Vay Miklós, báró (Zsolca, 1756. szept. 6. – Pest, 1824. máj. 11.): dandártábornok, hadmérnök, folyószabályozási kir. biztos, Ádám dédunokája. 1776-ban került a leingrubeni hadmérnöki ak.-ra. II. József 1786 – 88-ban Ny-európai tanulmányútra küldte. Járt Franciao.-ban, Hollandiában, Németo.-ban és Angliában, ahol Ramsdennek, kora egyik legkiválóbb műszerszerkesztőjének munkatársa lett. Az optikai műszerszerkesztés terén elért eredményeiért 1787-ben a Royal Society tagjává választották. A török háború kezdetén tüzérkapitányként került a harctérre. Sabác ostrománál jobb szeme megsérült és el kellett távolítani. Nyugalomba vonulása után alsózsolcai birtokán gazdálkodott és belterjes gazdálkodást honosított meg. Angliából korszerű ekék, vető- és aratógépek terveit, valamint egy fonógép modelljét hozta magával. Ő honosította meg Szabolcsban a burgonyát. Postakocsira szerelhető fordulatszámláló berendezéssel helyesbítette a korabeli postaúttérképeket. 1790-től haláláig követ volt az ogy.-eken. Egy élesen bíráló felszólalása miatt a császár megfosztotta rangjától, de a rendek követelésére visszavonta a mentelmi jogot sértő rendelkezését. 1804-től haláláig a Tisza és Körös-vidék folyószabályozási kir. biztosa, a tiszántúli térképező és folyószabályozó mérnökök munkájának irányítója és felügyelője. Munkái kéziratban maradtak. – Irod. Bendefy László: V. M. (1756 – 1824) (Hidrológiai Tájékoztató, 1967). – Szi. Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete (Pest, 1828); Jókai Etelke: Emlékek br. Vay Miklósné Adelsheim Johanna báróné leveleiből (Bp., 1888); Kazinczy Ferenc: Levelezése (I – XXIII., Bp., 1890 – 1960).