Wartha Vince (Fiume, 1844. júl. 17. – Bp., 1914. júl. 20.): kémikus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1873, r. 1891). Tanulmányait a budai politechnikumban kezdte, majd a zürichi műegy.-re iratkozott be, hol 1864-ben vegyészi oklevelet nyert. Hazatérve 1864-ben Nendtvich Károly tanársegédje volt a budai műegy.-en. 1865-ben Heidelbergben Bunsen mellett dolgozott; itt kapta bölcsészdoktori oklevelét. 1865 – 67 között Zürichben tanársegéd, majd egy.-i magántanár. 1867 őszén a bp.-i műegy.-en az ásványés földtan h. tanárává nevezték ki, 1868 – 69-ben rk. tanár. Az általa szervezett vegyiparműtani, azaz a kémiai technológiai tanszéknek 1870-ben első ny. r. tanára lett; az 1896 – 1897- és az 1909 – 10-es tanévekben a műegy. rektora. 1870-től 1897-ig a műegy. könyvtárát is vezette, fejlesztése terén elévülhetetlen érdemei vannak. 1882-ben megszervezte a műegy. vegyi szakosztályát; a mai vegyészeti épület rektorsága idején épült. 1908 – 10 között mint az MTA másodelnöke azon igyekezett, hogy az MTA érdeklődését és támogatását a műszaki tudományok számára megnyerje. 1912-ben nyugalomba vonult. Szakmája számos területén maradandót alkotott. A hazai szenek elemzésével elsőnek határozta meg a gázgyártásban hasznosítható szénfajtákat. Ipari- és ivóvízelemzéssel is foglalkozott; vízvizsgálati módszere ma is használatos. Különös érdemei vannak a borászati kémia népszerűsítése körül. A filoxéra terjedése kezdetén elsőként mutatott rá, hogy a homokos talajok kiválóan alkalmasak szőlőtermelésre. Hazánkban az elsők között ismerte fel a fotográfia szerepét a tudományokban; maga is fényképezett és az amatőr fényképészeti mozgalmaknak támogatója volt. Legjelentősebb felfedezése az agyagiparban a gubbiói fémlüszter-máz évszázadokon át keresett gyártási titkának megfejtése. Ezzel az általa eozinnak elnevezett mázzal a pécsi Zsolnay-porcelángyárat tette nagy hírűvé. 1904-ben állami megbízásból újjászervezte a herendi porcelángyárat. Mint a kerámiai ipar nagy hírű szakértője, tevékenyen vett részt a faenzai Museo Internazionale delle Ceramiche alapításában. Nagyszámú tudománynépszerűsítő írása főként-a Természettudományi Társulat kiadványaiban jelent meg; a Társulatnak 1899-től 1910-ig elnöke volt. Eötvös Loránd után 1899 – 1902 között a Magy. Turista egyesület elnöke. A Magy. Kémikusok Egyesülete 1955-ben évenként kiosztásra kerülő Wartha Vince-emlékérmet alapított. Második felesége Hugonnai Vilma, az első m. orvosnő volt. – F. m. A technikai vízvizsgálat… (Bp., 1879); Belföldi kőszénfajok vizsgálata… (Bp., 1879); A magyar borról (Bp., 1880); Az agyagipar technológiája (Bp., 1892); Chemiai technológia (W. V. előadásai nyomán összeállította Pfeiffer Ignác, I., Bp., 1900); A régiek bíbora és az indigó (Bp., 1901); Az agyagművesség (I – II.; Bp., 1905); A levegő meghódítása kémiai célokra (Bp., 1911). – Irod. Rados Gusztáv: Emlékbeszéd W. V. ravatalánál (Akad. Ért., 1914); Déry József: Dr. W. V. (Turisták L., 1914); Ilosvay Lajos: W. V. r. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XX., 17. Bp., 1930); Korach Mór: Mit jelent számunkra W. V. (Természet és Társadalom, 1956. 4. sz.); Móra László: Magyar könyvtárosok és bibliográfusok. W. V. (Könyvtáros, 1959. 1. sz.); Nyilasi János:W. V. emlékezete (Természettud. Közl. 1964. 7. sz. és Magy. Kémikusok L. 1964. 7. sz.); Móra László: W. V. (teljes bibliográfiával, Bp., 1967).