Török Gyula (Simánd, 1888. júl. 16. – Bp., 1918. okt. 20.): író, újságíró. 1906-ban beiratkozott a kolozsvári egy. bölcsészeti karán a történelem-földrajz szakra, majd rövidesen az újságírói pályára lépett. 1906-tól az Előre, 1908-tól az Újság munkatársa volt Kolozsvárott. 1909-től a nagyváradi Szabadság szerkesztőségében dolgozott. 1910-től Bp.-en élt mint a Magyar Hírlap, 1915-től az Esti Újság, majd a Magyar Kurír, 1916-tól mint a Magyarország munkatársa. Érdeklődésének előterében a dzsentri állt; többnyire ennek sorsa foglalkoztatta, a jövő útját a polgárosodásban látva meg. Néhány novellája a századforduló m. szépprózájának legszebb darabjai közé tartozik. Műveiben határozott vonásokkal megrajzolt alakok, tipikus figurák, nemegyszer különcök jelennek meg. Stílusának uralkodó jellemvonása a realizmusra törekvés s egyúttal a meleg líraiság. – F. m. Kis Ferkó (r., Bp., 1908); A porban (r., Bp., 1917); A zöldkövcs gyűrű (r., Bp., 1918); A halszemű három fia (elb., Bp. 1919); Fehér virág (elb., Bp., 1919); A Rozál leánya (elb., Bp., 1944); Ikrek (r., I – II., Bp., 1957). -Irod. Kováts József: T. Gy. élete (Kolozsvár, 1930); Lovass Gyula: T. Gy. (Bp., 1941); Krúdy Gyula: Írói arcképek (II., Bp., 1957); Bálint Lajos: T. Gy. (Élet és Irod., 1963. 44. sz.); Sőtér István: T. Gy. (Irod. tört. Közl., 1964. 1. sz.); Lőrinczy Huba: Szépségvágy és rezignáció (Bp., 1984).