Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. dec. 1. – Pest, 1855. nov. 19.): epikus, lírikus és drámaíró, a legnagyobb magyar romantikus költő, az MTA r. tagja (1830). Apja gazdatiszt. 1811-től Székesfehérváron, 1816- tól Pesten járt gimn.-ba, 1817-ben, mikor apja halála után a kilencgyermekes család súlyos helyzetbe került, nevelőséget vállalt a Perczel családnál Pesten és a Tolna vm.-i Börzsönyben. Közben beiratkozott a jog-. ra, ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott. Beleszeretett tanítványai testvérébe, Perczel Etelkába, és költészetének 1844-ig ez az érzés egyik ihletője. Gyermekkorától verselt, első költeményei 1823-ban jelentek meg, 1825-ben, mikor a honfoglalásról szóló eposza, a Zalán futása megjelent, neve az egész országban ismertté vált. 1826-tól csak az irodalomnak élt; egymás után írta kisebb eposzait (Cserhalom, 1825; Tündérvölgy, 1826; Délsziget, 1826; Két szomszédvár, 1833) és lírai költeményeit. Ezekkel a mai m. költői nyelv megteremtője. Stílusa tele van a legköltőibb képekkel, hasonlatokkal, mindig újszerű, s ezért még a Nyugat nemzedéke is mesterének vallja. 1827-ben megjelent Salamon király c. tragédiája, 1831-ben legbájosabb mesejátékunk, a Csongor és Tünde. 1827 – 32-ben a Tudományos Gyűjteményt s ennek melléklapját, a Koszorút szerk. Egymás után nyerte a különböző akadémiai jutalmakat (1833. 1838. 1841). Az MTA megbízásából szerk. A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályait (1832). 1936-ban a Kisfaludy Társ, egyik alapítója. Toldyval és Bajzával az Auróra-kör vezetője, hármasban adták ki az Athenaeumot (1837 – 43) és a Figyelmezőt (1837 – 40). 1833 után számos kisebb epikai mű, lírai versek – köztük a második nemzeti himnusszá vált Szózat (1837) –, romantikus tragédiák (Vérnász, 1833; Marót bán, 1838; Áldozat, 1839; Cillei és a Hunyadiak, 1844) kerültek ki tolla alól. A Nemzeti Színházát az ő alkalmi darabjával, Árpád ébredésével nyitották meg (1837). Az 1838-as pesti árvíznek két költeményben állít emléket (Pest, mártius 13. 1838; Árvízi hajós). Már a nemzet ünnepelt költője, de műveinek jövedelméből még mindig szűkösen élt. Amikor 1840-ben Újabb munkáinak négy kötetét kiadta, alig húsz példány kelt el belőle. 1843-ban feleségül vette Csajághy Laurát, hozzá írta A merengőhöz c. versét. Egy fia, két leánya született, Ilona leánya Széll Kálmán felesége lett. 1843 urán csak kisebb költeményeket írt. Bölcseleti tárgyú költeményei közül sok az egész emberiség érzelem- és gondolatvilágát fejezi ki (Guttenberg albuma, 1840, Gondolatok a könyvtárban, 1845); mások pedig a haza sorsával foglalkoznak (Liszt Ferenchez, 1841, Jóslat, 1847, stb). Az Országháza c. versében a kirekesztettek, a jogtalanok nyomorát, a lázadó nép keserű szavát szólaltatja meg. Politikai cikkeket is írt, Dramaturgiai töredékeiben és színi bírálataiban a dráma elméleti és műfaji kérdéseivel foglalkozott. 1848-ban képviselő. Mint Kossuth feltétlen híve Debrecenbe is követte a kormányt. Világos után bujdosott, 1850-ben kegyelmet kapott. Ekkor Baracskára, majd Kápolnásnyékre költözött. Állandóan búskomor, Shakespeare-fordításán (Lear király, 1850) kívül alig dolgozott. Csak 1854-ben ébredt fel benne újra a nagy költő, ekkor vetette papírra A vén cigányt, a legmélyebb m. rapszódiát, amelyben az egyéni és nemzeti fájdalom, valamint az emberiség sorsa fölötti aggodalom apokaliptikus víziókban és prófétai látomásokban ötvöződik össze. 1855-ben betegsége miatt Pestre utazott, itt agyszélhűdés érte és két nap múlva meghalt. Árváinak gyámja Deák Ferenc volt, aki neveltetésükre százezer forintot gyűjtött. – M. Minden munkái (I – III., Pest 1833); Minden munkái (Kiadták Bajza József, Toldy Ferenc, I – X., Pest, 1845 – 48); Összes munkái (rendezte Gyulai Pál, I – XII., Pest, 1864); Összes munkái (rendezte Gyulai Pál, I – X. Bp., 1884 – 85); Kiadatlan költeményei (bevezette Brisits Frigyes, Bp., 1926); Összes versei (I – II., Bp., 1955); Összes Művei (kritikai kiadás, sajtó alá rendezte Horváth Károly és Tóth Dezső, I – VI., VIII., XI., XVII -XVIII., 1960 – 64-ig); Összes versei (Bp., 1961). – Irod. Gyulai Pál: V. életrajza (Pest, 1866); Czapáry Lajos: V. emlékkönyv (Székesfehérvár, 1900); Brisits Frigyes: Az MTA V.-kéziratainak jegyzéke (Bp., 1928); Riedl Frigyes: V. M. élete és művei (Bp., 1937); Babits Mihály: Az ifjú V., A férfi V. (Irás és olvasás, Bp., 1938); Horváth Márton: A nemzeti öntudat ébresztője (Társadalmi Szle, 1950); Lukácsy Sándor – Balassa László: V. M. (Bp., 1955); Tóth Dezső: V. M. (Bp., 1957): V. emlékmúzeum Kápolnásnyéken (Székesfehérvár, 1960); Waldapfel József: V. halálának centenáriumán (Szocialista kultúra és irodalmi örökség, Bp., 1961); Tanulmányok V. M.-ról, szerk. Horváth Károly, Lukácsy Sándor, Szörényi László (Székesfehérvár, 1975). – Szi. Petőfi Sándor: V.-hoz; Sárosi Gyula: V.-hoz; Tompa Mihály: V: hoz; Sajó Sándor: V.; Erdélyi Sándor: V.-hoz; Juhász Gyula: V.; Fodor József: V. 1850-ben; Rába György: V.; Simon István: V. estéje (versek).