A természetes felújítások legfontosabb fafaja

Jelentősége: A magyar hegységek egyik legjobban ismert fafaja a bükk, ami elsősorban gyakori előfordulására utal. Rendkívül értékes fája sokoldalúan hasznosítható a faiparban, a bútoriparban, a bognáriparban. Erdeink mintegy 7%-át a bükk alkotja, de ennél nagyobb teret biztosíthatnánk számára. Szinte kizárólag természetes úton újítjuk fel.

Hazája és elterjedése: Hazája Európa. Legszebb bükkösök a Kárpátokban és az Alpokban találhatók, de van a Balkán hegységben, a Dinárokban, a Pireneusokban, és másutt is. Hazánkban főleg a Göcsejben, a Bakonyban, a Pilisben, a Börzsönyben, a Mátrában és a Bükkben található.

Termőhelyi igénye: Hegyvidéki fafaj, amely a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokat nem kedveli. Különösen érzékeny a kései fagyokra, a viharos szelekre és a hosszan tartó száraz melegre. Fiatal korában nagyon árnyéktűrő, még léces korban is elviseli a mérsékelt árnyalást. Felszabadítása után rohamos növekedésnek indul. Gazdag lobhullásával javítja, és mindig jó táperőben tartja azt. A talaj tápanyagtartalmával szemben meglehetősen igényes. Tápanyagban gazdag, közepesen kötött, üde talajt kíván. A legszebb állományok az agyagbemosódásos barna erdőtalajokon, lejtőhordalékon vagy pszeudogléjes talajokon találhatók. Szép állományaink vannak mészalapkőzet felett is, ha a gyökerek a sziklák repedésein keresztül üde televényig hatolnak. A sekély, száraz, a nedves, áradásos talajokat, a laza homokot és a kötött agyagtalajt nem kedveli. Elsősorban a hűvösebb, nedvesebb északi oldalakon, a párás hajlatokban jelenik meg.

Alakja: Elsőrendű fa. Szabad állásban nagyméretű, terebélyes koronát növeszt, zárt állásban koronája feltolódik, törzse egyenes szép, hengeres, de gyakran villás elágazású.

Gyökere: Erőteljesen szerteágazó, viszonylag sekély ágas gyökérzet. Emiatt a viharos szelek gyakran okoznak jelentős károkat, különösen a hirtelen és erősen megbontott bükkösökben.

Kérge: Hamuszürke, mindvégig sima és vékony.

Rügyei: Hosszúak, elállók, sok pikkelyesek, világosbarnák, orsó alakúak, hegyesek, váltakozó állásúak, fénylők és csupaszok. Termőrügyei vastagok, duzzadtak.

Hajtása: Fiatalon finoman pelyhesek, később kopaszok, fénylők, barnák. Gyakran lecsüngőek.

Levelei: Bőrneműek, tojásdadok, 6-10 cm hosszúak, ép élűek vagy kissé hullámos szélűek, fiatalon finoman pelyhesek, az idősebb levelek felül kopaszok, csak a levelek fonákja a gerincek mentén és az érzugokban marad molyhos, és néha a levelek széle is mindvégig pillás. Az oldalsó levélerek párhuzamosak, számuk oldalanként 6-8. A levél felülete fénylő sötétzöld, hátlapja világosabb zöld. Néha az ősszel elszáradt lombozat áttelel a fán és csak tavasszal hull le.

Virágai: Egyivarúak, egylakiak. A nővirágok a hajtás felső leveleinek hónaljából erednek, rövid, felálló, zöldes, erősen szőrös fejecskét képeznek, közülük nyúlnak ki a bíborpiros bibék. A hímvirágok a hajtások alsóbb leveleinek hónaljából növő, 5-6 cm hosszú kocsányon lógó sárga fejecskék. A zöld lombok megjelenésével egy időben, május elején virágzanak.

Termése: Tüskés kupacsú makk. Hajtott tüskékkel borított tojásdad alakú, érésig zárt kupacs barna színű, benne 2-3 három élű, sima héjú, barna makk található. A makk októberben érik és hullik, 60-70 éves korától terem. Termést csak 8-10 évenként hoz. Bő termést még ennél is ritkábban. Természetes felújítása hosszú időt igényel (20. ábra).

Növekedése: Az ősszel elvetett mag tavasszal két nagy, kövér, vese alakú sziklevéllel kel. A sziklevelek felül élénk vagy sötétzöldek, alul fehéresek, szélük kissé hullámos. Már az első lomblevél is bőrnemű, de fogazott. Természetes úton kitűnően újul. A fiatal csemeték azonban az idősebb fák árnyékában 10-15 évig nagyon lassan nőnek, felszabadítva azonban erőteljes növekedésnek indulnak. 80-100 éves korában a bükknek mind hosszúsági, mind vastagsági növekedése csökken, de jó termőhelyen ebben a korban is eléri a 10-12 m³/ha-os évi növedéket (Zala). Meghaladhatja a 30 m-es magasságot és a 80-100 cm-es mellmagassági átmérőt. Általában 80-100 évig tartjuk fenn. 200 évnél tovább ritkán él.

Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű. Az évgyűrűhatárok jól látszanak, a bélsugarak szélesek és nagyszámúak, amelyek a sugármetszeten pirosbarna csíkokat képeznek, a húrmetszeten jellegzetes orsó alakúak. A fa színe sárgás, pirosas-fehér. A kitermelt fa rövid idő alatt befülled, és álgesztessé válik. Fája nem elég ellenálló, a bélből kiindulva gyorsan romlik. Sérüléseit nehezen heveri ki, mert sarjadzóképessége is gyenge.

Felhasználása sokoldalú. Kiváló hámozási rönk, asztalosáruk, mezőgazdasági és háztartási eszközök készülnek belőle, jó bútorfa, kiváló bognárfa és tűzifa.

Károsítója kevés. Sima kérgén hirtelen felszabadításra héjaszás lép fel. A megritkított állományokban gyakori a széldöntés. Jelentős kárt okoz a bükkgally tetű és a bükk pajzstetű. A tetűk szúrása nyomán a kéreg megpuhul, megduzzad, majd a téli hidegben felreped és fagydudorok keletkeznek rajta.

Változatai: Legelterjedtebb a vérbükk, mely különösen parkokban, ligetekben nagyon mutatós.

Kérdések

1. Melyik fa kérgéhez hasonlít a bükk kérge?
2. Milyen hasonlóság van a bükk és a lucfenyő között?
3. Milyen iparág hasznosítja legjobban a bükköt?
4. Miért lehet a bükköt hazánkban természetes úton könnyen felújítani?

- vissza -