Szilágyi Sámuel (Debrecen, 1719. febr. 19. – Hegyközkovácsi, 1785. júl. 20.): ref. püspök, író, kollégiumi tanár, polihisztor. Márton apja. Isk.-it Debrecenben kezdte meg, 1735-től svájci, 1739-től holland egy.-eken tanult. 1742-ben a debreceni kollégium filozófia és görög irodalom tanszékét foglalta el, 1745-től kísérleti fizikát is tanított, és a kollégiumi könyvtár első ig.-ja volt. 1747-ben a hittudományi tanszékre ment át. 1751-től debreceni lelkész is volt, 1759-ben lemondott és elment lelkésznek Bihardiószegre, innen 1762-ben Szatmárra. 1765-ben tiszántúli ref. püspökké választottak. 1766-tól Debrecenben volt lelkész és püspök. 1779-ben betegsége miatt lemondott. 1785-ben pusztakovácsi birtokára vonult vissza. Fordításai közül jelentősek: Pictet B. theologiája (Debrecen, 1759); A jól elrendezett mezei gazdaságra oktató kézikönyv (Pozsony, 1789); Voltér urnak Henriása magyar versekben (Pozsony, 1789). – Irod. Molnár Ágnes: Debreceni arcok a felvilágosodás századából (Bp., 1938).