Szily Pál (Bp., 1878. máj. 16. – Magyaróvár, 1945. aug. 18.): orvos, biokémiai kutató. Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte 1901-től az élettani tanszéken tanársegéd. 1902-ben doktori oklevelet nyert és Berlinbe ment tanulmányútra. 1903-tól a bp.-i sebészeti klinikán gyakornok, 1905-ben sebészorvosi oklevelet nyert. 1905-től a Rókus Kórház sebészeti osztályán segédorvos, 1908- tól a budai tüdőbeteggondozó főorvosa. 1909-től a bp.-i Izr. Kórház szerológiai és kísérleti gyógytani állomásának vezetője. Az I. világháborúban mint katonaorvos a kassai bakteriológiai és járványügyi állomást vezette 1918-ig, majd magánpraxist folytatott Bp.-n. 1928-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) urológus szakorvosa Magyaróvárott. 1944-ben állását elvesztette, 1945. jan.-ban a nyilasok letartóztatták és a győri gyűjtőtáborba szállították. Innen kiszabadult. 1945-ben újra szolgálatra jelentkezett az OTI-nál, de a gyűjtőtáborban szerzett betegségében rövidesen meghalt. Úttörő kutató és kísérleti munkát végzett a fizikokémia, szerológia és kemoterápia területein. 1903-ban elsőnek végzett kísérletet indikátorok alkalmazásával oldatok hidrogénion koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására. Felfedezte a mesterséges pufferoldatokat pontos pH-értékek beállítására. Szakirodalmi munkái hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg (Budapesti Orvosi Újság, Wiener Klinische Wochenschrift stb.). – Irod. Szabadváry Ferenc: Sz. P. élete és működése (Az Orsz. Orvostört. Kvtár közl. 1966).