Kezdőlap

Szőnyi Endre (Jászberény, 1885. okt. 13.Pozsony, 1968. aug. 23.): építész, lapszerkesztő, lapkiadó. Isk.-it Monoron és Bp.-en, majd Pozsonyban végezte. Svájcban a zürichi Technische Hochschulen szerzett diplomát, majd svájci építkezési vállalatoknál dolgozott. 1910–11-ben a párizsi Julian Ak.-n tanult tovább. 1911-től 1914-ig az Atelie Dechettnél volt alkalmazásban. Az I. világháború kitörésekor visszatért Mo.-ra. A háború befejezése után (1919-től) Pozsonyban kezdetben egy társsal, majd önállóan építéstervezői irodát tartott fenn. Pozsonyban és Szlovákia-szerte számos építkezés tervét készítette el. Megalapítója, szerk.-je és kiadója volt a haladó szellemű Fórum c. művészeti, építészeti folyóiratnak, amely eleinte három, később két nyelven jelent meg 1931–1938 között. Tagja volt a Pozsonyi Képzőművészek Egyesületének (1919–1944), a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak (1933–45), a Szlovákiai Építészek Szövetségének (1950–68), a Szlovák Képzőművészeti Alapnak (1950–68). 1938–1953 között a pöstyéni Rózsa Malom és ennek utódja, a Malmok és Sütődék Nemzeti Vállalat szaktanácsadója. Ugyanitt építész, tervező és beruházási előadó (1953–58). Tervezett és épített tisztítóüzemet, épületbővítést a malom, a tésztagyár, a kekszgyár és az alkalmazottak lakóházai számára. 1959-től nyugalomba vonulásáig az Egyesült Malmok és Sütődék Nemzeti Vállalat pozsonyi vállalatának tervezője volt. – Tak rástla Bratislava (1967) c. munkájában Pozsony és Szlovákia építészetének fejlődését tárgyalja az 1848-tól 1918-ig terjedő időszakban. Az építészet terén végzett 45 évi alkotómunkájáért, publicisztikai tevékenységéért a kormány 1966-ban az érdemes művész címmel tüntette ki.