Zsigmond (Nürnberg 1368. febr. 15. – Znojmo, 1437. dec. 9.): magyar király (1387 – 1437) és német császár (1410 – 37). A Luxemburgi-házból való IV. Károly császár és cseh kir. és Erzsébet pomerániai hg.-nő fia. Apja és Nagy Lajos között 1372. febr. 20-án kötött szerződés értelmében Nagy Lajos leányával, Máriával jegyezték el. IV. Károly halála után (1378. nov. 29.) Brandenburgot kapta örökségül, de féltestvére, Vencel cseh kir. gyámsága alatt állt, aki 1379. febr.-ban Zólyomba vitte. Nagy Lajos örököséül tekintve Lengyelo.-ba küldte. Lajos halála (1382. szept. 10.) után a lengyel trón elfoglalását Erzsébet kir.-né akadályozta meg. Az elkövetkező időszakban a m. koronáért harcolt. Zsoldosaival 1385. aug.-ban Mo.-ra tört és kikényszerítette házasságát Máriával, majd 1386. máj. 12-én szerződést kötött Erzsébet kir.-néval. „Mo. gyámja” lett, de nem kir.-a. Kis Károly meggyilkolása és a kir.-nők fogsága tiszta helyzetet teremtett számára. Visszatértekor a nagybirtokosok egy csoportjával megkötött liga alapján 1387. márc. 31-én Fehérvárott megkoronázták. Legfőbb támasza ekkoriban Stibor vajda és Kanizsai János volt. Felesége kiszabadítása és a Horváti-párt megsemmisítése után viszonylagos nyugalom állt be. A török ellen már 1395-ben fellépett. Nagy európai lovagsereg élén 1396. szept. 28-án súlyos vereséget szenvedett Nikápolynál. Konstantinápoly felé menekült, onnan Dalmáciába hajózott. A távolléte miatti felkelést hívei csendesítették le. Ekkoriban idegen tanácsosokkal (Albeni Eberhard, Ozorai Pipo) próbálta meg az őt trónra segítő és markukban tartó főurakat ellensúlyozni. 1401. ápr. 28-án azonban Budán a főurak mégis elfogták. Ekkor benősült a Garai – Cillei-ligába, eljegyezve a 9 éves Cillei Borbálát, mire kiszabadult. Erre a ligára támaszkodva folytatta cseli és német politikáját. A pápának Nápolyi Lászlót támogató magatartása miatt ~ 1403-ban és 1404-ben korlátozta a pápaság mo.-i jogkörét (Placetum regium stb.). Megkísérelte a városokat a központi hatalom támogatására megnyerni. 1405-i törvénye ennek a törekvésnek az eredménye. A német trón elnyerésének lehetőségére lemondott a török elleni harcról. Hosszú választási küzdelem után 1410-ben sikerült elnyernie a német trónt. A Velence elleni hadjáratot (1411 – 13) német politikája robbantotta ki. A szepesi városok Lengyelo.-nak történő elzálogosítása (1412) 80 000 Ft-tal segítette elő nyugati politikáját. 1414 karácsonyán érkezett Konstanzba, ahová 1414. nov. 1-re általános zsinatot hirdetett a nyugati egyházszakadás megszüntetése és az egyház megreformálása céljából. Hosszas tárgyalások után V. Márton pápa megválasztásával (1417. nov. 11.) az egyházszakadás megszűnt. A zsinat fenntartása érdekében nem merte megkockáztatni, hogy a Husz Jánosnak adottménedéklevelének érvényt szerezzen. Husz máglyahalála (1415) kirobbantotta a végül is eredménytelen huszita háborút, amelyet ~ Vencel halála (1419. aug. 16.) után mint a cseh trón örököse, nagy eréllyel folytatott. A husziták elleni hadjárata 1421-ben sikertelen maradt, kénytelen volt Mo.-ra visszavonulni. A cseh ügyek miatt Velencével és a törökkel békét kötött. Újra Cseho.-ra tört, 1422. jan. 8-án Németbródnál súlyos vereséget szenvedett. A husziták elleni ismételt hadjáratok tényleges súlyát Mo. viselte. 1420-tól ~ végre elszánta magát a török elleni fellépésre, de 1428-ban Galambócnál ismét vereséget szenvedett. Végül ~ kénytelen volt a huszitákkal tárgyalni. A kibékülés előfeltétele a pápa (IV. Jenő) megnyerése volt. Ezért Itáliába ment, ahol végre a pápa 1433. máj. 31-én Rómában császárrá koronázta. Sikerült a pápával a bázeli zsinaton 1433. nov. 30-án a huszitákkal való megegyezést, az ún. kompaktatákat elfogadtatnia. 1436. júl. 5-én Jihlavában kihirdettette a kompaktatákat, majd bevonult Prágába. Élete utolsó napjait Cillei Borbála és Ulrik intrikái keserítették meg, feleségét elfogatta, súlyos betegen indult vissza Mo.-ra, de útközben meghalt. Váradon temették el első felesége mellé. Uralma végén zajlott le 1437-ben az erdélyi parasztfelkelés – Irod. Horváth Henrik: Zs. király és kora (Bp., 1937); Mályusz Elemér: A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog (Ért. a tört. Tud. köréből. Új sorozat 9.); Mályusz Elemér: Zs. király központosító törekvései Magyarországon (Tört. Szle, 1960). – Szi. Tinódi Sebestyén: Zs. király és császárnak krónikája (1552); Vörösmarty Mihály: A bujdosók (dráma, Pest, 1830); Garay János: Kont (1838); Arany János: Rozgonyiné, Szibinyáni Jánk; Háy Gyula: Isten, császár, paraszt (Moszkva, 1940); Németh László: Husz János (dráma, Tört. drámák, BP., 1963).