Élt egyszer Svédországban egy király, Nídud. Két fia s egy leánya volt; hívták a leányt Bödvildnek. Három fia volt a finn királynak: Szlagfid, Égil és Vőlund. Síeltek, vadászni jártak. Farkasvölgybe értek el egyszer, ott házat építettek. Volt ott egy tó, Farkastónak nevezték. Egy nap kora reggel a parton három lányt leltek, ahogy fonalat fonnak, s mellettük hattyúköntös a földön - mert valkűrök voltak mindhárman. Ketten közülük Hlödvér király leányai, Hladgud, a hattyútollas, és Hervor, a Csodaszép, a harmadik pedig Ölrún, Valföldre valósi Kjár király leánya. A három királyfi magával vitte a három lányt; Égilé lett Ölrún, Szlagfidé a hattyútollas Szvanvit, Vőlundé Hervor. Hét télen át éltek együtt. Akkor az asszonyok elszálltak, hogy a csatamezőket megnézzék, és nem tértek vissza. Égil sítalpakon Ölrún keresésére indult. Szlagfid Szvanvitet kereste, csak Vőlund maradt ott Farkasvölgyben. Vőlund volt a legügyesebb férfi, akiről csak szólnak az ősi sagák. Nídud király azonban elfogatta, ahogy az ebben az énekben áll.

Nídud király az aranygyűrűt leányának, Bödvildnek adta; ez hiányzott Vőlund háncsáról. Ő maga pedig Vőlund kardját tartotta meg. Szólt a királyasszony:

Így is tettek, Vőlund térdinait elvágták, őt magát arra a szigetre tették ki, melynek Szévarsztad volt a neve. Ott kovácsolt Vőlund a királynak különféle ékszertárgyakat. Közelébe menni senki se mert a királyon kívül. Vőlund akkor szólt:

Élt egy király, Hjörvardnak hívták. Volt négy felesége. Hívták az egyiket Álfhildnek, fiukat Hédinnek; a másik feleségtől, Széreidtől is volt fiúgyermeke a királynak, Humlung; a harmadiktól, Szinrjódtól Himling. Hjörvard megfogadta, hogy nőül veszi azt az asszonyt, aki a legszebb. Hírét hallotta, hogy Szváfnir királynak volna egy csodaszép leánya, Szigrlin. Hjörvard egyik nemesét Idmundnak hívták, fia volt Atli, ő indult, hogy Szigrlin kezét a királynak megkérje. A télen át ottmaradt Szváfnir királynál. Szigrlin nevelőatyja Fránmar volt, ennek leánya Álof. A jarl úgy döntött, hogy leánya kezét megtagadja; így lovagolt haza Atli. Jarl fia, Atli megállt egy nap egy ligetben, feje fölött a lomok közt madár ült, és hallotta, amint az emberek Hjörvard király feleségeinek szépségét dicsérik. Megszólalt a madár, és Atli figyelt rá, mit mond; a madár ezt mondta:

Ez történt, mielőtt Atli továbbindult volna. Ahogy hazaérkezett, s a király tudakolta, mit végeztek, Atli így válaszolt:

A király azt akarta, hogy még egyszer vágjanak neki. Maga is velük tartott. Ahogy a hegy hátára értek, látta, micsoda pusztító tűz tombolhatott Szvávaföldön. A király lelovagolt a hegyről, át a földeken, akkor egy folyó partján találtak táborhelyet. Atli őrködött, és átment a folyó túlpartjára, ahol egy házat látott. A háztetőn hatalmas madár ült, őrködöt, de elaludt.

Atli dárdájával megölte a madarat, bement a házba, és ott találta Szigrlin királylányt s Álofot, a jarl leányát, és mindkettőt magával vitte. Fránmar jarl a sashámban a sereg előtt járt, varázs tudója.

Volt egy király, Hródmárnak hívták, ő is kérője volt Szigrlinnek. A szvávai királyt ő ölte meg, s az országban pusztított és gyújtogatott. Hjörvard király így megkapta Szigrlint, Atli pedig Álofot.

Hjörvard és Szigrlin fia szép szál férfi volt, de néma, és névvel se nevezték. Egy dombon ülvén kilenc valkűrt látott nyargalni, egyikük kiváltképp nyájas volt vele. A valkűr ekképp szólt:

Volt egy Eilími nevű király. Lányát hívták Szvávának. Valkűr volt a Szváva, és a víz felett nyargalt a légben. Ő adta Helginek a nevét, és attól fogva gyakran megvédte a harcban.

Hjörvard azt felelte: Helgi megkaphatja a seregét, ha bosszúra készül anyai nagyatyja miatt. Akkor meg is kereste a kardot, melyről Szváva beszélt. Így kelt útra Atlival, legyőzték Hródmart, és sok hőstettet vittek véghez. Helgi megölte Hati óriást, az egyik hegy urát. Helgi és Atli akkor a Hati-fjordba hajózott. Az éjszaka első felében Atli őrködött. Szólt Hrímgerd, Hati leánya ekképp:

Helgi király hatalmas hadvezér volt. Eilími királyhoz elment, megkérte lánya, Szváva kezét. Helgi és Szváva esküdött egymásnak, roppant szerelemben égve. Szváva odahaza élt atyjával, míg Helgi hadakban járt. Hjörvard király másik fia, Hédin atyjánál lakott odahaza; egyszer a téli napforduló napján egyedül járt az erdőn, és varázslónővel találkozott. Ez farkason lovagolt, kígyókantárt tartott, és társaságát ajánlotta Hédinnek. Ez szabadkozott, mire a varázslónő azt mondta: megbánja ezt még, amikor a kelyhet kiissza és fogadalmat tesz.

Este tartották az ünnepélyes fogadalmakat. Az áldozati vadkan vérét vették, a teli kehelynél fogadalmat tettek. Hédin Szvávára, Eilími leányára, Helgi szeretőjére tette a fogadalmát, és nyomban annyira meg is bánta, hogy Helgi után indult megkeresni.

Helgi azért beszélt így, mert sejtette titkon, hogy halála közeleg, s hogy az ő kísérő szellemei keresték meg Hédint, amikor a farkason lovagló nőt látta.

Volt egy király, Álfnak hívták, Hródmar fia volt, ő hívta ki párharcra Helgit, a Szigar-mezőre. Helgi akkor így szólott:

Hatalmas viadalban Helgi halálos sebet kap végül.

Helgiről és Szváváról azt tartják, hogy újjászülettek.

Szigmund királynak, Völszung fiának a brálundi Borghild volt a felesége; fiukat Helginek nevezték, méghozzá a másik Helgi, Hjörvard fia után. Helgit Haga nevelte. Élt akkor egy hatalmas király, Hunding volt a neve, róla nevezték el Hundföldet. Viselt ő sok győztes hadat, és számos fia volt, ezek is harcolván kóboroltak szanaszéjjel. Hunding király és Szigmund király között békétlenség honolt, ellenségeskedés dúlt; irtották egymás rokonait rendre. Szigmund és övéi a Völszung - vagy Ilving - nevet viselték.

Helgi elindult, és álöltözetben Hunding király udvarát lakta, felderítőként; Heming, Hunding fia, otthon élt akkor. Ahogy Helgi hazaindult, találkozott egy pásztorfiúval és ekképpen szólott:

Haga egyik fiát Hamalnak hívták. Hunding király embereket küldött Hagához Helgi keresésére. Helgi csak szolgálólánynak öltözve menekülhetett előlük. Így indult őrölni; és akik keresték, meglelni nem tudták Helgit. Szólott akkor a bajkeverő Vak:

Helgi megmenekült és hadihajóra szállt. Megölte Hunding királyt, azóta nevezik Hundingölő Helginek. Seregével Helgi a Brunavágarban vesztegelt. Ott a tengerparton barmokat mészároltak, nyers húst ettek.

Volt egy király, Högninek hívták, a lányát Szigrúnnak. Szigrún valkűr volt, belovagolta mind a levegőt és a tengert, maga volt az újjászületett Szváva. Szigrún odavágtatott Helgi hajójához, s szólott ekképp:

Volt egy hatalmas király, Granmarnak hívták, Szvarin-halmon élt. Sok fiúgyermeke volt, egyiküket Hödbroddnak hívták, a másikat Gudmundnak, harmadikat Sztarkadnak. Történt egyszer, hogy királygyűlés idején Hödbrodd eljegyezte magának Högni leányát, Szigrúnt. Amint ennek Szigrún hírét vette, levegőben, víz felett Helgi keresésére indult, a valkűrök kísérték.

Helgi akkortájt éppen a Láng-hegynél vívott viadalt Hunding fiaival. Ott végzett Álffal és Eyiólffal, Hjörvarddal és Hervarddal, majd a harcba belefáradva az Ara-kő tövében letelepedett. Ott üldögélt, így lelt rá Szigrún, nyakába borult, és elmondta, mi járatban van, amiképpen ez a Völszungakvidában is áll:

Helgi akkor hatalmas hajóhadat gyűjtött és elhajózott a Fréki-kőhöz. A tengeren nagy viharba keveredtek. Villámok verték, hullámok hánytak a hajókat. A vikingek látták, mint vágtat kilenc valkűr, a levegő leányai között felismerték Szigrúnt. A vihar később csillapodott, és a hajósok épségben partot értek.

Granmar fiai fenn jártak az egyik magaslaton, mikor a hajó kikötött. Gudmund lóra kapott, hogy a kikötőhelyhez közeli fennsíkról hírt hozzon. A völszungok épp akkor vonták le vitorláikat, ahogyan a Helgi-énekben is áll:

Szinfjötli, Szigmund fia, miként az szinten írva áll, felelt.

Gudmund hazalovagolt a had hírével, és Granmar fiai sereget gyűjtöttek. Érkezett oda számos király: Högni, Szigrún apja, vele fiai, Bragi és Dagr. Iszonyú ütközetet vívtak, ebben Granmar valamennyi fia elesett, csakígy a baráti fejedelmek; életben csak Dagrot, Högni fiát hagyták, ő azonban kénytelen volt hűséget esküdni a völszungoknak. Szigrún a csatatérre sietett, ott találta halálos sebben Hödbroddot. Szólott Szigrún ekképpen:

Szigrún akkor felkereste Helgit, és nagyon örült, hogy láthatja. A fejedelem azonban így szólott:

Helgi nőül vette Szigrúnt, fiuk született számos. Helgin nem fogott az öregség. Dagr, Högni fia, áldozatot mutatott be Ódinnak, ekképp követelt bosszút apja halála miatt. Ódin Dagrnak kölcsönadta dárdáját. Dagr egy Fjöturlund nevű helyen lelt rá Helgire. Dárdájával átdöfte, Helgi a földre roskadt, Dagr pedig fellovagolt a Széva-hegyre, megvinni Szigrúnnak a történtek hírét.

Helgi halála után halmot emeltek emlékére. Amikor pedig a hős a Valhallába érkezett, Ódin megkérte: osztaná meg azontúl tanácsát mindenben ővele.

Szigrún szolgálója estefelé Helgi sírhalmánál járt, így hallotta, hogy Helgi nagy csapattal lovagol a sírhoz.

A szolgálóleány hazasietett, és Szigrúnhoz szólott ekképp:

Belépett Szigrún a sír-dombba, és Helgihez szólott ekképp:

Szigrún fekhelyet készített magának a sírban, és szólott ekképp:

Helgi és vitézei lóra kaptak. Az asszonyok visszatértek a tanyára. Másnap este Szigrún elküldte a szolgálót, őrködne a halomnál. Napszálltakor Szigrún is odament a sírhoz, és szólott ekképp:

Szigrún nem volt hosszú életű; elemésztette a keserűség és a bánat. Hajdanidőkön az a hit járta, hogy az emberek újjászületnek; ma az ilyesmit babonaságnak mondják. Helgiről és Szigrúnról azt beszélik, hogy újjászülettek: Helgi mint Hundingölő és Szigrún mint Kári, Hálfdan leánya; amiképpen erről a Károljód is beszámol. Szigrún ott is valkűr lett.

Szigmund, Völszungnak fia Frankhon királya volt; a legidősebb fia Szinfjötli, utána Helgi, a harmadik Hámund.

Szigmundnak Borghild volt a felesége. Néki volt egy fivére, . . . . . . . . . . . . . Ez és Szinfjötli, Borghild mostohafia, mindketten ugyanazt a nőt akarták feleségül venni, emiatt Szinfjötli a vetélytársat agyonütötte. Hazatért ezek után, és Borghild már elűzte volna, de Szigmund vérdíjat ajánlott fel, és az asszony ebbe belenyugodott.

A temetési toron Borghild sok sört hordott fel, Szinfjötlit teli ivókürttel kínálta. Ám ez, ahogy a tülökbe belenézett, látta, méreg van benne, szólott hát Szigmundhoz ekképp: "Zavaros ez az ital, apám." Szigmund fogta a tülköt, meghúzta. Mesélik, Szigmundnak sem kívül, sem bévül semmi sem árthatott, míg a fiai csak külső ártások ellen voltak védve. Borghild előhozott egy másik ivószarut, ebből kínálta Szinfjötlit, aki csak ugyanúgy járt, mint az elébb. És hogy Borghild harmadszor kínálta néki a sört, fenyegetést is tett hozzá: jaj neki, ha nem inna belőle. Szinfjötli ismét szót váltott Szigmunddal, és Szigmund azt tanácsolta neki: "Szűrd át a bajszodon, fiam." Szinfjötli ivott az italból, és azon nyomban meghalt.

Szigmund messzire indult, és karjában vitte a holttestet; így érkezett el egy hosszú, keskeny fjordhoz. Volt ott egy csónak, benne egy ember, ez felajánlotta Szigmundnak, hogy átalviszi a fjordon. De amint Szigmund a holttestet a csónakba belerakta, nem is maradt több hely. Az ember azt mondta Szigmundnak, menjen, kerülje meg gyalog a fjordot, avval ő elindult a holttesttel át a túlpartra. Szigmund sokáig maradt Dániában Borghild tartományában, miután nőül vette. Később Frankhonba utazott, a maga tartományaiba. Ottan nőül vette Hjördíszt, Eilími király leányát, az ő fiuk lett Szigurd. Szigmund király Hunding fiaival megütközvén esett el, harcon, Hjördísz Álfhoz ment nőül, Hjálprek király fiához. Szigurd gyermekkorában náluk nevelkedett. Szigmund és fiai messze fölülmúltak mindenkit erőben és növésben, bátorságban és mindenféle ügyességben. Szigurd volt a legkiválóbb, és a régi tudás azt tartja, hogy valamennyi hadvezér között is a legjelesebb volt Szigurd.

Eilími fiát Grípirnek hívták, leányát Hjördísznek. Grípir fejedelem bölcsessége és jóstudása felülmúlta mindenki másét. Kilovagolt egyszer magányosan Szigurd, és Grípir házához érkezett. Szigurdot bárki könnyen felismerhette; így elegyedett beszédbe a ház előtt egy emberrel, akit Geitirnek hívtak. Szót váltottak, majd Szigurd megkérdezte az embert:

Szigurd elment Hjálprek méneséhez, választott magának lovat, ennek neve azóta Grani. Hjálprekhez érkezett az idő tájt Hreidmár fia, Regin, aki ügyességben ugyan mindenkit felülmúlt, termetre mégis törpe maradt; okos volt, varázs-tudó. Regin vállalta, hogy felneveli Szigurdot, és igen meg is szerette. Elmondta Szigurdnak, hogy s mint élt korábban, és történeteket mesélt neki Ódinról, Hőnirről meg Lokiról, ahogy ezek az Andvari vízesésénél jártak volt. Abban a vízesésben tömérdek hal hemzsegett. Ott élt már régóta, csuka alakjában, egy Andvari nevű törpe, ott szerzett eledelt magának. Volt egy bátyánk, Otrnak hívták - mondta Regin -, ő is gyakran járt a vízeséshez vidra képében. Fogott egyszer egy lazacot, leült a folyópartra, falatozni kezdett húnyt szemmel. Loki agyonverte egy kőhajítással. A pompás zsákmánynak az ázok nagyon megörvendtek, a vidra bőrét lenyúzták. Még aznap este vendégségbe mentek Hreidmárhoz, megmutatták neki zsákmányukat. Akkor mi elfogtuk őket, és életük váltságdíjául megszabtuk: töltsék teli a vidra bőrét arannyal, kívülről is vörös fényű arannyal borítsák. Az ázok legott Lokit küldték el aranyat szerezni. Elment Loki Ránhoz, elkérte hálóját; fogta, és az Andvari vízeséséhez menvén, kivetette, épp a csuka elé, az meg csak belefutott a hálóba; Loki akkor szólott ekképp:

Loki akkor Andvari minden aranyát szemügyre vette; Andvari, ahogy az aranyat átadta, egyetlen gyűrűt visszatartott volna, ám Loki azt is elvette tőle. A törpe besurrant a sziklába, és szólott ekképp:

Az ázok előhozták Hreidmárnak a kincset, megtöltötték és lábra állították a vidrabőrt. Akkor még kívül is aranyat kellett halmozniuk, hogy beborítaná. Elkészültek ezzel, Hreidmár odament, észrevett mindjárt egy csupaszon maradt szőrszálat. Kérte, takarnák el azt is. Ódin ekkor előszedte az Andvaranantot, a gyűrűt, és befedte vele a szőrszálat. Szólott akkor Loki ekképp:

Fáfnir és Regin a jussát követelte Hreidmártól az Otrért kapott váltságdíjból. Hreidmár ezt megtagadta. Akkor Fáfnir az alvó Hreidmárba mártotta kardját. Hreidmár magához szólította leányait, beszélt hozzájuk ekképp:

Hreidmár akkor meghalt, Fáfnir pedig az összes aranyat elvette. Regin apai örökségét kérte tőle, de Fáfnir megtagadta. Regin akkor Lüngheidhez fordult, nővéréhez tanácsért, miképp juthatna örökéhez; a lány így szólt:

Regin ezeket a dolgokat elmondta Szigurdnak. Egy nap, hogy Szigurd megérkezett Regin házába, ez nagy örömmel fogadta. Szólott Szigurdhoz ekképp:

Szigurd ekkor Reginnél maradt, ki elmondta néki, hogy Fáfnir a Gnita-mezőn hever kígyó képében. Fején szörnysisakot hord, mely minden élőt elrémít. Regin Szigurdnak kardot kovácsolt, ezt hívták Gramnak: oly éles volt e kard, hogy a Rajnába meríttetvén, a vízben úszó gyapjúszálat csak mint a habfodrot hasította ketté. Szigurd evvel a karddal kettészelte Regin üllőjét.

Akkor Regin felbujtotta Szigurdot, ölné meg Fáfnirt. Szólott ekképp:

Hjálprek király ellátta Szigurdot hajóhaddal és emberekkel, hogy apját bosszulhassa. Roppant vihar tört rájuk, ahogy épp egy kiugró hegyfok közelében jártak. A hegyen férfi állt és szólott:

Ahogy kikötöttek, az ember felszállt hajójukra, s akkor a viharos szél elcsitult. Szigurd szólott:

Szigurd hatalmas csatát vívott Hunding fiával, Lüngvivel s ennek fivéreivel. Lüngvi és két testvérbátyja holtan maradt a küzdőtéren. A harc után Regin szólott ekképp:

Szigurd eltitkolta nevét: ősi hiedelem szerint a haldokló szavának nagy hatalma volt, ha ellenségét nevén szólítva átkozta meg.

Regin, aki eltűnt, míg Szigurd végzett Fáfnirral, most visszatér; s ahogy Szigurd letörli kardjáról a vért, így szól:

Szigurd akkor kivette és a tűz felé tartotta Fáfnir szívét. Mikor úgy vélte, jól átsült, kibocsátotta levét, ujját belemártotta, ízlelendő, kész-e az étel. Megégette, majd megnyalta az ujját. Ahogy Fáfnir vérét ízlelte, megértette a madarak beszédét. Hallotta, hogy a kékharkályok csettegnek a bozótban. A kékharkály ezt mondta:

Szigurd levágta Regin fejét, majd elfogyasztotta Fáfnir szívét, és mindkét fivér vérét megitta. Akkor ezt hallotta a madaraktól: