Tomori Pál, (? , 1475 körül – Mohács, 1526. aug. 29.): kalocsai érsek, a magyar sereg fővezére a mohácsi csatában. Abaúj vm.-ben birtokos köznemesi család sarja, pályáját Bornemisza János familiárisaként erdélyi kincstári szolgálattal kezdte. 1501-től 1514-ig az erdélyi sókamara ispánja, 1505 – 1514 között fogarasi várnagy. 1506-ban a székelyek mozgalmát törte le, 1514-ben a parasztháború leverésében volt jelentős része. 1514 – 18-ban fogarasi és munkácsi várnagy. 1519-ben budai várkapitány. Az 1519-i nádorválasztáskor a budai várból lövetett a köznemesekre. Az udvar kedvence, kihasználta az ezzel járó anyagi előnyöket, de miután két menyasszonya is meghalt, és a vránai perjel kinevezésénél mellőzték, 1520-ban Ferenc-rendi kolostorba vonult, ettől kezdve többször emlegették „barát”-ként. Nándorfehérvár eleste után 1521-ben pápai rendelettel kényszerítették, hogy a kalocsai érseki széket és (Szapolyai Györggyel együtt) az országos főkapitány tisztjét átvegye. 1522- től a török ellen sikerrel (Ferhát basát 1523-ban megverte) és bátran harcolt, szervezte az országhatár védelmét, seregében szigorú fegyelmet tartott. Munkáját a pápai nuncius támogatta, a m. feudális urak részéről viszont megnemértéssel és (főként anyagi) nehézségekkel találkozott. Mohács előtti sikerei és a sok harácsoló, feudális úr közt viszonylagos tisztessége nagy tekintélyt biztosítottak részére, de képességei sem erre a feladatra, sem a mohácsi csata vezetésére nem tették alkalmassá. Az ütközetet ellenezte, de a kir. haditanács rendelkezését mégis végrehajtotta. Vitézül harcolva esett el a csatában, amely után a szultán diadaljelként levágott fejét körülhordatta. – Irod. Fraknói Vilmos: T. P. élete és levelei (Bp., 1882); Érdujhelyi Menyhért: A kalocsai érsekség a renaissance-korban (Zenta, 1899); Fraknói Vilmos: Egyháznagyok a magyar középkorból (Bp., 1915).