Kezdőlap

Zsitvay Tibor (Pozsony, 1884. nov. 10.Alpnachdorf, Svájc, 1969. júl. 9.): politikus, igazságügyminiszter. Jogi tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte; az Egyetemi Kör, a Bp.-i Egy.-i Atlétikai Club (BEAC), s az általa alapított Egy.-i Turista Egyesület elnöke. 1909–19-ben, ügyvédi vizsgája után a Magy. Államvasutak (MÁV) ügyésze volt. 1919. aug.-ban egyik alapítója és program-előkészítője a Keresztény Nemzeti Pártnak. 1919–20-ban Kecskemét kormánybiztos-főispánja. 1920 elején kilépett a pártjából, ismét ügyvéd lett. 1920–26-ban a MÁV ig.-h. főügyésze. A Keresztény Kisgazda Földműves és Polgári Párt programjával Kecskemét ngy.-i képviselője (1922–27), a ngy. alelnöke (1924), a frankhamisítás politikai hátterének kivizsgálására kiküldött parlamenti bizottság elnöke (1926), 1926. okt.-től 1929. febr.-ig az ogy. elnöke volt. Rétság ogy.-i képviselője (1927-31), 1929. febr. 4.-től 1932. okt. 1-ig igazságügymin. Minisztersége alatt végezték ki Fürst Sándort és Sallai Imrét. Kecskemét ogy.-i képviselője (1931-39), a Nemzeti Egység Pártja fővárosi csoportjának elnöke volt. 1938 őszén kilépett a kormánypártból. 1944-ben Ny-ra távozott, Svájcban telepedett le. – F. m. Fehér szegfű (versek, Bp., 1904); Záróbeszéde a képviselőház kartellvitájában (Bp., 1931); Beszéde a képviselő ház összeférhetetlenségi vitájában (Bp., 1932).