A KÉT VERONAI IFJÚ << TARTALOM >> CYMBELINE
- Ó, szerelmem - mondta erre Portia -, hagyj mindent abba, menj. Lesz aranyad, hogy hússzor kifizesd tartozásodat, mielőtt ilyen barát elveszítse egy hajszálát Bassanio miatt. Drágán vettelek meg, drágán szeretlek. Portia még azt mondta, hogy férjhez szeretne menni, mielőtt Bassanio útra kel, hogy így törvényes joga legyen felesége pénzéhez, ezért hát még aznap megházasodtak, ugyanakkor Gratiano is feleségül vette Nerissát, s Bassanio és Gratiano abban a pillanatban, hogy házasok voltak, nagy sietve elindultak Velencébe, ahol Bassanio már börtönben találta Antoniót. A fizetés napja elmúlt, a kegyetlen uzsorás nem akarta elfogadni a pénzt, melyet Bassanio felajánlott neki, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy egy fontot kapjon Antonio húsából. Már a napját is kijelölték, amikor ezt a visszataszító pört a velencei dózse2 előtt megtárgyalják, s Bassanio rettentő izgalomban várta a tárgyalást. Amikor Portia elbúcsúzott férjétől, vigasztaló szavakat intézett hozzá, s arra kérte, ha visszatér, hozza magával kedves barátját; de azért félt, hogy Antonio ügye rosszra fordult, így hát amikor magára maradt, gondolkozni kezdett és azt fontolgatta magában, nem segíthetne-e valami módon abban, hogy megmentsék drága Bassaniója barátjának életét. És igaz, hogy amikor meg akarta tisztelni Bassanióját, olyan szelíd és asszonyos bájjal mondta neki, hogy minden dolgában aláveti magát az ő irányításának és felsőbbrendű bölcsességének, de azért most, amikor férje barátjának életveszedelme cselekvésre ösztönözte, csöppet sem kételkedett a maga erejében, hanem rábízta magát saját igaz és tökéletes ítéletének irányítására, s hirtelen elhatározta, hogy ő maga is Velencébe megy, és beszélni fog Antonio védelmében. Portiának egy rokona jogtudós volt: ennek a Bellario nevű jogtudósnak írt, előadta neki az ügyet, véleményét kérte, s arra is, hogy a tanácsával együtt küldje el neki a maga ügyvédi ruháját. A követ visszatért Bellario levelével, melyben tanácsot adott, hogyan kell eljárnia, egyúttal elküldött minden szükséges felszerelést is. Portia férfiruhába öltözött, ugyanígy öltöztette föl társalkodónőjét, Nerissát is, aztán fölvette az ügyvédi köntöst, és magával vitte Nerissát, mint írnokát, azonnal útnak indultak, és éppen a tárgyalás napján érkeztek Velencébe. A pört tárgyalni kezdték a dózse és a velencei szenátorok előtt a szenátusban, amikor Portia belépett e legfelsőbb törvényszék elé, s átnyújtotta Bellario levelét, melyben e nagytudományú jogász azt írta a dózsénak, hogy ő maga jött volna el, Antonio védelmében beszélni, de a betegség megakadályozta ebben, és most engedélyt kér arra, hogy a tanult, ifjú Balthasar doktor - így nevezte Portiát - beszélhessen helyette. A dózse hozzájárult ehhez, és nagyon csodálkozott az idegen fiatalos megjelenésén, mert Portiát ügyesen elváltoztatta jogtudori köntöse és nagy parókája. Most aztán megkezdődött ez a fontos tárgyalás. Portia körülnézett, látta a könyörtelen uzsorást, és látta Bassaniót is, aki azonban nem ismerte fel őt álruhájában. Bassanio Antonio mellett állt: kétségbeesés és félelem gyötörte barátja miatt. Annak a nehéz feladatnak fontossága, melyet Portia magára kiszabott, bátorságot adott e gyöngéd hölgynek, és merészen nekifogott annak a munkának, amelynek elvégzésére vállalkozott. Mindenekelőtt Shylockhoz fordult. Elismerte, hogy a velencei törvények jogot adnak ahhoz, hogy megkapja a kötelezvényben meghatározott zálogot, de olyan szépen beszélt arról a nemes tulajdonságról, a kegyelemről, hogy meghatotta volna mindenkinek a szívét, csak az érzéketlen Shylockét nem; azt mondta, a kegyelem úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből a lenti földre, s kétszeresen áldott: megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja; hogy koronánál szebb dísze a királynak, mert az istennek magának tartozéka; hogy a hatalom akkor a legistenibb, ha fékje kegyelem; s kérte Shylockot fontolja meg azt, hogy mi mindnyájan bocsánatért könyörgünk, s imánk egyúttal megbocsátani int minket is. Shylock erre csak azzal felelt, hogy a kötelezvényben kikötött bírságot kívánja. - Nem képes kifizetni azt a pénzt? - kérdezte Portia. Bassanio ekkor felajánlotta az uzsorásnak, hogy annyiszor háromezer dukátot fizet meg, ahányszor csak kívánja, de Shylock ezt visszautasította, és még mindig csak azt kívánta, hogy egy fontot kapjon Antonio húsából. Bassanio ekkor azért könyörgött a tudós fiatal ügyvédnek, igyekezzék kicsit csavarni a törvényen, hogy megmentsék Antonio életét. De Portia méltóságteljesen azt válaszolta, hogy az egyszer megállapított törvényeket sohasem szabad megváltoztatni. Shylock hallván, hogy Portia azt mondja, nem szabad megváltoztatni a törvényt, úgy érezte, a jogtudós az ő érdekében beszél, s ezért így szólt: - Egy Dániel ítélt, egy Dániel! Hogy tisztellek, ifjú, tudós bíró! A külsődnél mennyivel öregebb vagy! Portia most arra kérte Shylockot, engedje belenézni a kötelezvénybe, s amikor elolvasta, így szólt: - Oda hát a zálog, s az uzsorásnak joga van e húsra, melyet kivág a kalmár szíve tájából. - Aztán azt mondta Shylocknak: - Légy irgalmas: fogadd el a pénzt, és mondd nekem, hogy tépjem el a kötelezvényt. De a kegyetlen Shylock nem volt hajlandó irgalmat tanúsítani, hanem így szólt: - Lelkemre esküszöm, emberi nyelvnek nincs ereje ahhoz, hogy megmásítson. - Akkor hát, Antonio - mondta Portia -, készítsd elő a szívedet a késre. És mialatt Shylock nagy buzgósággal élesített egy hosszú kést, hogy kivágjon egy font húst, Portia így szólt Antonióhoz: - Van még mondanivalód? Antonio nyugodt lemondással azt felelte, hogy nem sok mondanivalója van, mert lelkét előkészítette a halálra. Aztán így szólt Bassanióhoz: - Adj kezet, Bassanio, ég veled. Ne búsítson, hogy érted jártam így. Üdvözlöm nemes feleségedet: mondd el neki, hogyan szerettelek. Bassanio mélységesen lesújtva válaszolt. - Antonio, tudd meg, a feleségem nekem az életemnél többet ér; de hitves, élet, az egész világ nem ér nekem többet az életednél: mind elveszteném, mindet odaadnám, ha szabadon engedne ez az ördög. Portia hallotta ezt, s a jószívű hölgyet csöppet sem sértette, hogy férje ilyen erős szavakkal fejezte ki a szeretetet, amellyel olyan hű barátnak tartozott, mint Antonio, de azért nem állhatta meg, hogy ezt ne felelje rá: - No, nem köszönné meg a feleséged, ha ajánlatodat meghallaná. Ekkor Gratiano, aki szerette utánozni, amit ura tesz, azt gondolta, neki is olyan beszédet kell mondania, mint Bassaniónak, és azt mondta Nerissa füle hallatára, aki írnokruhájában Portia mellett jegyezgetett: - Van hitvesem s szeretem, esküszöm, de bár az égben lenne most, hogy onnan megmásíthatná e kutya uzsorást. - Jó, hogy ezt a háta mögött ajánlod: vágyad nem szolgálná a házi békét - mondta Nerissa. Shylock ekkor türelmetlenül felkiáltott: - Az idő múlik: mondj ítéletet. És most a törvényszéken mindenkit rettegő várakozás fogott el, minden szív megtelt bánattal Antonióért. Portia megkérdezte, készen áll-e a mérleg a hús megmérésére, és ezt mondta az uzsorásnak: - Végy költségedre, Shylock, egy sebészt, hogy mielőtt elvérzik, bekötözze. Shylock, akinek éppen az volt a szándéka, hogy Antonio halálra vérezzen, így szólt: - A kötvényben ez benne van talán? Portia azt felelte: - Nincs beleírva, no de mit tesz az? Jó volna, ha megtennéd irgalomból. Shylock erre csak ennyit felelt: - Nem találom, a kötvényben nem áll. - Akkor - mondta Portia - egy font e kalmár húsából tiéd: a bíróság s a törvény megítéli. E húst a melléből kell majd kivágnod: megengedi a bíróság és a törvény. Shylock megint felkiáltott: - Ó igaz bíró, bölcs bíró! Egy Dániel ítélt, egy Dániel! - Aztán megint hosszú kését élesítette, mohón Antonióra nézett, és így szólt: - Készülj! - Várj még kicsit - mondta Portia -, csak egyre kell ügyelned. E kötvény egy csöpp vért sem ad neked. »Egy font hús«: éppen ezek a szavak. De ha, míg vágod, csak egy csöpp vért ontasz, minden birtokod s javad elkoboztatik velencei törvény szerint, s Velence államára száll. Shylock számára azonban végképp lehetetlen volt, hogy a font húst kivágja, anélkül, hogy Antoniónak vérét ontsa, s Portiának ez a bölcs felfedezése, tudniillik, hogy a kötelezvény csak húst említett, s vért nem - megmentette Antonio életét, s mindnyájan bámultak, milyen csodásan éleselméjű a fiatal ügyvéd, akinek olyan szerencsésen eszébe jutott ez a kibúvó, tapsok hangzottak fel a szenátus minden részéről, és Gratiano Shylock saját szavaival felkiáltott: - Hallod, uzsorás? Ó bölcs, igaz bíró! Egy Dániel ítélt, egy Dániel! Shylock, amikor látta, milyen kudarcot vallott kegyetlen szándéka, csalódott tekintettel kijelentette, hogy elfogadja a pénzt. Bassanio mértéktelenül örült Antonio váratlan megszabadulásának, és felkiáltott: - Itt a pénz! De Portia visszatartotta, és így szólt: - Csitt! Ne siess. Igazságot a zsidónak: nem jár neki semmi, csupán a bírság. Készülj, Shylock, kivágni azt a húst, ne onts vért és ne vágj többet, sem kevesebbet, mint épp egy fontot: ha többet veszel, vagy kevesebbet, sőt ha a mérleg nyelve meginog csupán egy hajszál vastagságnyira, Velence törvényei szerint meghalsz, és minden javadat elkobozzák. - A tőkémet add meg, és hadd menjek innen - mondta Shylock. - Már elkészítettem számodra - mondta Bassanio -, itt van. Shylock már át akarta venni a pénzt, amikor Portia megint megakadályozta, és így szólt: - Várj, a törvénynek még dolga van veled! Velence írott törvénye szerint vagyonodat az állam elkobozza, mert egy polgárának életére törtél, s életed a dózse kegyelmétől függ, hát térdre, és kérj kegyelmet a dózsétól. A dózse ekkor így szólt Shylockhoz: - Hogy lásd, milyen más a mi szellemünk, életed kérés nélkül visszaadjuk, de vagyonod fele Antonióé, másik a kincstáré. A nagylelkű Antonio ekkor azt mondta, hogy lemond Shylock vagyonának ráeső részéről, ha Shylock aláír egy okiratot, hogy az halálakor lányára és annak férjére száll. Antonio ugyanis tudta, hogy az uzsorásnak csak egyetlen lánya van, aki nemrégen apja akarata ellenére férjhez ment egy Lorenzo nevű fiatal keresztényhez, Antonio barátjához, és ez a házasság annyira sértette Shylockot, hogy lányát kitagadta az örökségből. Az uzsorás beleegyezett ebbe, s így bosszújában csalódottan, vagyonától megfosztva így szólt: - Beteg vagyok. Engedjetek haza, küldjétek utánam az írást, és vagyonom felét lányomra hagyom. - Eredj hát - mondta a dózse -, írd alá, s ha megbánod kegyetlenségedet és keresztény hitre térsz, az állam elengedi vagyonod másik felének elkobzását. A dózse ekkor szabadon engedte Antoniót, és feloszlatta a törvényszéket. Nagyban magasztalta a fiatal ügyvéd bölcsességét és leleményességét, s meghívta magához ebédre. Portia, aki még férjét megelőzve akart visszatérni Belmontba, így válaszolt: - Kérlek, bocsáss meg, kegyelmes uram, rögtön indulnom kell. A dózse azt mondta, sajnálja, hogy nincs ideje maradni, és nála ebédelni, és Antonióhoz fordulva hozzátette: - Antonio, hálás lehetsz az úrnak: azt hiszem, sokkal tartozol neki. A dózse és a szenátorok kivonultak a törvényszékről, s ekkor Bassanio így szólt Portiához: - Tisztelt uram, engem s barátomat bölcsességed ma megszabadított nehéz kínoktól, s ezért kérlek, fogadd el a Shylocknak szánt háromezer dukátot. - S ezenfelül - mondta Antonio - adósaid vagyunk örökké szolgálattal s szeretettel. Portiát nem lehetett rábírni, hogy elfogadja a pénzt, de miután Bassanio egyre sürgette, hogy fogadjon el valamilyen jutalmat, így szólt: - Add kesztyűdet, hordom emlékezésül -, s amikor Bassanio lehúzta kesztyűjét, Portia meglátta ujján a gyűrűt, melyet ő adott neki, márpedig éppen a gyűrű volt, amit ez a fortélyos hölgy meg akart szerezni tőle, hogy eltréfálkozzon vele, amikor majd viszontlátja Bassanióját, s éppen ezért kérte el tőle a kesztyűjét. Ezért hát, amikor meglátta a gyűrűt, hozzátette: - S a kedvedért elfogadom e gyűrűt. Bassaniót rendkívül elszomorította, hogy az ügyvéd ezt az egyetlen dolgot kéri tőle, amitől nem válhatik meg, és nagy zavarában azt mondta, ez felesége ajándéka, és megfogadta, hogy sohasem válik meg tőle. De neki adja a legértékesebb gyűrűt Velencében, amire kihirdetés útján ráakadhat. Erre Portia úgy tett, mintha meg lenne bántva, otthagyta a törvényszéket, és így szólt: - Megtanítasz rá, uram, mit kell felelni egy koldusnak. - Kedves Bassanio - mondta Antonio -, add neki e gyűrűt: szeretetem s az ő érdeme tán ellensúlyozzák asszonyod tilalmát. Bassanio szégyellte, hogy ilyen hálátlannak mutatkozott, engedett, és elküldte Gratianót a gyűrűvel Portia után. Ekkor aztán Nerissa, az írnok, aki szintén adott Gratianónak egy gyűrűt elkérte tőle a gyűrűjét, és Gratiano - aki nem vette lelkére, hogy ura túltegyen rajta a nagylelkűségben - odaajándékozta neki. S a hölgyek sokat nevettek maguk között, amikor arra gondoltak, hazatérve, hogyan fogják vádolni férjüket, amiért elajándékozták gyűrűiket, és hogyan fognak majd esküdözni, hogy férjük bizonyára valamilyen nőnek adta ajándékba. Portia, mikor hazatért, abban a boldog lelkiállapotban volt, amely sohasem marad el a tudattól, hogy egy jócselekedetet hajtottunk végre. Vidám lelke örült mindennek, amit látott: a hold mintha soha azelőtt nem ragyogott volna olyan fényesen, s amikor ez a tündöklő hold elrejtőzött egy felhő mögé, akkor a belmonti házából kiszivárgó világosság éppúgy tetszett elbűvölt képzeletének, s így szólt Nerissához: - A fény, melyet látsz, a szobámban ég. A kicsi gyertya oly messze sugárzik! Így ragyog a jótett a rossz világban -, s amikor meghallotta a házából kiszűrődő zenét, ezt mondta: - Úgy rémlik, a zene édesebben zeng, mint nappal. Ekkor Portia és Nerissa belépett a házba, átöltöztek saját ruháikba, úgy vártak férjeikre, akik csakhamar követték is őket Antonióval. Bassanio bemutatta drága barátját Portiának, de alig értek véget e hölgy üdvözlései és szerencsekívánatai, észrevették, hogy Nerissa és férje a szoba sarkában veszekszik egymással. - Veszekedés? - kérdezte Portia. - Ilyen hamar? Miért? Gratiano azt felelte: - Egy silány arany karikagyűrűért, melyet ő adott nekem, rajta vers, afféle átlag kézművespoézis, e szavakkal: »Szeress meg és ne vess meg«. - Miért beszélsz értékéről és a versről? - kérdezte Nerissa. - Megesküdtél, amikor neked adtam, hogy halálod percéig viseled, és most azt mondod, egy ügyvéd írnokának adtad. Tudom, hogy nőnek adtad. - Szavamra mondom - felelte Gratiano - egy ifjúnak adtam, egy vézna kisfiúnak, nem volt magasabb nálad, annak a fiatal jogtudósnak az írnoka volt, aki bölcs beszédével megmentette Antonio életét, ez a fecsegő fiú éppen ezt kérte jutalmul: sehogy sem tudtam megtagadni tőle. Portia közbeszólt. - Hiba volt, Gratiano, hitvesed első ajándékát elvesztegetni. Én is adtam egy gyűrűt uramnak, Bassaniónak, s esküdni mernék, nem húzná le ujjáról a világ minden kincséért sem. Gratiano, hogy hibáját mentse, így szólt: - Bassanio odaadta gyűrűjét az ügyvédnek, aztán a fiú, az írnok, aki az írással bajlódott, elkérte az én gyűrűmet is. Portia ezt hallván nagyon haragosnak látszott, szemére hányta Bassaniónak, hogy elajándékozta az ő gyűrűjét, és azt mondta, Nerissa őt is megtanította rá, mit higgyen, s ő is tudja, hogy Bassanio valamilyen nőnek adta a gyűrűt. Bassanio nagyon boldogtalan volt, hogy így megsértette drága hölgyét, és teljes komolysággal ezt felelte: - Nem, asszonyom, nem egy asszony kapta meg, hanem az a jogtudós, aki nem vett át háromezer dukátot, hanem a gyűrűt kérte. Megtagadtam, és tűrtem, hogy rossz kedvvel menjen el. Mit is tehettem, édes Portia? Utána kellett küldenem: a szégyen és az udvariasság ragadtak el. Bocsáss meg, édes úrnőm: ha ott vagy, te könyörgöd tőlem el a gyűrűt, hogy a jó doktornak adjam. - Ó! - szólt közbe Antonio. - E viszályt, én, boldogtalan, okoztam. Portia arra kérte Antoniót, ne búsuljon ezen, mert mindazonáltal szívesen látja, és ekkor Antonio így szólt: - Vagyonának volt kezessége testem, elvész, ha nincs az, akié a férjed gyűrűje most, de lekötöm ezúttal a lelkemet zálogul, hogy urad soha többé meg nem szegi hitét. - Kezese vagy hát - mondta Portia -, add neki e gyűrűt, és mondd, hogy őrizze jobban, mint amazt. Bassanio rápillantott a gyűrűre, s különös meglepetés volt neki, amikor látta, hogy ez ugyanaz, amit elajándékozott. Portia ekkor megmondta, hogy ő volt a fiatal jogtudós, és Nerissa volt az írnoka, s Bassanio kimondhatatlan csodálatára és gyönyörűségére felfedezte, hogy feleségének nemes bátorsága és bölcsessége mentette meg Antonio életét. Portia ekkor újra üdvözölte Antoniót, és átadott neki néhány véletlenül kezébe került levelet. E levelek beszámoltak Antonio elveszettnek hitt hajóiról, melyek sértetlenül megérkeztek a kikötőbe. Így hát e gazdag kalmár történetének tragikus kezdetét teljesen elfelejtették a rákövetkező váratlan jószerencsében, s volt elég idejük rá, hogy nevessenek a gyűrűk mulatságos kalandján s a férjeken, akik nem ismerték fel saját feleségüket. Gratiano afféle rímes beszéddel esküdözött, hogy
1 kb. 1/2 kg
|