Thököly Imre, gróf (Késmárk, 1657. szept. 25. – Nikomédia, Kisázsia, 1705. szept. 13.): Felső-Magyarország és Erdély fejedelme. ~ István fia. 1670-ben a császári sereg által ostromolt Likava várából apja kiszöktette, s Erdélybe menekült. 1678-ban a bujdosók vezérükké választották, s megindította Habsburg-ellenes függetlenségi harcát. A kuruc csapatok élén rövid idő alatt elfoglalta Felső-Mo.-ot és a bányavárosokat, s meghátrálásra kényszerítette a császári haderőt. 1682-ben házasságra lépett Zrínyi Ilonával, I. Rákóczi Ferenc özvegyével; ezzel a hatalmas Rákóczi-birtokok is függetlenségi harcának bázisává váltak. Szövetségre lépett a török Portával, 1682-ben a szultán kir. címet adott neki, de ő csak a Felső-Mo. fejedelme címet használta. Bár mindent elkövetett, hogy Ny-i, főleg francia kapcsolatait erősítse, végül nem támaszkodhatott másra, csak a török támogatására. A törökök 1683. szept.-i bécsi vereségét követő mo.-i hadjárat megpecsételte ~ és a függetlenségi harc sorsát. A vm.-i nemesség és a városok amúgy is elégedetlenek voltak katonai önkényuralmával, a katolikusok a protestánsok túlkapásai miatt álltak vele szemben. A török elleni Habsburg hadjárat megindulásával a kurucok sorra elhagyták ~t és a császári csapatokhoz csatlakoztak. ~ fokozatosan visszaszorult ÉK-re, a töröktől segítséget nem kapott, sőt a budai pasa, azzal a szándékkal, hogy kiszolgáltatásával békét vásároljon a császártól, 1685 tavaszán Nagyváradon elfogatta. A felső-mo.-i fejedelemség összeomlott, ~ megmaradt hívei a törököt űző csapatokhoz léptek át. A Porta ugyan hamar felismerte az elkövetett hibát, s ~nek visszaadta szabadságát, de korábbi pozícióját nem tudta visszaszerezni. Miután 1688. jan.-ban Zrínyi Ilona háromévi ostrom után feladta Munkács várát a császáriaknak, török területről folytatta a harcot. Apafi halála után, 1690. szept.-ben a zernyesti csatával megszerezte Erdélyt, fejedelemmé választották, de Lajos badeni őrgróf csapatai már két hónap múlva kiszorították az országból. A török seregben harcolt tovább, részt vett a zentai ütközetben is. 1699-ben a karlócai béke kimondta ~ száműzetését, s a török Porta a kisázsiai parton jelölt ki tartózkodási helyet a fejedelemnek feleségével és mintegy másfél ezer hívével. Utolsó éveiben egyre jobban elhatalmasodott rajta a köszvény, így az 1703-ban megindult Rákóczi-szabadságharcba már ezért sem tudott belekapcsolódni. A nikomédiai örmény temetőben temették el. Hamvait 1906-ban hazahozták, és a késmárki ev. templomban helyezték el. Naplóját, levelezését, iratait 1863 – 96 közt Deák Farkas, Nagy Iván és Thaly Kálmán adták ki. – Irod. Márki Sándor: T. I. életrajza (Bp., 1885); Gergely Samu: T. I. és a francia diplomácia (Történelmi Tár, 1886 – 1888); Angyal Dávid: T. I. (I – II., Bp., 1888 – 89); Orel Géza: T. diplomáciája (Bp., 1906); Benczédi László: A T. felkelésről (Katonai Figyelő, 1955). – Szi. Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról (elbeszélő költemény, 1683); Somló Sándor: T. I. (színmű, Pest, 1870); Takács Tibor: A kaftános fejedelem (r., Bp., 1965); Takács Tibor: T. ifjúsága (r., Bp., 1966).