Szikla Géza (Szolnok, 1882. jún. 24. – Bp., 1963. márc. 31.); gépészmérnök, a műszaki tudományok doktora (1952). Oklevelét a bp.-i műegy.-en nyerte 1904-ben. 1905-től a MÁV-nál szolgált. 1913-ban a Fővárosi Elektromos Művek kötelékébe lépett mint az akkor épülő kelenföldi erőmű üzemvezetője, majd ig.-ja. Jelentős szerepe volt a Mátravidéki Erőmű tervezésében és építésében is. A Budapesti (kelenföldi) Erőműtől a háborús károk helyreállítása után az Erőmű Tervező Irodába került mint különleges feladatokkal megbízott tervező mérnök. Tudományos kutatómunkája során kidolgozta a gázmentes kazánvíz táplálási rendszerét, mellyel az erőművek korrózióvédelmét oldotta meg. Legjelentősebb találmánya a Rozinek Artúrral közösen kidolgozott Szikla-Rozinek-féle tüzelési eljárás, mely apró szemű, őröletlen porszén lebegő állapotban való elgázosítását és elégetését teszi lehetővé. Emlékére az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 1964-ben évenként kiosztásra kerülő Szikla Géza-dijat alapított. – F. m. A Szikla-Rozinek szénporgáz tüzelés (Orsz. Kazánvizsgáló Egyes. Közl. 1929); Die Entwicklung des Schwebevergasers Bauart Szikla-Rozinek (Rozinek Artúrral, Feuerungstechnik, 1938); A széntárolás különös tekintettel hazai szeneinkre (Magy. Technika, 1948); Magyar szenek gazdaságos eltüzelése (Magy. Energiagazdaság, 1948). – Irod. Rozinek Artúr: A tüzelétechnika fejlődésének újabb irányai (Bp., 1942); Gumz, W.: Die Schwebefeuerung Bauart Sz.-Rozinek (Zeitschrift Verein Deutsche Ingenieure, 1943); Komondy Zoltán: Korszerű tüzelések (Bp., 1944); Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958).