tudományegy.-en geológiát is hallgatott, és 1932-ben gazdaság-geológiából doktorált. Első munkahelye a közgazdasági egy. Gazdasággeológiai Intézete, ahol előbb gyakornok, majd tanársegéd. 1934-től több országban regionális földtani és hegységszerkezeti tanulmányokat folytatott. A Földtani Intézetbe 1936-ban nevezték ki, ahol nyugdíjazásáig (1971) dolgozott, előbb osztálygeológus (1941), majd főgeológus (1944). A térképszerkesztő osztályt 1958-tól vezette, később az intézet tudományos főmunkatársa lett. Gyakorlati irányú tevékenysége mellett elméleti kérdésekkel is foglalkozott. Tizenhét évi térképező munkája után 1953-tól a térképszerkesztésben dolgozott, főként a tektonikai részt vállalta magára. Számos orsz. és részlettérkép, valamint Európára is kiterjedő nagyszerkezeti térkép mo.-i részének szerkesztésében vett részt. Több mint hatvan tudományos közleménye jelent meg. Két évtizeden keresztül a Magyarhoni Földtani Társ. választmányi tagja, a társulat emlékgyűrűjének tulajdonosa (1966).– F. m. A kénkovand előfordulások földtani viszonyai a Keszthelyi hegység környékén (Jelentés a jövedéki mélykutatás 1947-48. évi munkálatairól, Bp., 1948); Magyarország hegységszerkezeti térképe 1: 500000 (Földtani Intézet Évi Jelentése az 1957-58. évről, Bp., 1961); Tectonique de ľEurope. Hongrie (Moscou, 1964). – Irod. Jaskó Sándor: Dr. Sz. F. tiszteleti tag emlékezete (Földtani Közl., 1983. 4. sz.).