Ebben a fejezetben azokat a kísérő fafajokat tárgyaljuk, amelyek Közép-Európa területén, s így hazai állományainkban is rendszeresen megjelennek. Ezek termőhelyi igénye többnyire megegyezik a célállományokat alkotó fafajokéval, s mivel magról vagy sarjról kitűnően újulnak, gyakran fő fafajaink kellemetlen konkurrenseivé válnak.

Gyertyán - Carpen
Carpinus betulus L

34. ábra
a) leveles és virágzó hajtás, b) terméses hajtás,
c) téli hajtás, d) csiranövényke,
e) makkocska, f) szárnyas termés

Jelentősége: A hazai kísérő fajok közül a gyertyán a legelterjedtebb. Közel 10%-os területarányát csak az akác és a tölgyek haladják meg.

Hazája: Közép-Európa.

Termőhelyi igénye: Valamivel nagyobb, mint a kocsánytalantölgyé, de kisebb mint a bükké. Alkalmazkodóképessége nagy. Száraz, silány talajon is megél, de homokon, kopáron, mocsaras talajon elcsenevészesedik. Idősebb korában is árnyéktűrő. Az üde, jó talajon fejlődik legjobban. A hegy- és domboldalak lábazati vízben gazdagabb részein is jól megél, a többletvizet a bükknél jobban elnyeli. Fagyra nem érzékeny, de a nagy szárazságot nem szereti. Dús lombozatával talaját humuszban gazdagítja.

Alakja: Másod- vagy csak harmadrendű fa. Törzse szabad állásban rövid, zárt állásban hosszú, karcsú, mindig ormos és csavarodott. Koronája szabad állásban terjedelmes, ágai hegyesszöget zárnak be a törzzsel, zárt állásban a korona a fa egész hosszának alig egyharmada, egynegyede.

Gyökere: Különösen eleinte igen változatos: sekélyen futó, bojtos vagy karógyökérszerű. Később általában sekély, hatalmas oldalgyökerekre bomló.

Kérge: Szürke, mindvégig sima és vékony, világos foltokkal tarkított.

Rügye: Világosbarnák, hosszúkásak. hegyesedők, váltakozó állásúak, hajtáshoz simulók.

Hajtásai: Zöldes vagy vörösbarnák, apró világos paraszemölcsökkel tarkítottak.

Levelei: Tojásdadok, kissé részaránytalanok, szélük kétszeresen fűrészeltek, fiatalon selymesen szőrösek, később csak az erek mentén látható gyér szőrzet. A levelek színe világoszöld. Az ősszel megbarnult levelek a fiatal ágakról csak tavasszal, közvetlenül a rügyfakadás előtt hullanak le.

Virágai: Egyivarúak, egylakiak. A nővirágok rövid fűzérkék, pikkelyei zöldek, hosszú hegyűek, pillásak, a kinyúló bibék pirosak. A hímvirágok lecsüngő hengeres barkák, zöldessárgák. Lombfakadás után, áprilisban virítanak.

Termése: Háromkaréjú, szárnyas kupacs alján ülő, barnásszürke, kissé lapítottan tojásdad alakú, bordázott makk. Októberben érik, ősszel vagy télen hullik le. A makkocskák átfekvőek, ezért csak megfelelő rétegelés után kelnek (34. ábra).

Növekedése: A második év tavaszán csírázó makkocskák két kerekded, lencsényi sziklevéllel kelnek, és már az első lomblevelek tipikusak. Az első 5 évben lassan, 5-15 év között gyorsabban nő, később növekedése lelassul. 80-100 évig él. Magról és sarjról is kitűnően újul.

Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű, fehér színű (fehér bükk). Évgyűrűi hullámosak, bélsugarai szabad szemmel jól látszanak, bélsugár tükrei azonban nem. Fája rendkívül szívós, kemény, nehéz, csavaros rostú, de gyorsan romlik.

Felhasználása: Szekéralkatrészek, szerszámnyelek, gyaluk, különböző gazdasági eszközök, kaptafák, tekebabák készülnek belőle. Kiváló tűzifa és cipőszeg. Újabban a cellulózipar is felhasználja.

Feladatok

1. Állapítsd meg, hogy iskoláink körüli területeken hol fordul elő a gyertyán, és milyen fafajokkal elegyedik leggyakrabban?
   
   

2. Keresd ki a szakirodalomból, hogy hol vannak hazánkban a legszebb elegyetlen gyertyánosok és gyertyános-tölgyesek!

Kérdések

1. Miért hasznos kísérő fafaj a gyertyán?
   
   
2. Szaporítható-e a gyertyán dugványról?

- vissza -