Ungár Imre (Bp., 1909. jan. 23. – Bp., 1972. nov. 22.): zongoraművész és pedagógus, Kossuth-díjas (1949), Liszt-díjas (1962), érdemes művész (1956). Látását hároméves korában elvesztette. Előbb Rózenfeld Izsónál, majd Thomán Istvánnál tanult; 1924-től rendszeresen hangversenyezett itthon és külföldön. 1926-ban elnyerte Bp. tehetségvédelmi versenyének első díját. 1932-ben Signum laudisszal tüntették ki, ez évben a varsói nemzetközi Chopin-versenyen Alekszandr Unyinszkij szovjet zongoraművésszel együtt első díjat nyert. 1935-ben az USA-ban is nagy sikerrel hangversenyezett. A II. világháború kitörése Hollandiában érte, ahonnan 1943-ban külön engedéllyel térhetett haza. 1945 után újult erővel kezdett hangversenyezni. 1949-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk.-n tanított. Vaksága nem akadályozta nevelőmunkájában; kiváló tanítványokat nevelt. Munkájában társa volt Szabolcsi Bencének, Tóth Aladárnak (aki már 1935-ben felfigyelt kiváló képességeire), pedagógiai tevékenysége során Gát Józsefnek. Hangversenyei során Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Bartók és Kodály műveinek tolmácsolójaként nyújtotta zenei átélésének legnemesebb megnyilvánulását. – Irod. Tóth Aladár: U. I. zongoraestje (Pesti Napló, 1939. jan. 23.); Tóth Aladár: VáIogatott zenekritikái 1934–1939 (Bp., 1968); Albert István: U. I. hatvanéves (Muzsika, 1969. 1. sz.); Feuer Mária: U. I. halálára (Élet és Irod., 1972. 48. sz.); Solymos Péter: Búcsú U. I.-től (Muzsika, 1973. 1. sz.).