Friedrich Schiller

Ármány és szerelem

Fordította: Vas István

A mű eredeti címe: Kabale und Liebe (1783)


ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS
ÖTÖDIK FELVONÁS


SZEMÉLYEK

VON WALTER, az első miniszter egy német fejedelem udvarában
FERDINÁND, a fia, őrnagy
VON KALB, udvarnagy
LADY MILFORD, a fejedelem kegyencnője
WURM, a miniszter magántitkára
MILLER, a muzsikus, városi zenész
MILLERNÉ
LUJZA, a leányuk
SOPHIE, a lady komornája
A FEJEDELEM KOMORNYIKJA
MELLÉKALAKOK


ELSŐ FELVONÁS



ELSŐ JELENET

Szoba a muzsikus házában.
Miller feláll a székről, és félreteszi csellóját,
Millerné még hálóköntösben ül az asztalnál, kávét iszik.

MILLER
(gyors léptekkel fel-alá jár) Elég volt! Most már nem babra megy a játék. Hírbe hozzák a lányomat a báró miatt. Kihíresztelik a házamat. A miniszter megneszeli és - száz szónak is egy a vége, kiadom az úrfi útját.

MILLERNÉ
Nem te csalogattad ide, nem te tukmáltad rá a lányodra!

MILLER
Hát ki tartja számon, hogy én csalogattam-e ide, hogy én tukmáltam-e rá a lányomat? Én vagyok a ház ura. Nekem kellett volna elővennem azt a lányt. Nekem kellett volna jobban a körmére néznem az őrnagy úrnak - vagy tüstént besúgni a papa őexcellenciájának, hogy miben sántikál. Így meg az ifjú báró megússza a dolgot egy kis fejmosással, no persze, de a vihar a nyavalyás muzsikus fejére zúdul.

MILLERNÉ
(felhörpinti a kávét) Papperlapap! Mi történhetik veled? Ki vádolhat téged? Te csak a mesterségedet folytatod, és onnan szeded össze a tanítványaidat, ahonnan lehet.

MILLER
Persze, persze, de mondd meg nekem, mi lehet ebből az egész coniugatióból? El nem veheti a lányt, nem, erről szó sem lehet, az meg, hogy - Isten őrizz! - Jó lesz felébredni! - Nos, csak annyit mondhatok, egy ilyen mössziő Von, aki erre meg amarra már sok lében kanálkodott, tudja a kánya, mibe mártogatta bele magát, ügyes kalóz létére azért egyszer az édes vizeken is hajókázna. Csak vigyázz! Vigyázz! De ha még hátul is szemed lenne és ha minden csepp vérük mellett ott silbakolnál, akkor is az orrod előtt szédíti el, megejti, elcsábítja a lányodat, aztán megcsúfoltan otthagyja, az meg pártában hervad el, vagy ha megtetszik neki a mesterség, hát folytatja - (Öklét felemeli arca elé.) Jesszus!

MILLERNÉ
Az irgalmas Isten őrizzen ettől.

MILLER
Hát van is rá szükségünk! Mert mit akarhat egy ilyen széltoló? A lány szép, karcsú, csinosan mozog. Hogy mit tartogat a frizurája alatt? Nálatok, asszonyszemélyeknél nemigen nézik, hogy mi van a padláson, ha a földszintet jól berendezte az Úristen. Ha aztán az én ugrifülesem ezt is kiszimatolja - na, akkor hirtelen kiismeri magát, akár Rodney - ha francia szagot érez, és akkor ki lehet bontani minden vitorlát, és - nem is haragszom érte. Emberek vagyunk. No, persze.

MILLERNÉ
Csak olvasnád azokat a csodaszép leveleket, amiket a lányodnak írt a méltóságos báró. Mennybéli Atyám! Napnál világosabban látszik belőlük, hogy csak az édes lelkébe szerelmes.

MILLER
Üres locsogás! Dicsőíteni a mennyországot, jóllakni a földön! A szép ajakról várjuk a csókot, de csak a jó szívecskének könyöröghetünk. Hát én nem ezt csináltam? Ha már annyira belekeverednek, hogy a lélek azt mondja: slussz, átveszi a szót a vér, hajlik rá a szív, s végül is az ezüst hold, az volt a kerítő.

MILLERNÉ
Csak nézd meg azokat a gyönyörű könyveket, amiket az őrnagy úr hozott. Mindig azokból imádkozik a lányod.

MILLER
(füttyent) Ecce. Imádkozik! Mit értesz te ahhoz! A természetes érzés nyers leve marja őkegyelmessége úri gyomrát, fel kell ereszteni előbb a literatúra pestises pokolkonyhájának művészi főzeteivel. Tűzbe ezzel a hitványsággal! Isten tudja, miféle magasságos firlefancot szív belőlük magába, az meg mint a kőrisbogár mérge futkos az ereiben, s megrendíti még azt a csipetnyi keresztényi eszét is, amit az apja végszükségben még úgy-ahogy összekapart számára. Azt mondom, tűzbe ezekkel a könyvekkel! Ördögi hóbortokkal töltik meg a lány fejét, addig csavarog ide-oda a fellegekben, míg végül haza sem talál, már megfeledkezik otthonáról, szégyelli, hogy csak Miller, a muzsikus az apja, s végül megfoszt egy törekvő, tiszteletre méltó vőtől, akit igen szívesen tekintettem volna családtagnak. Nem! Átkozott legyek, ha engedem. (Hevesen felugrik.) Tüstént pontot kell tennem az i-re, és az őrnagy, igen, az őrnagynak én fogom megmutatni, hogy az ácsmester hova rakta az ajtót, s kívül tágasabb. (Indul kifelé.)

MILLERNÉ
Miller, legyen eszed! Mennyi pénzt ér a sok ajándék -

MILLER
(visszajön, és megáll Millerné előtt) A lányom vérdíja? Ördög a kontyodra, gyalázatos kerítőnő! Inkább házról házra járva muzsikálok a betevő falatért, inkább összetöröm a csellómat, és szemetet fuvarozok vele, mielőtt hozzányúlok a pénzhez, ami a lányom életének és boldogságának az ára. Ha felhagynál azzal az örökös kávészürcsöléssel és tubákszippantgatással, majd nem kellene a lányod szépségét vásárra vinned. Akkor is megvolt a betevő falatunk meg a tisztességes ruhánk, amikor még nem díszelgett nálunk ez a kelekótya fenegyerek.

MILLERNÉ
Csak nem kell ajtóstul rohannod a házba. Nem kell mindjárt félreverni a harangokat. Hiszen én csak annyit mondtam, hogy ne rontsuk el az őrnagy úr kedvét, mert mégiscsak a miniszter fia.

MILLER
No, látod! Kiugrott a nyúl a bokorból! De bizony, éppen azért, még ebben a minutában kipakolok. A miniszter, ha igazi édesapa, csak hálás lesz érte. Keféld ki tüstént a vörös bársonykabátomat, én meg jelentkezem kihallgatásra őméltóságánál. Megmondom neki: "A kegyelmes úr fia szemet vetett a lányomra. Az én lányom nem elég jó arra, hogy a kegyelmes úr fia elvehesse, de arra meg túl jó, hogy a szeretője legyen, és punktum! Nevem Miller!"



MÁSODIK JELENET

Wurm titkár, Miller, Millerné

MILLERNÉ
Ó, jó reggelt, szekertárius úr! Nagyon örvendünk a szerencsének.

WURM
Részemről a szerencse, részemről, nénémasszony! De az én polgári személyem mi örömet okozhat ott, ahol magas rangú gavallérok kegye sugárzik?

MILLERNÉ
Ugyan, szekertárius úr, miket beszél! Azért, mert Walter őrnagy úr őméltósága időnként meglátogat bennünket, mi nem nézünk le senkit!

MILLER
(bosszúsan) Asszony, adj széket a titkár úrnak! Tegye kényelembe magát, földi!

WURM
(leteszi kalapját és botját, leül) Nohát, nohát! És hogy érzi magát az én jövendőbelim - Vagy talán a volt jövendőbelim? Nem gondolnám, hogy - de hát nem is láthatom Lujza kisasszonyt?

MILLERNÉ
Köszönöm a kérdését, szekertárius úr. De az én lányom egy cseppet sem gőgös.

MILLER
(bosszúsan oldalba löki a könyökével) Asszony!

MILLERNÉ
Igazán sajnáljuk, hogy a lányomnak nem lehet szerencséje a szekertárius úrhoz. De éppen misére ment.

WURM
Valóban, valóban örülök ennek. Jámbor keresztény nő lesz hát a feleségem.

MILLERNÉ
(előkelősködve, ostobán mosolyog) Bizony, szekertárius úr - de látja -

MILLER
(szemmel látható zavarban meghúzza felesége fülét) Asszony!

MILLERNÉ
Ha valami mással lehetnénk szolgálatára, igen boldogok lennénk, szekertárius úr -

WURM
(savanyú képpel) Mással? Khm - khm - Köszönöm szépen, khm!

MILLERNÉ
Azonban, amint valószínűleg a szekertárius úr is belátja -

MILLER
(mérgében hátba vágja a feleségét) Asszony!

MILLERNÉ
Ami jó, az jó, de száz arany csak több, mint egy arany. Nem állunk útjába az egyetlen gyermekünk szerencséjének. (Hirtelen paraszti gőggel.) De hiszen megért engem a szekertárius úr?

WURM
(nyugtalanul mozgolódik a széken, füle tövét vakarja, kézelőcsipkéjét és ingfodrát huzigálja) Hogy megértem? Én? No, ugyan - persze - hogyan tetszik érteni?

MILLERNÉ
Hát - hát, azt gondolom - úgy hiszem - (Köhécsel.) Ha már az Úristennek abszolútum a szándéka, hogy nagyságos úrnő legyen a lányomból -

WURM
(felpattan) Micsoda? Mit tetszik mondani?

MILLER
Maradjon ülve, maradjon ülve szekertárius úr! Ez az asszony egy gágogó liba! Honnan veszi azt a nagyságos úrnőt? Kutyaugatás, szamárordítás nem hallatszik a mennyországba!

MILLERNÉ
Mocskolódj csak, amennyi jólesik. Tudom, amit tudok - és amit az őrnagy úr mondott, az úgy van.

MILLER
(felugrik, hegedűjéhez kap) Fogod be végre a szádat? A fejeden törjem szét a csellómat? Mit tudsz te? Mit mondhatott az őrnagy? Ügyet se vessen erre a locsogásra, öcsémuram - te pedig tisztulj a konyhádba! Kérem, ne gondolja rólam, hogy olyan közeli rokonságban vagyok Bolond Istókkal, hogy lányostul fel akarok kapaszkodni az uborkafára. Csak nem hiszi ezt rólam, szekretárius úr?

WURM
Nem is érdemelném ezt a tanár úrtól. Én kegyedet mindig szavatartó férfiúnak ismertem, és vonzalmam a lányához úgyszólván már meg volt pecsételve. Van tisztes hivatalom, eleget jövedelmez ahhoz, hogy megéljek belőle, a kancellár kedvel, s ha magasabbra törekszem, bizonyára nem tagadja meg kellő ajánlását. Láthatja uraságod, hogy komolyak a szándékaim Lujza kisasszonnyal, de ha egy széltoló nemes úrfi megszédítené -

MILLERNÉ
Szekretárius úr, ha szabad kérnem, válogassa meg a szavait!

MILLER
Fogd be a szádat, azt mondom! Oda se neki, öcsémuram! Nem változott itt semmi. Amiben múlt ősszel megállapodtunk, ma is vállalom. Én semmire sem kényszerítem a lányomat. Ha magának nyújtja a kezét, helyes, jól van, az ő dolga, hogyan lesz magával boldog. Ha meg nemet mond - annál jobb - akarom mondani, Isten neki, hát majd szépen zsebre dugja a kosarat, és iszik egyet az apjával. Elvégre a lány él majd a titkár úrral, nem én. Miért varrjak a nyakába puszta önzésből olyan embert, akit sehogy sem szenvedhet? Hogy vénségemre űzött vadként hajszoljon az ördög, hogy minden korty borral azt nyeljem, minden kanál levessel azt faljam: gazember vagy, tönkretetted a gyereked életét?

MILLERNÉ
Egy szó, mint száz, én pedig ebbe abszolút bele nem egyezkedem! Az én lányom magasabb rangra érdemes, és ha az uramat leveszik a lábáról, megyek a törvényszékre!

MILLER
Azt akarod, hogy minden csontodat összetörjem, te kereplő?

WURM
(Millerhez) Az apai tanácsnak nagy hatása lehet a lányra, és - remélhetőleg becsül engem, Miller uram?

MILLER
A mennykőbe! A lány becsülje magát, ne én! Az, ami nekem, vén madárijesztőnek tetszik a titkár úrban, még nem biztos, hogy egy válogatós kislánynak is ízlik. Csalhatatlan biztonsággal meg tudnám mondani, ér-e valamit a titkár úr a zenekarban - de egy fehérszemély szíve kemény dió, azt talán még a karmester sem tudná feltörni! Hát kimondom, ami a szívemet nyomja, öcsémuram! - Faragatlan, szókimondó német ember vagyok - az én apai tanácsomban nem lenne köszönet. Én nem ajánlok a lányomnak senkit, de magáról egyenesen lebeszélem, szekretárius úr. Engedelmet kérek, hadd fejezzem be a mondókámat. Az a széptevő, aki a lány apját hívja segítségül - már megbocsásson -, egy lyukas mogyorót sem ér! Ha férfi a talpán, akkor csak szégyellheti, hogy ilyen begyöpösödött úton közölje érzéseit szerelmével. Ha meg nincs elég bátorsága hozzá, hogy maga beszéljen a lánnyal, hát közönséges anyámasszony katonája, ilyen pedig nem illik a mi Lujzánkhoz. Igenis! Az apja háta mögött kell a lányt megnyerni. Annyira kell vinni a dolgot, hogy a pokolba kívánja apját-anyját, ha miattuk kellene elhagynia a választottját, vagy hogy maga a lány jöjjön, boruljon az apja lábához, és könyörögjön szívszerelméért, vagy az Isten nevében akár a legszörnyűbb halálért, igen, erre képes rávenni egy lányt az igazi férfi, ez a szerelem, s aki ezt nem éri el egy fehérszeméllyel, az menjen, és bújjon az anyja köténye mögé.

WURM
(veszi kalapját, botját és már távozóban mondja) Köszönöm, Miller úr!

MILLER
(néhány lépést utánamegy) Ugyan mit? Hiszen nem is kínáltuk semmivel, szekretárius úr! (Visszatér.) Csak megy, mint a kuka. Mindjárt felkavarodik az epém, és elönt a fekete méreg, ha ezt a tökéletlen tollrágót látom. Felemás pofájú, undorító figura, mintha egy rongyszedő hajította volna az Úristen világába. Az a szúrós kis patkányszeme, az a lángvörös haja, hozzá még az előreugró álla, mintha csak itt ragadta volna meg ezt a kontármunkáját a természet, hogy mérgesen a sarokba vágja, mert úgysem ér semmit! Nem, semhogy egy ilyen hitvány alaknak dobjam oda a lányt, inkább legyen - uram, bocsá -

MILLERNÉ
(dühösen kiköp) Ronda kutya! De várj, majd befogatom azt a mocskos szádat!

MILLER
De te is, azzal a kórságos báróddal! Alaposan felhecceltél, felpaprikáztál vele. Akkor vagy a legtökéletlenebb, amikor okos szeretnél lenni, az Isten szerelméért. Mire való volt az a locsogás a nagyságos úrnőről meg a lányodról? Ismerem én a himpellért! Ennek kötsz te effélét az orrára? Hát azt akarod, hogy holnap már a piacon trombitálják ki? Hiszen ez az úriember egyebet sem tesz, mint szaglálódik az emberek háza táján, pincemesterről és szakácsról konverzál, s ha egy meggondolatlan szót sikerül elkapnia, puff neki, azon melegében megtudja a fejedelem, a szeretője meg a miniszter, és máris lecsap a sistergő istennyila.



HARMADIK JELENET

Miller Lujza jön, kezében könyv. Miller, Millerné

LUJZA
(leteszi a könyvet. Millerhez lép, megfogja a kezét) Jó reggelt, édesapám!

MILLER
(melegen) Jól van, édes Lujzám. Örülök, hogy nem feledkezel meg a teremtődről. Maradj mindig ilyen, az ő keze oltalmazni fog.

LUJZA
Ó, apám, nagy az én bűnöm! Anyám, ő még nem volt itt?

MILLERNÉ
Kicsoda, gyermekem?

LUJZA
Ó, mindig elfelejtem, hogy rajta kívül is élnek emberek. Olyan zavart vagyok. Nem volt itt Walter?

MILLER
(komolyan, bánatosan) Azt hittem, Lujzám, hogy ezt a nevet a templomban felejted.

LUJZA
(egy ideig mereven nézi apját) Értelek, apám, ez a szó úgy hasít belém, mint a tőr, de most már késő. Nem tudok már imádkozni! Isten és Ferdinánd tépi kétfelé vérző lelkemet, és én félek - úgy félek! (Kis szünet után.) De nem, nem úgy van, apám! Hiszen egy művésznek is az a legnagyobb dicsérete, ha elmerülünk az alkotásában, és megfeledkezünk az alkotóról. Hát Isten ne érezne gyönyörűséget, ha a remekművét annyira csodálom, hogy rá, a művészre nem gondolok.

MILLER
(bosszúsan egy székbe veti magát) Itt van, ni! Zsendül már a sok istentelen olvasmány gyümölcse!

LUJZA
(nyugtalanul lép az ablakhoz) Hol járhat most? Előkelő kisasszonyok láthatják, hallhatják a hangját, én pedig egyszerű lány vagyok, engem elfelejt. (Megijed saját szavaitól, apjához rohan.) Nem! Nem! Bocsásson meg, apám! Nem siratom a sorsomat. Olyan kevéssel beérem - csak gondolhassak rá - ennyit kérek. Boldogan lehelném ki életemet, ha utolsó sóhajom az ő arcát hűsítené. Virágzó ifjúságom, ez a szerény kis ibolya, örömmel halna meg, ha ő tiporná el. Én ezzel is beérem, apám! Hát a büszke, hatalmas nap megbüntetheti a fényében fürdő bogárkát?

MILLER
(megrendülve támaszkodik széke karfájára, elfödi arcát) Hidd el, Lujzám, azt a pár évet, ami még hátravan az életemből, szívesen feláldoznám, ha soha nem láttad volna az őrnagyot.

LUJZA
(rémülten) Mit mond, apám? Nem, ezt apám nem tudhatja, hogy Ferdinánd az enyém, nekem teremtette a szerelmesek gondviselése. (Megáll, elgondolkodik.) Mikor először megláttam, gyorsabban arcomba szökő vérem minden dobbanása azt kiáltotta: "ez ő!" És a lelkem is ráismert, felismerte, azt, aki addig a hiánya volt, és csalhatatlanul megmondta: "ez ő!" Ó, hogy visszhangzott körülöttem az egész világ! A lelkemben akkor derengett az első hajnal. Ezer új érzés fakadt belőle, mint tavasz jöttén ezer virág a földön. Nem láttam körülöttem a világot, de emlékszem, soha olyan szép nem volt, mint akkor. Istenre sem gondoltam többé és mégis: soha nem szerettem annyira, mint akkor.

MILLER
(hozzásiet, szívére öleli) Lujzám - drágám - szeretett gyermekem - odaadnám érted megtört ősz fejemet - életemet, mindent, mindent - De az őrnagyot, Isten a tanúm, nem adhatom neked soha! (El.)

LUJZA
De én sem akarom őt már, apám! Egyetlen álmom volt - Ferdinánd - megérte szűken mért életemet. Ezen a földi világon lemondok róla. De ott, apám - ott, ahol a rangkülönbségek falai leomlanak, ahol lehullanak rólunk az osztályok gyűlölt bilincsei, ahol az ember: ember és semmi más - Semmit sem viszek magammal, csak tisztaságomat, hiszen ott - apám annyiszor mondta - semmivé lesz a drágakő és a pompázatos rang, ha eljön Isten, aki a szíveket vizsgálja. Ott gazdag leszek. Ott a könnyeim diadalokká válnak, ott őseink helyett a szép gondolatainkat kérik számon. Ott előkelő leszek, anyám! Ott ő sem lesz különb a kedvesénél!

MILLERNÉ
(felugrik) Lujza! Az őrnagy! Most ugrik át a kerítésen! Hova bújjak?

LUJZA
(remegni kezd) Maradjon, anyám!

MILLERNÉ
Istenem! Ebben a ruhában? Szégyen! Így nem jelenhetek meg őméltósága előtt (El.)



NEGYEDIK JELENET

Ferdinánd von Walter, Lujza

Ferdinánd Lujzához rohan, aki sápadtan, erőtlenül roskad egy székbe,
megáll előtte, egy ideig szótlanul nézik egymást. Szünet

FERDINÁND
Milyen sápadt vagy, Lujza.

LUJZA
(feláll, átöleli) Nem, semmi, semmi bajom. Hiszen itt vagy. Már elmúlt.

FERDINÁND
(megfogja és ajkához emeli Lujza kezét) És szeret még az én Lujzám? Az én szívem nem változott tegnap óta, de a tiéd sem? Csak egy pillanatra jöhettem, látni akartam mosolyodat, hadd ragadjon át rám is. De nem vagy jókedvű!

LUJZA
De igen, az vagyok, szerelmem!

FERDINÁND
Az igazat mondd! Nem vagy vidám! Gyémánttiszta lelked átlátszó, mint a víztükör. (Gyűrűjét mutatja.) Ha csak egy lehelet homályosítja el, azt is észreveszem, a te gondolatodat is meglátom az arcodon. Mi történt veled? Áruld el! Csak ezt a tükröt lássam ragyogni, az egész világ fölött kiderül az ég. Mi bánt, Lujzám?

LUJZA
(egy ideig némán és jelentőségteljesen néz rá, aztán fájdalmasan) Ferdinánd! Ferdinánd! Ha tudnád, mennyire nem illenek ilyen ragyogó szavak hozzám, az egyszerű polgárlányhoz.

FERDINÁND
(megüközve) Mi ez? Kedvesem! Miket beszélsz? Hogy jut ilyesmi eszedbe? Te az én Lujzám vagy! Ki mondta neked, hogy más is lehetsz? Látod, mennyire elhidegültél? Ha igazán szerelmes volnál, időd sem lenne ilyesmin töprengeni. Engem cserbenhagy a józan eszem, ha látlak, és csak álmodozni tudok, ha távol vagyok tőled, neked pedig a szerelem mellett még töprengésre is jut időd? Szégyelld magad! Minden percet, amit búsulásra pazarolsz, a kedvesedtől raboltál el.

LUJZA
(megragadja Ferdinánd kezét, tagadóan int) El akarsz kábítani Ferdinánd? El akarod fordítani szememet az örvényről, amibe pedig menthetetlenül bele kell szédülnöm. Látom a jövőt! A hírneved - a hivatásod - atyád - az én semmiségem! (Megrémül, és hirtelen elbocsátja Ferdinánd kezét.) Ferdinánd! A végzet lebeg felettünk! Elválasztanak egymástól!

FERDINÁND
Elválasztanak? (Felugrik.) Lujza, honnan sejted ezt? Elválasztanak - minket? Ki tépheti el két szív szövetségét, ki választhatja szét egy akkord hangjait? Nemes ember vagyok - lássuk, mi az ősibb: adománylevelem vagy a világmindenség örök rendje? Mi hitelesebb, a címerem vagy az isteni írás Lujzám szemében: Ezt az asszonyt teremtettem ennek a férfinak! A miniszter fia vagyok? Épp azért! Az apám zsarnoksága miatt rám szórt átkokat csak a szerelem teheti jóvá!

LUJZA
Ó, nagyon félek tőle - az apádtól!

FERDINÁND
Én semmitől sem félek - semmitől, csak a te szerelmed elmúlásától. És ha hegyekké tornyosulnak köztünk az akadályok, akkor is csak lépcsőfokok lesznek Lujzám karjai felé. Az akadályok még vonzóbbá tesznek, Lujzám, a vihar csak felkorbácsolja a szerelmet. Ne aggódj többé, édesem! Őrködöm feletted, őrizlek, mint föld alatti kincseit a mesebeli sárkány! Bízd rám magadat! Nincs szükséged más őrangyalra. Közéd és a balsors közé állok, felfogom a neked szánt csapásokat, az öröm minden cseppjét neked gyűjtöm össze és a szerelem kelyhében nyújtom át. (Gyengéden átöleli.) Az én karomra támaszkodj, úgy lebegj át az életen, Lujzám! Az ég, ahonnan földre szálltál, megszépülten nyer majd vissza, és ámulva látja, hogy egyedül a szerelem hatalma formálja tökéletessé a lelkeket.

LUJZA
(mélységes megrendüléssel eltolja magától) Ne, ne tovább! Kérlek, ne beszélj erről! Ha tudnád - ó, engedj - nem tudod, hogy reményeid szívemet marcangolják, mint a fúriák. (Távozni készül.)

FERDINÁND
(feltartóztatja) Lujzám! Mi ez? Milyen változás ez nálad?

LUJZA
Már elfelejtettem ezeket az álmokat, és boldog voltam. De most, mától fogva, életem nyugalmának vége. Esztelen kívánságok - ó, tudom, hogy azok - tombolnak a lelkemben. Menj! Isten bocsásson meg neked! Lángba borítottad békés, fiatal szívemet, és most már soha semmi sem olthatja ki a tüzet. (Kirohan, Ferdinánd szótlanul követi.)



ÖTÖDIK JELENET

A miniszter palotája. A miniszter, nyakában érdemrend, mellén kitüntetés. Wurm

MINISZTER
Komoly szerelmi ügye? Az én fiamnak? Nem, Wurm, erről nem tud engem meggyőzni.

WURM
Kegyesedjék excellenciád megparancsolni, hogy bebizonyítsam.

MINISZTER
Hogy polgári söpredék körül forgolódik - udvarol - esetleg érzelmekről is beszél neki - ilyesmit lehetségesnek tartok - lehetségesnek, sőt megbocsáthatónak - de azt, hogy - méghozzá azt mondja, hogy egy közönséges muzsikus lányának?

WURM
Millernek, a zenetanárnak a lánya.

MINISZTER
Csinos? Ámbár ez nem is lehet másként.

WURM
(élénken) Csodálatosan szép, szőke gyermek. Nem akarok túlozni, de az udvar szépségei között is feltűnést keltene.

MINISZTER
(nevet) Maga azt mondta, Wurm, hogy szintén szemet vetett rá - hát látom is. De látja, kedves Wurm, az, hogy a fiamnak tetszik ez a nőszemély, valószínűvé teszi, hogy őt sem gyűlölik éppen a hölgyek. Ezzel elérhet egyet-mást az udvarnál. Azt mondja, a lány szép; örülök, hogy a fiamnak jó az ízlése. Ha tisztességes szándékot színlel, és úgy szédíti ezt a bolond lányt - még jobb! Legalább látom, hogy elég okos tud lenni, ha az érdeke kívánja. Még miniszter is lehet belőle. Ha meg eléri a célját - nagyszerű - látszik, hogy szerencsés fickó! Végül, ha a komédia egy egészséges fiúunokával zárul, megiszom eggyel több palack malagát családfám jó reménységére, és kifizetem az erkölcsbírságot a fiam lotyója helyett.

WURM
Én csak azt kívánom, hogy ne búfelejtőül folyamodjék excellenciád ahhoz a palack malagához.

MINISZTER
(komolyan) Wurm, jegyezze meg magának, hogy ha én egyszer hiszek valamit, akkor azt makacsul hiszem, ha pedig haragszom, akkor már dühöngök is. Mulatok rajta, hogy fel akar ingerelni. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy szívesen lerázná a vetélytársát. Elhiszem, hogy nehezen tudná a lánynál kiütni a nyeregből - hát engem próbál felhasználni madárijesztőnek. Igazán érthető. Az meg, hogy milyen pompásan ért a cselszövéshez, valóban csodálatra méltó. Csakhogy, kedves Wurm, engem bizony ki kell hagynia a játékból, érti, csak addig mehet a fifikáival, ameddig az én alapelveimet nem keresztezi!

WURM
Megbocsásson, kegyelmes uram! Hiszen, ha valóban szerepet játszana a féltékenység ebben az ügyben, legfeljebb a szemem lenne áruló, a szájam soha.

MINISZTER
Azt ajánlanám, hallgasson mind a kettő. Ostoba maga, Wurm, hát mi kára van abból, hogy az aranyakat nem egyenesen a pénzverdéből kapja, hanem átmentek már a bankár kezén? Vigasztalja az itteni nemesség példája - már akár köztudomású ez, akár nem - de biztosíthatom, hogy köreinkben ritkán kötünk olyan házasságot, ahol a vőlegény paradicsomát legalább fél tucat vendég - vagy inas - mértani pontossággal le ne tudná írni.

WURM
(meghajol) Ezen a téren, kegyelmes uram, szívesebben maradok egyszerű polgár.

MINISZTER
Azonfelül rövidesen meglesz az az öröme, hogy vetélytársát szépecskén visszatromfolhatja. Ott van a javaslat a kabinet előtt, hogy ha megérkezik az új hercegnő, látszólag elbocsátják lady Milfordot - és, hogy a csalás tökéletes legyen, még férjhez is kell adni. Tudja, Wurm, mennyire függ a tekintélyem a lady befolyásától az udvarnál, s különben is számomra ugródeszka a fejedelmi szerelem hajlandósága. A herceg férjet keres lady Milfordnak. Megtörténhetik, hogy jelentkezik valaki, megköti az alkut, a hölggyel együtt megnyeri a fejedelem kegyét, és nélkülözhetetlenné teszi magát az udvarnál. A fejedelemnek továbbra is a családom hálójában kell maradnia - Ferdinándnak kell elvenni a ladyt! Elég világosan szóltam?

WURM
A szemem is szikrázik tőle. A miniszter bebizonyította, mennyivel erősebb az apánál. De ha az őrnagy is olyan engedelmes fiú, amilyen gyöngéd apa az apja, megtörténhetik, hogy protestál excellenciád javaslata ellen.

MINISZTER
Szerencsére még egyetlen tervem befejezése miatt sem kellett aggódnom, ha kimondtam, hogy "így legyen"! Nos hát, Wurm, térjünk vissza az előbbi pontra. Még ma délelőtt tudtára adom a fiamnak, hogy meg kell házasodnia. Meglátom majd, igazolja-e vagy megcáfolja az arckifejezése a maga gyanúját.

WURM
Kegyelmes uram, kérem, bocsásson meg! Fiaura kétségkívül komor arca éppúgy szólhat annak a menyasszonynak, akit excellenciád ajánl neki, mint a másiknak, akitől meg akarja fosztani. Arra kérem, tegyen vele komolyabb próbát. Csillogtassa meg előtte az ország legkívánatosabb házasságát, s ha igent mond, akkor ítéltesse Wurm titkárt háromévi várfogságra, nehéz vasban.

MINISZTER
(ajkába harap) Mi az ördög!

WURM
Pedig így van. A lány édesanyja - maga az együgyűség - ostobaságában sokat kifecsegett.

MINISZTER
(fel-alá jár, visszafojtja haragját) Jól van. Még ma reggel beszélek vele.

WURM
Kérem, ne felejtse el excellenciád, hogy az őrnagy excellenciád fia!

MINISZTER
Őt kímélni fogom, Wurm!

WURM
És azt se méltóztassék elfelejteni, hogy ez a szolgálatom, amely megszabadítja Excellenciádat egy nemkívánatos rokontól -

MINISZTER
Megérdemli azt a viszonzást, hogy magát egy bájos feleséghez juttassam. Meglesz.

WURM
(elragadtatással meghajol) Örökké a kegyelmes úr alázatos szolgája. (Indul.)

MINISZTER
De, Wurm - amiről most bizalmasan beszélgettünk - (Fenyegetően.) Ha eljár a szája -

WURM
(elneveti magát) Akkor kegyelmes uram napvilágra hozza a hamisítványaimat. (El.)

MINISZTER
Úgyis a markomban vagy! Saját gazemberséged pórázán vezetlek, mint a gyerekek a szarvasbogarat.

EGY KOMORNYIK
(belép) Kalb udvarnagy úr.

MINISZTER
Soha jobbkor. Szívesen látom. (A komornyik kimegy.)



HATODIK JELENET

Kalb udvarnagy pompás, de ízléstelen udvari öltözetben, kamarási kulcsokat visel,
azonkívül két órát, gyíklesőt és háromszögű kalapot, haját sündisznófrizurára fodoríttatja.
Nagy rikácsolással a miniszternek esik, és az egész nézőteret pézsmaillattal árasztja el.
A miniszter elébe megy

UDVARNAGY
(átöleli a minisztert) Ah, jó reggelt, kedvesem! Hogy aludt? Mit álmodott? Ugyebár megbocsát, hogy csak ilyen későn lehet szerencsém, de sürgős ügyeim - az étlap - meghívók - a mai szánkókirándulás társaságának arranzsálása - ah - azonkívül még a lever-n is jelen kellett lennem, és a fenségnek referálni az időjárásról.

MINISZTER
Persze, ilyenformán valóban nem jöhetett korábban.

UDVARNAGY
Amellett még egy gaz szabó is felültetett.

MINISZTER
És mégis tetőtől talpig elkészült?

UDVARNAGY
Ó, de ez még semmi! Ma egyik baleset a másik után ér. Hallgasson meg!

MINISZTER
(szórakozottan) Hihetetlen!

UDVARNAGY
Hallgasson meg! Alighogy kiszállok a kocsiból, megbokrosodnak a lovak, kirúgnak, toporzékolnak, úgyhogy - képzelje csak - az utca sara összevissza fecskendezi a nadrágomat. Mihez fogjak? Az Isten szerelmére, báró, képzelje magát az én helyembe! Ott állok. Késő van. Az út egy egész örökkévalóság - őfensége előtt pedig meg kell jelennem! Igazságos Úristen! De ekkor mi ötlik eszembe? Ájulást színlelek, eszeveszetten felraknak a kocsiba, lóhalálában haza, öltönyt váltok - visszarobogok - és képzelje - mégis én vagyok az első őfensége előszobájában. Mit szól ehhez?

MINISZTER
Pompásan rögtönzött, szellemes megoldás. De hagyjuk ezt, Kalb. Tehát beszélt már a herceggel?

UDVARNAGY
(fontoskodva) Teljes húsz és fél percig.

MINISZTER
Ez már valami! Akkor bizonyára tud egy fontos újságot?

UDVARNAGY
(kis szünet után komolyan) A fenség ma libapiszokszínű bolyhos gyapjúkabátot visel.

MINISZTER
Hihetetlen! Nos, marsall úr, én kellemesebb újságot tudok ennél. Nem tudja még, hogy lady Milford Walter őrnagy felesége lesz?

UDVARNAGY
Hihetetlen! És ez már elintézett dolog?

MINISZTER
Meg van pecsételve - és marsall úr nagyon lekötelezne, ha rögtön felkeresné a ladyt, előkészítené fiam látogatására, és az egész udvarban kikürtölné Ferdinánd elhatározását.

UDVARNAGY
Ó, ezer örömmel, kedvesem! Semmi sem érinthetne kellemesebben! Máris száguldok (Átöleli.) Isten vele, háromnegyed óra múlva az egész város tudja. (Kiszökdécsel.)

MINISZTER
(utánanevet az udvarnagynak) És még azt mondják, hogy az ilyen ember semmire sem jó. Most aztán vagy beleegyezik Ferdinánd, vagy az egész város hazudik. (Csönget, bejön Wurm.) A fiam jöjjön be. (Wurm el, a miniszter elgondolkozva jár fel és alá.)



HETEDIK JELENET

Ferdinánd, a miniszter, Wurm bejön, aztán távozik

FERDINÁND
Hívatni méltóztatott, atyámuram.

MINISZTER
Kénytelen vagyok hívatni a fiamat, ha örülni szeretnék a társaságának. Hagyjon magunkra, Wurm - Ferdinánd, már egy idő óta figyellek, de nem látom többé benned azt az élénk szívű, nyílt ifjút, akit olyan elragadónak találtam. Sajátságos ború fészkel az arcodon, kerülöd atyádat, kerülöd a hozzád illő társaságot. Pfuj! A te korodbeli ifjúnak könnyebb megbocsátani tíz kicsapongását, mint egyetlen komor gondolatát. Engedd át nekem a gondokat, édes fiam! Engedd, hogy én munkálkodjam a szerencséd megalapozásán. Ne törődj semmivel, csak az én terveimet ne hátráltasd. Ölelj meg, Ferdinánd.

FERDINÁND
Apám ma nagyon kegyes.

MINISZTER
Csak ma, te gézengúz? És milyen fanyar fintorral mondod! (Komolyan.) Ferdinánd, tudod-e, kinek a kedvéért léptem arra a veszélyes útra, mely a herceg szívéhez vezet? Kinek a kedvéért hasonlottam meg az éggel és a saját lelkiismeretemmel? Figyelj ide - a fiamhoz szólok, Ferdinánd -, kinek az útját egyengettem, amikor elődömet eltettem az útból? Kinek csináltam helyet? Olyan história ez, ami annál jobban marcangolja a bensőmet, minél gondosabban titkolom a világ előtt sérülésem okát. Figyelj, Ferdinánd, és találd ki! Kinek a javára teszem mindezt?

FERDINÁND
(rémülten hátrál) Csak nem az én kedvemért, apám? Csak nem az én fejemre hull egy gaztett véres visszfénye? Mindenható Isten! Én legyek a mentsége ilyen gonoszságnak? Inkább meg se születtem volna!

MINISZTER
Mi volt ez? Ezt még hajlandó vagyok annak a romantikus fejednek a számlájára írni! Ferdinánd! Nem akarom elragadtatni magamat, te szemtelen kölyök! Ez hát a jutalom álmatlan éjszakáimért? Soha nem szűnő gondjaimért? A lelkiismeretem örök gyötrelmeiért? Enyém a felelősség terhe, fejemen legyen az átok, sújtson hát az örök bíró karja engem. Te másodkézből jutsz a szerencsédhez, nem tapad vér az örökségeden.

FERDINÁND
(jobb kezét égre emeli) Ezennel ünnepélyesen lemondok arról az örökségről, ami a félelmetes apára emlékeztet.

MINISZTER
Hallod-e, fiatalember, ne hozz ki a sodromból. Ha a te elképzelésed szerint lenne berendezve a világ, örök életedre porban csúszó féreg maradhatnál.

FERDINÁND
Ó, apám, mennyivel jobb ott is, mint a trón körül csúszni-mászni.

MINISZTER
(haragját fékezi) Hm! Hát nekem kell erőszakolni a szerencsédet! Amire százan kétségbeesett erőfeszítéssel törekednek, az neked játszva az öledbe hull. Tizenkét éves korodban már zászlós voltál! Húszéves korodban őrnagy vagy! Én erőszakoltam ki a hercegnél az előmeneteledet. Most pedig leteszed az egyenruhát, és belépsz a minisztériumba! A herceg a titkos tanácsról beszélt - követségekről - rendkívüli kegyeiről! Ragyogó távlatok nyílnak előtted - később pedig egyenes út a trónhoz, ha ugyan a hatalom ér annyit, mint a külső jelei. Ez nem lelkesít téged?

FERDINÁND
Nem! Én a nagyságról és a boldogságról nem egészen úgy vélekedem, mint apám. Az a boldogulás csaknem mindig pusztulással jár együtt. Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége - könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyű lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé. Az én eszményem a boldogságról szerényen visszavonul saját szívembe. Itt vannak eltemetve az én vágyaim.

MINISZTER
Remek! Pompás! Kifogástalan! Harminc év után újra megleckéztetnek hát! Sajnos, ötvenéves vagyok, már túl kemény a fejem a tanuláshoz. De nem engedhetem, hogy ez a kiváló képességed parlagon heverjen, szerzek melléd valakit, akinek kedvemre elmondhatod ezeket a cifra bolondságaidat. Még ma rá kell szánnod magadat - igenis, még ma -, hogy megházasodjál.

FERDINÁND
(rémülten hátrál) Apám!

MINISZTER
Csak semmi ceremónia - bejelentettelek lady Milfordnál. Haladék nélkül felkeresed, és megmondod neki, hogy a vőlegénye vagy!

FERDINÁND
Annak a nőnek, apám?

MINISZTER
Ha ugyan ismered.

FERDINÁND
(magánkívül) Ki nem ismeri? Hiszen az egész hercegség botrányköve ez a nő. De nevetséges, hogy ezt a tréfát komolyan veszem, drága apám. Hát fiának nevezhet egy gazembert, aki elvesz egy törvényesen elismert szajhát?

MINISZTER
De még mennyire! Én magam is megkérném, ha nem lennék ötvenéves. Nos, hát apádnak nevezel egy ilyen gazembert?

FERDINÁND
Nem! Isten a tanúm, hogy nem!

MINISZTER
Becsületemre, ez már pimaszság! Olyan példátlan, hogy nem is vehetem rossz néven.

FERDINÁND
Kérem, apám, ne taszítson ilyen lelkiállapotba. Elviselhetetlen érzés, hogy ilyen ember fia vagyok!

MINISZTER
Kölyök, elment az eszed? Minden józan ember sóvárogna ezért a kitüntetésért, hogy uralkodójával osztozhassék.

FERDINÁND
Apám, rejtélyekben beszél. Azt mondja, kitüntetés - hogyan nevezheti kitüntetésnek azt, ami magát az uralkodót is lealjasítja? (A miniszter felnevet.) Nevethet, apám - nem hederítek rá. Milyen arccal nézzek a legutolsó kézműves szemébe, hiszen ha egyebet nem is, de a felesége szeplőtlenségét megkapja hozományul? Hogyan álljak a világ elé? Hogyan álljak a fejedelem elé? De még az a szajha is megvetne, ha becsülete égő foltjait az én gyalázatom takarná el!

MINISZTER
Honnan az ördögből szeded ezeket?

FERDINÁND
Apám, esküszöm mindenre, amit szent, egyetlen fiának a feláldozása nem teheti apámat olyan boldoggá, amilyen boldogtalan lesz a fia. Rendelkezzék az életemmel, ha az felfelé segíti a pályáján. Apámtól kaptam életemet, pillanatnyi habozás nélkül vetném áldozatul apám nagyságáért. De a becsületem! Ha ettől foszt meg, hát könnyelmű galádság volt, hogy az élettel megajándékozott, és együtt átkozom az apát és a kerítőt.

MINISZTER
(vállon veregeti Ferdinándot, barátságos hangon) Jól van, kedves fiam. Látom már, hogy egész ember vagy, és megérdemled a hercegség legjobb feleségét. Legyen a tiéd - még ma délelőtt eljegyzed Ostheim grófnőt.

FERDINÁND
(újból meghökken) Rászántad ezt az órát, hogy teljesen összezúzz?

MINISZTER
(fürkésző tekintettel) Pedig ez a házasság remélhetőleg nem foszt meg a becsületedtől?

FERDINÁND
Nem apám! Bárki más ember boldog lehet, ha Friderika von Ostheim grófnőt elnyerheti. (Magában, szörnyű zavarban.) Ha a gonoszsága megkímélt valamit a szívemből, azt most a jósága szaggatja szét!

MINISZTER
(még mindig mereven nézi) Várom, Ferdinánd, hogy kifejezd a háládat.

FERDINÁND
(hozzárohan, kezét hevesen megcsókolja) Apám, kegyessége lángra lobbantja lelkemet! Apám, forró hálát érzek a jó szándékáért! A választás kifogástalan - de nem tehetem - nem szabad - könyörüljön, apám - nem tudom a grófnőt szeretni!

MINISZTER
(egy lépést hátrál) Hopplá! Most megfogtalak, fiatal úr! Beleestél, ravasz képmutató, ebbe a csapdába? Így hát nem a becsületérzésed ágaskodik a lady ellen? Nem az ő személye gyűlöletes, hanem maga a házasság? (Ferdinánd kővé meredve áll, majd sarkon fordul, és ki akar rohanni.) Megállj! Hova rohansz? Ezzel a tisztelettel tartozol apádnak? (Az őrnagy visszafordul.) Bejelentettelek a ladynek. A hercegnek szavamat adtam. Tudja már az udvar és az egész város. Ha meghazudtolsz - a fejedelem, a lady, a város, az udvar előtt meghazudtolsz - hallod-e, kölyök - vagy ha nyomára jövök bizonyos históriának! - Hallod! - Megállj! Mitől tűnt el minden tűz az arcodból?

FERDINÁND
(halálsápadtan remeg) Micsoda? Nem, semmi, semmi, apám.

MINISZTER
(szörnyű tekintettel néz Ferdinándra) És ha volna valami, mégis! - És ha én kitalálnám, mi az oka ennek a makacsságnak? Hallod, fiú! Már a puszta gyanú is megőrjít. Azonnal eredj! Kezdődik az őrségváltás! Mire kiadják a jelszót, te már a ladynél leszel! - Ha én a sarkamra állok, megrendül az egész hercegség! Emberére talál bennem a te makacsságod. (Távozóban még visszatér egyszer.) Azt mondom, ott legyél, vagy menekülj a haragom elől! (El.)

FERDINÁND
(feleszmél tompa kábultságából) Elment! Hát apai hang volt ez? Igen, elmegyek hozzá - el akarok menni - beszélek vele - majd tükröt tartok eléje. És ha még akkor is azt követeled, hogy elvegyelek - te gyalázatos - az egész nemesség a hadsereg és a nép szeme láttára eltaszítalak - én, a fiatal német, ha fel is vértezed magadat Angliád minden gőgjével! (Elsiet.)


MÁSODIK FELVONÁS



ELSŐ JELENET

Lady Milford palotájának egyik terme, jobb felől pamlag, bal oldalt zongora.
Lady Milford hanyag, de elragadó reggeli öltözetben, még kibontott hajjal
rögtönözve zongorázik. Sophie, a komornája, az ablak felől jön

SOPHIE
A tisztek már mennek is el! Az őrségváltásnak vége, de az őrnagy urat még nem láttam.

LADY
(nagyon izgatott, feláll, és végigmegy a termen) Nem is tudom, mi van velem ma, Sophie, így még sohase voltam. Igazán nem láttad őt? Úgy látszik, neki nem sürgős. Úgy nyomja ez a szívemet, mintha bűnt követtem volna el. Menj, Sophie, nyergeltesd meg a legvadabb lovamat! Szabadba vágyom - embereket akarok látni és kék eget, hátha a lovaglástól könnyebb lesz a szívem.

SOPHIE
Ha milady nem érzi jól magát, miért nem hív társaságot? Rendezzen a herceg lakomát, állítsuk fel az hombre-asztalt milady pamlaga elé! Lesné csak a herceg és az egész udvar az én parancsaimat, nekem bizony semmi sem okozna fejfájást.

LADY
(a pamlagra veti magát) Ó, kímélj meg, kérlek! Minden óra felér egy gyémánttal, ha lerázhatom őket a nyakamról. Ilyen népséggel rakjam tele a szobámat? Komiszak, nyomorultak, elrémülnek egyetlen meleg, őszinte szavamtól. Szemük-szájuk tátva marad, mintha kísértet jelenne meg előttük. Bábjátékos drótján rángatódznak, könnyebben rángatom őket, mint a lovam gyeplőjét. Mihez kezdjek ilyen emberekkel. A lelkük, akárcsak a zsebórájuk, ugyanazt a taktust ketyegi. Minek is kérdezzem őket, amikor előre tudom, mit válaszolnak? Vagy üres szavakat váltsak velük, amikor tudom, hogy úgysem mernek az én véleményemmel ellenkezni? Látni sem akarom őket! Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha. (Az ablakoz lép.)

SOPHIE
De lady, a herceg csak kivétel? A legszebb férfi - a legszenvedélyesebb szerelmes - és a legszellemesebb ember az egész országban!

LADY
(visszafordul) Mert ez az ő országa! Egy ország, Sophie, csak az mentheti az ízlésemet. Hogy irigyelnek? Szegénykém! Inkább sajnálniok kellene. Sokan sütkéreznek az uralkodó fényében, de a kegyencnő jár legrosszabbul, mert csak ő látja alamizsnáért könyörögni a gazdag, hatalmas férfit - Igaz, a hatalom varázsvesszejével mindent megadhat, amit szemem, szám, szeszélyem kíván, akár egy kacsalábon forgó kastélyt is. A két India minden balzsamát - vagy paradicsomot a vadon helyén - szökőkúttá változtathatja a forrásokat vagy tűzijátékká alattvalóinak véres verejtékét. De megparancsolhatja-e saját szívének, hogy büszkén és hevesen dobogjon, feleletül a másik szív büszkeségére és hevességére? Kicsiholhat-e meddő agyából egyetlen nemes érzést? Minden érzéki beteljesülés hiábavaló, mikor a szívem éhesen sorvad. Minek oda a nemesebb érzelem, ahol csak testi szomjúságot kell eloltani?

SOPHIE
(csodálkozva néz rá) Mióta is szolgálok én miladynél?

LADY
Azért kérded, mert csak ma látod, ki vagyok? Így van, kedves Sophie-m, a hercegnek csak a becsületemet adtam el, de szabad maradt a szívem, és talán még kell egy férfinak, hiszen az udvar mérges kigőzölgése csak annyira fogta meg, mint lehelet a tükröt. Hidd el, kedvesem, régen tudomására hoztam volna ezt annak a nyomorult hercegnek, ha eltűrné becsvágyam, hogy az udvar egy másik hölgyét nálam magasabbra helyezze.

SOPHIE
És ez a szív eltűri ezt a becsvágyat, milady?

LADY
(élénken) Ó, hányszor állt már bosszú érte! Most is! - Sophie! (Jelentőségteljesen, miközben kezét Sophie vállára ejti.) Mi, asszonyok, csak az uralkodás vagy a rabszolgaság között választhatunk. De az uralkodás legeszeveszettebb gyönyöre is csak nyomorúságos aprópénz, ha nem adatik meg nekünk a legfőbb boldogság, az, hogy szolgálói lehessünk annak a férfinak, akit szeretünk.

SOPHIE
Nem hittem volna, hogy éppen miladytől hallhatom ezt az igazságot.

LADY
De miért Sophie-m? Mi, nők, olyan gyermeki módon kezeljük a jogart, hogy látszik, csak a járószalag az, ami nekünk való. Minden szeszélyes csapongásom, féktelen képzelgésem csak arra jó, hogy lelkem vad kívánságainak hangját túlharsogja.

SOPHIE
(elámultan hátralép) Lady!

LADY
(élénkebben) Ha ezeket kielégítenéd, Sophie! Ha elém hoznád azt a férfit, akire gondolok - akit imádok -, és aki az enyém lesz, vagy meghalok. (Lágyan.) Ha tőle hallanám, az ő ajkáról, hogy a szerelem könnyei szebben tündökölnek a szemünkben, mint hajunkban a briliánsok! (Hevesen.) Akkor visszadobnám a herceg szívét és egész hercegségét, és elfutnék ezzel a férfival, el a világ legkietlenebb pusztaságába!

SOPHIE
(rémülten pillant rá) Jóságos ég! Mit cselekszik, lady? Mi történt, úrnőm?

LADY
(megdöbben) Belesápadtál! - Túl sokat mondtam? - Bizalmam hallgatásra kötelez - tudj meg még többet - tudj meg mindent!

SOPHIE
(aggódva néz körül) Félek, milady - félek - nem szabad többet tudnom!

LADY
Eljegyzésem az őrnaggyal - te is azt hiszed és a világ is, hogy az udvar intrikája. Sophie - ne pirulj - ne szégyelld magadat helyettem - ez az én szerelmem műve!

SOPHIE
Ó, Istenem! Sejtettem!

LADY
Becsaptam mindnyájukat! - A gyönge herceg, a diplomata Walter, az ostoba udvarnagy, mind megesküszik, hogy ez a házasság az egyetlen mód arra, hogy megtartson engem a hercegnek, hogy még szorosabbra fűzze kötelékünket. - Az ám! hogy örökre felbomoljon ez a kötés! Hogy végleg széttörje ezt a gyalázatos bilincset! Rászedett csalók! Egy gyönge nő túljárt az eszeteken! - Ti magatok hozzátok karomba szerelmemet! Hiszen ezt akartam én - ha egyszer az enyém - ó, ha az enyém lesz -, akkor aztán jó éjszakát örökre, gyűlöletes dicsőség!



MÁSODIK JELENET

A herceg öreg komornyikja, kezében ékszeres ládikája, előbbiek

KOMORNYIK
A herceg őfelsége ajánlja magát milady jóindulatába, és ezeket a gyémántokat küldi a menyegzőjére. Éppen most érkeztek Velencéből.

LADY
(kinyitja a ládikát, ijedten hőköl vissza) Mit fizetett a herceg ezekért a kövekért?

KOMORNYIK
(sötéten) Egy fillért sem!

LADY
Mit beszélsz? Megőrültél? Egy fillért sem? - És - (Egy lépést hátrál.) Olyan tekintettel nézel rám, mintha keresztül akarnál szúrni - hogyan jutott hát ezekhez a mérhetetlen értékű kincsekhez?

KOMORNYIK
Tegnap hétezer emberünk indult el Amerikába - mindent azok fizetnek!

LADY
(hirtelen leteszi az ékszereket, gyors léptekkel végigméri a szobát, rövid szünet után.) Mi történt veled? Úgy látom, könnyezel?

KOMORNYIK
(megtörli a szemét, teste reszket, rettenetes hangon) Drágakövek! - Az én két fiamat is elvitték!

LADY
(remegve elfordul, megragadja a komornyik kezét) De csak nem kényszerítették?

KOMORNYIK
(félelmesen kacag) Az Istenért! - Dehogyis - önként ment mindegyik! Akadt ugyan néhány pallérozatlan, nagyszájú suhanc, aki kilépett a sorból, és megkérdezte az ezredest, hogy a herceg mennyiért vesztegeti fejenként az embereket? De országunk legkegyelmesebb ura felvonultatta a regimentet a főtérre, és agyonlövette a szájaskodókat. Hallottuk a fegyverropogást, láttuk az agyvelejüket szétloccsanni a kövezeten. Akkor már az egész hadsereg lelkesen kiáltozta: Hurrá, megyünk, Amerikába!

LADY
(borzadva rogy a pamlagra) Istenem! Istenem! És én nem hallottam semmit! Nem vettem észre semmit!

KOMORNYIK
Bizony, asszonyom - miért kellett éppen akkor kilovagolnia urunkkal a medvehajtásra, mikor indulóra verték a riadót? Nem lett volna szabad azt a pompás szórakozást elmulasztania, mikor a trombitaharsogás tudtunkra adta, hogy a válás órája elérkezett, az apákon csüggő, zokogó árvákat, az őrjöngő anyát, aki csecsemőjével karján rohant a szuronyoknak. Láthatta volna, hogyan verték el kardlappal a vőlegényt menyasszonyától, mi pedig, megrokkant öregek, ott álltunk kétségbeesetten, és végül még a mankóinkat is a legények után vágtuk, útravalóul az új világba. Ó, és hozzá az a fülsiketítő dobpergés, hogy még a Mindenható se hallhassa meg könyörgésünket!

LADY
(heves mozdulattal feláll) Látni sem akarom ezeket a gyémántokat - a pokol lángjait gyújtják szívemben. (Szelídebben.) Nyugodj meg, szegény öreg! Vissza fognak térni! Viszontlátják hazájukat.

KOMORNYIK
(meleg, erős hangon) Isten nevére, úgy lesz! A város kapujában még visszafordultak, és elkiáltották: "Ég veletek, asszonyaink és gyermekeink! Éljen az ország atyja! Az utolsó ítélet napjára mi is visszajövünk!"

LADY
(nagy léptekkel fel-alá jár) Borzalmas! Rettenetes! És nekem azt mondták, hogy felszárítottam az ország minden könnyét! Borzalmas! Borzalmas, hogy felnyílt a szemem! - Menj - mondd meg uradnak - hogy személyesen mondok majd neki köszönetet! (A komornyik indul, a lady odaveti neki az erszényét a kalapjába.) Ezt pedig fogadd el, amiért meg merted mondani az igazat.

KOMORNYIK
(megvetően visszadobja az erszényt az asztalra) Tegye a többihez. (El.)

LADY
(csodálkozva néz utána) Sophie, szaladj utána, kérdezd meg a nevét! Visszakapja a fiait! (Sophie el. A lady elgondolkozva fel-alá jár. Sophie visszatér.) Ugye, azt hallottuk nemrég, hogy egy határ menti városban tűzvész pusztított, és négyszáz család koldusbotra jutott? (Csenget.)

SOPHIE
Hogy jut eszébe, asszonyom? Valóban így történt, és most a szerencsétlenek nagy része rabszolga módra dolgozik a hitelezőinek, mások meg a hercegi ezüstbányák tárnáiban sínylődnek.

SZOLGA
(belép) Parancsol milady?

LADY
(átnyújtja neki az ékszereket) Ezt a ládikát azonnal el kell küldeni annak a vidéknek, ahol a tűzvész pusztított! Tüstént pénzzé kell tenni, azt parancsolom, és a pénzt szétosztani a négyszáz család között, amelyiket a tűzvész tönkretett!

SOPHIE
Milady, kérem, gondolja meg, hogy ezzel a herceg legmagasabb kegyét kockáztatja!

LADY
(méltósággal) Inkább népének átkát hordjam? (Int a szolgának, az el.) Vagy azt kívánod, hogy a föld alá süllyedjek szégyenemben, az ő jajszavuk pedig az égre kiáltson? Menj, Sophie, inkább csillogjon hamis drágakő a hajamban, de valódi jótett emléke a szívemben!

SOPHIE
De ezek a drágakövek! Hiszen odaadhatta volna a közönségesebbeket is, milady! Igazán, asszonyom, ez megbocsáthatatlan cselekedet!

LADY
Ostoba kislány vagy! Ezért kapok több és szebb gyöngyöt és gyémántot, mint amennyit száz király visel a koronáján.

SZOLGA
(visszatér) Von Walter őrnagy!

SOPHIE
(a ladyhez szalad) Istenem, hogy elsápadt, milady!

LADY
Az első férfi, akitől remegek - Sophie - mondd, hogy gyöngélkedem. Eduárd! - Megállj - Jókedvű az őrnagy úr? Mosolyog? Mondott valamit? Ó, Sophie! Ugye, csúnya vagyok?

SOPHIE
De, kérem, lady!

SZOLGA
Parancsolja, milady, hogy elutasítsam?

LADY
(hebeg) Szívesen látom. (A szolga kimegy.) Szólj hát, Sophie! - Mit mondjak neki? Szólni sem tudok - kigúnyolja, a gyöngeségemet - hiszen ő - rosszat sejtek. Elmégy, Sophie? - Maradj! - De nem, menj csak! - Nem, nem, maradj! (Az őrnagy lépte hallatszik az előszobából.)

SOPHIE
Szedje össze magát, asszonyom, már itt van.



HARMADIK JELENET

Ferdinánd von Walter, előbbiek

FERDINÁND
(kimérten meghajol) Ha talán zavarom valamiben, asszonyom.

LADY
(észrevehetően dobog a szíve) Semmi olyan dolgom nincs, őrnagy úr, ami fontosabb volna.

FERDINÁND
Apám parancsára jöttem -

LADY
Apja lekötelezett ezzel.

FERDINÁND
Be kell jelentenem, asszonyom, hogy házasságot kötünk - így szól apám parancsa.

LADY
(elsápad, megremeg) Nem a szíve szól így?

FERDINÁND
Miniszterek és kerítők nem kérdeznek ilyesmit!

LADY
(aggodalmában alig tud szólni) És maga, őrnagy, semmit sem akar ehhez hozzáfűzni?

FERDINÁND
(a szobalányra pillant) Sőt nagyon sokat, milady.

LADY
(int Sophie-nak, aki eltávozik) Megkérhetem, hogy foglaljon helyet a pamlagon?

FERDINÁND
Rövid leszek, milady.

LADY
Nos?

FERDINÁND
Becsületes ember vagyok!

LADY
Tisztelem érte.

FERDINÁND
Lovag!

LADY
Legkülönb a hercegségben.

FERDINÁND
Katonatiszt!

LADY
(behízelgően) Olyan előnyeit sorolja fel, amelyeket másokkal is megoszt. Miért nem beszél arról, ami páratlanná teszi?

FERDINÁND
(fagyosan) Arra itt nincs szükség.

LADY
(egyre növekvő szorongással) Akkor hát mit jelentsen ez a bevezetés?

FERDINÁND
(lassan, nyomatékosan) Becsületérzésem ellenvetései ezek, arra az esetre, ha netalán kedve kerekednék házasságra kényszeríteni.

LADY
(hirtelen haragra gerjed) Mit jelent ez, őrnagy úr?

FERDINÁND
(nyugodtan) A szívem szól így - a címerem - és a kardom!

LADY
Kardját a hercegtől kapta.

FERDINÁND
A herceg kezéből kaptam, de az állam adta - szívemet Isten - a címeremet fél ezredév!

LADY
A herceg neve -

FERDINÁND
(hevesen) Hát a herceg eltorzíthatja az emberiség örök törvényeit? Vagy rányomhatja bélyegét a tetteinkre, mint arcképét a rézgarasára? A becsület szavát ő sem fojthatja el, legföljebb betömheti száját piszkos aranyaival! Bíborral takarhatja be a szégyenét! Kérem, milady, ne beszéljünk erről többet! Nem sutba dobott reményekről és őseinkről van szó, sem a kardbojtomról, még kevésbé a világ véleményéről. Készen állok rá, hogy mindezt lábbal tiporjam, ha meg tud győzni arról, hogy az ára megéri az áldozatot!

LADY
(fájdalmasan elfordul) Őrnagy úr! Ezt nem érdemeltem meg!

FERDINÁND
(megragadja a kezét) Bocsásson meg! Négyszemközt vagyunk. Az a körülmény, amely ma - először és utoljára - idevezetett, milady, feljogosít, kényszerít, hogy legrejtettebb érzelmeimet se titkoljam. Nem fér a fejembe, milady, hogy ilyen gyönyörű és szellemes hölgy - akit minden férfi megbecsülne - odadobja magát egy hercegnek, aki csak az érzéki lényt csodálja benne! Nem szégyellné egy ilyen asszony, hogy a szívét kínálja fel egy férfinak?

LADY
(elámulva néz az arcába) Mondja csak végig!

FERDINÁND
Ön angol nőnek nevezi magát. Bocsásson meg - nem tudom elhinni, hogy angol nő. E világ legszabadabb nemzedékének szabadon született leánya, olyan nemzet leánya, amely túlságosan büszke ahhoz, hogysem idegen erényt tömjénezzen, az idegen bűnnek sem adhatja el magát soha. Nem, az lehetetlen, hogy ön angol nő - vagy annál alantasabb a szíve, minél hatalmasabban és merészebben lüktet a vér Britannia ereiben?

LADY
Befejezte?

FERDINÁND
Mondhatná, hogy ez csak női hiúság - szenvedélyesség, vérmérséklet dolga, a gyönyörök hajhászása. Gyakran megtörténik, hogy az erény tovább él, mint a becsület! Sokan átlépték a gyalázat határát, és később megengesztelték a világot jótetteikkel, az ocsmány mesterséget igazolták a kiváló eredmények. De azelőtt nem ismertünk ilyen rettenetes elnyomást, mint amilyen most nehezedik országunkra. Miért van ez? Az egész hercegség nevében mondtam ezt. Befejeztem!

LADY
(szelíd fensőbbséggel) Von Walter, ez az első alkalom, hogy így mernek beszélni velem, és maga az egyetlen, akinek felelni fogok. Hogy a kezemet visszautasítja, azért becsülöm. Hogy vétkezik a szívem ellen, azt megbocsátom! De nem hiszem, hogy komolyan gondolja! Ha valaki ilyen módon merészel sértegetni egy hölgyet, aki őt egyetlen éjszakán megsemmisítheti, az vagy nagyon nagylelkűnek tartja azt a hölgyet, vagy pedig őrült. Hogy az ország romlásával engem vádol, azt bocsássa meg a mindenható Isten, hiszen maga is, én is, a herceg is egykor az ő ítélőszéke elé kerülünk. De megbántotta bennem az angol nőt, és erre a támadásra hazám választ követel!

FERDINÁND
(kardjára támaszkodik) Kíváncsian várom.

LADY
Tudja meg hát azt, amit még senkinek sem mondtam el, és nem is fogok rábízni soha senkire! Nem vagyok az a kalandornő, von Walter, akinek maga tart engem! Kérkedhetnék: fejedelmi vérből származom - a boldogtalan Norfolk Tamás családjából, aki életét áldozta Stuart Máriáért. Atyámat, a király főkamarását, azzal vádolták, hogy titokban egyetért Franciaországgal, és a parlament határozata elítéltette és lefejeztette. Valamennyi birtokunk visszaszállott a koronára, minket pedig száműztek! Anyám meghalt apám kivégzésének napján! Én - tizennégy éves gyermeklány voltam akkor - Németországba menekültem a nevelőnőmmel, egy ládácska ékszerrel és ezzel a családi gyémántkereszttel, amelyet haldokló anyám utolsó áldásával együtt hagyott rám. (Ferdinánd elmereng, és szelídebben pillant a ladyre. A lady egyre megindultabban folytatja.) Külföldi voltam - árva - beteg - elhagyott - sem védelmezőm, sem vagyonom - így érkeztem Hamburgba! Semmit sem tanultam addig, kivéve egy kicsit franciául, egy kicsit zongorázni és hímezni, de annál jobban értettem ahhoz, hogy kell aranyról ezüsttel étkezni, selyemágyban aludni, egyetlen intéssel egy tucat szolgálót ide-oda futtatni, és magas rangú férfiak udvarlását fogadni. Hat évet átszenvedtem. Utolsó ékszerdarabom ára is elfogyott - nevelőnőm meghalt -, és ekkor hozta elém a sors Hamburgban a maga hercegét. Az Elba partján sétáltam akkor, a hullámokat néztem, és a folyam és szenvedéseim örvénye egyszerre tárta felém mélységeit. A herceg meglátott, utánam jött, megtudta, hol lakom, lábam elé borult, és megesküdött, hogy belém szeretett. (Felindultságában kis szünetet tart, aztán zokogó hangon folytatja.) Csábító fényben merültek fel újra boldog gyermekkorom képei. A vigasztalan jövő sötéten tátongott felém, mint a nyitott sírbolt, szívem megértő szív után sóvárgott - és az övéhez menekültem. (Elrohan tőle.) Nos hát, ítéljen el!

FERDINÁND
(komoly megindultsággal utánasiet, és visszatartja) Lady! Ó, Istenem! Mit hallok? Mit cselekedtem? Csak most látom, milyen szörnyen vétkeztem! Ezt sohasem bocsáthatja meg nekem!

LADY
(visszatér, igyekszik erőt venni magán) Hallgasson végig. A herceg megejtette ugyan védtelen fiatalságomat, de a Norfolkok vére lázadozott bennem: "Te, Emília, a született hercegnő, te ágyasa leszel egy hercegnek?" Lelkemben harcra kelt a büszkeség a végzettel, hát még, amikor idehozott a herceg, és hirtelen a szörnyű jelenetek sora tárult szemem elé! Éhes hiéna a világ hatalmasainak kéjvágya, feneketlen torka mindig áldozatra les. - Hátborzongatóan tombolt ebben az országban is - elszakította a vőlegényt menyasszonyától - még a házasság megszentelt kötelékeit is széjjeltépte - feldúlta a család csöndes békéjét - fiatal, tapasztalatlan lelkekbe hatolt a pusztító méreg - iskolás lányok haláltusája átkozta rángatódzó kínban tanítója nevét. De én a tigris és a zsákmánya közé álltam, mert egy meghitt órán hercegi szavát adta nekem, és attól fogva megszűntek ezek a gyűlöletes zsarnokoskodások.

FERDINÁND
(hevesen, nyugtalanul végigrohan a termen) Ne tovább, milady! Egy szót se többet!

LADY
De erre a szomorú korszakra még szomorúbb következett. Az udvar, a szeráj hemzsegett az olasz söpredéktől. Kicsapongó párizsi nők játszottak szégyenletes hatalmukkal, s a nép vérzett szeszélyeik nyomán. De leáldozott az ő napjuk is. Láttam, hogyan hullanak mellőlem a porba, mert én kacérabb voltam valamennyiüknél. Kivettem a kormánykereket a zsarnok kezéből, aki kéjsóváran pihent el karomban. A te hazád, Walter, ezúttal először tapasztalt emberi bánásmódot, és bizalommal simult a szívemre! (Szünet közben ellágyulva néz Walterra.) Ó, és most éppen az az egyetlen férfi kényszerít, hogy dicsekedjem, és titkos erényemet a bámulat fényében megperzseljem, az egyetlen férfi, aki ha félreismerne, fájna nekem! - Von Walter, én börtönrácsokat zúztam széjjel, halálos ítéleteket semmisítettem meg, és megrövidítettem a gályarabság idejének pokoli örökkévalóságát! Gyógyíthatatlan sebekre legalább enyhítő balzsamot hintettem, nagy hatalmú gonosztevőket sújtottam porba, és gyakran mentettem meg az ártatlanok vesztett ügyét egy érzéki könnycseppel. Ó, Walter! Milyen öröm volt ez nekem! Milyen büszkén utasíthatta vissza szívem fejedelmi születése minden vádját! És most megérkezik az első férfi, akitől egyedül várhatnám jutalmamat, férfi, akit talán ellankadt végzetem rendelt arra, hogy kárpótoljon korábbi szenvedéseimért - az a férfi, akit égő vággyal ölelek álmaimban -

FERDINÁND
(mélyen megrendülve szavába vág) Elég! Elég! Ne erről beszéljünk, lady! Védekeznie kellett volna vádjaim ellen, és most engem vádol a legsúlyosabban! Kíméljen hát - az Istenre kérem -, kímélje szívemet, mert marcangolja a szégyen és a bánat.

LADY
(megragadja Walter kezét) Most, vagy soha! Sokáig hősiesen tűrtem, de most nem menekülhetsz fájdalmam terhétől. (Gyöngéd hangon.) Hallgass meg, von Walter. Egy boldogtalan asszony szívében ellenállhatatlan, végtelen vonzalommal - lángoló, kimeríthetetlen szerelemmel borul rád, von Walter! - S te ezt a fagyos szót mondod: "Becsület!" Mikor ez a szerencsétlen - lesújtva szégyenének tudatától - megundorodva vétkeitől - küzdelmesen igyekszik felemelkedni az erény hívó szavára, és - a karodba vetni magát. (Átöleli Waltert, könyörgő, ünnepélyes hangon.) Hogy te mentsd meg - te ragadd ki a pokolból a mennyországba - Vagy pedig - (Elfordítja arcát, tompa, reszkető hangon.) Hogy meneküljön előled - kövesse kétségbeesett lelke szörnyű hívását, s a bűn még utálatosabb mélységeibe szédüljön.

FERDINÁND
(kitépi magát, szörnyű szorongásban) Nem, Isten nevére mondom, nem bírom tovább - lady, ég és föld szakad szívemre - egy vallomással tartozom, lady.

LADY
(elmenekül előle) Ne most! Ne most, az ég szerelmére! Ne ebben a szörnyű pillanatban, mikor vérzik a szívem - mindegy, akár a halált, akár az új életet jelenti nekem -, nem lehet, nem bírnám meghallgatni!

FERDINÁND
De igen, igen, drága asszonyom! Meg kell hallgatnia! Amit mondani akarok, enyhíteni fogja durvaságomat, és némileg jóváteszi azt, amit elmondtam. - Csalódtam magában, azt vártam, azt kívántam, hogy méltó legyen megvetésemre. Azzal a szilárd elhatározással értem ide, hogy megsértem, lady, és megutáltatom magamat. - Boldogok lehetnénk mind a ketten, ha ez sikerült volna. (Elhallgat, majd halkabban, bátortalanabbul folytatja.) Szerelmes vagyok, milady, szeretek egy polgárlányt - Miller Lujzát, egy muzsikus lányát. (A lady sápadtan elfordul, Ferdinánd élénkebben folytatja.) Tudom, hogy vesztembe rohanok, de ha a józan ész el is némítaná a szenvedélyemet, annál érthetőbb lenne kötelességem szava - én vagyok a bűnös. Én dúltam fel ártatlan, angyali nyugalmát, én izgattam lelkét vakmerő reményekkel, és én vetettem szívét vad szenvedélyek martalékául. - Tudom, most rangomra, születésemre, apám elveire fog emlékeztetni, lady! De én szerelmes vagyok. Reményem annál magasabbra száll, mennél mélyebb ellentétbe kerül a természet az illendőséggel, elhatározásom az előítélettel! Meglátjuk, mi az erősebb, a szokás vagy az örök emberiség törvénye. (A lady ezalatt a szoba legtávolabbi sarkába vonul, kezével elfödi arcát. Ferdinánd utánamegy.) Valamit mondani akar, milady?

LADY
(a legerősebb fájdalom hangján) Semmit, von Walter úr! Semmit, csak azt, hogy megöl engem, megöli saját magát és még valaki mást is.

FERDINÁND
Még valaki mást is?

LADY
Mi ketten nem lehetünk egymással boldogok. Áldozatai lettünk apja elhamarkodottságának. Ha egy férfi kényszerből nyújtotta nekem a kezét, a szerelmét már soha el nem nyerhetem.

FERDINÁND
Kényszerből? Kezét nyújtotta? Hát elfogadná, milady? Elég lenne a kezem a szívem nélkül? Elvenné egy lánytól azt a férfit, aki az egész világot jelenti neki? Elszakítaná a férfit attól a lánytól, akinek ő az egész világa? Milady - aki egy perccel ezelőtt még a legcsodálatraméltóbb angol nőnek látszott, - meg tudná ezt tenni?

LADY
Mert meg kell tennem. (Komolyan, erőteljesen.) A szenvedélyem, von Walter, még átváltozhatik gyöngédséggé. De a becsületem nem lehet engedékeny, az egész hercegség beszél már egybekelésünkről. Mindenki engem figyel, alig várják, hogy csúfolódó nyilaikkal célba vegyenek. Ha a herceg egy alattvalója utasítja vissza a kezemet, az jóvátehetetlen gyalázat! Vitatkozzék az apjával, von Walter! Védekezzék, ahogy tud! - Én minden hidat felégetek magam mögött! (Sietve távozik, az őrnagy állva marad, szótlan elképedéssel. Szünet, majd a szárnyas ajtón át elrohan.)



NEGYEDIK JELENET

Szoba a muzsikus házában, Miller, Millerné, Lujza

MILLER
(hevesen beront a szobába) Hát nem megmondtam!

LUJZA
(aggódva utánasiet) Mit, édesapám, mit?

MILLER
(dühösen futkos ide-oda) Az ünneplő kaputomat - frissen - meg kell őt előznöm - és egy fehér, keményített inget! Hiszen gondoltam én rögtön!

LUJZA
Mit, az Isten szerelmére? Mit?

MILLERNÉ
Mi az, mi az? Mi történt?

MILLER
(levágja a parókáját a szoba közepére) Csak hamar, a fodrászhoz vele! Hogy mit történt? (A tükör elé ugrik.) A szakállam már megint egy rőf hosszú! - Hogy mit történt? - Hát mit gondolsz, te dögkeselyű? - Elszabadult a pokol, téged pedig üssön meg a mennydörgős mennykű!

MILLERNÉ
Hallottak már ilyet? Mindjárt engem piszkol mindenért!

MILLER
Téged? Hát ki mást, azt a szomorú Úristenit! Ki kezdte már hajnalban az ördöghordta úrficskájával? - Nem megmondtam tüstént? - Az a Wurm mindent elpletykált!

MILLERNÉ
Ugyan már! Honnan tudod te azt?

MILLER
Hogy én honnan tudom? - Onnan, hogy a kapu alatt ólálkodik a miniszter fogdmege, és a muzsikus után érdeklődik.

LUJZA
Meghalok!

MILLER
De te is azzal a nefelejcskék szemeddel! (Mérgében nevetni kezd.) Csakugyan igaz, hogy akinek a házában tanyát üt az ördög, annak szép lánya születik, megette a fene.

MILLERNÉ
De honnan veszed azt, hogy Lujza miatt jött? Talán beajánlottak a hercegnek, mert szükség van rád a zenekarban?

MILLER
(botja után kap)
Neked van szükséged a szodomai hamuesőre! - Zenekarba! - Persze, te, a cudar kerítőnő, visítod a diszkantot, az én puszta ülepem meg rotyogja a basszust. (Egy székre veti magát.) Magasságos Úristen!

LUJZA
(halálsápadtan egy székbe roskad)
Anyám! Apám! Ó, milyen félelem szállta meg egyszerre a szívemet!

MILLER
(megint felugrik a székéről) De csak kerüljön az a tintanyaló még egyszer a szemem elé! Kerüljön csak az utamba! Akár itt, akár a másvilágon - pozdorjává zúzom testestül-lelkestül - mind a tíz parancsolatot, a Miatyánk mind a hét kívánságát és Mózes mind az öt könyvét meg a prófétákat úgy feljegyzem az irhájára, hogy az utolsó ítélet napján is csupa kék meg zöld lesz!

MILLERNÉ
No, csak káromkodjál, toporzékoljál! Azt hiszed, ezzel elűzöd az ördögöt! Segíts meg, szentséges Úristen! Mit csináljunk most? Ki ad tanácsot? No, apjuk, Miller, hallod, beszélj már! (Bömbölve fel-alá futkos a szobában.)

MILLER
Azonnal megyek a miniszterhez! Én nyitom ki először a számat, és jelentem neki! De te már előbb tudtál a dologról! Megmondhattad volna nekem! Még a lányt is észre téríthettük volna. Még nem lett volna késő - de nem! Még szítottad is a tüzet, mert közben kofálkodhattál, halászgathattál a zavarosban! Mássz ki a bajból, ahogy tudsz, ha már kerítőnő voltál. Hörpöld ki, amit kotyvasztottál! Én meg fogom a lányomat, és elillanok vele, túl a határon!



ÖTÖDIK JELENET

Ferdinánd von Walter rémülten, lihegve beront a szobába.
Előbbiek

FERDINÁND
Volt itt az apám?

(Mindnyájan egyszerre:)

LUJZA
(rémülten felugrik) Az apja? Szentséges Isten!

MILLERNÉ
(összecsapja a kezét) A miniszter! Végünk van!

MILLER
(mérgesen nevet) No hála Istennek! Hála Istennek! Kihúztuk a lutrit!

FERDINÁND
(Lujzához rohan, és szorosan magához öleli) Enyém vagy! Sem Isten, sem ördög nem állhat közénk!

LUJZA
Csak a halál - folytasd - rettenetes nevet mondtál ki - az apád?

FERDINÁND
Nem! Nem! Már elmúlt! Az enyém vagy megint! És én a tiéd vagyok! Ó, engedd, hogy magamhoz térjek a karodban! Szörnyű óra volt ez!

LUJZA
Miért? Halálra gyötörsz.

FERDINÁND
(hátrább lép, jelentősen néz rá) Volt egy pillanat, amikor egy idegen arc tolakodott kettőnk szíve közé - szerelmem elhalványult a lelkiismeretem előtt - és az én Lujzám nem jelentette Ferdinándjának az egész világot többé - (Lujza arcát elfödi, és egy székbe roskad. Ferdinánd hozzásiet, szótlanul, merev tekintettel áll előtte, majd hirtelen otthagyja, erősen felindulva.) Nem lady! Soha többé! Túl sokat kívánsz tőlem! Én ezt az ártatlanságot nem áldozhatom fel! - Nem, a mindenható Istenre! Nem szeghetem meg az eskümet, hangosan szól rám e megtört szemekből, mint az ég dörgése. - Tekints ide, milady - és te is, te kőszívű apa -, ezt az angyalt gyilkoljam én meg? Erre a mennyei lélekre gyújtsam a pokol tüzét? (Eltökélten Lujzához siet.) Az Isten trónja elé vezetem őt, az ítélje meg, hogy vétkezem-e szerelmemmel. (Megfogja a kezét, és felemeli székéből.) Térj magadhoz, drága szerelmem! Győztél! Diadallal térek vissza a veszélyes harcból!

LUJZA
Nem! Nem! - Ne titkolj el semmit! Mondd ki a rettentő ítéletet! Apádról beszéltél? És a ladyről? - A halál hidegét érzem a szívemen, azt mondják, a lady férjhez megy.

FERDINÁND
(kábultan Lujza lába elé borul) Hozzám, boldogtalan!

LUJZA
(rövid szünet után halk, akadozó hangon, szörnyű nyugalommal) Igen - miért rémülök meg ettől? - Ez az ősz ember itt megmondta már nekem gyakran, de én sohasem akartam elhinni. (Szünet, aztán zokogással Miller karjába veti magát.) Apám visszatért hozzád a lányod - bocsáss meg, apám! - Nem tehetek róla, hogy az álmom olyan gyönyörű volt, és olyan rettenetes most az ébredésem -

MILLER
Lujza! Lujza! Ó, Istenem, hiszen magánkívül van, szegény lányom, szegény gyermekem - átkozott legyen a csábítója! Átkozott legyen az az asszony, aki a kerítője volt!

MILLERNÉ
(jajveszékelve Lujzára veti magát) Rászolgáltam én erre az átokra, lányom? Az Isten bocsássa ezt meg kegyednek, báró úr! Mit vétett ez a bárányka, hogy meg akarja ölni?

FERDINÁND
(hozzájuk rohan, teljes határozottsággal) De én kijátszom a cselvetésüket, széttépem az előítéletek láncait - szabadon választok, ahogy férfihoz illik, hogy ezek a féreg-emberek szédülve tekintsenek föl szerelmem bevehetetlen erősségére. (Távozni akar.)

LUJZA
(remegve áll fel a székből, utánaindul) Maradj! Maradj! Hová mégy most? Apám - anyám - ebben a nehéz órában hagy el bennünket!

MILLERNÉ
(utánasiet, belekapaszkodik) Idejön a miniszter - tönkreteszi a lányunkat - tönkretesz mindnyájunkat - von Walter úr, kegyed cserbenhagy bennünket?

MILLER
(dühösen nevet) Cserbenhagy hát! Bizony. Miért ne? Már megkapta, amit akart. (Egyik kezével az őrnagyot, a másikkal Lujzát fogja.) Türelem, uram! Ebből a házból enélkül nem mehet ki - ne bújj el az apád elől, ha nem vagy csirkefogó, mondd csak el neki, becstelen, hogyan lopóztál a szívébe, vagy pedig - Isten úgy segéljen! - (Hozzátaszítja a lányát, vadul és hevesen.) Kényszerítelek, hogy szemem előtt tipord el nyöszörgő áldozatodat, akit az gyalázott így el, hogy téged szeretett!

FERDINÁND
(visszafordul, fel-alá jár, mély gondolatokba merül) Bármilyen nagy a miniszter hatalma - az apának mindenhez joga van - még a gyalázatát is elrejtheti - még tovább is élhet vele - élhet! De a szerelem mindenre, a legvégsőkre is feljogosít! Jöjj, Lujza! Add a kezedet! (Hevesen megragadja a kezét.) Úgy legyen velem az utolsó órában a Mindenható, hogy én nem hagylak el téged soha! - Amelyik óra elválasztja ezt a két kezet, az szakítsa el a fonalat köztem és a teremtés között!

LUJZA
Úgy félek! Ajkad remeg, szemed rémületesen villámlik -

FERDINÁND
Nem, ne félj, Lujza, ne reszkess, nem őrjöngésemben beszélek így! Az ég csodálatos ajándéka ez az elhatározás a válságos pillanatban, a fuldokló melléből feltörő, elnyomhatatlan vallomás - szeretlek, Lujza - és az enyém maradsz, Lujzám - és most megyek apámhoz! (Sietve indul, és - a miniszterbe ütközik.)



HATODIK JELENET

A miniszter, szolgái kíséretében, előbbiek

MINISZTER
(belép) Már itt is van. (Mindenki megijed.)

FERDINÁND
(néhány lépést hátrál) Az ártatlanság hajlékában.

MINISZTER
Itt tanulsz engedelmeskedni apádnak?

FERDINÁND
Engedje, hogy -

MINISZTER
(félbeszakítja, Millerhez fordul) Az apja?

MILLER
Miller, városi zenész.

MINISZTER
(Millernéhez) Az anyja?

MILLERNÉ
Jaj, igenis. Az anyja.

FERDINÁND
(Millerhez) Apám, vigye el a lányát - ájulás környékezi.

MINISZTER
Felesleges előrelátás! Majd én meggyógyítom. (Lujzához.) Mióta ismeri a miniszter fiát?

LUJZA
Sohasem érdekelt a miniszter fia. Ferdinánd von Walter november óta jár hozzánk.

FERDINÁND
És imádja!

MINISZTER
Ígéreteket is tett?

FERDINÁND
Néhány perccel ezelőtt a legszentebb ígéretet tette Isten színe előtt.

MINISZTER
(a fiához, zordan) Majd annak is eljön az ideje, hogy meggyónd az ostobaságaidat. (Lujzához.) Várom a válaszát.

LUJZA
Megesküdött, hogy szeret engem.

FERDINÁND
És meg is tartja az esküjét.

MINISZTER
Parancsra vársz, hogy hallgass? - És maga elfogadta az esküjét?

LUJZA
(gyengéden) Igen, esküvel viszonoztam.

FERDINÁND
(határozott hangon) És ez felbonthatatlan eskü!

MINISZTER
Kidobatom ezt a visszhangot! (Gonoszul Lujzához.) De remélem mindig készpénzzel fizet a fiam?

LUJZA
(figyelmesen) Nem egészen értem a kérdést.

MINISZTER
(metszően nevet) Nem érti? Nos hát, ahogy mondani szokás - Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen - hát remélem, maga se vesztegette ingyen a kegyeit - vagy talán beérte a puszta ígéretekkel? Mi?

FERDINÁND
(őrjöngve rohan oda) Ördög! Mi volt ez?

LUJZA
(az őrnagyhoz sértett méltósággal) Von Walter úr, visszaadom a szabadságát.

FERDINÁND
Apám! Az erény tiszteletet követel még rongyokban is.

MINISZTER
(hangosan nevet) Mulatságos egy követelés! Az apa tisztelettel tartozik a fia lotyójának.

LUJZA
(összerogy) Ó, irgalmas Isten!

FERDINÁND
(Lujzával egyszerre szól, mialatt kardot ránt a miniszterre, de mindjárt vissza is ereszti) Apám! Valaha az életemmel tartoztam önnek - nem tartozom többé! (Visszadugja a kardját.) A gyermeki kötelesség adósságlevele darabokra szakadt!

MILLER
(eddig félénken állt a háttérben, most előrelép felváltva fogcsikorgató dühvel és fogvacogtató rémülettel) Kérem, excellenciás uram, a gyermek az apa dokumentuma - kegyes engedelmével - s ha a lányomat kegyeskedik leribancozni, a pofon az apjának is szól, és pofonért mifelénk pofon jár - nálunk ez a divat - kegyes engedelmével!

MILLERNÉ
Uram, Megváltóm, segíts! - Már ez a vén ember is megvadul - nekimehetünk a folyónak!

MINISZTER
(csak fél füllel hallotta) Nos, beleszól a kerítő is? Majd mindjárt tárgyalunk, kerítő.

MILLER
Kegyes engedelmével én Miller vagyok, ha egy szép szonátát kíván hallani, de fehérszemélyekkel nem szolgálhatok. Elég az udvarnak a saját készlete, nem szorul a polgárságra! Kegyes engedelmével!

MILLERNÉ
Ember, az Isten szerelmére! Tönkreteszed a feleségedet s a gyerekedet!

FERDINÁND
Apám, olyan szerepet játszik itt, hogy legalább a tanúkat mellőznie kellene!

MILLER
(közeledik, bátrabban) Érthetően beszélek, ahogy szoktam! Kegyes engedelmével! Excellenciád rendelkezik az ország dolgával! De ez itt az én szobám! Ha folyamodványt nyújtok be excellenciádnak, majd kifejezem legmélyebb tiszteletemet, de a faragatlan vendéget kihajítom az ajtón - kegyes engedelmével!

MINISZTER
(dühtől sápadtan) Micsoda? - Mi volt ez? (Egy lépést tesz Miller felé.)

MILLER
(lassan visszahúzódik) Ez csak az én véleményem volt, uram, kegyes engedelmével!

MINISZTER
(dühtől lángol) Gazember! Majd a fegyházban mondd el pimasz véleményedet! Menjetek, hívjátok a törvényszolgákat! (Kíséretéből néhányan elindulnak, a miniszter dühösen végigrohan a szobán.) Az apát börtönbe, az anyát és a lányát, azt a ringyót, pellengérre! Majd a törvény segítségével elégítem ki a dühömet! Szörnyű elégtételt veszek ezért a sértésért! Ilyen söpredék meri keresztülhúzni számításomat, és büntetlenül egymásra uszít apát és fiút? Átkozottak! Gyűlöletemnek csak a teljes romlásotok elég! Az egész fajzat, apa, anya és leány kell az én lángoló bosszúmnak.

FERDINÁND
(közéjük áll, szilárdan és nyugodtan) Ó, nem. Ne féljetek. Itt vagyok. (A miniszterhez udvariasan.) Ne hamarkodja el a dolgát, apám! Ne nyúljon erőszakhoz, a saját érdekében! - Szívem mélyén van egy hely, ahol nem ismerem azt a szót: apa. Ne törjön erre a helyre, apám!

MINISZTER
Hallgass, semmirekellő! Ne ingerelj föl még jobban!

MILLER
(magához tér tompa bódulatából) Asszony, te vigyázz a gyermekedre, én futok a herceghez! A herceg szabója - Isten sugallta ezt az ötletet - nálam tanult fuvolázni. Biztosan segítségemre lesz a hercegnél. (Távozni akar.)

MINISZTER
A hercegnél? Elfelejtetted, hogy oda rajtam keresztül vezet csak az út? Hogy én vagyok a küszöb, amin vagy át kell ugranod, vagy kitöröd a nyakadat rajta? - A hercegnél, te tökfilkó? Majd akkor próbálj a herceggel beszélni, ha elevenen eltemetve, ötven láb mélyen a föld alatt, a börtönben kuksolsz, ahonnan száműztek minden fényt és hangot, ahol feketén, mint a pokol torka, borul rád az örök éjszaka. Ott csörgetheted a bilincsedet és nyöszöröghetsz: "Ennyit én nem érdemeltem!"



HETEDIK JELENET

Törvényszolgák, előbbiek

FERDINÁND
(Lujzához siet, aki félholtan roskad a karjában) Lujza! Segítség! Megbénította a rémület! (Miller fogja a botját, felteszi a kalapját, készül ellenszegülni. Millerné térdre veti magát a miniszter előtt.)

MINISZTER
(a törvényszolgákhoz, rendjelére mutatva) Tartóztassátok le, a herceg nevében! - Engedd el azt a szajhát, kölyök! Elájult vagy sem, majd magához tér a rázúduló kövektől, ha már a nyakára kovácsolták a vasat!

MILLERNÉ
Kegyelem, méltóságos uram, kegyelem! Kegyelem!

MILLER
(felrántja térdeléséből a feleségét) Isten előtt térdelj, te vonító szuka, ne gazemberek előtt! Ha már úgyis börtönbe kerülök, kimondom.

MINISZTER
(ajkába harap) Nem jól spekulálsz, fickó, van még akasztófa is a világon! Üres - rád vár! (A törvényszolgákhoz.) Hányszor mondjam még? (A törvényszolgák Lujzának esnek.)

FERDINÁND
(hozzárohan, eléje áll, dühösen) Mit merészeltek? (Felemeli kardját, hüvelyével együtt, markolatát ütésre emeli.) Hozzá ne merjetek nyúlni, ha kedves a tökfejetek a törvénynek! (A miniszterhez.) Apám, gondoljon magára! Kímélje magát, ne kényszerítsen tovább!

MINISZTER
(a törvényszolgákhoz, fenyegetően) Éhen akartok halni, gyávák? (A törvényszolgák újra megragadják Lujzát.)

FERDINÁND
Ördög és pokol! Azt mondtam, el innen! Még egyszer megkísérlem: irgalmazzon önmagának, apám! Ne kergessen el a végsőkig!

MINISZTER
(felindultan a törvényszolgákhoz) Így teljesítitek a kötelességeteket, gazemberek? (A törvényszolgák hevesen támadnak Lujzára.)

FERDINÁND
Ha meg kell történnie. - (Kihúzza kardját, és megsebez néhányat a törvényszolgák közül.) Hát bocsásd meg nekem, égi igazság!

MINISZTER
(dühöng) Lássuk, mersz-e kardot vonni ellenem? (Ő maga ragadja meg Lujzát, felrántja és átadja az egyik törvényszolgának.)

FERDINÁND
(keserűen nevet) Apám, apám! Nem érzi, hogy maga itt eleven gúnyképe a gondviselésnek, amelyik olyan rosszul végezte a dolgát, hogy rátermett hóhérlegényből méltatlan miniszter lehet?

MINISZTER
(a törvényszolgákhoz) Vigyétek!

FERDINÁND
Apám, hát a pellengérre kerül Lujza, de velem együtt, a katonatiszttel, a miniszter fiával - most sem enged?

MINISZTER
Annál élvezetesebb lesz a komédia! Menjetek!

FERDINÁND
Apám! Tiszti kardommal védem meg ezt a lányt, most sem enged?

MINISZTER
A kardbojt a te oldaladon már megismerkedett a pellengérrel - vigyétek! Vigyétek! Teljesítsétek a parancsomat.

FERDINÁND
(félrelöki az egyik törvényszolgát, egyik kardjával átfogja Lujzát, másikkal a kardját Lujza mellének szegzi) Apám! Leszúrom a hitvesemet, mielőtt meggyalázhatná - most sem enged?

MINISZTER
Csak rajta, ha elég éles a kardod!

FERDINÁND
(elereszti Lujzát, rettentő arccal az ég felé fordul) Mindenható Isten, te légy a tanúm. Kifogytam az emberi eszközökből - ördögiekhez kell folyamodnom. - Vigyétek hát pellengérre, én meg majd - (a miniszter fülébe kiáltva) elmesélem az udvarnak, hogyan lett valakiből miniszter. (El.)

MINISZTER
(villámsújtottan) Mi ez? Ferdinánd! Bocsássátok el a lányt! (Az őrnagy után siet.)


HARMADIK FELVONÁS



ELSŐ JELENET

Terem a miniszter palotájában. A miniszter és Wurm titkár bejön

MINISZTER
Elvesztettük a játszmát!

WURM
Ettől tartottam én, méltóságos uram. Az erőszak csak elkeseríti a rajongót, de nem ábrándítja ki.

MINISZTER
Nagyon bíztam a rajtaütés sikerében. Úgy vélekedtem, hogyha pellengérre állítjuk a lányt, Ferdinándnak le kell mondania róla, ha ad valamit a tiszti becsületére.

WURM
Kitűnő okoskodás volt. De végre is kellett volna hajtani a pellengérre állítást.

MINISZTER
Ha most, hideg fejjel meggondolom a dolgot - nem lett volna szabad belehajszoltatnom magamat az engedékenységbe. Ez csak fenyegetés volt, de nem gondolhatta komolyan a fiam.

WURM
Ne méltóztassék hinni. A feltüzelt szenvedély a legvadabb őrültségekre képes. Azt méltóztatik mondani, hogy az őrnagy úgy mindig fintorogva szemlélte excellenciád kormányzási módszereit. El is hiszem. Azokat az elveket, amiket az akadémiákról hozott haza, én sohasem helyeseltem. Fantasztikus álomképei a lelki nagyságról és az egyéniség nemességéről - ugyan mit érnek az udvarnál? Nálunk, ahol a legfőbb bölcsesség, hogyan kell fölváltva, ügyesen egyszer nagynak, másszor kicsinek látszani? Túl fiatal és túl tüzes, nem ízlik neki az udvari ármány hosszú, tekervényes útja. Kedvét csak az költi fel, ami kalandos és nagyszabású.

MINISZTER
(bosszúsan) Ez rendkívül okos megfigyelés, de mit változtat az ügyön?

WURM
Ez mutatja meg excellenciádnak, hogy hol a baj, és talán azt is, hogy mi a gyógyszere. Bocsásson meg méltóságod, de ilyen jellemű ifjút nem lett volna szabad bizalmasává, még kevésbé ellenségévé tennie. Ő megveti azokat az eszközöket, amelyek méltóságodat naggyá tették. Talán eddig is csak a fiúi szeretet pecsétje zárta le ajkát, s óvta meg attól, hogy elárulja kegyelmességedet. Ha alkalmat adna neki arra, hogy széttörje ezt a pecsétet, ha ismételt támadásokat intézne szenvedélye ellen, ha meggyőzné, hogy nem éppen gyöngéd apa, akkor eszébe jutnának hazafiúi kötelességei. Igen, már az is, hogy sajátságos képzeletének örömet okoz, ha ilyen különleges áldozatot hozhat az igazságnak, már az is rábírhatja arra, hogy ő maga buktassa meg az apját.

MINISZTER
Wurm! Wurm! Szörnyű szakadék felé vezet maga engem.

WURM
Mindjárt visszavezetem excellenciádat. Megengedné, hogy őszintén beszéljek?

MINISZTER
Beszéljen csak, mint egyik elkárhozott lélek a másikhoz.

WURM
Már megbocsásson excellenciád, de azt gondolom, mint apa is bízza rá magát az udvaronci hajlékonyságára. Hiszen ennek köszönheti, hogy ma miniszter! Emlékszem, kegyelmességed milyen szívélyes piképartit játszott a fölöttesével annak idején, és a fél éjszakát burgundi mellett barátságosan nála töltötte. Pedig ezen az éjszakán robbant fel a nagy akna, amelyik a jámbor férfiút a levegőbe röpítette. Miért fordult ellenségesen a fiához? Sohasem kellett volna megtudnia, hogy én ismerem azt a szerelmi ügyét. Ha kegyelmességed a lány oldaláról aknázza alá a regényüket, megtarthatta volna fia szívét. Mint jó hadvezérnek, nem a derékhadat kellett volna támadnia, hanem előbb réseket kellett volna ütni az arcvonalon.

MINISZTER
De hogyan?

WURM
A legegyszerűbben - és még most sem játszottuk ki minden kártyánkat. Felejtse el excellenciád egy időre, hogy apa. Ne szálljon szembe olyan szenvedéllyel, amit minden ellenállás csak növelhet. A szerelem lángja főzi a szerelem gyilkos mérgét. Hadd legyezzem én azt a lángot!

MINISZTER
Erre kíváncsi vagyok.

WURM
Nagyon rosszul értenék az emberi lélek barométeréhez, ha kételkednék benne, hogy az őrnagy éppolyan mértéktelenül féltékeny, mint amilyen szerelmes. Keverjük gyanúba a lányt! Mindegy, hogy okkal vagy anélkül. Egy csipetnyi élesztő elég, hogy megerjessze az egész masszát.

MINISZTER
De honnan vesszük ezt a csipetnyi élesztőt?

WURM
Itt a bökkenő - Mindenekelőtt világosítson fel excellenciád, mit kockáztat, ha az őrnagy továbbra is vonakodik, és mennyire fontos kegyelmességednek, hogy véget érjen ez a regényes ügy a polgárlánnyal, és létrejöjjön a házasság lady Milforddal.

MINISZTER
Hogy is kérdezhet ilyet, Wurm? - Ha nem sikerül a házasság, a hatalmamat kockáztatom, ha pedig kényszeríteni kell az őrnagyot, veszélyben a nyakam.

WURM
(élénken) Akkor legyen olyan kegyes, és hallgasson meg. - Az őrnagy urat behálózhatjuk ravaszsággal, de a lány ellen excellenciád teljes hatalmát kell latba vetnünk. Szerelmes levélkét íratunk vele egy harmadik személyhez, ezt aztán szépszerivel az őrnagy kezébe juttatjuk.

MINISZTER
Bolond ötlet! Olyan könnyű rávenni valakit, hogy megírja a saját halálos ítéletét?

WURM
Meg kell tennie, ha excellenciád szabad kezet ad nekem. Ismerem én a lányt kívül-belül. Csak két sebezhető pontja van a jóléleknek, ahonnan megostromolhatjuk lelkiismeretét: az édesapja és az őrnagy. Az utóbbi természetesen teljesen kimarad a játékból - annál könnyebb elbánni a muzsikussal.

MINISZTER
Példának okáért hogyan?

WURM
Azok után, amiket kegyelmességed elmondott a muzsikus házában lefolyt jelenetről, semmi sem könnyebb, mint a felségsértési perrel fenyegetődznünk. A kegyenc, a pecsétőr némiképpen a fenség jelképe - ami sértés éri őt, az inzultus a herceg ellen. - Ezzel az összetákolt mumussal aztán úgy ráijesztek a jámborra, hogy azt se tudja majd, milyen egérlyukba bújjon.

MINISZTER
Igen, de komollyá nem válhatik ez az ügy.

WURM
Persze, egyáltalán nem. Csak annyira, hogy az egész család a markunkba kerüljön. Egyszóval, a legnagyobb csöndben lefüleljük a muzsikust - hogy annál nagyobb legyen a baj, az anyját is elcsíphetjük - kínvallatást, vérpadot, életfogytiglani börtönt emlegetünk, a szabadulásnak egyetlen feltétele pedig az lesz, ha a lány megírja azt a bizonyos levelet.

MINISZTER
Jó! Rendben van. Értem.

WURM
A lány szereti az apját - mondhatnám, szenvedélyesen szereti. Az édesapja életéről vagy legalábbis a szabadságáról van szó, gyötri a lelkiismeret-furdalás, hogy ő az okozója apja veszedelmének - tudja, hogy lehetetlen az őrnagyot elnyernie -, végül pedig vállalom, hogy személyesen beszélek a fejével - ez feltétlenül szükséges -, így bele kell esnie a csapdába.

MINISZTER
És a fiam? Rögtön neszét veszi, és még dühösebben őrjöng.

WURM
Ezt bízza csak rám kegyelmességed! - Sem a muzsikust, sem a feleségét nem bocsátjuk szabadon addig, amíg az egész család szent esküvel nem fogadja, hogy az egész ügyet eltitkolják, és a csalást igazolják.

MINISZTER
Megesküsznek rá? Mit ér az eskü, tökfilkó?

WURM
A mi köreinkben semmit, kegyelmes uram! De ennél az emberfajtánál szent. Meglátja excellenciád, hogy ezzel a módszerrel milyen szépen elérjük a célunkat mind a ketten. A lány elveszti jó hírnevét és az őrnagy szerelmét! A szülei is szelídebb húrokat pengetnek majd. Úgy megpuhulnak ilyen sorscsapások alatt, hogy végül még irgalmasságot gyakorlok velük, ha elveszem a lányukat, és ezzel helyreállítom a becsületét.

MINISZTER
(fejét rázza, nevet) Helyes, meggyőztél, gazember! Igazán ördögi hálót szőttél! A tanítvány túlszárnyalja mesterét. Most már csak az a kérdés, kinek szóljon az a levél, kivel keverjük hírbe a lányt?

WURM
Kizárólag olyan ember lehet, aki mindent nyerhet vagy mindent veszíthet aszerint, hogy az őrnagy mit határoz!

MINISZTER (némi gondolkodás után) Csak egy van ilyen. Az udvarnagy.

WURM
(vállat von) Miller Lujza helyében bizony nem tetszenék nekem.

MINISZTER
Miért ne? Nagyszerű! Ragyogó ruhák - ezer virággal és balzsammal illatozó légkör - egy marék arany minden csacska szóért - végre is ez kellemesen csiklandozhatja egy polgári lotyó finomságát. Ó, kedves barátom! Nem ilyen szőrszálhasogató ám a féltékenység! Hívatom a marsallt. (Csönget.)

WURM
Én pedig, amíg excellenciád ezt elintézi, és a muzsikust lefogatja, megyek, és megfogalmazom azt a bizonyos szerelmes levelet.

MINISZTER
(az íróasztalához lép) És amint nyélbe ütötte, idehozza nekem, hogy elolvassam. (Wurm el. A miniszter leül, ír, egy komornyik jön, a miniszter feláll és átad neki egy papírt.) Ezt az elfogatási parancsot azonnal vidd el a törvényszékre, egy ember pedig kéresse ide az udvarnagy urat.

KOMORNYIK
Őméltósága éppen most érkezett ide a kocsiján.

MINISZTER
Annál jobb. De az elfogatás óvatosan történjék, nehogy botrány legyen.

KOMORNYIK
Értem, kegyelmes uram.

MINISZTER
Érted? Teljes csöndben.

KOMORNYIK
Úgy lesz, kegyelmes uram! (El.)



MÁSODIK JELENET

A miniszter és az udvarnagy

UDVARNAGY
(sietősen) Ó, kedvesem, csak en passant! Hogy van? Hogy érzi magát? - Ma lesz a csodálatos opera, Dido - magnifique tűzijátékkal - egy egész város ég le benne - Alighanem ön is megtekinti. Ugye?

MINISZTER
Van elég tűzijáték a saját házamban is, hogy az egész dicsőségem levegőbe repül tőle. - Kapóra jött, drága marsall, hogy segítségemre legyen, és tanácsot adjon nekem. Olyan ügyről van szó, amely mindkettőnkön segíthet, de teljesen tönkre is tehet mindkettőnket. Üljön le, marsall.

UDVARNAGY
Ne ijesztgessen, édes barátom!

MINISZTER
Pedig így van, mindkettőnknek használ vagy mindkettőnket tönkretesz. Ismeri a tervemet a ladyvel és az őrnaggyal. Azt is tudja, hogy ez kikerülhetetlenül szükséges, ha meg akarjuk szilárdítani a helyzetünket. De most minden felborulhat, Kalb. Ferdinánd fiam nem akar kötélnek állni.

UDVARNAGY
Nem akar - nem akar - én meg már elhíreszteltem az egész városban. Mindenki beszéli már ezt a partie-t.

MINISZTER
Hát most az egész város azt fogja mondani, hogy füllentett. Ferdinánd másba szerelmes!

UDVARNAGY
Tréfál, kedvesem. Még ez is akadály?

MINISZTER
Mégpedig elháríthatatlan akadály. Ferdinánd makacs.

UDVARNAGY
Olyan őrült, hogy eltaszítja magától ezt a szerencsét. Micsoda?

MINISZTER
Csak kérdezze meg tőle magától. Majd meglátja, mit válaszol.

UDVARNAGY
Mon Dieu! Hát mit válaszolhat?

MINISZTER
Mindössze annyit, hogy kikiáltja az egész világnak azt a bűnt, amivel jelenlegi helyzetünkbe emelkedtünk, hogy nyilvánosságra hozza hamisított leveleinket és nyugtáinkat, hogy mindkettőnket hóhérkézre ad, ezt válaszolhatja.

UDVARNAGY
Ön megőrült?

MINISZTER
Ezt válaszolta. Sőt meg is akarta tenni, és én a legmélyebb megalázkodással is csak nehezen tudtam eltéríteni szándékától. Nos, hát mit szól ehhez?

UDVARNAGY
(birkapofával) Megáll az eszem.

MINISZTER
Ez még csak hagyján. De egyidejűleg arról értesítenek a kémeim, hogy von Bock főpohárnok ugrásra készen leselkedik, hogy a lady kezét elnyerje.

UDVARNAGY
Megtébolyít! Kiről beszél? Azt mondja, von Bock? De tudja-e, hogy ő meg én halálos ellenségek vagyunk? És tudja-e hogy miért?

MINISZTER
Most hallom először.

UDVARNAGY
Drága barátom! Ha elmondom, kiugrik a bőréből. Emlékszik még arra az udvari bálra - most éppen huszonegy éve -, tudja, amikor először rendeztünk angol táncot, és von Meerschaum gróf dominójára forró viasz csöpögött az egyik karos gyertyatartóról - Ó, Istenem, erre bizonyosan emlékeznie kell!

MINISZTER
Ki tud ilyet elfelejteni?

UDVARNAGY
No látja! Azon a bálon történt, hogy Amália hercegnő a tánc hevében elvesztette egyik harisnyakötőjét. Természetesen mindenkit alarmíroznak - Von Bock meg én - még akkor kamarás apródok voltunk - négykézláb mászunk végig az egész tánctermen, úgy keressük a harisnyakötőt - végül is én találom meg - Von Bock meglátja - nekem esik - kitépi a kezemből - mit szól, kérem? - szalad vele a hercegnőhöz, és boldogan bezsebeli előlem a hercegnő köszönetét. - Mit szól ehhez?

MINISZTER
Orcátlan!

UDVARNAGY
Bezsebeli előlem! Azt hittem, elájulok. Páratlan pimaszság - végül megembereltem magamat, odajárultam a hercegnő elé, és így szóltam: "Legkegyelmesebb asszonyom! Von Bock volt az a szerencsés, aki átnyújthatta fenséged harisnyakötőjét. De az, aki először pillantotta meg, szótlan a boldogságtól, és hallgat."

MINISZTER
Bravó, marsall! Bravissimo!

UDVARNAGY
"És hallgat" - de azért ezt az ítélet napján sem bocsátom meg von Bocknak - alattomos, csúszómászó talpnyaló! - De ez még nem minden - Ahogy a harisnyakötő miatt egyszerre buktunk orra, von Bock a frizurám egész jobb feléről ledörzsölte a hajport. Ezzel persze a bál egész idejére elintézett.

MINISZTER
Hát ez az ember veszi el lady Milfordot, és ő lesz az első személy az udvarnál!

UDVARNAGY
Ő lesz? Ő? Kést döf a szívembe! De miért ő, miért kell ennek így lenni?

MINISZTER
Mert Ferdinánd nem akarja elvenni lady Milfordot, más pedig nem jelentkezik.

UDVARNAGY
De hát nincs rá mód, hogy az őrnagy másképpen határozzon? Bármilyen eszköz jó volna, bármilyen szokatlan, bármilyen kétségbeesett eszköz is! Semmi sem lehet olyan méltatlan, hogy szívesen meg ne tenném, ha azt az utálatos von Bockot kiüthetjük a nyeregből.

MINISZTER
Én tudnék egy módot rá. De az öntől függ.

UDVARNAGY
Éntőlem? És mi volna az?

MINISZTER
Az őrnagyot összeveszíteni a szerelmével.

UDVARNAGY
Összeveszíteni? Hogy gondolja? S mit tehetnék én?

MINISZTER
Nyert ügyünk van, ha a leányt gyanúba keverjük a fiam előtt.

UDVARNAGY
Fogjuk rá, hogy lopott, jó?

MINISZTER
Ugyan dehogy! Hogyan hinne el ilyesmit? - nem, hanem azt, hogy mással van dolga.

UDVARNAGY
És az a másvalaki?

MINISZTER
Az ön lesz, báró úr.

UDVARNAGY
Én leszek? Én? - Nemesi vérből való a lány?

MINISZTER
Miért? Miféle ötlet? - Egy muzsikus lánya.

UDVARNAGY
Tehát polgárlány? Akkor nem lehet. Ugye?

MINISZTER
Miért nem lehet? Bolond beszéd! Ugyan ki az ördögnek jutna eszébe, hogy egy szép szempár családfáját kutassa?

UDVARNAGY
De gondolja meg, én feddhetetlen ember vagyok! És mi lesz az udvari reputációmmal?

MINISZTER
Ó, az már más! Bocsásson meg! Nem tudtam, hogy önnek többet ér a szeplőtlen hírű ember, mind a befolyásos ember. Akkor talán hagyjuk.

UDVARNAGY
Legyen okos, báró. Hiszen nem úgy értettem.

MINISZTER
(fagyosan) Nem! Nem - teljesen igaza van. Én is belefáradtam már. Menjen minden a maga útján. Gratulálok von Bocknak a miniszterségéhez. Én meg kérem az elbocsátásomat a hercegtől. Másutt is kék az ég.

UDVARNAGY
És én? - Könnyen beszél, báró úr! Ön tanult ember! De én - mon Dieu! Mi lesz énbelőlem, ha őfensége elbocsát?

MINISZTER
Elpukkant rakéta. Tavalyi divat.

UDVARNAGY
Az Istenre kérem, drága barátom! Egyetlen barátom! Fojtsa el magában ezt a gondolatot! Kész vagyok mindenre!

MINISZTER
Hajlandó ideadni a nevét egy szerelmi légyotthoz, amire majd levélben kéri az a Miller lány?

UDVARNAGY
Isten neki. Hajlandó vagyok.

MINISZTER
És vállalja, hogy elejti valahol ezt a levelet úgy, hogy az őrnagy feltétlenül észrevegye?

UDVARNAGY
A parádén par exemple elejtem, mintha véletlenül rántanám ki a zsebkendőmmel.

MINISZTER
És vállalja az őrnagy előtt, hogy a lány a kedvese?

UDVARNAGY
Mort de ma vie! Majd befűtök neki! Majd elveszem a kotnyeles úrfi kedvét az én amour-jaimtól.

MINISZTER
Akkor meg vagyok elégedve. A levélnek még ma el kell készülnie. Estefelé jöjjön érte, meg kell beszélnünk a továbbiakat.

UDVARNAGY
Jövök, mihelyt elintéztem tizenhat vizitet - valamennyi rendkívül fontos. Bocsássa meg hát, hogy haladéktalanul búcsút veszek. (El.)

MINISZTER
(csönget) Számítok a ravaszságára, marsall.

UDVARNAGY
(visszakiált) Ah, mon Dieu! Hiszen ismerhet.



HARMADIK JELENET

A miniszter és Wurm

WURM
A muzsikust és a feleségét a legcsekélyebb zaj nélkül szerencsésen elfogtuk. Parancsolja kegyelmességed elolvasni a levelet?

MINISZTER
(elolvassa) Kitűnő! Kitűnő, titkár úr! A marsall is bekapta a horgot! - Az ilyen méreg az egészséget magát is gennyes daganattá változtatná. - Most rögtön közölje feltételeinket az apával, aztán azon melegében a lánnyal! (Mindketten el a szín különböző oldalán.)



NEGYEDIK JELENET

Szoba Miller lakásában. Lujza és Ferdinánd

LUJZA
Kérlek, ne folytasd! Nem hiszem, hogy valaha is boldog lehetek még. Minden reményem a porba hullt.

FERDINÁND
De az enyém magasan szárnyal. Apám ingerült. Összeszedi ellenünk minden fegyverét! Arra kényszerít, hogy embertelenné váljak. Nem lesz többé gyermeki kötelezettségem! Dühömben és kétségbeesésemben ki fogom kiáltani gyilkosságának sötét titkát. A fiú hóhérkézre adja apját! És ennek a végveszélynek kell eljönnie, hogy szerelmem meg merje tenni az utolsó hatalmas lépést - Figyelj rám, Lujza! Egy gondolatom támadt, hatalmas és határozott, mint a szerelmem. Te, Lujza, meg én, és a szerelem. Ebben a körben elfér az egész mennyország. Kívánhatsz hozzá még egy negyedik elemet?

LUJZA
Hagyd abba! Ne tovább. Már a sejtelme is megijeszt annak, amit mondani akarsz!

FERDINÁND
Nem követelhetünk már semmit a világtól, miért kolduljuk a tetszését? Mit ér ott a merészség, ahol semmit sem nyerhetünk, de elveszíthetünk mindent? A két szemed éppúgy ragyog majd, ha a Rajna vagy az Elba tükrözi vissza, vagy akár a Balti-tenger. Ott az én hazám, ahol szabadon szerethetsz. Jobban érdekel a te lábnyomod a vad, homokos pusztában, mint idehaza a székesegyház. Nekünk nem hiányzik majd a városi fényűzés. Bárhol leszünk, felkél a nap és lenyugszik este - olyan színjáték ez, amely mellett elhalványul a legszárnyalóbb művészet is! Nem lesz templomunk, ahol Istent imádjuk? Minden éjszaka lelkesítő borzongással borul fölénk az ég boltozata, a hold prédikál nekünk, és velünk imádkozik a csillagok egész áhítatos gyülekezete. Beleunhatunk-e a szerelmünkbe, amikor egyetlen mosolyod elég élmény egy évszázadra, s mire megérteném, hogy miért könnyezel, már el is szállt az életem, mint az álom?

LUJZA
És nincs egyéb kötelességed, csak a szerelmed?

FERDINÁND
(átöleli) Az a legszentebb kötelességem, hogy te nyugodt légy.

LUJZA
(nagyon komolyan) Akkor pedig hallgass, és hagyj el engem. Apámnak nincs más kincse, csak én, az egyetlen lánya - holnap lesz hatvanéves - biztos, hogy a miniszter bosszút áll rajta!

FERDINÁND
(gyorsan közbevág) Apád velünk jön. Ne is gondolkozz tovább, édesem! Megyek, pénzzé teszem drágaságaimat, és apám nevében is felveszek pénzt. A rablót ki lehet fosztani - minden kincse a mi hazánk vérdíja. Amikor éjfél után egyet üt az óra, kocsi jön értetek. Beszálltok, és menekülünk.

LUJZA
És apád átka kísérjen bennünket? Boldogtalan, ilyen átkot vennél magadra? Az ilyen átok megfogan akkor is, ha gyilkos vagy kerékbe tört tolvaj mondja ki. Az apai átok könyörtelen kísértet, egyik földrészről a másikra üldöz, s mi meneküljünk előle? Nem szerelmem, ha csak gyalázat tarthat meg téged nekem, hát lesz még erőm, el tudlak veszíteni.

FERDINÁND
(hallgatva áll, majd sötéten mormogja) Igazán?

LUJZA
Elveszíteni téged! Ó, határtalan, iszonyú gondolat - elpusztítani egy halhatatlan érzést, és törülni arcunkról az öröm lángolását! Téged elveszíteni! Ferdinánd! De csak azt veszítheti el az ember, ami az övé volt, és a te szíved a rangodé! Amit én akartam, templomgyalázás lett volna. Nem akarom többé.

FERDINÁND
(arca eltorzul, alsó ajkát harapja) Nem akarod?

LUJZA
Nem! Nézz rám, édes Ferdinánd! Ne ráncold olyan fájdalmasan a homlokodat. Jöjj! Elszántságodnak adjon új erőt az én példám. Engedd, hogy ennek a percnek én legyek a hőse - aki visszaadja az apának elveszett fiát - lemond arról a szerelemről, amely megrendítené a társadalom alapjait, és lerombolná az általános, örök rendet. Én vagyok a bűnös - ostoba, vakmerő vágyakat ápoltam lelkemben - boldogtalanság a büntetésem - hagyd meg hát nekem azt a hízelgő ábrándot, hogy én hoztam ezt az áldozatot. Megfosztanál ettől az örömtől? (Ferdinánd dühében és zavarodottságában egy hegedűt fog, és játszani próbál rajta. Elszakítja a húrokat, széttöri a hangszert a padlón, és hangos nevetésbe tör ki.) Von Walter! Mennybéli Atyám! Mit jelent ez? Szedd össze magad! Ez az óra lelkierőt követel - a válás órája! Neked van szíved, édes Ferdinánd! Ismerem! Szerelmed eleven, mint az élet, és határtalan, mint a végtelenség. Ajándékozd egy arra érdemes, nemes lánynak - nem lesz oka irigykedni senkire, a legboldogabb nőre sem. (Könnyeit elfojtja.) Engem nem szabad látnod többé - a nagyravágyó, becsapott lány magányos falak között zokogja el bánatát, hogy könnyeivel ne törődjék senki - Üres és kihalt lesz a jövőm - de néha-néha megérzem majd a múlt hervadt virágainak illatát. (Arcát elfordítja, remegő kezét nyújtja.) Éljen boldogul, von Walter úr!

FERDINÁND
(magához tér kábultságából, felugrik) Menekülök, Lujza! Igazán nem akarsz velem jönni?

LUJZA
(leül a szoba hátterében, és mindkét kezével eltakarja arcát) Az én kötelességem: maradni és szenvedni.

FERDINÁND
Hazudsz, kígyó. Másvalami köt ide téged!

LUJZA
(a mélységes lelki szenvedés hangján) Higgye hát ezt - talán így nem lesz olyan fájdalmas a válás.

FERDINÁND
Lángoló szerelemre hideg kötelesség a válasz! Ezzel a mesével akarsz elszédíteni - szerelem az, ami itt tart téged, de jaj neked is és annak a másiknak is, ha igaz, amit gyanítok. (Elsiet.)



ÖTÖDIK JELENET

Lujza egyedül. Egy ideig teljesen mozdulatlanul, némán ül a széken,
végül feláll, előrejön, és aggódva néz szét

LUJZA
Hol maradnak a szüleim? Apám megígérte, hogy néhány perc múlva visszajön, és már öt teljes szörnyű óra múlt el azóta. Ha valami baleset - Mi lesz velem? Fojtogató félelem nehezedik rám. Miért? (A szobába belép Wurm, állva marad a háttérben anélkül, hogy Lujza észrevenné.) Ez nem lehet igaz - ez csak felzaklatott vérem borzongató lidérctánca. Ha lelkünk már színültig telt rémülettel, a szemünk minden zugban kísértetet lát.



HATODIK JELENET

Lujza és Wurm titkár

WURM
(közelebb jön) Jó estét, kisasszony.

LUJZA
Istenem! Ki szólt? (Megfordul, észreveszi a titkárt, és rémülten hátralép.) Rettenetes! Rettenetes! Aggódó sejtelmemet nyomon követi a szerencsétlen beteljesülés. (Megvető pillantással.) Talán a minisztert keresi? Nincs már itt!

WURM
Magát keresem, kisasszony!

LUJZA
Igazán csodálom, hogy nem a piactérre ment!

WURM
A piactérre? Miért éppen oda?

LUJZA
Hogy a pellengérről hozza el a menyasszonyát.

WURM
Lujza mamzell, alaptalanul gyanúsít.

LUJZA
(elnyeli a választ) Mivel szolgálhatok?

WURM
Engem - apja küldött.

LUJZA
(megretten) Apám? Hol az apám?

WURM
Ott, ahol senki sincs szívesen.

LUJZA
Az Isten szerelmére! Gyorsan! Rosszat sejtek - hol az apám?

WURM
A vártoronyban, ha éppen tudni akarja.

LUJZA
(egy pillantást vet az ég felé) Még ezt is el kell viselnem! A vártoronyban! De miért?

WURM
A herceg parancsára.

LUJZA
Miért a hercegére?

WURM
A herceg a helyettese személyén elkövetett felségértést -

LUJZA
Mit? Mit? Ó, örök Isten!

WURM
Példás büntetéssel akarja megtorolni.

LUJZA
Ó, még csak ez kellett! Persze, persze, az őrnagyon kívül volt még egy drága kincse szívemnek - erről sem feledkezhettek meg. Felségsértés! Mennyei gondviselés - mentsd meg, ó, mentsd meg veszendő hitemet! És Ferdinánd?

WURM
Választhat lady Milford vagy átok és kitagadás között.

LUJZA
Borzalmas szabadság! De mégis - mégis ő a boldogabb. Ő nem veszítheti el az apját. De elég átok az is, hogy nincsen apja! Apámat felségsértéssel vádolják. Szerelmem a lady vagy átok és kitagadás között - Igazán csodálatos! A tökéletes aljasság is valamiféle tökéletesség - tökéletesség? Nem, ahhoz még hiányzik valami - hol az édesanyám?

WURM
A dologházban.

LUJZA
(fájdalmas mosollyal) Most hát bezárul a kör. Teljesen. Szabad vagyok. Lehullott rólam minden kötelezettség, fájdalom és öröm. Minderre nincs már szükségem. (Ijesztő hallgatás.) Hozott talán még valami hírt? Beszéljen csak bátran. Most már mindent meghallgatok.

WURM
Ami eddig történt, azt tudja.

LUJZA
Csak azt nem, ami ezután történik majd. (Szünet, mialatt tetőtől talpig végignézi a titkárt.) Szegény ember! Szomorú a te mesterséged, nem is fogsz te üdvözülni. Elég szörnyű feladat szerencsétlenné tenni az embereket, de undorító hírül adni a szerencsétlenséget - a halálmadár dalát elzengeni, ott lenni, amikor a szükségszerűség vasmarka szorítja a vérző szívet, és a keresztény lelkek kételkedni kezdenek Istenben - Ettől óvjon meg engem az ég! És ha egy tonna aranyat kapnál a fájdalom minden előtted kihullajtott könnycseppjéért - akkor sem szeretnék a helyedben lenni. Mi történhetik még?

WURM
Nem tudom.

LUJZA
Vagy nem akarja tudni - ez a megbízás fél a világosságtól, visszariad a hangos szótól, de arcának síri nyugalmából előtűnik a rém. Mi történhetik még? Az előbb azt mondta, hogy a herceg példás büntetést akar? Mit nevez példás büntetésnek?

WURM
Ne kérdezzen többet.

LUJZA
Hallod-e, ember! A hóhér oktatott ki téged! Honnan tudhatnád különben, hogyan kell a tőrt lassan, a vonagló szívet a kegyelemdöféssel eltalálni? Milyen sors vár apámra? Maga a halál az is, amit mosolyogva mondasz, mi lehet az, amit nem mondasz ki? Szólj! Hadd tudjak meg mindent egyszerre, az egész megsemmisítő valóságot. Mi vár apámra?

WURM
Kriminális processzus.

LUJZA
Mi az? Én csak tudatlan, ártatlan teremtés vagyok, keveset értek a ti borzalmas latin szavaitokból. Mi az a kriminális processzus?

WURM
Bírói eljárás, amely életről és halálról dönt.

LUJZA
(szilárdan) Köszönöm! (A szomszéd szobába siet.)

WURM
(megütközve) Hová ment? Az a bolondos lány talán - ördögöt! Csak nem lesz - Utánamegyek - én felelek az életéért. (Utánaindul.)

LUJZA
(visszajön, vállán köpeny) Bocsásson meg, titkár úr! Bezárom a lakást.

WURM
Hová olyan sietve?

LUJZA
A herceghez. (Távozni akar.)

WURM
Mit? Hová? (Rémülten vissza akarja tartani.)

LUJZA
A herceghez. Nem érti? Egyenesen a herceghez, aki apámat halálra akarja ítéltetni. Nem! Nem akarja - halálra kell ítéltetnie, mert néhány gonosztevő akarja. A hercegnek az egész felségsértési processzushoz nincs egyéb köze, mint hogy ő a herceg, és az ő fenséges keze írja alá.

WURM
(túl hangosan nevet) A herceghez!

LUJZA
Tudom, mit nevet - de nem is számítok én irgalomra, Isten őrizz! Csak arra, hogy megundorodik - megundorodik a jajveszékelésemtől. Mondták már nekem, hogy a világ nagyságai még nem tanulták meg, mi a nyomorúság - nem akarják megtanulni. Én el akarom mondani neki, mi az a nyomorúság - lefestem előtte a megsemmisülés egész szörnyűségével, hogy mi az a nyomorúság - elsikoltom neki csontot és velőt hasogató hangon, hogy mi az a nyomorúság - és ha már égnek áll a haja ettől a leírástól, végül még a fülébe kiáltom, hogy az élet utolsó órájában a földi istenek tüdejéből is kitör a halálhörgés, és az ítélet napján ugyanazon a mérlegen lebeg a koldus és a herceg. (Menni akar.)

WURM
(komisz jóindulattal) Menjen csak, ó, csak menjen! Igazán nem tehet ennél okosabbat. Én is azt tanácsolom, hogy menjen oda, és szavamra mondom, hogy a herceg meghallgatja.

LUJZA
(hirtelen megáll) Mit mond? Maga tanácsolja? (Hirtelen visszafordul.) Hm! Mit is csinálok én? Ha ez az ember tanácsolja, csak visszataszító dolog lehet. Honnan tudja, hogy a herceg meghallgat?

WURM
Mert nem ingyen hallgatja meg.

LUJZA
Nem ingyen? Milyen árat követelhet azért, hogy emberséges?

WURM
Elég ár maga a szép kérelmező is.

LUJZA
(megmerevedik, aztán kitör) Igazságos Isten!

WURM
És remélem, nem tartja túlzott követelésnek apjáért ezt a kegyelmi taksát?

LUJZA
(magánkívül fel-alá jár) Persze! Persze! Igaz! A ti nagyjaitok jól megvédik magukat - megvédik magukat az igazság ellen saját bűneikkel, mintha csak a kerubok védenék őket a villogó kardjaikkal. A Mindenható segítsen rajtad, apám! Leányod meg tud halni érted, de vétkezni nem tud!

WURM
Ez bizony újdonság lesz a szegény, elhagyatott embernek. "Az én Lujzám - mondta nekem - a porba sújtott engem! Az én Lujzám fel is emel majd onnan." Sietek, kisasszony, és megmondom neki, hogy mit válaszolt! (Úgy tesz, mintha menni akarna.)

LUJZA
(utánamegy és visszatartja) Maradjon! Maradjon! Türelem! Milyen fürge ez a sátán, ha az kell, hogy megőrjítse az embert. Én sújtottam porba! Én emeljem fel! Beszéljen! Adjon tanácsot! Mit kell tennem?

WURM
Egy mód van rá.

LUJZA
Mi ez az egy mód?

WURM
Atyja is ezt akarja.

LUJZA
Apám is? Mi ez?

WURM
Könnyű.

LUJZA
Nekem semmi sem nehéz, csak a gyalázat.

WURM
Szabaddá kell tennie az őrnagyot.

LUJZA
Megszabadítani a szerelmétől? Gúnyolódik velem? A beleegyezésemet kéri ahhoz, amire úgyis kényszerítenek?

WURM
Nem így gondolom, kedves kisasszony. Az őrnagy lépjen vissza elsőnek, saját jószántából.

LUJZA
Nem lép vissza.

WURM
Úgy látszik, nem. Kegyed az egyetlen, aki ezen változtathat, azért kérjük a segítségét.

LUJZA
Kényszeríthetem én arra, hogy meggyűlöljön?

WURM
Megkíséreljük. Üljön le.

LUJZA
(meghökken) Ember! Miben sántikálsz?

WURM
Üljön le! Írni fog! Itt a papír, toll, tinta.

LUJZA
(leül, a legnagyobb izgalommal) Mit írjak? Kinek írjak?

WURM
Apja hóhérjának.

LUJZA
Ó, milyen jól tudod, hogyan kell a lelket kínpadra vonni. (Megragadja a tollat.)

WURM
(diktál) Nagyságos uram - (Lujza reszkető kézzel írja.) Már három elviselhetetlenül hosszú nap múlt el - múlt el - és mi nem láttuk egymást.

LUJZA
(visszahőköl, leteszi a tollat) Kinek szól ez a levél?

WURM
Apja hóhérjának.

LUJZA
Ó, Istenem!

WURM
Ne engem okoljon ezért, hanem az őrnagyot - az őrnagyot -, aki egész idő alatt árgus szemekkel vigyázott rám.

LUJZA
(felugrik) Aljasság! Példátlan aljasság! Kinek szól ez a levél?

WURM
Apja hóhérjának.

LUJZA
(kezét tördelve fel-alá jár) Nem! Nem! Nem! Ez már zsarnokság, ó, Istenem! Büntesd az embert emberi módon, ha kihívja haragodat, de miért kell két borzalom között hányódnom? Miért a halál és a szégyen között? Miért vetsz hatalmába ennek a vérszopó sátánnak? - Történjék hát bármi! Ezt én le nem írom soha!

WURM
(kalapjához nyúl) Ahogy akarja, mamzell. Én igazán a tetszésére bízom.

LUJZA
Tetszésemre, azt mondja? Tetszésemre? Ó, barbár! Állíts egy boldogtalant a pokol mélysége fölé, kérj tőle valamit, istenkáromló, s aztán mondd, hogy a tetszésére bízod, megadja-e? Túlságosan jól tudod, hogy a természetes ösztön milyen erős kapocs a szívek között. Most már minden mindegy. Diktáljon tovább. Nem gondolkozom többé. Átadom magamat a kikerülhetetlen pokolnak. (Újra leül.)

WURM
Árgus szemekkel vigyázott rám. Megvan?

LUJZA
Tovább! Tovább!

WURM
Tegnap a miniszter volt nálunk. Mulatságos volt, hogyan védelmezte becsületemet a derék őrnagy.

LUJZA
Ó, szép, nagyon szép! Remek! Csak így tovább!

WURM
Kénytelen voltam elájulni - elájulni -, nehogy hangosan felnevessek.

LUJZA
Ó, nagy ég!

WURM
De már nem sokáig tűröm ezt az álarcot. Bárcsak szabadulhatnék már.

LUJZA
(abbahagyja az írást, feláll, fel-alá járkál lehajtott fejjel, mintha a földön keresne valamit, majd újra leül, és tovább ír) Bárcsak szabadulhatnék -

WURM
Holnap szolgálatban van. Figyelje, mikor távozik tőlem, és jöjjön a szokott helyre - szokott helyre. Megvan?

LUJZA
Minden megvan.

WURM
A szokott helyre, a kegyed szerető - Lujzájához.

LUJZA
Már csak a címzés hiányzik.

WURM
Von Kalb udvarnagy úrnak.

LUJZA
Örök Isten! Olyan idegen ez a név a fülemnek, mint amilyen idegen a szívemnek ez a szégyenletes levél. (Feláll, hosszú ideig mereven nézi az írást, végül a titkárnak nyújtja; kimerült, elhaló hangon.) Fogja, uram. A becsületes nevem - Ferdinánd - egész életem üdvössége az, amit most átadok. Koldus lettem!

WURM
Ó, dehogy! Ne csüggedjen, drága kisasszony! Tejes szívemből együtt érzek kegyeddel. Talán - ki tudja? - Túltehetem majd magamat bizonyos dolgokon - Igazán! Istenemre! Szívből együtt érzek kegyeddel!

LUJZA
(mereven, áthatóan néz rá) Ne folytassa, uram! Nem tudja, hogy ez az út miféle borzalomhoz vezet.

WURM
(meg akarja csókolni a kezét) Például ehhez az édes kezecskéhez - nemde, kedves mamzell?

LUJZA
(rettenetes fenséggel) Megfojtanálak a menyegző éjszakáján, és aztán boldog örömmel tűrném, hogy kerékbe törjenek. (Távozni akar, de gyorsan visszafordul.) Készen vagyunk hát, uram? Elengedi a madarat?

WURM
Hátravan még egy apróság, kisasszony. Le kell tennie előttem a szentséges esküt, hogy bárki előtt elismeri: önszántából írta ezt a levelet.

LUJZA
Istenem! Istenem! Neked kell saját pecséteddel hitelesíteni az ördög művét? (Wurm elvonszolja.)


NEGYEDIK FELVONÁS



ELSŐ JELENET

Terem a miniszternél. Ferdinánd von Walter beviharzik az egyik ajtón,
kezében felbontott levél, a másik ajtón egy komornyik jön

FERDINÁND
A marsall nem volt itt?

KOMORNYIK
A miniszter őexcellenciája keresi az őrnagy urat!

FERDINÁND
Mennydörgős mennykő! Azt kérdeztem, volt-e itt a marsall?

KOMORNYIK
A méltóságos úr odafent van, faraót játszik.

FERDINÁND
A méltóságos urat azonnal hurcolják ide az ördögök!



MÁSODIK JELENET

Ferdinánd egyedül, a levelet futja át, hol mereven áll,
hol dühöngve futkos körös-körül

FERDINÁND
Ez lehetetlen! Lehetetlen! Ez a mennyei külső nem rejthet ördögi szívet. És mégis! Mégis! Leszállhat az ég minden angyala, hogy ártatlanságát bebizonyítsa, még ha ég és föld, az egész világ és annak teremtője összefog, hogy ártatlanságát bizonyítsa - akkor is az ő keze írása. Az emberiség nem látott soha még ilyen elképzelhetetlen, hihetetlen csalárdságot - ezért tiltakozott hát ilyen eltökélten a menekülés ellen! Ezért! Ó, Istenem! Most ébredek rá, most tárul fel előttem minden! Ezért mondott hát le olyan hősiesen a szerelmemről, és majdnem, ó majdnem engem is meggyőzött a mennyei látszat! (Átrohan a szobán, majd újra megáll és elgondolkozik.) Hogy tudta így kifürkészni a lelkemet! Viszonozta gyöngéd érzelmeimnek minden halk, félénk rezzenését és minden lángoló fellobbanását. Megérezte szerelmem leírhatatlanul finom, légies hangjait. Tudta, hogy hat rám a könnye. Velem volt a szenvedély szédítő ormain, és megóvott attól, hogy leszédüljek a szakadékaiba. Ó, Isten! Istenem! és mindez csak alakoskodó fintor volt? Fintor? Ha a hazugság ilyen makulátlan köntösbe bújhat, miért nem lopja be magát minden ördög a mennyországba? Milyen meggyőzően sápadt el az álnok, mikor feltártam előtte szerelmünk veszedelmét! Milyen győztes méltósággal terítette le arcátlanul gúnyolódó apámat, pedig éppen abban a percben érezhette legbűnösebbnek magát! Dehogy! Hiszen nem állta ki az igazság tűzpróbáját, elájult a képmutató. Hogy szólaljon meg a valódi érzés? Kacérságból is lehet elájulni. Mivel igazolhatja magát az ártatlanság? Ringyók is el tudnak ájulni. Tudta, hogy mit művelt velem. Tökéletesen ismerte a lelkemet. Első csókunk égett arcomon. Első csókunk heve tükröződött szememben, ő pedig nem érzett semmit - talán csak saját művészetének diadalát? Akkor, amikor én boldog őrjöngésemben úgy éreztem, hogy a mennybolt íve őt övezi? Akkor, amikor elcsitultak legforróbb vágyaim? Nem gondoltam másra soha, csak erre a lányra és az örökkévalóságra. Istenem! ő pedig semmit sem észlelt ebből? Nem érzett semmit, csak azt, hogy gonosz terve sikerült? Csak azt, hogy ez legyezheti a hiúságát? Csak örült, hogy meg tudott csalni engem?



HARMADIK JELENET

Az udvarnagy és Ferdinánd

UDVARNAGY
(betipeg a szobába) Azt az óhaját közölte, drága barátom -

FERDINÁND
(maga elé mormogja) Hogy egy gazembernek kitörjem a nyakát. (Hangosan.) Marsall, ez a levél kiesett a zsebéből a parádén - és - (dühös nevetéssel) - még szerencse, hogy én találtam meg.

UDVARNAGY
Ön?

FERDINÁND
Rendkívül mulatságos véletlen. Felelősségre kell vonnia az Úristent.

UDVARNAGY
Látja, mennyire meg vagyok döbbenve, báró!

FERDINÁND
Olvassa el! Olvassa! (Távolabbra lép.) Nem vagyok elég jó szerető? Annál jobban beválok kerítőnek. (Mialatt az udvarnagy olvas, Ferdinánd a falhoz lép, és két pisztolyt akaszt le róla.)

UDVARNAGY
(az asztalra dobja a levelet, és el akar illanni) Átkozott!

FERDINÁND
(karon fogja és visszahozza) Türelem, kedves marsall! Úgy látom, kellemes hírt hoztam. A becsületes megtaláló jutalmat kér! (A pisztolyokat mutatja.)

UDVARNAGY
(megdöbbenve hátrál) Legyen esze, drága barátom!

FERDINÁND
(erős, rémítő hangon) Van annyi, hogy ilyen gazembert, mint te, a másvilágra küldjek! (Kezébe erőlteti az egyik pisztolyt, másik kezével zsebkendőjét húzza elő.) Fogja meg ezt a zsebkendőt! A szeretőjétől kaptam.

UDVARNAGY
Zsebkendővégről? Megőrült? Hova gondol?

FERDINÁND
Fogd a végét, ha mondom! Különben még el találod hibázni! Hogy remeg a gyáva! Köszönd Istennek, gyáva, hogy végre kerül valami a koponyádba. (Az udvarnagy el akar szaladni. Ferdinánd utána.) Csak lassan, uram! Erről ne is álmodjék! (Utoléri, és bezárja az ajtót.)

UDVARNAGY
De báró! Idebent a szobában!

FERDINÁND
Miattad ugyan nem érdemes kifáradni a sáncra! Nagyot pukkants, gyönyörűségem, hiszen körülbelül első alkalom ez, amikor zajt csapsz ebben a világban! Tüzelj.

UDVARNAGY
(homlokát törli) És kockáztatná a drága életét, ön, a reményteljes fiatalember!

FERDINÁND
Tüzelj, ha mondom! Nekem már nincs semmi keresnivalóm a világon!

UDVARNAGY
De nekem annál több, rendkívül tiszteletreméltó barátom!

FERDINÁND
Teneked, fickó? Kallantyú akarsz lenni ott, ahol az emberek könnyítenek magukon? Mást nem tudsz csak minden pillanatban hétféleképpen tekeregni, akár a gombostűre szúrt lepke. Naplót vezetni arról, hányszor ül a gazdád a lyukas székre. Te vagy az urad élceire felbérelt igásbarom! Annál jobb, majd én mutogatlak, te különleges csudaállat! Táncolni fogsz, akár az idomított majom, figyelsz, apportírozol, legalább majd felvidítod udvaronci művészeteddel az örök kétségbeesés hazáját!

UDVARNAGY
Ahogy parancsolja uram! Ahogy óhajtja! Csak messzebb azokkal a pisztolyokkal!

FERDINÁND
Hogy áll itt ez a nyomorfi! A világteremtés hatodik napjának a gyalázata! Mintha egy tübingai könyvárus gyatra nyomásával reprodukálná a Mindenható képét. Kár, de milyen kár azért az uncia agyvelőért, ami ebben a használhatatlan koponyában bugyborékol! Ez az egyetlen uncia elég lett volna a páviánnak ahhoz, hogy ember váljék belőle, de így csak töredéke az emberi értelemnek. És ezzel a figurával osszam meg Lujza szívét! Szörnyeteg! Felelőtlen szörnyeteg! Hiszen ez az alak igazán nem csábít bűnre, inkább elriaszt tőle.

UDVARNAGY
Ó, hála az örök Istennek! Már tréfálkozik.

FERDINÁND
Futni hagyom! Hernyót sem taposok el - ezt is megkímélem. Ha meglátom, csak vállat vonok, legfeljebb megcsodálom a természet okos gazdálkodását, hogy vannak teremtményei, akik a föld szennyéből és hulladékából élnek, hogy a varjakat a legfelsőbb törvényszék eteti, az udvaroncot meg uralkodójának piszka táplálja. Végül is, igazán csodálatraméltóan óvatos rendőri berendezkedése a természetnek, hogy a szellemi világban is gondoskodott róla, hogy a tarantella és a vak csúszómászó is ki tudja lövellni mérges váladékát. (Megújuló dühvel.) De az én virágom kelyhébe ne merjen féreg lopózni, mert szétmorzsolom. (Megragadja a marsallt, és keményen megrázza.) Így! meg így! és újra így!

UDVARNAGY
(magában sopánkodik) Ó, Istenem! Bárcsak elmenekülhetnék innen! Akárhová, Párizsba, az aggok és félkegyelműek menhelyére, száz mérföldnyire, csak ettől menekülhetnék!

FERDINÁND
Gazember! Ha meggyaláztad! Gazember! Ha élvezted azt, amit én imádtam! (Még dühösebben.) Kéjelegtél ott, ahol én istennek éreztem magamat! (Hirtelen elhallgat, majd szörnyű hangon.) Jobb volna a pokol fenekére menekülnöd, mintsem az én haragom juttasson az égbe! Mennyire jutottál a lánnyal? Valld be!

UDVARNAGY
Engedjen el! Mindent elmondok.

FERDINÁND
Ó, ezzel a lánnyal csábítóbb a vétek, mint egy másikkal az égi rajongás! Ha kicsapongó lenne - bár az lenne -, csökkenne a lélek értéke, és az erényt a kéjjel hamisítaná. (A pisztolyt a marsall szívéhez szorítja.) Mennyire jutottál vele? Valld be, vagy meghúzom a ravaszt!

UDVARNAGY
Nem történt semmi, egyáltalán semmi! Csak egy pillanatig legyen türelemmel! Önt megcsalták!

FERDINÁND
És még te figyelmeztetsz, aljas? Mennyire jutottál vele? Valld be, különben halál fia vagy!

UDVARNAGY
Mon Dieu! Hát megmondom - Hallgasson csak ide - az apja - a saját vér szerinti szülője -

FERDINÁND
(zordul) Az kerítette neked a lányt? És mennyire jutottál vele? Valld be, vagy megöllek!

UDVARNAGY
Ön őrjöng. Nem érti! Sohasem láttam a lányt. Nem is ismerem. Semmit sem tudok róla.

FERDINÁND
(hátralép) Sohasem láttad! Nem ismered! Nem is tudsz róla semmit? Temiattad veszett el Miller Lujza, és te egy lélegzetre háromszor tagadod meg? El innen, aljas fickó! (A pisztollyal megtaszítja, és kilöki a szobából.) Ilyenekre kár vesztegetni a puskaport!



NEGYEDIK JELENET

FERDINÁND
(hosszú szünet után, mialatt arcán egy szörnyű gondolat kifejezése alakul ki) Elveszett! Ó, boldogtalan! Elvesztem! Elvesztél te is. Igen, Isten szent nevére mondom. Ha én elvesztem, elveszel te is - ó, örök bíró! Ne vitasd el tőlem! A lány az enyém. Egész világodat odaadom ezért a lányért, lemondok valamennyi csodálatos alkotásodról őérte. Hagyd meg nekem! Világ bírája! A lelkek milliói kiáltanak hozzád, fordítsd feléjük könyörülő szemedet, de engedd, világ bírája, hogy én magam cselekedjek! (Rettentő kéztördeléssel.) Hát a gazdag, hatalmas alkotó számon tart egy ilyen lelket, a leghitványabbat a teremtményei között? Ez a lány az enyém! Istene voltam valaha, most az ördögbe leszek? (Komor elszántsággal néz a sarokba.) Egy örökléten keresztül együvé fonódnék vele a gyalázat kerekén - szemem a szemébe mélyedne - hajam az övével együtt meredne égnek - tompa nyögésünk is egybeolvadna - és akkor, akkor újra elmondanám gyengéd szavainkat, újra elzengeném esküit - Isten! Isten! Ez a nászágy rettenetes lesz - de örök! (Kifelé siet, a miniszter belép.)



ÖTÖDIK JELENET

A miniszter és Ferdinánd

FERDINÁND
(visszahőköl) Ó, apám!

MINISZTER
Nagyon jó, hogy találkozunk, fiam! Azért jöttem, hogy jó hírt hozzak, olyan hírt, kedves fiam, ami egész biztosan meglepetés lesz neked. Nem ülhetnénk le?

FERDINÁND
(sokáig mereven néz rá) Apám! (Határozott mozdulattal odalép a miniszterhez, megragadja a kezét.) Apám! (Megcsókolja a kezét, és térdre esik előtte.) Ó, édesapám!

MINISZTER
Mi történt veled, fiam! Állj fel! Forró a kezed és reszket!

FERDINÁND
(vad, lobogó érzelemmel) Bocsássa meg hálátlanságomat, apám! Elvetemült ember vagyok! Félreismertem a jóságát! Olyan jó volt, olyan atyai. Ó, a jövőbe látott! Most már késő - Bocsásson meg! Bocsásson meg! Áldjon meg engem, apám!

MINISZTER
(ártatlan arcot vág) Állj fel, fiam! Figyelmeztetlek, hogy talányosan viselkedsz!

FERDINÁND
Apám, a Miller Lujza - ó, apám jól ismeri az embereket! Haragja olyan igazságos volt akkor, olyan nemes, olyan atyaian szeretetteljes - csak utat tévesztett szerető atyai buzgalma - ez a Miller lány -

MINISZTER
Ne gyötörj fiam! Átkozom akkori ridegségemet. Azért jöttem, hogy megkövesselek!

FERDINÁND
Engem akar megkövetni? Miattam gyötrődik? Apám ellenállása bölcsesség volt! Ridegsége mennyei részvét! Ez a Miller lány -

MINISZTER
Nemes lelkű és szeretetre méltó! Visszavonom elhamarkodott véleményemet. Miller Lujza kivívta a becsülésemet.

FERDINÁND
(megrendülten felugrik) Micsoda! A becsülését? Apám becsülését? És ugye, apám, olyan ő, mint a megtestesült ártatlanság? És ugye, olyan magától értetődően kell őt szeretni!

MINISZTER
Mondhatod így is: vétek nem szeretni!

FERDINÁND
Hallatlan! Lehetetlen! Apám, aki annyira belelát az emberi lélekbe, méghozzá a gyűlölet szemüvegén át nézi! Példátlan képmutatás - Apám, ez a Miller lány -

MINISZTER
Méltó arra, hogy az én lányom legyen! Erénye pótolja őseit, szépsége pedig a vagyonát. Elveim meghátrálnak a szerelmed előtt - legyen a tiéd!

FERDINÁND
(rettenetes felindulással kirohan a szobából) Még csak ez hiányzott! Isten vele, apám (El.)

MINISZTER
(utána megy) Maradj, Ferdinánd! Maradj! Hová rohansz? (El.)



HATODIK JELENET

Pompás terem a ladynél. A lady és Sophie belép

LADY
Láttad? Eljön!

SOPHIE
Jön, ebben a pillanatban. Háziruhában volt, és még gyorsan át akart öltözni.

LADY
Ne beszélj róla, hallgass. Remegek, mint egy bűnös, hogy láthatom azt a boldog nőt, akinek a szíve olyan rettentően megegyezik az én szívemmel! - És hogyan fogadta a meghívást!

SOPHIE
Meglepettnek látszott, elgondolkozott, csodálkozó szemmel nézett rám, és hallgatott. Már elkészültem rá, hogy kifogásokat talál, amikor olyan tekintettel, ami nagyon meglepett engem, azt válaszolta: "Amit az úrnője parancsol, azt holnap magam kértem volna tőle."

LADY
(nagyon izgatott) Hagyj most, Sophie! Sajnálj! Pirulnom kell, ha csak mindennapi nő, ha meg több annál, az kétségbeejtő.

SOPHIE
Milady, nem ilyen kedvben kell fogadnia vetélytársnőjét! Gondoljon arra, hogy kicsoda ön! Hívja segítségül származását, rangját, hatalmát! Megjelenésének büszke pompáját szárnyalja túl még büszkébb lelke.

LADY
(zavart) Mit fecseg ez a bolond lány?

SOPHIE
(kajánul) Miért? Véletlenül tündökölnek talán asszonyomon ma a legdrágább gyémántjai? Véletlen, hogy éppen ma öltötte fel a legpompásabb ruháját? Az is véletlen, hogy előszobájában nyüzsögnek a lakájok és apródok, az is, hogy azt a polgárlányt palotájának legfejedelmibb termében fogadja?

LADY
(fel-alá járkál, keserűen) Átkozott dolog! Kibírhatatlan! Hogy a nők egymás asszonyi gyöngeségeit hiúz szemekkel lesik ki! De én milyen mélyre süllyedhettem, ó, milyen mélyre, ha már egy ilyen teremtés is keresztüllát rajtam!

EGY KOMORNYIK
(belép) Miller kisasszony.

LADY
(Sophie-hoz) Kifelé! Hordd el magad! (Fenyegetően, mert a lány még tétovázik.) Kifelé! Parancsolom! (Sophie távozik, a lady végigmegy a termen.) Helyes! Jó, hogy elfogott az indulat! Ilyen akarok lenni! (A komornyikhoz.) A kisasszony bejöhet. (A komornyik kimegy, a lady előkelően hanyag helyzetben a pamlagra veti magát.)



HETEDIK JELENET

Miller Lujza félénken belép, a ladytől nagy távolságra megáll;
a lady háttal ül feléje, és egy ideig figyelmesen vizsgálja a szemközti tükörben.
Szünet

LUJZA
Nagyságos asszonyom, várom a parancsait.

LADY
(Lujza felé fordul, éppen csak hogy biccent a fejével, hidegen, tartózkodóan) Úgy, hát itt van? Kétségkívül az a - milyen kisasszony is? Hogy is hívják?

LUJZA
(kissé sértődötten) Apámat Millernek hívják, és kegyelmességed az ő lányát hívatta.

LADY
Igaz! Igaz! Emlékszem - a szegény muzsikus lánya, akiről legutóbb beszéltünk. (Szünet, magában.) Nagyon érdekes, de nem valami szépség - (Hangosan, Lujzához.) Jöjjön közelebb, gyermekem. (Ismét magában.) Síráshoz szokott szeme van - Ó, hogy szeretem az ilyen szemet! (Ismét hangosan.) Csak közelebb. Egészen közel! Azt hiszem, félsz tőlem, kedves gyermekem.

LUJZA
(ünnepélyesen, határozottan) Nem, milady, nem törődöm az emberek véleményével.

LADY
(magában) No lám! Ezt a nyakasságot Ferdinándtól tanulta. (Hangosan.) Magát beajánlották hozzám, mamzell! Tanult is valamit, és az életben sem járatlan - Nos, én elhiszem, a világért sem akarok hazugnak tartani valakit, aki olyan melegen ajánlotta magát.

LUJZA
De én nem ismerek senkit, milady, aki azzal fáradozna, hogy pártfogót szerezzen nekem.

LADY
(feszülten) Ki tudja, hogy a pártfogolt vagy a pártfogó kedvéért fáradozik-e?

LUJZA
Ezt nem értem, asszonyom!

LADY
Ha őszinte arcába nézek, nem gondolnám, hogy ilyen ravasz! Lujzának hívják, ugye? Ha szabad tudnom, mennyi idős?

LUJZA
Tizenhat elmúltam.

LADY
(hirtelen feláll) Ez hát az oka! Tizenhat esztendő! A szenvedély első fellobbanása! Az első ezüstös hang, amelyik felszenteli a még érintetlen zongorát - semmi sem csábítóbb ennél - Ülj le, jót akarok neked, kedves kislány. - És a férfi is először szerelmes életében. Csoda-e, ha a hajnal első sugarai találkoznak? (Nagyon barátságosan megfogja Lujza kezét.) Úgy áll a dolog, édesem, hogy meg akarom alapozni a boldogságodat. Nem, ez semmi más, csak az első, édes, tünékeny álmodozás. (Megveregeti Lujza arcát.) Az én Sophie-m férjhez megy! Te foglalod el a helyét. - Tizenhat esztendő! Úgysem tarthat ez soká!

LUJZA
(tiszteletteljesen megcsókolja a kezét) Milady, éppoly hálásan köszönöm a kegyességét, mintha elfogadhatnám.

LADY
(újra az előbbi bosszús hangon) Nézze meg az ember, micsoda dáma! Más polgári származású lány boldog lenne, ha ilyen helye akadna. Hát mire vár, drágaságom? Talán félti a munkától gyöngéd ujjacskáit? Vagy csinos arcocskájában bízik ennyire?

LUJZA
Az arcomról, asszonyom, éppoly kevéssé tehetek, mint a származásomról.

LADY
Azt gondolja talán, hogy ez mindig így lesz? Szegény teremtés, te! Aki fejedbe ültette ezt a gondolatot - bárki is volt -, csak bolondított téged és önmagát is. Arcodnak ez a ragyogása nem tűzben edzett arany! Amit tükröd tartósnak és öröknek mutat, csak vékony aranyfüst-futtatás, előbb vagy utóbb szétfoszlik imádód kezében. És mihez fogsz akkor?

LUJZA
Sajnálom, milady, az olyan imádót, aki a gyémántot csak az aranyfoglalatáért veszi meg.

LADY
(igyekszik ügyet sem vetni rá) Az ilyen korú lányoknak két tükre van egyszerre, az egyik üvegből, a másik a hódolója, akinek kellemes hízelgése persze jóváteszi az igazinak nyers nyíltságát. Az egyik csúf himlőhelyet mutat. "Ó, dehogyis - mondja a másik -, ez a gráciák jegye." Ti, tapasztalatlan gyermekek az igazinak is csak azt hiszitek el, amit a másik mond, az egyiktől a másikhoz futkostok, míg végül összecserélitek a két tükör véleményét - miért bámul így rám?

LUJZA
Bocsánatot kérek, asszonyom! Azzal voltam elfoglalva, hogy megsirassam azt a csodálatos tüzű rubintot, amiért nem tudja még, milyen élesen kikelt úrnője a hiúság ellen.

LADY
(elpirul) Ne keressen kibúvót, merész teremtés! Ha nem külsejének ígéreteire számít, mi lehet az, ami meggátolja magát, hogy elfogadjon egy állást, ahol jó modort és világban való jártasságot szerezhet, az egyetlen állást, ahol megszabadulhatna polgári előítéleteitől?

LUJZA
És polgári ártatlanságomtól is, milady?

LADY
Ostoba beszéd! A legzabolátlanabb fickó is túl félszeg ahhoz, hogy szégyenletes dolgot merészeljen, ha nem kap tőlünk előzetes bátorítást. Bizonyítsa be, hogy kicsoda maga! Legyen tisztességes és tartózkodó, akkor jótállok érte, hogy semmi kísértésnek nem teszi ki ifjúságát.

LUJZA
Asszonyom, engedje meg, hogy ebben kételkedni merészeljek! Bizonyos dámák palotái sokszor a legmerészebb kicsapongások szabad tanyái. Ki tételezne fel olyan hősiességet a szegény muzsikus lányáról, hogy a fertőbe veti magát, de ellenáll a megmérgeződésnek? És lady Milford tűrné, hogy lelkét skorpió mardossa? Nem sajnálna pénzösszegeket kiadni pusztán csak azért, hogy minden pillanatban belepirulhasson szégyenébe? - Nyíltan beszélek, asszonyom. - Örülne milady a jelenlétemnek, ha mulatni indul? - El tudná-e viselni, ha szórakozásaiból hazatér? Ó, nem! Szívesebben, sokkal szívesebben venné, ha égtájak választanának el bennünket, szívesebben zúdítana közénk tengereket! Gondolja csak meg jól, milady! Elkövetkeznének a csömör órái, a kimerültség percei - marcangolná a bűnbánat - Milyen rettentő gyötrelem lenne látnia cselédje arcán azt a derűs nyugalmat, amivel az ártatlanság jutalmazza a tiszta szíveket. (Egy lépést hátrál.) Még egyszer nagyon kérem, milady, bocsásson meg!

LADY
(izgatottan járkál) Elviselhetetlen, hogy ezt mondja! Elviselhetetlen, hogy igaza van! (Lujzához lép, mereven néz a szemébe.) Nem jársz túl az eszemen, kislány! Nem szokás ilyen hevesen beszélni, ha csak a véleményeinkről van szó. Erkölcsprédikációd mögött lángoló érdeklődés lappang, ezért utasítod el ilyen undorral azt, hogy engem szolgálj, ez fűti olyan hevessé a beszédedet, de - (fenyegetően) - én kitalálom, hogy mi az.

LUJZA
(nyugodtan, nemesen) És ha már kitalálta volna, milady? Asszonyom megvetően rátaposott a sebzett féregre - de hátha az a sarka alatt ráébred arra, hogy a teremtő neki is adott fullánkot, amivel védekezhetik a kegyetlenség ellen? Lady, én nem félek a bosszújától. A hóhér kezére került nyomorult bűnös csak nevet, ha a világ végéről beszélnek. Az én nyomorúságom olyan nagy, hogy őszinteségem sem fokozhatja már. (Szünet után, igen komolyan.) Milady fel akar emelni a porból, ahonnan származom. Nem kutatom, mivel érdemlem meg ezt a gyanús kegyességet. Csak azt kérdem, mi indította miladyt arra a föltevésre, hogy én olyan ostoba vagyok, és pirulok a származásom miatt? Miért képzelte, hogy jogot formálhat az én boldogságom megalapítására, még mielőtt tudná, elfogadom-e a kezéből a boldogságot? Én széttéptem álmaimat, lemondtam a világ örömeiről. Én elnéztem ezt a túl mohó boldogítási szándékot - miért hívja fel rá újra a figyelmemet? Ha maga az istenség is elrejti sugarait, a teremtett lények tekintete elől, nehogy a legfelsőbb szeráf is visszaborzadjon önnön sötétségétől - miért akarnak az emberek ilyen könyörtelenül irgalmasak lenni? Hogy lehet az, hogy milady, a boldog, a dicsőített asszony a nyomorúsághoz fordul, attól könyörög ki csodálatot és irigységet? Hát a gyönyörűsége nem is gyönyörűség, ha nem szolgál neki hátterül a kétségbeesés? Ó, engedje meg nekem, hogy ne lássak meg soha semmit, ez a vakság talán még kibékítene kegyetlen sorsommal. A parányi rovar boldog egy csepp vízben, az a mennyországa, boldog és vidám egészen addig, míg csak az óceánról nem mesélnek neki, ahol hajóhadak úsznak, és bálnák játszadoznak! Azt akarja, hogy boldog legyek? (Szünet, majd hirtelen a lady elé lép, és meglepetten kérdi.) Milady boldog? (A lady hirtelen megütődve otthagyja, Lujza követi, kezével szívére mutat.) A szíve éppúgy tündöklik, mint a rangja? És ha most szívemet a szívéért, sorsomat a sorsáért kellene elcserélnem - és gyermeki ártatlanságomban a lelkiismeretéhez szólnék - és ha megkérdezném, mintha az édesanyám lenne, hogy cseréljek-e - javasolná-e nekem, hogy cseréljek?

LADY
(heves mozdulattal a pamlagra veti magát) Hallatlan! Megfoghatatlan! Nem! Hallod-e, te lány! Ez nem lehet! Ez a méltóság nem születhetett veled, apád se taníthatott rá; nem, sokkal jobban hasonlít az ifjúság észjárásához. Ne hazudj! Ez másféle tanítóra vall!

LUJZA
(finoman és élesen a szemébe néz) Nagyon csodálnám, milady, ha csak most jutna eszébe ez a tanító, holott az alkalmazást már előzőleg felajánlotta!

LADY
(felugrik) Ez már túl sok! Nos, hát igen! Ha már nem tudtalak félrevezetni. Ismerem őt - tudok mindent - többet is, mint amennyit tudni szeretnék. (Hirtelen elhallgat, aztán olyan szenvedélyesen, amely már majdnem őrjöngéssé fokozódik.) Boldogtalan - csak merészeld még szeretni vagy elfogadni a szerelmét - mit is beszélek? Még gondolni se merj rá, és az ő gondolatait se merészeld foglalkoztatni! Én hatalmas vagyok, te boldogtalan - félelmetes vagyok - az élő Istenre esküszöm! Véged van!

LUJZA
(szilárdan) Menthetetlenül végem van, milady, ha kényszeríteni tudja, hogy szeresse önt.

LADY
Értem - de hát ne szeressen! Le akarom győzni magamban ezt a szégyenteljes szenvedélyt, el akarom hallgattatni a szívemet, és összezúzni a tiedet, azt akarom, hogy hegységek és szakadékok álljanak közöttetek! Mint pusztító démon zúgok keresztül mennyországotokon, csókjaitok közé az én nevem bűnös kísértete tolakszik, szorításomban kiszáradt múmiává roppan fiatal, virágzó lényed! Én nem lehetek vele boldog - de nem leszel te sem! Tudd meg, nyomorult! Mások üdvösségét széjjelzúzni: üdvösség!

LUJZA
Ettől az üdvösségtől megfosztották már, milady! Ne rágalmazza saját szívét. Nem is tudná megtenni azt, amivel ilyen félelmetesen fenyeget. Nem tudna megkínozni valakit, aki csak annyit vétett, hogy ugyanazt érezte, mint asszonyom. De ezért a fellobbanásáért szeretem, milady.

LADY
(összeszedi magát) Hová jutottam? Hol jártam? Mit árultam el? És kinek? Ó, Lujza, nemes, nagy, angyali lélek! Bocsáss meg, őrült vagyok - Egy hajszáladat sem görbíteném meg, gyermekem! Kívánj bármit! Követelj! Tenyeremen hordozlak, a barátnőd, a testvéred leszek - Szegény vagy - ide nézz! (Leszedi néhány ékszerét.) Eladom az ékszereimet, ruhatáramat, lovaimat, hintóimat - minden a tiéd - de mondj le róla!

LUJZA
(megütközve hátrál) Gúnyolódik talán kétségbeesésemen vagy igazán nem volt része abban a barbár tettben? Ó, hiszen akkor még tündökölhetnék, mint egy hősnő, és tehetetlenségemre ráboríthatnám az érdem díszruháját! (Egy ideig gondolatokba merülve áll, majd közelebb lép a ladyhez, megragadja kezét, mereven és jelentőségteljesen néz rá.) Vegye hát el, milady! Saját akaratomból mondok le a férfiról, akit pokoli karmokkal tépnek le vérző szívemről. Talán nem tudja, milady, hogy rombolta le két szerelmes mennyországát, elszakított egymástól két szívet, amelyet Isten egybekötött. Megsemmisítette Istennek egy teremtményét, aki az ő útját követte, éppúgy, mint ön, akit éppúgy, mint önt, boldogságra teremtett, aki éppúgy, mint ön, dicsőítette nevét, de már soha többé nem dicsőíti! - Lady! Az eltaposott féreg végső jajszava is eljut a Mindenhatóhoz - és nem közömbös Istennek, hogy ki a belőle kiszakadt lélek gyilkosa! Most hát a magáé! Vegye hát el! Rohanjon a karjába! Vonszolja oltár elé! De ne feledje el, hogy mátkacsókjuk közé tolakszik egy öngyilkos lány szelleme - Isten irgalmas lesz hozzám, nem tehetek mást! (Kirohan.)



NYOLCADIK JELENET

A lady egyedül, magánkívül, megrendülten áll, merev tekintetét az ajtóra szegzi,
ahol Miller Lujza eltűnt,
végül magához tér kábultságából

LADY
Mi volt ez! Mi történt velem? Mit mondott ez a szerencsétlen? Ó, jóságos ég, még most is fülembe sikoltanak rettenetes, kétségbeejtő szavai: "Vegye hát el!" - Kit, te boldogtalan? Halálhörgésed adományát? Isten! Isten! Hát ilyen mélyre süllyedtem - hirtelen így lezuhantam kevélységem trónjáról, hogy mardosó éhséggel lesem, amit egy halállal vívódó kolduslány nagylelkűsége elém vet? "Vegye hát el!" Milyen iszonyú volt a hangja, milyen volt a tekintete - Ó, Emília! Ezért lépted túl a nemednek kiszabott határokat? Azért akartad az előkelő angol hölgy fényes nevét megóvni, hogy becsületed büszke építménye porba hulljon egy védtelen, polgári nőszemély magasztos erénye előtt? Nem engedem, hallod, te kevély boldogtalan! - Nem! Emília Milfordot lehet meggyalázni de megszégyeníteni soha! Nekem is van erőm a lemondásra! (Fenséges léptekkel jár fel-alá.) Vége az asszonyi gyöngeségnek, vége a szenvedésnek! Isten veled, tündöklő, édes szerelem! Nagylelkűség, most rajtad a sor! Ez a két szerelmes elvész, ha én nem mondok le, és nem hűtöm le a herceg szívét. (Szünet, majd élénkebben.) Megtörtént! Elhárult a szörnyű akadály, elszakadt minden kötelék köztem és a herceg között, kitéptem szívemből ezt az őrjöngő szerelmet! Hozzád menekülök, tiszta erkölcs! Fogadd magadhoz Emíliát, bűnbánó lányodat - ó, milyen boldog vagyok! Hirtelen milyen könnyű, milyen felszabadult lett a lelkem! Fenségesen, mint a leszálló nap, bukok ma le méltóságom egéről szerelmemmel együtt, uralkodó hatalmamat is elveszítem, csupán szívemet viszem magammal a büszke számkivetésbe (Eltökélten az íróasztalhoz lép.) Azonnal meg kell valósítanom elhatározásomat - ma, itt, ezen a helyen, még mielőtt a szeretett ifjú varázsa megújítaná lelkem halálos küzdelmét. (Leül és írni kezd.)



KILENCEDIK JELENET

Lady, egy komornyik, Sophie, később az udvarnagy, végül a szolgaszemélyzet

KOMORNYIK
Von Kalb udvarnagy őméltósága vár az előszobában, üzenetet hoz a hercegtől.

LADY
(az írás hevében) Orra bukik majd ez a kócfigura-herceg. Igazán, az ötlet elég különös! Még egy hercegi koponya is széjjelcsattanhat tőle. Zsibong majd a sok udvari talpnyaló. Fortyog majd belé az egész hercegség.

KOMORNYIK és SOPHIE
Milady, az udvarnagy úr!

LADY
(megfordul) Hogyan? Kicsoda? - Annál jobb! Efféle népség csak fullajtárnak való. Szívesen látom. (Komornyik el.)

SOPHIE
(aggodalmasan közeledik) Milady, ne vegye vakmerőségének, de nagyon félek. (A lady hevesen tovább ír.) A Miller lány magánkívül rohant ki a teremből - asszonyom, egészen felhevült, magában beszél. (A lady még mindig ír.) Megijedtem. Mi történhetett?

UDVARNAGY
(belép, egymás után sokszor bókol a lady háta mögött, amit az észre sem vesz, közelebb megy, megáll a lady széke mögött, igyekszik ruhája szegélyét elkapni, csókot lehel rá, majd félénk suttogással) A serenissimus - a serenissimus -

LADY
(porzót hint a levélre, és még egyszer átfutja) Rút hálátlansággal vádol majd - Elhagyatott voltam. Ő mentett meg a nyomorúságtól - A nyomorúságtól? Megalázó csere volt! - Tépd össze a kötelezvényt, csábító! Örök szégyenemmel kamatostul megfizetem a kölcsönödet.

UDVARNAGY
(hiába kerülgeti mindenfelől a ladyt) Milady kissé indiszponáltnak látszik - alig merek ilyen vakmerőségre vetemedni. (Nagyon hangosan.) A serenissimus princeps küldött, hogy kérdezzem meg miladyt, mit óhajt ma estére, kerti ünnepélyt vagy német vígjátékot?

LADY
(nevetve feláll) Egyiket a kettő közül, angyali férfiú! Addig nyújtsa át ezt a levelet a hercegnek a desszertjéhez. (Sophie-hoz.) Te meg, Sophie, kiadod a parancsot, hogy fogjanak be, és idehívod az egész cselédségemet ebbe a terembe.

SOPHIE
(megrettenve távozik) Ó, Istenem! Rosszat sejtek! Mi lesz itt?

UDVARNAGY
Kissé nervőz ma, asszonyom?

LADY
Legalább majd kevesebbet hazudnak a hátam mögött. Hurrá, udvarnagy úr! Egy állás megüresedik. Felvirrad a kerítőknek! (Az udvarnagy gyanakodva pislog a lady kezében levő levélre.) Olvassa, olvassa csak! Én is azt akarom, hogy ne legyen titok, ami benne van.

UDVARNAGY
(olvas, közben a lady cselédsége a terem hátterében gyülekezik) "Legkegyelmesebb uram! Szerződésünk, amelyet oly könnyű szívvel megszegett, engem sem kötelez többé. Megígérte nekem, hogy országát boldoggá teszi - szerelmemnek ez volt a feltétele. De három éven keresztül csak ámított ezzel. Most lehullott szememről a hályog. Megvetem az olyan kitüntetéseket, melyeket az elnyomottak könnyei áztatnak. Érzelmeit nem viszonozhatom többé, fordítsa hát ezentúl szenvedő országára, és tanuljon egy angol hercegnőtől könyörületet saját népe iránt. Egy óra múlva túl leszek a határon. Johanna Norfolk"

CSELÉDEK
(ijedten mormognak egymás között) Túl a határon?

UDVARNAGY
(rémülten az asztalra teszi a levelet) Isten őrizz, drága úrnőm! Az, aki átadja, éppen úgy kockáztatja nyakát, mint aki írta.

LADY
Ez már a te dolgod, te nagyszerű ember! - Sajnos, tudom, hogy te és a hozzád hasonlók belebukhatnak abba is, ha csak elszajkózzák valaki másnak a véleményét. Azt tanácsolnám, hogy bele kell sütni ezt a levelet a vadpástétomba, és a herceged maga találja meg evés közben -

UDVARNAGY
Ó, egek! Micsoda vakmerőség! Gondolja meg - no de fontolja meg, milady - kiesik a herceg gráciájából, milady!

LADY
(az összegyűlt cselédséghez fordul, s valódi meghatottsággal beszél) Megdöbbenve álltok itt, jó emberek, aggódva várjátok, hogyan oldódik meg ez a rejtély. Gyertek közelebb, gyermekeim! Híven és becsülettel szolgáltatok, inkább a szemembe néztetek, mint az erszényembe, az engedelmesség volt a szenvedélyetek, a megelégedésem a büszkeségetek! Milyen kár, hogy hűségetek elismerése együtt kell hogy járjon az én bukásom emlékezetével. Szomorú, hogy az én legsötétebb napjaimban voltatok ti a legboldogabbak! (Könnyekkel a szemében.) Elbocsátalak, gyermekeim! - Lady Milford nincs többé, Johanna Norfolk pedig túl szegény ahhoz, hogy lerója adósságát. Kincstárnokom ossza el köztetek a magánpénztáramat. Ez a palota a hercegé. Közületek a legszegényebb is gazdagabban hagyja el ezt a palotát, mint úrnője. (Kezét nyújtja feléjük, egymás után szenvedélyesen megcsókolják.) Tudom, mit éreztek, kedveseim! Isten veletek! Isten veletek! (Kitépi magát közülük, távozni akar, de az udvarnagy elállja az útját.) Szánalomra méltó férfiú, még mindig itt vagy?

UDVARNAGY
(aki egész idő alatt teljesen megsemmisülten bámult a levélre) És ezt a levelet igazán a legkegyelmesebb herceg legfenségesebb kezéhez juttassam?

LADY
Igen, szánalomra méltó férfiú! A legfenségesebb kézhez, sőt közöld a legfenségesebb fülével, hogy mivel nem zarándokolhatok mezítláb Lorettóba, elmegyek napszámosnőnek, hátha így megtisztulok attól a gyalázattól, hogy őfölötte uralkodtam valaha. (Elsiet. Valamennyien megrendülve távoznak.)


ÖTÖDIK FELVONÁS



ELSŐ JELENET

Este, a muzsikus egyik szobájában, lámpafény. Lujza szótlanul, mozdulatlanul ül a szoba
legsötétebb zugában, fejét kezére hajtja. Hosszú szünet után jön Miller kézilámpával,
aggodalmasan körülvilágít a szobában, de Lujzát nem veszi észre,
aztán leteszi az asztalra kalapját és a kézilámpát

MILLER
Itt sincs. Sehol sincs. Minden utcát bejártam, minden ismerősnél voltam, minden kapun bekopogtattam - de sehol sem látták a lányomat. (Rövid hallgatás után.) Türelem, te szegény, szerencsétlen apa! Várd meg a reggelt. Talán akkorra kiveti a víz egyetlen lányod holttestét. Isten! Isten! Még ha túlságosan bálványoztam is ezt a gyermeket - akkor is kemény büntetés. Mennyei atyám! Nagyon kemény! Nem zúgolódom én, mennyei atyám, de ez mégis nagyon kemény büntetés! (Szomorúan roskad egy székre.)

LUJZA
(megszólal a sarokból) Jól van, szegény öreg! Hozzá kell szoknod ahhoz a gondolathoz, hogy elveszíted.

MILLER
(felugrik) Gyermekem, hát itt vagy? Te vagy az? De miért vagy ilyen egyedül és sötétben?

LUJZA
Nem vagyok egyedül. Mikor teljesen besötétedik, jönnek a legkedvesebb látogatóim.

MILLER
Isten őrizz! A sötétség csak a bagolynak való meg a rossz lelkiismeretnek. Csak a bűnösök és a gonosz szellemek irtóznak a fénytől.

LUJZA
Nemcsak azok, apám. Az örökkévalóság is ilyenkor tud igazán a lélekhez szólni.

MILLER
Lányom! Gyermekem! Miket beszélsz?

LUJZA
(feláll és előrejön) Nehéz küzdelmet vívtam, apám! Isten erőt adott hozzá, döntöttem. Apám! Azt mondják, hogy törékenyek és gyöngék a nők - ne higgye többé! Egy póktól talán megijedünk, de a sötét enyészettől nem riadunk vissza. Tudja meg, édesapám, már boldog a lánya.

MILLER
Hallod-e, te lány, bőgj inkább. Azt jobban szeretem.

LUJZA
Hogy túljárok majd az eszén! Hogy megcsalom azt a zsarnokot! A szerelem ravaszabb és bátrabb, mint a gonoszság - ezt nem tudta az az ember azzal a szomorú rendjelével. Ó, ők nagyon okosak, amíg csak az ésszel van dolguk, de ha már a szív is beleszól, ostobák lesznek a gonosztevők. Azt hitte, hogy az én esküm majd biztosítja a diadalát? Apám, az eskü csak ebben az életben kötelez, a halál ereje leolvasztja szent bilincseit! Ferdinánd megtudja, ki voltam én! Apám, legyen olyan jó, és adja át ezt a levelet.

MILLER
Kinek, lányom?

LUJZA
Különös kérdés! Nincs más gondolatom, csak ő - az egész örökkévalósággal felér nekem. Ki másnak írhattam volna?

MILLER
(nyugtalanul) Hallod, Lujza! Én felbontom ezt a levelet!

LUJZA
Ahogy óhajtja, apám! De attól nem lesz okosabb. Hideg és halott a betű, csak a szerelem keltheti életre.

MILLER
(olvassa) "Ferdinánd, téged félrevezettek! Példátlan gonoszsággal tépték szét szívünk szövetségét, de ajkamat rettentő eskü köti, és atyád mindenhová kémeket állított. De ha van bátorságod hozzá, szerelmem! tudok egy helyet, ahol apádnak nincsenek kémei, és ahol az eskü nem kötelez többé." (Miller elhallgat és komoran Lujza arcába néz.)

LUJZA
Miért néz így, apám? Olvassa végig.

MILLER
"De nagyon bátornak kell lenned, mert sötét az út odáig, nem világít előtted más, csak az én szerelmem és Isten. Csak a szerelem vezérelhet, le kell mondanod minden reményről, minden forró vágyadról, csak a szívedet hozhatod magaddal, semmi mást. Ha jössz - indulj akkor, amikor a karmeliták tornyában az óra tizenkettőt üt. Ha félsz - nem vagy erős férfi, mert megszégyenített egy lány." (Miller leteszi a levelet, sokáig mereven, fájdalmasan néz maga elél, végül Lujzához fordul, halk, megtört hangon.) És mi az a hely, lányom?

LUJZA
Nem ismer rá, apám - igazán nem ismer rá? - Pontosan leírtam, milyen. Ferdinánd megtalálja majd.

MILLER
Hm! Beszélj érthetőbben.

LUJZA
Nincs rá kellemes szó. Ne ijedjen meg, apám, ha csúf kifejezést használok. Ez a hely - ó, miért nem változtatja meg a szerelem a neveket - ez kapná a legszebb nevet. Ez a hely, drága apám - de engedje meg, hogy elmondjak mindent - ez a hely a sír.

MILLER
(egy székhez támolyog) Ó, Istenem!

LUJZA
(hozzálép, átfogja) Nem úgy, apám! Ezt a szót csak borzalom veszi körül. Pedig menyasszonyi ágy ez, beteríti a nap arany szőnyegével és a tavasz tarka virágfüzérekkel. Csak a kétségbeesett bűnös szidalmazhatja csontváznak a halált, hiszen az bájos, kedves gyermek, viruló, mint amilyennek Ámort ábrázolják, csak nem olyan álnok - csöndes, szolgálatkész szellem, aki a kimerült zarándokot a síron túli létben karjába veszi, az örök dicsőség tündérpalotáját megnyitja előtte, búcsút int, és eltűnik.

MILLER
Mit akarsz, lányom? Önmagadra akarsz kezet emelni?

LUJZA
Ne mondja ezt így, apám! Csak távozom egy olyan társaságból, ahol nem látnak szívesen - elmegyek arra a helyre, ahova vágyom - hát bűn ez?

MILLER
Gyermekem, az öngyilkosság a legundokabb bűn! Hiszen nem is bánhatod meg, mert a halál a gonosztettel egyszerre következik be.

LUJZA
(dermedten megáll) Rettenetes! Azért ez nem történik olyan gyorsan. A folyóba ugrom, apám, s mielőtt elmerülök, könyörgök a Mindenhatónak, hogy bocsásson meg.

MILLER
Persze, megbánod a lopást, mihelyt a zsákmányt biztonságba helyezted. Lányom! Vigyázz, ne űzz gúnyt Istenből, éppen, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Hova jutottál, hova jutottál. Nem imádkoztál, és Isten levette rólad a kezét.

LUJZA
Hát a szerelem bűn, apám?

MILLER
Ha Istent szereted, sohasem lehetsz annyira szerelmes, hogy bűnösen légy szerelmes. Engem nagyon lesújtottál, egyetlenem! Nagyon, nagyon, talán egészen a sírig. De nem akarom még jobban terhelni a lelkedet. Lányom! Én az előbb kimondtam valamit. Azt hittem egyedül vagyok. De ha meghallottad, miért titkolnám tovább? A bálványom voltál! Figyelj rám, Lujza! Ha ugyan még érzel valamit apád iránt - te a mindenem voltál. Nem a tiéd az, amit el akarsz dobni. Én is elvesztek mindent! Látod, őszül már a fejem. Elkövetkezik lassan az az idő, amikor mi, apák, élvezni szeretnénk azt a tőkét, amit gyermekeink szívében helyeztünk el. Meg akarsz lopni, Lujza? Meg akarsz szökni apád minden vagyonával?

LUJZA
(heves felindulással megcsókolja a kezét) Nem, édesapám! Úgy megyek el a világból, hogy nagyon sokkal tartozom apámnak, és az örök életben majd kamatostul visszaadok mindent.

MILLER
Vigyázz, ne csalódj a számításaidban, lányom! (Nagyon komolyan és ünnepélyesen.) Bizonyos, hogy találkozunk ott? - Látod, hogy elsápadtál! - Magadtól is tudhatod, Lujzám, hogy én nem sietek oda olyan nagyon, mint te, hát nem biztos, hogy még ott talállak. (Lujza megborzadva a karjába rohan. Miller hevesen magához öleli, és könyörgő hangon folytatja.) Ó, lányom! Lányom! Elbuktál, talán el is vesztél! Szívleld meg apád komoly szavait! Én nem őrizhetlek. A kést elvehetem tőled, de a kötőtűddel is megölheted magadat. A mérget eldughatom előled, de egy gyöngysorral is megfojthatod magadat. - Lujza, Lujza - én csak óvhatlak téged. Odáig jutottál, hogy hűtlen ábrándképedtől csak az idő és az örökkévalóság rémítő határán tudsz megszabadulni? Odamerészkednél a Mindenható trónja elé ezzel a hazugsággal: "Miattad vagyok itt, Teremtőm!" - és közben bűnös szemed egy halandó bábura kacsingatna? És ha agyadnak ez a törékeny bálványa, aki most féreg, akár te, odakúszik bírád lába elé, és ebben az ingatag pillanatban meghazudtolja istentelen bizakodásodat, s megcsalatott reményedet az örökkévaló irgalomra bízza - pedig a nyomorult magának is alig tudja kikönyörögni ezt az irgalmat - mi lesz akkor? (Nyomatékosan, hangosan.) Mi lesz akkor, szerencsétlen? (Szorosan átfogja, egy ideig mereven, áthatóan nézi, majd hirtelen elengedi.) Most már nem tudok semmit. (Égnek emelt kézzel.) Nem kezeskedem többé ezért a lélekért, ítélő Isten! Tégy hát, amit akarsz. Hozd meg még ezt az áldozatot is kedvesednek, hadd vihogjanak az ördögök, hadd távozzon el tőled őrangyalod. Menj hát! Kövess el minden bűnt, még ezt az utolsót, a legszörnyűbbet is, és ha kevés a terhed, nehezedjék rád még az én átkom is. Itt a kés - döfd át a szívedet! (Hangosan sír, el akar rohanni.) És vele együtt apád szívét!

LUJZA
(felugrik és utánasiet) Megálljon! Megálljon! Ó, apám! A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe! Mit csináljak? Nem bírom! Mit kell tennem?

MILLER
Ha az őrnagyod csókjai égetőbbek, mint apád könnyei - halj meg!

LUJZA
(Kínos harc után, elhatározottan) Apám! Itt a kezem! Én Istenem! Istenem! Mit cselekszem? Mit akarok én? Apám, esküszöm - Ó, jaj, ó, jaj nekem! Bűnös vagyok, bármit cselekszem! Legyen hát úgy, apám! Ferdinánd - Isten látja lelkemet! Megsemmisítem utolsó emlékét is. (Széttépi a levelet.)

MILLER
(örömittasan borul a nyakába) Most megint az én lányom vagy! Nézz rám! Elvesztettél egy udvarlót, de boldoggá tetted az apádat! (Sír és nevet, átöleli.) Kislányom, kislányom, soha életemben nem voltam méltó hozzád! Isten tudja, mivel érdemeltem meg ezt az angyalt! Lujzám, mennyországom! Ó, Istenem! Én igazán nem sokat értek a szerelemhez, de azt én is fel tudom fogni, milyen szörnyű kín lehet, ha le kell mondani róla!

LUJZA
De menjünk el erről a vidékről, apám! Menjünk el ebből a városból, ahol barátnőim, kigúnyolnak, s a jó híremnek örökre vége! Menjünk, menjünk el messzire erről a helyről, ahol minden elveszett boldogságomról beszél! Ha lehet, menjünk el innen!

MILLER
Ahová akarsz, oda megyünk, lányom! A jó Isten mindenütt megadja a kenyerünket, és megnyitja az emberek fülét, ha hegedülök. Igen! Ha minden kötél szakad, versbe szedem a te szomorú históriádat, éneket mondok a lányomról, aki apja kedvéért összezúzta saját szívét, házról házra járva kéregetünk ezzel a balladával, és jólesik majd az alamizsna, ha könnyező emberek adják.



MÁSODIK JELENET

Ferdinánd és az előbbiek

LUJZA
(először veszi észre és hangos kiáltással apja nyakába borul) Istenem! Itt van! Elvesztem!

MILLER
Ki? Hol?

LUJZA
(arcát elfordítja, úgy mutat az őrnagyra, és szorosabban simul apjához) Ó! Ő maga! Nézzen csak oda, apám - Azért jött, hogy megöljön!

MILLER
(megpillantja Ferdinándot, visszahőköl) Micsoda? Maga az, báró úr?

FERDINÁND
(lassan közelebb jön, megáll szemben Lujzával, merev, fürkésző tekintetét rászegezi, szünet után) Hála neked, tetten ért rossz lelkiismeret! Szörnyű az, amit beismersz, de gyorsan ment, bizonyos, és megkímél engemet a kínvallatástól. - Jó estét, Miller!

MILLER
De az Isten szerelmére, mit akar, báró úr? Miért jött? Mit jelent ez a meglepetés?

FERDINÁND
Volt idő, amikor valaki úgy várt itt rám, hogy a nap minden percét számlálta, vágyakozva nézte a lassú óramutatót, és feldobogott a szíve, mikor megjelentem. Miért okozok most olyan meglepetést?

MILLER
Távozzék, báró úr, kérem, távozzék! Ha maradt még szívében egyetlen szikrája az emberi érzésnek, ha nem akarja megölni azt, akit, úgy mondja, hogy szeret, menjen, ne maradjon egy percig sem tovább! Nem volt áldás ezen a házon, amióta betette ide a lábát. Az én otthonomban csak az öröm tanyázott, mielőtt a nyomorúságot rázúdította. Nem volt elég ennyi? Fel is akarja tépni a sebet, amit ez a szerencsétlen ismeretség ütött a lányom lelkén?

FERDINÁND
Szerencsétlen apa! Most azért jöttem, hogy örömhírt hozzak a lányodnak.

MILLER
Újból reménykedjen, és aztán újból kétségbeessen? Távozz, balsors követe! Igaz jószágot nem ilyen arccal árulnak.

FERDINÁND
Végre elértem reményeim célját! Szerelmünk legszörnyűbb akadálya, lady Milford ebben a percben már elhagyta az országot. Apám helyesli választásomat. A sors nem üldöz többé bennünket, szerencsecsillagunk felragyog. És én most azért jöttem, hogy adott szavamat beváltsam, és oltár elé vezessem menyasszonyomat.

MILLER
Hallod-e, lányom? Hallod-e, hogy űz gúnyt meghiúsult reményeidből? Igazán, báró úr, pompásan illik a csábítóhoz, hogy bűnét még elméskedéssel is tetézze.

FERDINÁND
Azt hiszed, tréfálok? Nem, becsületemre mondom, nem. Olyan igaz, amit mondtam, mint Lujzám szerelme, és szentül megtartom a szavamat, mint ő az esküjét. Semmi sem szentebb ennél. Még mindig kételkedel? És szép jegyesem arcára sem derül az öröm pírja? Csodálatos! Itt, úgy látszik, mindennapi kenyér a hazugság, ha az igazságot olyan nehezen hiszik el. Kételkedtek a szavaimban? Higgyetek hát ennek az írott bizonyítéknak. (Odadobja Lujzának a marsallhoz írott levelét. Lujza felnyitja, és halálsápadtan leroskad.)

MILLER
(nem veszi észre, az őrnagyhoz fordul) Mit jelent ez, báró úr? Nem értem!

FERDINÁND
(Lujzához vezeti) De ő annál jobban érti!

MILLER
(leroskad Lujza mellé) Ó, Istenem, a lányom!

FERDINÁND
Sápadt, mint a halál - csak most tetszik nekem igazán a lányod. Még sohasem volt ilyen szép a jámbor, becsületes lányod. - Ez a halálravált arca. - A végítélet lehelete leolvasztja a hazugság páncélját, lefújja arcáról a festéket, amivel ez a szemfényvesztő nő magát az ég angyalát is becsapta. Ez az ő legszebb arca! Először látom az igazi arcát! Hadd csókoljam meg! (Oda akar lépni.)

MILLER
Vissza! El innen! Ne ingereld apai szívemet, kölyök! A kedveskedésedtől nem óvhattam meg, de nem tűröm, hogy sértegesd!

FERDINÁND
Mi bajod, öregember? Veled semmi dolgom. Ne avatkozz ebbe a játékba, ami nyilvánvalóan elveszett már - vagy talán te is ravaszabb vagy, mint hittem? Talán hatvan éved bölcsességével segítetted a lányod kicsapongásait, és tiszteletre méltó, ősz fejedet a kerítő mesterségével szennyezted be? - Ó, de ha nem így van, hát feküdj ágyba, és halj meg, szerencsétlen öreg. Most még van rá időd. Most még édes bódulatodban azzal hunyhatod le a szemedet, hogy boldog apa voltál! Egy pillanat még, és pokol hazájába kergeted a mérges viperát, elátkozod az ég ajándékát meg az adományozóját, és úgy szállsz a sírba, hogy káromlod az Istent. (Lujzához.) Felelj, boldogtalan. Te írtad ezt a levelet?

MILLER
(intően Lujzához) Az Isten szerelmére, lányom! El ne felejtsd! El ne felejtsd!

LUJZA
Ó, apám, ez a levél!

FERDINÁND
Rossz kézbe került? Adjunk hálát a véletlennek, mert nagyobb dolgot cselekedett, mint az okoskodó ész, és jobb tanú lesz majd az ítélet napján, mint a bölcsek elméje. - Azt mondom, véletlen? - Aki gondot visel a fészkéből kihulló verébre, miért ne őrködnék akkor is, ha az ördögnek lehull az álarca? - Feleletre várok! - Te írtad ezt a levelet?

MILLER
(félre Lujzához, figyelmeztetően) Vigyázz! Vigyázz, édes lányom! Csak annyit mondj, igen, és mindenen túl leszel.

FERDINÁND
Mulatságos! Igazán mulatságos. Apját is megcsalta! Mindenkit megcsalt! Hogy áll itt a szégyentelen, és ajka éppen az utolsó hazugságnak tagadta meg az engedelmességet! Esküdj meg Istenre! A bosszúálló, igazságos Istenre! Te írtad ezt a levelet?

LUJZA
(kínos harc után, miközben apjával pillantásokat váltott, szilárdan és határozottan) Én írtam!

FERDINÁND
(rémülten megáll) Lujza! Nem! A halhatatlan lelkemre esküszöm, hazudsz! A kínpadon az ártatlan is elvállal olyan bűnt, amit sohasem követett el. Túl indulatosan kérdeztem. Ugye, Lujza? Csak azért ismerted be, mert túl indulatosan kérdeztem?

LUJZA
Azért ismertem be, mert igaz.

FERDINÁND
De én azt mondom, nem igaz! Nem! Nem! Nem te írtad! Hiszen nem is a te írásod! De ha az lenne, miért volna nehezebb utánozni valakinek a kézírását, mint megrontani valakinek a szívét? Mondd meg az igazat, Lujza! - Vagy, nem, nem, ne mondd meg! Azt mondhatnád, hogy igen, és akkor elvesztem. Most, most hazudj, Lujza! Ha most, nyílt angyalarccal kimondanál egy hazugságot! Csak a fülemnek, csak a szememnek hazudj, csald meg a legaljasabb módon a szívemet. - Ó, Lujza! Ezzel a lehelettel eltűnne minden igazság a világból, és az igaz ügy hajthatatlansága udvarias bókká változnék. (Gyönge, lemondó hangon.) Te írtad ezt a levelet?

LUJZA
A bosszúálló, igazságos Istenre esküszöm! Én írtam!

FERDINÁND
(szünet után, a legmélyebb fájdalom kifejezésével) Te asszony, te! Milyen arccal állsz most előttem! Ilyen arccal hiába kínálnád a mennyországot, még a pokolból sem jelentkezne érte senki. Tudod, te Lujza, mi voltál énnekem? Lehetetlen! Nem! Nem tudtad, hogy te jelentettél nekem mindent! Mindent! - Csak egyszerű, szegényes szó, de az örökkévalóság művében világrendszerek lepergését jelenti. - Minden! És milyen gyalázatos játékot űztél vele - ó, ez rettenetes!

LUJZA
Most hát bevallottam, von Walter úr. Én magam ítéltem el magamat. Menjen hát! Hagyja el ezt a házat, ahol annyit szenvedett.

FERDINÁND
Helyes. Jól van! Hiszen én nyugodt vagyok - azt mondják, nyugodt az a föld is, amin már végigszántott a döghalál - nyugodt vagyok. (Némi gondolkodás után.) Még egy kérésem van Lujza - ez az utolsó! Lázas vagyok, ég az arcom. Szükségem lenne valamilyen hűsítőre. Nem adnál egy pohár citromos vizet? (Lujza el.)



HARMADIK JELENET

Ferdinánd és Miller. Egy ideig mindketten szótlanul fel-alá
járkálnak a szoba két ellenkező oldalán

MILLER
(végül megáll, és szomorúan nézi az őrnagyot) Kedves báró úr, talán enyhíti a szomorúságot, ha bevallom, hogy szívből sajnálom.

FERDINÁND
Hagyjuk ezt, Miller. (Újra járkál.) Miller, én már nem is emlékszem, hogyan kerültem én ide? Milyen alkalommal?

MILLER
Milyen alkalommal, őrnagy úr? Fuvolaleckéket akart venni tőlem. Nem emlékszik már?

FERDINÁND
(sietve) És megláttam a lányát! (Megint némi szünet.) Maga megszegte a szavát, barátom! Csöndes, nyugodalmas leckeórákban állapodtunk meg, de maga becsapott. Skorpiókat adott el nekem. (Látja, hogy Miller izgatott lesz.) Nem, csak ne ijedjen meg, ősz ember! (Meghatottan átöleli.) Te nem tehetsz róla!

MILLER
(szemét dörzsöli) A mindenható Isten tudja, hogy nem.

FERDINÁND
(sötét gondokba merülve újra fel-alá jár) Különös, megfoghatatlanul különös módon játszik velünk az Isten! Vékony, láthatatlan fonálon veszedelmesebb súly is függhet. Honnan tudja azt az ember, mikor kell megérlelnie a halál gyümölcsét! - Hm! - Honnan tudhatná! (Gyorsabban járkál, majd heves felindulással megragadja Miller kezét.) Hallod-e? Drágán fizettem meg azt a néhány fuvolaleckét - te meg nem nyertél vele semmit - te is vesztettél - talán elvesztettél mindent. (Szorongva eltávolodik tőle.) Ó, ez a szerencsétlen fuvolalecke, bár sohase jutott volna eszembe!

MILLER
(igyekszik meghatottságát titkolni)
De soká késik az a citromos víz! Utánanézek, ha nem veszi rossz néven.

FERDINÁND
Nem sürgős, kedves Miller (Maga elé mormog.) Különösen az apjának nem sürgős. Maradjon, kérem. Mit is akartam még kérdezni? Igen! Lujza az egyetlen lánya! Több gyermeke nincsen?

MILLER
(bensőségesen) Nincsen több, báró úr! Nem is kívánok többet. Olyan drága nekem, apai szívemet teljesen betölti - minden szeretetem az övé.

FERDINÁND
(mélyen megrendül) Ó, mégis, kérem, nézzen a hűsítő után, Miller barátom! (Miller el.)



NEGYEDIK JELENET

Ferdinánd egyedül

FERDINÁND
Egyetlen gyermeke! Érzed-e, mit jelent ez, te gyilkos? Az egyetlen! Hallod, gyilkos, az egyetlen! És ennek az embernek semmije sincs a kerek világon, csak a hangszere és az egyetlen lánya. El akarod rabolni tőle? Elrabolni? Elrabolni a koldus utolsó fillérét? Eltörni a mankót, amelyre a béna támaszkodhatik? Micsoda, van szívem ezt megtenni? És ha majd alig várja, hogy meglássa lánya arcán életének minden kincsét és örömét - és belép, és ott fekszik - a virágzó ág - hervadt halottan - kegyetlenül letiport, egyetlen, utolsó, pótolhatatlan reménysége. - Jaj, és ott áll a lánya előtt, ott áll, és a mindenség lelke eltűnik előle, dermedt pillantása meddőn kutatja át kihalt végtelenségét, Istent keresi és nem találja többé - kifosztották. Istenem, Istenem! De hisz én is egyetlen fia vagyok az én apámnak - egyetlen fia, de nem egyetlen kincse. (Szünet után.) De miért? Mit veszt vele? Olyan lány, akinek a szerelem legszentebb érzése is csak játékszer volt, nem teheti az apját boldoggá! Nem! Nem! És én csak hálát érdemlek, amiért széttaposom ezt a viperát, még mielőtt az apját is megmarja.



ÖTÖDIK JELENET

Miller visszatér, Ferdinánd

MILLER
Mindjárt megkapja a citromos vizét, báró úr! Odakint ül szegényke, és halálra sírja magát. Nemcsak citromos vizet iszik majd, hanem könnyeket is.

FERDINÁND
És ha csak könnyeket innék! Az előbb a zenéről beszélgettünk, Miller. (Előveszi erszényét.) Még tartozom magának!

MILLER
Hogyan? Micsoda? Ugyan menjen, báró úr! Minek néz engem? Jó helyen van az a pénz. Ne szégyenítsen meg ezzel, hiszen ha Isten is úgy akarja, amúgy sem utoljára találkozunk mi most.

FERDINÁND
Ki tudja? Vegye csak el. Senki sem tudhatja, meddig él.

MILLER
(nevet) Ó, hát ezért, báró úr! No, akkor, azt hiszem, nyugodtan megkockáztathatom báró úrnál ezt a lehetőséget.

FERDINÁND
Igazán kockázatos volna. - Hallhatta eleget, hogy fiatalemberek is meghalnak, ifjak és lányok, reménységek hordozói, csalódott szülők ábrándképei. - Gyakran egy villámcsapás elég, hogy ne kelljen bevárniuk a betegség és az öregség művét. A maga Lujzája sem halhatatlan.

MILLER
Istentől kaptam.

FERDINÁND
Figyeljen, azt mondom, ő sem halhatatlan. Szeme fénye ez a lány. Egész szívével csüng ezen a lányon. Legyen óvatosabb, Miller! Csak a kétségbeesett játékos teszi fel mindenét egy lapra. Csak a könnyelmű kereskedő rakja egyetlen hajóra egész vagyonát. Figyeljen rám, fontolja meg, amit mondok! - De miért nem teszi el a pénzét?

MILLER
Mit, uram? Ezt az egész hatalmas erszényt? Hova gondol méltóságod?

FERDINÁND
Azt gondolom, hogy adósa vagyok. Tessék! (Az asztalra veti az erszényt, néhány arany kihull belőle.) Nem tarthatom ezt a holmit így az örökkévalóságig.

MILLER
(megdöbben) Mi ez? Szent Isten! Nem úgy csörög, mint az ezüstpénz! (Az asztalhoz lép, és ijedten felkiált.) Hogyan? A jó Isten szerelméért, báró úr! Báró úr! Mi történt? Mit cselekszik, báró úr? Miféle szórakozottság ez? (Összecsapja a kezét.) Mi van itt - vagy boszorkányok incselkednek velem, vagy - Isten úgy segéljen! Ez itt csupa igazi, jóféle sárga aranya az Úristennek. - Nem, hallod-e, sátán! Engem meg nem vásárolhatsz rajta!

FERDINÁND
Miféle szesz szállt a fejébe, Miller?

MILLER
(nyersen) Mennydörgős mennykő! Nézzen csak ide! - Ez arany!

FERDINÁND
Hát aztán?

MILLER
A hóhér kötelére - akarom mondani - Jézus Krisztus nevére - ez arany!

FERDINÁND
És az olyan nagy csoda?

MILLER
(némi hallgatás után Ferdinándhoz lép, melegen) Méltóságos uram, én egyszerű, egyenes ember vagyok, ne próbáljon engem gazságra rávenni, mert ennyi pénzt, Isten a tanúm, nem lehet tisztességes úton szerezni!

FERDINÁND
(megindultan) Legyen egészen nyugodt, kedves Miller! Ezt a pénzt maga már régen megérdemelte, és őrizzen meg engem attól az Isten, hogy a lelkiismeretét akarjam ezzel megvásárolni.

MILLER
(kótyagosan a magasba ugrik) Szóval az enyém! Az enyém! A jó Isten tudatával és beleegyezésével az enyém! (Az ajtó felé fut, kiált.) Asszony! Lujza! Éljen! Ide gyertek! (Visszajön.) Jóságos úristen! Hogy jutottam én hirtelen ehhez az egész gazdagsághoz? Mivel érdemeltem meg? Mivel szolgáltam rá? Mi?

FERDINÁND
Nem a fuvolaórákkal kereste, Miller úr! Ezzel a pénzzel fizetem meg - (elfogja a borzadás, elhallgat) - igyekszem megfizetni - (szünet után, fájdalmasan) azt a három hónapig tartó gyönyörű álmot a lányáról.

MILLER
(megfogja és erősen megszorítja kezét) Méltóságos úr! Ha csak egyszerű, hitvány polgárember volna - (sietve) - és a lányom nem magába volna szerelmes: agyonütném azt a lányt! (Újra a pénz felé néz, lecsap rá.) De most mind az enyém, magának meg semmije sem marad - és aztán majd vissza kell guberálnom az egész nagy gaudiumot. Ugye?

FERDINÁND
Ne törődjön ilyesmivel, barátom! Én elutazom, és úgy hiszem, ahol én leszek, abban az országban nem ez a pénz járja.

MILLER
(elragadtatva, közben nem vette le a szemét az aranyról) Szóval az enyém marad? Igazán? - De azt, hogy elutazik, nagyon sajnálom. - Várjatok csak, majd megmutatom, hogy élek én ezután! Fenn hordom majd a fejemet! (Felcsapja a kalapját, végigrohan a szobán.) A főtér kellős közepén tartom meg a zeneóráimat, és vigyen el az ördög, ha még egyszer beteszem a lábamat egy butikba, és nem a legfinomabb dohányt pipálom! (El akar menni.)

FERDINÁND
Kérem, maradjon! Hallgasson! És tegye el a pénzét! (Elgondolkodva.) Csak még ma este ne mondja el senkinek, és tegye meg az én kedvemért, hogy soha többé ne adjon zeneórákat.

MILLER
(még hevesebben, megmarkolja Ferdinánd mellényét, mélységes boldogsággal) Hát még a lányom uram! (Elengedi Ferdinánd ruháját.) Nem a pénz teszi az embert, nem a gazdagság - Akár krumplit eszem, akár sült fácánt, ha jóllakom, hát jóllakom, és a kaput is jó nekem, örökre, míg Isten napja keresztül nem süt a könyökén. - Nekem a pénz csak tökmag. - De a kislány csak hadd élvezze, milyen áldás a pénz - Kapjon meg mindent, amit szeme-szája megkíván.

FERDINÁND
(gyorsan közbevág) Hallgasson!

MILLER
(egyre hevesebben) Megtanul majd franciául, alaposan, menüettet járni és énekelni, hogy az újságba is kiírják, és lesz neki olyan főkötője, mint a főtanácsos lányának, meg az a hogyishívják - rikikije, és száz mérföldre innen is csak a muzsikus lányáról beszélnek majd.

FERDINÁND
(megragadja kezét, rettenetes felindulással) Ne, ne tovább! Az Isten szerelmére, hallgasson! Kérem, csak még ma ne beszéljen! Nem kérek más köszönetet, csak ezt!



HATODIK JELENET

Lujza jön a citromos vízzel, előbbiek

LUJZA
(vörösre sírt szemmel, remegő hangon szól, miközben a poharat egy tányéron az őrnagynak nyújtja) Parancsoljon - mondja meg, ha nem elég erős.

FERDINÁND
(átveszi a poharat, leteszi, és sietve Millerhez fordul) Ó, csaknem elfelejtettem! - Megkérhetem valamire, kedves Miller? Megtenne nekem egy csekély szívességet?

MILLER
Akár ezret is - mit parancsol?

FERDINÁND
Vacsorára várnak. Sajnos, nagyon rossz kedvem van, úgy érzem, teljesen lehetetlen emberek közé mennem - Elmenne apához, és kimentene engem?

LUJZA
(megrémül, gyorsan közbevág) Ezt én is megtehetem!

MILLER
A miniszterhez?

FERDINÁND
Nem kell vele személyesen beszélnie, csak átadja az üzenetet egy komornyiknak az előszobában. Igazolásul vigye magával az órámat. - Én meg itt leszek, mire visszajön. - Várja meg a választ.

LUJZA
(nagyon aggodalmasan) Miért ne mehetnék oda én?

FERDINÁND
(Millerhez, aki éppen távozni készül) Várjon, Miller, még valamit szeretnék. Ez a levél apámnak szól, ma este kaptam. - Lehet, hogy sürgős ügy. - Egyúttal ezt is átadhatná.

MILLER
Rendben van, báró úr.

LUJZA
(rettenetes félelemmel belekapaszkodik) De apám, hiszen én is el tudnám végezni mindezt!

MILLER
Nem mehetsz egyedül sötét éjszaka, kislányom. (El.)

FERDINÁND
Világíts apádnak, Lujza! (Mialatt Lujza lámpával kikíséri Millert, Ferdinánd az asztalhoz lép, és mérget önt a citromosvizes-pohárba.) Igen! Hát vesszen el! Így kell lennie! Így! A felsőbb hatalmak szörnyűséges helyeslést intenek, az égi bosszú beleegyezik, őrangyala elhagyja.



HETEDIK JELENET

Ferdinánd és Lujza. Lujza a lámpával lassan jön vissza, leteszi,
a szoba másik oldalára megy, fejét lehajtja, csak időnként néz félénken,
lopva az őrnagyra, aki a szoba másik oldalán áll, és mereven néz maga elé.
A jelenetet hosszú hallgatás előzi meg

LUJZA
Von Walter úr, ha volna kedve kísérni, játszhatnék valamit a fortepíaninón. (Felnyitja a zongora fedelét, de Ferdinánd nem válaszol. Szünet.) Mikor utoljára sakkoztunk, adósom maradt egy játszmával. Nem akarná folytatni, von Walter úr? (Újabb szünet.) Ígértem, magának egyszer egy hímzett levéltárcát, von Walter úr - már hozzá is fogtam - nem nézné meg a mustráját? (Újabb szünet.) Nagyon szerencsétlen vagyok.

FERDINÁND
(nem mozdul előbbi helyzetéből) Lehet.

LUJZA
Nem tehetek róla, von Walter, hogy nem tudom szórakoztatni.

FERDINÁND
(sértően nevet) Persze, hogyan is tehetnél te arról, hogy ostoba és félszeg vagyok.

LUJZA
Nagyon jól tudtam, hogy mi ketten most nem könnyen viseljük el egymást. Bevallom, mindjárt megrémültem, amikor elküldte apámat hazulról. - Úgy hiszem, von Walter úr, percről percre elviselhetetlenebb lesz a pillanat mindkettőnknek. - Ha megengedi, megyek és idehívom néhány ismerősömet.

FERDINÁND
Nagyszerű, csak eredj! Megyek rögtön én is, és hívom az én ismerőseimet.

LUJZA
(megdöbbenve néz rá) Von Walter úr!

FERDINÁND
(gonoszul) Becsületemre, ez a legremekebb ötlet ilyen helyzetben! Mulatságot kell rendezni ebből az unalmas duettból, és a szokásos gáláns fordulatokkal bosszút állni a szerelem szeszélyein!

LUJZA
Milyen jókedvű, von Walter úr!

FERDINÁND
Hihetetlenül! Csodálom, hogy az utcagyerekek nem szaladnak utánam. De igazán, Lujza! a te példád megtetszett nekem, taníts meg engem is arra, mit tudsz! Bolondok fecsegnek csak az örökös szerelemről. Visszataszító dolog az örökös egyformaság, a változatosság csak fűszerezi a gyönyört. - Hopp, Lujza! Én is veled tartok. - Hát csak ugrándozzunk egyik regényes szerelemből a másikba, hempergőzzünk meg mindenféle mocsárban - te erre - én amarra - aztán meglehet, hogy egy bordélyházban találom meg elveszett nyugalmamat - Vagy az is lehet, hogy a szórakoztató versenyfutás végén a két modern csontváz a világ legkellemesebb meglepetésével egymásba botlik. Akkor aztán együtt keveredünk abba a szokványos családi együttesbe, amit ennek a világnak egyetlen gyermeke sem szokott megtagadni, egymásra bukkanunk, mint a komédiákban, és talán az undor és a szégyen kialakíthat még olyan harmóniát, amilyenre a gyöngéd szerelem képtelen volt.

LUJZA
Ó, Ferdinánd! Úgyis boldogtalan vagy már, meg is akarod érdemelni?

FERDINÁND
(haragosan a foga közt mormogja) Boldogtalan vagyok, ezt ki mondta neked? Te lány, te túlságosan hitvány vagy, nincs benned semmi érzés - hogyan merészeled megítélni mások érzelmeit? - Azt mondtad, hogy boldogtalan vagyok? - Jaj! Ez a szó még a sírban is feldühítene! - Tudta hát, hogy boldogtalan leszek. Halál és kárhozat! Tudta, és mégis elárult. - Látod, te kígyó! Lett volna alkalmam, hogy elnyerjed bocsánatomat - de megmondtad az igazat, és ez megpecsételte a sorsodat - Mostanáig együgyűséggel próbáltam szépítgetni az aljasságodat, a megvetésem csaknem megmentett a bosszúmtól (Hevesen megragadja a poharat.) De hát te nem voltál könnyelmű - nem voltál buta - csak éppen maga az ördög voltál. (Iszik.) Ez a citromosvíz nem elég erős - akár a lelked, Lujza - kóstold meg!

LUJZA
Ó, Istenem! Nemhiába reszkettem ettől a találkozásunktól.

FERDINÁND
(parancsoló hangon) Kóstold meg! (Lujza vonakodva átveszi a poharat, és iszik. Ferdinánd, amint Lujza ajkához emeli a poharat, hirtelen elsápad, elfordul, és szoba túlsó sarkába siet.)

LUJZA
Nekem jólesik.

FERDINÁND
(anélkül, hogy megfordulna, borzongva) Egészségedre!

LUJZA
(leteszi a poharat) Ó, ha tudná, von Walter, milyen borzalmasan megsértette a lelkemet!

FERDINÁND
Hm!

LUJZA
Eljön még az idő, von Walter -

FERDINÁND
(újra előrejön) Ó, az időre nekünk már semmi gondunk.

LUJZA
Amikor ennek az estének az emléke súlyosan nehezedik majd a szívére -

FERDINÁND
(erősebb léptekkel, nyugtalanabbul kezd járkálni, közben leoldja övét, eldobja kardját) Vége a szolgálatnak!

LUJZA
Istenem! Mi baja, von Walter!

FERDINÁND
Melegem van, szorít az övem - így kényelmesebb lesz.

LUJZA
Igyék! Igyék! Az ital megnyugtatja.

FERDINÁND
Ó, biztosan - Milyen jószívű a szajha - a szajhák mind jószívűek!

LUJZA
(Ferdinánd karjába siet, a szerelem egész gyöngédségével) Lujzádnak mondod ezt, Ferdinánd?

FERDINÁND
(eltolja magától) Menj! El innen! Ne nézz rám ezzel a szelíd, gyöngéd tekintettel! Legyőzöl. Légy borzalmas, kígyó! Marj belém, féreg! Tekeredj ocsmány csomókba - hányd égig örvényeidet - undokul, mint ahogy a posványban henteregtél -, de ne légy angyal többé - Csak angyal ne légy többé - Már késő - Széttaposlak, mint a viperát, vagy kétségbeesetten elvesztem. - Könyörülj!

LUJZA
Ó! Hát idáig kellett jutnunk!

FERDINÁND
(oldalról nézi) Milyen gyönyörű alkotása a mennyei művésznek! - Ki hinné róla? - Ki hitte volna róla? (Megragadja Lujza kezét és felemeli.) Nem vonhatlak felelősségre, alkotó Isten! - De miért töltesz mérget ilyen gyönyörű edénybe? - Miért burjánzik a bűn ilyen szelíd égtájakon? - Érhetetlen, érthetetlen!

LUJZA
Hallanom kell és hallgatnom kell!

FERDINÁND
És ez az édes dallamos hang! - Hogy zenghetnek széttépett húrok ilyen összhangot? (Mámoros szemmel nézi Lujzát.) Mindez olyan szép - olyan arányos - olyan istenien tökéletes! - Egy áldott isteni pillanat műve! Istenemre! Mintha az egész világ csak azért keletkezett volna, hogy alkotójának ihletet adjon erre a mesterműre. - És csak a lelkét hibázta el Isten? Lehetséges, hogy a természet nem lázad fel ez ellen a felháborító torzszülött ellen? (Gyorsan eltávolodik tőle.) Vagy talán látta, hogy angyal került ki a vésője alól, és siettében túl rossz szívet adott neki, hogy helyrehozza tévedését?

LUJZA
Ó, milyen bűnös önfejűség! Inkább az Istent vádolja, de nem vallja be, hogy elhamarkodottan ítélt.

FERDINÁND
(heves zokogással a nyakába borul) Csak még egyszer, Lujza! - Még egyszer, mint első csókunk napján, amikor akadozva mondtad a nevemet, amikor égő ajkadról először hallottam azt, hogy te. Véghetetlen, kimondhatatlan örömök virágzása kezdődött abban a pillanatban. - Az örökkévalóság úgy állt előttünk, mint a tündöklő májusi nap, arany évezredek nászmenete vonult el a lelkünkben. - Akkor milyen boldog voltam! - Ó, Lujza! Lujza! Miért tetted ezt velem?

LUJZA
Sírjon, csak sírjon, von Walter! Igazságosabb, ha fájdalmat érez, mint amikor haragszik rám.

FERDINÁND
Tévedsz. Nem a fájdalom könnyei ezek! - Nem, langyos, jótékony harmat, balzsam a lélek sebére, nem oldja meg az érzelmek megdermedt folyamát. Magányos-hideg könnyek ezek - szerelmem borzalmas, örök búcsúja. (Ijesztő ünnepélyességgel kezét Lujza fejére teszi.) A te lelkedet siratom, Lujza! Az istenséget siratom, mert itt elhibázta végtelen jó szándékát, elvesztette legkiválóbb művét. - Úgy érzem, hogy az egész mindenséget gyászfátyol fedi, annyira megrendítette az, ami itt történik. - Mindennapi eset, hogy emberek halnak és édenek vesznek el - de az egész természet jajong, ha angyalok között dúl a pestis.

LUJZA
Ne hajszoljon a legvégső kétségbeesésbe, von Walter! Van annyi lelkierőm, mint bárki másnak - de csak az emberi mértéket bírja el. Egy szót még, aztán elválunk - Szörnyű balsors zavarta össze szívünk nyelvét. Ha szólhatnék, von Walter, megmondhatnám, mi ez - megmondhatnám -, de kegyetlen kötelék tartja fogva szavaimat és szerelmemet, és el kell viselnem, hogy úgy bánj velem, mintha közönséges szajha volnék.

FERDINÁND
Jól érzed magad, Lujza?

LUJZA
Miért kérdezi?

FERDINÁND
Mert különben sajnálnálak, hogy hazugság terhével kellene távoznod.

LUJZA
Von Walter, könyörgök -

FERDINÁND
(heves indulattal) Nem! Nem! Így túl ördögi lenne a bosszú! Nem, Isten őrizzen ettől! Abba a másik világba nem viszem magammal a bosszúmat. - Lujza! Szeretted a marsallt? Ebből a szobából nem mehetsz ki többet.

LUJZA
Kérdezhet, amit akar. Nem felelek többé. (Leül.)

FERDINÁND
(komolyabban) Gondolj halhatatlan lelkedre, Lujza! - Szeretted a marsallt? Ebből a szobából nem mehetsz ki többet.

LUJZA
Nem felelek többé.

FERDINÁND
(rettenetes felindulással eléje borul) Lujza! Szeretted a marsallt? Mielőtt ez a lámpa utolsót lobban - te már - Isten előtt állsz!

LUJZA
(ijedten felugrik) Jézus! Mi ez? - Hirtelen olyan rosszul lettem. (Visszahanyatlik a székbe.)

FERDINÁND
Máris? - Örök rejtély az asszony! Gyöngéd idegzete el tud viselni olyan bűnt, ami az emberiséget gyökerestül elpusztítja, de egy nyomorult gramm arzenikum tönkreteszi.

LUJZA
Arzenikum! Méreg! Uramisten!

FERDINÁND
A te citromos vizedet a pokolban fűszerezték. Saját haláloddal koccintottál!

LUJZA
Meghalok! Meghalok! Könyörülő Úristen! Méreg a citromos vízben - meghalok. - Irgalmazz lelkemnek, irgalom Istene!

FERDINÁND
Igen, ez a legfontosabb. Én is ezt kérem Istentől.

LUJZA
És anyám - apám - megváltó Istenem! Szegény, elhagyott apám! Hát nincs már segítség? Olyan fiatal vagyok - és nincs segítség! Már most, itt, meg kell halnom?

FERDINÁND
Nincs segítség, most meg kell halnod - de légy nyugodt. A nagy úton együtt megyünk.

LUJZA
Ferdinánd, te is? Ó, Ferdinánd! Méreg! Tőled! Ó, bocsáss meg neki, Istenem - bűnéül ne vedd -

FERDINÁND
Te csak a saját lelkedre gondolj - félek, hogy sok a teher rajta.

LUJZA
Ferdinánd! Ferdinánd - Ó, most már nem hallgathatok tovább - A halál - minden eskü alól felold a halál - Ferdinánd! - Se égen, se földön nincs nálad szerencsétlenebb - én ártatlanul halok meg!

FERDINÁND
(rémülten) Mit beszélsz? - Erre az útra nem szokás hazugsággal indulni!

LUJZA
Nem hazudok - nem hazudok - egész életemben csak egyszer hazudtam - Jaj! Milyen jeges borzongás fut végig ereimen - amikor azt a levelet írtam a főudvarmesternek -

FERDINÁND
Ó! Az a levél - hála Istennek! Ettől újra erősnek érzem magamat.

LUJZA
(nyelve akadozik, ujjai görcsösen rángatódznak) Az a levél - Légy erős, szörnyűségeket hallasz - a kezem leírta, de a szívem megátkozta - Apád diktálta. (Ferdinánd szoborrá merevedve áll, hosszú, rettenetes szünet, végül, mintha villám sújtotta volna, földre rogy.) Ó, ez a gyászos félreértés - Ferdinánd - kényszerítettek - bocsáss meg - a te Lujzád inkább választotta volna a halált - de édesapám - veszélyben volt - ravaszul eszelték ki.

FERDINÁND
(rettenetes erővel felugrik) Dicsértessék az Isten! Még nem érzem a méreg hatását. (Kirántja a kardját.)

LUJZA
(egyre ájultabban) Jaj, mit akarsz? Hiszen az apád -

FERDINÁND
(féktelen haraggal) Gyilkos! És gyilkosnak az apja! - Velünk jön ő is, hogy a világ bírája csak az igazi bűnöst büntesse (Ki akar rohanni.)

LUJZA
Az Üdvözítő halálában megbocsátott - áldott legyen, és áldott légy te is. (Meghal.)

FERDINÁND
(gyorsan visszafordul, észreveszi a haldokló utolsó mozdulatát, és fájdalmában feloldódva melléje roskad) Várj! Várj még! Ne távozz még tőlem, ég angyala! (Megfogja a kezét, de rögtön elengedi.) Hideg, jéghideg! A lelke elszállt! (Újra felugrik.) Szerelmem istene! Kegyelmezz! Kegyelmezz a legelvetemültebb gyilkosnak! Ez volt az utolsó fohásza! - Milyen szép és elragadó a halálban is! Az öldöklő angyal meghatódott, és megkímélte kedves arcát. Nem volt képmutatás ez a szelídség, hiszen még a halálát is túlélte. (Szünet után.) De hát én? Miért nem érzek még semmit? Fiatalságom ereje meg akar menteni. Hiábavaló fáradozás, én másképpen akarom. (A pohár után nyúl.)



NYOLCADIK JELENET

Ferdinánd, a miniszter, Wurm és szolgák valamennyien rémülten tódulnak a szobába.
Később Miller, a háttérben törvényszolgák, ácsorgó emberek gyülekeznek

MINISZTER
(kezében a levéllel) Fiú! Mi történt itt? - Nem tudom elhinni -

FERDINÁND
(lába elé dobja a poharat) Láthatod, gyilkos!

MINISZTER
(hátratántorodik, mindenki megdermed, rémületes csönd) Fiam! Miért tetted ezt velem?

FERDINÁND
(nem néz rá) Ó, igen, persze! Meg kellett volna előbb kérdezni a minisztert, hogy ez a sakkhúzás beleillik-e a terveibe? Elismerem, finom és csodálatra méltó cselfogás volt, hogy szíveinket a féltékenység tépje szét. - Mesteri számítás volt! Csak az a kár, hogy a haragvó szerelmet nem lehet dróton rángatni, mint a bábfigurákat.

MINISZTER
(elmeredő szemmel körültekint a jelenlevőkön) Hát senki sem sirat meg egy boldogtalan apát?

MILLER
(a színpad mögött) Engedjetek be! Az Isten szerelméért! Engedjetek!

FERDINÁND
Ez a lány - őérte más valaki fog felelősségre vonni. (Kinyitja az ajtót Miller előtt, aki berohan, utána emberek és törvényszolgák.)

MILLER
(rettentő félelmében) Lányom! Lányom! - Méreg! Azt kiáltják itt, hogy mérget ittak! Lányom! Hol vagy?

FERDINÁND
(odavezeti, ahol a miniszter áll, Lujza holtteste elé) Nem én vagyok a bűnös. Ennek köszönheted.

MILLER
(a földre zuhan Lujza mellé) Ó, Jézusom!

FERDINÁND
Csak néhány szót, apám! Kevés már az időm - Életemet gazul elrabolták, te raboltad el. Remegek, ha elgondolom, hogyan áll ügyem Isten előtt - de gonosztevő nem voltam soha. Az én sorsom bárhogyan is fordul majd az öröklétben - téged ne terheljen - De elkövettem egy gyilkosságot! (Rettenetes hangon.) Gyilkosságot! Ne hidd, hogy egyedül hurcolom ennek a gyilkosságnak a terhét a világ bírája elé. Ünnepélyesen áthárítom rád a teher nagyobbik, ocsmányabbik felét: a te dolgod, hogyan készülsz el vele. (Lujzához vezeti.) Nézd hát, zsarnok! Élvezd hát éles eszed rettentő gyümölcsét!? Erre az arcra a te nevedet írta a halál eltorzulása, és az öldöklő angyal majd leolvassa onnan - Ez az alak vonja félre ágyad függönyét, ha elalszol, és nyújtsa feléd jéghideg kezét - Ez az alak álljon lelked útjába, ha meghalsz, és ez hárítsa félre utolsó fohászodat - Ez az alak álljon sírodnál a feltámadás napján az ítélkező Isten mellett. (Elveszti eszméletét, a szolgák felfogják.)

MINISZTER
(rettentő mozdulattal az ég felé emeli karját) Ne tőlem kérd számon a lelkeiket, égi bíró! Ne tőlem, hanem ettől! (Wurm felé megy.)

WURM
(felháborodva) Tőlem?

MINISZTER
Tőled, átkozott! Tőled, sátán! - Te, te voltál az, aki ezt a pokoli tanácsot adta - Tiéd a felelősség - én mosom kezemet.

WURM
Enyém a felelősség? (Borzalmas nevetésbe tör ki.) Mulatságos! No, legalább most már tudom, milyen háládatos az ördög. Én felelek értük, te ostoba gonosztevő? Hát az én fiam volt? Hát én parancsoltam neked? Enyém a felelősség? Ez a látvány! Jéggé fagyasztja a vért ereimben! Én vagyok a felelős? - Hát vesszek el, jól van, de te is velem tartasz. - Rajta! Rajta hát! Kiáltsátok ki, hogy gyilkos vagyok! Riasszátok fel az igazságszolgáltatást! Poroszlók, kötözzetek meg! Hurcoljatok el! Olyan titkokat akarok elmondani, hogy minden haja szála égnek áll annak, aki megtudja. (Távozni akar.)

MINISZTER
(visszatartja) Őrjöngő! Csak nem akarod -

WURM
(megveregeti a miniszter vállát) De bizony, akarom, cimbora! Akarom bizony! - Őrjöngök, igaz - de te vagy az oka -, hát majd úgy is cselekszem, mint aki őrjöng. Karonfogva megyünk a vérpadra! Karonfogva szállunk a pokolba?! Nem férek a bőrömbe az örömtől, hogy együtt kárhozom el veled! (Elvezetik.)

MILLER
(egész idő alatt fejét Lujza ölébe hajtva, a fájdalomtól némán, mozdulattalanul feküdt, most hirtelen feláll, és az őrnagy lábához veti az erszényt) Méregkeverő! Tartsd meg átkozott aranyadat! - Ezzel akartad a gyermekemet megvásárolni? (Kirohan a szobából.)

FERDINÁND
(megtört hangon) Menjetek utána! Magánkívül van! Adjátok oda neki a pénzt - ez az én rettenetes hálám. Lujza! Lujza! - Megyek! - Isten veletek! Hadd haljak meg itt, az én oltáromnál.

MINISZTER
(tompa kábultságából felriad) Fiam! Ferdinánd! Egy pillantásra sem méltatod összezúzott apádat? (Az őrnagyot Lujza mellé fektetik.)

FERDINÁND
Utolsó pillantásom a könyörülő Istent keresi.

MINISZTER
(szörnyű kínban eléje roskad) Isten és Isten teremtménye is elfordul tőlem. - Egy pillantásod sem lehet utolsó vigaszom? (Ferdinánd haldokolva feléje nyújtja kezét. A miniszter sietve feláll.) Megbocsátott! (A többiekhez.) Most már vihettek! (Távozik, a törvényszolgák utána.)

(A függöny legördül.)