Várallyay Béla (Bélapátfalva, 1905. nov. 5. – Cegléd, 1987. júl. 16.): méhész, népművelő, helytörténész. Pedagógusok szülők gyermeke. Egerben a cisztercitáknál érettségizett 1923-ban, két évet végzett a bp.-i orvosi egyetemen, 1925-től az egri jogi akadémián tanult. Diplomájának megszerzése után falujában adóügyi jegyző lett. A szülői házban édesanyja mellett szerette meg a méhészkedést. Saját méhészetet 1934-ben létesített, 1944-ben már 106 bukómézkamrás állománya volt. Vándorolt második akácra főleg a Mátrába, tarlóvirágra a Dunántúlra. A második világháború alatt tönkrement méhészetét a hadifogságból hazatérve újra felfejlesztette. Rakodó kaptáraihoz a mai követelményeknek is megfelelő kapcsolószerkezetet fejlesztett ki. Átfordítós pörgetőjével is élen járt a műszaki fejlesztésben. Érdeklődése sokoldalú volt. Már gyermekkorában megtanult orgonálni. Az 1950-es években népművelő lett. Kultúrház vezetőjeként (1958- 74,. 1977-től nyugdíjasként) zenekart, tánccsoportokat, díjnyertes asszonykórust, irodalmi színpadot, szavalókórust, fotó-, főző-, kézimunka-, kerámia-, méhész szakköröket szervezett, vezetett. Régészeti, falutörténeti kutatást folytatott. Megszervezte az öregek napközi otthonát. Munkásságának és eredményeinek elismeréséül számos kitüntetést kapott. Aranyjelvényes kiváló méhész volt, a méhészeti világszervezet, az Apimondia diplomával tüntette ki (1981). – M. Modern méhészet gyakorlata, új méhész politika (Bp., 1947).