Zorkóczy Béla (Moson, 1898. márc. 27. – Bp., 1975. nov. 18.): gépészmérnök, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1956), a műszaki tudományok doktora (posztumusz, 1976). Oklevelét a bp.-i műegy.-en szerezte (1924). 1919-ben olasz hadifogságból került haza. Németo.-i tanulmányútja után a bp.-i műegy. mechanikai technológiai tanszékén tanársegéd (1924–32), majd adjunktus (1932–34). 1934-től 1937-ig a Hubert és Sigmund Acél- és Fémárugyár (a mai Kőbányai Vas- és Acélöntöde elődje) gyárfőnöke, 1937-ben műszaki ig.-ja, 1941-től 1944-ig vezérig.-ja. 1945-ben a Csonka Gépgyárban ő indította meg a Vörös Hadsereg számára készülő könnyűfém-dugattyúk gyártását. Emellett megbízott h. tanárként a bp.-i műszaki egy. mechanikai technológiai tanszékén adott elő. 1945–50-ben a Magy. Gyufaipari Rt. műszaki ig.-ja volt. 1950- től a Vasipari Kutató Intézetben osztályvezető, 1962–1966 között az intézet tudományos tanácsadója. Ezzel párhuzamosan 1949–50-ben meghívott előadó, 1950-től a mechanikai technológiai tanszék vezetője a miskolci Nehézipari Műszaki Egy.-en, ahol nyugdíjazásáig (1969) működött. Szakterületének, a mechanikai technológiának számos ágában (fa-, papír-, textil- és fémipar, hegesztéstechnika, anyagvizsgálat) folytatott eredményes kutató és gyakorlati munkát. Metallográfiai, hőkezelési és hegesztéstechnikai problémákat elméletileg tisztázott, és kidolgozta a megfelelő gyakorlati eljárásokat. Társszerzős találmányára (Lángfúvóka és eljárás annak előállítására) 1956-ban kapott szabadalmat. Tagja volt a Kohó- és Gépipari Min. Műszaki Tanácsának (1952–57, 1969–73). 1951-től haláláig az MTA Műszaki Osztálya különböző bizottságainak tagja. Kiemelkedő pedagógiai tevékenységet folytatott. A szakmai, társadalmi szervezetekben is aktív szerepet játszott. 1949-től tagja a Gépipari Tudományos Egyesületnek (GTE); 1971-ig a GTE Hegesztési Szakosztályának elnöke, majd örökös t. elnöke, az International Institute of Welding Magy. Nemzeti Bizottságának elnöke, a szervezet ig.-tanácsának tagja (1963-tól). Munkásságáért a GTE Bánki Donát-díjának aranyfokozatát kapta (1958), 1974-ben a miskolci egy. díszdoktorrá avatta. – F. m. A hegesztés technológiája és alkalmazásai (Magy. Anyagvizsgálók Közl., 1930. 8. sz.); Modern textilfestő berendezések (Magy. Textiltechnikusok L., 1935. 6. sz.); Különleges acélok (Gépészeti Zsebkönyv, főszerk. Pattantyús Á. Géza, Bp., 1937); Anyagismeret bányakutató és -művelő hallgatók számára (egy.-i jegyzet, Miskolc, 1950); A hőkezelés technológiája (Bp., 1951); Szerkezeti anyagok technológiája (II-III., egy.-i jegyzet, Miskolc, 1951; Bp., 1962, 1967); Entwicklung einer schweissbaren Mangan-, Titan-, Aluminium- legierten Stahlsorte St52i7 Ungarn (társszerzőkkel, Neue Hütte, 1958. 7.); Hegesztési anyagismeret (Bp., 1962); Metallográfia és anyagvizsgálat (egy.-i tankönyv, Bp., 1968. 3. kiadás 1975). – Irod. Z. B. (NME Közl., XXII., és Koh. L., 1976. 4. sz.); Béres Lajos-Romvári Pál-Terplán Zénó: Megemlékezések Dr. h. c. Z. B. professzorról (Miskolc, 1976).