Szentgyörgyi István (Bégaszentgyörgy, 1881. jún. 20. – Bp., 1938. szept. 28.): szobrász. Kőfaragóként dolgozott Zürichben, majd a bp.-i Iparművészeti Isk.-ban, később pedig a brüsszeli ak.-n van der Stappennél képezte magát 1905 – 10 között. Ott mintázta első sikert hozó Panasz c. művét és a Kígyóbűvölőt. Hazatérése után számos portrét készített. 1925-től a Képzőművészeti Főisk. tanára. Sikerrel vett részt az Erzsébet-szoborpályázatokon is (1918). Több kitüntetés, aranyérem és díj nyertese volt. Nevezetesebb művein kívül (Bigéző, 1920; Herczeg Ferenc portréja, 1920; Mécses, 1923; Szilády Áron, Kiskunhalas, 1927; Fiam kutyával, 1927; Harminckettesek emlékműve, 1933: Réti István portréja) több emlékművet, hősi emléket (Soroksár, Kiskunhalas), síremléket, díszkutat készített. A neoklasszicista stílus jellegzetes képviselője volt. 1921-ben gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből az Ernst Múz. Az MNG tizennégy szobrát őrzi, Bigéző fiújának egy példánya a római modern múz.-ban van. – Irod. Kampis Antal: Sz. I. újabb művei (Magy. Művészet, 1937); Farkas Zoltán: Sz. I. (Magy. Művészet, 1938): Jeszenszky Sándor: Beszéd Sz. I. ravatalánál (Magy. Művészet, 1938).