| 1. | Híven halljatok, hős törzsökök, Heimdall sarjai, hatalmasok s csekélyek. Öldöklés Atyja, sorjázzam-e sorsát hajdan élteknek emlékek ős öléről. |
| 2. | Emlékszem ősidők óriás eleire: engem elfogadtak, étekkel tápláltak; látok kilenc világot, lent kilenc ágát fenséges mérv-fának, föld vak mélyén. |
| 3. | Rege-időn rég, Ymir élt akkor, nem volt homok, se tenger, se hideg habok, föld nem terült, se fölöttünk ég, nyílt varázsnyiladékban fű nem feslett. |
| 4. | Majd Bur fiai földet fakasztottak, megformálták híven a híres Midgardot; délről nap verte a külszín kövét, zsendült mélyről növények zöldje. |
| 5. | Délről a nap, hold hév társa, vetette jobbját az ég ívére; nap nem látta, hol lelhetné házát, csillag nem tudott helyére találni, hold nem tudta helyes hatalmát. |
| 6. | Akkor a hatalmasok helyet foglaltak, ítélő istenek szent, sérthetetlen tanácsa: éj és hajnal ott nevet kapott, reggelt s delet illettek névvel, délutánt és estét, idők mérésére. |
| 7. | Akkor az Idamezőn összejöttek az ázok, ők, kik oltárt ácsoltak s szentélyt, kovácsműhelyt, kincs készítésére formáltak szerszámot, fogókat szerkesztettek. |
| 8. | Udvaron, ostáblán versengtek vígan, nem vélték híját arany holmiknak, míg nem jött hozzájuk három óriáslány, irdatlan erővel óriások birodalmából. |
| 9. | Akkor a hatalmasok helyet foglaltak, ítélő istenek szent sérthetetlen tanácsa: életre ki keltse közülük a törpéket Brímir véréből, Bláin tagjaiból. |
| 10. | Mester ott közöttük Mótszognir lett, a többi törpe őt s Durint követte, ember-alakot formáltak ők földből, a törpék, Durin tudta így. |
| 11. | Felbukkanó, Tovatűnő Északi és Déli, Keleti és Nyugati, Késleltető, Tolvajló Sípoló, Surrogó, Susogó, Sötétítő, Mélyvizi, Öregvizi, Mézfarkas, Öregapó, |
| 12. | Vízbúvó, Varázsbotos, Felszél-Fia, Fenyegető, Kötekedő és Kiáltós, Tudor, Fürgeagy, Tűnékeny, Sírlakó, Fényhozó sorra a törpéket - Hatalmast s Tanácstudót - híven felszámláltam. |
| 13. | Leplező, Titkolózó, Találó és Leleményes, Heves és Körültekintő, Kész-kezű, Határozott, Dolgos és Kürtfaragó, Dalia-ész, Öböl-lakó, Lápföldi, Föld-laki, Tölgypajzsos - törpék. |
| 14. | Dolgunk már a törpéket, Dvalin ténfergőit, emberek értésére Kérkedőig előszámlálni: kik sziklaházuk hagyva lakhelyre leltek mocsár tájain, földnek tágas mezőin. |
| 15. | Ott sürgött Sarjasztó, igyekezett Írhozó, ott járt Termetes, Szálas, Tündöklő, Szertelen, Gondűző, Gondozó . . . . . . . . . . ., Apácska. |
| 16. | Álf és Ingvi, társuk, Tölgypajzsos, Hegyi és Hűshozó, Bájoló és Bűvölő: él az emlékezetben, míg világ a világ, e kérkedő sarjak sora konokul. |
| 17. | Mindaddig, míg hárman közeledtek a kíséretből, jóságos, erős ázok jöttek a házhoz; találtak a tenger partján két kezdete-fát, egy kőrist, egy szilt, szabad sorsú sarjakat. |
| 18. | Lelkük nem lélegzett, szavuk nem szólalt, maguk nem moccantak, ép színük elapadt. Lett lélegzetük Ódintól, szavuk szólalt Hőnirtől, Lódurtól meglódultak s ép színük éledt. |
| 19. | Tudok egy kőrist, neve Yggdraszill, szép szál fehér fa, nedvesség fürdeti. Harmatot hullat völgy-ölekbe: örökzölden Urd forrása felett áll. |
| 20. | Onnét e lányok, titkok tudói, hárman a tóból, a fa tövéből. Egyik neve Urd, másiké Verdandi - rúnákat róttak -, Szkuld a harmadik, tettek törvényt, életre, halálra: emberfiának sorsot mondtak. |
| 21. | Emlékszem e világ első harcára: Gullveig aranyasszonyt lándzsákkal leszúrták, és elégették Ódin oltárán. Háromszor hamvadott, háromszor kelt holtából, sorjában sokszor - ma mégis él. |
| 22. | Heid, így hívta minden háznép a jártas völvát, varázsvesszős jósnőt; elméket bűvölt bűvös kötéssel, csalárd nők öröme volt ő örökkön. |
| 23. | Akkor a hatalmasok helyet foglaltak, ítélő istenek szent, sérthetetlen tanácsa, dönteni, sarcot csak az ázok adjanak, vagy a vérváltság minden istent illessen. |
| 24. | Ódin odavágta lándzsáját, hol a harc dúlt - a népek első evilági csatája -, az ázok várfala már le is omolt, a teret a harcias vánok tiporták. |
| 25. | Akkor a hatalmasok helyet foglaltak, ítélő istenek szent, sérthetetlen tanácsa: ki mérgezte meg a levegőeget, s ki adta óriásoknak Ódin asszonyát. |
| 26. | Csak Tór dúlt-fúlt vak dühében - ritkán türelmes, ha ily hírt hall. Esküt szegtek meg, szent egyezséget, nemrég köttetett ünnepélyesen. |
| 27. | Tudja, Heimdall hangja hol rejlik, fényt kereső dicső fa tövén. Lát vízesést növekedni, zajlik nagy árral: Öldöklés Atyjának zálogából. - Mit tudtok még? |
| 28. | Egymaga ült kinn, hogy az öreg jött, Yggr sarja, ránézett s szólt így: Mért engem kérdeztek? Mért tesztek próbára? Mindent tudok, ó, Ódin, szemed hol rejted: Mímir fenséges forrásának mélyén! Mímir minden reggel így merít mézsört Öldöklés Atyjának zálogából. - Mit tudtok még? |
| 29. | A Hadúrtól gyűrűt s nyakperecet kapott: jártas jövendölésért, vessző varázsáért, túljáért világoknak, mit tudva vallat. |
| 30. | Látott valkűröket, messziről lovagoltak, készen akár a gótok földjéig; Szkuld pajzzsal jött, követte Szkögul, Gunn, Hild, Göndül és Geirszkögül. Sorban, ím, hölgyei a Seregek Urának, föld felett lovagolni kész valkűrlányok. |
| 31. | Láttam Baldrnak, véres istennek, Ódin vérének kimért sorsát. Földeknek fölébe növekedve állt, finom s gyönyörűszép fagyöngy. |
| 32. | Ennek hajtása - volt bármi zsenge - veszélyes nyíl lett, Hödr röpítette. Baldr fivére, hamar születvén, Ódin egy-éjt élt fia, harcba szökkent. |
| 33. | Keze mosatlan, feje fésületlen, míg máglyán nem látta Baldr ellenségét; csak Frigg siratta Fen csarnokában Valhalla végzetét. - Mit tudtok még? |
| 34. | Látott völgykatlan ligetén megkötözött, csalárd alakot: ott hevert, Loki hasonmása. |
| 35. | Ott ül Szigün, süpped bánatba, bánkódik férje miatt. - Mit tudtok még? |
| 36. | Folyó fakad keletről, méreg-völgyeken át, kaszával-karddal, Vad, ez a neve. |
| 37. | Állt északnak, holdsötét földeken, Szindri törzsének arany csarnoka. Egy másik ott állt Nem-Hűlő-Hegyen, sörcsarnok, Brímir nevű óriásé. |
| 38. | Látott termet naptól távolt, Tetemek Partján északi-ajtóst. Méreg hullt ott a tető hasadékán, teli a fal körben kígyógerinc-fonadékkal. |
| 39. | Vergődni látott, sebes sodrásban, hamis esküvőket, elvetemült ölőket, mások asszonyát megrontókat. Ott szívta a holtak tagjait Nídhögg, farkas-szaggatta férfiakét. - Mit tudtok még? |
| 40. | Ült keleten az öreg, a Vaserdőben, táppal táplálta Fenrir fiait. Közülük fog majd kiválni egykor a nap tolvaja, trollbőrbe bújik. |
| 41. | Elhunytak húsa-vére eltelít engem, vér vöröse szinez isten-székhelyet. Nap fénye feketül nagy nyarak során, viharok vérszomja támad. - Mit tudtok még? |
| 42. | Ült a sír halmán, hárfa húrját verve az óriásnőt őrző víg Eggdér. Feje fölött, bitófák erdejében vad, vörös kakas kiabált, Fjalar. |
| 43. | Az ázokra kárált Aranytaraj, ő keltegeti, a Hadúrhoz küldi a hősöket. Rikoltoz még egy, a föld rögei közt, feketés-vörös kakas Hél hodályain. |
| 44. | Vonít Garm veszettül a Gnipa-barlangnál, törik a bilincs, s fut Fréki tüstént. Látom messzibb jövőben - ős tudások tudó ő - hatalmasok hulltát, győzelemistenek gyászát. |
| 45. | Fivér fivérrel vív, vért ont s öl, romlik rokonok békés barátsága. Világ vad kora jön, házasságtörőké, bárd-kor, kard-kor, pattanó pajzsoké, orkánok s ordasok kora, felőrlődik a föld, iszony-emberekkel elvész e világ. |
| 46. | Mímir fiai futnak, kimért sors közelít a viadalos-sereges Visszhang Kürtjéhez. Fújja harsányan Heimdall, fennen a kürt leng, Ódin akkor Mímir fejével szól. |
| 47. | Megremeg Yggdraszill, a magas kőris, jajdul agg törzs s ág, szabadul az óriás. Hél útjára rettegve hágnak a hősök, míg Szurt lángja mindent elnyel, felemészt. |
| 49. | Vonít most Garm veszettül a Gnipa-barlangnál, törik a bilincs, s fut Fréki tüstént. Látom messzibb jövőben - ős tudások tudó ő - hatalmasok hulltát, hadistenek gyászát. |
| 50. | Keletről Hrím jön, kezén harc pajzsa, Jörmungand gyűrűzik őrjöngő gyűlölettel. Hullámot hány a kígyó, sas rikolt, tép rontva, éjsápadt tetemeket, körömhajót. |
| 51. | Keletről hajó jön, hozza majd Muszpel népét, közelít velük a vízen a kormányos Ioki. A szörny fia mind, Óriásfarkas nyomán. Ott van velük Bileiszt nagy testvérbátyja. |
| 48. | Ázok közt mi készül? Álfok közt mi készül? Óriás-ország zajong, zúdul tanácsba, törpék tépelődnek kő kapuk előtt - sziklafal ismerői. - Mit tudtok még? |
| 52. | Délről Szurt jön, ágak dúlásával, kardján öldöklő Istenek tündöklése. Sziklák omlanak, óriásnők tűnnek, hősöktől Hél útján a menny meghasad. |
| 53. | Akkor beteljesül Hlín második bánata, és indul Ódin farkassal víni, és Beli gyilkosa a deli Szurtra ront. És Frigg szerelme e harcon hull el. |
| 55. | Jön fia akkor a Győzelem Atyjának, Vídar, s tör az öldöklő szörny szörnyű vesztére. Kardját szalasztja Hvedrung fiának torkába, szívig: bosszulja szülőjét. |
| 56. | Jön sarja akkor a hős Hlódünnek, Ódin fia ordas farkasra halált hoz. Ölni őrjöngve Midgard őrzőjét, - minden hős elhagyja lakhelyét majdan; - lép kilenc lépést, Fjörgun fia, sebben, vissza a szörnytől, mely állja az átkot. |
| 57. | Feketül a nap fénye, a föld tengerbe tünik, fogynak az égről az égő csillagok, tombolnak párák tüzek poklaként, forróság fojtja fönn a magasságot. |
| 58. | Vonít most Garm veszettül a Gnipa-barlangnál, törik a bilincs, s tüstént fut Fréki. Látom messzibb jövőben - ős tudások tudó ő - hatalmasok hulltát, hadistenek gyászát. |
| 59. | Látja, másodjára emelkedik föl tenger teljéből föld örök zöldje. Vízesések zuhognak, fenn sas surrog, vájt kövű hegyről halra vadászik. |
| 60. | Összegyűlnek az ázok az Idamezőn, s a roppant földövről beszélnek egyre, emlékezvén nagy eseményekről, Fimbultír egykori rúnáit felidézik. |
| 61. | Ott a fűben újra fellelik a tündöklő arany táblákat, csodálhatják elmúlt idők csodáit. |
| 62. | Vetetlen földek fordulnak termőre, a rossz jóra válik, Baldr visszatér. Hödr és Baldr lakja majd Hropt győzelmi lakát, gyilkolás-istene szentélyét. - Mit tudtok még? |
| 63. | Húz akkor Hőnir végre sors-vesszőt, két fivér fiai lakuk felépítik, széles szél-földön. - Mit tudtok még? |
| 64. | Lát csarnokot állni, napnál csodásabb, teteje arany, így áll Gimlében. Ez lesz lakhelye hív harcosoknak, derekas mind, míg él, dicső öröm övezze. |
| 65. | És akkor eljön az a Hatalmas, aki mindenek ura és ítélője lészen. |
| 66. | Eljön a sötét sárkány, közelít a csillám kígyó, holdsötét csúcsokról, szárnyán hordja mezőkön áthaladván a holtakat Nídhögg - és most ő elmerül. |
| 1. | Ajtókhoz közeledve körbe kémlelj, ügyelj éberen, bizony, így lépj be: mert ki tudja, nem tanyázik-e már ellenség odabent. |
| 2. | Üdv, ház gazdája! Íme, vendég jött, hol jut neki hely? Mert gyorsan tegye, aki gyújtogatással szítaná a szerencsét. |
| 3. | Melegre vágyik, ha megtér kintről, átfagyott térddel, étel, tiszta gyolcs várja, hegyek hazatért vándorát. |
| 4. | Vízre vágyik, érkezvén étkezéshez, törölköző kell s törődés, mely szavait fogadja, ha szólni kíván, készséggel meghallgassák. |
| 5. | Megértést áhít a messziről érkező, könnyebb otthon élni, kísérik gúnyos szemek, ki nem ismerős idegenben, s eszesekkel él együtt. |
| 6. | Tehetségét senki túl sokra ne tartsa, nem szánalmas a szegénység; ha a betérő vendég bölcs, nem beszédes, ritkán járhat rosszul, hiszen a józan észnél hívebb barátot bajosan lel bárki. |
| 7. | Vérbeli vendég vacsorára érkezvén, érzi: értelme élénkebb, figyelme feszültebb, szemelvén szemlél, hadd tudja ki a ház titkát. |
| 8. | Sorsa szerencsés, ki maga szerzi hírét és becsületét; hálátlan sors, ha boldogulásod másokon múlik. |
| 9. | Sorsa szerencsés, ki maga-serénye jó hírrel s józanul; mások tanácsa gyakran térít téves utakra. |
| 10. | Különb terhed ily úton mi lenne, mint éles elméd; kincsnél többet ér, becsületet hoz s hírt a bölcsesség bárhol. |
| 11. | Különb terhed ily úton mi lenne, mint éles elméd; silány métely viszont a mértéktelen sörivás, kórnál keservesebb. |
| 12. | Nem üdve a sör, hiába hinnék sokan, az emberfiának; aki vedeli, végül nem bírja majd lebírni önmagát. |
| 13. | Agyfosztó szajkó száll fel a sörből, elménk elrablója. E madár tolla körém is terült már kertjén Günnlödnek. |
| 14. | Sör részegített, rútul berúgtam a bölcs Fjalarnál; mégis kegyes a sör, ki-ki visszakapja tőle az eszét. |
| 15. | Fontolt s bölcs legyen a vezér fia, heves a harcban; hadd lenne a férfi, holta napjáig vidám és vakmerő. |
| 16. | Álságos öröklétet áhít az ostoba, retten a harctól: hanem az öregség nem hagyja békén, bár kímélte a lándzsa. |
| 17. | A bárgyú ember bámul a vigalomban, vagy báván begubózik; adj neki italt, akkor láthatod, fénye miféle. |
| 18. | Az tudja csak, aki sok utat járt, távol tájakat, miféle erőkkel kormányozza kedve az eszes embert. |
| 19. | Körbejáró kupát soká ne szorongass. Szavad is mértékkel mérd; senki se neheztel, ha idejében indulsz nyugovóra. |
| 20. | A falánk ember fal ész nélkül, felfordul belé; bölcsek körében a hörcsögbendőt harsányan kikacagják. |
| 21. | Tudja a nyáj, mikor kell megtérnie haza a legelőről; hanem a dőre étvágya határát habzsolva nem érzi. |
| 22. | A kedélytelen és a nyomorult mindent kinevet; nyűg, ha nem tudjuk: magunk sem vagyunk mentesek a hibáktól. |
| 23. | A dőre dúl-fúl, magában, éjten-éjt, mindenen elmélkedik; és mire reggel lesz, maga még roskatagabb, minden marad a régiben. |
| 24. | Az oktalan ember így okoskodik: a mosoly már barátság; nem látja a balga, mily ferde szemmel nézik, ha a bölcsek közt bóbiskol. |
| 25. | Az oktalan ember így okoskodik: a mosoly már barátság; nem tudja a balga, mily kevés híve lesz a törvénytanácsban. |
| 26. | Az oktalan ember azt hiszi, attól okos, ha meghúzódva méláz; ám fogalma sincs, mit feleljen, ha sarokba szorítják. |
| 27. | Az oktalan ember, ha bárhova betér, bölcsebb, ha hallgat; tudatlanságát nem fogják tudni, ha nem jár el a szája; de a balga, bárgyún, még azt se tudja: túl sokat beszél. |
| 28. | Bölcsnek tartják, ki talpraesetten tudakol és felel. És ami történt, ami szóbeszéd tárgya, el nem titkolod többé. |
| 29. | Fecsegő, aki ostoba szavait szabadon ontja; a nyelv pereg, és nyakra-főre dől a dőreség. |
| 30. | Ne nézz epésen senki emberfiára, bármi furcsa vendég; van, aki úgy bölcs, hogy meg se kérdik, és megússza ép bőrrel. |
| 31. | Bölcsnek tartják, ki a kigúnyolt vendéget kerüli; ám aki gúnyol, tudja-e, önmaga alatt vágja a fát. |
| 32. | Hányszor megesik, hogy hű barátok víg asztal mellett csúnyán összecsapnak; örök a viszály, míg ember az ember. |
| 33. | Kora reggel sose lakj be rogyásig, legföljebb rokonhoz menvén; mégsem ülhetsz ott, mint a mulya bendő, mely korog, de kérni nem bír. |
| 34. | Bármi közel lakik a rossz barát, betérned kerülő út; ám javadra útja a jóbarátnak, bármi messzire ment el. |
| 35. | Ha valahol vendég vagy, illemmel időzzél, siess búcsúzni; bizony, kiútálják, akit kedveltek, ha már terhes a háznak. |
| 36. | Házad, hol élsz s hálsz, szilárd hely, bármi szűk; magad ura maradhatsz faháncs kunyhódban két kecskével: különb ez a koldusbotnál. |
| 37. | Házad, hol élsz s hálsz, szilárd hely, bármi szűk; magad ura maradhatsz, mert szívszaggató, ha koldulnod kell minden kis maradékért. |
| 38. | Fegyvered mindig magaddal hordjad, ha utad akárhol: bizony, ki tudja, távolban hol lehet lándzsájára szükség. |
| 39. | Ma bőkezű, ha nyájas: boldog ajándékával, bárhogy kapja; a vagyonos is örül, ha adományhoz jut; de jutalmat sohase siettess. |
| 40. | Javakhoz jutottál: javadra, ha fukarság férge nem ront, fájdalmaktól óvhat, ha szeretteidnek szánod, mit ellenséged is elvehetne. |
| 41. | Fegyverrel s vérttel vidítsák egymást a barátok, hordható holmikkal; ki adja s aki kapja, alapos kötésnek örvendhet örökkön. |
| 42. | Barátnak barátja légy, adományt adománnyal hálálj híven. Gúnyt fizess meg gúnnyal, s ne maradj fösvény, fizetvén gonoszért. |
| 43. | Barátnak barátja légy, s barátod barátjának szintén szívese; ám aki ellened, egyetlen hívét se szíveld soha. |
| 44. | Tudd, ha jó barátod van, javad várhatod tőle, bízhatsz benne bízvást; oszd meg vele elméd, adj néki ajándékot, könnyelműn ne kerüld. |
| 45. | Tudd, ha oly embered van, kiben nem bízol, mégis javadra látod, juttass neki jó szót, magadban légy szilárd, álnoknak álsággal törlessz. |
| 46. | Ha tudsz még társat, kiben nem bízhatsz, akiben kétkedsz, nevess, ha nevet, szavad legyen számító, s nem vesztesz a vásáron. |
| 47. | Voltam ifjú is egykor, egymagam éltem, utam el-elvétettem; társat találtam, hozzám hasonló férfit, szívem gazdagon szárnyalt. |
| 48. | A nagylelkű ember élvezi jól az életet, ritkán görnyeszti gond; de az oktalan szív szorong csak mindentől, megcsalják, fél a fukar. |
| 49. | Ruhámat kint a réten két fa-emberre adtam, ettől ők előkelőnek érzik magukat, máris lenézik mind a mezítelen lényt. |
| 50. | A köves fennsíkon a fenyő kiszárad, nem védi vértezete; vajon az az ember, akit senki se szível, meddig tengeti életét? |
| 51. | Hamis hívekkel az összhang öt napig lobogva lángol, ám hatodnapon a lelkesedés kihúny, a hamu füstje fojtó. |
| 53. | Sokat sose adj, kellő kevésnek is dicséret a díja; darab kenyérrel, korty itallal igaz társra találhatsz. |
| 54. | Csekély tenger habja csekély homokot túr, csepp az emberi elme; más-másképp jár az ész, ki-ki magának okos, az emberiség egyenetlen. |
| 55. | Mérsékelten elmés: ez az eszményi ember, s nem a túl okos; mert az boldog, aki nem tud többet, mint ami épp a boldogság. |
| 56. | Mérsékelten elmés: ez az eszményi ember, s nem a túl okos; mert sose boldog, aki sok bölcsességet szívott a szívébe. |
| 57. | Az eszményi ember mérsékelten elmés, s nem túl találékony. Aludjon bár nyugodtan, avagy nyugtalanul: sorsát ki sejtené. |
| 58. | Tűz tüzet szit, láng lángot lobbant, ég, míg el nem enyészik. Emberi szóból születik a tudás, tompultságból a tudatlanság. |
| 59. | Korán kelj, ha más vagyonára vágyol, vagy életét áhítod. A lomha toportyán s a lusta ember csak lesheti a prédát. |
| 60. | Korán kelj, ha kevés a szolgád, rád vár a szorgalom. Ki reggel tétlen, tékozol az rémségesen. Már a fürgeség fél siker. |
| 61. | Tisztálkodj, lakj jól, így lovagolj tingbe, légy bár kopottas. Gúnyád bármi szegényes, ne szégyelld sose, lovadat se nézd le, girhes gebe, az sem nagy baj. |
| 62. | Leszegi fejét a sas, lop, szomját lohasztani ős óceán vizéből. Így lopakszik, sokaságban, kit útja arra szólít, szószólója mégis kevés. |
| 63. | Boldogulj, ha kérdezel, csakúgy, ha válaszolsz, s ki-ki bölcsnek vél. Vigyázz, amit tudsz, társad meg ne tudja: egy világ tudja, mit hárman. |
| 64. | Hatalmát, erejét a megfontolt ember mérje mértékkel. Hamar megérti, ki a bátrakkal ismerős, hogy mások is bátrak. |
| 65. | Gyarlón elejtett szavaidért, ember, gyakran megfizetsz. |
| 66. | Hol túl korán érkeztem egy-egy tanyára, hol meg túl későn. Sok sör éretlen volt még, sok elfogyott épp. Nem várt vendég nem jöhet jókor. |
| 67. | Meghívnak olykor, s épp nincs étvágyam, vagy böjtre vágyom. Jóbarát házában két sonka kalimpál, s én eggyel is ellaknék. |
| 68. | E föld fiának legtisztább teste a tűz, a napfény, az ép egészség, s hogy élhessen is ily tisztesség teljén. |
| 69. | Bármi kór keserítsen, nem korlátlan a balsors: fia feledteti ezzel, barát bátorítja amazt, vagyon vígasztalja, élni marasztja a jó mű. |
| 70. | De a legjobb mű: élni, s ha tehetjük, békén; tehened lesz, csak te légy. Láttam tüzet már én gazdag feje felett, futott, s künn várta a vég. |
| 71. | Kemény lovas a sánta, nyájat hajt a kezetlen, a süket serényen harcol. Nyájasabb a vakság, mint a máglyafény, a görcs, mint a gödör. |
| 72. | Jobb, ha van fiad, bármikor jön is a világra, halálod után akár: mert az út mentén ritkán áll sírkő, mit nem apának emeltek. |
| 73. | Két küzdő fél, egy eredet. A nyelv vesztője a fejnek. Minden köpeny ránca rontó kezeket rejt. |
| 74. | Várja az éjszakát, akit vár éji szállás; az evezők kurták, az őszi éj hosszú, az idő állhatatlan, öt napig nem hű, hát még egy hónapig. |
| 75. | Nem tudja az oktalan, mennyi ocsmányság oka a vagyon. Ez gazdag, az szegény; azt ne gúnyold, ezt ne szégyenítsd meg. |
| 76. | Jószág veszendő, jóbarát veszendő, jómagad is veszendő vagy; de a jó hír és név, ha kivívtad egyszer, el nem vész, jussod örökre. |
| 77. | Jószág veszendő, jóbarát veszendő, jómagad is veszendő vagy. Valami nem veszendő: a veszett hírnév, halálod után is vár. |
| 78. | Láttam sok jószágát Fitjung fiainak, s koldussá lettek, íme. A vagyon veszendő, mint szemezés, veszedelmes, barát, de bízhatatlan. |
| 79. | Szerez az oktalan is jószágot vagy szerelmet, ettől elégedett, olcsó bölcsességgel ámítja önmagát; kevélyen botorkál. |
| 80. | Ismeretre vágyva rúnákat vallass, isteni rovás mind, a Magasságos műve, Fimbultul festése, helyes, ha hallgatsz rájuk. |
| 81. | Napod dicsérd, ha elmúlt, nőd, ha elégett, kardod, ha kipróbáltad, lányt első éje után, jeget, ha partra jutottál, sört, ha már habja sincs meg. |
| 82. | Szél ha fúj, fát vágj, vizet járj jó időben, sötétben suttogj a lánnyal, a nappal szeme számos; hajóorr hasítson örvényt, védelmet adjon a pajzs, kard pengéje csapást, csókot a lány. |
| 83. | Tűznél kortyold söröd, jégen korcsolyázz, végy sovány lovat, sűrű-rozsdás kardot, csikód a háznál neveld, kutyád a hóban csaholjon. |
| 84. | Férfi ne higgyen lány szavának, asszonyi szónak; lágy szívüket fazekas formálta, csupa csalárdság lakja. |
| 85. | Lendült hullámnak, lobbanó lángnak, vonító ordasnak, vészes varjúnak, gyürkőző vad kannak, gyökértelen fának, nyugtalan víz árnak, nyiszorgó kondérnak, |
| 86. | röppent nyílnak, robajló zajlásnak, éji fent fagynak, fonódó kígyónak, ágyban asszony szavának, széttört kardnak, medve víg kedvének, vezér vérének, |
| 87. | beteg borjúnak, büntetett szolgának, völva jóslásának, vérben fekvő embernek, |
| 88. | hamar vetésnek ne higgyen senki, koraszülött kölyöknek, - vetést idő igazgat, esze vezérel kölyköt: mindkettőre veszély vár - |
| 89. | bátyád gyilkosának, botolj bele bárhol, leégett háznak, szélvész lónak, hiszen mi haszna, ha lábát töri, sohase hidd, hogy ezekben bízhatsz. |
| 90. | Szép nők szerelme, ha szívük csalárd, csúszós jég a jelesnek; betöretlen csikóval bajlódsz így, vesztedre, vad ló, levet; vagy mint kemény viharban a kormánya vesztett hajós, vagy mint ki rénre vadászna, s olvad alatta a rézsű. |
| 91. | Kereken kimondom, tudom, minek tagadnám, forgandó a férfi is, asszonyról szépen szólva leggonoszabb a gondolat, s rászedjük a számító szívet. |
| 92. | Szép szóval szolgálj, adj ajándékot asszony szerelméért, alakját magasztald, mert azé a szép, aki teszi a szépet. |
| 93. | Senki szerelmét ne szapuljátok, kül-színe bármi. Mit az ostoba ócsál, boldogság az a bölcsnek, a szép szerelmes kül-szín. |
| 94. | Senki bolondságát ne szapuljátok, sok a botor s a balga. Szerelmi szenvedélytől a bölcs bolondul: csak esendő az ember. |
| 95. | Az ész érti csupán, mi szunnyad a szívben, rokon rejtekén; mi lehet rosszabb, mint ha az okos ember örökké elégedetlen. |
| 96. | Magam meséltem mindezt, szerelmesemre várva, súnyva a sásban; szívem-lelkem volt ő, végül mégsem lett enyém eszes arám. |
| 97. | Billing lányát láttam, aludt az ágyán a napfehér nő; hitvány hívság a vezér öröme, ha a vér vágya nem övé. |
| 98. | "Alkony óráján, Ódin, légy itt megint, a lány tied lesz; hiú a szándék, ha a találkáról nemcsak ők ketten tudnak." |
| 99. | Térültem vissza, véltem szerelmet, vezér szíve-lelke, vártam, szavamra engedékeny lesz, enyém lesz egészen. |
| 100. | Ahogy odaértem, láttam, az összes harcos harciasan éber, velük égő fáklyák, villódzó fények, veszélyre figyelmeztetők. |
| 101. | Benéztem megint, másnap hajnalban; mind húnyt a háznép, de a szép nő helyén egy szuka hevert, szíjazva az ágyra. |
| 102. | Némely nőszemély, csak nézd meg s fontolj, csalárd a férfival; velem is az volt a fortélyos némber, hogy nászra csábítottam; lám, szégyenemre lett csak az eszes leányzó, ám enyém nem lett. |
| 103. | Légy vidám a házadban, ha vendége van a háznak, légy nyílt és nyájas, így ismerszik meg az eszes ember. A bárgyú botorság szívósan szótlan, ily csend örök ismérve a csökött ostobaságnak. |
| 104. | Jártam az idős óriásnál, most jöttem meg; némaság ott nem sokat ér. Érdekemben szóltam sok ékes szóval Szuttung termes szobáin. |
| 105. | Günnlöd unszolt, üljek le szép arany székre, mézsörrel kínált; hálátlan háláltam vendégelő vonzalmát: szenvedélyes szívére fájdalom forrt. |
| 106. | Rati szája sziklákon rést vág, szabad utat enged; alul s felül óriások vonulásának útja: veszedelme fejemnek. |
| 107. | Javamra vált, amit általa nyertem - a bölcs birtoka nyugodt -, hogy fölhoztam Ódrerirt, és odavittem, hol Ázgard trónja áll. |
| 108. | Ám alig hiszem, hogy óriás-országból visszatérhettem volna, ha a gyönyörű Günnlöd gondjába nem vesz, s karom nem ölelheti őt. |
| 109. | Másnap már Fagy-Óriások indultak Ódinhoz, a Fenségeshez tanácsért, termeibe a Fenségesnek. Tudakolták: Bölverk megtért-e az istenekhez, vagy megölte volna Szuttung. |
| 110. | Emlékszem, esküdött Ódin, esküt tett gyűrűjére; gyarló az elme, ha hisz. Szuttungot így tévesztvén, távozott a lakomáról, könnyek közt hagyta Günnlödöt. |
| 111. | Itt az idő, szólni látnoki székből Urd forrása felett. Figyeltem s fontoltam, figyeltem s forgattam elmémben emberek szavát, rúnák titkairól, tanácsot nem titkolva magasságos Házban, házán a Fenségesnek fülemmel hallottam mindezt: |
| 112. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: éj idején ne kószálj, ha ellenség nem környez, vagy ki nem űz a szükség. |
| 113. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: varázslónő karjában ne végezd napod, ne fonódjon rontva rád. |
| 114. | Egyetlen intése elég, és feledsz tőle mindent, a tinget s a vezér tanácsát; ételre nincs éhed, vágyra vágyakozásod, súlyos álomba süppedsz. |
| 115. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: másnak asszonyát magadnak ne akard, kényedre ne késztesd. |
| 116. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: hegyekbe föl vagy fjordokba, hosszú útra indulván, útravalóval fölszerelkezz. |
| 117. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: gonosz ember gondjára ne bízzad balsorsod hírét, soha, hiszen a hitvány a szív bizalmáért szégyent hoz rád hamar. |
| 118. | Vétkes asszony szava végzetes sebet ejtett, fájó nyomot hagyott láttam, egy férfin. Fondorlatos nyelve nyomorultul hozta halálát, valótlan váddal. |
| 119. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: tudd, ha jó barátod van, akiben bízvást bízhatsz, könnyelműn ne kerüld, mert gyom nő az úton, magas fű és dudva, ahol nem lép derék láb. |
| 120. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: szerezz magadnak jóakarót, meghitt szavakkal, van oly varázslat, mely egy világot ér. |
| 121. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: jóviszonyt jóbaráttal, ha romlania kell, sose te ronts meg; szenved a szív, ha nincs, aki gondját megossza gonddal. |
| 122. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: otromba fajankóra ostobán ne fecséreld szellemes szavaidat. |
| 123. | Hitvány embertől hiába reméled jóságod jutalmát, de a derék társ, dicséretével, gyakran javadra tehet. |
| 124. | Vérünket váltjuk, valahányszor eszmét cserélünk egymással; ezért gonosz a csalárdság: ha barát a barátot szavaiért szidja. |
| 125. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: három szó is végzetes, ha hitvánnyal váltod; gyakran győz a gyalázatos, ha a legjobbakra lesújt. |
| 126. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: csizmadiának ne menj, ne menj bognárnak, vagy csak magadat szolgáld; mert ha szorít a csizma, vagy a szekérrúd csálé, szitok száll a fejedre. |
| 127. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: ahol gonoszra lelsz, tudd, hogy a gonosz műve; ellened, el ne engedd. |
| 128. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: más baján ne vidulj, társadat balsorstól védd, tégy vele jót, ha tudsz. |
| 129. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: csata ha dúl, föl ne nézz dőrén, föld fiait ne lásd, szerencséd el ne szálljon balvégzettől bűvölve. |
| 130. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: ha asszonyt kívánsz, hogy kedved leld benne, szólj vele szépen, igérj neki igaz jót, szavadnak is állj aztán, ha így jársz, jól jársz majd. |
| 131. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: óvatos légy, ne gyáva; gyarlóság nem oltalmaz. Óvakodj főleg a sörtől, más feleségét ne kívánd, fontos a harmadik kérés: távoztasd tolvajodat. |
| 132. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: csalás és csúfság utast s vendéget utadon ne várjon. |
| 133. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: ha bent vagy a házban, honnét tudhatnád, miféle vendéget vársz; a legkülönb is ékes különb-különb hibákkal, a leghitványabb sem holmi semmirekellő. |
| 134. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: az ősz igazmondót becsüld, botorul ne nevesd ki, öregek tanácsa gyakran hajt hasznot, hányszor mozdulnak megfáradt arcok, ránc-rótta állak, fáradt, fittyedő ajkak fontos szót szólni. |
| 135. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: vendéget jól vendégelj, rászorulót el ne riassz, házad tárt hajlék legyen. |
| 136. | Reteszed jól járjon: így az erős nem enged, de a barátot bebocsátja. Karpántot ajándékozz, vagy nyavalya-kívánság töreti nyomorult tagjaidat. |
| 137. | Mondom néked, Loddfáfnir, szavam megfogadd, hasznodra lesz híven, javadra szolgál mindig: ha sört vedelsz, a föld ereje védjen, ez oltja sör tüzét, tűz távoztat kórt, tölgyfa székrekedést, gabona szeme bűbájt, bodzafa házi haragot - a hold minden viszályt -, férget a hangafű, rossz sorsot a rúna, föld állja útját az áradásnak. |
| 138. | Függtem, tudom, a szélfútta faágon, kilenc éjen át, dárdával átverve, Ódinnak áldozva, áldozva magam magamnak, odafenn a fán, gyökere hol támad, titok mindeneknek. |
| 139. | Kenyérrel nem kínáltak, ivótülökből inni; fürkésztem mélységeket, megleltem rúnáim, rikoltva mind felszedtem, földre visszazuhantam. |
| 140. | Kilenc varázsdalt vettem a híres Böltor fiától, Besztla atyjától, ihattam az ízletes, Ódrerir érlelte édes mézsörből. |
| 141. | Most érlelődtem. Bölcsességem bővült, tudásom tágult, szavamból szó lett, a szót tett követte, tett a tettből fakadt, fáradatlan. |
| 142. | Lelni fogsz rúnákra, fejthető rovásjelekre, faragott, erős jelekre, varázserejűekre, mind Fimbultul festése, istenek műve, mind vezér-isten véste, |
| 143. | ázoknak Ódin, álfoknak Dáin, törpéknek Dvalin, Ászvid az óriásoknak, magam műve is egy-egy. |
| 144. | Tudod-e faragás titkát? Tudod-e fejtés titkát? Tudod-e párok titkát? Tudod-e próbák titkát? Tudod-e áhítás titkát? Tudod-e áldozás titkát? Tudod-e halálok titkát? Tudod-e hála titkát? |
| 145. | Inkább ne áhíts, de túl sokat ne áldozz, az adomány viszonzást vár túl sok halálért a hála túl kevés mindig. Így rótta rúnába Tund ember-emlékezet előtt, mikoron útra kelt, mikoron újra megtért. |
| 146. | Tudok varázsigéket; ilyet vezér asszonya, se más emberfia nem tud. Segítség - ez az első, mert ez megsegít, bajban és bánatban, bármi betegségben. |
| 147. | Íme, a második ige: föld fiainak jó, javasemberré tesz. |
| 148. | Íme, a harmadik ige: ha az ellenséges erő már végemet hozná, ez kardja élét veszi, és nem fog a fegyver, a csonka, csorba vas. |
| 149. | Íme, a negyedik ige: ha kezem-lábam megkötik ellenséges harcosok, bűvös szavakat szólok, máris megszabadítanak, lábam lánca lehull, kezem kötele kibomlik. |
| 150. | Íme, az ötödik ige: ha ellenséges dárda érne el, dúlva, elérem én előbb, röptében megállítom, szememmel szétroppantom. |
| 151. | Íme, a hatodik ige: gyökérbe rótt rúna rontásától véd meg, rosszakarómra száll vissza a gyarló szándék, őt emészti, nem engem. |
| 152. | Íme, a hetedik ige: ha társaim feje fölött lángolni látom a termet, lobogjon bárhogy a tűz, megbűvölöm, erővel, mely ebből az igéből árad. |
| 153. | Íme, a nyolcadik ige: mindenki hasznára, mert ha a harcosok közt köz-gyűlölség gyúl, e szavakat szólván, gyökerestül legyűröm. |
| 154. | Íme, a kilencedik ige: ha az ár gyötri hajómat, s kormányozni keserves, a szilaj szeleket csitítja szavam, s már csöndes a vad víz. |
| 155. | Íme, a tizedik ige: ha látok bűvös nornákat lovagolni a légen át, csak egyet intek, így, s nem lelik már az utat, keresnék, házuk hol van, zavartak és ziláltak. |
| 156. | Íme, a tizenegyedik ige: ha régi társak élén riadónk harcba hív, visszhangos pajzsba rikoltok, vonuljatok kevélyen, dicsőséggel a kardon, dicsőséggel a harcból térjetek vissza, társak. |
| 157. | Íme, a tizenkettedik ige: ha bárki akasztott függ a fa ágán, rúnát rovok szavammal, és ő már szökken, talpon terem, szemembe néz, szólít. |
| 158. | Íme, a tizenharmadik ige: ha egy ifjú harcost meghintek vízzel, mindenekkel megküzd, nem pusztul a porban, kard nem küldi halálba. |
| 159. | Íme, a tizennegyedik ige: ha emberek előtt isteneket néven idézek, sorolom sorján mindet, ázokat és álfokat, tisztelik tudásom. |
| 160. | Íme, a tizenötödik ige: Tjódrörir törpe dala Delling ajtaja előtt: erőt az ázoknak dalolt, álfoknak birtokot, Ódinnak bölcsességet. |
| 161. | Íme, a tizenhatodik ige: ha gyors eszű nőt nézek, gyengéd kedvemre valót, eszén fordítok elébb ügyesen, így a fehér karú hölgy, hamar fel is enged. |
| 162. | Íme, a tizenhetedik ige: ez, ha a lány habozna, lábáról leveszi hamar. E dalok, Loddfáfnir, legyenek örök igéid: igaz szavuk megfogadd, hasznodra lesznek híven, javadra, bármiben jársz. |
| 163. | A tizennyolcadikat nem hallja tőlem senki, se lánya, se asszonya; - mert amit magad tudsz, senki más, az a legtöbb; - ezért ezt a varázs-szót az tudja csak tőlem, kit karommal ölelve védek, vagy húgomnak hívok. |
| 164. | Szólt a Magasságos ekképp, szent Csarnoka megzengett, föld fiának üdvére, óriások sarjának vesztére, dicső, aki elmondta, dicső, aki elértette, javára, ki ebben jár, üdv, ha hallgattad híven. |
| Ódin szólott: | |
| 1. | "Felelj tanáccsal, Frigg: kedvem támadott Vaftrúdnirt felkeresni; kiváncsi volnék, mit tud, velem megmérkőzve, régi rúnákról az az óriás." |
| Frigg szólott: | |
| 2. | "Tartóztatlak inkább, itt, isteni honodban, Hősöknek Atyja: hiszen Vaftrúdnirral, úgy vélem, nem vetekedhet más óriás, óvlak." |
| Ódin szólott: | |
| 3. | "Jártam ugyan sok úton, jeles tapasztalással, tudok elég erőről; most azt tudnám meg, milyen is otthon az okos Vaftrúdnir óriás." |
| Frigg szólott: | |
| 4. | "Úgy hát szerencsés utat, térj vissza szerencsével, jó szerencse járjon veled! Elméd ne szikkadjon, Istenek Atyja, szavad ne apadjon, mérve az óriást!" |
| 5. | Ódin ezzel elindult, óriást látogatni elment, szellemét szóval latolni; érvén, íme, terméhez Imr atyjának, ijesztő Yggr belépett bátran. |
| Ódin szólott: | |
| 6. | "Béke veled, Vaftrúdnir, jöttem házadba híven, látásodra, latolásodra; legelőször ezt tudnám: mindentudó vagy-e, mondd, okos vagy-e, óriás." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 7. | "Miféle szerzet merészel házamban ily szavakkal hajigálózni? Ki nem kerülsz élve az én hajlékomból, hacsak nem vagy nálam bölcsebb." |
| Ódin szólott: | |
| 8. | "Szófő a nevem, nagy útról házadba éhen-szomjan érkezem; hadd legyek vendéged, lakoma várjon végre otthonodban, derék óriás." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 9. | "Miért állva mondod e szavakat, Szófő? Tessék, telepedj le, kiderül, ki tud többet, a tanácstudó tulr vagy a vendég." |
| Ódin szólott: | |
| 10. | "Gondolja meg a szegény, ha gazdaghoz szállna, mit mondjon bölcsen; a bőbeszédűség, bizony, hasztalan, ha a fogadtatás fagyos." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 11. | "Szólj akkor, Szófő, ha nem kerülsz beljebb, csak a küszöbben bízol: a ló nevét mondd, mely mindennap a nappalt húzza elébe a had népének!" |
| Ódin szólott: | |
| 12. | "Fénysörény a neve, ő hozza a fényes nappalt hajnalonta e föld népének; legjobb lónak gondolják mind a lovas gótok, sörénye folyton fénylik." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 13. | "Szólj hát, Szófő, ha nem kerülsz beljebb, csak a küszöbben bízol: a mén nevét mondd, mely a komor éjt keletről igázza a nemes isteneknek!" |
| Ódin szólott: | |
| 14. | "Dérsörény a neve, a nemes isteneknek ő igázza az éjt diadallal; dúlt szájából hab szakad minden reggel, harmat hull a völgyi világra." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 15. | "Szólj hát, Szófő, ha nem kerülsz beljebb, csak a küszöbben bízol: hogy hívják a folyót, mely az istenek földjét óriás-országtól elválasztja?" |
| Ódin szólott: | |
| 16. | "A folyó neve Íving, az istenek földjétől óriás-országot ez választja; fagy nem veri vizét, folyik az folyton-folyvást, láb át nem lábol rajta." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 17. | "Szólj hát, Szófő, ha nem kerülsz beljebb, csak a küszöbben bízol: a mező nevét mondd, melyen bátor Szurt megvív a boldog istenekkel!" |
| Ódin szólott: | |
| 18. | "Vigríd a mező, ott vív majd a bátor Szurt a boldog istenekkel; száz mérföld széles minden irányban, keményen kimérték." |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 19. | "Ügyes eszű vagy, vendég, ülj le végre, padom vár, az legyen vívó porondunk, folytassuk, a fej a tét, hadd lássa házam terme, melyikünk rátermettebb!" |
| Ódin szólott: | |
| 20. | "Mondd meg, elsőül, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: honnét van a föld meg a felső boltozat, felelj, bölcs óriás!" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 21. | "Formálták a földet Ymir húsából, hegyeket csontjából; Dérhideg óriás koponyája komor éj lett, vérveritéke a tenger." |
| Ódin szólott: | |
| 22. | "Mondd meg, másodikul, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: honnét van a hold, mely felettünk fénylik, kinek műve a nagy nap?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 23. | "A hideg hold atyja, miként a nagy napé: maga Mundilfari; kitartóan jönnek ők, jártukban követik egymást, embernek időt mérnek." |
| Ódin szólott: | |
| 24. | "Mondd meg, harmadikul, elméd tán elegendő, Vaftrúdnir, halljam: honnét van a nappal, az örök éber, s nővére, az éj, az éledő holddal?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 25. | "Dellingnek nevezik a Nappal deli apját, Nörvi szülötte az Éj: a fogyó-felnövő hold istenek intézménye, ember-évet igazgat." |
| Ódin szólott: | |
| 26. | "Mondd meg, negyedikül, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: a telet, hozzá a teljes nyarat is, honnét nyerték a hatalmak?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 27. | "Jeges Szél, a jajongó, Ő a tél szülőapja. a nyáré Nyájas." |
| Ódin szólott: | |
| 28. | "Mondd meg, ötödikül, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: ki volt a világon az első, áz-e, vagy Ymir leszármazottja?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 29. | "Temérdek téllel e formált föld előtt, eljött bömbölő Bergelmir; tomboló Trúdgelmir volt az óriás atyja, ajzott Aurgelmir az őse." |
| Ódin szólott: | |
| 30. | "Mondd meg, hatodikul, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: Aurgelmir hogyan került óriások fiai közé, felelj erre, bölcs beszédű!" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 31. | "Élivágor méregcseppjei együtt cseperedtek, növekedtek óriássá; ebből a nemzetségből eredünk valamennyien, ezért vagyunk vérmesek." |
| Ódin szólott: | |
| 32. | "Mondd meg, hetedikül, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: mint nemzett utódot a mogorva óriás, óriásnőt nem ismervén?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 33. | "Halljuk, a déróriás hóna alatt dudor nőtt: fia lett és leánya; az okos óriás két lába nemzett híven hatfejű fiút." |
| Ódin szólott: | |
| 34. | "Mondd meg, nyolcadikul, ha elméd elegendő, Vaftrúdnir, halljam: mi maradt meg elsőnek, óvatlan, emlékezetedben, mindentudó óriás?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 35. | "Temérdek téllel e formált föld előtt eljött bömbölő Bergelmir; ahogy a bölcs óriást lisztes ládába tették: ez elmém első emléke." |
| Ódin szólott: | |
| 36. | "Mondd meg, kilencedikül, ha elméd engedi, Vaftrúdnir, halljam: honnét a szél, mely hullámok felett száguld, emberfia nem látta soha!" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 37. | "Hullafalónak hívják; sas-hámban, az óriás kiül az égi szegélyre, szárnyától kavarodik, halljuk, a szél, emberek egét hasítván." |
| Ódin szólott: | |
| 38. | "Mondd meg, tizedikül, hiszen az istenek végzetét, Vaftrúdnir, híven ismered: Njörd hogyan került az ázok közé; oltára és szentélye honnét ily nagy számban, ha nem is nevelkedett ázként?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 39. | "Vánok világában nevelték nemes erők, elküldték túsznak az ázokhoz; tudjuk, visszajön világok végén, megtér vánokhoz megint." |
| Ódin szólott: | |
| 40. | "Mondd meg, tizenegyedikül, Ódin harcosai közül kik kelnek nap mint nap hadra?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 41. | "Ódin udvarában minden hős nap mint nap hadra kél könyörtelenül; holtáig harcol mind, majd a harcteret odahagyván Ódinnál megbékélve vigad." |
| Ódin szólott: | |
| 42. | "Mondd meg, tizenkettedikül, istenek végzetét, mindét, miből ismered így, Vaftrúdnir? Óriások régi rúnáiból, istenek igaz rúnáiból? óhatatlan csak a valót mondod, csupaész óriás!" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 43. | "Óriások régi rúnáit, istenek igaz rúnáit, vallatom a valóért; minden világot megjártam, kilenc világ körét, alászálltam az alvilágba, holtak alvóhelyére." |
| Ódin szólott: | |
| 44. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok istent próbáltam; pusztulni ki nem fog, ha tombol majd a halandók közt a hármastél hatalma?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 45. | "Élet és Életvágy védetten lapul, Hoddmímir fájáról hajnali harmat lészen eledelük, emberek erednek létükből." |
| Ódin szólott: | |
| 46. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok istent próbáltam; a puszta égre honnét hág nagy nap, ha Fenrir felfalja?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 47. | "Az áldozatos Álfsugár leánynak ád életet, mielőtt Fenrir felfalja; a hajadon vágtat majd anyja hajdani útján végig, ha vesznek már a hatalmak." |
| Ódin szólott: | |
| 48. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok erőt megmértem; miféle leányok lovagolnak a tenger égi terén, éles eszűek?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 49. | "Hármasával szállnak le halandók szállásaira Mögtraszir leányai, mind életet élesztő jó szellem, emberek javát óhajtja, bár óriás-szülött." |
| Ódin szólott: | |
| 50. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok erőt mértem; mondd, mely áz istenek lakoznak majd Ázgárdban, ha Szurt szent lángja lohad?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 51. | "Vídar és Váli vonul az isteni szentélybe, ha Szurt szent lángja lohad; Módi és Magni kapja Mjölnirt, ha Tór kezéből tehetetlen kihull." |
| Ódin szólott: | |
| 52. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok erőt mértem; mondd, mi okozza majd, mi hozza Ódin halálát, ha a hatalmak harca jő?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 53. | "Farkas falja fel Mindenek Atyját, de megbosszulja Vídar; a veszett torkát telibe hasítja, mikor még tombol a harc." |
| Ódin szólott: | |
| 54. | "Sok utat megjártam, sokat megéltem, sok erőt mértem; mit sugott Ódin fiának fülébe, mielőtt máglyára emelte őt?" |
| Vaftrúdnir szólott: | |
| 55. | "Hogy te hajdankorokon fiad fülébe mit súgtál, senki se tudja; halálra szánt szájjal hirdettem ősi tudásom, hatalmasok hulltáról. Végezetül hát Ódinnal bírkóztak szavaim; a bölcsesség szavát te őrzöd örökkön." |
Hraudung királynak két fia volt: a tízéves Agnár és a nyolcéves Geirrod. A fiúk egyszer csónakba szálltak és halászni mentek, de közben a széllel ismeretlen partra sodródtak. Az éji sötétben értek partot, akkor kiszálltak, paraszttanyára leltek, ott is maradtak télire. Az asszony viselte gondját Agnárnak, az ember Geirrodnak.
Tavaszra aztán szerzett nekik csónakot az ember. Ahogy az asszonnyal lekísérte a fiúkat a tengerpartra, még szót váltott Geirroddal. A fiúk jó szelet kaptak, vissza is érkeztek apjuk földjéhez. Geirrod, aki a csónak orrában állt, hamar partra szökkent, és így kiáltott: "Te csak menj, ahol a gonosz szellemé lehetsz!" A hajó kisodródott a tengerre. Geirrod viszont felment a házhoz, és mindenki nagy örömmel fogadta. Apja nemrégiben halt meg, így Geirrodot választották meg királynak, kiváló ember vált belőle.
Ódin és Frigg a Hlídszkjálfban ülvén szemlélte, mi történik szerte a világokban. Ódin szólott: "Látod-e nevelt fiadat, Agnárt, ahogy egy óriásnővel egy barlangban gyermeket nemz? Geirrod viszont, az én védencem király lett, és most ott él országában." Frigg így felelt: "Geirrod meg nem ad eleget enni az embereinek, azzal kínozza őket, hogy szerinte túl sok a vendég a háznál." Ódin erre azt válaszolta, hogy ez szemenszedett hazugság. Ekkor elhatározták, hogy fogadást kötnek.
Frigg pedig elküldte Futlát, szolgálólányát Geirrodhoz, figyelmeztetné a királyt, hogy óvakodjék attól a varázstudó embertől, ki országába érkezett, s akit arról lehet felismerni, hogy még a legharapósabb kutya sem ugrik neki. Micsoda hazugság tehát, hogy Geirrod nem bánik jól a vendégeivel; a király ekkor mégis elfogatta azt az embert, akit az ebek se akartak megmarni. Az idegen kék ruhát viselt, Grímnirnek nevezte magát, ám többet nem mondott, bárhogy faggatták volna. A király megpróbálta kínzással szóra bírni, két tűz közé ültette, otthagyták nyolc éjen át. Geirrod királynak volt egy nyolcéves fia, kit bátyja után Agnárnak hívtak. Agnár ment oda Grímnirhez, és megkínálta egy teli szaru itallal, mondván, rosszul tette a király, hogy vendégét ártatlanul bántotta. Grímnir ivott az italból. A tűz akkorra már Grímnir kabátját perzselte. Ő maga így szólt:
| 1. | "Falánk vagy, lobogó tűz, túl forrón lángolsz; távolodj tőlem, lihegő! Perzseled már a posztót, ha nem menekülhetek, köpenyem meggyullad, elég. |
| 2. | Nyolc nyomorult éjen át ültem itt, üzekedő lángok közt, ennem se adtak, egyedül Agnár szánt meg, Geirrod fia, ki egyszer majd egész Gótföldön egymaga uralkodik. |
| 3. | Üdv neked, Agnár, a nagy Veratír nevez boldog választottjának. Különb jutalmad egy korty italért, lásd, nem lehetne. |
| 4. | Áldott a föld, melyet ott látok ázok és álfok lakának közelében; ott lakozik majd, Tett-honban, Tór, míg eljő a hatalmak harca. |
| 5. | Ébenvölgy, ékes neve a helynek, hol Ull házát építtette; Freynek Álf-hon adatott hajdan isteni ajándékul. |
| 6. | Harmadik az a ház, hol a termet a hív hatalmak ezüst tetővel vonták be; nagy neve Válaszkjálf, Ódin még ó-időkön választotta így magának. |
| 7. | Zúgósház a negyedik, hűs hullámok zúgása keríti körül; ott Ódin és Szága szívbéli örömmel ürít nap mint nap arany kupákat. |
| 8. | Örömhon az ötödik, ahol az aranyfényü, fenséges Valhalla áll; Hropt választ itt hősöket, nap mint nap, ők vesznek el véres harcokon. |
| 9. | Aki Ódinhoz megy, otthonát mindjárt látásból megismeri; a szarufák lándzsák, pajzsok fedik a termet, páncéling takarja a lócát. |
| 10. | Aki Ódinhoz megy, otthonát mindjárt látásból megismeri; bejárattól balra farkas lóg fenn, fölötte sas függ. |
| 11. | Hatodik Hangos-hon, Tjázi tanyája egykor, szálfa erejű óriásé; most mégis Szkádi lakja, apja ősi lakát fényes isten-ara. |
| 12. | Tekintet-háza a hetedik, tágas termeit Baldr boltoztatta magának; nincs még egy hely a földön, melyet kevesebb baj bántana, mint e fészket. |
| 13. | Nyugalom-hona a nyolcadik, Heimdall mennyei vára. Őt mondják a hely urának; tanyáján béke honol, istenek serény őre ott örvendve issza sörét. |
| 14. | Folkvang a kilencedik, itt Freyja kegye határoz, ki hol ül, ő mondja meg, a hősi halottak felét maga választja nap mint nap, másik felét Ódin. |
| 15. | Tündöklés-hona a tizedik, ezüst tetejét tartják arany támoszlopok; ott honol majdnem minden nap a Vezérülnök, vitákat simít el sorra. |
| 16. | Nóatún a tizenegyedik, Njörd tiszta terme, maga a tökéletesség; magasra ácsolt áldozati helyén hódolnak a hibátlan nemzetségfőnek. |
| 17. | Falánk fű fut, vad bozót burjánzik Vídében, Vídar földjén; lóhátról leszáll ott a legény majdan, atyja halálát megbosszulja. |
| 18. | Ügyes Verítékhomlok üstjében, Zubogóban főzi Vérmest, a vadkant, nincs ennél finomabb hús; hősök mily eledelt esznek, nem sokan sejtik. |
| 19. | Fréki és Géri, két farkas, falatot a Hadak harcedzett Atyjától kap; ám a fegyverdiszes Ódin önmaga örökkön csak boron él, élvezettel. |
| 20. | Elme és Emlékezet nap mint nap felderíti a földi tájakat; aggódom, nem tér majd vissza egyszer az Elme, bár Emlékezetért szívem még szorongóbb. |
| 21. | Dübörög a folyó, Duzzadt, Tjódvitnir halai, tudjuk, bukdosnak hevesen, játék nekik a légi vízár, mely a jó hősöknek halálos végzet. |
| 22. | Halottkert hatalmas térség a mezőn, magasztos porta mögött; a pompás kapu ódon, titkát kevesen tudják, hogyan is tárul. |
| 23. | A terme ötszáz, s még négyszer tíz, úgy tetszik, Valhallának, a várnak. Nyolcszáz hős harcos árad ki minden ajtaján, Fenrir farkas ellen. |
| 24. | A terme ötszáz, s még négyszer tíz, úgy tetszik, ez a Villámló vára; magam úgy érzem, nincs magas épület, mely felülmúlná a fiamét. |
| 25. | Heidrún, a kecske a Had Atyjának kapujánál legeli Lérad lombját, megtölti a kancsót világos méztejjel, ízletes itala végtelen. |
| 26. | Háncshántó, a szarvas, a Had Atyjának kapujánál legeli Lérad lombját, agancsáról hulldogál Hvergelmir forrásvize, megannyi folyam fut onnét. |
| 27. | Zajló és Zubogó, Zúgó és Habzó, Hűs és Háborgó, Halk és Csobogó, Csorgó és Csillogó, Surranó és Sodró, Pezsgő és Porzó, kerítik a Teremtő termét, Kígyózó és Kavargó, Fénylő és Feketéllő, Bősz és Békés. |
| 28. | Örvénylő az egyik, ellene fut Öregvíz, Forgó a társuk, Tobzódó és Tiszta, Nyálkás és Nyákos, Kásás és Koloncos, Mocskos és Márcos, Iszamos és Iramló, Álmos és Átkos, átszelik Emberhont, Hélt elérik. |
| 29. | Séden és Sáron, két Gőzölgőn gázol át konokul a keményléptű Tór, ha törvényt tenni indul Yggdraszill kőriséhez, mert izzik az ázok hídja, lobog heves égi lánggal, párák szállnak a szent vizekről. |
| 30. | Nyihogó és Nyerítő, Ficánkoló és Fürge, Fakó és Fényesszőrű, Vágtás és Villám, Könnyűlábú és Kényes, ázok pompás paripái, nyargalnak nyakra-főre, ha törvényt tenni indulnak Yggdraszill kőriséhez. |
| 31. | Három gyökér gyürkőzik három irányba Yggdraszill kőrise alól: egyik Hél honára dől, másik a déróriásokéra, harmadik az emberfiakra. |
| 32. | Fentfogú, a mókus fel-le futkos, iramlik Yggdraszill kőrisfáján; kihallja fentről a sas kiáltozását, közli Nídhögg-gel odalent. |
| 33. | Négy szorgos szarvas nyújtott nyakkal farügyeket fal: Dám és Deli, Délceg és Dalia. |
| 34. | A kőris tövében több féreg tanyázik, mint a tudatlan majmok hinnék: Házrontó és Méreglob, Lopó és Lihegő, mind Lágyfattyas fiai, Fujtató és Fertelmes, egyre-másra emésztik a fa eleven hajtásait. |
| 35. | Yggdraszill kőrisének többet kell kiállnia, mint tudatlan emberek hinnék: levelét szarvas harapdálja, gyönyörű kérge lerothad, gyökerét Nídhögg kurtítja. |
| 36. | Söröskupámmal serénykedjen Botor és Bárdos, Taglózó és Tornyostörzs, Harcos és Seregrontó, Rikoltó és Dárdahajító, Dúló és Pajzstörő, Tomboló és Hősgyötrő, Hatalomhagyományozó; hozzák a sört sok hősnek. |
| 37. | Koránkelő és Készlábú ébred, nagy útra kél, éhesek, keltik a napot; hordanak hónuk alatt hűsítő vasat az ázok. |
| 38. | Enyhítő, ez a neve a nap előtt álló állhatatos pajzsnak; halálra perzselődnének hegyek és vizek, ha védőjük hullana. |
| 39. | Szökkenő, ez a farkas, kíséri a fényes istennőt erős erdei menedékig; a másik, Hati, Hródvitnir fia, a fényes égi ara előtt fut. |
| 40. | Ymir húsából hasították a földet, véréből vették a tengert, hegyekké csontjait törték, hajából csomóztak erdőt, eget koponyája kerít. |
| 41. | Szempilláiból alkották a szíves hatalmak Emberhont az emberfiaknak; háborgó felhőket habartak agyvelejéből, létével lettek mindenek. |
| 42. | Ull kegyeltje, istenek kedvében jár, ki elsőül elbánik a tűzzel; tudjuk, az ázok előtt megnyílik minden otthon, ha ügyes kézbe kerül az üst. |
| 43. | Ívaldi ivadékai idők ölén elindultak, ők alkották Evezőst, ácsolták a legjobb hajót, fényes Frey hasznára, Njörd fia hadd örvendjen. |
| 44. | Yggdraszill kőrisfa, íme, fák közt az első, hajók közt Evezős, Ódin az ázok közt; paripák közt Suhanó, hidak közt Szivárványhíd, skáldok közt Bragi első, sólymok közt Karcsú, kutyák közt Garm. |
| 45. | Ázok fiai előtt arcom ezért felfödtem, szabadulásom szítottam: áz istenek iramlón ide igyekeznek majd, Égir ivóhelyéhez, Égir italához. |
| 46. | Volt nevem Nagyszarvú, vándoroltam mint Fáradt, Seregek Ura, Sisakviselő, Sóvárgott és Harmadik, Szikár és Hullám, Seregsújtó és Szálas. |
| 47. | Igaz és Alakoskodó, Igazságkereső, Kedvharcú, Küzdelmes, Éjszemű, Szikraszemű, Bajhozó és Bujkáló, Álca és Álcás, Álnok és Rontó. |
| 48. | Kalpagos, Komorszakáll, Istenek Atyja, Öldöklés Atyja, Nyergesvész és Nyakazó, neveim nyughatatlanok, a nép közt nem hívom magam kétszer se egy néven. |
| 49. | Geirrod házában hívtak Grímnirnek, Ászmundnál Átoknak, szánt vonva Szökőnek, tanácsban voltam Tapasztalt, harc mezején Hadrontó, Megsegítő és Fennszavú, Egymagas, Ezüstszakállú, Varázsvesszős, Védőpajzsos, így jártam istenek körén. |
| 50. | Titoktudó és Vajákos, ez voltam Szökkmímirnél, az óvatlan agg óriásnál; Midvitnir magzatának gyilkosa lettem, Gyötrő, derék életét dúltam. |
| 51. | Geirrod, mohó gigájú, megártott neked a sör, sok mindentől megfosztalak, mert most magára hagy minden választott vitéz, nem óv már Ódin sem. |
| 52. | Eleget elmondtam, mire emlékszel mégis? Kijátszanak kegyeltjeid; kardot látok magam, barátom vérben borul vasára. |
| 53. | Kardod nem irgalmaz, Yggr kezére kerít, életed nem ível tovább; sorsod szövői nem szánnak. Most majd meglátod Ódint, keresd közelét, ha bírod! |
| 54. | Ódin, ez most nagy nevem, voltam Yggr, az ijesztő, voltam Tund, a tomboló, Riadó és Rémítő, Imbolygó, Elsőisten, Alkotó és Ártó és mindegyik, mondhatom, valóm hű változata volt." |
Geirrod király ott ült félig kivont kardjával a térdén. Amidőn meghallotta, hogy Ódin a vendég jövevény, elindult, hogy a tűzből kimentse. Felálltában a kard kicsúszott kezéből, markolata volt alul. A király ekkor megbotlott és előrebukott, rá a nekiszegeződő kardra. Ez lett a halála. Ódin aztán eltűnt, Agnár pedig sokáig örvendhetett királyságának.
Njörd fia Frey beleült egyszer a Hlídszkjálfba, onnét belátta valamennyi világot. Megpillantott az óriások világában egy csodaszép leányt, amint apja házából az asszonyházba tart. Ettől fogva roppant búskomorság szállt Freyre.
Frey cipőinasát Szkírnirnek hívták. Njörd megkérte Szkírnirt, próbálja szóra bírni Freyt. Szkádi akkor szólott:
| 1. | "Kelj fel, Szkírnir, készülj, hozz hírt, fiunkról tudósíts, tudakold, mi bántja, miért borult a bölcsre ily meddő bánat?" |
| Szkírnir szólott: | |
| 2. | "Szelíd szót aligha várhatok fiatoktól, ha vallatom, feleljen, tudakolom, mi bántja, miért borult a bölcsre ily meddő bánat. |
| 3. | Magasztos Frey, fejedelem, mondd el, mit tudni vágyom: végtelen termekben magadba roskadva miért ülsz, ügyet se vetve másra?" |
| Frey szólott: | |
| 4. | "Vitéz, fiatal hívem, hogy világítsam meg fojtogató bánatomat? Bizony, a tündéri fény is tanácstalan ragyog rám, vágyam vakon ront belül." |
| Szkírnir szólott: | |
| 5. | "Vágyad hagyja talán, hogy velem szót válts, szívesen szólj róla; ifjan oly rengeteget időztünk együtt ketten, egymásban bízva bízhatunk." |
| Frey szólott: | |
| 6. | "Gímir udvarán egy leányt láttam, vonult, vágykeltő; karjának fényével feltündököltette a levegőt s a tengert. |
| 7. | Drágább nékem e drága, mint férfinak leány valaha is lehetett; vele volnék mindörökkön, mégsem akarja ezt egyetlen áz se, álf se." |
| Szkírnir szólott: | |
| 8. | "Adj lovat, sebeset, mely átvisz a sötéten lobogó lángon; kardot is adj kezembe, mely magától sújt le az óriás sarjára." |
| Frey szólott: | |
| 9. | "Adok sebes lovat, átvisz a sötéten lobogó lángon; kardot is kapsz, mely magától lendül, ha merész a markoló kéz." |
| Szkírnir a lóhoz szólott: | |
| 10. | "Künn komor a sötét, ideje indulnunk a ködös hegyen át, óriások országán át; megjövünk mindketten, hacsak a hatalmas óriás orvul el nem fog." |
Szkírnir az óriások világába lovagol, Gímir udvarához. Voltak ott harapós kutyák a kerítéshez kötve, ahol Gerd háza állt.
Odalovagolt Szkírnir egy dombon ülő pásztorhoz; így szólott:
| 11. | "Felelj, nyáj őrzője, ki fenn ülsz nyugton a dombon, utat vigyázva: hírt hogy vihetnék egy fiatal lánynak, Gímir ebe ellenére?" |
| A pásztor szólott: | |
| 12. | "Halálod hajszolod, vagy már halott vagy? Hírt hoznod sosem lehet, azt ne is gondold, Gímir szép lányának." |
| Szkírnir szólott: | |
| 13. | "Kinek útja sietős, ugyan mért ne sietne, nem halasztják el a habozva járó végnapjának jöttét sem a végzet szövői." |
| Gerd szólott: | |
| 14. | "Mi ez a rémes ricsaj, e robajlás, melynek házunkig ér el a hangja? Remeg a föld és minden reszket Gímir gazdag birtokán." |
| A szolgálólány szólott: | |
| 15. | "Egy ember érkezett, nyergéből nyomban leszállt, lovát legelteti." |
| Gerd szólott: | |
| 16. | "Kérd, kerüljön beljebb, hadd igyon házunkban a pompás sörből. Sajnos, gyanakodnunk kell: bátyám gyilkosa lehet a váratlan vendég. |
| 17. | Miféle álf vagy, mely áz fia, felelj! Vagy bölcs vánok sarja volnál? Hogyan sikerült áttörnöd a lobogó tűzön, hogy házunk láthasd?" |
| Szkírnir szólott: | |
| 18. | "Nem vagyok álf, se ázok fia, bölcs vánok közül való se volnék; magam jöttem mégis, járhatatlan lángokon át, hogy e házat lássam. |
| 19. | Van velem tizenegy halvány arany-húsú alma, néked gondoltam mindet, Gerd, vonzalmam venném velük, hadd lenne néked Frey e földön a legkedvesebb lény." |
| Gerd szólott: | |
| 20. | "Tizenegy almát el nem fogadok senki férfitól; Freyjel én sosem élhetek együtt, jól érts meg engem." |
| Szkírnir szólott: | |
| 21. | "Kapsz karpántot, ott égett Ódin ifjú fiával; nyolcat fiadzik nyugtalan köre, hasonmást, minden kilencedik éjjel." |
| Gerd szólott: | |
| 22. | "Karpántot kínálsz, ám nekem nem kell, hiába égett a máglyán; mit érek hiú arannyal, apám javából jócskán jut nekem amúgy is." |
| Szkírnir szólott: | |
| 23. | "Látod-e, lány, e kardot? Keskeny és éles, ékes, de kezes. Fejedet fürgén lecsapja, meglásd, ha meg nem egyezünk." |
| Gerd szólott: | |
| 24. | "Erővel engem nem kényszeríthetsz senki kedvére; gondolom, Gímirrel lesz találkozásod mindjárt, viadalra vágytok majd." |
| Szkírnir szólott: | |
| 25. | "Látod-e, lány, e kardot? Keskeny és éles, ékes, de kezes, éle alatt múlik ki az éltes óriás, apád életét semmi sem óvja. |
| 26. | Verlek varázsvesszővel, kedvemre szelidítlek, te konok, szép lány. Küldelek lakozni oda, hol emberfia nem lát téged többé. |
| 27. | Őrizzen örökkön sas bérce, bámulj onnét a világból Hél vak homályába; irgalmatlan iszonnyal emésszen életed: embert fényféreg ne undorítson úgy. |
| 28. | Válj szörnyszülötté: ha szabadulsz, Hrímnir csúfodra csodáljon, bámuljon mindenki, borzadjon tőled, légy Heimdallnál híresebb, rács túljára rejtve. |
| 29. | Tombolj tehetetlen, duzzassza keserű düh könnyeid áradatát! Most álld, amit hallasz: hadd soroljam keserves sorsod kettős siralmait. |
| 30. | Űzzenek szilaj szörnyek ott künn az óriások kietlen országában! Déróriások házához járulj jajongva, kivetve könyörögj, kisemmizve kotródj, öröm ne legyen részed, őrjítsen, rontson könyörtelen kínszenvedés. |
| 31. | Háromfejű óriás legyen hites társad, ne találj más férfit! Magány fojtogasson, megbánás fullasszon, száraz kóróvá szikkadj, mint a fagyal fenn, ház hideg ormán. |
| 32. | Utam vadonba vettem, fiatal fához, lelnék varázsvesszőt, leltem varázsvesszőt. |
| 33. | Ódin, ázok közt első, ádáz ellenséged lett, Freyt, alávaló lány, magadra haragítottad, a hatalmas istenek dühe dúl életed ellen. |
| 34. | Hallják óriások, hallják déróriások, Szuttung megannyi fia, hallják maguk az ázok, hogy sújtja átkom, mely sosem hagyja, hogy a lány férfit öleljen, férfiban örömet leljen. |
| 35. | Fagyvicsor óriás lehet csak a férjed, lenn Hél homályán; a kapunál koldusok kínálnak fagyökérből kecske vizeletével; tisztább italhoz többé ne juthass, leány, akaratod ez volt, leány, akaratom ez. |
| 36. | T-rúnát vések, halld, rovok rá három jelet: őrjöngés, őrület, ős-bujaság; aztán amit bevéstem, le is fejthetem szintúgy, ha úgy hozza a szükség." |
| Gerd szólott: | |
| 37. | "Köszöntlek inkább házamban! Íme, egy habzó kupa sör, pompásan pezsgő, sűrű lé; bár sose vágytam ván ifjút valaha is szeretni." |
| Szkírnir szólott: | |
| 38. | "Küldetésem sikerét kívánom, sietősen hazalovaglok legott; hadd kérdem hát, mikorra tervezed találkozásod Njörd neves fiával?" |
| Gerd szólott: | |
| 39. | "Barri a neve, bizony, mindketten tudjuk, a találkahely ligetének. Teljen kilenc éj, Gerd karjában édes kéj vár, Njörd neves fia." |
Szkírnir azzal hazalovagolt. Frey odakinn állt, köszöntötte, kérdezvén, mit intézett:
| 40. | "Szkírnir, szólj, mielőtt levennéd lovadról a nyerget, mielőtt egy lépést is lépnél, óriások világában mit végeztél, járván magad s magam javára?" |
| Szkírnir szólott: | |
| 41. | "Barri a neve, bizony, mindketten tudjuk, a találkahely ligetének. Teljen kilenc éj, Gerd karjában édes kéj vár, Njörd neves fia." |
| Frey szólott: | |
| 42. | "Hosszú egyetlen éj is, kettő kegyetlen hosszú, hogyan állok ki hármat? Egy hónap gyakran gyorsabban fut el, mint fél éj vágyban -" |
Tór keleti útjáról jövet elért egy tengerszoroshoz. A túlparton révész állt a hajójával, s Tór átkiáltott:
| 1. | "Legény, ki legénye vagy, ott átal, átellenben?" |
| A révészlegény szólott: | |
| 2. | "Ember, ki embere vagy, útról ki úgy kiáltasz?" |
| Tór szólott: | |
| 3. | "Szép szóval kérlek, vigyél át a szoroson, van hátamon kosár, hálás leszek, meglásd. Mielőtt útnak indultam, kását ettem, heringet, éhes nem vagyok, neked adhatom, amim van." |
| A révészlegény szólott: | |
| 4. | "Kérkedsz, hősként, hogy éhed korán elverted; aligha gondolsz előre: ezért lesz bánatod otthon, anyád, azt hallom, halott." |
| Tór szólott: | |
| 5. | "Mit mondasz! Mindenkinek ez a legszörnyűbb újság, letérnie útjáról, hallani, hogy anyja halott!" |
| A révészlegény szólott: | |
| 6. | "Nem tudom, mid van, három tanyád aligha, koldusé a tarisznyád, mezítláb állsz, árva nadrágod nincsen." |
| Tór szólott: | |
| 7. | "Lebegj ide ladikkal, mutatok kikötőhelyet. Mondd, kié a csónak, mely veled vizet csobbant?" |
| A révészlegény szólott: | |
| 8. | "Hildólfnak hívják, ki engem küldött, eszes, gyors harcos, Rádszeynél lakása; lelkemre kötötte, lótolvajt, rablót sose szállítsak, csak jóravaló népet. A neved mondd hát, úgy juthatsz át a szoroson." |
| Tór szólott: | |
| 9. | "Nevem szívesen mondom, bár számkivetett vagyok; halld származásom is: Ódin fiát nézd, Meili nagy fivérét, Magni apját, aki első az istenek közt; Tór előtt állsz te. Kérdlek most téged, mondd a neved, ki vagy." |
| A révészlegény szólott: | |
| 10. | "Nevem Szürkeszakállú, nem titok, nem szégyen." |
| Tór szólott: | |
| 11. | "Nem szégyen, nem titok, ha szenny nem tapad hozzá." |
| Hárbard szólott: | |
| 12. | "Lásd, ha száműzött lennék, szívem nem óvna olyantól, mint te, hacsak nem halálra szánt silány sorsom." |
| Tór szólott: | |
| 13. | "Gyalázat lenne, hallod, ha gázolnom kellene hozzád, gúnyt űznél belőlem, bitang kölyke, de kapnál a pimaszságodért, mihelyt partodra érnék." |
| Hárbard szólott: | |
| 14. | "Bátran bevárlak, miért mennék át hozzád; nincs nálam keményebb harcos Hrungnir halála óta." |
| Tór szólott: | |
| 18. | "Hrungnirral hozakodsz elő, az otromba óriással, kőszikla koponyával: dúlt-fúlt a dühös legény, fejét mégis levágtam, magát a földre terítettem. Te mit tettél, Szürkeszakállú?" |
| Hárbard szólott: | |
| 16. | "Fjölvarral forgolódtam öt teljes télen át az Örökzöld nevű, szilaj népű szigeten. Harcoltunk híven, vitézeket vagdaltunk, ádáz próbákat álltunk, lányok után lófráltunk." |
| Tór szólott: | |
| 17. | "Kedvetekben jártak-e a kedvesek?" |
| Hárbard szólott: | |
| 18. | "Voltak hevesek, szépek, s nem hallgattak szavunkra; voltak nyugodtak, bölcsek, s bizony, nem voltak nyájasak: futóhomokból készültek kötelet fonni, földet völgykatlanból vágytak kiásni. Magam mindőjük eszén túljártam, hét nővérrel háltam, szerelemmel szerettek. Te mit tettél közben, Tór?" |
| Tór szólott: | |
| 19. | "Tjázit terítettem le, a szilaj óriást, szemeit felhajigáltam Allvaldi fiának távoli, tiszta egébe; nagy tetteimet hirdessék emlékjelként, hadd lássa minden ember örökkön-örökké. Te mit tettél, Szürkeszakállú?" |
| Hárbard szólott: | |
| 20. | "Boszorkányokat csellel, bűbájjal elcsalogattam fene férfiaiktól; hősnek hittem az óriás Hosszúszakállút, varázsvesszejét vettem, eszét elemésztettem." |
| Tór szólott: | |
| 21. | "Jóakarat jutalma részedről rossz szándék lett." |
| Hárbard szólott: | |
| 22. | "Ha egy tölgy háncsát hántod, jól jár azzal a másik törzs; magához hajlik minden kéz. Te mit tettél közben, Tór?" |
| Tór szólott: | |
| 23. | "Ódon keleten jártam, óriásokkal küzdöttem, óriásnők hamisságával; hegyek barlangján bújtak. Nagy lenne ez a nemzetség, ha mind életben marad. Ember akkor Midgardban ma már aligha élne. Te mit tettél, Szürkeszakállú?" |
| Hárbard szólott: | |
| 24. | "Magam Vallandban voltam, háborúztam Harcföldjén, ezreket hívtam hadba, egyet se békét kötni; kik hősként hulltak, Ódinnál időznek, íme, Tórra szálltak a szolgák." |
| Tór szólott: | |
| 25. | "Siralommal átkozná segítséged az ázokat, lenne csak hozzá hatalmad." |
| Hárbard szólott: | |
| 26. | "Tór erős, elhiszem, de tétova kedvű; kesztyűben kucorgott, gyáva volt gyűrkőzni, félt is felettébb, pisszenni, prüszkölni, szellenteni se mert, hogy Fjalar meg ne hallja." |
| Tór szólott: | |
| 27. | "Hitvány himpellér, szétperegnél a kezem közt, ha a szoroson hozzád jutnék." |
| Hárbard szólott: | |
| 28. | "Mért jönnél át a vízen? Csak nincs vita köztünk? Te mit tettél közben, Tór?" |
| Tór szólott: | |
| 29. | "Jártam-keltem keleten, veszélyben védtem a folyót, mikor Szvárang fiai hadra készültek; sziklákkal hajigálóztak, örömükből üröm lett, önmaguk ellen fordult, ők könyörögtek békéért. Te mit tettél, Szürkeszakállú?" |
| Hárbard szólott: | |
| 30. | "Keleten jártam-keltem, leánnyal játszottam, szóltam a lengeruhással, titkos találkára hívtam, aranyhajút, boldoggá tettem, kedvem találtam benne." |
| Tór szólott: | |
| 31. | "Ott hát a nőkben nem csalódtál." |
| Hárbard szólott: | |
| 32. | "Támogatásod, Tór, jól jött volna, hogy a hószín, szép lányt megtartsam magamnak." |
| Tór szólott: | |
| 33. | "Készséggel tettem volna kedvedre, ha találkozunk." |
| Hárbard szólott: | |
| 34. | "Bíztam volna benned, míg szavad meg nem szeged." |
| Tór szólott: | |
| 35. | "Nem vagyok tavalyi lábbeli tavasszal a lábon." |
| Hárbard szólott: | |
| 36. | "Te mit tettél közben, Tór?" |
| Tór szólott: | |
| 37. | "Medveemberek szukáit Hlészey szigetén halomra gyilkoltam: gyűlöletesek, becsapják, ki becsületes." |
| Hárbard szólott: | |
| 38. | "Nem volt nagy hőstett, Tór, hogy nőkkel tusakodtál." |
| Tór szólott: | |
| 39. | "Nem nők voltak, nőstény vadak, parton veszteglő hajóm hajigálták, szétverték, szilajul fenyegettek, vasrudakat forgattak, futamították Tjálvit. Te mit tettél, Szürkeszakállú?" |
| Hárbard szólott: | |
| 40. | "Jöttem erre, javában, sereggel vonultam, dárdát vörösítettem, dicső lobogót lengettem." |
| Tór szólott: | |
| 41. | "Arra gondolsz, hogy nekünk akartál gonosz véget?" |
| Hárbard szólott: | |
| 42. | "Kapsz kárpótlásul egy karpántot, ha a békítő birák ily végzést hoznak végül." |
| Tór szólott: | |
| 43. | "Nem értem, harsány szavaid éle honnét? Gonoszkodva szólsz, példátlanul gorombán." |
| Hárbard szólott: | |
| 44. | "Lásd, a honi halmokban lakozó aggok akaratának hangja ez." |
| Tór szólott: | |
| 45. | "Honi halmok: nem hihetetlen név ez sivár sírokra?" |
| Hárbard szólott: | |
| 46. | "Mind csak a magunkét mondjuk." |
| Tór szólott: | |
| 47. | "Csavaros beszédeddel nehogy még magadat csapd be! Gondolok egyet, átgázolok az öblön, üvöltesz majd, féreg, ha kalapácsom fejeden koppan." |
| Hárbard szólott: | |
| 48. | "Szeretője jár Szifnél, jobb, ha azzal törődsz, az a találkozásod legyen a legsietősebb." |
| Tór szólott: | |
| 49. | "Járatod csak a szád, de nem jól számítasz: hitvány alak, te, hazudsz, tudom." |
| Hárbard szólott: | |
| 50. | "Szavam színigaz mind; így soká elmaradsz itt: már messzebb járnál, hidd el, hajóval." |
| Tór szólott: | |
| 51. | "Hárbard, hitvány himpellér, te tartottál fel, fattyú!" |
| Hárbard szólott: | |
| 52. | "Hát hitte volna Hárbard, hogy Tórt, az áz istent még ő tartóztatja fel így?" |
| Tór szólott: | |
| 53. | "Tanácsolom, tedd, amit mondok: lódulj, ladikkal gyere értem, ne gyalázkodj, merj kiállni Magni kemény atyjával!" |
| Hárbard szólott: | |
| 54. | "Tágulj a szorostól, téged Hárbard át nem hoz!" |
| Tór szólott: | |
| 55. | "Úgy hát mutass más utat, ha végképp nem viszel át itt." |
| Hárbard szólott: | |
| 56. | "Kerek az elutasítás, kanyargós a kerülőút, eltart egy ideig, hogy elérj a másik szirthez. E sziklánál menj balra, Emberföldön baktatsz már; ott lesz majd Fjörgun, fiát meglátja, s mutatja az ösvényt, mely Ódin földjére vezet." |
| Tór szólott: | |
| 57. | "Még ma odaérek?" |
| Hárbard szólott: | |
| 58. | "Ha nagyon kilépsz, napszálltára ott kell lenned." |
| Tór szólott: | |
| 59. | "Kevés szót váltottunk, kurtán válaszolgattál. Várj, még kapsz tőlem egyszer, hogy kérésem megtagadtad!" |
| Hárbard szólott: | |
| 60. | "Rontó szél vigyen, a szörnyek szedjenek szét." |
| 1. | Harc istenei hajdan vadászzsákmányt vettek, lakomán vígadoztak, míg jóllakott mind; vérből jósoltak, pálcákra véstek, pompás készletet találtak Égirnél, tömérdek kondért. |
| 2. | Ült a hegylakó gyermeki gyönyörűséggel, felettébb hasonlított Ködvak fiára. De Yggr fia daccal szólt, szemébe nézve: "Ázok lakomája, tudd, általad lesz még sokszor." |
| 3. | Komorult az óriás, kész volt kifakadni, balsorsot gondolt, bosszút istenek ellen, Szif férjének üzent, szerezzen üstöt: "Megfőzöm így serényen mindnyájatoknak a sört." |
| 4. | Ilyen öblös üstöt se a nagy istenek, se a nemes ázok nem állíthattak; hanem akkor Tyr Hlórridinek tanácsot ad, hadd örvendeztetné a helyénvaló ötlet: |
| 5. | "Ott él keletre az Élivágartól az ég pereménél a bölcs Hymir. Van pompás üstje nevelőapámnak, nagy edény, mélye egy egész mérföld." |
| 6. | "Hiszed, hogy megkaphatjuk az erős edényt?" "Hogyne, hívem! Csak csellel csináljuk!" |
| 7. | Útra keltek sietve, utaztak serényen, áradtak Ázgardból, így tértek Égilhez; Ő a kemény szarvú kosokat karámba terelte; egyenest a házba mentek, Hymirt megtalálni. |
| 8. | Ott is találták Tyr óriás öreganyját, ott a kilencszer százfejű szörnyet; de jött az anya, aranyosruhájú, fehérszemöldökű, fiát sörrel kínálta. |
| 9. | "Óriások rokonai! Ti ravasz eszűek! El kell rejtőznötök az üst ürege alatt. Talán tudjátok, férjem, sajnos, félelmetesen sújthat váratlan vendégre." |
| 10. | Késő éjszaka érkezett haza akkor a haragos Hymir, vadászatból a vadult. Belép a szobába, szúrós jégcsapok villognak a szakállán, jöttében vált jéggé. |
| 11. | "Üdv neked, Hymir, ne légy haragos, házadba érkezett e nagy napon fiad, kit odatúlról oly igen vártunk. Halld, vele van Hródr ellensége, emberek nemes híve, a neve Véor. |
| 12. | Látod, mint lapulnak támasztó gerendák, oszlopok oltalmazó tövében?" Az óriás tekintetétől az oszlop megroppant, tört már két kemény darabra, széthullt a duc is. |
| 13. | Szétpattant kilenc katlan, közülük csak egy jól kikalapált edény maradt épségben. Előbújtak a vendégek, ellenségeit az óriás szigorú szemmel méregette máris. |
| 14. | Komor az óriás, kelletlenül látja, hogyan lép elő óriásnők szomorítója. Szaporán hozzák az ökröket, hármat az óriás mindjárt megfőzet közülük. |
| 15. | Valamennyit lenyakazták, s vitték, lobogott a tűz, fínom falatok főttek. Szif mátkája maga két ökröt evett meg, Hymir jószágaival jóllakott, aludni tért. |
| 16. | Hrungnir vén barátja Hlórridi lakomáját lelkesen üdvözli, üröm ebben nincsen. "Majd holnap este azt esszük már csak, mit hármasban magunknak halászunk." |
| 17. | Hajlott rá Véor, hogy vízre szálljon, csak adjon csalétket a hatalmas óriás. "Eredj a nyájhoz, ha mersz, nyughatatlan, hegyek hajlítgatója, csald ki csalétked! |
| 18. | Talán tudom is, mire gondolsz már fondorlatos örömmel; ökör fejére." Eredt Tór nyomban, az erdő felé tart, ott előtte áll egy fekete ökör. |
| 19. | Letörte róla legott, óriások ellensége, két roppant szarvának rettentő székét. "Hajó sebes hajtója, ha így serénykedsz, békés ültödnél sokkalta borzasztóbb még." |
| 20. | Kecskék királya kérte, paskoló paripáját tajtékon távolabbra hajtaná a majom-utód; hanem az óriás, mint mondta, óvakodott, hogy tovább evezne, tétova evezőkkel. |
| 21. | Az erős Hymir akkor horgával egymaga kifogott két bálnát, nem bánta, hol járnak; a hajó farában Ódin fia akkor, agyafúrt Véor, zsineget készített közeli fogáshoz. |
| 22. | Horogra felhúzta keményen a kígyóölő emberek örök őre, az ökör fejét; a földeket ölelő, isteneket gyűlölő gyalázatos kígyó kapkodta már hevesen. |
| 23. | Hamar kihúzta akkor tetterős Tór a veszett férget, fedélzetre vonta; farkas fivérére zuhant a kalapács, zúdult a hüllőre, halántékát zúzta. |
| 24. | Ordasok ordítottak, dúlt sziklák dörögtek, megremegett mind az agg föld. Akkor az óceánba ez a hal aláhullt. |
| 25. | Haragudott az óriás hazafelé evezve, sokáig nem szólt egyetlen szót sem; csobbanó csónakjukat kifelé kormányozta. |
| 26. | "Maradék munkán megosztozni nem akarsz? Vagy vond a partra e vízár-kost, vagy a bálnákat borítsad udvaromra." |
| 27. | Hlórridi akkor ott a hajó orrát benne a vízzel vállára emelte; egymaga vitte az óriás udvaráig, ólba a habdisznókat, helyére az evezős edényt. |
| 28. | Vetélkedni vágyott egyre az óriás, erejét érezni, Tórral vitázni: "Evezni tudsz, de erőd nincsen, ha nem vagy képes az én kelyhemet kettéroppantani." |
| 29. | Hlórridi akkor kezébe kerít egy kristálykelyhet, azzal kettészel ültében egy oszlopot; a kelyhet Hymir épen kapja vissza. |
| 30. | Az óriás szép szeretője ekkor jó tanácsot mond, ezt tanácsolja: "Koponyájához vágd! Keményebb az, a behemót óriáson, mint bármi kehely." |
| 31. | Kosok királya kicsit megemelkedett, ekképp minden erejét összeszedte az áz; ám az óriás sisaktartója sértetlen maradt, a kerek boroskupa tört szét, a billikom. |
| 32. | "Most már megértem, mit veszítettem, vége a kehelynek, örökre eltűnt", ekképp szólt az öreg: "Sose mondhatom immár a sörnek, italom, megvagy!" |
| 33. | "Utolsó feltételem: üstöt az udvarra ügyesen kiviszel-e, kevély próbáló?" Kétszer is próbálta Tyr, ügyeskedett: tehetetlen, az üst maradt mindvégig helyben. |
| 34. | Módi apja akkor megfogta az üstöt, üreget a szélénél, átvitte a szobán, fejére felemelte, Szif férje a lépcsőn; láncok verődtek véle Tór lábához. |
| 35. | Nem lehetett távol Ódinnak fia, fordult hátra még egyszer híven, meglátta hirtelen, miféle had közeleg keletről Hymirrel, sokfejű sereg jön, útját járja. |
| 36. | Veszi le válláról, lendíti az üstöt, Mjölnirt meglóbálja, a mohó ölelőt, így ölte meg mind a belföld bálnáit. |
| 37. | Már nem voltak messze, mikor az úton Hlórridi egyik bakkecskéje félholtan bukott fel; lábára lesántult Tór bakkecskéje, ez is a bajkeverő Loki leleménye volt. |
| 38. | Megtudhattátok most - ki tud különbül szólni, íme, az istenekről? -, mi kárpótlást kapott Tór a hegylakótól, ki mindkét magzatát túszul vele adta. |
| 39. | Ereje teljében ért el istenek tanácsába, vitte híven az üstöt, melyet Hymirtől vett el; a magasztosak már minden nyár nyugtán ihatják Égir termében temérdek, sűrű sörüket. |
Égir, akit Gímirnek is hívtak, maga készített sört az ázoknak, amikor a hatalmas üstöt megkapta; erről beszéltem már. Vendégül hívta Ódint és feleségét, Frigget. Tór nem jöhetett: nem tért még vissza keleti útjáról. Ott volt Szif, Tór felesége; Bragi és felesége, Idunn; ott volt Tyr, a félkezű, a másik kezét Fenrir farkas harapta le, amikor meg volt kötözve. Ott volt Njörd és felesége, Szkádi, ott Frey és Freyja; Vídar is, Ódin fia. Loki szintúgy ott volt, valamint Frey két szolgája, Biggvir és Beila.
Égirnek két szolgája volt: Fimafeng és Eldir. Tűz fénye helyett a csillogó arany világított. Sör magától került az asztalokra. Békesség uralkodott a fennkölt helyen. Ki-ki felettébb dicsérte Égir szolgáit. Loki ezt nem szívelhette, és megölte Fimafenget. Erre az ázok dárdát ragadtak, kiáltozva kergették az erdőig Lokit, majd visszatértek inni. Loki is visszasomfordált, künn találta Eldirt, és szóba elegyedett a szolgával:
| Loki: | |
| 1. | Mondd, Eldir, mielőtt egyet is lépnél előbbre: a dicső istenek ivadékai sör mellett miről beszélnek benn? |
| Eldir: | |
| 2. | Fegyverekről beszélnek, hőstettekről, a dicső istenek ivadékai. Ott benn ázok és álfok egyike sem ejt majd baráti szót melletted. |
| Loki: | |
| 3. | Magam megyek be Égir csarnokába, lakomájukat látni; viszek viszályt, ázoknak átkot, mézsörbe mételyt. |
| Eldir: | |
| 4. | Bizony, tudd: ha bemégy Égir csarnokába, lakomát látni, viszályt ha viszel, a hatalmasok közt csak te lehetsz a vesztes. |
| Loki: | |
| 5. | Tudd te is, Eldir; ha egymást itt így ily szitkokkal illetjük, és nyelved szaporázza, szavamra, nem én leszek, aki elnémul a végén. |
Loki ekkor bement az ivócsarnokba; itt akik elöl ültek, mindjárt meglátták, és abbahagyták a beszédet.
| Loki: | |
| 6. | Szomjam hozott e csarnokba engem, Loptr, hosszú útról: megkérni az ázokat, adjon egyikük nékem nagyszerű mézsörükből. |
| 7. | De miért e némaság, komor isten-ivadékok? Szavatokat mi szegte? Határozzatok, hol lesz helyem e lakomán, vagy űzzetek el innét. |
| Bragi: | |
| 8. | Helyet az ázok lakomaasztalánál hiába is lesel; tudják ők, ki légyen az, akivel ételük-italuk igaz mód megoszthatják. |
| Loki: | |
| 9. | Emlékszel-e, Ódin, vérünket mi valamikor elvegyítettük örökre. Sört soha el nem fogadsz, így igérted, ha nem kettőnknek hozzák. |
| Bragi: | |
| 10. | Vídar, vedd szavam: kelj s kínáld hellyel e farkas-atyját; s te, Loki, kímélj minket becsmérlő beszédektől Égir lakomaasztalánál. |
Ekkor Vídar felállt, töltött Lokinak; ő, mielőtt ivott volna, így köszöntötte mind az ázokat:
| 11. | Üdv néktek, ázok, üdv! Istenek és istennők, igaz ivadékok, üdv: csak neked nem, ki ott legbelül ülsz a padon, bizony, Bragi, rád értem ezt én. |
| Bragi: | |
| 12. | Kardot, paripát, gyűrűt: kincset javaim javából kárpótlásul kínálok; de kérlek, az ázokat kíméld, gyarló gyűlöleteddel ki ne hívd istenek haragját. |
| Loki: | |
| 13. | Lónak és karperecnek sosem leszel bővében, meghidd Lokinak, Bragi; ázok s álfok közt, itt mind, te vagy a harcban a leghunyászkodóbb, s leggyávább, ha lőni kell. |
| Bragi: | |
| 14. | Ha nem itt volnék most Égir csarnokában, csak a fejed jönne be, kezemben hoznám, hogy e hitvány hazugságokért megfizessek. |
| Loki: | |
| 15. | Merész vagy, valahányszor moccanatlan teheted; tégy másképp, Bragi, padok ékessége, eredj, harcolj, mérgesedj meg, majd nem mérlegelsz mindig. |
| Idunn: | |
| 16. | Bragi, gondolj bölcsen a vér szerinti és a fogadott fiakra, becsmérlő szavakat Lokira ne szórj itt Égir csarnokában. |
| Loki: | |
| 17. | Idunn, hallgass, ne ingerelj, férfifaló nők közt is legmohóbb, te: tiszta karjaid bátyád gyilkosát ölelték gyengéden. |
| Idunn: | |
| 18. | Lokira nem szórok becsmérlő szót Égir csarnokában; csitítom Bragit, a sörittast, dühödten egymásnak ne essetek. |
| Gefjon: | |
| 19. | Két áznak miért kell egymásra szitkot szórni e szent csarnokban; Loki csalatkozik: Bragi az igaz játékok és istenek barátja. |
| Loki: | |
| 20. | Csöndben légy, Gefjon, lásd, nem felejtem, kit csábítottál ledéren; a szőke ifjú ékszerrel édesgetett, combjaid kulcsoltad köré. |
| Ódin: | |
| 21. | Elment az eszed, Loki, miért haragítod magadra Gefjont: hiszen ő az ifjúság sorsának igaz értője, mint én magam e világé. |
| Loki: | |
| 22. | Ódin, te is hallgass; sose tudtad elosztani a harci sikert illőn, gyakorta adtad gyarló gyáváknak az isteni győzelmet. |
| Ódin: | |
| 23. | Ha én bármikor ekképp osztottam is adományom, gyávának a győzelmet: te a föld gyomrában nyolc télen át teleltél, tehénfejő szolgáló, szülted gyerekeidet, asszonyállatnak alítlak. |
| Loki: | |
| 24. | Mondják, te Szamszey szigetén sámándobokat vertél, mint a völvák; varázsló szavakkal férfinép közt forogtál; asszonyállatnak alítlak. |
| Frigg: | |
| 25. | Sorsotok sejtelmeit tartsátok titkon; két áz, hajdan időben merre és mint jártatok, járatlanoknak mi végre felszámlálni ma. |
| Loki: | |
| 26. | Ne locsogj, Frigg, Fjörgunnak lánya, faltad mindig is a férfit, így hagytad, hogy Vili és Vé öleljen, vággyal, Vídrir asszonyát. |
| Frigg: | |
| 27. | Lenne csak itt most Égir csarnokán Baldr-forma fiam, megvívna veled, mielőtt két darabban végeznéd e dáridót. |
| Loki: | |
| 28. | Mit akarsz még, Frigg, rontó beszédet; folytassam-e, felelj. Lokinak köszönd, hogy e földön többé nem látod lovagolni Baldrt. |
| Freyja: | |
| 29. | Elment az eszed, Loki, szórod a sértő szavakat sorra, pedig Frigg a sorsot tudja, tudom, még ha maga nem mondja is. |
| Loki: | |
| 30. | Féktelen Freyja, ismerlek, nyughass; gyöngeség gyöngéje, mind itt, ázok és álfok, megszeretgethették tehetős testedet. |
| Freyja: | |
| 31. | Hazug a nyelved, nyomorult hitvány, majd még magadra kiabálsz bajt a végén: bosszús istenivadékok haragja hajt haza innen. |
| Loki: | |
| 32. | Fogd a szád, Freyja, fortélyos fajzat, gonoszság bűbájosa: láttalak, csellel ágyadba csaltad a bátyád; fingod is így fortyant ott. |
| Njörd: | |
| 33. | Nem olyan nagy baj, ha a nőnek férje van, szeretője, vagy ez is, az is; furcsább az elfajzott áz, itt, e se férfi, se nő, nemzi és szüli fattyait. |
| Loki: | |
| 34. | Njörd, ne nyökögj nekem, te, keletről kezesül küldtek téged az istenekhez, így lettél Hymir lányainak éjjeli edénye, szádba vizeltek szépen. |
| Njörd: | |
| 35. | Kárpótlást kaptam, istenek messziről küldött kezese: nemzettem fiúgyermeket, kit senki se gyűlöl, ázok közt első helyen áll. |
| Loki: | |
| 36. | Mondom, Njörd, nyughass, mérsékeld büszkélkedésed; miért titkolnám tovább: nővéreddel is nemzettél már fiat, s az eredmény esendő. |
| Tyr: | |
| 37. | Frey a legjobb lovas az ázok udvarában, mindenben merész, lányt, férjes asszonyt fölségesen vígasztal, kötelékekből kioldoz. |
| Loki: | |
| 38. | Tágulj tőlem, Tyr, tudtál-e valaha is békíteni valóban? Beszédes tanúsága tűnt jobbod: jól emlékszem, hogy harapta le Fenrir. |
| Tyr: | |
| 39. | Jobbom ottveszett, jó: de te is vesztes vagy, farkasfajzatod oda; várhatja vasra verve a veszett ordas istenek végzetét. |
| Loki: | |
| 40. | Tartsd a szád, Tyr, te, akinek asszonya tőlem szült fiat: egy tallért, egy rőf szövetet, semmit se kaptál kárpótlásul, szerencsétlen. |
| Frey: | |
| 41. | Farkast látok, hever folyó torkolatánál, míg a hatalmasok élnek. Ha el nem hallgatsz, viszály kovácsa, vasra verve végezheted. |
| Loki: | |
| 42. | Kincsen vetted meg Gímir leányát, eladtad érte a kardod; majd Muszpell fiai jönnek a sötét erdőn, meglátod, mire végzed. |
| Biggvir: | |
| 43. | Lenne csak nemzetségem nemes, mint Inguna-Freyé: én, fényes rangú, velőnél finomabbra morzsolnálak, vészvarjú, mindened megőrleném. |
| Loki: | |
| 44. | Ki ez a csip-csup lény? Csóválja farkát, látom, fondorlatosan lopkod. Frey fülének csupán csivitelés vagy te kéziőrlő közelén. |
| Biggvir: | |
| 45. | Biggvirnek hívnak, hirtelen hírem van istenek s emberek közt. Itt örvendezem, hogy Hropt fiai sörözni összegyűltek. |
| Loki: | |
| 46. | Szád befogd, Biggvir, férfiak falatjából sose volt rendes részed; szalma közül se szedhettek elő, ha a férfiak kardot fentek. |
| Heimdall: | |
| 47. | Ledönt lábadról a sör, elveszi eszedet, Loki, térj magadhoz. A túl sok szesz botorul szaporázza szavad, nem tudod, mit beszélsz. |
| Loki: | |
| 48. | Hallgass, Heimdall, hajdanidőn rád rút sorsot róttak, így állsz, nyirkos hátú, nyugtalan vigyázod istenek világát. |
| Szkádi: | |
| 49. | Lendületes Loki, vígságod véget ér hamar, ha nyakadra nyűg kerül; így kötöznek az ázok éles sziklához, bűneidért, fagyos fiad beleivel. |
| Loki: | |
| 50. | Ha engem így büntetnek majd fagyos fiam beleivel, tudd meg te máris tőlem: első és utolsó én voltam ott, ahol Tjázit taglóztuk. |
| Szkádi: | |
| 51. | Tudd te is tőlem: ha első és utolsó voltál Tjázit taglózva, áldozó ligeteimnek s lakhelyeimnek átka verjen, valamíg verhet. |
| Loki: | |
| 52. | Szívesebben szóltál Lauvey fiával, amikor ágyadba édesgetted; íme, így járunk, ha másokat mocskolnánk: magunknak jut a java. |
Akkor Szif Lokihoz lépett, mézsörrel kínálta kupából, és szólt neki ekképp:
| 53. | Egészségedre, Loki, idd ki a dérhideg italt a drága kupából; egyedül engem nem ért szavaiddal szégyen az ázok szülöttei közt. |
Loki elvette a kupát és ivott belőle. Majd így szólt:
| 54. | Nem is érhetne szégyen, ha nem fajtalankodsz annyit a férfiakkal, titkaid egyikéről magam is tudhatok: velem csaltad meg csúful hites uradat, Hlórridit. |
| Beila: | |
| 55. | Megremeg minden hegy, azt hiszem, házához haza közeleg Tór. Elhallgattatja ő itt, akik istent-embert rútul rágalmaznak. |
| Loki: | |
| 56. | Szád befogd, Beila, Biggvir nője, hitványság hajléka vagy; rútabb szégyen az ázokat még nem rontotta, mint veled, istállók szennye. |
Belépett ekkor Tór, és szólt ekképp:
| 57. | Kushadj, viszálykovács, vagy zord kalapácsom, Mjölnir zúz szét; vállad sziklájáról ledöntöm nyomorult nyakad, és elszáll belőled az élet. |
| Loki: | |
| 58. | Földnek fia, te, ki most itt megjelentél, miért dúlsz-fúlsz, döngető Tór? Majd elfogy a merszed, ha a farkassal harcolsz, s ez a Hadistent elemészti. |
| Tór: | |
| 59. | Kushadj, viszálykovács, vagy zord kalapácsom, Mjölnir zúz szét; így hajítalak vissza keleti honodba, lélek ne lásson többé. |
| Loki: | |
| 60. | Keleti utaddal ugyan senkinek soha ne kérkedj; kesztyű-hüvelykben kuporgott a hős harcos, Tórnak aligha tartotta magát. |
| Tór: | |
| 61. | Kushadj, viszálykovács, vagy zord kalapácsom, Mjölnir zúz szét; kezem lesz végzeted, Hrungnir nyeles vasa nyomorult csontjaid hasogatója. |
| Loki: | |
| 62. | Bízom hosszú életben, bármint hadonászol kemény kalapácsoddal; megfékezett már téged Szkrímir kötele is, tudom, étket alig érinthettél, éhség emésztett, esztelen. |
| Tór: | |
| 63. | Kushadj, viszálykovács, vagy zord kalapácsom, Mjölnir zúz szét: Hrungnir-ölő vas vet Hélre kegyetlen, holtak kapuján túlra. |
| Loki: | |
| 64. | Elmondtam az ázoknak, ázok ivadékainak, amire elmém ihletett; hátrálok előled mégis, mert tudom, hatalmas, hogy meg tudsz ölni. |
| 65. | Főztél sört, Égir; ne láss soha többé fényes lakomaasztalt; legyen mindened lángok martaléka, parázs perzselje pofád, zsarátnok zsugorítsa a hátad. |