Bevezető

Az alábbi gyűjtemény célja, hogy a Kárpát-medence keleti részén található Erdély leggyakoribb és legértékesebb erdőalkotó fajait bemutassa, rövid jellemzéssel és a gazdasági felhasználhatósággal. Ugyanakkor a gyűjtemény a romániai magyar szakkönyvhiányt is hivatott pótolni, úgy a szakközépiskolai oktatásban, mint a felsőfokú oktatásban, valamint a technikusképzőben.    

A könyv szerkesztésekor figyelembe vettem a romániai szakoktatási keretet, és eleget próbáltam tenni az erdész szak, a fafeldolgozást tanuló illetve a környezetvédelmi osztályok igényeinek.    

A könyv anyagának a gyűjtését én magam végeztem, forrásanyag szempontjából a kezembe került több mint 70 hasonló jellegű kiadványból állítottam össze. A könyvben megjelenő rajzok nagy többsége másolat, de egy részét saját magam készítettem, más részét diákjaim segítségével készítettük el.    


Tartalom


Célállományokat alkotó fenyőfélék

Üdülő- és parkerdők kedvelt fenyőféléi

A tanulmányozott nyitvatermők rendszertani besorolása


- vissza -