FLORINDO
Oda nézz, Brighella, oda föl az erkélyre: ott az én drága Rosaurám a húgával, Beatricével. Várják a szerenádot. Lassan talán lehetne is kezdeni.

BRIGHELLA
Én még ilyen szerelmet nem láttam. Uraságod szerelmes Rosaura kisasszonyba; ott lakik náluk, az apjától tanulja az orvostudományt; ezer alkalma volna beszélni vele, és ahelyett, hogy szépen megmondaná neki, mit csinál? Szerenádot ad, dalban sóhajtozik. Tiszta időpocsékolás. Szóljon neki, beszéljen vele nyíltan, puhatolja ki, megvan-e benne a hajlandóság. Szerenádozgatni ráér azután is, és legalább nem szórja a pénzt hiába.

FLORINDO
Kedves Brighella, mondtam már, hogy nem merem. Szeretem Rosaurát, de ezzel csak úgy nem állhatok elé. Ha a szemébe kellene mondanom, hidd el, elsüllyednék szégyenemben.

BRIGHELLA
De meddig mehet ez így? Meddig akar így szenvedni szótlanul?

FLORINDO
Inkább menj le a bárkához, és szólj, hogy kezdjék az új canzonettámat.

BRIGHELLA
Bocsásson meg, hogy akadékoskodom. Bolognában az apjauránál szolgáltam. Uraságodat születése óta ismerem és szeretem. Hacsak meglátom, rögtön a gazdám jut eszembe. És igaz, hogy ebben a városban más szolgája vagyok, de ha pár órára elszabadulhatok, szívesen...

FLORINDO
Brighella, ha szeretsz, azt csinálod, amit mondtam: lemégy a bárkához, és szólsz, hogy kezdhetik.

BRIGHELLA
Parancsára.

FLORINDO
Én meg elbújok ide a ház mögé.

BRIGHELLA
Elbújik? Miért?

FLORINDO
Nehogy észrevegyen valaki.

BRIGHELLA
(félre) Furcsa egy szerelem. Ekkora maradiságot! Kevés ilyen mamlasz szaladgál mostanában. (Elindul a bárka felé)

FLORINDO
Kedves Rosaurám, lelkem, egyetlen reményem! Ó, ha tudnád, mennyire szeretlek! (Elbújik)

ÉNEKESNŐ

BRIGHELLA
(halkan Florindónak) Meg van elégedve?

FLORINDO
Tökéletesen.

BRIGHELLA
Szépen csinálták?

FLORINDO
Szebben már nem is lehetne.

BRIGHELLA
Csakhogy Rosaura kisasszony nem tudja, ki küldi a szerenádot.

FLORINDO
Számít is az: nekem elég, hogy gyönyörködött benne.

BRIGHELLA
Menjen be hozzá, mutatkozzék előtte, legalább sejtesse, hogy uraságod volt ilyen figyelmes.

FLORINDO
Isten őrizz! Sőt, nem is innen megyek be a házba, hanem a hátsó kapun, hogy még a gyanú árnyékát is elkerüljem. Kísérj el.

BRIGHELLA
Ahogy parancsolja.

FLORINDO
Az szeret igazán, aki hallgatni tud róla.

LELIO
Mit szólsz hozzá, Arlecchino? Szép város ez a Velence! Itt minden évszaknak megvan a maga szórakozása. Most, hogy a melegben csak éjszaka szívhat egy kis friss levegőt az ember, egyik gyönyörű szerenád a másikat éri!

ARLECCHINO
Én az ilyen szerenádot nem becsülöm semmire.

LELIO
Nem? Miért nem?

ARLECCHINO
Én az olyan szerenádot szeretem, ahol az éneklés után evés következik.

LELIO
Oda nézz, Arlecchino, nézd azt a két hölgyet az erkélyen! Már a szobám ablakából felfigyeltem rájuk; igaz, hogy már sötétedett, de úgy láttam, szépek.

ARLECCHINO
Uraságod szemében minden nő egyformán szép. Rómában Cleonice kisasszonyt is ragyogónak látta, aztán mégis hogy otthagyta!

LELIO
Hol van az már! Az a két hölgy viszont olyan régóta álldogál az erkélyen, hogy nem hihetem őket betegesen tartózkodónak. Szerencsét próbálok.

ARLECCHINO
Ajaj! Olyankor tíz hazugság esik minden mondatára.

LELIO
Ne szemtelenkedj!

ARLECCHINO
Jobban tenné, ha szépen hazamenne apjaurához, Pantalone úrhoz.

LELIO
Vidéken van. Majd elmegyek hozzá, ha megjön.

ARLECCHINO
Addig a fogadóban akar lakni?

LELIO
Ahogy mondod. Élvezni akarom a szabadságomat. Elvégre vásár van, ünnepelünk, nem? Húsz éve nem jártam szeretett szülővárosomban. Nézd, hogy tündököl a holdfényben a két hölgy! Mielőtt megszólítom őket, szeretném tudni, kicsodák. Ide figyelj, Arlecchino, bemégy a fogadóba és megkérdezed valamelyik pincértől, hogy kifélék, szépek-e, és mi a nevük.

ARLECCHINO
Mire ezt mind megtudom, az egy hónap.

LELIO
Lódulj már, és igyekezz, itt várlak.

ARLECCHINO
Na de való az? Más dolgait firtatni...

LELIO
Ne mérgesíts, mert megbotozlak.

ARLECCHINO
Ne tessék fáradni, inkább megyek. (Visszamegy a fogadóba)

LELIO
Úgy érzem, kalandot ígér az este. (Sétálgat)

ROSAURA
Jól mondod, húgom, én se hallottam még ilyen gyönyörű szerenádot.

BEATRICE
A környéken szerintem senki sincs, aki megérdemelné; csak nekünk szólhatott.

ROSAURA
Csak legalább tudnánk, melyikünknek, és hogy ki rendelte.

BEATRICE
Valami titkos hódolód.

ROSAURA
Vagy inkább a tiéd.

BEATRICE
Nem tudom. Ottavio, azt hiszem, szerelmes belém, de ő biztosan nem titkolózna.

ROSAURA
Fogalmam sincs, ki lehetett. Florindo aligha. Többször is próbára tettem egy-egy kedves szóval, de úgy vettem észre, nem szerelmes fajta, sőt.

BEATRICE
Látod azt a sétálgató férfit odalent?

ROSAURA
Igen; így holdfénynél előkelőnek látszik.

LELIO
(sétál, magában beszél) Arlecchino még mindig sehol: nem tudom, kik lehetnek, mihez tartsam magam. Mindegy, majd általánosságban beszélek.

ROSAURA
Menjünk be.

BEATRICE
Ugyan már, mitől félsz?

LELIO
Ó, de káprázatosan derült az égbolt! Micsoda tündöklő, csöndes éjszaka! (Az erkély felé) Nem is csoda, hogy a szokásosnál fényesebb az ég, hiszen két bűbájos csillag ragyogja be.

ROSAURA
(Beatricének) Rólunk beszél.

BEATRICE
(Rosaurának) Remek! Figyeljünk!

LELIO
Nem árthat most meg a nyirkos holdsugár, hiszen két izzó napkorong hevíti a levegőeget.

BEATRICE
(Rosaurának) Ez vagy valami félnótás, vagy tényleg valami hódolónk.

ROSAURA
(Beatricének) Nagyon csinosnak látszik; és milyen szépen beszél!

LELIO
Ha nem félnék, hogy tolakodónak tartanak, bátorkodnék jó éjt kívánni, hölgyeim.

ROSAURA
Sőt, megtisztel vele.

LELIO
Élvezik a friss levegőt? Jólesik ebben a meleg nyárban.

BEATRICE
Atyánk távollétét, ezt a kis szabadságot élvezzük.

LELIO
Ó, hát nincs itthon az édesapjuk?

BEATRICE
Nincs, uram.

ROSAURA
Talán ismeri a papát?

LELIO
Hogyne, kedves jó barátom. Megkérdezhetem, hová ment?

ROSAURA
Beteghez hívták Padovába.

LELIO
(félre) Szóval egy orvos lányai. (Hangosan) A doktor úr kiváló ember, kevés hozzá foghatót termett a század.

ROSAURA
Kedves magától, hogy így dicséri. De megbocsásson, kihez van szerencsénk? Ennyi mindent tud rólunk, és mi még csak nem is ismerjük.

LELIO
A hódolójuk vagyok.

ROSAURA
Az enyém?

LELIO
Egyiküké, hölgyeim.

BEATRICE
Tiszteljen meg bennünket azzal, hogy elárulja, melyikünké.

LELIO
Hadd legyen az egyelőre az én titkom. A maga idejében fel fogom fedni.

ROSAURA
(Beatricének) Ez alighanem közülünk akar feleséget.

BEATRICE
(Rosaurának) A jó ég tudja, melyikünk lesz a szerencsés.

ARLECCHINO
(Leliót keresve) Hová tűnhetett?

LELIO
(Arlecchinóhoz lépve, halkan) Mi újság, megtudtad a nevüket?

ARLECCHINO
(halkan) Meg. A pincér mindent elmesélt.

LELIO
(halkan) Ki vele!

ARLECCHINO
(halkan) A hölgyek egy bizonyos...

LELIO
(halkan) Tudom, csak a nevüket mondd már, a fene essen beléd!

ARLECCHINO
(halkan) Rosaura és Beatrice.

LELIO
(halkan) Na végre. (Visszamegy az erkély alá) Bocsánat, megbízatást adtam a szolgámnak.

ROSAURA
Uraságod velencei vagy idegen?

LELIO
Nápolyi lovag vagyok.

ARLECCHINO
(félre) Lovag és nápolyi. Egy mondatban két hazugság.

ROSAURA
Akkor honnan ismer bennünket?

LELIO
Itt élek lassan már egy éve - persze inkognitóban.

ARLECCHINO
(félre) És az az év mind tegnap este óta telt el.

LELIO
Amint megérkeztem, tüstént szemembe tűnt Rosaura és Beatrice kisasszony szépsége. Egy ideig nem tudtam, melyiküknek adjam a szívem, mert mindketten méltónak látszottak rá; végül aztán választottam...

ROSAURA
És melyikünket?

LELIO
Hát ez az, amit egyelőre nem mondhatok meg.

ARLECCHINO
(félre) Előbb az egyiket, aztán a másikat.

BEATRICE
De mi tartja vissza, miért nem nyilatkozik?

LELIO
Félek, hogy a választottamnak már foglalt a szíve.

ROSAURA
Az enyém nem, afelől nyugodt lehet.

BEATRICE
Én sem köteleztem még el magam.

ARLECCHINO
(halkan Leliónak) Uraságodé a pálya.

LELIO
No és a szerenád az ablakuk alatt?

ROSAURA
Becsületszavamra, fogalmunk sincs, ki adta.

BEATRICE
Üssön belém a villám, ha tudom, ki volt.

LELIO
Nem csodálom, hogy nem tudják. De egyáltalán kíváncsiak rá?

ROSAURA
Én majd belepusztulok.

BEATRICE
Melyik nőt ne érdekelné?

LELIO
Na jó, nekem is van szívem. Az előbbi szerenád az én szerelmem csekély bizonysága volt.

ARLECCHINO
(félre) Ó, a szégyentelen! Ekkorát lódítani!

ROSAURA
És nem akarja elárulni, kinek küldte?

LELIO
Semmiképp. Hallották a dalt, amelyet énekeltettem? Nem egy titokban epedő, félénk szerelmesről szólt?...

ROSAURA
Hát jó; így viszont csak magát, a makacs titkolózását okolhatja, ha egyikünk sem köszöni meg a szerenádot.

LELIO
Szóra sem érdemes az egész, hódolatomnak szerény jele volt csupán. De ha majd abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy imádottamnak nyíltan udvarolhatok, egész Velence bámulni fogja az ízlésemet.

ARLECCHINO
(félre) Pár napon belül zálogba csapja a ruháit, ha nem jön meg az apja.

ROSAURA
(Beatricének) Hallod, húgom, ez dúsgazdag lehet.

BEATRICE
(Rosaurának) Az, de nem nekem. Nekem nincs olyan szerencsém.

ROSAURA
Uram, legalább a nevét árulja el.

LELIO
Boldogan. Don Asdrubale di Castel d'Oro őrgróf.

ARLECCHINO
(félre) Nevekben sosem szűkölködött.

BEATRICE
(Rosaurának, halkan) Vonuljunk vissza. Nehogy afféle könnyű prédának gondoljon bennünket.

ROSAURA
(Beatricének, halkan) Úgy van, jobb az óvatosság. (Hangosan) Megbocsát, őrgróf úr, de a levegőtől lassan fájni kezd a fejünk.

LELIO
Máris vissza akarnak vonulni?

BEATRICE
A nénikénk sürget, ideje lefeküdnünk.

LELIO
Jaj nekem! Nagy boldogságtól fosztanak meg.

ROSAURA
Lesz még idő élveznünk kitüntető figyelmét.

LELIO
Ha megengedik, holnap a házukban tisztelegnék.

ARLECCHINO
(félre) Persze, mindjárt a házukban.

ROSAURA
Nocsak, Félénk Szerelmes úr, egyszerre hogy fölbátorodott!

LELIO
Akkor legalább az ablakban hadd köszöntsem a kisasszonyokat.

ROSAURA
Annyit megengedhetünk.

BEATRICE
Ha pedig nyilatkozik, még többet is.

LELIO
Majd a doktor úr megérkezésekor. Addig is...

ROSAURA
Őrgróf úr, isten vele. (Bemegy)

BEATRICE
Asdrubale úr, alászolgája. (Bemegy)

ARLECCHINO
(Leliónak, nevetve) Csókolom a kezét, lovag úr őnápolyisága.

LELIO
Mit szólsz, micsoda rohamot vezettem?

ARLECCHINO
Csak azt tudnám, hogy a fenébe nem zavarodik bele abba a sok cifra hazugságba.

LELIO
Szamár! Ez nem hazugság, hanem megannyi szellemes ötlet, villámgyors, ragyogó eszem sziporkaözöne. Az igazi világfi legyen fesztelen, és ha alkalom adódik, gátlástalan. (El)

ARLECCHINO
Ez megbolondult. A vesztébe rohan. Ha nem jön haza sürgősen az apja, baj lesz.

COLOMBINA
Na, a kisasszonyok elmentek aludni, most már én is szippanthatok egy kis friss levegőt.

ARLECCHINO
Újabb fehérnép az erkélyen! Nem úgy néz ki, mint az előbbi kettő.

COLOMBINA
Az a férfi engem bámul; igazán rám férne már egy kis szerencse.

ARLECCHINO
Kíváncsi vagyok, tudok-e olyan kacifántosan lódítani, mint a gazdám.

COLOMBINA
Ez tényleg ide jön.

ARLECCHINO
Hódolatom a szépségnek, aki a sötétséget beragyogva látatlan is szerelemre gyújt.

COLOMBINA
Uraságod kicsoda?

ARLECCHINO
Don Piccaro di Catalogna.

COLOMBINA
(félre) Don? Akkor lovag.

ARLECCHINO
Tudja meg, hogy halálosan beleszerettem, elepedek magáért.

COLOMBINA
Igen? Így ismeretlenül?

ARLECCHINO
Félénk vagyok; szégyellős a természetem.

COLOMBINA
Előttem fölösleges szégyellősködnie, csak egyszerű szobalány vagyok.

ARLECCHINO
(félre) Szobalány! Igazi nekem való fogás. (Hangosan) Mondja csak, szép kislány, hallotta az előbb azt a szerenádot?

COLOMBINA
Igen, uram, hallottam.

ARLECCHINO
Tudja, ki énekelte?

COLOMBINA
Nem.

ARLECCHINO
Én voltam az.

COLOMBINA
Női hangnak véltem.

ARLECCHINO
Én mindenféle hangon tudok énekelni. Kétszer olyan magas c-t is kivágok, mint a csembaló.

COLOMBINA
Szép szerelmes dal volt, az biztos.

ARLECCHINO
Én szereztem.

COLOMBINA
Maga költő?

ARLECCHINO
Bizony, én is a Múzsa vénáján nevelődtem!

COLOMBINA
De mire volt jó ez a rengeteg vesződség?

ARLECCHINO
Magácskáért vállaltam, egyedül magáért.

COLOMBINA
Jaj, ne mondja, mert még elbízom magam.

ARLECCHINO
Pedig úgy van, nemesi címeimre esküszöm.

COLOMBINA
Ez igazán jólesik.

ARLECCHINO
Ha tudná, gyönyörűm, mit meg nem tennék azért a két égő szeméért!

COLOMBINA
(beszól a házba) Megyek már, megyek! (Arlecchinónak) Uram, hívnak a kisasszonyaim.

ARLECCHINO
Könyörgök, ne fosszon meg szépsége bíbor homályától!

COLOMBINA
Nem maradhatok tovább.

ARLECCHINO
Találkozunk még?

COLOMBINA
Igen találkozunk. Don Piccaro, isten vele! (Bemegy)

ARLECCHINO
Én is megadtam a módját. Igaz a mondás, hogy aki farkasok közé keveredik, megtanul üvölteni. Szégyent hoznék a gazdám fejére, ha annak idején úgy lépnék ki a szolgálatából, hogy nem tudok folyékonyan hazudni. (Bemegy a fogadóba)

BRIGHELLA
Tessék: egész éjjel szerenádozik, hajnalban meg már kinn van az utcán. Úgy látom, a szerelem elvette az álmát.

FLORINDO
Nem tudtam aludni örömömben, amiért olyan jól sikerült a szerenádom.

BRIGHELLA
Szép kis öröm! Szórja a pénzét, tönkreteszi az éjszakáját, és semmire se megy a kedvesénél.

FLORINDO
Nekem elég, hogy Rosaura gyönyörködött benne.

BRIGHELLA
Nagyon kevéssel beéri.

FLORINDO
Ide hallgass, Brighella; tegnapelőtt az én drága Rosaurám azt mondta, hogy valami selyemcsipkére vágyik; vásár van, gondoltam, megveszem neki én, meglepem vele.

BRIGHELLA
Helyes; és ebből az alkalomból sort keríthet majd a vallomásra is.

FLORINDO
Ó, nem adnám át neki! Kedves Brighella, ha szeretsz, figyelj ide, és tedd, amit mondok. Fogod ezt az erszényt, tíz dukát van benne: elmégy a rövidáru-kereskedésbe, veszel negyven rőf csipkét a legfinomabb fajtából. Mondd meg a kereskedőnek, hogy Rosaura kisasszonynak lesz, juttassa el hozzá, de semmiképp ne árulja el, ki küldi.

BRIGHELLA
Az a tíz dukát kidobott pénz.

FLORINDO
Ezt hogy érted?

BRIGHELLA
Rosaura kisasszony, ha nem tudja, kitől származik az ajándék, se meg nem köszöni, se meg nem hálálja uraságodnak.

FLORINDO
Nem számít. Egyelőre ismeretlenül akarok érdemeket szerezni nála.

BRIGHELLA
És hogy kaparta össze azt a tíz dukátot?

FLORINDO
A bolognai apanázsból, amit apám küld, és abból a pénzből, amit a doktor úr helyettesítéséért kapok néha.

BRIGHELLA
Csak spórol meg tékozol.

FLORINDO
Siess, Brighella, tedd meg nekem ezt a szívességet. Ma kezdődik a vásár; úgy intézd, hogy még ebéd előtt megérkezzen a csipke.

BRIGHELLA
Mit mondhatnék erre? Semmi kedvem hozzá, csak mivel annyira akarja...

FLORINDO
De szép legyen ám!

BRIGHELLA
Bízza rám nyugodtan.

FLORINDO
Örökre lekötelezel.

BRIGHELLA
(félre) Ezt a tíz dukátot okos ember úgy, ahogy van, elmulatná. (El)

FLORINDO
Erről az erkélyről szokott nézelődni a drága. Ha most kijönne, azt hiszem, meg merném szólítani. Megmondanám neki... megmondanám például, hogy...

Igen, tudom már; azt mondanám neki: kisasszony, teljes szívemből szeretem, nem tudok a kisasszony nélkül élni. Drága egyetlenem, könyörüljön rajtam! (Hátrafordul, megpillantja Ottaviót. Félre) Észrevett; most már késő... (Hangosan) Mit szól hozzá, barátom, micsoda műremek ez a kis erkély?

OTTAVIO
Gyönyörű; de ha szabad kérdeznem, uraságod az építész vagy a portréfestő szemével nézi?

FLORINDO
Hogyan?

OTTAVIO
Kényelmesebb volna odabent a házban...

FLORINDO
Én csak a magam munkájával törődöm. Orvos vagyok, nem festő.

OTTAVIO
Hallotta, kedves barátom, milyen szépen szerenádoztak itt az éjszaka?

FLORINDO
Korán fekvő vagyok. Nem érdekelnek a szerenádok.

OTTAVIO
Pedig itt látták uraságodat, mikor a bárkán szólt a zene.

FLORINDO
Véletlen volt, semmi közöm hozzá. Nincsenek szerelmi ügyeim.

OTTAVIO
(félre) Hogy zavarba jött! Gyanús ez nekem.

FLORINDO
Ottavio úr, ajánlom magamat. (El akar menni)

OTTAVIO
Csak még egy pillanat. A barátságunkra kérem, ne titkolózzék előttem. Szeretem Beatrice kisasszonyt, látja, nem szégyellem bevallani. Ha uraságod Rosaura kisasszonyba szerelmes, talán még használhat is az ügyünknek; ha pedig Beatrice kisasszonyt szereti, és viszonzásra talál, a kedvéért lemondok róla.

FLORINDO
Mondtam már, hogy nem bocsátkozom szerelmi ügyekbe. Engem az orvostudomány, a sebészet érdekel, nőkkel nem foglalkozom.

OTTAVIO
És én ezt higgyem el? Többször is felfigyeltem rá, mekkorákat sóhajt. A sebészet miatt nem sóhajtozik az ember.

FLORINDO
Hát jó, ha nem akarja, nem hiszi. Csak azt mondhatom még egyszer, hogy nincs a dologban semmiféle nő; és csak azért néztem föl arra az ablakra, mert megtetszett az erkély szép rajzolata. (Fölnéz az ablakra, majd el)

OTTAVIO
Biztos, hogy szerelmes, és félek, hogy Beatricébe, azért nem meri bevallani. Ha az éjjel a fogadóban vagyok, és nem a kártyaasztalnál vesztegetem gyalázatos módon az időmet, láthattam volna Florindót, és nem volna kétségem; de mostantól nyitott szemmel járok.

LELIO
(a fogadóból jön) Kit látok? Ottavio barátom!

OTTAVIO
Kedves Lelióm!

LELIO
Uraságod itt?

OTTAVIO
Hazahívta a szülőföld?

LELIO
Haza; tegnap érkeztem.

OTTAVIO
Hogy tudta elhagyni Nápolyt, ahová százszorosan is odaszögezte a szerelem nyila?

LELIO
Mi tagadás, nehéz szívvel hagytam ott szépséges áldozataimat. De nyomban a Velencébe érkezésemkor olyan gáláns kalandjaim estek, hogy egy csapásra feledtették velem a nápolyiakat.

OTTAVIO
Ennek örülök. Uraságod mindig szerencsés a szerelemben.

LELIO
A szerencse olykor igazságos, a szerelem nem mindig vak.

OTTAVIO
Igaz, igaz: egyedül uraságod érdeme, hogy olyan irigylésre méltó hódításai vannak.

LELIO
Mondja csak, uraságod ismerős a városban?

OTTAVIO
Annyira-amennyire. Vagy egy éve lakom itt.

LELIO
Ismeri annak a háznak a két kisasszonyát?

OTTAVIO
(félre) Előbb derítsük föl a terepet. (Hangosan) Nem én.

LELIO
Barátom, azok aztán a szépek! Rosaura és Beatrice; egy orvosdoktor lányai, és mind a kettő énbelém szerelmes.

OTTAVIO
Mind a kettő?

LELIO
Bizony, mind a kettő. Furcsának találja?

OTTAVIO
Hogy tudta őket ilyen hamar meghódítani?

LELIO
Mikor megláttak, meghajlással köszöntöttek, és megszólítottak.

OTTAVIO
(félre) Nehezen tudom elképzelni.

LELIO
Pár szavam elég volt, hogy elbűvölje őket, s máris mind a ketten szerelmet vallottak.

OTTAVIO
Mind a ketten?

LELIO
Mind a ketten.

OTTAVIO
(félre) Mardos a féltékenység.

LELIO
Invitáltak, hogy menjek be a házba...

OTTAVIO
(félre) Ez már több a soknál!

LELIO
De nem fogadtam el, mert eszembe jutott, hogy remek esti szórakozást szerezhetnék nekik, és elköszöntem tőlük.

OTTAVIO
Talán csak nem szerenádozott?

LELIO
De bizony. Már uraságod is tudja?

OTTAVIO
Hallottam róla. (Félre) Szóval ő rendelte a szerenádot, Florindo igazat mondott.

LELIO
De a szerenáddal nem ért ám véget a kellemes éjszaka!

OTTAVIO
(gúnyosan) Bravó, Lelio úr, mi szépet csinált még?

LELIO
Kiszálltam a bárkából, szolgáimmal pompás vacsorát hordattam a partra, és bebocsátást kértem a barátságos hölgyektől a házba; ott mulatoztunk hajnalig!

OTTAVIO
Barátom, isten őrizz, hogy a becsületébe gázoljak, de nyilvánvalóan ugrat, így kénytelen vagyok kétségbe vonni a szavait.

LELIO
Miért, mi olyan hihetetlen ebben?

OTTAVIO
Nem éppen mindennapos dolog, hogy tisztességes és finom lányok apjuk távollétében éjnek idején ajtót nyissanak egy idegennek, és megengedjék, hogy a házukban dáridózzon.

LELIO
Itt jön a szolgám. Faggassa csak ki, igazat mondtam-e!

OTTAVIO
(félre) Nagy szégyen volna, ha ilyen könnyelműségre vetemedtek!

LELIO
Mondd csak, Arlecchino, hol voltam én az éjszaka?

ARLECCHINO
Levegőzni.

LELIO
Nem beszélgettem az alatt az erkély alatt két hölggyel?

ARLECCHINO
De igen, uram.

LELIO
Nem adtam nekik szerenádot?

ARLECCHINO
Hajaj, én voltam a szólista.

LELIO
És utána nem vacsoráztunk?

ARLECCHINO
Vacsoráztunk?

LELIO
Ejnye, hát nem emlékszel, micsoda eszem-iszom volt Rosaura és Beatrice kisasszony házában? (Int, hogy mondjon igent)

ARLECCHINO
Dehogyisnem! Rosaura kisasszonynál és Beatrice kisasszonynál.

LELIO
És nem volt fejedelmi a vacsora?

ARLECCHINO
Kitettünk magunkért, az biztos!

LELIO
(Ottaviónak) Hallotta? Minden szavamat megerősítette.

OTTAVIO
Most is csak azt mondhatom: uraságod roppant szerencsés ember.

LELIO
Nem azért, mondom, de hódításaimnak nem a szerencse a legfőbb oka.

OTTAVIO
Hanem mi?

LELIO
Mondjuk szerényen úgy, hogy egy csekélyke érdem.

OTTAVIO
Elismerem, igaza van. Uraságod csupa kellem, csupa tűz. Nápolyban volt alkalmam a szellemét megcsodálni; de hogy egyszerre két testvér bolonduljon magába csak úgy egyik pillanatról a másikra... azt azért sokallom.

LELIO
Ugyan barátom! Lát még tőlem ennél különbet is!

OTTAVIO
Lenyűgöz a kiválósága és a szerencséje. Alkalomadtán majd még beszélgetünk róla. Most viszont, ha megengedi, fölmegyek a szobámba pénzért, ki kell fizetnem az éjszakai adósságomat. (A fogadó felé indul)

LELIO
Hol szállt meg?

OTTAVIO
Itt a fogadóban.

LELIO
(félre) A fenébe! (Ottaviónak) Nahát, én is itt lakom, de se tegnap, se az éjszaka nem láttam uraságodat.

OTTAVIO
A városban ebédeltem, és egész éjszaka kártyáztam.

LELIO
Ilyen régóta itt lakik, és nem ismeri azt a két hölgyet?

OTTAVIO
Látni láttam, de közelebbről nem ismerem őket. (Félre) Többet nem kötök az orrára.

LELIO
Ide hallgasson: ha valaha is beszédbe elegyedne velük, a világért se árulja el nekik, amit most megtudott. Bizonyos dolgokban fő a diszkréció. Az ilyesmit az ember csak a szívbéli jó barátjának mondja el.

OTTAVIO
Viszontlátásra, barátom.

LELIO
Alászolgája.

OTTAVIO
(félre) Nem gondoltam volna, hogy Rosaura és Beatrice csak ennyit ad a jó hírére. (Bemegy a fogadóba)

ARLECCHINO
Uram, ha így folytatjuk, hamarosan belezavarodunk.

LELIO
Te csak kontrázz nekem, és ne beszélj bolondokat.

ARLECCHINO
Mondok valamit. Legközelebb, ha uraságod valami hazugságra készül...

LELIO
Szamár, te! Az nem hazugság, hanem szellemes ötlet!

ARLECCHINO
Jó. Szóval, ha kikívánkozik uraságodból a szellem, jelezzen, hogy kontrázni tudjak.

LELIO
Ne bosszants már! Ezt az otrombaságot!

ARLECCHINO
Tudja, mit? Ha erősítést kér, csak tüsszentsen egyet!

LELIO
Minek ezzel annyit foglalkozni?

ARLECCHINO
A miheztartás végett. Különben nem tudom, mikor kell beszélnem és mikor hallgatnom.

LELIO
Oda nézz, Arlecchino, nézd csak azt a két álarcost!

ARLECCHINO
Mi az, farsang van?

LELIO
Ebben a városban a vásár első napján már délelőtt álarcosan járnak.

ARLECCHINO
Kik lehetnek azok?

LELIO
Fogadni mernék, hogy az a két hölgy, akikkel tegnap este beszéltem.

ARLECCHINO
Ronda egy szokás ez a maskarádé.

LELIO
Hölgyeim, hiába az álarc, a szépségüket nem leplezhetik: ragyogó szemük rögtön elárulja kilétüket.

ROSAURA
(Colombinára mutatva) Az övét is?

LELIO
Köt a szavam, egyelőre nem nyilatkozom, melyik testvér a szebb.

ROSAURA
Csakhogy ő a szobalányom!

ARLECCHINO
Hallja, uram? El a kezekkel!

LELIO
Két álarcot nem nehéz összekeverni!

ROSAURA
Akkor miért hasonlította egymáshoz a szemünket?

LELIO
Kisasszony, most, hogy nyíltan beszélhetek magával, elárulom, hogy minden csodálatom, szívemnek minden dobbanása egyedül a kisasszonyt illeti, s csak azért beszéltem testvérekről, mert a társát meg se néztem.

ROSAURA
Álarcban is meg tud bennünket különböztetni?

LELIO
Micsoda kérdés! Milyen szerelem volna az, ha még csak föl se ismerném magát?

ROSAURA
És miről ismert rám?

LELIO
A hangjáról, az alakjáról, nemes és előkelő modoráról, eleven tekintetéről, és hát a szívemről, mert az még nem csalt meg soha.

ROSAURA
Akkor mondja meg, ki vagyok.

LELIO
A bálványom.

ROSAURA
Név szerint?

LELIO
(félre) Dupla vagy semmi. (Hangosan) Rosaura.

ROSAURA
Nahát! Tényleg felismert. (Leveszi az álarcát)

LELIO
(félre) Ráhibáztam. (Halkan Arlecchinónak) Nézd, Arlecchino, micsoda édes arc!

ARLECCHINO
(félre) Kifúrja az oldalamat, milyen lehet a másik!

ROSAURA
Csakugyan engem szeret?

LELIO
Don Asdrubale nem tudna hazudni. Szeretem, imádom; ha nincs itt, folyton a nevét hajtogatom, a szépségét dicsérem. (Arlecchinónak) Nem igaz?

ARLECCHINO
(félre) Csak az a másik maskara is kivetkőzne már!

LELIO
Szólalj már meg, nem igaz? (Tüsszent)

ARLECCHINO
Igaz, uram, de mennyire!

ROSAURA
Ha egyszer ennyire szeret, miért nem nyilatkozott már?

LELIO
Megmondom, drága. Apám Nápolyban össze akart adni egy palermói hölggyel, akitől én annyira irtóztam, hogy megszöktem az esküvő elől. Aztán megírtam atyámnak, hogy a maga szépségének a rabja lettem, kértem, egyezzen bele a házasságunkba, s csak tegnap jött meg a válasz. Beleegyezik.

ROSAURA
Nehéz elhinnem, hogy apjaura egy orvos lányát menyéül fogadná.

LELIO
Márpedig így van. (Tüsszent)

ARLECCHINO
Bizony, kisasszony, én is olvastam a levelét.

ROSAURA
A hozományom nem lenne méltó uraságodék előkelő házához.

LELIO
A Castel d'Oro ház nem szorul hozományra. Atyám mindig is takarékosan élt. Húsz éve gyűjti az ékszert, az aranyat és az ezüstöt az esküvőmre. Meglátja, Rosaura, gazdag menyasszonnyá teszem.

ROSAURA
Szóhoz sem jutok; a sok szép ígérettől már szinte félek, hátha becsap, hogy aztán kinevessen.

LELIO
Isten őrizz, én sohasem hazudok. Nem tudnám elviselni, ha az igazságon csorba esne. Engem még nem kaptak hazugságon.

Kérdezze meg a szolgámat! (Tüsszent)

ARLECCHINO
Úgy van, kisasszony, szent igaz.

ROSAURA
Mikor remélhetem, hogy annak, amit most itt mondott, bizonyságát adja?

LELIO
Mihelyt apjaura hazaér.

ROSAURA
Meglátjuk, tiszta szívből szeret-e.

LELIO
Nálam őszintébb ember nincs a földön.

BOLTOSINAS
Ez lesz a doktor úr háza. (Be akar kopogni)

ROSAURA
Kit keres, fiatalember?

BOLTOSINAS
Bocsánat, maskara kisasszony, ezt itt Balanzoni doktor úr háza?

ROSAURA
Ez. Kit keres?

BOLTOSINAS
Rosaura kisasszonynak, a lányának hoztam valamit.

ROSAURA
Az én vagyok. Mit hozott? Ki küldi?

BOLTOSINAS
Ez itt negyven rőf selyemcsipke. A gazdám azt mondta, a kisasszonynak lesz. De se ő, se én, egyikünk se tudja, ki küldi.

ROSAURA
Akkor vigye csak szépen vissza. Ha nem tudom, kitől származik, nem fogadom el.

BOLTOSINAS
A gazdám azt parancsolta, hogy mindenféleképpen hagyjam itt. Ha az utcán nem akarja elfogadni, bekopogok, és beviszem a házba.

ROSAURA
Már megmondtam, nem kell.

BOLTOSINAS
Ki van fizetve, tíz dukátba került!

ROSAURA
De hát ki küldi?

BOLTOSINAS
Nem tudom. Egy tisztességes fiatalember.

ROSAURA
Igen? Köszönöm, nem kérem.

LELIO
Rosaura kisasszony, tartózkodását csak csodálni tudom. Fogadja el azt a csipkét nyugodtan; s ha csak az tartja vissza, hogy nem ismeri a küldőjét, kénytelen-kelletlen bevallom: ez a csipke az én nagyrabecsülésem csekély bizonysága.

BOLTOSINAS
Tetszett hallani? Az úr vette.

ROSAURA
(Leliónak) Ez uraságod ajándéka?

LELIO
Igen, kedves kisasszony, de szerettem volna, ha titokban marad. Szégyellem, hogy ilyen fantáziátlan ajándékozó vagyok.

BOLTOSINAS
Tudja, meg kisasszony, hogy ennél finomabbat nemigen talál.

LELIO
Ízlésem persze van. Megnézem, mire adom ki a pénzt.

ARLECCHINO
(félre) Micsoda széltoló!

ROSAURA
Köszönöm, igazán kedves. Nem is tudja, mennyire örülök neki. Éppen venni akartam, de ilyen szépről álmodni sem mertem. Vedd át, Colombina. Holnap fölvarrhatod az ünneplő ruhámra.

BOLTOSINAS
Parancsol még valamit?

LELIO
Nem, elmehetsz.

BOLTOSINAS
Nagyságos uram, meg van elégedve a szolgálatommal?

LELIO
Meg. Később honorálni fogom.

BOLTOSINAS
(Rosaurának) Kisasszony, a pontosságomért.

ROSAURA
Várjon, megérdemel egy kis borravalót.

LELIO
Hagyja, kisasszony, majd én.

BOLTOSINAS
(Leliónak) Végtelenül hálás vagyok. Akkor hát...?

LELIO
Menjen csak, majd legközelebb.

BOLTOSINAS
(félre) Szóval sohanapján. (El)

ROSAURA
Megbocsásson, de most már megyek.

LELIO
Nem kísérhetném haza?

ROSAURA
Most nem. Csak azért jöttem ki ebben az álarcban, hogy beszéljek magával, és hogy megtudja, melyikünket szerencsélteti a figyelmével. Most boldogan térek vissza.

LELIO
És magával viszi a szívemet.

ROSAURA
A húgomnak mit mondjak?

LELIO
Egyelőre nem tanácsos felfednünk a dolgot.

ROSAURA
Hallgatok, ha úgy akarja.

LELIO
Kis menyasszonyom, ugye, szeret?

ROSAURA
Menyasszony? Még mindig olyan hihetetlen!

LELIO
Nekem minden szavam szentírás.

ROSAURA
Majd elválik.

COLOMBINA
(félre) Szerintem ezzel a kormos képűvel beszélgettem az éjszaka. Csak a ruhája gyanús, nem lovagra vall. Megállj, majd a körmödre nézek én! (Bemegy a házba)

ARLECCHINO
A fene egye meg, úgy elment, hogy meg sem nézhettem az arcát.

LELIO
Mit szólsz a szép Rosaurához? Valóságos gyöngyszem, nem igaz?

ARLECCHINO
Ugyanolyan gyöngyszem a maga nemében, mint uraságod szellemes ötletek dolgában.

LELIO
Alighanem van valami titkos imádója, aki nem meri felfedni magát.

ARLECCHINO
Uraságod meg kihasználja az alkalmat, és kegyesen helyettesíti.

LELIO
Bolond is lennék egy ilyen szép alkalmat elszalasztani.

ARLECCHINO
Hopp, a szobalány visszajött. Ahogy elnézem az ábrázatát, semmivel sem marad el a másiktól.

LELIO
Igyekezz, hasznosítsd magad: ha boldogulsz vele, érd le, hogy úrnőjénél egyengesse az utamat.

ARLECCHINO
Tanítson meg egy-két hazugságra.

LELIO
Kitanít arra a természet mindannyiunkat.

ARLECCHINO
Kisasszony, ha nem tévedek, maga volt az éjszaka is...

COLOMBINA
Én voltam én az éjszaka is, meg tegnap is, meg már húsz éve is!

ARLECCHINO
Bravó, szellemes! Én meg az vagyok, aki az éjjel azokat a szép szavakat mondta.

COLOMBINA
Don Piccaro?

ARLECCHINO
Szolgálatára.

COLOMBINA
Már megbocsásson, de nem hiszem. A ruhája nem kifejezetten lovagi öltözék.

ARLECCHINO
Pedig lovag vagyok, méghozzá előkelő és gazdag. Ha nem hiszi, kérdezze meg a barátomat. (Tüsszent Lelio felé)

COLOMBINA
Egészségére!

ARLECCHINO
Köszönöm. (Halkan Leliónak) Uram, tüsszentettem.

LELIO
(halkan Arlecchinónak) Jó, csak siess már!

ARLECCHINO
(halkan Leliónak) De kérem, uraságod is erősítse meg az én szellemes ötleteimet!

COLOMBINA
(Arlecchinónak) Hová valósi, uram?

ARLECCHINO
Róma ősi városába. Európa legelőkelőbb lovagjai tartoznak a famíliámba, a világ minden táján vannak birtokaim. (Nagyot tüsszent)

COLOMBINA
Kedves egészségére!

ARLECCHINO
Sose fáradjon, a tubák teszi. (Halban Leliónak) Szívesség is van a világon.

LELIO
(halkan Arlecchinónak) Túl nagyokat lódítasz.

ARLECCHINO
(halkan Leliónak) Uraságod sem aprózza.

COLOMBINA
Az őrgróf úr hódolata jeléül megajándékozta a kisasszonyomat. Ha uraságod szeretne, követné a példáját.

ARLECCHINO
Parancsoljon, nézzen körül a vásárban, vegyen, amit tetszik, félmillióig állom.

COLOMBINA
Don Piccaro, uraságod elvetette a sulykot. (Bemegy a házba)

LELIO
Nesze neked, te tökkelütött.

ARLECCHINO
Nekem az az elvem: ha lúd, legyen kövér.

LELIO
Gyerünk a fogadóba. Alig várom, hogy Ottavióval találkozzam, el akarom neki mesélni a fejleményeket.

ARLECCHINO
Szerintem nem kellene okvetlen mindent kiteregetni.

LELIO
A szerelmes legnagyobb gyönyörűsége, ha imádottja kegyeivel dicsekedhet.

ARLECCHINO
És ezzel-azzal megtoldhatja.

LELIO
A szerelmi kalandok sava-borsa a regényesítés. (Bemegy a fogadóba)

ARLECCHINO
Éljenek a szellemes ötletek! (Bemegy a fogadóba)

BALANZONI
Hál' istennek, szerencsésen megérkeztünk.

PANTALONE
Mira és Velence közt ennél gyorsabban már nem is lehetne megtenni az utat.

BALANZONI
Nekem most minden pompásan sikerült. Először Padovában voltam, ott három konzíliummal mindjárt tíz dukátot kerestem. Akkor az a tegnap esti nagyszerű vacsora uraságodéknál... De legfőképpen a gyermekeinkről szóló megállapodásunknak, Lelio és Rosaura jövendő házasságának örülök.

PANTALONE
Olyan régi barátok vagyunk már, gondoltam, erősítsük meg rokonsággal a dolgot.

BALANZONI
Mikorra várja a fiát Velencébe?

PANTALONE
Legutóbbi levelében azt írta Rómából, hogy azonnal indul. Ma vagy holnap itt kell lennie.

BALANZONI
Mondja, kedves barátom, szép ember a fia? Tetszeni fog a lányomnak?

PANTALONE
Őszinte leszek: húsz éve láttam utoljára. Tízéves korában elküldtem Nápolyba a bátyámhoz, akivel egyébként üzlettársak is voltunk.

BALANZONI
Akkor meg se igen ismerné már.

PANTALONE
Bizony nem; de úgy hallom, talpraesett, szemrevaló és kellemes fiatalember vált belőle.

BALANZONI
Örülök neki. A lányomnak egy szava sem lehet.

PANTALONE
Hogyhogy nem adta még férjhez?

BALANZONI
Az az igazság, hogy lakik nálam egy diák, bizonyos Florindo. Jó házból való, derék fiatalember, egyébként földim. Mindig is neki szántam a lányom, de végül kiderült, hogy nőgyűlölő, esze ágában sincs házasodni, ezért kénytelen voltam letenni a dologról. Akkor vetett a szerencse uraságodékhoz, és pár szóval megkötöttük a világ legjobb üzletét.

PANTALONE
És Beatrice kisasszonyt nem akarja férjhez adni?

BALANZONI
Most, hogy Rosaura elkelt, ha tudok, túladok rajta is.

PANTALONE
Igaza van. Nem jó a lányokat otthon tartani, kivált hogyha nincsen anyjuk.

BALANZONI
Kérője volna: Ottavio úr, egy padovai lovag, de hát nem akartam, hogy a nagyobbik lemaradjon. Majd talán most.

PANTALONE
Ottavio urat ismerem. Ismerem az apját is és az egész famíliát. Adja hozzá nyugodtan, jól jár vele.

BALANZONI
Ha uraságod is azt mondja... Pantalone úr, köszönöm, hogy elhozott a gondoláján. Hazamegyek, beszélek a lányaimmal, elsősorban persze Rosaurával, úgy veszem észre, ő már nagyon a házasság felé kacsingat. (Kinyitja az ajtót, és bemegy a házba)

PANTALONE
Ritka az olyan lány, aki nem kacsingat arrafelé! Alig várják, hogy férjhez mehessenek: az egyik azért, mert jobb életet vagy több szabadságot akar, a másik meg azért, mert nem szeret egyedül hálni.

KOCSIS
Egy dukát borravalóval szúrja ki a szemem, amikor Nápolytól egészen Velencéig fuvaroztam!

LELIO
Borravalót adni udvariasság, nem kötelesség; szerintem az egy dukáttal is szépen meg vagy becsülve.

KOCSIS
Nekünk a borravalónk a fizetésünk. Nápolytól idáig legalább három dukát járna.

PANTALONE
(félre) Ez az úr Nápolyból jön, lehet, hogy ismeri a fiamat.

LELIO
Ha kell az egy dukát, fogd, ha nem, nem. Kifizethetlek bottal is.

KOCSIS
Ha nem Velencében volnánk, majd megmutatnám én, milyen ember a nápolyi kocsis.

LELIO
Elég legyen, hordd el magad!

KOCSIS
Az is bolond, aki ezekkel a zsugoriakkal szóba áll! (El)

LELIO
Megállj, te szemtelen, összetöröm a csontodat! (Félre) Á, jobb, ha futni hagyom.

PANTALONE
(félre) De akár a fiam is lehet.

LELIO
Kocsisok! Telhetetlen népség! Mind azon van, hogy megkopassza az idegent!

PANTALONE
(félre) Majd óvatosan kipuhatolom, nehogy melléfogjak. (Hangosan) Nagyságos uram, bocsánat a tolakodásért; Nápolyból érkezett?

LELIO
Igen, uram.

PANTALONE
Nápolyban jó ismerőseim, sőt barátaim vannak, sok ottani lovaggal állok levelezésben. Ha uraságod netán közülük való, szívesen állok szolgálatára.

LELIO
D'Ancora gróf vagyok, parancsoljon velem.

PANTALONE
(félre) A fenébe! Nem a fiam. (Hangosan) Megbocsásson, méltóságos gróf úr, nem ismer Nápolyban egy bizonyos Lelio Bisognosi urat?

LELIO
Már hogyne ismerném: nagyon jó barátom. Mondhatom, igazán jó modorú, szellemes fiatalember, mindenki szereti, imádja. Futnak utána a nők, bálványozza egész Nápoly, és ami a legfontosabb: őszinte, egyenes jellem, annak nem hagyta el a száját hazugság.

PANTALONE
(félre) Hála az égnek. (Hangosan) Nagy örömet szerzett ezekkel a jó hírekkel. A könnyem is kikívánkozik.

OTTAVIO
(Pantalonénak) Uram, szívből gratulálok!

PANTALONE
Mihez, Ottavio úr?

OTTAVIO
Hát a fia megérkezéséhez.

PANTALONE
Megjött? Hol van?

OTTAVIO
Ez jó! Hiszen ott áll uraságod előtt!

LELIO
(félre) Ez az apám? Jól nézek ki.

PANTALONE
(Leliónak) Hogyan? D'Ancora gróf ezek szerint...

LELIO
(nevetve) Kedves apámuram, bocsássa meg ezt a kis tréfát. Rögtön fölismertem, csak figyelni akartam egy kicsit, hogy ütközik ki az arcán az apai érzés. Bocsásson meg, térden állva kérem.

PANTALONE
Gyere, kedves fiam, gyere ide. De régóta várlak, de sokat sóhajtoztam utánad! Hadd csókoljalak meg, drága Lelióm, csak aztán többet nekem még tréfából se mondj olyant, ami nem igaz!

LELIO
Higgye el, először hazudtam életemben.

PANTALONE
Jól van, no, remélem, egyben utoljára is. Édes kedves fiam, de örülök, hogy ilyen szépnek, ilyen okosnak látlak! Jól utaztál? Miért nem egyenest haza jöttél?

LELIO
Tudtam, hogy vidéken van. És ha ma nem jön haza Velencébe, Mirában kerestem volna fel.

PANTALONE
Derék fiam vagy. Menjünk haza, majd otthon beszélgetünk. Nagy dolgokat akarok neked mondani. Ottavio úr, minden jót.

OTTAVIO
Alászolgája.

PANTALONE
(félre) Ó, a drága! Áldjon meg az Isten! Micsoda remek fiú! Micsoda szép szál ember! Én mondom, nagy dolog az apai érzés! Örömömben alig térek magamhoz. (El)

LELIO
Barátom, ma reggel befizettem a két lányt a vásárba. Álarcosan megkerestek, és kimentünk a térre. De el ne fecsegje ám valakinek! (El Pantalone után)

OTTAVIO
Egyre jobban csodálkozom ezen a két lányon. Ezt a könnyelműséget! Nem ismerek rájuk. Persze, hogy többet megengednek maguknak, ha nincs itt az apjuk, de ez már tényleg több a soknál.

BALANZONI
(jön a házból) Alászolgája, kedves Ottavio úr!

OTTAVIO
(félre) Szegény apa! Nagy becsületére válnak a kislányai.

BALANZONI
(félre) Eszi a méreg. Biztosan az a baja, hogy kikosaraztuk.

OTTAVIO
(félre) Jó is, hogy nem adta hozzám Beatricét, megkímélt egy rossz feleségtől.

BALANZONI
(félre) No, majd jóváteszem a dolgot. (Hangosan) Ottavio úr, nagy hírem van: Rosaura lányom menyasszony.

OTTAVIO
Végtelenül örülök. (Félre) Részvétem a vőlegénynek.

BALANZONI
Most már Beatricét is férjhez adhatom.

OTTAVIO
Könnyen talál rá jelentkezőt.

BALANZONI
Tudom, hogy önjelölt nem egy akadna, hiszen ez a két lányom van, halálom után rájuk száll mindenem. De mivel úgy vettem észre, Ottavio úr Beatricére, nem pedig az örökségére vágyik, uraságodnak szívesebben adnám, mint valaki másnak.

OTTAVIO
Végtelenül köszönöm, de most már nem fogadhatom el.

BALANZONI
Hogyan? Így akarja megbosszulni, hogy eddig elutasítottam? Amíg az idősebb itthon volt, nem lehetett, de most már férjhez adhatom.

OTTAVIO
(büszkén) Adja, akihez akarja. Én nem tartok rá igényt.

BALANZONI
Hogy beszélget uraságod ilyen megvetően? Beatrice talán egy foltozóvarga lánya?

OTTAVIO
Úriember lánya, csakhogy elfajzott az apjától, és nemigen ad a jó hírére.

BALANZONI
Ezt hogy érti, uram?

OTTAVIO
Tudom, mit beszélek. Hallgatnom kellene, de Beatrice kisasszony iránti változatlan rajongásom az uraságodhoz fűző barátság miatt kötelességemnek érzem, hogy beszéljek, és felnyissam uraságod szemét.

BALANZONI
Egészen összezavar. De hát mi történt?

OTTAVIO
Legyen, aminek lennie kell, nem hallgathatok tovább. Uraságod lányai a múlt éjszaka, miután végighallgattak egy szerenádot, beengedtek egy idegent a házba, és itt dáridóztak vele egész éjszaka.

BALANZONI
Csodálkozom uraságodon, lehetetlent állít.

OTTAVIO
Márpedig ez történt.

BALANZONI
Ha becsületes ember, bizonyítsa be. De ha kiderül, hogy rágalmazó, felelősségre fogom vonni.

OTTAVIO
Magát az idegent állítom tanúmul, aki tegnap, amint Nápolyból ideért, máris behízelegte magát a házukba.

BALANZONI
A lányaim ilyesmire nem képesek.

OTTAVIO
Majd elválik. Ha szavaimat jóindulattal veszi, a barátja vagyok, aki figyelmeztettem; ha rossz szándékot feltételez, akkor csak valaki vagyok, aki így vagy úgy, de felel minden szaváért.

BALANZONI
Ó, én szerencsétlen! Tönkrevan a házam! Oda a becsületem! Erre a bajra se Hippokratész, se Galénusz nem tud orvosságot, itt nekem kell a sarkamra állnom. A gyökerénél kell megragadni a bajt, mégpedig azonnal, hogy ne terjedjen, ne hatalmasodjon el. Principiis obsta, sero medicina paratur. (Bemegy a házba)

FLORINDO
Higgye el, doktor úr, a becsületemre esküszöm. Ebbe a házba az éjszaka nem tette be a lábát idegen.

BALANZONI
Biztos forrásból tudom, hogy a lányaimnak szerenádot adtak.

FLORINDO
Az igaz, és ők, a lehető legszolidabban, az erkélyről fogadták. Illedelmesen minden kisasszonynak szabad udvarolni.

BALANZONI
De éjnek idején vendéget fogadni! Egy vadidegennel vacsorázni!

FLORINDO
Erről szó sem volt.

BALANZONI
Mit tudhat erről maga? Rég ágyban lehetett!

FLORINDO
Ébren voltam egész éjszaka.

BALANZONI
Nofene! Miért?

FLORINDO
Nem tudtam aludni... akkora volt a hőség.

BALANZONI
Ismeri Ottavio urat?

FLORINDO
Ismerem.

BALANZONI
Ő állította mindezt; azt mondta, bizonyítani tudja.

FLORINDO
Ottavio úr hazudik. Keressük fel, kérdezzük ki, mire alapozza az állítását. Biztos vagyok benne, hogy uraságod valótlannak fogja találni.

BALANZONI
Lehet, hogy kár volt olyan szigorúan megfednem a lányokat.

FLORINDO
Szegények! Nem érdemelték meg a szidást.

BALANZONI
Különösen Rosaura vette a szívére. Úgy sírt, alig tudott megnyugodni.

FLORINDO
És ártatlanul. Sajnálom szegénykét. (Megtörli a szemét)

BALANZONI
Mi lelte, fiam, csak nem sír?

FLORINDO
Á, semmi; a szemembe ment a tubák. (Mutatja a szelencét)

COLOMBINA
(Balanzoninak) Gyorsan, doktor úr, gyorsan! Szegény Rosaura kisasszony elájult, nem tudok lelket verni belé. Siessen, kérem, segítsen rajta!

BALANZONI
Hamar egy kis citromfűszeszt!

COLOMBINA
Ha tudná, hogy kalapál a szíve! Eret kellene vágni rajta.

BALANZONI
Florindo úr, menjen be hozzá, tapintsa meg a pulzusát. Ha szükségesnek látja, nyissa meg a vénáját, az efféle műveletekben maga nagyon ügyes. Én addig elmegyek citromfűszeszért. (El)

COLOMBINA
Az ég szerelmére, ne hagyják szegény kisasszonyomat! (El)

FLORINDO
Mindez azért, mert az apja ok nélkül úgy leteremtette. Segítek rajta, ha tudok. (El)

COLOMBINA
Itt van szegényke! Még mindig nem tért magához. A húga meg nem segít rajta, felé se néz. Felőle akár meg is halhatna. Szép kis testvéri szeretet!

FLORINDO
Hol vagyok? Nem látok semmit.

COLOMBINA
Hogyhogy nem lát, egy ilyen világos szobában? Ott van szegény Rosaura kisasszony, ott fekszik ájultan.

FLORINDO
Jaj, nem bírom! Colombina, szaladj el az érvágókészletért!

COLOMBINA
Rohanok. Az ég szerelmére, el ne hagyja! (Kimegy, majd visszajön)

FLORINDO
Egyedül vagyunk, senki se lát, megérinthetem ezt a szép kezet. Igen, drágám, megnézem a pulzusodat. Még ájultában is milyen szép! (Megérinti a pulzusát) Jaj belehalok (Ájultan a földre vagy egy székre hanyatlik)

COLOMBINA
(hozza a citromfűszeszt és a műszereket) Nem mondom! Orvos és beteg teljes harmóniában.

BALANZONI
Itt is vagyok. Még nem tért magához?

COLOMBINA
Tessék, nézze meg. Florindo úr is elájult.

BALANZONI
Csak nem ette meg a fene? Mi történik itt? Gyorsan, segítsünk rajta. Fogd ezt a szeszt, tartsd Rosaura orra alá, én meg majd a fiúval törődöm.

COLOMBINA
(odatartja a szeszt) Ide nézzen! A kisasszony megmozdult.

BALANZONI
Florindo is éledezik. Tökéletes az összhang.

ROSAURA
Jaj nekem, hol vagyok?

BALANZONI
Jól van, lányom, szedd össze magad, semmi baj.

FLORINDO
(felkel, az orvos láttán elszégyelli magát; félre) Jól nézek ki, ezt megcsináltam.

BALANZONI
Mi történt, Florindo? Mi lelte?

FLORINDO
Magam se tudom... uram... Szíves engedelmével... (Zavartan el)

BALANZONI
Mint aki megbolondult.

COLOMBINA
Csak bátran, kisasszony, vidáman!

ROSAURA
Jaj, papa, könyörgök...

BALANZONI
Most már ne emészd magad, kislányom. Úgy hallom, nem igaz, amit mondtak rólad. Szeretném hinni, hogy tényleg csak rágalom, koholmány az egész. Hamarosan tisztázzuk a dolgot.

ROSAURA
De papa, ki hazudott magának ekkorát, ki gázolt így a becsületünkbe?

BALANZONI
Ottavio úr.

ROSAURA
És honnan vette ezt a badarságot?

BALANZONI
Nem tudom. Azt mondta, be fogja bizonyítani.

ROSAURA
Arra kíváncsi leszek. A becsületünkről van szó, a magáéról és az enyémről, ezt nem hagyhatjuk annyiban.

BALANZONI
Megkeresem, és felelősségre fogom vonni.

COLOMBINA
Megálljon, majd én. Idehívom, és ha a fene fenét eszik is, visszavonatjuk vele a rágalmakat.

BALANZONI
Eredj. Ha megtaláltad, mondd meg neki, hogy beszédem van vele.

COLOMBINA
A föld alól is előkerítem. (El)

ROSAURA
Nagyon csúnyán bánt velem, papa!

BALANZONI
Ne búsulj, orvosoljuk a bánatodat. Tudd meg, Rosaura, hogy elígértem a kezed.

ROSAURA
És kinek?

BALANZONI
Pantalone úr fiának.

ROSAURA
Jaj, ha szeret, nem ad hozzá.

BALANZONI
Miért? Mi kifogásod van ellene?

ROSAURA
Engedelmes, tisztelettudó lány nem titkolózik az apja előtt. Képzelje, papa, feleségül szeretne venni egy nagyon előkelő és dúsgazdag idegen lovag!

BALANZONI
Szóval csak itt ólálkodik az az idegen! Mégis igaz a szerenád és a vacsora.

ROSAURA
Annyi igaz belőle, hogy ez az idegen szeret, és szerenádot adott nekem. De csak egyszer beszélt velem, az erkély alól, és csapjon belém a villám, ha beengedtem a házba.

BALANZONI
Előkelő úr létére a te kezedre pályázik?

ROSAURA
Legalábbis azt állítja.

BALANZONI
Vigyázz, nehogy valami széltoló legyen!

ROSAURA
Ma be akar mutatkozni a papának. Nyissa ki a szemét énhelyettem is!

BALANZONI
Hát jó. Ha az ég ekkora szerencsével áld meg, nem vagyok olyan bolond, hogy elüsselek tőle. Pantalonéval ugyan megállapodtam, de csak szóban; nem lesz nehéz valami ürüggyel kibújni az egyezség alól.

ROSAURA
Elég annyit mondania, hogy én nem akarom.

BALANZONI
Hogy lenne elég, fiam, hiszen én parancsolok. De majd kitalálunk valamit. Hogy hívják azt a lovagot?

ROSAURA
Asdrubale di Castel d'Oro őrgróf.

BALANZONI
Hűha! Egy őrgróf?

ROSAURA
Egy éve szerelmes belém, és csak tegnap este nyilatkozott.

BALANZONI
És tényleg szeret?

ROSAURA
Egyenesen imád.

BALANZONI
Biztos vagy benne, hogy feleségül akar venni?

ROSAURA
Határozottan kijelentette.

BALANZONI
Ha így áll a dolog, azon leszek, hogy segítsek rajtatok.

BEATRICE
Nehogy már elhiggye neki, papa. Nem igaz, hogy Asdrubale őrgróf őt kedveli. Ő úgy mondta, hogy egyikünket. És nem akarok dicsekedni, de jó okom van rá, hogy azt higgyem, engem választott.

BALANZONI
(Rosaurának) Szépen vagyunk! Mi ez a história?

ROSAURA
(Beatricének) Mire alapozod a reményedet?

BEATRICE
Amire te a tiédet.

ROSAURA
Papa, én nem a levegőbe beszélek.

BEATRICE
(Balanzoninak) Higgye el, tudom, amit tudok.

BALANZONI
Ez egyre szebb! Egyet mondok, ide figyeljetek! Mostantól nem nézegettek ki az ablakon, és az engedélyem nélkül nem hagyjátok el a házat. Ha az őrgróf úr megkeres, meglátjuk, mi igaz ebből a históriából, és kiderül, melyikőtöket választotta; ha meg csak humbug az egész - nem lepne meg -, nekem is jó okom lesz rá, hogy holdkórosnak tituláljam kivétel nélkül mindkettőtöket. (El)

BEATRICE
Te honnan veszed, hogy az őrgróf úr téged választott?

ROSAURA
Nem vagyok köteles mindent az orrodra kötni.

BEATRICE
Tudom, hogy álarcosan kimentél a házból. Csaltál, hogy a magad malmára hajtsd a vizet; de őrölni nem fogsz, arról kezeskedem.

ROSAURA
És te mitől vagy olyan biztos a dolgodban? Mondta talán, hogy téged akar? Adta valami jelét?

BEATRICE
Nekem is annyit mondott, mint neked, és nem tudom, milyen alapon követeled őt magadnak.

ROSAURA
Ebből most már elég, majd kiderül.

BEATRICE
Ha megtudom, hogy a hátam mögött kijátszottál, megnézheted magad!

ROSAURA
Igazán lehetnél egy kis belátással. Utóvégre én vagyok az idősebb.

BEATRICE
Tán még a kézcsók is kijár őnagyságának?

ROSAURA
Mindig mondtam én: mi ketten nem férünk össze.

BEATRICE
Temiattad nem tudok férjhez menni már több mint három éve. Pedig kérőm volt ötven is. De a papa nem akarta, hogy az elsőszülöttje lemaradjon.

ROSAURA
Azok aztán kérők voltak a javából! Például az igen kedves Ottavio úr, aki nyilván a visszautasításon bőszült úgy fel, hogy összevissza hazudott a papának.

BEATRICE
Szóval Ottavio volt!

ROSAURA
A papa legalábbis ezt állítja.

BEATRICE
Ó, a gyalázatos! Kapjam csak a kezem közé, tudom, megkeserüli!

ROSAURA
Akasztófát érdemelne!

COLOMBINA
Kisasszonynak, Ottavio úr szeretné tiszteletét tenni.

OTTAVIO
Sajnálom a dolgot, és nem értem...

ROSAURA
Maga rágalmazó!

BEATRICE
Maga hazug!

OTTAVIO
Higgyek el, nem én vagyok a hazug, nem én rágalmaztam meg a kisasszonyokat.

ROSAURA
Ki mondta a papának, hogy szerenádoztak az ablakunk alatt?

OTTAVIO
Én, de...

BEATRICE
És kimondta, hogy idegent fogadtunk a házban?

OTTAVIO
Én, de tudják meg...

BEATRICE
Hazug!

ROSAURA
Rágalmazó!

OTTAVIO
Tudják meg, hogy Lelio Bisognosi...

ROSAURA
Mondta vagy nem mondta, hogy kinn voltunk az erkélyen?

OTTAVIO
Igen, kisasszony, de hallgasson végig...

ROSAURA
És mondta, hogy az idegen nagy traktát rendezett nekünk?

OTTAVIO
Mondtam, mert ő maga...

BEATRICE
Hazug! (El)

ROSAURA
Rágalmazó! (El)

OTTAVIO
Ha nem engednek szóhoz jutni... Colombina, tebenned van minden reményem. Menj a kisasszonyaid után, mondd meg nekik, hogy ha meghallgatnak, mindjárt másképp látják a dolgot.

COLOMBINA
Mit tud felhozni mentségére?

OTTAVIO
Nagyon sok mindent; hallgass végig, ítéld meg te, hogy igazam van-e...

COLOMBINA
Jó, csak röviden. Uraságod, ugye, azt mondta a gazdámnak, hogy éjjel bejött a házba egy idegen.

OTTAVIO
Igen, de...

COLOMBINA
Meg hogy traktát rendezett a kisasszonyoknak.

OTTAVIO
Igen, csakhogy...

COLOMBINA
Most mondta vagy nem mondta?

OTTAVIO
Mondtam...

COLOMBINA
Akkor pedig tényleg hazug, és tényleg rágalmazó. (El)

OTTAVIO
Engem már a szobalány is leteremthet? Valaki sajnos tényleg hazudik, én pedig sehogy se tudom tisztázni magam. Florindo szerint nem igaz, hogy Lelio bejött a házba, s főleg, hogy velük vacsorázott. Egy szerenád meg igazán nem árt egy tisztességes lány jó hírének. Bánom, hogy elhittem, s még inkább, hogy továbbmondtam a dolgot. Lelio becsapott. Lelio a hazug, én meg vak féltékenységemben hittem neki, hirtelen eszembe se jutott, hogy hiszen csak most jött meg Nápolyból a bitang. Hogyan békítem meg Beatricét? S ami még fontosabb, hogyan békítem meg az apját? Már itt is van; megérdemlem, amit kapok tőle.

BALANZONI
Mi történt, Ottavio úr? Mit keres a házamban?

OTTAVIO
Uram, meg tud nekem bocsátani? (Letérdel)

BALANZONI
Mégsem igaz, amit mondott?

OTTAVIO
Mentségemre szolgáljon, hogy nem én találtam ki, csak túlságos hiszékenységemben gondolkodás nélkül továbbadtam uraságodnak, amit egy hazug ember állított.

BALANZONI
Kicsoda?

OTTAVIO
Lelio Bisognosi.

BALANZONI
Pantalone úr fia?

OTTAVIO
Ahogy mondja.

BALANZONI
Itt van Velencében?

OTTAVIO
Szerencsétlenségemre tegnap hazajött.

BALANZONI
És hol van? Az apja házában?

OTTAVIO
Nem úgy ismerem.

BALANZONI
De hogy hordhatott össze a gazember ennyi hazugságot?

OTTAVIO
Fogalmam sincs, de olyan meggyőződéssel állította, hogy hinnem kellett neki, és hinnék továbbra is, ha Florindo úr, akit őszinte, tisztességes embernek ismerek, nem nyitja fel a szemem.

BALANZONI
Elképesztő; alig ért ide, máris mindent a feje tetejére állított. Tudja vajon, hogy Rosaura és Beatrice az én lányaim?

OTTAVIO
Azt hiszem, igen. Tudja, hogy orvos az apjuk.

BALANZONI
Ó, az elvetemült! És így elbánik velük! Egy biztos: ezek után hiába pályázik Rosaurára.

OTTAVIO
Doktor úr, bocsásson meg, kérem.

BALANZONI
Sajnálom uraságodat.

OTTAVIO
Ne vonja meg tőlem a jóindulatát.

BALANZONI
Barátok maradunk.

OTTAVIO
Emlékezzék, nekem ajánlotta Beatrice kisasszony kezét.

BALANZONI
Emlékszem: kereken visszautasította.

OTTAVIO
Most könyörögve kérem, ne tagadja meg tőlem.

BALANZONI
Még beszélünk róla.

OTTAVIO
Esedezem, mondja, hogy rendben van.

BALANZONI
Majd meggondolom.

OTTAVIO
A lányát kérem, a hozomány nem érdekel.

BALANZONI
Jól van már, majd megbeszéljük. (El)

OTTAVIO
Bánom is én a hozományt, csak Beatricét megkaphassam. De félek, nem lesz könnyű dolgom. A nők állhatatosabbak a gyűlöletben, mint a szerelemben. (El)

LELIO
Arlecchino, én tényleg szerelmes vagyok.

ARLECCHINO
Engedelmével, nem tudom elhinni.

LELIO
Pedig úgy van, elhiheted.

ARLECCHINO
Próbálom én, de nem megy.

LELIO
Pedig most a színtiszta igazat mondom.

ARLECCHINO
Lehet, hogy igaz, de én nem hiszem.

LELIO
Neked már az igazság sem elég hihető?

ARLECCHINO
Attól függ, ki mondja.

LELIO
Nem hallod, mennyit sóhajtozom.

ARLECCHINO
Mintha bizony nem akkor sírna, sóhajtozna, amikor akar! Szegény Cleonice kisasszony is megtanulta, hogyan sír és sóhajtozik uraságod, amikor valakit le akar venni a lábáról.

LELIO
Ő egy kicsit hiszékenyebb volt a kelleténél.

ARLECCHINO
Házasságot ígért neki, az a szegény római kisasszony meg elhitte.

LELIO
Engem tízen, sőt többen is becsaptak; én meg egyet se szédíthetek?

ARLECCHINO
Ne is folytassa; imádkozzon, hogy jól süljön el a dolog, és nehogy a római hölgy uraságod után jöjjön Velencébe.

LELIO
Ilyesmire csak nem vetemedik...

ARLECCHINO
A nők a szerelemben nem ismernek lehetetlent.

LELIO
Na jó, elég ebből a kellemetlen ügyből., Cleonice már eszembe se jut. Most Rosaurát szeretem, valami különleges, rendkívüli szerelemmel.

ARLECCHINO
Látszik is, ha másból nem, a szép ajándékokból, amiket vesz neki. Jóságos ég! Tíz dukátért csipke!

LELIO
(nevet) Mit szólsz hozzá, Arlecchino, hogy föltaláltam magam!

ARLECCHINO
Szellemes ötlet volt. De uram, mióta itt vagyunk már apjaura házában, és még mindig nem kaptunk enni.

LELIO
Türelem, ne elégedetlenkedj.

ARLECCHINO
Milyen ember uraságod apja? Én még nem is láttam.

LELIO
Tisztes öregúr. Ott jön, oda nézz!

ARLECCHINO
Azt a, de szép szakálla van!

PANTALONE
Téged kereslek, fiam.

LELIO
Itt vagyok, parancsoljon velem.

ARLECCHINO
Don Pantalone úr, uraságod férfiivadékának szolgája lévén tartom szerencsémnek, illetve ajánlom magamat, vagyis hát... Ugye érti?

PANTALONE
Ejha, milyen kedves bolond! Hát ez meg ki volna?

LELIO
Ez az én derék szolgám; van egy kis bogara, de hűséges fiú.

PANTALONE
Jól van, helyes. Megvan a szórakozásunk.

ARLECCHINO
A bohóca leszek, ha parancsolja.

PANTALONE
Meglesz a dolgod.

ARLECCHINO
Csak egyre vigyázzon: etessen rendesen, mert a bohócgyomor különösen tágas.

PANTALONE
Ne félj, itt nem kell nélkülöznöd.

ARLECCHINO
Majd elválik, állja-e a szavát.

PANTALONE
Amit megígérek, meg szoktam tartani.

ARLECCHINO
Csak a próba döntheti el. Most például ehetnékem van.

PANTALONE
Menj ki a konyhába, adass magadnak.

ARLECCHINO
Állja a szavát. Megyek, megkeresem a szakácsot. (Leliónak) Uram, egy szóra.

LELIO
Mit akarsz.

ARLECCHINO
(halkan Leliónak) Félek, ez mégsem uraságod apja.

LELIO
(halkan) Hogyhogy?

ARLECCHINO
(halkan) Nem hallotta? Igazat mondott... (El)

LELIO
(félre) Túl sokat megenged magának.

PANTALONE
Furcsa egy szolga. Nohát, fiam, azért jövök, mert beszédem van veled.

LELIO
Állok elébe.

PANTALONE
Te vagy az egyetlen örökösöm, s minthogy szegény bátyám halála miatt most még gazdagabb vagy, mint apád után lennél, ideje a ház, a család fönntartására gondolnod, röviden: meg akarlak házasítani.

LELIO
Ez már nekem is megfordult a fejemben. Van is kilátásban valami, annak idején majd megbeszéljük.

PANTALONE
Manapság a fiatalok pillanatnyi szeszélyből házasodnak, pár nap múlva meg már bánják az egészet. Az effajta üzleteket eleve jobb az apákra hagyni. Egy apa jobban tudja, mi válik a fia javára, mint maga a fiú, mert már benőtt a feje lágya, nem hajtja a vére, szóval, akárhogy vesszük, egy apa bölcsebben tud dönteni, és ezt előbb-utóbb minden gyerek belátja.

LELIO
Apámuram nélkül természetesen én sem döntenék. Mindenben ki fogom kérni a tanácsát, sőt alávetem magam az akaratának.

PANTALONE
Jól van fiam, akkor tudd meg, hogy már el is jegyeztelek; éppen ma reggel állapodtam meg a házassági szerződésed ügyében.

LELIO
Hogyan? Nélkülem?

PANTALONE
Jobb partit keresve sem találtam volna. Jó családból való, tisztességes lány, szép kis hozománnyal, az apja Bolognából származott ide. És majd elfelejtettem: a lány ráadásul szép és okos. Mi kell még? Szaván fogtam az apját, megállapodtunk.

LELIO
De apámuram, már megbocsásson, az igaz, hogy egy apa mindig a fia javát akarja, de aztán a fiúnak kell a feleségével együtt élnie; neki is kell legyen beleszólása a dologba.

PANTALONE
Ejnye, fiam, az előbb még egész mást értettél fiúi engedelmességen. Az apád vagyok, és ha a távolság miatt eddig nem tanulták meg tisztelni, épp itt az ideje.

LELIO
De még csak be se mutatja?

PANTALONE
Majd meglátod, ha aláírtad a szerződést. Ez mindig is így volt. Amit tettem, jól tettem, ez nem lehet kérdés, utóvégre az apád vagyok.

LELIO
(félre) Most kellene valami szellemes ötlet.

PANTALONE
Akkor hát mi a válaszod?

LELIO
Apámuram... nehéz helyzetbe hozott, nem titkolózhatom tovább.

PANTALONE
Hogy? Mit beszélsz?

LELIO
(térdre veti magát) Térden állva kérek bocsánatot. Hiba volt, tudom, de kényszerítettek rá.

PANTALONE
Kivel, halljam, mit csináltál?

LELIO
Nem bírok a könnyeimmel.

PANTALONE
Szedd már össze magad, beszélj!

LELIO
Nápolyban megnősültem.

PANTALONE
És ezt csak most mondod? Miért nem írtad meg? A bátyám se tudta?

LELIO
Nem.

PANTALONE
Állj föl: megérdemelnéd, hogy kitagadjalak és elzavarjalak a háztól. De hát szeretlek, mégiscsak az egy szem fiam vagy, és ha megtörtént, most már nincs mit tenni. Ha a házasság a rangunkhoz méltó, ha a menyem ír vagy megkeres, hát nem bánom... De ha valami cafkát találtál elvenni...

LELIO
Ugyan már, hová gondol, apámuram! A feleségem tisztességes ifjú hölgy.

PANTALONE
És mégis kiféle?

LELIO
Egy lovag lánya?

PANTALONE
Hová valósi?

LELIO
Nápolyi.

PANTALONE
Van valamije?

LELIO
Dúsgazdag.

PANTALONE
És egy ilyen házasságról te nem is értesítesz? Attól féltél, hogy nem egyezem bele? Nem vagyok bolond. Jól tetted, hogy elvetted. De miért nem szóltál se nekem, se a nagybátyádnak? Talán a lány családja előtt kell titkolózni?

LELIO
Dehogy! Mindenki tudja.

PANTALONE
Akkor meg végképp nem értem, hogy mi miért voltunk kirekesztve.

LELIO
Mert csak úgy kutyafuttában kötöttük meg a házasságot.

PANTALONE
Hogyhogy kutyafuttában?

LELIO
A lány apja ott ért a menyasszonyom szobájában...

PANTALONE
Mit kerestél te a lány szobájában?

LELIO
A szerelem elvette az eszemet, tudja is az ember olyankor, hogy mit csinál.

PANTALONE
Ó, te szerencsétlen! Na jó, megvolt az esküvő, nem firtatom tovább. Mi a neve az asszonykának?

LELIO
Briseide.

PANTALONE
Az apjának?

LELIO
Don Policarpio.

PANTALONE
Családneve?

LELIO
De Albacava.

PANTALONE
Fiatal a lány?

LELIO
Velem egykorú.

PANTALONE
Honnan ismered?

LELIO
Ott laktak a közelünkben.

PANTALONE
Hogy jutottál be a házba?

LELIO
Egy szobalány segített.

PANTALONE
A lány apja meg ott talált.

LELIO
Igen, édeskettesben vele.

PANTALONE
Nappal vagy éjszaka?

LELIO
Éppen csak derengett.

PANTALONE
Hogy lehet annyi eszed, hogy rajt kapatod magad? Agyon is csaphatott volna.

LELIO
Elbújtam a szekrényben.

PANTALONE
Akkor hogy talált rád?

LELIO
Jelzett az órám, azt hallotta meg.

PANTALONE
A fenébe! És mit mondott?

LELIO
Megkérdezte a lányától, hogy honnan van az az óra.

PANTALONE
Mire a lány?

LELIO
Rávágta, hogy az unokanővérétől.

PANTALONE
Ki az unokanővére?

LELIO
Matilde hercegnő. Astolla herceg lánya, őfelsége fővadászmesterének, Argante grófjának a húga.

PANTALONE
Nem mondom, szép család.

LELIO
Csupa főnemes.

PANTALONE
És az órára mit szólt az apja? Elhitte?

LELIO
Látni akarta.

PANTALONE
Ajaj! Na és aztán?

LELIO
Briseide odajött, résznyire kinyitotta a szekrényajtót, és halkan elkérte az órát.

PANTALONE
Jól van; gondolom, szépen odaadtad, és el volt intézve.

LELIO
Csakhogy a lánca beleakadt a pisztolyom ravaszába, mert az is ott volt csőre töltve, és ettől elsült.

PANTALONE
Szegény fiam! Nem esett bajod?

LELIO
Egy karcolás sem.

PANTALONE
És erre mit szóltak? Mi lett?

LELIO
Nagy kiabálás. Az apósom föllármázta a cselédséget.

PANTALONE
És megtaláltak?

LELIO
Gondolhatja!

PANTALONE
Jaj, a szívem! És mit csináltál?

LELIO
Fogtam a kardom és rendet vágtam köztük.

PANTALONE
Meg is ölhettek volna!

LELIO
Olyan kardom van, hogy azzal százat lekaszálok!

PANTALONE
Búzát, fiam, búzakalászt. No és akkor elmenekültél?

LELIO
Hagytam volna ott a kedvesemet?

PANTALONE
A lány? Mondott valamit?

LELIO
(gyengéden) Könnyezve a lábam elé vetette magát.

PANTALONE
Nagyon regényes.

LELIO
Pedig ez csak a meztelen igazság.

PANTALONE
És mi lett a vége?

LELIO
Az apósom a bírósághoz fordult. Karhatalommal megházasítottak, és büntetésképpen a nyakamba akasztottak egy húszezer scudós hozományt.

PANTALONE
(félre) Alighanem ez az első eset, hogy a rossz kezdett után jól sült el valami.

LELIO
(félre) Ennél cifrább történetet Európa legügyesebb újságírója se találhatott volna ki.

PANTALONE
Nagy veszedelemben forogtál fiam, adj hálát az égnek, hogy tisztességgel kivágtad magad, a jövőben meg legyen egy kicsivel több eszed. Az a pisztoly, az a pisztoly. Te, mit az a pisztoly? Mifelénk nem látni ilyesmit.

LELIO
Azóta se hordok lőfegyvert.

PANTALONE
Legalább a nagybátyádnak azért szólhattál volna az esküvőről.

LELIO
Akkortájt betegedett meg.

PANTALONE
Megírhattad volna nekem.

LELIO
Szóban akartam elmondani.

PANTALONE
Te, a feleségedet miért nem hoztad magaddal Velencébe?

LELIO
Viselős. A hatodik hónapban van.

PANTALONE
Viselős? Hatodik hónapja? És ezt csak így mondod? Akkor nem tegnapelőtt történt az eset. Mondhatom, szép dolog, hogy nem értesítettél. Azt hiheti a nászuram, hogy valami istentelen apád van, akinek még a házasság se szent, hiszen egy üdvözlő levél se telik tőle. De most majd pótolom a mulasztásomat. Estére indul a nápolyi posta, azzal elmegy, rögtön írok neki. A lelkére kötöm, hogy vigyázzon a menyemre meg a születő unokámra, aki a fiam után ugyebár hús a húsomból, vér a véremből... Úgy van. Azonnal megírom neki, hogy is hívják Don Policarpiót? Kiment a fejemből.

LELIO
(félre) Az baj, mert az enyémből is. (Hangosan) Don Policarpio Carciofoli.

PANTALONE
Carciofoli? Az előbb mintha nem ezt mondtad volna... Tudom már: azt mondtad, D'Albacava.

LELIO
Lehetséges. A Carciofoli a családneve, Albacava a birtoka; hívják így is, úgy is.

PANTALONE
Értem. Akkor megyek. Megírom neki, hogy amint az állapota engedi, azonnal küldje az én drága menyemet Velencébe. Alig várom, hogy találkozzam vele, szeretném már megcsókolni azt az arany kis csöppséget, a Bisognosi ház reménységét és támaszát, öreg napjaim egyetlen vigaszát. (El)

LELIO
Szörnyű, mi fáradságomba került ettől a papaféle bolognai menyasszonyjelölttől megszabadulni! Ha egyszer annyira elmegy az eszem, hogy házassággal béklyózom le magam, csakis Rosaura lesz a feleségem. Egészen megszédített. Van benne valami, ami első pillantásra megfogott. Apámnak se lehet kifogása ellene, végül is egy orvos lánya. Elveszem, és azzal a nápolyi nő velenceivé változik. Apám unokákat szeretne? Csinálhatunk neki, amennyit csak akar. (El)

FLORINDO
Baj van, Brighella.

BRIGHELLA
Mi történt?

FLORINDO
Úgy hallom, Balanzoni doktor úr egy nápolyi őrgrófnak szánja Rosaurát.

BRIGHELLA
Ki mondta ezt uraságodnak?

FLORINDO
Beatrice, a húga.

BRIGHELLA
Akkor nincs veszteni való idő. Beszélnie kell vele, nyilatkoznia kell.

FLORINDO
Tudom, Brighella. Már elszántam magam.

BRIGHELLA
Hála az égnek. Még a végén megérem a boldogságát.

FLORINDO
Írtam egy szonettet, abban minden benne van.

BRIGHELLA
Jaj, nem szonett kell ide. A prózának nagyobb a foganatja.

FLORINDO
Az én szonettem világosan beszél.

BRIGHELLA
Hát ha világosan beszél, és Rosaura kisasszony ért belőle, éppenséggel a szonett is megteszi. Hallhatnám esetleg?

FLORINDO
Hogyne. Nézd, milyen szép a kalligráfiája.

BRIGHELLA
Mi? Nem saját kezűleg írta?

FLORINDO
Isten őrizz! Megbíztam valakit.

BRIGHELLA
De miért kellett mással íratnia?

FLORINDO
Nehogy fölismerje a betűimet.

BRIGHELLA
Nem tudhatja, hogy uraságod a szerző?

FLORINDO
Hallgasd meg, beszélhetne-e magamról világosabban:

                  SZONETT

No, mit szólsz hozzá?

BRIGHELLA
Szép, szép, de nem derül ki belőle semmi.

FLORINDO
Hogyhogy nem derül ki? Nem ismerni rám? A második strófa pontosan meghatároz. Aztán az első terzina első sorában, itt: Idegen vagyok, lombard föld szülötte, talán nem fejezem ki egyértelműen, hogy bolognai vagyok?

BRIGHELLA
Milánó, Bergamo, Brescia, Verona, Mantova, Modena, és föl se győzöm az összeset sorolni, mind-mind lombard városok. Hogyan lehessen ebből kitalálni, hogy uraságod éppen bolognai?

FLORINDO
És ez a sor ni: Gyakorta látsz te, ott tudhatsz magadnál, talán nem mondja ki világosan, hogy csak én lehetek az?

BRIGHELLA
Vagy valaki más.

FLORINDO
Ne légy ilyen szőrszálhasogató. A szonettem nyílt vallomás. Rosaura érteni fog belőle.

BRIGHELLA
Feltéve, ha uraságod adja át neki.

FLORINDO
Még csak az kellene!

BRIGHELLA
Akkor hogy akarja eljuttatni hozzá?

FLORINDO
Gondoltam, földobom az erkélyre. Ha megtalálja és elolvassa, mindent tudni fog.

BRIGHELLA
És ha valaki más találja meg?

FLORINDO
Akárki talál rá, meg fogja mutatni Rosaurának is.

BRIGHELLA
Nem volna jobb...

FLORINDO
Pszt, ide nézz, hogyan csinálom. (Földobja a szonettet az erkélyre)

BRIGHELLA
Talált! A keze bátrabb, mint a nyelve.

FLORINDO
Úgy látom, éppen jön valaki.

BRIGHELLA
Várjunk egy kicsit.

FLORINDO
Ne, ne, menjünk! (El)

BRIGHELLA
Akkor fog szólni, amikor már késő lesz. (El)

COLOMBINA
Mintha valamit feldobtak volna az erkélyre. Egy darab papírt. Mi ez, levél? (Kinyitja) Sz...o...n...e... szone... szonett, csak kisilabizáltam! Egy szonett. (Beszól a házba) Kisasszony, tessék kijönni! Földobtak egy szonettet.

ROSAURA
(kijön) Egy szonettet? Ki volt az?

COLOMBINA
Nem tudom, itt találtam.

ROSAURA
Hadd nézzem!

COLOMBINA
Tessék; aztán majd mondja el, miről szól. Megyek vasalni, amíg tüzes a vas. (El)

ROSAURA
Szívesen. (Halkan elolvassa a szonettet)

LELIO
Ott az én szépséges Rosaurám; nem tudom, mit olvas, de nagyon belemerült.

ROSAURA
(félre) Csupa rejtély.

LELIO
Engedje meg, Rosaura kisasszony, hogy üdvözöljem.

ROSAURA
Jaj, őrgróf úr, ne haragudjon, nem vettem észre uraságodat.

LELIO
Ha szabad kérdeznem, mi szépet olvas?

ROSAURA
Megmondom. Colombina egy szonettet talált az erkélyen; úgy veszem észre, nekem szól.

LELIO
Tudja, ki küldi?

ROSAURA
Nincs aláírva.

LELIO
A kézírás?

ROSAURA
Nem ismerős.

LELIO
El se tudja képzelni, ki írta?

ROSAURA
Akárhogy töröm a fejem nem jövök rá.

LELIO
És szép az a szonett?

ROSAURA
Szerintem gyönyörű.

LELIO
Szerelmes vers, fogadni mernék.

ROSAURA
Nem is akármilyen!

LELIO
És még mindig nem tudja, ki a szerző?

ROSAURA
Fogalmam sincs.

LELIO
Az én múzsámtól származik.

ROSAURA
Uraságod költötte ezt a szonettet?

LELIO
Én bizony, drága Rosaura; szüntelenül azon jár az eszem, hányféleképpen biztosíthatnám a szerelmemről.

ROSAURA
Őszintén csodálkozom.

LELIO
Talán nem nézi ki belőlem, hogy képes vagyok egy szonettet megírni?

ROSAURA
Azt igen, de valahogy más körülmények közé képzeltem magát.

LELIO
Nem egy szívről van benne szó, amelyik a kisasszonyért dobog?

ROSAURA
Hallgassa meg az elejét, ráismer-e.

LELIO
Az enyém! Ráismerek: Bálványozott istennőm, úgy imádlak, hogy szenvedek is szótlan, félve szörnyen. Látja, fejből tudom.

ROSAURA
De mért mondja, hogy szótlan? Tegnap este nyilatkozott!

LELIO
Szenvedéseim töredékét sem mondtam el. És vegye hozzá, hogy egy éve hallgatok, hogyne mondhatnám akkor, hogy szenvedek is szótlan?

ROSAURA
Menjünk tovább.

Kinek szánna engem a sorsom? Ki pályázna rám?

LELIO
Ez a szerelmesek szokásos féltékenysége. Még nem beszéltem apjaurával, nem nyertem el a kisasszony kezét, ezért gyötör a kétség, és gyötrelmemben sírok.

ROSAURA
Ez a négy gyönyörű sor is magyarázatra szorul:

LELIO
(félre) Nem csodálom.

ROSAURA
A magáé ez a szép szonett?

LELIO
Igen, az enyém. A kisasszony iránti őszinte és tiszta szerelmem nem engedte, hogy tovább áltassam egy mesével, amely egy napon a kisasszonynak szívfájdalmat, nekem szégyent jelentene. Nem vagyok lovag, nem vagyok nemes, ez az igazság. Csak kérkedtem vele a bemutatkozáskor, mert nem akartam felfedni a kilétemet. Nem akartam vaktában kalandba bocsátkozni, kíváncsi voltam, remélhetek-e. Most, hogy úgy látom, hajlik hozzám, s remélem, viszonozza tiszta érzelmeimet, rászántam magam, hogy megmondom az igazságot. Szóban nem mertem bevallani, ezért választottam közvetítőül a szonettet. Nem vagyok gazdag, szolidan élek, s mivel Nápolyban a kereskedés nemes mesterségét folytatom, elmondhatom, hogy az iparkodás az egyedüli kincsem.

ROSAURA
Vallomása enyhén szólva meglepő; most el kellene küldenem azzal, hogy hazudott. De annál már jobban szeretem. Egy tisztes kereskedő nekem nem megvetendő parti. Hanem van itt egy még furcsább kijelentés. Olvasom.

LELIO
(félre) Ennél rosszabb már mi a fene lehet?

ROSAURA
Idegen vagyok, lombard föld szülötte. Ha uraságod nápolyi, ezt sehogy se értem.

LELIO
Nápoly ugyanis Lombardiához tartozik.

ROSAURA
Igen? Sose hallottam, hogy a Nápolyi Királyság Lombardia része volna.

LELIO
Megbocsásson, de akkor olvasgassa a történelmet; meg fogja látni, hogy a longobárdok egész Itáliát meghódították, és mindazokat a területeket, ahol a longobárdok megvetették a lábukat, költői nevén Lombardiaként emlegetjük. (Félre) Egy nő mellett én is lehetek történelemtudós.

ROSAURA
Ha uraságod mondja... De menjünk tovább: Gyakorta látsz te, ott tudhatsz magadnál; Én pedig este láttam itt először, akkor hogy mondhatja, hogy gyakorta látsz te?

LELIO
Úgy van, hogy látsz te?

ROSAURA
Úgy, pontosan.

LELIO
Elírás lesz; úgy helyes, hogy látsz majd.

ROSAURA
S a szólhatnék nyelvem máig gyötörte.

LELIO
Egy éve csak hallgatok, nem bírom tovább.

ROSAURA
Nézzük a végét.

LELIO
(félre) Ha ezt megúszom!

ROSAURA
Bizony, nem volnék itt, ha te se volnál.

LELIO
Ha a kisasszony nem volna, most vagy Londonban, vagy Portugáliában lennék. Üzleti ügyeim elszólítanak, de a szerelem ideköt Velencéhez.

ROSAURA
Hogy mi hevít, Rosaurám, tudod te.

LELIO
Ez a sor nem szorul magyarázatra.

ROSAURA
Az utolsó annál inkább:

LELIO
Ez az a nap, és most jön a magyarázat. Engem nem Asdrubale di Castel d'Orónak, hanem Ruggiero Pandolfinak hívnak.

ROSAURA
Lássa be, a magyarázat nélkül nem érthető a szonett.

LELIO
A költők szeretik a képes beszédet.

ROSAURA
Annyira, hogy még a nevüket is át szokták költeni?

LELIO
A tegnap este a költészet jegyében telt.

ROSAURA
És a mai délelőtt minek a jegyében telik?

LELIO
Az őszinteségében.

ROSAURA
Elhihetem tehát, hogy költői túlzás nélkül szeret?

LELIO
Szerelmem emésztő tüzében csak az a remény ad enyhülést, hogy viszontszeret.

ROSAURA
Nem akarok többet csalódni. Beszéljen apámmal. Mutatkozzék be, és ha neki nincs kifogása uraságod ellen, én sem utasítom vissza. Becsapott, mégsem tudok magára haragudni.

LELIO
És hol találom az apját?

ROSAURA
Éppen itt jön.

BALANZONI
(Rosaurának, messziről) Ő az?

ROSAURA
Ő, de...

BALANZONI
(Rosaurának, halkan) Eridj be!

ROSAURA
Még mielőtt...

BALANZONI
(mint fent) Bemégy, amíg szépen mondom.

ROSAURA
Igen, papa. (El)

LELIO
(félre) Eddig jól ment. Gil Blas sem ért meg ennél különb kalandokat.

BALANZONI
(félre) Külsőre nagy úrnak látszik, de úgy nézem, kissé szeszélyes.

LELIO
(félre) Már csak az apát kell lépre csalni. (Hangosan) Hódolatom, doktor úr.

BALANZONI
A legalázatosabb tiszteletem.

LELIO
Rosaura kisasszony apjaurához van szerencsém?

BALANZONI
Szolgálatára.

LELIO
Végtelenül örvendek, és nagy megtiszteltetésnek venném, ha bármiben a szolgálatára lehetnék.

BALANZONI
Nagyon lekötelez.

LELIO
Uram, én mindig a lényegre török. Engedje meg hát, hogy kertelés nélkül kijelentsem uraságodnak, hogy beleszerettem a lányába, és szeretném feleségül venni.

BALANZONI
Ezt szeretem én is: az egyenes beszédet; az a válaszom, hogy nem is érdemlek ekkora megtiszteltetést, és szíves örömest adom a lányomat, mihelyt uraságod a kilétét a kellő okmányokkal igazolni méltóztatik.

LELIO
Amint Rosaurát nekem adja, igazolom magam.

BALANZONI
Uraságod Asdrubale őrgróf, nemde?

LELIO
Őszintén szólva, kedves barátom...

OTTAVIO
(Leliónak) Uraságodat keresem. Felelnie kell a rágalmakért, amelyekkel a doktor úr lányainak a jó hírét kikezdte. Ha ad a becsületére, megvív velem.

BALANZONI
Hogyan? Az őrgróf úr?

OTTAVIO
Még hogy őrgróf! Ez Lelio, Pantalone úr fia.

BALANZONI
Ó, hogy az a...!

LELIO
Akárki vagyok, annyira futja az erőmből, hogy a hőzöngést a torkára forrasszam. (A kardjához kap)

OTTAVIO
Akkor hadd lássuk! (Ő is megmarkolja a kardját)

BALANZONI
(Közbelép) Ne, Ottavio úr, megálljon, ne tegye! Csak nem áll le ezzel a megrögzött hazudozóval! (Ottaviónak) Jöjjön innen!

OTTAVIO
Hagyjon, kérem.

BALANZONI
Nem, szó se lehet róla. Ha fontos magának a lányom, velem jön.

OTTAVIO
Engedelmeskednem kell. (Leliónak) Még találkozunk.

LELIO
Amikor csak tetszik.

BALANZONI
Gyönyörűséges mákvirág. A kegyelmes őrgróf úr! A nápolyi lovag! A mágnás! Csaló, szélhámos gazember! (Ottavióval el)

LELIO
A fenébe ezzel az átkozott Ottavióval! Tönkre akar tenni; de esküszöm az égre, ezért még megfizet! Karddal veszek elégtételt magamnak.

ARLECCHINO
Uram, mit keres az a kard a kezében?

LELIO
Ottavio kihívott párbajra.

ARLECCHINO
Megverekedtek?

LELIO
Háromnegyed órán keresztül vívtunk.

ARLECCHINO
És mi lett a vége?

LELIO
Egyetlen vágással kettéhasítottam.

ARLECCHINO
Akkor meg is halt.

LELIO
Na hallod!

ARLECCHINO
A holttest?

LELIO
Elvitték.

ARLECCHINO
Ez igen, uram le a kalappal; élete legnagyobb tettét vitte végbe.

OTTAVIO
Nekünk számolnivalónk van. Holnap várom a Giudecca-szigeten; ha van magában becsület, kiáll velem.

LELIO
Ott leszek.

OTTAVIO
Majd elveszem én a kedvét a hazudozástól. (El)

ARLECCHINO
(nevetve) Uram, ott sétál a halott.

LELIO
Megvakított a harag. Valaki mást szúrtam le helyette.

ARLECCHINO
Gondolom, valami szellemes pengevágással. (Tüsszent és el)

LELIO
Nem is szellemes ember az, akinek nincsenek életrevaló ötletei. Hanem ez a szonett csúnyán próbára tett. Szerencsétlenebbül már nem is szólhatott volna. Ne gondolj lovagnak, nagy uraságnak, nincs vagyonom nekem, nem élek könnyen. Meg aztán: Idegen vagyok, lombard föld szülötte. Ismeretlen vetélytársam az elevenemre tapintott; de az én szellemem, ügyességem, villámgyors eszem nem ismert leküzdhetetlen akadályt. A végrendeletemben meg fogom hagyni, hogy a sírkövemre ezt a feliratot véssék:

BRIGHELLA
Florindo úr, éppen uraságodat keresem.

FLORINDO
Engem? Mit akarsz, kedves Brighellám?

BRIGHELLA
Beszélt vele? Megmondta Rosaura kisasszonynak?

FLORINDO
Még nem. A szonett óta nem láttam.

BRIGHELLA
Félek, most már így is, úgy is késő.

FLORINDO
Szent Isten! Miért?

BRIGHELLA
Mert egy széllelbélelt, hazug zsivány megkörnyékezte.

FLORINDO
Ki? Ki az? Talán Castel d'Oro őrgróf?

BRIGHELLA
Ő bizony. Összefutottam a szolgájával, egyébként falumbéli, és amilyen kelekótya, mindent kibeszélt. Tudja meg, hogy a gazember azt hazudta Rosaura kisasszonynak, hogy ő szerezte a szerenádot is meg a szonettet is, és a fene tudja, mi mindent összehordott még neki. Uraságod fizet, ő mulat. Uraságod sóhajtozik, ő nevet. Uraságod hallgat, neki meg be nem áll a szája. A végén még majd ő kerül nyeregbe, uraságod meg hoppon marad.

FLORINDO
Rettenetes!

BRIGHELLA
Döntenie kell, beszélnie kell vele, most vagy soha.

FLORINDO
Beszélnék én, de nem merek.

BRIGHELLA
Akkor szóljon az apjának.

FLORINDO
Félek tőle.

BRIGHELLA
Akkor kérje meg valamelyik barátját.

FLORINDO
Nem tudom, kiben bízhatom.

BRIGHELLA
Én beszélnék vele, de egy libériás inas mégsem árthatja magát ilyesmibe.

FLORINDO
Mondd meg, mit csináljak.

BRIGHELLA
Menjünk be, uraságodnál megbeszéljük.

FLORINDO
Ha elvesztem Rosaurát, mindennek vége.

BRIGHELLA
Akkor azonnal lépni kell.

FLORINDO
Úgy van, ne vesztegessük az időt. Kedves Brighella, végtelenül leköteleztél. Ha Rosaura hozzám jön, a boldogságomat köszönhetem neked! (Bemegy a házba)

BRIGHELLA
Ki tudja, akkor eszébe jutok-e egyáltalán. De számít az? Neki bármit szívesen megteszek.

PANTALONE
Én magam küldöm el személyesen ezt a levelet a nápolyi postával, nem akarom, hogy a szolga elfelejtse nekem; ennyivel tartozom Policarpio úrnak. De hogy ilyen istentől elrugaszkodott fiam legyen! Házas ember létére udvarolgat, bolondítja a doktor lányát. Kellett nekem Nápolyba küldeni! Ha itt van a szemem előtt, kordában tartom, az biztos. Megállj, még számolunk, bánom is én, hogy a fejemre nőttél, megházasodtál! Igaza van a doktornak, hogy elégtételt követel. A betyár! Hogy Castel d'Oro őrgróf, meg szerenád, meg vacsora! Így kikezdeni egy tisztességes házat! Majd adok én neked!

LEVÉLHORDÓ
Pantalone úr, egy levél. Harminc soldo.

PANTALONE
Honnan?

LEVÉLHORDÓ
A római postával jött.

PANTALONE
Biztosan Nápolyból. Itt a harminc soldo. De vastag!

LEVÉLHORDÓ
És bocsánat, ki az a Lelio Bisognosi úr?

PANTALONE
A fiam.

LEVÉLHORDÓ
Mióta lakik itt?

PANTALONE
Most jött meg Nápolyból.

LEVÉLHORDÓ
Neki is volna egy levele.

PANTALONE
Adja ide, mondom, az apja vagyok.

LEVÉLHORDÓ
Tessék, hét soldo.

PANTALONE
Hét soldo.

LEVÉLHORDÓ
Alászolgája.

PANTALONE
Ki írhatott? Mit akarhat? A kézírás nem ismerős. A pecsét se. Felbontom, és kiderül, minek annyit töprenkedni. Mélyen tisztelt uram! Nézzük, ki ez? Masaniello Capezzali, Nápoly, 1750. április 24. Fogalmam sincs, na lássuk. Minthogy már két levelet írtam a fenti címre uraságod Lelio fiának, s mindmáig nem kaptam választ... A fiam Rómában volt, a leveleknek a postán kell lenniük. ...ezt a mostanit uraságodnak írom, hátha ő még nem érkezett meg, vagy ne adj isten beteg. Nápolyból való elutazása előtt két nappal Lelio úr megbízott engem mint jó barátját, hogy szerezzem be a nőtlenségét igazoló iratokat, hogy ne legyen akadálya, ha esetleg meg akarna házasodni... No hiszen! A nős ember? Alkalmasabb személyt nem is találhatott volna, hiszen ahogy jó baráthoz illik, az indulása órájáig jóformán állandóan vele voltam... Akkor pedig tudnia kellene a házasságról is. ...közös barátunkkal, Nicoluccióval tehát beszereztük és törvényesen hitelesíttettük a nőtlenségi bizonyítványát, s hogy el ne kallódjon, a biztonság kedvéért uraságodnak küldjük el. Hogyan? Mi ez a história? Nőtlenségi bizonyítvány? Nem nős a gyerek? Vagy a bizonyítván hamis, vagy a házasság mese. Nézzük tovább. Egyébként csoda, hogy Lelio úr függetlenül tér haza az után a rengeteg veszély után, amikbe a jó szíve sodorta; eldicsekedhetem vele, hogy a barátságunk okán magam is sok bajból kimenekítettem, hogy szabadon és minden kötelezettség nélkül hagyhassa el Nápolyt, ami, gondolom, nem kis örömére szolgál uraságodnak, minthogy ilyenformán maga gondoskodhat hozzá illő és kedvére való házastársról. Maradok tisztelettel. Micsoda? Lelio mégse nős? Ez lesz a nőtlenségi bizonyítvány. (Kinyitja) Szabályos, hitelesített okirat. Nem lehet hamis. Miért is hazudna ez a derék levélíró? Semmi oka rá. De hogy Leliónak mire volt jó ez a mese? Megfoghatatlan. Nézzük ezt a másik levelet, hátha abból kiderül valami. (Fel akarja bontani a levelet)

LELIO
Éppen apámuramat keresem.

PANTALONE
Jókor jössz, fiam. Ismersz Nápolyban egy bizonyos Masaniello Capezzali urat?

LELIO
Nagyon jó ismerősöm volt. (Félre) Minden lépésemről tud; rosszul járnék, ha apám írna neki.

PANTALONE
Becsületes ember? Egyenes, szavahihető?

LELIO
Az volt, de már nem az.

PANTALONE
Nem, miért nem?

LELIO
Mert meghalt szegény.

PANTALONE
Mikor?

LELIO
Mielőtt Nápolyból eljöttem.

PANTALONE
Nem három hónapja jöttél el Nápolyból?

LELIO
De, pontosan.

PANTALONE
Örömhírt mondok: a te drága barátod, Masaniello úr feltámadt.

LELIO
Ne vicceljen velem!

PANTALONE
Ide nézz, az ő írása ez?

LELIO
Á, nem. (Félre) Nem a fenét!

PANTALONE
Biztos vagy benne, hogy nem az ő írása?

LELIO
Holtbiztos... Mondom, hogy meghalt.

PANTALONE
(félre) Vagy a bizonyítván hazudik, vagy a fiam. Itt csak diplomáciával boldogulok.

LELIO
(félre) Kifúrja az oldalamat, hogy mi lehet abban a levélben. (Hangosan) Mutassa csak, hadd lássam jobban azt az írást.

PANTALONE
Mégsem halt meg Masaniello úr?

LELIO
Dehogynem.

PANTALONE
Akkor hagyjuk, van itt más. Mit tettél Balanzoni doktor úrral?

LELIO
Vele semmit.

PANTALONE
Vele semmit; hát a lányával?

LELIO
Ő tett valamit énvelem.

PANTALONE
Ő teveled? Ugyan mit tehetett ő teveled?

LELIO
Elbűvölt, elvakított. Alighanem meg is babonázott.

PANTALONE
Nofene! És hogy történt!

LELIO
Tegnap estefelé mentem az utcán. Meglátott az ablakból; nyilván őt is megszédítette az a valami, ami az arcom láttán minden nőt megszédít, mert egy sóhajtással üdvözölt. Engem meg, ha egy nőt sóhajtozni hallok, elhagy minden erőm. Megálltam, ránéztem. Azt látta volna! A pillantásunk találkozott. Azt hiszem, ördög lakik a szemében: azon nyomban megbabonázott, többé nem volt menekvés.

PANTALONE
El tudom képzelni. No és aztán szerenádoztál neki?

LELIO
Ugyan! A szerenádot valaki más rendelte, de a lány azt hitte, hogy én vagyok az. Ábrándítottam volna ki?

PANTALONE
Azt is hazudtad, hogy a szerenád után bementél a házba.

LELIO
Én nem hazudok. Igenis bent voltam a házban.

PANTALONE
És vele vacsoráztál?

LELIO
Őszinte leszek: igen, vele vacsoráztam.

PANTALONE
Szerinted való így bizalmaskodni egy lánnyal?

LELIO
Hívott, bementem.

PANTALONE
Illik ezt egy nős embernek?

LELIO
Igaza van, nem illik; többé nem fog előfordulni.

PANTALONE
Merthogy nős vagy, ugyebár.

LELIO
Hacsak meg nem halt a feleségem.

PANTALONE
Miért, a halálán van?

LELIO
A szülésbe például belehalhat.

PANTALONE
A hatodik hónapban?

LELIO
El is vetélhet.

PANTALONE
Mondd csak fiam, tudod te, ki az a Rosaura kisasszony, akivel beszéltél, és akinek a házában voltál?

LELIO
Balanzoni doktor lánya.

PANTALONE
Úgy van; nahát őt szántam én feleségednek.

LELIO
Őt?

PANTALONE
Őt, igen.

LELIO
Azt mondta, egy bolognai ember lánya.

PANTALONE
Úgy is van. Balanzoni doktor bolognai.

LELIO
(félre) Ó, hogy az a...! Ezt jól megcsináltam!

PANTALONE
Mit mondtál? Ha még szabad volnál, feleségül vennéd?

LELIO
Boldogan! Apám, kérem, ne hagyja a dolgot, ne mondja fel a szerződést! Békítse meg a doktort, tartsunk ki a lány mellett. Nem tudok nélküle élni.

PANTALONE
De hiszen nős vagy!

LELIO
Lehet, hogy a feleségem meghalt.

PANTALONE
Így a bolond reménykedik. Légy eszednél, a magad dolgával törődj, ne a lányokat hajkurászd. Rosaura kisasszonyról lemondtam, és hogy elégtételt adjunk a doktornak, visszaküldlek Nápolyba.

LELIO
Az ég szerelmére, csak azt ne!

PANTALONE
Nem vágysz a feleséged után?

LELIO
Jaj, apám, a halálomat akarja!

PANTALONE
Ezt hogy érted?

LELIO
Ha Rosaurától megfoszt, abba belehalok!

PANTALONE
Végtére is hány feleséget akarsz? Hetet, mint a törökök?

LELIO
Csak egyetlenegyet.

PANTALONE
Na látod, ott van neked Briseide.

LELIO
Jaj nekem, Briseide...

PANTALONE
Mit nyökögsz?

LELIO
Apámuram, a lába elé borulok. (Letérdel)

PANTALONE
Ki vele, mit akarsz?

LELIO
Ezer bocsánat, amiért...

PANTALONE
Mondd már, a jóisten áldjon meg!

LELIO
Briseidét csak kitaláltam, nincs is feleségem.

PANTALONE
Bravó, derék fiam van! Való így rászedni a tulajdon apádat? Állj föl, Don Szélhámos, Don Hazug; ezt tanultad Nápolyban? Eljössz Velencébe, s alighogy ideérsz, még az apádat se láttad, vadidegeneknek rázod a rongyot, mint Don Asdrubale de Castel d'Oro nápolyi lovag, milliós vagyon birtokosa, hercegi ivadék, úgyszólván a király testvére; mindenféle disznóságot összehordasz két tisztességes, derék lány ártalmára. Oda jutottál, hogy még az apádat is félre akartad vezetni. Bejelented, hogy Nápolyban megnősültél; kitalálod Briseidét, Policarpiót, az ismétlőórát, a pisztolyt; hagyod, hogy örömömben sírva fakadjak képzelt menyem és nem leendő unokám miatt, engeded, hogy levelet írjak az apósodnak, ami aztán örökös hitbizománya lehetne a nápolyi postának. Mi a fenének kell összevissza hazudoznod? Honnan a fenéből szeded az átkozott ötleteidet? Nem a származás teszi a becsületes embert, hanem a tettei. A kalmárember hitele az igazmondása. A mi legnagyobb tőkénk a bizalom. Ha nem bíznak benned, ha nem tudnak tisztelni, örök életedre gyanús leszel, rossz kereskedő, méltatlan erre a piacra, méltatlan a házamra, méltatlan a Bisognosik tisztességes nevére.

LELIO
Nagyon szégyellem magam, apám. Rosaura kisasszony iránti szerelmem az oka, hogy ennyi mindent összehordtam, holott egyébként nem kenyerem a hazudozás, a becsületemre nagyon kényes vagyok. Nem tudtam, hogy őt szánta nekem.

PANTALONE
Ez mind szép, de félek, nem igaz. Félek, hogy megrögzött hazug vagy, és az is maradsz.

LELIO
Nem, nem higgye el. Gyűlölöm a hazugságot, irtózom tőle. Az igazság örök szerelmese vagyok. Esküszöm, többé nem hagyja el a számat nemhogy hazug, de kétértelmű szó sem. Csak ne hagyjon cserben, könyörgök. Járjon közben az én drága Rosaurám bocsánatáért, különben meghalok. Felindulásomban az előbb is vért hánytam, nem is keveset.

PANTALONE
(félre) Szegény gyerek! (Hangosan) Ha bízhatnék benned, meg is tenném a kedvedért - de félek.

LELIO
Vigyen el az ördög, ha még egyet hazudok.

PANTALONE
Szóval nem volt semmiféle esküvő.

LELIO
Dehogy volt!

PANTALONE
Nem jegyeztél el senkit?

LELIO
Soha senkit.

PANTALONE
Se Nápolyban, se Nápolyon kívül?

LELIO
Sehol.

PANTALONE
Vigyázz, te!

LELIO
Többet a világ minden kincséért se hazudnék.

PANTALONE
Van nőtlenségi bizonyítványod?

LELIO
Nincs, de minden pillanatban várom.

PANTALONE
Ha megjött volna, örülnél neki?

LELIO
Adná az ég; hamarabb elnyerhetném az én drága Rosaurámat.

PANTALONE
Ide nézz! Látod, mi ez? (Odaadja a bizonyítványt Leliónak)

LELIO
Uramisten! A nőtlenségi bizonyítványom!

PANTALONE
Csak egy baj van, hogy hamis.

LELIO
Hogy volna ez hamis? Nem látja rajta a hitelesítést?

PANTALONE
De ha egyszer halottól származik!

LELIO
Halottól? Hogyhogy?

PANTALONE
Nézd csak meg, Masaniello Capezzali úr küldte, aki, most mondtad, három hónapja halott.

LELIO
Mutassa! Most ismerem csak föl az írást. Ez nem az öreg Masaniellóé, hanem a fiáé, az én drága barátomé. (Visszaadja a papírt)

PANTALONE
A fiút is Masaniellónak hívják, mint az apját?

LELIO
Igen; valami örökség miatt mind ugyanazt a nevet viselik.

PANTALONE
Olyan jó barátod, és mégsem ismerted föl az írását?

LELIO
Éjjel-nappal együtt voltunk, nem levelezgettünk mi egymással.

PANTALONE
Az apja írását meg ismered?

LELIO
Azt igen, mert bankárként néha váltókat állított ki nekem.

PANTALONE
De ha egyszer meghalt az öreg, miért nem feketével pecsételt le Masanielló úr a levelet?

LELIO
Hiszen tudja, hogy már nem szokás!

PANTALONE
Lelio, nem szeretnélek újabb hazugságon kapni.

LELIO
Úgy éljek, hogy többé nem hazudok.

PANTALONE
Elhallgass, jómadár! Szóval akkor érvényes a bizonyítványod?

LELIO
A legteljesebb mértékben; akár holnap nősülhetek.

PANTALONE
És az a bő két hónap, amit Rómában töltöttél?

LELIO
Arról nem beszélünk senkinek. Azt kell mondani, hogy Nápolyból egyenesen Velencébe jöttem. Két tanút is állítok, ha kell.

PANTALONE
Na tessék: újabb hazugság.

LELIO
Ez nem hazugság, ezzel csak megkönnyítjük a dolgot.

PANTALONE
Na jó. Beszélek a doktorral, aztán meglátjuk. Van itt még egy levél, most hozták.

LELIO
Nekem szól?

PANTALONE
Neked; hét soldót fizettem érte. Alighanem Rómából jött.

LELIO
Lehet. Adja ide, hadd lássam.

PANTALONE
Engedelmeddel, majd én. (Komótosan felbontja)

LELIO
Már bocsánat... de az az én levelem.

PANTALONE
Az apád vagyok, elolvashatom.

LELIO
Ahogy akarja... (Félre) Csak nehogy valami újabb disznóság süljön ki belőle.

PANTALONE
(olvas) Drága vőlegényem! (Lelióra néz) Drága vőlegényem!

LELIO
Ez a levél nem nekem szól.

PANTALONE
Itt a címzés: Nagyságos Lelio Bisognosi úrnak, az én tiszteletre méltó, nemes jövendőbelimnek Velencében.

LELIO
Láthatja, hogy nem nekem szól.

PANTALONE
Ugyan miből?

LELIO
Mi nem vagyunk nagyságosak.

PANTALONE
Á, manapság olcsó portéka a cím, te meg még a kegyelmest is elviselnéd. Hadd látom, ki írta. Hűséges menyasszonya, Cleonice Anselmi.

LELIO
Nagy ugye! Mondom én, hogy nem nekem szól!

PANTALONE
Miért?

LELIO
Mert ezt a hölgyet nem is ismerem.

PANTALONE
Nincs több hazugság!

LELIO
Isten őrizz!

PANTALONE
Megesküdtél rá!

LELIO
Úgy éljek.

PANTALONE
Akkor szerinted kinek címezték ezt a levelet?

LELIO
Valaki másnak, akit ugyanúgy hívnak, mint engem.

PANTALONE
Szép kort megértem, de sose hallottam, hogy Velencében rajtunk kívül más Bisognosi is volna.

LELIO
Nápolyban és Rómában vannak.

PANTALONE
De ezt a levelet Velencébe címezték.

LELIO
Esetleg valamelyik nápolyi vagy római Lelio Bisognosinak, aki éppen Velencében tartózkodik.

PANTALONE
Lehetséges. Lássuk az írást.

LELIO
Már megbocsásson, apámuram, de nem való a más levelét elolvasni. Sőt, ha véletlenül bontják fel, olvasatlanul illik visszazárni.

PANTALONE
A fiam levelét csak elolvashatom.

LELIO
Értse meg, nem nekem jött.

PANTALONE
Majd meglátjuk.

LELIO
(félre) Cleonice nyilván tele van szemrehányással. Kénytelen leszek az ötleteimre hagyatkozni.

PANTALONE
Rómából való elutazása nagyon rosszulesett: megígérte, hogy magával visz Velencébe, és azután hirtelen otthagyott...

LELIO
Mondom, hogy nem nekem szól.

PANTALONE
De hiszen azt írja, hogy Velencébe utaztál.

LELIO
Mert az a valaki Velencében van.

PANTALONE
Emlékezzék, megígérte, hogy elvesz feleségül...

LELIO
Egyáltalán nem nekem szól.

PANTALONE
Még egyszer kérdem: biztos nem jegyeztél el senkit?

LELIO
Biztos.

PANTALONE
Nem hazudsz többet.

LELIO
Semmi szín alatt.

PANTALONE
Nézzük tovább.

LELIO
(félre) Ezzel a levéllel még úgy járok, mint a szonettel.

PANTALONE
Ha megpróbál becsapni, biztosíthatom, hogy bárhol utolérem és elszámoltatom.

LELIO
Valami cserbenhagyott szerető lesz.

PANTALONE
Megéri a pénzét ez a Lelio Bisognosi.

LELIO
Sajnálom, hogy így meghurcolja a nevem.

PANTALONE
Egy ilyen őszinte emberét...

LELIO
Ahogy mondja.

PANTALONE
Lássuk a végét: Ha nem visz magával Velencébe, és nem vesz feleségül, hatósági személlyel íratok apjaurának, Pantalone úrnak... Micsoda? Pantalone?

LELIO
No, ez szép. Az apám nevét is bitorolja.

PANTALONE
Tudom, hogy Pantalone úr tekintélyes velencei kereskedő. Ez egyre jobb! És noha Nápolyban, a bátyjánál neveltette... Nézzenek oda! ...azért csak szorult belé annyi apai szeretet és aggodalom, hogy ne akarja a fiát börtönben látni, kénytelen leszek ugyanis feltárni, mi mindent csikart ki tőlem a hozományom terhére. Ez már mindennek a teteje!

LELIO
Fogadni mernék, hogy valamelyik kedves barátom tréfája lesz...

PANTALONE
Baráti tréfa? Te ezt viccesnek találod? Ide figyelj, fiam: az én házamban többé semmi keresnivalód. Kiadom a jussodat. Elmégy Rómába, és állod a szavad.

LELIO
De apámuram...

PANTALONE
Hordd el magad, gyalázatos hazug, te utolsó becstelen, szószegő kurafi! (El)

LELIO
Nyugalom, nem kell megijedni. Ettől még nem esem kétségbe. Egyébként pedig leszokom a hazudozásról. Megfogadom, hogy mindig az igazat fogom mondani. Kivéve persze, ha az őszinteség keresztezné a terveimet. (El)

BALANZONI
Mondd csak, kislányom, mikor láttad utoljára Asdrubale di Castel d'Oro őrgróf urat?

ROSAURA
Nagyon jól tudom, hogy nem őrgróf.

BALANZONI
Szóval tudod, hogy kicsoda?

ROSAURA
Igen, papa: Ruggiero Pandolfi nápolyi kereskedő.

BALANZONI
Ruggiero Pandolfi?

ROSAURA
Így mutatkozott be.

BALANZONI
Nápolyi kereskedő?

ROSAURA
Nápolyi kereskedő, igen.

BALANZONI
Te, te naiv, hiszékeny, buta liba, tudod, ki ő?

ROSAURA
Miért, kicsoda?

BALANZONI
Pantalone fia, Lelio.

ROSAURA
Akihez hozzá akart adni?

BALANZONI
Az, az a lókötő.

ROSAURA
Akkor annál könnyebb a dolgunk.

BALANZONI
Észnél légy, te szerencsétlen. Nem is gondolod, hová vezethetett volna a hiszékenységed, a meggondolatlanságod. Lelio Bisognosi, aki álnéven be akart hálózni, Nápolyban megnősült.

ROSAURA
Ez biztos? Nehezen tudom elképzelni.

BALANZONI
Biztos. Az apja mondta.

ROSAURA
(sírva) Jaj nekem! Lelketlen áruló!

BALANZONI
Ugye, most sírsz, te szeleburdi? Majd megtanulod, hogy okosabban, óvatosabban viselkedj! Az én szemem nem lehet ott mindig mindenen, a munkámmal kell törődnöm. Téged meg, ha egyszer ennyi eszed van, majd olyan helyre raklak, ahol nem fenyeget veszély.

ROSAURA
Igaza van. Rászolgáltam a büntetésre. (Félre) Gyalázatos gazember, még megver az Isten. (El)

BALANZONI
Megértem és sajnálom szegény lányt, de a jó híre érdekében biztonságba kell helyeznem.

OTTAVIO
Doktor úr, a szobalányuk azt mondja, hogy Beatrice kisasszony beszélni akar velem. A becsület úgy kívánja, hogy előbb uraságod engedélyét kérjem.

BALANZONI
Ez derék! Így viselkedik egy úriember. Mindig nagyra tartottam, de mostantól még többre becsülöm uraságodat. Ha gondolja, estig meg is köthetjük a házassági szerződést. (Félre) Annál előbb szabadulok a lánytól.

OTTAVIO
Részemről semmi akadálya.

BALANZONI
Hívatom Beatricét, megkérdezzük, mit szól hozzá.

COLOMBINA
Lelio Bisognosi úr, quondam őrgróf szeretne az úrral beszélni.

OTTAVIO
Vele elszámolnivalóm van.

BALANZONI
Legyen nyugodt, elbánik ő saját magával. Kíváncsi vagyok, mit akar. (Colombinának) Engedd be!

COLOMBINA
A rondája! És még a nőket mondják hazugnak! (El)

OTTAVIO
Nyilván valami új mesével áll elő.

BALANZONI
Ha egyszer nős, nincs az a mese, amivel Rosauránál célba ér.

LELIO
Doktor úr, szégyenkezve és nagy zavarban a bocsánatát kérem.

BALANZONI
Alávaló gazember!

OTTAVIO
(Leliónak) Holnap mi ketten elszámolunk.

LELIO
(Ottaviónak) Uraságod párbajozni akar velem, az ellenségének tekint, én pedig a baráti pártfogásáért könyörgök.

OTTAVIO
Ugyan, ki előtt fogjam a pártját?

LELIO
Az én szeretve tisztelt doktor uram előtt.

BALANZONI
Mit akar tőlem?

LELIO
A lányát kérem feleségül.

BALANZONI
Micsoda? A lányomat feleségül? Nős ember létére?

LELIO
Én nős? Tévedés. Vakmerő, hitvány ember volnék, ha csak vőlegényként is ilyesmire mernék vetemedni?

BALANZONI
Valami újabb hitványságra készül?

OTTAVIO
Uraságod már eljátszotta a hitelét.

LELIO
De honnan veszik, hogy nős vagyok?

BALANZONI
Uraságod apjától; tőle tudjuk, hogy Briseide kisasszonyt, Don Policarpio lányát vette el.

LELIO
Á! Doktor úr, sajnálom, hogy meg kell hazudtolnom apámat, de a becsületem érdekében és Rosaura kisasszony iránti szerelmem miatt mégiscsak rákényszerülök. Apám nem mondott igazat.

BALANZONI
Hallgasson, és szégyellje magát. Uraságod apja talpig becsületes ember, nem tudna hazudni.

OTTAVIO
(Leliónak) Mikor lesz már elege a szélhámoskodásból?

LELIO
(megmutatja Ottaviónak a nápolyi okiratot) Tessék, itt a bizonyíték. Szélhámosságom tükre, a nőtlenségi bizonyítványom, Nápolyban adták ki. Ottavio úr ismerős azon a vidéken, ellenőrizze, kérem, törvényes és hitelese-e.

OTTAVIO
Hiteles; ismerem az írást is, a pecsétet is.

BALANZONI
Jóságos isten! Szóval nem nős?

LELIO
Nem én.

BALANZONI
De hát akkor miért állította Pantalone úr, hogy az?

LELIO
Mindjárt megmondom.

BALANZONI
Nehogy nekem megint valami mesével álljon elő!

LELIO
Apám megbánta, hogy a nevemben elkötelezte magát uraságod lánya mellett.

BALANZONI
Aztán miért?

LELIO
Mert ma reggel a téren egy házasságközvetítő, aki tudott az érkezésemről, ötvenezer dukátos hozományt ajánlott neki.

BALANZONI
Pantalone úr így semmibe vesz engem?

LELIO
Az érdek könnyen elvakít.

OTTAVIO
(félre) Ez sehogy se fér a fejembe.

BALANZONI
Szóval a lányomba szerelmes?

LELIO
Igen, uram, halálosan.

BALANZONI
Hogy szeretett bele ilyen hirtelen?

LELIO
Hirtelen? Két hónap alatt a legfélénkebb szerelem bimbója is kivirágzik.

BALANZONI
Hogyhogy két hónap alatt, mikor uraságod csak tegnap este érkezett?

LELIO
Doktor úr, tudnia kell a teljes igazságot.

OTTAVIO
(félre) Újabb porhintés.

LELIO
Tudja, mikor jöttem én el Nápolyból?

BALANZONI
Apjaura szerint mintegy három hónapja.

LELIO
És hogy hol voltam ez alatt a három hónap alatt?

BALANZONI
Tudtommal Rómában.

LELIO
Tévedés. Három-négy napra valóban megálltam Rómában, de aztán egyenesen Velencébe jöttem.

BALANZONI
Pantalone úr nem is tudott róla?

LELIO
Nem; éppen akkor utazott el a mirai birtokra.

BALANZONI
De miért nem jelentkezett nála? Miért nem kereste föl vidéken?

LELIO
Mert ahogy megpillantottam Rosaura kisasszony arcát, attól fogva nem bírtam elszakadni tőle.

OTTAVIO
Lelio úr, uraságod egyre jobban elveti a sulykot. Én két hónapja ott lakom a Sas fogadóban, uraságod viszont csak tegnap érkezett.

LELIO
Azelőtt a Francia Király-ban laktam; aztán, hogy közelebb lehessek a bájos Rosaura kisasszonyhoz, tegnap este átköltöztem a Sas-ba.

BALANZONI
Ha egyszer szerelmes a lányomba, mire volt jó szerenádról meg vacsoráról hazudozni?

LELIO
A szerenád igaz; én adtam.

BALANZONI
És a vacsora?

LELIO
Azt csak szerettem volna, azért találtam ki.

OTTAVIO
És az a reggeli kiruccanás a vásárba a két lánnyal?

LELIO
Beszél az ember butaságokat; sajnálom, többé nem fordul elő. Térjünk a tárgyra. Doktor úr, Pantalone de Bisognosi fia vagyok, ezt ugyebár elhiszi.

BALANZONI
Pedig talán még ez sem igaz.

LELIO
És nőtlen, amint a bizonyítvány is tanúsítja.

BALANZONI
Remélem, nem hamis.

LELIO
Ottavio úr hitelesnek találta.

OTTAVIO
Érvényesnek látszik.

LELIO
Uraságod apámmal már megállapodott a házasságunkról.

BALANZONI
Sajnálom, hogy Pantalone urat úgy megszédítette az az ötvenezer dukátos hozomány, hogy a szavát szegte miatta.

LELIO
Azzal még nincs vége. Az ötvenezer dukátos hozomány csak mese volt, apám már bánja az egészet.

BALANZONI
Nem értem, mindezt miért nem ő maga mondja el.

LELIO
Nem mer idejönni.

BALANZONI
Gyanús ez nekem.

LELIO
Becsületszavamra esküszöm.

BALANZONI
Jó, nem bánom, vigye a lányt. Ha Pantalone úrnak tetszik, nagyon örülök, ha meg nem, legalább visszafizetem a sértést. Mit szól hozzá, Ottavio úr?

OTTAVIO
Csak helyeselni tudom. Az esküvő után meg már egy szava sem lehet.

BALANZONI
Adja ide azt a bizonyítványt.

LELIO
Tessék.

BALANZONI
Az utóbbi három hónapban persze elkötelezhette magát.

LELIO
Végig Velencében voltam.

BALANZONI
Mi erre a bizonyíték?

LELIO
A világ minden kincséért sem hazudnék többet.

BALANZONI
Szólok a lányomnak. Ha ő is úgy akarja, legyenek boldogok. (El)

LELIO
(félre) Ez mestervágás volt. Ha megnősülök, Cleonice már nem követelőzhet.

OTTAVIO
Lelio úr, üldözi a szélhámosok szerencséje.

LELIO
Barátom, halasszuk el a holnapi verekedést.

OTTAVIO
Miért?

LELIO
Én most egy másfajta párbajban reménykedem.

BALANZONI
(Rosaurának) Itt van Lelio úr, feleségül akar; mit szólsz hozzá, lányom?

ROSAURA
De hiszen az előbb azt mondta, hogy nős.

BALANZONI
Rosszul tudtam. Még független.

ROSAURA
Én nem is hittem el róla, hogy ekkora csúfságra képes.

LELIO
Magának nem tudnék hazudni, drága Rosaura, annál sokkal jobban szeretem.

ROSAURA
Azért megpróbálta!

BALANZONI
Most már ne bolygassuk. Hozzámégy?

ROSAURA
Hát, ha hozzáad...

PANTALONE
Bocsánat, Doktor úr. Mit keres itt a fiam?

BALANZONI
Megmondhatom. Elégtételt ad a házamnak az uraságodtól elszenvedett sérelemért.

PANTALONE
Éntőlem? Mit csináltam én?

BALANZONI
Nősnek mondta a fiát, hogy kibújhasson az ígérete alól.

PANTALONE
Nősnek mondtam, mert ő nősnek állította be magát.

LELIO
Most már ne feszegessük. Apámuram, elveszem a menyasszonyt, akit szánt nekem. Mindenki meg van elégedve. Kár a szóért, jobb, ha hallgat.

PANTALONE
Kár a szóért, te zsivány? Jobb, ha hallgatok?... Nézze csak, doktor úr, ezt a levelet, aztán döntse el maga, lesz-e ebből a házasságból valami. (átadja Balanzoninak Cleonice levelét)

LELIO
Az a levél nem nekem szól.

BALANZONI
Gratulálok, Lelio úr! Több mint két hónapja Velencében van? Még nem kötelezte el magát? Független? Szabad, mint a madár? Rosaura, hagyd ott azt az alávaló gazembert. Három hónapig Rómában szélhámoskodott, és eljegyezte Cleonice Anselmit. Nem vehet el más nőt. Becstelen hazug, szemtelen csaló!

LELIO
Minthogy apám így szégyenít, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az a nő egy szánalmas némber, római tartózkodásom röpke három napja alatt találkoztam vele. Egyik este kissé fejembe szállt a bor, azt se tudtam, mit beszélek, és ezt használta ki: behálózott és kicsikarta tőlem a házassági ígéretet; tanúim vannak rá, hogy nem voltam beszámítható.

BALANZONI
Időbe kerül, míg ezt kiderítjük, addig is szíveskedjék elhagyni a házamat.

LELIO
Tönkre akar tenni? Nem bírom ki az én drága Rosaurám nélkül.

BALANZONI
Minél inkább kiismerem uraságodat, annál biztosabb vagyok benne, hogy csak a szája jár, a lányom egyáltalán nem érdekli.

LELIO
Engem nem érdekel? Kérdezze csak meg őt? Mondja el, Rosaura kisasszony, milyen figyelmes voltam ebben a pár napban. Mesélje el, milyen gyönyörű szerenádot adtam tegnap este, és azt is, hogy egy szonettben milyen őszintén felfedtem magam.

FLORINDO
Doktor úr, Rosaura kisasszony, engedjék meg, hogy feltárjam egy mindeddig féltve őrzött titkomat. A napokban több apró figyelmességgel is jelét adtam a hódolatomnak, de valami csaló mint sajátjaival dicsekszik velük. Ezek után, úgy látom, nem titkolhatom tovább: én adtam a szerenádot, és én írtam a szonettet.

LELIO
Hazudik.

FLORINDO
(két papírt ad Rosaurának) Ez a canzonettám, ez pedig a szonettem piszkozata. Kérem, Rosaura kisasszony, nézze meg.

BRIGHELLA
Ha megengedi, doktor úr, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Florindo úr parancsára én rendeltem meg a szerenádot, és ott voltam, amikor saját kezűleg feldobta a szonettet az erkélyre.

BALANZONI
Ehhez mit szól, Lelio úr?

LELIO
Szerintem nagyon mulatságos. Ennél különb komédiát kitalálni sem tudtam volna Rosaura kisasszonynak. Egy sótlan mamlasz szerenádot ad, és nem fedi fel magát. Szonettet ír, feldobja az erkélyre, elbújik és mélyen hallgat; meg kell szakadnom a nevetésben. És akkor jövök én, hogy még mulatságosabb legyen a helyzet, és a szellemes ötleteimmel kiugratom a nyulat a bokorból. Óhajt valamit, Inkognitó úr? Elkésett a bemutatkozással, Rosaura kisasszony az enyém, engem szeret, rajtunk az apai áldás, és én most uraságod előtt már a vőlegényeként nyújtok neki kezet.

PANTALONE
(félre) Hogy nem sül le a képéről a bőr!

BALANZONI
Megálljon, uram, lassan azokkal a szellemes ötletekkel! Jól értettem, Florindo úr, szerelmes Rosaura lányomba?

FLORINDO
Igen, uram, csak eddig nem mertem színt vallani.

BALANZONI
És te, lányom, hozzámennél Florindo úrhoz?

ROSAURA
Boldogan. Egy ilyen megrögzött hazugnak, mint Lelio, semmi pénzért nem lennék a felesége.

PANTALONE
(Félre) Ezt kellett megérnem. Legszívesebben kitekerném a nyakát.

LELIO
No de Rosaura kisasszony! Megígérte, nem léphet vissza!

BALANZONI
Vegye csak el azt a római hölgyet!

LELIO
Egy könnyen kapható nő engem nem kötelezhet házasságra.

ARLECCHINO
(Leliónak) Meneküljön, uram.

LELIO
Mi az?

PANTALONE
(Arlecchinónak) Mi történt?

ARLECCHINO
(Leliónak) Vége a hazudozásnak. A római nő uraságod után jött Velencébe.

BALANZONI
Ki ez a hölgy?

ARLECCHINO
Cleonice Anselmi kisasszony.

BALANZONI
Valami utcalány?

ARLECCHINO
Ugyan, dehogy. Róma egyik leggazdagabb kereskedőjének a lánya.

LELIO
Nem igaz, hazudik. Becsületszavamra.

OTTAVIO
Maga meg a becsületszó! A hamis esküdözéssel és bizonykodással elérte, hogy előttünk már se hitele, se becsülete.

BALANZONI
Ne is lássam többet itt!

PANTALONE
(Balanzoninak) Kikergeti a fiamat?

BALANZONI
Az ilyen fiú az apját is csak szégyeníti.

PANTALONE
Sajnos uraságodnak igaza van. Ez az alávaló szélhámos gazember tönkretette a házamat, és aláásta a tekintélyemet. Takarodj a szemem elől, te gyalázatos, csaló, leveszem rólad a kezem, többé látni sem akarlak! (El)

LELIO
Átkozott, undok, mocskos hazugságok! Még egy, és kitéplek, te hazug nyelv!

ROSAURA
(kiabál) Colombina!

COLOMBINA
Kisasszony.

Azonnal.

BALANZONI
Szégyellje magát!

LELIO
Ha még egyszer hazudni hall, joggal tekint utolsó gazembernek.

OTTAVIO
Szedje össze magát, ha tisztességes emberek közt akar élni.

LELIO
Ha ezután csak egyet is hazudok, megérdemlem a megvetésüket.

COLOMBINA
(a csipkét hozza dobozban) Tessék, itt van. (Átadja Rosaurának)

ROSAURA
(Leliónak nyújtja a dobozt). Fogja, Csaló úr, a csipkéje. Nem tartok igényt az ajándékára.

FLORINDO
Megálljon! Azt a csipkét én rendeltem.

BRIGHELLA
Úgy van, uram, tíz dukátba került. Én vettem meg, és én küldtem el a boltosinassal Rosaura kisasszonynak, szigorúan titokban tartva, hogy ki küldi.

ROSAURA
(visszaveszi) Szóval a szélhámos megint a más tollával ékeskedett.

LELIO
Florindo úr hallgatása hozta meg a kedvem, hogy éljek az alkalommal, próbáljak szerencsét két szép kisasszonynál. Először azért hazudtam, hogy könnyebben boldoguljak, csakhogy a hazugság természeténél fogva olyan szapora, hogy egyből mindjárt száz születik. Nem marad más hátra, elveszem azt a római lányt. Doktor úr, Rosaura kisasszony, tisztelettel bocsánatot kérek, és úgy éljek, hogy soha többé nem fogok hazudni. (El)

ARLECCHINO
Ezt a nótát már kívülről tudom. Soha többé nem hazudik, csak a szellemes ötleteit eregeti szabadjára.

BALANZONI
Akkor hát megvolnánk. Rosaura Florindo úrnak, Beatrice Ottavio úrnak adja a kezét.

OTTAVIO
Mi négyen boldogok is leszünk, mert őszinték az érzelmeink. Mindörökre maradunk az igazság szerelmesei, mert a hazugunk példáján megtanultuk, hogy a hazugság nevetségessé, árulóvá teszi és mindenkivel meggyűlölteti az embert; s hogy aki nem akar hazugságba keveredni, annak kevés beszédűnek, igazságszeretőnek és előrelátónak kell lennie.