Ungváry László (Bp., 1911. dec. 8. – Bp., 1982. szept. 21.): színész, Kossuth-díjas (1953), érdemes művész (1958) és kiváló művész (1982). A Színművészeti Akadémián 1933-ban nyert oklevelet, és a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek mindvégig tagja volt; nyugdíjba vonulása után is (1980) fellépett. Bár sokféle szerepet játszott, klasszikusokat és moderneket, alkata mégis a klasszikusokhoz vonzotta: szép orgánuma, stílusának méltósága kosztümös szerepekben érvényesült legtökéletesebben. Játékában a gesztus és a szó egyenértékű volt, gesztusai a gondolat kifejezését erősítették. Nagy súlyt helyezett a plasztikus, kifejező, szép színpadi mozgásra. Ennek a tantárgynak ő javasolta a tanrendbe iktatását, ő készítette első tantervét és oktatta a főisk.-n 1950-1956-ban. Gyakran szerepelt a rádióban, és voltak jelentősebb filmszerepei is. – F. sz. Cléante (Molière: A fösvény); Ariel (Shakespeare: A vihar); Oberon (Shakespeare: Szentivánéji álom); Horatio, majd Hamlet (Shakespeare: Hamlet); Malcolm (Shakespeare: Machbeth); Orsino (Shakespeare: Vízkereszt); Cassio (Shakespeare: Othello); Almaviva gróf (Beaumarchais: Figaro házassága); Benedek (Shakespeare: Sok hűhó semmiért); Christian (Rostand: Cyrano de Bergerac); Ottó, majd Biberach (Katona: Bánk bán); Lucifer (Madách: Az ember tragédiája); Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem); Clarence (Shakespeare: III. Richard); Timoteus (Macchiavelli: Mandragora); Görgey Artur (Illyés Gyula: Fáklyaláng). – I. f. Az új földesúr (1935); Különös házasság (1951); Rokonok (1954); Csodatár (1956); A harag napja (1963); Az aranyfej (1963); Fáklyaláng (tv, 1963); A tizedes meg a többiek (1965); Oly korban élünk (tv, 1966-1967); Az aranykesztyű lovagjai (1968). – Irod. Bogácsi Erzsébet: Beszélgetés U. L.-val (Magy. Nemzet, 1981. dec. 8.); T. T.: U. L. (Kritika, 1982. 10. sz.); Sinkovics Imre: U. L. emlékezete(Tükör, 1984. okt. 7.).