Kezdőlap

Tallherr József, Thalherr (? , 1730 körülBuda, 1807. okt. 16.): udvari kamarai építész. 1788-tól az Orsz. Építészeti Igazgatóság vezetője volt. Fő műve a pozsonyi volt Aspremont-palota. Hivatalos tervei főként iskolák, magtárak, vendéglők létesítésére vonatkoztak. Több tervet készített a II. József által feloszlatott szerzetesrendek épületeinek más célokra való átalakítására. Tervei alapján épült 1785-ben az óbudai volt selyemgombolyító („filatorium” , Harrer Pál u. 44 – 46.) műemlék-épülete. A pesti görög keleti templom építője, Jung József ~ tetvei alapján dolgozott. 1795-ben a selmecbányai ev. templomot, 1805-ben a szekszárdi r. k. templomot építette. A taksonyi r. k. templomhoz tervet készített (1797) és átalakította a selmecbányai volt domonkos templom homlokzatát.