A könyvben szereplő fényképeket és térképvázlatokat a szerző készítette.

A borítóterv
HORVÁTH CSENGE
munkája.

A szerző kéziratának nyomdai előkészítését a hajdúsági
civilekért alapítvány biodiverzitás-monitorozó központjának munkatársai,
HAJDÚ ANITA
HORVÁTH CSENGE
HORVÁTH TIBOR
NAGY ANTAL
végezték.

Szerkesztette
NAGY ANTAL

Ez a tanulmány ötvennégy év és két hónap madártani megfigyeléseit összegezi, 1932. július 1-től, 1986. augusztus 31-ig és felöleli a XX. században közölt irodalmi adatokat.

Kisdiák koromban kezdtem a madarak iránt érdeklődni, és utánuk járni. Az első évekből csak szórványos feljegyzéseim maradtak. 1937 január 1-től kezdve részletes naplót vezettem megfigyeléseimről. A naplók a napok egymásutánjának sorrendjében őrizték meg az egyes fajok adatait. A feldolgozásnál ezeket nyilvántartó lapokra kellett átvinni. Minden faj külön kartotékot kapott és erre időrendi sorrendben rákerültek a naplóból, a fajra vonatkozó összes adatok.

A nyilvántartó lapok segítségével percek alatt megállapítható, hogy egy madárfaj az eltelt fél évszázad alatt, hol, mikor, és milyen számban mutatkozott határunkon.

A kartoték a ritka madaraknál egyetlen oldalból, néha csak egyetlen bejegyzésből áll, a gyakori fajoknál húsz oldalt is kitesz.

Az ilyen módon feldolgozott saját megfigyeléseimet egészítik ki az irodalomból származó adatok.

Ez utóbbiak elsősorban vadászok közlései. Dr. Gaál Mihály orvos, Ujvárosy István földbirtokos, Kövér Elek malomtulajdonos és fia Kövér Balázs tapasztalt és lelkes vadászok voltak, akik nyitott szemmel járták a határt és felfigyeltek sok érdekes madárfajra is. A Madártani Intézethez küldött jelentéseik, sajnos, rövidek, szórványosak, de így is sok értékes adatot tartalmaznak.

Szomjas László szabolcsmegyei földbirtokos - aki csak a Hortobágyra utaztában fordult meg határunkon - és Dr. Radó András állatorvos, aki a harmincas években sokáig a városban élt, már kiváló képzettségű ornitológusok voltak, akiknek adatai országos jelentőségűek. Nagy kár, hogy rendkívül gazdag észleléseikből alig jutott valami a nyilvánosság elé.

Saját fejlődésemre nagy hatással volt Bársony György rendőr-felügyelő, aki a harmincas évek derekán került Hajdúböszörménybe. Akkor már másfél évtizede rendes megfigyelője volt a Madártani Intézetnek, tevékeny, szorgalmas, lelkes ember, aki a fiatalok támogatását természetes kötelességének tekintette. Elméleti előrehaladásomat segítette könyveinek kölcsönadásával. Az ő révén ismerhettem meg Chernel István alapvető munkásságát, Madarász Gyula, Lakatos Károly műveit, az AQUILA folyóirat évfolyamait. Gyakorlati képzésemre is gondot fordított, elvitt magával vadászataira, foglyok hálós befogására és órákon át magyarázta nekem a madarak szokásait és viselkedését.

Az összes szakkönyvek közül Herman Ottónak "A madarak hasznáról és káráról" c. műve volt rám legnagyobb hatással. Horváth Albert gimnáziumi természetrajz tanárom elsősorban botanikus volt, aki diákjait ösztönözte növények gyűjtésére. E növénygyűjtő útjaim során ismertem meg igazán az erdőt, a szabad természetet és szerettem meg még jobban a madarakat.

Dr. Nagy Jenő debreceni gimnáziumi tanár, a Tiszántúli Madárvédő Egyesület ügyvezető elnöke is sokat segített. Biztatott helyi madárvédő egyesület szervezésére, a megalakult egyesület tagjait erdei kirándulásokra vitte, a madarak hangjait, életét ismertette.

A Madártani Intézettel 1937-ben kerültem kapcsolatba és sűrű levelezésünk évtizedeken keresztül tartott. Dr. Vertse Albert válaszolt leveleimre. Később, amikor személyesen megismert barátságába fogadott. Többször megfordultam nála a Madártani Intézet Herman Ottó úti nagyszerű székházában, ahol találkozhattam Schenk Jakab igazgatóval - Herman Ottó tanítványával és sok éven át munkatársával -, Dr. Vasvári Miklóssal, Dr. Keve Andrással, Dr. Udvardy Miklóssal, Warga Kálmánnal. Dr. Vertse Albert és Dr. Keve András halálukig hűséges támogatóim maradtak, mindig segítettek. Bennük igazi jóakaróimat veszítettem el.

Ahogy szaporodtak a madárbarátok és megfigyelők, szükségessé vált egy országos egyesületbe összetömörítésük. A Magyar Madártani Egyesület szervező bizottságának tagja és az egyesületnek is alapító tagja voltam.

Külföldi ornitológusokkal főleg a Hortobágyon működtem együtt, akiket - a Nemzeti Park megalakulása előtti időkben - a Madártani Intézet megbízásából vezettem. Első helyen Jules Philippona és Mr. Tom Lebret holland vadlúdkutatókat említem, akikkel éveken át gyakorta jártuk a pusztát. Megismerhettem Gerhard Creutzot, a Német Demokratikus Köztársaság nagy tudósát és Paul Géroudet svájci ornitológust. De belga, olasz, és angol madarászoknak is voltam útitársa.

Hazai szakfolyóiratokban sorozatosan beszámoltam érdekesebb megfigyeléseimről. A budapesti rádióban 1940-48 között tizenhat madártani tárgyú előadásom hangzott el.

Szülővárosom, Hajdúböszörmény kutatásában nagy segítséget nyújtottak a 30-as, 40-es években kortársaim, Gaál Sándor, később egyik nagy termelőszövetkezetünk állami díjas elnöke és Molnár Zoltán, később Szarvason gimnáziumi tanár. Hármasban jártuk sok éveken át a város határát, figyeltük, gyűrűztük és védtük a madarakat. Ezúton is megköszönöm, hogy munkámhoz számos értékes feljegyzésüket rendelkezésemre bocsátották.

Köszönet az élőknek, tisztelet a halottaknak.

Művemben előbb sorra veszem a madarak élőhelyeit (ÁLTALÁNOS RÉSZ), majd a Hajdúböszörményben előfordult összes madarakat (RENDSZERTANI RÉSZ). Az élőhelyeknél megemlítem a tájegység legjellemzőbb állat- és növényfajait. Ezek közé azonban csak a legfeltűnőbbeket vettem fel. Felsorolásuk tehát nem azt jelenti, hogy azon a tájon más állat, vagy növény nem él.

A forrásmunkákra való hivatkozást a szövegrész után, zárójelbe tett szám jelzi. A források számsorrendben a tanulmány végén olvashatók.

A térképvázlatokat és a fényképeket én készítettem.

ÁLTALÁNOS RÉSZ

Az 1985. évi helységnévtár adatai szerint Hajdúböszörmény határa 37078 hektár terjedelmű, az ország 3064 településéből az ötödik legnagyobb. /19/ Csak Budapest (52510 ha), Hódmezővásárhely (48328 ha), Debrecen (46190 ha), és Karcag (38726 ha) előzi meg, de mögötte maradnak olyan, közismerten óriás határú városok, mint Szeged (35661 ha), Szentes (35323 ha), Kecskemét (29799 ha.)

Ez a hatalmas terület nem alkot zárt földrajzi egységet. Bármelyik irányba hagyjuk is el határát, teljesen ugyanolyan jellegű tájon haladunk tovább. Délen Debrecen és Debrecen-Józsa, keleten Hajdúhadház-Téglás, északon Hajdúdorog, Hajdúnánás, nyugaton Görbeháza, délnyugaton Balmazújváros szomszédos földjei, vizei, vagy erdei teljesen hasonlóak. Ami madarat a határárkok hajdúböszörményi oldalán megfigyeltünk, az él az árkok túloldalán is. Ezen a - természetes határok nélküli - területen az igazgatási határok adnak keretet ahhoz, hogy a rajtuk belül előforduló madárvilágról írjak. Így mindenki számára félreérthetetlenül megállapítható, hogy milyen terület madarairól van szó.

Hajdúböszörmény az országnak és a Nagy Magyar Alföldnek északkeleti részén a 47 és 48 szélességi, illetve a 21 és 22 hosszúsági körök között fekszik. A 21.30-as hosszúsági és a 47.40-es szélességi koordináták pontosan a város belterületén metszik egymást.

A határ délkelet-északnyugati irányú hosszúsága, mintegy 36 km. Átlagos szélessége 12 km. Három, egymástól élesen elkülönülő tájegységre oszlik.

A keleti oldalon a Nyírség homoktakarója húzódik végig, ezen erdők és szőlőskertek virulnak. Tengerszint feletti magassága átlag 140 méter, az itteni halmok 146, 152 m magasak a homoktalajon legmagasabb a "Fehérhegy" nevű halom: 153 méter.

A homoktalaj nyugati szélétől a Keleti-főcsatornáig terjed a pleisztocén löszből és folyóhordalékból felépült, árvízmentes, átlagosan 120 méter tengerszint feletti magasságú térszint, a hajdúsági löszhát. Kiváló termőképességű, mezőgazdasági művelésre használt föld. Benne fekszik a városi belsőség, 124 m tengerszint feletti magasságban. Délről északra és keletről nyugatra lejt.

Déli szélén van a határnak, sőt az egész Hajdúságnak legmagasabb pontja, a 167 m magas Csegei halom, de a Széchenyi - a nép nyelvén Messzelátó - halom is 164 m. Északon a halmok már csak 110-117 m magasságig emelkednek.

A Keleti-főcsatornától nyugatra a hajdani Tisza ártér húzódik, holocén üledékekből épült, alacsony, alig 90 méter tengerszint feletti magasságú rész, amelynek halmai is csak 99, 95, 93 m magasak. A határ legmélyebb pontja 89 m.

Itt vannak a nagy legelők, rétek - újabban a halastavak - a legtöbb víz és vízfolyás, ma már azonban itt is túlsúlyba kerültek a szántók.

1978. december 31. napjával Hajdúvid községet és határát igazgatásilag Hajdúböszörményhez csatolták, ekkor alakult ki a város jelenlegi területmértéke. A megszűnt község keleti oldalán sok a talajmélyedés, vízállás, apróbb nádas, vizenyős rét, rajta ered és halad sokáig a Vidi-ér, madártani szempontból sok értékes élőhelye van.

Városunk éghajlata, mint általában az Alföldé, szárazföldi. Még ötven éve a hideg, havas telek, forró aszályos nyarak jellemezték. Az időjárás - fél évszázad alatt - határozottan változott. Télen kevesebb a hó, mint régen és jóval több az eső. A tél gyakran szinte átmenet nélkül megy át a nyárba, a tavasz lerövidült, a sokat emlegetett langyos tavaszi esők szinte ismeretlenné váltak. Ritkább a tartós szárazság is. Az évi csapadékmennyiség 600 mm körül van és nyugatról keletre haladva, valamennyit emelkedik. /3./

Hajdúböszörmény keleti határán, a homokon, nagy kiterjedésű erdő húzódik, észak-déli irányba. Területe 3782 hold, vagyis 2175 hektár. Az 1783-ból származó térkép szerinti határvonalai megegyeznek a mostaniakkal. Magában foglalja a régi városi erdőt, az egykori birtokossági Belső- és Bodai erdőket, valamint a Nagy Rákóczot. A múlt század elején telepítették déli részén a Boda szőlőskertet és mellette alakult ki a Lorántffi kert. Mindkettőt teljesen körülfogja az erdő.

Ebben a tanulmányban az "erdő", "erdőn" kifejezés azt jelenti, hogy ezen a régi, nagy összefüggő erdőn. Ha a határ más részén fekvő erdőkről írok, mindig hozzá teszem a helyet is, ahol található, így pl. "Cégény út melletti erdő", "Bagotai erdő".

Ez utóbbi erdők néhol csak 1-2, másutt 10-20 hektárosak. Különösen értékesek közülük a bagotai legelő szélén, a Hortobágy folyó közelébe telepített erdők, aztán a pródi és perzsétei legelők erdei.

Az erdősávok is jelentős madár élőhelyek, főleg a Keleti Főcsatorna töltéseinek bokros erdőszalagjai. Bár a szó igazi jelentése szerint ezek a keskeny fásítások nem nevezhetők erdőnek, mégis több fa van némelyikben, mint a facsoportokban.

A határ egyéb helyein telepített erdők összterülete: 757 ha, vagyis 1315 kat.hold.

Az "erdőn" valaha a kocsányos tölgy (Quercus robur) volt az uralkodó fafajta és a tölgyesek a "gyöngyvirágos tölgyes" típusba tartoztak. A gyöngyvirágon (Convallaria majalis) kívül jellegzetes növényeik voltak: a salamon pecsétje (Polygonatum officinale), a foltos kontyvirág (Arum maculatum), az erdei szamóca (Fragaria vesca), az enyvecske (Viscaria vulgaris), a tavaszi kankalin (Primula veris), a pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis), a sárga fagyöngy (Loranthus europaeus), a kucsmagomba (Morchella esculenta), az óriás pöfeteg (Calvatia maxima).

A galagonya-, mogyoró- és kökénybokrokban bővelkedő gyöngyvirágos tölgyes, a korona-, törzs-, cserje- és talajszinten egyaránt a leggazdagabb és legváltozatosabb élőhelyeket nyújtotta a madaraknak.

Igen dús cserjeállományuk volt, elsősorban kökény (Prunus spinosa), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), csíkos kecskerágó (Euonymus europaea), fagyal (Ligustrum vulgare), kevesebb mogyoró (Corylus avellana).

A bokrokra sok helyen a vadkomló (Humulus lupulus), indái kúsztak fel. A tölgyeken a ciprusmoha (Hypnum cupressiforme), és a tölgyfazuzmó (Evernia prunestri) telepei virítottak.

Ötven éve még a terület felét tölgy borította és a 100, sőt 150 éves fák sem voltak ritkák. A középkorú, negyven, ötven éves ültetett tölgyesek is ligetesek voltak, kis tisztások bőven akadtak közöttük s ezeken gyakran egy-egy vadkörte (Pirus piraster) vagy vadalma (Malus silvestris) díszlett. A negyven évnél korosabb tölgyes az erdőnek a harmadát tehette ki.

Akkor még sokfelé álltak évszázados mezei szilfák (Ulmus minor) is. Fekete törzsükkel, óriási méreteikkel, tavasszal tövükig tele fehér virágaikkal, igazi díszei voltak környezetüknek. (43) De fiatal szilasok is éltek az erdőn. A szil, városunk ősi fafajtája, több határrész is viseli nevét.

Már abban az időben is az akác (Robina pseudoacacia) alkotta a faállomány harmadát. Az akácosok jellemző növényei voltak: a piros árvacsalán (Lamium purpureum), a fecskefű (Chelidonium majus), az illatos ibolya (Viola odorata), a salátaboglárka (Ficaria verna), a tyúktaréj (Gagea lutea), a törpe árvácska (Viola Kitaibeliana), az egér árpa (Hordeum murinum), a kerek repkény (Glechoma hederacea), a nagy csalán (Urtica dioica).

A bokrok közül pedig a bodza (Sambucus nigra). Az idősebb akácosok, a tövükben sűrűsödő bodzákkal, igen kedve élőhelyei voltak a madaraknak.

Utak mentén néhol tömegesen élt a bürök (Conium maculatum) és a kender (Cannabis sativa).

Az 1930-as évek elején telepítettek a Peresen tízhektárnyi erdei fenyőt (Pinus silvestris), akkor még ez volt az egyetlen fenyvese az erdőnek. Itt sok erdei pajzsika (Nephrodium filix-mas) élt.

Többfelé ültettek amerikai fekete diót (Juglans nigra) és egyre több rezgő nyárfát (Populus tremula).

Feketegyűrű juhar (Acer tataricum), gyertyán (Carpinus betulus), magas kőris (Fraxinus excelsior), jegenyenyár (Populus italica) csak elvétve, főleg az utak mentén akadt.

Erdőnk összefügg a hajdúhadházi Kutas- és Csere erdővel, a hajdúszentgyörgyi és monostori erdőkkel, ezekkel együtt 5000 holdnál jóval nagyobb területet alkot. Ezeknek központjában, a Peresen volt az erdőmérnök lakása, óriási bekerített virágos, veteményes, gyümölcsös kertekkel, gazdasági udvarral, százados tölgyekkel körülvéve, a ház előtt öreg lucfenyőkkel. Az erdő kijáratainál négy erdőőri lakás volt: a városerdei, méhészházi, belső erdei és bodai, valamint egy ötödik, az erdő szívében, a Peresen. Mindhez gondozott kert és gazdasági udvar tartozott, mind fontos élőhelyei a madaraknak. Az őrházak előtt tölgygerendákból és vastag tölgydeszkákból ácsolt hengeres kutak voltak, hosszú itatóvályúval.

meggyvágó, erdei pinty, széncinege, kékcinege, fekete rigó, vadgerle.

A kakukk ott élősködött az egész erdőn.

Fél évszázad alatt hátrányára változott meg a táj.

A tölgyesek vágása a háború alatt is úgy történt már, hogy csak részben, vagy sehogy sem pótolták a kitermelt fákat. Mégis, 1948-ban még alig volt változás a múlthoz képest. 1952-ben azonban az erdő összes használható tölgyfáját kivágták - állítólag bányaácsolatot készítettek belőlük - és ezt a pusztulást az erdő azóta sem tudta kiheverni.

Történt az utóbbi években dicséretre méltóan sok tölgytelepítés, de az időt csak unokáink fogják megérni, mire azokból igazi tölgyerdő lesz.

Egyetlen kis foltot hagytak meg. A Perestől nyugatra, a Fehérhegyi táblában, 12 ha 7000 m² terjedelemmel, amit aztán az én javaslatomra a Hajdú-Bihar megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztálya 1981. január 22-én hozott 17034/9/1980 sz. határozatával természetvédelmi területté nyilvánított. Itt változatlan szépségben él a gyöngyvirágos tölgyes, évszázados fák is vannak benne, és külön öröm, hogy sok szép öreg, ötven évesnél idősebb akác is.

A szilfák természetes ok miatt pusztultak el. A szilfavész, ez a kivédhetetlen gombafertőzés vitte el őket.

Az utolsó évtizedben az öreg akácosok túlzott mértékű kitermelése még jobban átalakította az erdő arculatát. Sok az irtás, egyre több a nyárfatelepítés, megjelent a vörös tölgy, számos erdei fenyő ültetvény van, de nagy fák már alig maradtak. A koronaszinten és a törzsekben, odvakban költő madarak létfeltételei a minimumra csökkentek.

Sajnos, kiirtották a cserjéseket is. A kökénynek és a mogyorónak hírmondója sem maradt. A galagonya, kecskerágó és fagyal a régi állománynak talán 5 %-át teszi ki. Még bodzában legkisebb a veszteség. Az ember értetlenül áll szemben a bokrosok kipusztításával, ezt semmiféle gazdasági kényszerűséggel sem lehet megindokolni.

Nagyüzemi módon, óriási ekékkel és lánctalpas traktorok segítségével tisztítják meg és szántják fel a vágások helyét, ezzel a talajban élő parányi szervezeteket is megháborgatják. A hajdani növényzet jó része kiveszett. Az enyvecske, a régi erdő legszebb dísze, amely valaha, ötven éve, száz és száz méteren át, mint valami rózsaszínű fal övezte a tölgyesek szegélyét, most már oly kevés, hogy meg lehet számolni. Jó, ha 20-25 tő van belőle az egész erdőn.

E beavatkozások miatt, az erdőn 50 évvel ezelőtt fészkelő 62 madárfaj közül 19, az összesnek majdnem harmada, ma már nem költ. (43)

Nálunk nem fészkelő fajok mozgalmaiban a téli vendégeké jelentősebb, mint az átvonulóké.

erdei szalonka
kormos légykapó
örvös légykapó

erdei szürkebegy említendő.

Az erdő állatlakói közül a vaddisznó (Sus scrofa) áll a tápláléklánc csúcsán. Az első világháború után, 1921-22-től kezdve jelent meg és egyre jobban szaporodva, becses vadászzsákmányul szolgált. A társulat elnöke 1922-1935 között 33-at ejtett el és mások is sokat lőttek, volt, aki 27-et is. (7) A 30-as évek végére azonban nagyon megfogyatkozott, a második világháború végére teljesen eltűnt. Újabb bevándorlása a 70-es évek elején kezdődött meg. Azóta már volt olyan év, hogy 16-ot ejtettek el a vadászok.

Legértékesebb vad az őz (Capreolus capreolus), amely határunkon ötven éve csakis az erdőn élt és jókora agancsot rakott fel. Az 1960-as évek elejétől kezdett kihúzódni a szántóföldekre, főleg az erdősávokba, erdőtelepítések közelébe, nádasokba. Hideg, havas teleken még a város belterületéhez tartozó temetőkben is feltűnt. Ma már az erdőn lényegesen kevesebb van, mint a határ többi részein.

A ragadozók közül a róka (Vulpes vulpes crucigera) állandóan élt és él az erdőn, de kevés.

Vadmacska (Felis silvestris) rendkívül nagy ritkaság, több évtized is eltelik, mire erre kóborol egy.

Borz (Meles meles) kotorékjára csak elvétve akadni.

A nyest (Martes foina) jobbára az emberi lakások közelségét keresi.

Görény (Putorius putorius) igen kevés.

A menyét (Mustela nivalis) gyakoribb, de kicsisége miatt nem feltűnő.

A rovarevők közül a keleti sün (Erinaceus europaeus) állandó lakó, de gyér számú.

A rágcsálók közül a mezei nyúl (Lepus europaeus) negyven-ötven éve az erdőn is gyakori volt. Az utolsó évtizedben már ritkább, mint az őz.

Az apróbbak közül madártani jelentősége volt a mogyorós pelének (Muscardinus avellanarius), mert ámbár bokrokra szokta fészkeit építeni, mesterséges fészekodvainkat is gyakran elfoglalta, és ha ott tojásokat talált, azokat elpusztította.

A rovarok népes táborából elsősorban a lódarazsat (Vespa crabro) kell megemlíteni, amely a mesterséges fészekodvakat is, a természetes fészkelő-üregeket is szívesen megszállotta, és ha azokban tojás, vagy fióka volt, az ottveszett. Nem férhetett hozzájuk tovább az öreg madár. Nyaktekercs, széncinege, kerti rozsdafarkú fészekaljainak tönkretételét tapasztaltuk. Ilyen foglalást mindig csak június közepe után figyeltünk meg. Ez a veszély ma már nem fenyegeti a madarakat, mert az öreg tölgyesek elfogyásakor a lódarázs teljesen eltűnt az erdőből.

Az erdei vöröshangya (Formica rufa) gyér számban, a fekete fahangya (Lasius niger) és a kartonépítő hangya (Lasius fuliginosus) seregestől élt az erdőn. Feljegyzésre érdemes, hogy sorozatosan találtunk természetes faüregekben, hangyaboly felé épített szén-, kék-, és barátcinege fészkeket. A hangyák békén hagyták a felettük kikelt és felnövekedő madárfiókákat.

Az erdő legjellemzőbb lepkefaját, az égszínkék boglárkát (Lysandra bellargus) igen gyakran lehetett látni, főleg a talajon összegyűlt esővíz kis tócsáinál.

Kártétele miatt félelmetes lakója volt az erdőnek a gyapjas lepke (Lymantria dispar), amely sok évben - így 1942-ben is - a tölgyesek levélzetét szinte teljesen elpusztította.

A határ egyéb helyein lévő kis erdők mind telepítettek. Legelőször a legelőkre ültetettek úgynevezett szélfogó erdőket, ahová nagy vihar idején a jószágot be lehetett hajtani, hogy az erős szél és az eső ellen valami enyhelyet találjon. Ezek zömmel akácosok voltak.

Később azonban és különösen az utolsó három évtizedben eredményesen telepítettek kocsányos tölgyet, mezei szilt, rezgő nyárt, magas kőrist, keskenylevelű ezüstfüzet (Eleagnus angustifolia). Különösen szépek a bagotai kerek erdők és a Hortobágy folyó melletti erdők. De a pródi és perzsétei kis erdőkben is sok madár él. A Hajdúhadház-Hajdúvid között haladó Cégény útnak, városunk határába eső szakaszán, több viruló erdei fenyő ültetvény van.

A pusztai erdőknek is igen érdekes és változatos a madárvilága. (40)

Az erdősávokat, a legelőknek és szántóknak széltől való megvédésére főleg a negyvenes években ültették. Zömmel ezek is akácosok. Egy részük már nincs meg, így a Csordalegelőre telepített erdősávokat kitermelték, ma már csak a töredékük áll. Ezek a hosszú, keskeny facsoportok főleg vonuláskor jelentős pihenő és táplálkozó helyek.

A szántóföldek közepébe telepített akácos, sűrű bodzásaival az utóbbi évtizedben keletkezett, de már fekete rigó, fülemüle, barátposzáta, mezei poszáta, tövisszúró gébics, erdei pinty, szarka él benne. Még egerészölyvek is felkeresik.

Ahol a tövükben bodza, ezüstfűz, vagy gyepü rózsa (Rosa canina) bokrok vannak, ott megtelepül a mezei poszáta és a tövisszúró gébics is.

A hajdúböszörményi népnyelv a zártkerteket "szőlő" néven ismeri, akkor is, ha csupán gyümölcsfa van beléjük ültetve, vagy pusztaföldek.

Ezek mind a határ keleti oldalán vannak, a homokon. Kerítésük rendszerint lepényfa (Gleditschia mirabilis) sövény, amihez néhol tatár lonc (Lonicera tatarica) társul. Utak - a nyelvjárás szerint "dűlők" - tagolják fel a területet, amelyben szőlő, gyümölcsfa és puszta vegyesen található. Az ottani épületek neve "pajta", akkor is, ha egy helyiségből álló, sövényfalú, venyigetetejű kunyhók, akár villanyvilágításos, emeletes, sokszobás kőépítmények.

Északról délre haladva, az Újfehértói országútnál kezdődik a Báthori kert, aztán jön a Kossuth kert, Hunyadi kert, Bethlen kert, Homokkert, Petőfi kert, Nagy-Bocskay kert, Kis-Bocskay kert. Ezek összefüggenek egymással, csak utak választják el őket. A Petőfi kerttől keletre van a Batthiány kert, Árpád kert, Zrinyi kert. Néhány kilométerrel délebbre esik a Lórántffy kert, a Boda és végül, egészen a józsai határnál a Rákóczi kert. Hajdúvid átcsatolása óta, a Cégény út melletti Attila kert is hajdúböszörményi határ. A zártkertek összes területe 752 ha 8806 m².

Valamennyi madárélőhely közül a szőlők őrizték meg legjobban fél évszázaddal ezelőtti arculatukat. Fő változás bennük: sokkal több a pajta, mint valaha, főleg a felkapott Bocskay kertekben és a vasúton elérhető Lórántffy, Boda és Rákóczi kertekben.

A Boda a legnagyobb szőlő, 285 hold 1510 négyszögöl, azaz 162 ha 8247 m². 1801-ben alapították. A múlt század közepén kezdtek állandó lakosok beköltözni és minden tilalom ellenére egyre gyarapodott a számuk. 1980-ban 837 lakója volt. (19) De a Lórántffy, Rákóczi és Bocskay kertekben is emberek tucatjai élnek kint télen, nyáron, holott hajdan csak a csősznek volt szabad állandóan kint lakni.

Az emberek szaporodásával párhuzamosan azonban lényegesen csökkent a szőlőkben a madarak száma. Ebben szerepet játszik a permetező szerek fokozott mértékű alkalmazása, de az énekesmadarak vonulásuk közben elszenvedett pusztulása is. A szőlőkben ritka a tiszta gyümölcsös, gyakoribb a tiszta szőlő, de legtöbb az olyan birtok, ahol a szőlősorok között gyümölcsfák állnak.

Az épületek padlása, a deszkából összetákolt kamrák zugai, a karó- és venyigerakások, az építkezéshez odakészített, vagy abból visszamaradt vályog- és téglarakások, az öreg gyümölcsfák odvai és koronája - számos madárnak nyújtanak fészkelőhelyet.

Költési idő után sok faj jár be a szőlőkbe táplálkozni.

Így

Amíg élt a határban, a fogoly is be-bejött csipegetni.

is megfordul a szőlőkben.

Télen bemerészkednek az őzek és a mezei nyulak, meg-megrágják a fiatal gyümölcsfák kérgét. Állandó lakó a nyest, a padlásokon üti fel tanyáját. Menyét, keleti sün, korai denevér (Nyctalus noctua) is akad. A güzü egerek (Mus musculus spicilegus) ősztől-tavaszig behúzódnak az épületekbe. Mogyorós pelét egy ízben találtam, mesterséges fészekodúban.

A szőlőkben vadvirág nincs, kigyomlálják. A kerítések tövében, kívül virít a pusztai kutyatej (Euphorbia Seguieriana), a közönséges cickafark (Achillea millefolium), a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), a homoki pimpó (Potentilla arenaria) és sok mezei szegfűgomba (Marasmius oreadas) nő.

"GYEP" művelési ágban a földhivatali nyilvántartás a külterületen 3936 ha 1804 m²-t mutat ki.

Megfigyeléseim kezdetén háromféle legelő volt a határban:

a./        a város sűrűn beépített belsőségét minden oldalról körülvevő gyep, amelyet részint libalegelőnek, részint csürhelegelőnek használtak. Az aránylag nagyobb, 30-40 holdas csürhelegelők egyike a Keleti temető, Vágóhíd, Kinizsi tér között, másik pedig a nyugati temető és a város széle között feküdt. Ezekre naponta hajtották ki és haza a disznókat, kecskéket.

b./        a Nyugati temetőtől a Gátig kinyúló, fasoros utakkal szegélyezett 600 holdas Csordalegelő. Erre a tehenek jártak ki a városi udvarokból tavasztól őszig, reggel ki, este haza.

c./        a külső legelők a hajdani Tisza ártéren. A várostól 16 km-re nyugatra kezdődő pródi és a vele összefüggő perzsétei legelő, aztán a tőlük jóval délebbre eső kispródi legelő, végül a Hortobágy folyótól nyugatra, a határ délnyugati szegletében, a bagotai legelő. Ezeken a jószág - gulyák, ménesek, juhnyájak, tavasztól őszig kint tartózkodtak.

Közülük - madártani szempontból - mindig is a pródi legelő volt a leggazdagabb, ahol számos időszaki tó, vízfolyás, kisebb nádas nyújtott biztos fészkelőhelyet a madaraknak. A vízi-vadászatok is elsősorban itt zajlottak le.

A bagotai legelő szélén folyik végig a Hortobágy folyó és a belsejét is átszeli több kisebb ér, mégis aránytalanul kevesebb madár járja, mint Pródot. Jellegében teljesen hasonló a szomszédos kishortobágyi legelőhöz. Legnagyobb értékét túzokállománya jelentette.

A Csordalegelőn is kevés madárfaj költött, annál mozgalmasabb volt vonulási időszakban. Általában: a legelők vonuláskor népesednek be igazán, mert ott a madarak nemcsak jó táplálkozó, hanem pihenő helyet is találnak.

Ámbár a pródi legelőn sok szikes, rövidfüvű szakasz volt, soha nem észleltük itten a jellemző sziki madarak: a székicsér és a széki lile költését.

nagypóling, amely a 70-es évek kezdetéig közismert volt, mert hetekig elidőzött a legelőn és legelőfoltokon. A nép "tőcsírmadár"-nak hívta.

Nyár végével ezrével szokott pihenni és táplálkozni a legelőn a

A legelők sorsában nagy változást hoztak az utolsó évtizedek.

A Keleti temető melletti csürhelegelőre nagy ipari üzemek települtek, a város lakosságának jelentős része ezekben talál megélhetést. Ezek megszűntek legelőnek lenni. A nyugati temető melletti szakaszt befásították, bokros ligetek nőnek rajta. A libalegelőből a Muraköz téren csónakázó tó lett és csak kis foltokban maradt gyep a belterület körül.

A Csordalegelőre először, a hatvanas években nagy baromfitelepet építettek rá, majd a város alatt, a déli oldalon kisebb ipari üzemek és géptelepek vettek el egy szakaszt. Később, a hetvenes évektől kezdve egyre többet felszántottak belőle, csak harmada maradt legeltetésre, a temető szomszédságában. Eltűnt a két nagy kettős gémeskút, a kijáró állatnak motoros szivattyú szívja fel a vizet. Ez a gyönyörű vadvirágos legelő, amit festőművészeink is többször megfestettek, elpusztult. A rajta áthaladó, a városból kizúduló esővizet elvezető csatornába kötötték be a szennyvíztisztító lefolyóját. A csatorna gyakran kiönt. Az üzemekből belekerülő ammóniák és egyéb vegyi anyag kiöli a környék fáit, megfertőzi a növényzetét. Újabban a derítőkből szippantott vizet is ide ürítik. Sehol olyan lehangoló módon nem nyilvánul meg határunkban az ember tájromboló és környezetszennyező tevékenysége, mint itt a Csordalegelőn.

A külső legelők életében még nagyobb a változás, de ez inkább kedvező, mint hátrányos, a madarak szempontjából. A Pródból és Perzsétéből ugyan felszántottak és mezőgazdasági művelésbe fogtak valamennyi részt, ugyanakkor azonban, a Keleti Főcsatorna megépítése után, több halastavat alakítottak ki, erdőket és erdősávokat ültettek.

A kispródi legelőből 500 holdnyi (287 ha) került bele 1969-ben a K.V.-ös víztárolóba. Ennek nádas, sásos vizenyőseiben olyan madárfajok is megtelepedtek, amelyek hajdan ismeretlenek voltak városunk határán.

A bagotai legelőre is több erdőt, erdősávot telepítettek és a Keleti Főcsatorna - fürtcsatornáin át - táplálja és dúsítja a Hortobágy folyó vizét. A Bagotán is több a víz, mint ötven éve volt.

A Réten, az egykori ártéren sokfelé maradtak meg kis legelők, kaszálók.

Hajdúvid átcsatolása után párszáz holdnyi legelő a Cégény úttól északra, határunkhoz került.

A szikes legelő jellemző növényei: a sziki mézpázsit (Pulcinella limosa), a sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), a sziki üröm (Artemisia maritima), a sziki csenkesz (Festuca pseudovina), bárányparéj (Champhorosma ovata), sóvirág (Limonium gmelini), orvosi székfü (Matricaria chamomilla), sziki őszirózsa (Aster pannonicus), egyre szűkebb térre szorulnak vissza.

A legelők magasabb vonulatain a közönséges cickafark, a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a fehér tippan (Agrostis alba), pusztai kutyatej, közönséges pásztortáska, mezei katáng (Cichorium intybus), pongyola pitypang (Taraxacum officinale), útszéli bogáncs (Carduus acanthoides), porcsin keserűfű (Polygonum aviculare), réti boglárka (Ranunculus acer), varfű (Knautia arvensis), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), réti perje (Poa pratensis) tenyészik.

Állatok közül az ürgét (Citellus citellus) kell első helyen említeni, amely a magasabb fekvésű helyeket kedveli és valaha legelőinken olyan tömegben élt, hogy a város lakóit a szomszédos városok és községek lakossága "ürgés"-eknek csúfolta. Legtöbb a Csordalegelőn volt és van ma is, de a Perzséte egyes szakaszain és a Cégény út menti legelőn is él. Bagotán soha nem láttam. A nagy ragadozó madarak kedvenc zsákmányállata. De vadászik rája a hermelin (Mustela erminea) is, még földalatti üregébe is utánabújik.

Város alatti, lösztalajú legelőn, ötven évvel ezelőtt, saját szememmel láttam kapával leütött földikutyát (Spalax leucodon). Tudomásom szerint jelenleg már nem fordul elő a határban.

Mezei pocok (Microtus arvalis) tömegesen él mindegyik legelőn, rája vadászik az egerészölyv, gatyásölyv, de több szőrmés ragadozó is.

Mezei nyúl régen nagy számban tanyázott minden legelőn és még a mai nyúlszegény világban is megfigyelhető. Talál magának olyan kis mélyedéseket, vagy magasfüvű foltokat, ahol el tud vackolni.

A legelők időszakos vízállásainál a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a kecskebéka (Rana esculenta) tömegesen él. A gázló madarak gyakran pályáznak rájuk.

A rovarok közül a tengerzöld sáska (Ailopos thalassinus), az olasz sáska (Calliptomus italicus), rövidnyakú sáska (Dociostaurus brevicollis), szemölcsevő szöcske (Decticus verrucivorus), sávos rétiszöcske (Tesselana vittata), fekete mezei tücsök (Gryllus campestris) a gólyától kezdve a mezei pacsirtáig, igen sokféle madárnak fontos tápláléka.

Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a külterületi szántók nagysága 25380 ha 6621 m², vagyis meghaladják az egész határ kétharmad részét.

A szántók keleten, a szőlőskertek és az erdő szélén kezdődnek és nyugat felé kinyúlnak a nagy legelőkig, majd rajtuk túl a határ nyugati széléig. A városmagot 6-8 km szélességben körbefogó, nyugaton 12 km-re elnyúló hajdúsági löszhát kiváló termőképességű föld. A Keleti-főcsatornától nyugatra, a hajdani ártéren már sok a gyenge, szikes talaj, bár itt is akadnak elsőrendű fekete földek.

Az elmúlt 54 év változásai elsősorban a szántókat érintették.

Ötven éve még nem volt a város határában nagybirtok. A városnak és a református egyháznak többszázholdas birtokait is kisüzemi módon, utóbbit kisbérletek formájában hasznosították. A termőterület majdnem 100 %-ban 10-30 holdas kisgazdaságokból állt. A gazdálkodás megkönnyítésére már a múlt század második felétől építettek tanyákat, ezeknek száma 1940 táján jóval meghaladta az ezret. Számozásuk a Telekföldben, a Báthori kertnél kezdődött. A Vidiföldön 150-250, a Réten 250-600, a Nagypródon 600-700, a Szigetorron 800, a Zeleméren 900 és a Keleti Csordanyomáson 1000-en felüli számokkal jelölték a tanyákat. Megjegyzendő, hogy nem volt minden tanyának száma és egy tanyában gyakran több lakóépület is állott, úgyhogy ténylegesen sokkal több tanya volt a szántóföldeken, mint a kimutatásokban.

Az átlag tanya egyszerű, szoba-konyha-kamrás, nádfedeles épület volt. Falát kezdetben karó közé fonott sövény alkotta, amelyet kívül, belül betapasztottak és lemeszeltek. Udvarát legtöbbször napraforgó kóró kerítette. Az udvaron külön állt az ól (istálló), a lovaknak és a szarvasmarháknak, külön a baromfi ól - nemcsak tyúkok, hanem kacsák, a nyugati határrész tanyáin a libák és pulykák számára is. Magas oszlopokon bádog, vagy cseréptetővel fedett szénatartó, aztán rácsos oldalú, cseréptetős góré, a letört tengericsövek szárítására. Nyitott szín a tüzelőnek, gazdasági felszereléseknek. Jómódúaknál téglaépület a gazdának és külön ház a tanyát őrző "tanyásnak".

Az istálló mellett kocsiszín. Az udvar leghátulján helyezték el a sertésólat.

A vizet jobbára gémeskútból húzták fel, bár hengeres, kerekes kutakat is lehetett elvétve találni.

Az egész tanyakertet akácfák vették körül, az udvaron eperfák (Morus alba) állottak, a kerítésben bodzabokrok. Igen sokan ültettek gyümölcsfákat is és kerítettek el veteményes-zöldséges kertet.

Lovak húzták a szekereket, gazdasági gépeket. Tehenet, disznót szinte minden tanyán tartottak, a vízfolyások mellett és a határ nyugati részén juhot is.

A tanyák és a tanya nélküli szántóföldek megközelítésére földutak szolgáltak, keskeny és kövezetlen "dűlő"-k, ezekből nyíltak a tanyabejárók. Kívülük ismerték az un. "közlekedő út"-akat, amelyeken egész határrészek forgalma bonyolódott le. Ilyen volt a Réten, a legtávolabbi tanyavilágban a "Hatöles út", a "Bagotai út", a "Kispródi út", a Zelemért keresztben átszelő "közlekedő út", vagy a szomszéd településekre vezető Nánási út, Téglási út. Ezek mind kövezetlen, de a dűlőknél sokkal szélesebb földutak voltak, soha nem hívták őket dűlőnek.

A dűlők és az utak mellett hosszú fasorok haladtak, főleg akácok, de nyárfa is akadt. Igen sok tanyán hórihorgas jegenye nyárfákat is ültettek.

A kis parcellák gazdálkodásában jellegzetes volt a búza és a tengeritáblák sűrű váltakozása. Aratás után nem hántották fel a tarlót, hanem meghagyták tengeritörés utánig. Ide hajtották legelni a malacokat, kicsapták a libákat, pulykát, baromfit. A tarlókat ellepte a tarlóvirág (Stachys annua) rengeteg fehér szirma, ez kiváló méhlegelő is volt. A hamvas szeder (Rubus caesius) tüskés indái is ott tekeregtek. A földek szélén, az utak szegélyén a mezei szarkaláb (Consolida regalis), az apró szulák (Convolvulus arvensis), a napraforgó kutyatej (Euphorbia helioscopia), a mezei zsálya (Salvia pratensis), a közönséges füstike (Fumaria officinalis), a szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides), a mezei boglárka (Ranunculus arvensis), a vadrepce (Sinapis arvensis), a pásztortáska, a mezei katáng, a fakó muhar (Setaria glauca), a mezei irngó (ördögszekér - Eryngium campestre), a farkasalma (Aristolochia clematitis), a konkoly (Agrostemma githago), és mindenek felett a kék búzavirág (Centaurea cyanus), és a pipacs (Papaver rhoas) közönséges volt. A pirosvirágú nyári hérics (Adonis aestivalis) már akkor is ritka. A parlagi madármályva (Lavetere thuringiaca) nagy, rózsaszín virágai is sokfelé díszlettek, a parlagokon pedig a mérges maszlag (Datura stramonium) és a beléndek (Hyoscyamus niger) bontogatta szirmait.

Az akkori parasztbirtokosok nem használtak vegyszereket. Egészen kivételesen néha nagyobb gazdák, vagy bérlők meszezték, vagy műtrágyázták a talajt. A föld istállótrágyát kapott. A környezet szennyezése ismeretlen fogalom volt.

Maguk a szántóföldi növények is, a sok épület, kiskert, fa, bokor sok madárfajnak kedvező élőhelyet nyújtottak.

Ahol pedig a szántók között egy-egy kis vizenyős legelőfolt zöldellt, ott a

bíbic és sárga billegető is megtelepedett.

Az állatok közül a rágcsálók éltek tömegesen a szántókon. Így a hörcsög (Cricetus cricetus), a mezei pocok, a mezei nyúl. Ürge csak a szántók közé ékelt, magas fekvésű legelőfoltokon fordult elő. A magasabb hátságokon róka is élt, főleg a Réten. A "Rókahát" határnév az elterjedtségére vall.

A szántóföldek számtalan rovarából említhető a marhabagócs (Hypoderma bovis), a lóbögöly (Tabanus bromius), a kétfoltos pőcsik (Chrysops relictus), a mezei poloska (Miris dololeratus), a szipolypoloska (Aelia acumunata), a közönséges lószúnyog (Tipula oleracea), a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), a fekete mezei tücsök, a holdszarvú ganajtúró (Copris lunaria) és a házi légy (Musca domestica).

A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek az 1950-es évek elején megindult és 1960-ban befejezett szervezése a szántóföldek világát és életét teljesen megváltoztatta. A paraszti kisbirtokok beolvadtak a szövetkezeti nagyüzembe, jelentéktelen területű kis egyéni táblák maradtak meg és a tanyai lakosság jó része a városba beköltözött. 1965 és 1985 között a külterületen lévő 1881 lakóépület száma 423-ra csökkent. Ezek is elsősorban a Keleti-főcsatornán kívül, a Réten találhatók. Megszűnt mind a kilenc tanyasi iskola. De eltűntek a tanyákkal együtt a szép kiskertek, a gyümölcsösök, a jegenyék, a helyüket felszántották. Erre a sorra jutott sok dűlő is. Az utak fasorait rendre kivágták, és csak néhol telepítették újjá. Végtelen szántóföldek nyúlnak el a külterületen, ahol tudományos gazdálkodás folyik, vegyszeres gyomirtás a földeken, repülőgépes növényvédelem, zárt tartási mód az állatoknál. Bizonyos, hogy ez óriási anyagi hasznot hozott, de elpusztította a természeti környezetet. Tarlót most már nem hagynak, vagy felhántják, vagy felégetik. A vadvirágok kivesztek a szántókról, a rovarokat elölték a mérgek. A fogoly és fürj tápláléka elveszett, ez a két kedves madár kipusztult a szántóföldekről. A helyettük megtelepedett balkáni gerle, vetési varjú seregély nem pótolja őket. Jószerével csak a szarka maradt meg a régiek közül.

Napjainkban a fátlan szántók kultúrsivatagok, ahol semmiféle madárfaj nem fészkel.

Itt kell említést tenni a szántók három sajátos élőhelyéről: az országutakról, a vasúti töltésekről és az őshalmokról.

a./        A hajdúhadházi országút fél kilométerén át szőlők között, négy kilométeren keresztül erdők között vezet. Az újfehértói országút szántók között halad, de ezeknek az utaknak többi része, valamint az összes többi országút szántó között. Leghosszabb a polgári, 22 km-en át, míg a hajdúdorogi, debreceni, hajdúszoboszlói, balmazújvárosi országutaknak 8-10 km-es szakasza esik hajdúböszörményi területre. Két országút nem érinti a várost: a hajdúdorogi és újfehértói országutakat összekötő Cégény út 4 km, míg a hajdúnánás-balmazújvárosi országútból mintegy 10 km esik határunkra.

Ezekhez az utakhoz kétoldalt pár méter széles töltés, valamint útárok tartozik, rendesen az árok külső szélén fasorokkal, a fák tövében sűrűbb-ritkább bokrosokkal, amikben bodza, ezüstfűz, és gyepü rózsa a legtöbb. A fák többsége akác, de van eperfa és újabban egyre több rezgő nyár.

Sajnos, a szép öreg fasorokat egymás után irtják ki, az utolsó ötven évben a Cégény út és Újfehértói út fáit az utolsó bokorral együtt kitermelték és semmivel sem pótolták.

Az utak mellékét nem kezelik vegyszerekkel, így ott biztos megélhetést talál és költ búbospacsirta.

Vonuláskor kedvelt pihenő és táplálkozó helyet talál itt a

Téli időben, a tövükben tenyésző elvadult kender, mezei aszat (Cirsium arvense), útszéli bogáncs (Carduus acanthoides), bókoló bogáncs, katángkóró és egyéb gyomok magvait

b./         A Debrecen-Tiszalöki vasútvonal Hajdúszentgyörgynél éri el a város határát és Hajdúvidtől északra hagyja el. 20 kilométernyi töltéséből másfél km esik belterületre, a többi végig szántók között halad. A ferde fekvésű töltésoldalakon, (főleg a nyugatra néző felén), dús növényzet tenyészik és megtalálhatók rajta a szántók egykori flóraelemei: a pipacs, a közönséges cickafark, a közönséges pásztortáska, a farkas tejfű (Euphorbia cyparissias), a közönséges bojtorján (Arctium lappa), a porcsinkeserűfű (Polygonum aviculare), a ragadód muhar (Setaria verticillata), a zöld muhar (Setaria viridis), a bókoló bogáncs, a közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), a lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum).

A töltésen a búbospacsirta rendes fészkelő.

A síneket kísérő távvezeték pihenő és megfigyelő helye a füsti fecskének, kis őrgébicsnek, tövisszúró gébicsnek, seregélynek és volt régen az erdő közelében a szalakótának is.

Télen pedig a gyommagvakra

c./        Őshalmok az egész határban vannak, keleten több, a nyugati oldalon kevesebb. Magvuk homok, amelyre évszázadok során több méter vastag lösz rakódott le. Néhánynál (Messzelátó, Csegei halom) a lösz fölött emberi erővel odahordott földet is ki lehetett mutatni. Feltételezik, hogy ez utóbbiak őrhelyek voltak, talán egy ősi földvár külső megfigyelő állomásai. (20)

Ezeket a halmokat dús fű és tetejüket kis akácerdő borította. Néhány bokor is nőtt rajtuk.

A különböző halmokon

Közülük egy, amin a zeleméri csonkatorony áll, természetvédelmi terület. A többiekkel azonban igen mostohán bánt el az idő. Volt, amiről csak az erdőcskét vágták le, de olyan is, amit elhordtak töltésnek, vagy homokbányát nyitottak benne és eltüntették az egészet. A városmagtól északra már a második halmot adják el így. Évek óta bányásszák belőle a homokot.

Madártani szempontból ennek a tájrombolásnak annyi jelentősége van, hogy a lemetszett löszfalakban megtelepült és évről évre költ a parti fecske, amely 1974 előtt csak átvonulóként volt ismert a határban.

Hajdúböszörmény határában sokkal több a víz, mint ahogy azt a városlakó ember gondolja.

Meg kell különböztetni a természetes és mesterséges eredetű vizeket.

A természetes vizek:

                a./ a vízfolyások

                b./ a vízállások

a./        Előre kell bocsátani, hogy a határ nyugati harmada, a Rét, évszázadokon át árterület volt. Tiszadob és Polgár között, egy 15 km hosszú, alacsony partszakaszon át, minden magasabb vízállásnál átbukott a Tisza vize és a nagy tömegű víz a Hortobágy folyó medrében vonult le. Az ilyen elöntések hónapokon át tartottak. (24) A Rét azonban nem csak északról, hanem keletről is kapott árvizet, mert a hajdúböszörményi hajdúdorogi, tájegységileg a Nyírséghez tartozó magaslatokról lezúduló vizet a Kadarcs folyó gyakran nem tudta befogadni és kiöntött. (24)

Az árvizek elleni védekezés 1846-ban indult meg és legelőször ezt a 15 km-es kaput zárták el magas töltéssel, amin át a Tisza vize le szokott ömleni. Az ehhez csatlakozó és ezt biztosító védművek 1859-re készültek el és ezek kizárták a Hortobágy folyó vízgyűjtőjéből a Tisza vizét. Ezt követően már csak ritkán történt gátszakadás és keletkezett árvíz, a legutolsó 1888-ban. (24)

Ez a vízrajzi helyzet magyarázza, hogy a hajdúböszörményi Rét sok magaslatát "sziget"-nek hívják. (Balogh sziget, Bósó sziget, Farkas sziget, Hosszú sziget, Karabélyos sziget, Kerek sziget, Kupa sziget, Portörő sziget, Ürmös sziget). A vizes világra emlékeztetnek olyan nevek is (Hattyas, Hollós, Ludas tó, Farkasordító, Rókahát, Csíkos fenék, Csukás), amelyekből következtethetünk az akkori madár és állatvilágra.

Ezekből az időkből majdnem harminc vízfolyás nevét ismerjük.

A Réten a Botlás ér, Máté ér, Remete ér, Sebes ér, Teknős ér, a Bagotán a Hortobágy, Hattyas, Hollós, a Nagypródon a Cserepes, Dedő, Döglő, Földvár, Görbe, Hetven, Horgas, Hosszú, Kadarcs, Süldős és Szőke ér, a Vidiföldön a Száraz ér. A Telekföldön a Verébsár és Vidiér, a Zelemérben a Tócó, a Mély és a Zelemér ér, utóbbinak a folytatása a Gát ér, a Fejes Gát ere, a Brassó ér. A város vizeit kivezető árkot egyszerűen csak "Folyó"-nak, vagy "Kanálisnak"-nak nevezték. (6)

A vízfolyások többsége ma is megvan, de emberi kézzel szinte mindegyiket szabályozták. Csak a Vidiér felső folyásánál vannak még eredeti, meg nem bolygatott tájak. Az átalakítás előbb az ármentesítést, később az öntözési célokat szolgálta. A bővebb vizű erek medrét megkotorták, kiegyenesítették, töltéseiket megmagasították. A kicsi erekből több véglegesen elsorvadt, csak a nedves tavaszokon folyik bennük kevés víz.

Ma is jelentős vízfolyások:

1./ A Brassó ér. A Zelemér hosszú hátságai közt ered, átfolyik a Szoboszlói és Újvárosi országutak alatt. A Keleti Főcsatorna alatt is átbújtatták és ettől nyugatra ömlik a Kadarcsba.

Felső szakasza a tulajdonképpen a Zelemér ér, a középső a Gát ér (a köznyelvben csak Gát) és alsó szakasza a Brassó ér. Hivatalosan az egész 22 km-es vizet Brassó érnek nevezik. Hajdan sokkal bővebb vizű volt, a XVIII. Században még vízimalmot hajtott.

2./ A Hortobágy. A folyó felső szakasza a Réten át, majd a Bagota peremén halad végig. Bár medre sok helyen mesterségesen ásott és csatornákból is kap víz-utánpótlást, bagotai szakasza nagyon szép, szinte ősi, medrében még fehér tündérrózsa (Castalia alba) is él. Itt erdők, fasorok által szegélyezett részei is vannak. A XVIII. században ezen is járt vízimalom.

3./ A Hollós ér. A Bagotán folyik keresztül, a Hortobágy folyótól nyugatra. Magas töltéseit nyár elején elborítja a töméntelen mezei zsálya (Salvia pratensis), száz és száz méteren át lila tőlük a föld. Köztük a bókoló bogáncs nagy rózsaszín bojtjai pompáznak. Közelében erdősáv, torkolatánál öreg nyárfák, amelyeken kék vércsék nevelik fiókáikat.

4./ A Kadarcs. Észak-déli irányban szeli át a város határát, most már mesterséges medrében, mint Kadarcs-Karácsonyfoki felfogó csatorna. Majdnem párhuzamos a Hortobággyal, tőle 6 km-el keletebbre. Vízgyűjtő területe 82562 ha volt, nagyobb, mint a Hortobágyé (60637), felfogta a keleti magaslatokról leömlő vizeket is. Hajdani méreteiről fogalmat adott a "Hatlyukú híd", a kispródi úton épített és másfél évszázadon át fentálló óriási téglahíd. 1823 körül készült el, égetett téglából hat nagy félköríves nyílása volt. A következő évtized áradásai, majd az időjárás is erősen megviselték és 1895-ben a két szélső nyílását el kellett falazni. Kisebb javításokkal egészen 1967 évig szolgált, (9) amikor lebontották.

A hajdani hatalmas folyó helyén ma kétméternyi szélességű kis árok szállítja a vizet.

5./ A Tócó. A zeleméri csonkatorony közvetlen közelében, tőle nyugatra, egy hosszú hátság alján ered és egyenesen délre fordulva hagyja el, 3 km-es út után a város határát. Közben magába veszi a Mélyvölgy és a Kiszelemér felől leömlő vizeket is. Valaha komoly folyó lehetett, számos középkori falu épült partjai védelmében. Medréhez települt Debrecen első vízműve, a balmazújvárosi út mellett. Ez mutatja, hogy az alatta lévő rétegek ma is vízben gazdagok.

6./ A Vidiér. Az újfehértói országút és a Cégény út találkozásától északra ered és hosszú, tekervényes utat tesz meg a Telekföld és a Vidiföldön, majd a nánási határon is áthaladva, hamar visszatérve, keresztülbújik a Keleti Főcsatorna alatt és a Nagypródon a Kadarcsba ömlik.

A Vidiér a város leghasznosabb vize, két halastó rendszert is táplál és völgyére települt az a vízmű, amely kitűnő ivóvízzel látja el Hajdúböszörményt

A vízfolyások menti növényzet legértékesebb eleme a nád (Phragmites communis), amely főleg a Brassó ér, Tócó és Vidiér mellett, kisebb-nagyobb, 1-1 hektáros zárt nádasokat is alkot.

Megtalálható a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia), a széleslevelű gyékény (Typha latifolia), amelyek a madárvilág számára is jelentősek.

Másik jellemző növény a fehér fűz (Salix alba). Derékvastagságú öreg fűzek hajdan százszámra álltak minden vízfolyás mellett. Különösen szépek voltak a Gát ér füzesei. E fáknak ma már csak jelentéktelen töredéke van meg. Mégis fészkelőhelyet nyújtanak a

Sok a hamvas fűz (Salix cinerea) is.

A vízfolyást a mélyebb pontokon vizenyős rétek kísérik. Jellegzetes növényük a mocsári gólyahír (Caltha palustris), a réti boglárka (Ranunculus acer), a fehér tippan (Agrostis stolonifera). Az ilyen réteken a bíbic és sárga billegető rendes fészkelő.

b./        A vízállások többsége szintén a hajdani árterületen volt. A Réten a Borbély fenék, a Csíkos fenék, Kupa, a Sáros tó, a Szék tisztája, a Tóth fenék, a Tökös fenék és a Zsombokos. A Nagypródon a Csukás, az Égett tó, a Hosszú Kajánszik, Kerek Kajánszik, a Kerekrét, a Ludas tó, a Ráskai fenék, a Ricu fenék. A Kispródon a Sásos fenék. Volt azonban néhány fent a löszháton is, így a Viden a Ficsori tó, a Siteri lapos, a Telekföldön a Böjt-mocsolya, a Pelikán és a Verébsár. Többnyire talajmélyedések, ahol egykor tavaszi árvízkor, hóolvadás után megállt a víz és hosszabb-rövidebb ideig megmaradt. Mind között legértékesebb volt a Kerek Kajánszik. Igazi tó, hasonló a Duna-Tisza közi szikes tavakhoz, ahol a szegélynád és a sziki káka (Bolboschoenus maritimus) állománya között, széles sík víztükrök is csillogtak, bennük békalencse (Lemna minor), rucaöröm (Salvinia natans), tündérfátyol (Nymphoides peltatus), vízi boglárka (Ranunculus aquatilis) élt.

Ezt a tavat a Keleti Főcsatorna kettévágta. Keleti oldalából az utóbbi években horgászó vizet alakítottak ki, a nyugati ma is megvan, szinte változatlan állapotban. Aszályos nyarakon - így 1952-ben is - annyira kiszáradt, hogy porzott a feneke, ha gyalogosan áthaladtunk rajta. Az utóbbi évtizedekben nem hagyják kiszáradni, szükség esetén kap vizet a Keleti-főcsatornából.

A múltban is ez volt, jelenleg is ez a legtöbb madarat vonzó vízállás. Különösen szép kora tavasszal, amikor tarka vadréce csapatok népesítik be a tükrét.

Ide sorolandó a kakukk is, bár más madarak fészkébe rakja tojásait.

A többi vízállás az idő múlásával, mostanra jelentéktelen kis nádas tóvá, némelyik csak magasfüvű, vizenyős rétséggé zsugorodott össze, másokból halastó lett. Azért a vizenyős réteken tavasszal méteres víz is lehet.

bíbic
piroslábú cankó
sárga billegető

De nem is a madarak legfontosabb lakói, hanem a békák, elsősorban a vöröshasú unka (Bombina bombina), amelynek áprilisi kórusa felér szépségben akármilyen madárénekkel. A mocsári béka (Rana arvalis), kecskebéka (Rana esculenta), valamint a rájuk vadászó vízisikló (Natrix natrix) is előfordul.

Ezek a rétségek a határban fészkelő kevés fehér gólyapárnak legfőbb táplálkozó helyei.

A mesterséges vizek:

                a./ a Keleti Főcsatorna

                b./ az öntöző fürtcsatornák

                c./ a halastavak

                d./ a kubikgödrök.

Már a múlt század közepétől kezdve készültek tervek a Hortobágy vidékének élő Tisza vízzel való ellátására, hajózási és öntözőcsatorna építésére (24), de csak 1940-ben fogtak hozzá a munkához. A háború miatt évekre félbeszakadt az építkezés. Szakaszosan haladtak és 1956 július 14-én vágták át az utolsó gátat Bakonszegnél. Ezzel - a kiindulási ponttól számítva, a Kék Kállóig, 98 kilométer hosszú, mesterséges vízi út keletkezett.

A csatorna százezer hektárt meghaladó terület öntözésére és tizenhétezer hektár halastó ellátására alkalmas, jelenleg azonban csak 28000 hektárt öntöznek, illetve 6117 hektár halastavat táplálnak belőle. Többszáz kilométernyi öntöző fürtcsatorna és belvízcsatorna csatlakozik hozzá.

Megépítésekor sivár képet mutattak a növényzet nélküli, magas, sárga töltések, és a csupasz vízszalag. Azonban tíz év sem telt el, mikor már a vizet jó két méter széles szegélynád fogta közre, a töltések oldalán pedig nyárfákból, szilfákból, tölgyekből, ezüstfűzből álló, vadrózsabokrokkal tele fásítás zöldellt. A csatorna és partja merőben új eleme lett Hajdúböszörmény határának is. Itt a löszhát nyugati peremén halad végig tíz és fél kilométer hosszan. Két hídja van: a 35-ös, Debrecen-Nyékládházai főútvonal és a Kispródi út felett. Öntöző és a halastavakat ellátó vize természetes eséssel jut le a Nagy- és Kispród halastavaihoz, víztárolóihoz s innen tovább nyugatra a Kadarcs, majd a Hortobágy felé.

A Keleti Főcsatorna rendkívüli jelentősége abban van, hogy visszahozta a vizet az országnak csapadékban legszegényebb vidékére. A múlt század vízszabályozásai után ugyanis a Tiszántúl északi része egyre jobban kiszáradt, terjedt a szik, gyakran elsültek a legelők. Az évi csapadék alig érte el az 550 millimétert. A csatorna a száraz földeken segít és óriási előnye, hogy vízhozama állandó, a legforróbb nyarakon sem szárad ki.

A madárvilág szempontjából azért hozott kedvező változást, mert a vizével táplált halastavakon újra megjelentek rég eltűnt vízimadarak, sőt olyan fajok is, amelyek egykor ismeretlenek voltak Hajdúböszörmény határában (37), így a vörösnyakú vöcsök, nagykócsag, kiskócsag, üstökös gém, jégmadár, barkós cinege, függő cinege.

nádirigó és elvétve pocgém költ.

A Keleti Főcsatorna azonban a vándorló madaraknak, sőt állatoknak is, valóságos országútja. Megfigyelhető, hogy folyását követik a füsti fecskék, szeptember végén, órákon át vonulnak felette, észak-déli irányba haladó rajaik. A kis kékcinegék - amik ősszel-télen keresik a nádasokat, hogy a megélhetésüket biztosító nádmaggal táplálkozzanak, a csatorna erdősávjaiban nyomulnak délre. Ugyanezt teszik a vadgerlék, vörösbegyek, tövisszúró gébicsek, a cigány csaláncsúcsok, sőt a fenyőrigók is. A krúgató darucsapatok is gyakran követik a csatorna vízszalagját. Ez vezeti a színpompás csillogású, kék és fahéjvörös tollú jégmadarakat is. Tapasztalható, hogy a halastavakon mindig a csatornához legközelebb eső partszakaszon tűnnek fel.

A hegyi erdők erős ragadozója: a vadmacska (Felis silvestris) szintén a főcsatorna partján kóborol le a Nagy- és Kispród halastavaihoz, ahol gyakrabban találkozni vele, mint a Hortobágyon.

Vidra (Lutra lutra) is fordul elő - bár nagyon ritkán. Az erdősávokban őzeket rendszeresen látni. Mezei nyúl, pézsmapocok (Ondatra zibethicus), vízipocok (Paludicola amphibius), vakondok, keleti sün is megkerül. Róka, menyét, de még hófehér bundájú, fekete farkhegyű téli ruhás hermelin is akad.

Jellegzetes növényei közül első helyen a nád említendő. A töltések oldalán a szántók hajdani gyomnövényei kapaszkodtak meg: a bókoló bogáncs, a közönséges cickafark, gyújtoványfű, a pongyola pitypang, hamvas szeder, katángkóró.

A hajdani árteret hálózzák be ezek a keskeny, többségükben 2-4 m széles, de több méter mély csatornák. Kis zsilipekkel tetszés szerint elzárhatók, ha a víz visszatartása a cél.

A Kadarcs-Karácsonyfoki felfogó csatornát a Hortobágy folyóval két nagyobb csatorna kapcsolja össze. Az egyik délen, a Remete-foki alsó, amely a hajdani Remete ér torkolatánál ömlik a folyóba, ott, ahol a Hortobágy egy derékszögű éles kanyarral nyugatnak fordul. Másik a Hortobágy-Kadarcs Összekötő Csatorna, amely a 35-ös úttól kissé északra szakad ki a Kadarcsból és az utat hamarosan keresztezve délnyugati irányban haladva éri el a Hortobágy vizét.

A Keleti Főcsatorna megépítése után a 35-ös főút hídjától közvetlenül délre ásták ki a K.IV.-es fürtöt, amely egyenesen nyugatra haladva átmegy a Kadarcson és egy festői szépségű kis vízeséssel ömlik a Hortobágy folyóba. Ennek a K.IV.2-es jelzésű fürtje zegzugosan haladt nyugatra, rizstelepeket táplált. A K.IV.3-as pedig összekötötte a Remetefoki Alsó csatornával.

A fürtcsatornák medrében nincsen nád, töltéseiken nincsenek fák-bokrok. A füves oldalak üregeiben búbos pacsirta, hantmadár, barázdabillegető, sordély költ, míg a csatornákat sok helyen kísérő réteken bíbic és sárga billegető.

Hídjaik gerendázatán gyakran rak fészket a füsti fecske.

Mikor még rizstelepeket táplált a vizük, ezekre rendszeresen járt táplálkozni a

kiskócsag
dankasirály
kormos szerkő.

Madártani szempontból az öntözéses gazdálkodás legjelentősebb építményei a halastavak. Ezek már abban az időben készültek, amikor a Keleti Főcsatorna munkálatai még be sem fejeződtek, de a határunkon átvezető szakasz vizet szolgáltatott.

Egy kivételével valamennyi tó lent van a hajdani árterületen, a főcsatornától nyugatra. Egy azonban majdnem húsz kilométerre, keletre fekszik, fent a löszháton, közel a Nyírség homokjához. Ez a Cégény út melletti tó, amit nem a főcsatorna, hanem természetes vízfolyás: a Vidiér táplál.

A halastavak építésénél legfontosabb a víznek, szélnek, időjárásnak ellenálló széles, magas töltés, amivel általában a természetes mélyedéseket, vízállásokat, mély fekvésű legelőket veszik körül. Ezeket kívülről még egy védőárok is övezi, olyan széles, hogy az ember ne tudja átugrani. Gondoskodni kell az árasztó és a lecsapoló csatornák bekötéséről és megfelelő erősségű zsilipekről. A hullámzás fékezésére nádat telepítenek a töltés belső oldalára és ez, néhány év alatt terjedelmes sűrűséggé nő. Néhol a töltéseken belül vannak kisebb löszhátak, amik kiemelkednek a vízből, ezeken nád, gyékény, sás (Carex riparia) alkot fészkelésre alkalmas helyeket. Itt látni a virágkáka (Butamus umbellatus) rózsaszín szirmait, a vízen a hínáros viziboglárka (Ranunculus trichophyllus), a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a békatutaj (Hydrocharus morsus-ranae), a rucaöröm (Salvinia natans), az apró békalencse (Lemna minor) tenyészik. A töltéseken a martilapu (Tussilago farfara), a pongyolapitypang virágai sárgállanak kora tavasszal. Orvosi székfű, tyúkhúr (Stellaria media), útszéli zsázsa (Lepidius draba), apró szulák, bojtorján, útszéli bogáncs, katáng közönséges, néhol a sziki őszirózsa, a keskenylevelű ökörfarkkóró, (Verbascum thapsiforme), közönséges gyújtoványfű - a legutóbbi évtizedekben a héjakút (Dipsacus sativus) is él, sok más faj mellett. Magvaik ősszel fontos madártáplálékok.

A halastavak vizét évente legalább egyszer leeresztik, ez többnyire ősszel történik. Kora tavasszal pedig égetik a nádasokat. Mégis, az év túlnyomó részében a madarakat kevés zavarás éri és ez is egyik oka, hogy sokan vannak a halastavakon.

1./ a Vidiéri halastó a Vidizugban fekszik, a perzsétei legelőtől északra, a hajdúnánási határnál. Nagysága 55 ha 7672 m². Három medencéjében a szegélynád néhol kiszélesedik. Tőle közvetlenül északra ültetett tölgyerdő, keletre - kis legelősávval elválasztva - egy kerek erdő, majd a nagypródi legelő terül el. A forgalmas főútvonaltól több kilométerre, csendes, tájképileg is nagyon szép helyen.

2./ Nagypródon, a 35-ös úttól északra egy ivadéknevelő tó van, teljesen sík, növényzet nélküli, víztükörrel. Ez fészkelésre nem alkalmas, de táplálkozó és főleg átvonulási időszakban fontos pihenőhelye a madaraknak.

Az úttól délre, az un. Mezőpartnál két kisebb és egy nagyobb tó van, összesen 39 ha 4085 m² terjedelemmel. Lenyúlnak a K.IV-es fürtcsatornáig. Medrükben igen kevés a vizinövényzet, partjaikon fák nincsenek és a közeli 35-ös főútvonal forgalma zaklatottá teszi a környezetüket. Jobbára csak táplálkozni járnak ide a madarak.

3./ A Cégény úti víztároló. Közvetlenül a Cégény útnak a hajdúdorogi országútba való betorkollása előtt, a Cégény úttól északra, két medencéből álló tároló van. Ezekben járulékos haltenyésztés is folyik, elsősorban növényevő halakkal. Ezek összterülete 6 ha 6179 m². Mindkét medencében nagyon sűrű a növényzet, a délebbre esőben szinte látni se lehet a vizet, csak elvétve vannak benne szobányi rónák. Partján nyugatra sűrű fasor, északra fasorral szegélyezett legelő, keletről is fasoros út, majd mezőgazdaságilag művelt föld és erdő húzódik. Elsőrendű fészkelőhely vizimadarak számára.

4./ A kispródi tároló valamennyi között a legfontosabb.

Az 1955-ben megépített balmazújvárosi, Virágoskúti halastótól északra lévő tágas legelőt 1969-ben töltésekkel fogták körül és elárasztották. (39) 788 hektárt meghaladó (1370 holdas) óriási tó keletkezett itten. Ennek északi harmada Hajdúböszörmény igazgatási területére esik. A keleti partján álló Nagy Tacsiló halom tetején halad át a községhatár és a vízen keresztül eszmei vonalban folytatódik.

Ennek a tároló rendszernek az északi partján löszhátak nyúlnak be, amiket soha nem lep el teljesen a víz. Rajtuk dús réti növényzet, nád, sás, gyékény, az itteni nádasok területe meghaladja a 100 holdat is. Pár száz méterre keletre folyik tőle a Keleti Főcsatorna, húzódik az erdősáv, északra, a kispródi úton túl, széles legelők vannak. A forgalomból teljesen kiesik, legfeljebb juhászok legeltetnek a partján. Még az olyan vad, vigyázó madár is fészkel benne, mint a nyári lúd.

Az ingatlan-nyilvántartás a határ összes halastavának területét 330 ha 537 m²-ben adja meg. Ténylegesen azonban nagyobb a kiterjedésük, mert a 337 ha 442 m²-ben kimutatott "nádas"-oknak legalább harmada a halastavakon nő.

Vízi és nádi madaraink legfontosabb élőhelyei. Vonulás idején ezres tömegekben mutatkoznak rajta a legkülönbözőbb fajok.

Sok a kakukk, több mint az erdőn, a nádirigókat követi ide.

fordul meg, némelyikük - mint a réti sas, kékes rétihéja, gatyásölyv, karvaly, vetési varjú, dolmányos varjú, szarka, fácán - egész télen át láthatók.

Lehalászás idején ezrével lepik el a tófeneket az átvonuló godák, cankók, bíbicek, sirályok, alacsony vízállásnál, nyár végétől a tőkés récék, ősszel a nagy lilikek is.

Sokféle állat él a tavakban, amelyek a különböző madarak számára fontos zsákmányállatok is. A nadályok közül az orvosi pióca (Hirudo medicinalis), a lónadály (Haemopis sanguisuga), a nyolcszemű nadály (Erpodbella octoculata), a csigák közül a vízicsiga (Planorbis spirorbis), a nagyszájú pocsolyacsiga (Radix peregra var. ovata), a mocsári csiga (Limnaea stagnalis), kagylófélék közül tömegesen van a tavi kagyló (Anodonta cygnea).

A rovarok igen feltűnő képviselői a szitakötő félék: a négyfoltos acsa (Libellula quadriaculata), a közönséges acsa (Libellula degressa), az óriás szitakötő (Anax imperator). A barázdás csíkbogár (Acilus sulcatus), a nagy búvárbogár (Gybister laterimarginalis), a gyötrő szúnyog (Aedes vexans), a botpoloska (Ranatra linearis), a viziskorpió (Nepa cinerea), a molnárpoloska (Gerris peludum), minden tónál megtalálhatók.

A tavakban, a tenyésztett halak mellett, a Tisza vizével ide kerülő apró halak is élnek, így a kárász (Carassius carassius), a compó (Tinca tinca), a koncér (Rutilus rutilus), a küsz (Alburnus alburnus), a dévérkeszeg (Abramis brama), a durbincs (Averina ceruna).

A kétéltűek közül a barna varangy (Bufo bufo), a zöld levelibéka (Hyla arborea), a vöröshasú unka, a kecskebéka, a tavi béka (Rana ridiculata) a jellemzőek.

A kispródi tárolóban gyakori a vizisikló (Natrix natrix). Ugyanitt - a gerincesek közül - megtalálható a pézsmapocok, a vizipocok, a keleti sün, az erdei cickány (Sorex araneus), a vízi cickány (Neomys fodiens), a róka, a menyét, az őz, legújabban a vaddisznó is.

A halastavak élővilága igen gazdag, egyes fajok tömegesen élnek itt. Nem ritkaság egy nap alatt, ősszel 5000-8000 madarat látni. Ilyen bőség a többi - erdei, szántóföldi, városi - élőhelyeken el sem képzelhető.

Hajdúböszörményben is - akár az Alföld legtöbb városában - a múlt században és ennek a századnak elején is a vályog volt a legfőbb építőanyag. A "sárgaföld"-et a város szélén, a kert alatt bányászták ki, törekkel, pelyvával, vízzel keverték, megtaposták, famintában formázva kivetették, majd a napon, máglába rakva szárították. A vályogból készült ház nyáron hűvös, télen meleg volt, és ha rendesen karbantartották, egy évszázadig eltartott. Kisebb vályogvető gödrök a város minden oldalán voltak, nagyobbak azonban északon és délen alakultak ki. Keleten és nyugaton, a két temető miatt nem tudtak terjeszkedni.

Később a téglaégetés is az Északi és Déli lucernásban fejlődött ki. Északon a gyárak, délen a kisebb, úgynevezett tábori kemencék épültek.

Megfigyeléseim kezdetén az Északi lucernásban és a Téglási út mellett, a Varjasban, még évről évre vetettek vályogot. A megroncsolt talaj üregeiben jó fészkelőhelyre talált a hantmadár, a száradó vályograkásokban pedig a barázdabillegető.

A Déli lucernásban kilométer hosszan és 30-60 m szélességben 6-8 méter mély gödrök keletkeztek. Ezeket semmire sem lehetett használni. Jó gondolattal, az ötvenes évek végén valamennyit befásították. Ugyanígy az Északi lucernásnak a Dorogi és Újfehértói országutak közé eső, hasonlóan mély gödreit is. Tölgy, nyár, szil, gyertyán, nőtt a gödrökben és nagyon szép dús ligetek keletkeztek. A fák koronája tíz év múlva már túlért a gödrök peremén.

A hatvanas évek végén hirtelen erősen megemelkedett a talajvíz az egész belterületen. "Feljött a főd árja" - ahogy a városban mondják. A víz megjelent a gödrökben és azóta makacsul, évről-évre emelkedik.

Az Északi lucernásban a tégla égetése már csak egyetlen gyárban folyik. Nagyüzemi módon gépek ássák ki a talajt, mozdony vontatta csillesor szállítja keskeny vágányon a gyárhoz a nyersanyagot.

Ahol a termeléssel felhagytak, betört a bányagödörbe a talajvíz. Nyomában sűrű nádasok, gyékényesek jelentek meg és olyan gazdag madárvilágot vonzottak magukhoz, amilyenről húsz évvel ezelőtt még csak álmodni sem lehetett.

Sajnos, a legnagyobb gödröt szemétlerakónak jelölték ki és 1986 végére már legalább a felét betemették. Van azonban nád az új fejtésben is és azokban a kisebb, régi vájásokban is, amelyek a hajdúdorogi országút mindkét oldalán, részben már a belterülethez tartozó helyen találhatók. (46)

bíbic

barázdabillegető

füsti fecske

Érdekes, hogy a Déli Lucernás vízzel elöntött gödreiben alig telepedett meg nád és itt hiányoznak a fészkelő vízimadarak. Utóbbi hely bokrosaiban viszont költ a fülemüle, ami az északi oldalon ismeretlen.

Sajnos, a magas talajvíz-állás a szép ligetekben máris óriási kárt okozott: az életerős fiatal fák százszámra száradtak ki, a lefolyás nélküli vizek felülete piszkos, az emberi környezetre is veszélyt jelent. Előbb-utóbb törmelékkel, lebontott épületek maradványaival be fogják tölteni mindet - ez szükséges is - de ugyanakkor eltűnik érdekes madárviláguk.

A nádasok igen jelentős madár-élőhelyek. Hogy külön nem térek ki rájuk, az indokolja, hogy nádas csak a víz mellett létezhet, természetes, vagy mesterséges vízfolyásnál, vízállásban, halastónál, kubikgödörnél és ezeknek a helyeknek a jellemző madarait már felsoroltam.

Az ingatlan-nyilvántartás a külterületen 337 ha és 442 m² nádast, belterületen 5226 m² nádast mutat ki. Hangsúlyozandó, hogy ezek nem egyetlen tagban fekszenek, hanem különböző vizeknél, sok darabban. Legnagyobb a Kispródi tároló, a Vidiéri halastó, aztán a Kaján és a Cégény úti tároló nádasai.

Ez olyan élőhely, aminek jelentősége a madarak szempontjából egyre növekszik. Ahogy pusztul az erdei környezet, és teljesen átalakul a határ túlnyomó részét alkotó szántó - ahogy ott elvesztik egyes fajok az életlehetőségüket, úgy vonzza őket a város, ahol még ma is megfelelő fészkelő és táplálkozó helyet találnak maguknak.

Erdőn és mezőn élő madarak egész sora húzódik be a belterületre. Említhető a fülemüle, a barátposzáta, a feketerigó, a széncinege, a búbospacsirta, az erdei pinty - amik mind az utolsó harminc évben lettek városi fészkelők.

Ki kell emelni, hogy az emberi építmények - nemcsak a városban, valamennyi élőhelyen - nagyon fontosak a madarak számára. Ismerünk olyan fajt - a füsti fecskét - amely sehol máshol nem rak fészket, csak emberi építményeken.

- kiemelkedő tornyok, templomok,

- többszintes épületek,

- házak, tanyák, pajták, csőszházak, istállók,

- üzemek, hidak, utak, kerítések,

- farakások, kőrakások, kazlak,

- vezetéktartó oszlopok,

- töltések, árkok

mind szolgálhatnak madarak fészkelő helyéül.

Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint Hajdúböszörmény város belterülete 1318 ha és 1029 m².

Ez mutatja, hogy a belterület nem csupán lakóházakból áll.

A madarak élőhelyeit osztályozva különbséget kell tenni:

a./ a történelmi városmag

b./ a külvárosok

c./ a fasorok

d./ a parkok

e./ a temetők

f./ a városszéli beépítetlen helyek:

        f1./ legelőfoltok

        f2./ parlagok

        f3./ kubikgödrök

        f4./ Csónakázó tó

        f5./ vízelvezető árok

        f6./ fásítások

        f7./ szántók között.

Hajdúböszörmény a körkörös településnek legszebb hazai, sőt európai példája. Még angol nyelvű, Angliában használt iskolai tankönyvben is láttam a város alaprajzát.

A tágas négyszögű főtér köré, mint a fák évgyűrűi, úgy épültek ki a kör (ellipszis) alakú utcák, mindegyik a város növekedését jelezte. (10) Évszázadokon át árok övezte a lakónegyedet, belső partján palánkkal. Ezen kívül terültek el a gazdasági udvarok, amelyeket a lakosság következetesen "kert"-nek nevezett. A kerteken túli rész a "kertalja".

Ezt az egész - ellipszis alakú - összefüggő települést veszem - madártani szempontból - városmagnak. A lakosság többsége itten él. Az egykori árkon belül régen is kicsi telkek voltak, sűrű beépítéssel. Már az árok és a kertalja között sok tágas kert volt, de ezek többségét is mostanra felosztották, beépítették.

A házikertekben régen az orgona (Syringa vulgaris), a jázmin (Jasminum fructicans), a puszpáng (Buxus sempervirens), a közönséges mogyoró, a tuja (Thuja occidentalis), az aranyvessző (Forsythia suspensa), a vadgesztenye (Aesculus hippocastaneum) általánosan kedvelt volt, a gazdasági udvarokban sok fehér eperfa és akác állott. Gyümölcsfa azonban kevés.

Ennek a fa- és cserjeállománynak ma már csak a töredéke van meg. Veteményeskert, fóliasátor van a helyükön, sok telekre pedig többszintes házakból álló lakótelep épült.

Mégis van két madárfaj, amely kizárólag ebben a városmagban költ:

a csóka és a házi rozsdafarkú.

A csókák a templomok tornyaiban laknak, a házi rozsdafarkú pedig főleg a palával fedett emeletes házak hosszú tetőihez vonzódik.

Alig kezdték meg a három-négyemeletes, lapostetejű házak építését, megtelepedtek és azóta is fészkelnek rajtuk a búbospacsirták.

fehér gólya
balkáni gerle - amely a korábban őshonos és az egész városban költő vadgerlét kiszorította.
gyöngybagoly
kuvik
balkáni fakopáncs
molnárfecske
kis poszáta
házi veréb

A legrégibb a Vénkert, amely hajdan a város legelső szőlőskertje volt, a vasútvonal, az Újfehértói és Téglási utak között. A népesség szaporodása miatt, főleg ebben a században, sűrűn benépesedett. Hajdani szőlőskert mivoltát a sok gyümölcsfa és a keskeny, hosszú telkek jelzik.

Az Édenkert a vasútvonal, az Erdély utca és a Külső hadházi út között két utcát, a Botond és Pálnagy Zsigmond utcákat foglalja magában. Közvetlen szomszédja a Középkert: Budai Nagy Antal utca - Hétvezér utca - Avar utca.

Az első világháború után a tőle keletre eső legelőből többszáz házhelyet osztottak ki, tucatnyi új utca keletkezett, a Külső hadházi út és Erdély utca között. Habár történelmi fejlődésük egészen más, külsőre nagyon hasonlóak. Nagy telkek, sok gyümölcsfa, élősövények, köszméte ültetvények, kis gazdasági udvarok.

A második világháború után épült be az Erdély utca déli oldala, mégpedig nagyon szép, egészséges, tágas családi házakkal, nagy telkeken. A Déli lucernás, Zaboskert, Keleti Csordanyomás egy része került itt kiosztásra. Jó minőségű föld, ahol a kertek is dúsan termők. Sok diófa, alma körte, szilva és barackfák, szőlőlugasok ékesítik.

A vasútvonal és a régi debreceni országút között, ezeknek majdnem fél évszázaddal korábban épült fel a "Kisböszörmény" nevű külváros, egyszerűbb házakkal, de gyümölcsfákkal sűrűn betelepített kertekkel.

A második világháború utáni nagy házhelyosztás a Déli lucernásnak az új debreceni országút és az újvárosi országút közé eső szakaszán történt. 200 és 300 négyszögöles házhelyeket parcelláztak, ezek részben tovább is osztódtak és ma már az itt épült új házak száma meghaladja az ezret. Itt különösen jó volt a föld minősége, a kertek tele vannak gyümölcsfákkal és veteményesekkel.

A város északi oldalán, a Hajdúdorogi országút és a Nánási út között is épült párszáz új családi ház. A legutóbbi években a Nánási út nyugati oldalán is nyitottak új utcákat és ezeken egyre nagyobb házak épülnek. Itt a telkek kisebbek, de sok gyümölcsfa van bennük.

Bár alig néhány család lakik benne, a külvároshoz tartozik a Vénkerttel szemben, az újfehértói országút északi oldalán elhelyezkedő Nadrágoskert is. Hajdan szőlő, most már szántó és veteményes, elszórtan egy-két gyümölcsfával.

Ezekben a levegősebb és fákban bővelkedő külvárosokban:

A városban két védett platán (Platanus orientalis) fasor van: a Rákóczi és az Újvárosi utcákon. A 15-20 m magas, vastag törzsű fák százai az egész megyében páratlanok. Hasonló korú platánok vannak a Korpona utcán a piacnál, az Ady téren és a Felszabadulás téren.

A Dorogi úton kettős, öreg, magyar hárs (Tilia tomentosa) fasor vonul végig.

A Petőfi utcán, a Kálvin téren 40-50 éves hatalmas japán akácok (Sophora japonica) állanak. Többi utcáinkon általában akác, korai juhar (Acer platanoides) és magas Kőris (Fraxinus excelsior) fákat lehet látni.

Öreg, 40 év körüli vastag rezgő nyárfák (Populus teremula) kettős sora húzódik végig a sportpálya előtt, a Vásár téren.

A város főtere: a Bocskay tér túlságosan zajos és forgalmas ahhoz, hogy sok madár éljen benne. Faállománya változatos. A hajdani templomkert fáiból megmaradt még egy 1896-ban ültetett un. jubileumi kocsányos tölgy. Egy öreg japán akác, egy vastag derekú platán, több lucfenyő (Picea abies), hegyi juhar (Acer pseudoplatanus). Újabb telepítésű hársak (Tilia tomentosa), gömbjuharok, tuják is vannak rajta. Bokor kevés. Főleg a koronaszinten élő madarak lakják.

A vasútállomás előtti Felszabadulás tér szép parkjait a második világháború után, a széna - fapiac helyén alakították ki. A teret átszelő út nyugati oldalán terebélyes koronájú öreg platánok, lucfenyők, nyárfák, aztán tölgyek, nyírfák (Betula pendula), szomorú füzek (Salix chrysoconus), japán akácok élnek. Élősövény övezi az emlékmű körüli részt.

A templomkertek is - lényegüket tekintve - park jellegűek. A Kálvin téri templom körül kevés, de értékes öreg fa áll: hegyi juhar, nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), kocsányos tölgy, bokrétafa. Még ötven éve tele volt tuja, jázmin és orgonabokrokkal, amelyeknek egy részét kivágták, amikor a kert felét gyermekjátszótér céljára átengedték, más részük pedig elöregedett.

A görög katolikus templom kertje kicsi, néhány nagy fa van benne: kocsányos tölgy, juhar, japán akác, de az egykori sűrű bokrosokat itt is kivágták.

Az Ady téren, az emlékmű körül, tujákból, lucfenyőkből, platánokból álló kis park van.

Szép fás terület a "Fürdőkert" is, a Nagy István utca és Vásár tér között. Egy régi temető maradványa. Sok terebélyes, öreg ostorfa (Celtis australis), juhar, vadgesztenye, akác van benne, bokor alig. Úttörő tábornak használják. Az itteni magas akácok hegyében alszik a városnak szinte valamennyi balkáni gerléje.

A Désány utcán az Óvónőképző Intézet kertjébe is sok szép fát ültettek el. Jól is gondozzák. Ezek azonban csak egy évtized múlva lesznek igazi madárszállások.

Igen nagy kert tartozik a diákotthonhoz is, főleg akácokkal és gyümölcsfákkal.

Bár kicsi, de értékes kertje van a Kálvin téri új iskolának, amelyet a templomkerttől csak egy utca választ el és azzal egységet alkot.

Átvonulási időszakban, az a./-d./ alatti élőhelyeken előfordul: a

fenyőrigó és csonttollú

A temetőket egészen 1970-ig a helyi egyházközösségek tartották fent. A legnagyobb lélekszámú református gyülekezet kettőt, a Keleti és a Nyugati temetőt. Előbbi a Középkert és Vénkert között, utóbbi a 35-ös műúttól nyugatra, a Csordalegelőig terjed. Területük egyenként meghaladja a 30 hektárt.

A görög katolikusoknak egy kicsi, alig 1 hektárnyi temetőjük volt a Külső hadházi út végén és egy nagyobb, 6 hektárnyi a Polgári út utolsó házaitól nyugatra. Ehhez csatlakozott a kicsi, félhektárnyi római katolikus temető.

Megfigyeléseim kezdetén ezekben a temetőkben rengeteg fa volt, majdnem csupa akác, mert azt a szokást gyakorolták, hogy a régi, lezárt parcellákat befásították. Magukon a sírokon igen sok puszpáng, jázmin, orgona, régi táblákban vadrózsa; a sírok között vadgesztenye, szomorúfűz, lucfenyő, tuja, bodza nőtt és az elhagyott részeken valóságos sűrűségek keletkeztek. Főleg a Keleti temető nagyon sok madárnak nyújtott vonuláskor pihenő és táplálkozó helyet, a szaporodási időszakban pedig fészkelésre alkalmas helyeket is. 1932-1944 között 75 faj előfordulását állapítottam meg itten, amelyek közül 20 fészkelt. (52) Ilyen kis területen és hozzá bent, a városban, ez igen magas szám. Május és október hónapok első felében igen gyakran láttam egy nap alatt 21 madárfajt a temetőben.

A Nyugati temető és a tőle csak a 35-ös főközlekedési úttal elválasztott két katolikus temető hasonló növényzetű volt, madarakban valamivel szegényebb.

1970-ben a nyugati temetőt köztemetővé nyilvánították, a többi temetőket lezárták. Ez a többiek gyors elsorvadását jelentette. Legelőször a fákat vágták ki, a parcellákat megtisztították a bokroktól. Zöldségtermesztésre fogták a földet. A Keleti temetőnek már csak egy kis töredéke mutatja az ötven év előtti állapotát, a köztemetőben már csak az emléke van. A növényzet rohamos elfogyásával eltűnt a gazdag madárvilág is. Csak annyi nyereség van a múlttal szemben, hogy a feketerigó rendes fészkelővé vált.

Ezek igen különbözőek.

A hajdani rövidfüvű csürhelegelő és libalegelő maradványai főleg a Muraköz téren, Uzsok téren, Bánság téren, Vásár téren tengődnek. Ma már csak kevés libát és egyéb baromfit, alkalmanként kisebb juhnyájakat hajtanak ki rájuk.

Füves, többnyire roncsolt felületű, semmire nem használható helyek. A Keleti temető és a vasútvonal között, a temető és az ipari üzemek között, a 35-ös útnak a Debrecen és Balmazújvárosi országutak közötti szakasza mellett és a Külső Fehértói út mellékén vannak ilyen helyek, legtöbb a sintérház körül, a Muraköz téren.

Ezekkel már az előző fejezet D./ pontjában foglalkoztam. Az ott említett talajvizes gödrökön kívül vannak száraz gödrök is: a Kinizsi tér déli oldalán, a Külső szoboszlói út mindkét oldalán és a 35-ös műút mellett is.

búbospacsirta
hantmadár
barázdabillegető alkalmanként fészkel.

Nagyobb a jelentőségük télen, amikor a rajtuk termő gyomnövények magvaira

Újkeletű. A városi strandfürdő az Uzsok téren, maga is egy régi vályogvető gödörben van benne. A tőle északra és nyugatra eső gödröket a hetvenes évek elején mintaszerűen helyreállították. A függőleges partokat földgyalukkal rézsutosra lenyesték, a gödör hepehupás talaját egyenesre elsimították, befüvesítették, fákkal, bokrokkal beültették. Húsz év múlva szép park lesz ezen a helyen. A gödör legnyugatibb részén pedig egy ellipszis alakú csónakázó tavat alakítottak ki, közepén párszáz négyzetméteres szigettel, ahová erős fahíd vezet át. A tavat a fürdő elhasznált vize táplálja, de most már talajvíz is van benne. Ahol a fürdő meleg vize belefolyik, enyhe teleken be sem fagy. Itt már száz m²-nyi nádas alakult ki, amiben nádirigó költ, sőt télen nádisármány is van benne. Ennél a tónál figyeltem meg egy igazi madárritkaságot, az országban alig néhányszor előfordult pacsirtafélét: a kalandrát.

Hajdúböszörmény belterülete délről észak felé és keletről nyugatra lejt, utóbbi irányban nagyobb a szintkülönbség. A lezúduló esővizek délről a Debreceni utcán jöttek be a központba és keveredtek a Rákóczi utca felől lerohanó vizekkel, majd a Korpona utcán át érték el az Ady teret, ahová a Hadházi és Téglási utcák felől is áramlott a víz. Innen a Petőfi, Madách, Bethlen utcákon keresztül jutottak a "Folyóköz"-re a mai Arad utcába.

A nagy záporok és a hóolvadás után keletkezett vizek elvezetésére épült ki már a század elején a terméskövekkel kirakott, szögletes átmetszetű, felül nyitott, 120 cm mély és 2 m széles árok. Kiinduló pontja a Madách utca torkolatában, az Ady térnél van, majd a Szabadhajdú, Bethlen utcán és Arad utcán halad végig. Az Arad utca végén egy alakú hullámtörőn átbukva szakad le a víz az elvezető árokba. Ez a kis vízesés: a "Zúgó", ahol nagy esőzések után, vagy nagy hóolvadáskor az árkot méter magasan megtöltő víz félelmetes harsogással zuhant alá és fehér tajtékot vert az árokban.

Az ároknak a torkolati szakasza, a zúgónál valóságos folyómeder volt, két meredek partja a fenéktől számítva kb. 7 m magas és a két töltéskorona közötti távolság kitett 16 m-t. Majd - a talaj természetes mélyedéseit követve, a Muraköz téren a házak előtt halad később elkanyarodik a sintérház felé és mintegy másfél kilométeres folyás után, eléri a 35. Sz. műutat. Itt - átbújva a híd alatt - a Csordalegelőn keresztül a Gát érbe viszi a vizeket.

A Polgári útnál azonban már csak 1 m mély és 2 m széles a levezető árok.

Ennek a vízfolyásnak a városi szakaszán néhol kisebb nádasok vannak, amiket a nádirigó már felfedezett magának. Partján - vonulási időszakban - olyan ritkaság is leszáll táplálkozni, mint a hegyi billegető. A Polgári út legutolsó háza előtt fészkelő fehér gólya párnak, a közeli házaknál költő füsti- és molnárfecskéknek táplálkozási helye. Kedvelik a seregélyek, költési időszak után hónapokig tanyáznak a partja menti parlagokon. Kis vizenyős rétek is vannak mellette, ahol alkalmilag a bíbic is fészkel (belterülethez tartozó részén!) Búbospacsirta is költ a töltésén. A sintérház bojtorjánjainak hegyében gyakran ott leselkedik a tövisszúró gébics. Barázdabillegető, búbos banka, is látható a szomszédos, roncsolt felszínű terepen. Nyár végén olykor dankasirályok is követik a folyását.

A parlagokat fásítással igyekeznek hasznosítani. Elsősorban rezgő nyárfát ültetnek. Szép öreg nyárfaerdők voltak: a Varjasban, a fürdő mögött, a 35-ös út keresztezésénél. Ezeket a 60-as években sorra kitermelték. Megvannak még a 35-ös út déli lucernási szakaszának öreg nyárfái. Ugyanitt tölgycsemetékből álló pár hektáros fásítás zöldell. A köztemető északnyugati sarkánál mintegy húsz éves, két hektáros tölgyes van.

A köztemető bejáratánál, a hetvenes évek derekán platán, juhar, nyár és fűzfából álló kis ligetet ültettek, amely mostanra gyönyörűen megnőtt és valóságos kis erdőt alkot.

Tölgytelepítés van a Temető tér északi szélén, egy hajdani kacsaúsztató helyén is. A fák itt még csak hüvelykújnyi vastagságúak.

A fürdőtől északra, az egykori vályogvető gödör peremén hasonló, tölgy-szil és ezüstfűz alkot egy erdősávot, amely a legutóbbi építkezések miatti rendezésnél, a belterülethez csatolódott.

költését állapítottam meg ez idáig, a köztemető sarkánál lévő idősebb tölgyesben énekes rigóét is.

Kisebb szántóföldek is vannak a belterületen, elsősorban a "Kullogó", az újfehértói országút, vasútvonal, mezőgazdasági gépészképző iskola közti részen, aztán az országút, a vasútvonal és a Vénkert közötti széles sávon. Az Északi lucernásban, a Téglagyár utcában, a Déli lucernásban a Losonczi utca déli oldalán, valamint a létesítendő közintézménynek fenntartott helyeken is vannak szántók. Ezeken fák, épületetek nincsenek, egyedül búbospacsirta fészkel rajtuk és a szarkáknak, dolmányos varjaknak táplálkozó helyei. Télen sok rajtuk a vetési varjú.

A városnak igen változatos belterületén sokféle állat is él.

A gerincesek közül a görényt, menyétet, és nyestet kell említeni. Utóbbi a legforgalmasabb utcák házainak padlásán is megtelepszik. Így a Petőfi u. 23. sz. házunk padlásán évtizedeken át tartózkodtak nyestek.

Esővízcsatornákkal ellátott utcáknak kellemetlen lakója a vándorpatkány (Rattus norvegicus), míg a városnak szinte valamennyi melléképületében a házi (gözü) egér (Mus musculus spicilegus).

Keleti sün a gazosabb kertekben, vakondok főleg a temetőkben, szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus) a tornyokban él.

A havas, hideg telek rendszeresen beszorítják a temetőkbe a mezei nyulat, de ritkán még az őzeket is. 1966. I. 19-én a Keleti, 1974. II. 02-án és 1978. III. 05-én a nyugati temetőben találkoztam őzekkel.

A hüllőket a fürge gyík (Lacerta agilis) képviseli, elég sok van a temetőkben.

A kétéltűek közül a zöld varangy (Bufo viridis) még a központ kertjeiben is gyakori. A levelibéka a temetőkben fordul elő.

A pókok közül a koronás keresztes pók (Araneus diadamatus), a zöld keresztes pók (Araneus cucurbitinus) szinte valamennyi kertben ott szövi hálóját.

Legyek vannak bőven, elsősorban házi légy (Musca domestica), kék dongólégy (Calliphora vicina), zöld döglégy (Lucilia caesar), közönséges húslégy (Sarcophaga collaris).

A lepkékből említhető az atalanta lepke (Vanessa atalanta), a répalepke (Pieris rapae), a nappali pávaszem (Inachis io). Ötven éve még igen gyakori volt a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), ma már alig látható. Ugyanígy megritkult a zúgólepke (Macroglossa stellatarum).

Kecskedarázs (Paravespula vulgaris) sok helyen épít fészket a városban. Gyakori a kék fadongó (Xylocopa violacea), a földi poszméh (Bombus terrestris) ritkábban tűnik fel. Csak a nyolcvanas években figyeltem meg, ismételten lopódarazsat (Sceliphron destillatorium).

Rovarok tömegesen élnek. Jellemző faj a zöld repülőszöcske(Phaneroptera falcata), a fekete tücsök (Acheta deserta), a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa); a bogarak közül a májusi cserebogár (Melolonta melolonta), a kőrisbogár (Lytta vesicatoria), a lovagló bodobács (Lygaes saxatilis), közönséges lágybogár (Cantharis fusca), a hétpettyes katicabogár, (Coccinella septempunctata), a közönséges fülbemászó (Forficula suriculata). A gyakori acsa (Aeschna affinis), néha az óriás szitakötő is felkeresi a telkeket.

Kellemetlenül sok a kerti meztelencsiga (Agriolimax agrestis). A barnacsíkos héjú pannon csiga (Cepaea vindobonensis) általánosan ismert.

A gyűrűsférgek közül a közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris) tömegesen él a város egész területén.

A temetők jellegzetes növényei között legkedvesebb az illatos ibolya (Viola odorata), amely a napos helyeken ezerszámra él. A Keleti temetőben a régi sírokon rengeteg télizöld meténg (Vinca minor) kéklett. Fákra-sírokra egyaránt felfutott a borostyán (Hedera helix). Ha a fejfa kikorhadt alóla, önálló bokorként állt meg a maga lábán.

Salátaboglárka, tyúktaréj, piros árvacsalán közönséges a városban is. A parlagokon apróbojtorján, útszéli bogáncs, fehér libatop (Chenopodium album) ma is bőven van. Csak az utolsó évtizedben jelent meg a héjakút. Van beléndek (Hyoscyamus niger), mérges maszlag, szöszös ökörfarkkóró, koldustetű, katángkóró, füstike, magyar kutyatej, szappanfű (Saponaria officinalis), fehér mécsvirág (Melandrium album), mezei aszat (Cirsium arvense), pongyola pitypang.

Régi deszkakerítéseken virít a sárga zuzmó (Xanthoria parietina).

1.        Sarki búvár                                        Gavia arctica L.

1936 tavaszán fogtak egyet a városban. A búvárokkal megesik, hogy a holdfényben csillogó templomtetőt víznek nézik, leszállnak rá, és akkor lecsúsznak a földig. A talajról nem tudnak felszállani. Ezt a fogott példányt magam is láttam. Megfigyelő útjaimon azonban - a hajdúböszörményi határban nem került elém.

2.        Kis vöcsök                                        Podiceps ruficollis Pall.

3.        Feketenyakú vöcsök        Podiceps nigricollis Ch. L. Brehm.

Fészkelő faj. Kövér Balázs 1942. 06. 14-én megfigyelte a pródi legelőn, a Kajánnál, én ugyanitt 1952, 1958 és 1962 áprilisában. Költéséről csak 1969. 06. 29-én szereztem biztos tudomást, amikor a kispródi víztárolón öreg madarak nagy fiókáikat vezették.

4.        Búbos vöcsök                                Podiceps cristatus L.

Fészkelő faj, de ő is csak a halastavak gyarapodása után jelent meg. Én 1963. 07. 28-án figyeltem meg először a pródi K.IV-es halastavon. Korábban még átvonulóban sem találkoztam vele. A pródi Kaján tóban - mióta nem engedik kiszáradni a vizét - 1968-tól kezdve fészkel. 1971 óta a kispródi víztárolón elszaporodott, 08. 07-én 80 példányt olvastam meg itt, jó részük azévi fiatal volt. Későbbi években azonban 8-10-nél többet nem találtam itten.

5.        Vörösnyakú vöcsök                Podiceps griseigena Bodd.

1984. 07. 08-án három különböző téglagyári gödörben 1-1 öreget és az egyikkel két azévi fiókát figyeltünk meg Nagy Imrével. Szerinte 1981 óta évente költ itt.

6.        Rózsás gödény                        Pelecanus onocrotalus L.

7.        Kárókatona                                Phalacrocorax carbo L.

8.        Szürke gém                                        Ardea cinerea L.

Fészkeléséről még nem sikerült meggyőződnöm, habár a kispródi víztároló megépítése (1969) óta, tavasztól őszig mindig lehet ott látni. Korábban alkalmi átvonuló volt, főleg júniustól szeptemberig kereste fel néhány példányban a Pród és a Rét vizenyős helyeit. Ritkán áprilisban, május elején is megjelent, olykor a belterület felett is átszállt. 1973 óta vannak folyamatos mutatkozásáról feljegyzéseim.

9.        Vörös gém                                        Ardea purpurea L.

Sokkal ritkább az előző fajnál, mégis biztosra vehető néhány pár fészkelése a kispródi tárolón. Itt 1969. 06. 07-én, egyesével 5 példány, 1970. 05. 16-án 6 példány, 1972. 06. 04-én 2 pd. 1973. 05. 26-án 2 pd. 1974.05.12-én 2 pd., 1979.06.16-án 2+1+2+2+ 2 kergetőző, 1984.05.15-én 9 pd. Mutatkozott. Ez utóbbi a legmagasabb egyedszám, ami egy nap alatt elém került.

10.        Üstökösgém                                Ardeola ralloides Scop.

1969. 06. 07-én láttam az elsőt a kispródi tárolónál, 1971. 09. 05-én kettőt, 1977. 08. 20-án ötöt, ugyanitt. A Vidiéri halastónál 1974. 06. 08-án jelent meg az első, 1975. 07. 27-én pedig 6 példány. Végül, 1981. 08. 22-én a város északi szélén, a téglagyári gödörnél észleltünk egyet.

11.        Nagy kócsag                                        Egrette alba L.

A nagy halastavak megépítése előtt elképzelni sem lehetett, hogy ez a faj határunkon előforduljon.

12.        Kis kócsag                                Egretta garzetta L.

13.        Bakcsó                                Nycticorax nycticorax L.

14.        Pocgém.                                        Ixobrychus minutus L.

15.        Bölömbika                                Botaurus stellaris L.

Fészkel a Pródi legelőn, a Kaján tóban 1 pár, 1979-ben a Pródon a Kerekréten is költött. 1984-ben 4 pár fészkelt a kispródi tároló nádasaiban. A Brassó ér középső folyásánál, nagyobb nádasban is találtam, fészkelési időben. 1985-ben 2 pár, 1986-ban 1 pár fészkelését a Cégény út melletti kis víztárolón is megállapítottuk.

16.        Fehér gólya                                Ciconia ciconia L.

Népünknek ez a kedves madara fészkelő, de soha nem volt túl gyakori. A város belterületén, évtizedeken át csak három fészke volt, az Uzsok téren, régi, boltozott kémény tetején, az Újfehértói úton és a Szabadság utcán a zugban, öreg nádtetős házakon. 1950-ben azonban csak a Szabadság utcán költött. Voltak évek, így 1953-ban és 1962-ben, amikor egyáltalán nem fészkelt a belterületen. 1963-ban a Szilágyi Erzsébet körúton, szintén régi nádas házon rakott fészket, de onnan már egy év múlva elmaradt. 1964-ben a Polgári út végén háztetőre rakott új fészket, pár évvel később rézsút szembe, egy kétágú beton villanyvezeték-tartó oszlop tetejére költözött át és ez a fészke jelenleg is megvan.

A Keleti Főcsatorna megépítésével és a halastavak, öntözött területek elterjedésével a gólya életlehetőségei is javultak. A Főcsatornától nyugatra, a hajdani Tisza ártéren igen sok tanya megmaradt. A fehér gólyának pedig az is életfeltétele, hogy emberi lakásnál, vagy annak közelében rakhasson fészket.

Jelenleg költ Pród tanyaközpontban és a közeli, Mezőparti gazdaságban, kétágú vezetéktartó oszlopon. A pródi és perzsétei legelőn nem használt gémeskút ágasán. Pród központban akácfán is, a Keleti Főcsatorna és a balmazújvárosi út között tanyán, akácfán, a balmazújvárosi úttól keletre, a Vörös Csillag Mgtsz. sertéstelepénél villanyfa tetején, a bakóháti állami gazdaságban kétágú vezetéktartó oszlopon, a kispródi tároló mellett tanyaépületen, a kispródi útfélen tanyakertben, egy letört nyárfa csonkján. 1977-ben préselt szalmakockákban rakott kazalon is költött a Kispródon.

Időnként ennél sokkal több összegyűl. 1955. 07. 17-én a pródi legelőn 70-es csapatát olvastam, tagjai az erősen felszaporodott szöcskéket szedegették. 1963. 07. 28-án ugyanott 64 példány tartózkodott.

Amikor elárasztották a kispródi tárolót, akkor is sok gólya összeverődött, nyilván az emelkedő víz elől menekülő rovarokra és apró rágcsálókra vadásztak. 1969. 06. 07-én a vízből kiálló kis magaslatokon és a ki nem szállított hodályok tetején 55 leselkedett.

Tavaszi érkezése sok év átlagában számítva 03. 27-e, az őszi távozása 08. 22. Legkorábban 03. 14-én észleltem, legkésőbb 09. 01-én és 09. 06-án. Ezek gyengén fejlett fiatalok voltak. Egy évben 11. 01-én is találkoztam eggyel, ez bizonyosan beteg, sérült, hosszabb repülésre képtelen madár volt.

17.        Fekete gólya                                        Ciconia nigra L.

1969. 08. 30-án a Vidiéri halastónál tartózkodott egy. 1973. 08. 26-án a pródi legelőn 1, 10. 06-án a kispródi tárolón 3. Ezután háromszor tavasszal találkoztam vele. 1974. 05. 12-én és 1976. 05. 30-án a Vidiéri halastónál 1-1-et, 1983. 03. 17-én pedig a 35-ös főút és a balmazújvárosi út kereszteződésétől északkeletre 1-et figyeltem meg. Utóbbi kétségtelenül vándorútjáról érkező, nagyon fáradt és nagyon éhes madár volt, a forgalmas országúttól alig 40 méterre próbált kis vizenyősben táplálékot keresni magának. Pedig különben a fekete gólya nemcsak egyik legszebb, hanem legóvatosabb madarunk is, messziről elkerüli az embert.

18.        Kanalasgém                                Platalea leucorodia L.

A halastavak és a víztároló megépítése előtti időből egyetlen adatunk van: 1942. 06. 21-én a pródi legelőn figyelt meg hármat Bársony György és Kövér Balázs. Akkor rengeteg víz volt a Pródon.

1972. 09. 10-én ugyanitt 21-es csapata tartózkodott. 1973. 07. 14-én a pródi legelőn, a Kaján tóban láttam 1-et, 1974. 05. 12-én a kispródi tárolón 12-t, 06. 08-án a Vidiéri halastavon 14-et, 07. 27-én ugyanitt 1 példányt észleltem.

Dr. Kovács Gábor a kispródi tárolónak Balmazújvároshoz tartozó déli oldalán ennek a fajnak a fészkelését is megállapította 1976-ban és 1977-ben (17), tehát várhatjuk, hogy a tároló északi, Hajdúböszörményhez tartozó részén is előbb-utóbb költeni fog.

19.        Énekes hattyú                                Cygnus cygnus L.

Itt kell megemlékeznem arról, hogy 1974 februárjában, amikor már kezdett olvadni, öt hattyú jelent meg a Vidiéri halastavon. Közülük négy egyforma nagyságú volt, egy azonban sokkal kisebb. Ez az ötödik valószínűleg a ritka kis hattyú (Cygnus bewicki Yarr) lehetett, amelyet ismételten, sőt 1975, 1976, 1977 években sorozatosan megfigyeltek hazánkban. (14). Ezt velem a halőr 1974. 06. 08-án tudatta. A közlés hitelesnek tekinthető, hiszen a hattyúkat semmi más madárral nem lehet összetéveszteni.

20.        Bütykös hattyú                                        Cygnus olor Gm.

21.        Nyári lúd                                Anser anser rubrirostris Swinh.

22.        Nagy lilik                                        Anser albifrons Scop.

Városunknak igen jellegzetes őszi-tavaszi átvonuló madara. Nagy csapatai rendszeresen húznak át a város belterülete felett és így azok számára is szembetűnők, akik nem foglalkoznak madarakkal. Az őszi levonulás kivételesen szeptember végén (legkorábbi adatom: 1940. 09. 25.), rendszerint azonban október első felében történik és akkor két hónapot - ha azonban enyhe a tél, három hónapot is - a határban töltenek és csak december végén tűnnek el.

A tavaszi átvonulás sokkal rövidebb. Ha a tél nem szigorú, már február 20-a körül feltűnnek csapataik (legkorábbi adatom: 1977. 02. 18), de három hét, vagy egy hónap múlva az utolsók is elmennek északra. Hidegebb teleken, március közepén érkeznek, és április elején vonulnak fel északra, sokszor látványos, nagy seregekben. 1937. 04. 04-én, húsznál több csapatban 2500 vonult el napközben a város felett északkeletre, 1939. 04. 03-án 23 csapatban 3500, 1942. 04. 10-én 3000, 1952. 04. 07-én 1000.

A nagy lilikek nálunk, ősszel-tavasszal a legelőkön és az időszakos vízállásokon tartózkodtak, innen jártak el legelni. Mióta a halastavak elkészültek és megépült a kispródi tároló, ezek is kedvelt pihenő és éjszakázó-helyeikké váltak. Sajnos azonban, közben a lilikek száma megfogyott, akárcsak a Hortobágyon. Most már csak százakkal találkozhatunk. Az utolsó harminc évben egyetlen egyszer, 1970. 10. 10-én láttam ezer főt elérő liliksereget a kispródi tárolón.

23.        Kis lilik                                        Anser erythropus L.

24.        Vetési lúd                                Anser fabalis Lath.

Őszi-tavaszi átvonuló. Sokkal ritkább a nagy liliknél, sokkal kisebb számban jön és nem minden évben. Rövidebb az itteni tartózkodása is. Nekem 1937-40, 1942, 1951-53, 1957, 1960, 1972, 1975 és 1982 évekből vannak róla adataim. Tavasszal 03. 16 - 04. 14 között, ősszel 09. 21 - 10. 25 között.

25.        Vörösnyakú lúd                                Branta ruficollis Pall.

Egyetlen egyről tudok számot adni. 1942. október 25-én egész napomat a Csordalegelő külső, nyugati végén töltöttem. Akkor szállt el fölöttem reggel 8 óra 05 perckor egy 30 főnyi nagy lilik csapat V alakzatban. Pontosan a ferde sor közepén repült egy kis liba, félannyi, mint a lilik: ez egy vörösnyakú lúd volt.

26.        Bütykös ásólúd                                Tadorna tadorna L.

1921. 02. 12-én Dr. Gaál Mihály lőtt egyet városunk határában. (8)

27.        Tőkés réce                                Anas platyrhynchos L.

A leggyakoribb récefaj. Tavasszal százával; ősszel, ezrével tűnik fel vizeinknél. Fészkelni aránylag kevés marad vissza, de már ötven éve is költött a Tócónál, a Brassó ér felső és középső folyásánál, a Pród időszakos tavainál, elsősorban a Kerek Kaján tóban. E fészkelőhelyeit a jelenben is megtartotta, és ezekhez járulnak a halastavak: a 35-ös úttól délre eső kis tavak, a Vidiéri tavak és a Kispródi tároló. A költő párok száma a Tócónál 1, a Brassó érnél 6, a Kajánnál 5, a K.IV.-es tavaknál 1, a vidiéri tavaknál 6, a Kispródi tárolónál 10-16. 1979 óta tapasztaljuk 1-3 pár fészkelését a város északi szélén, a talajvízzel megtöltődő régi téglagyári bányagödröknél is.

Tavasszal, március elején szokott jönni, de 1977-ben már 02. 20-án észleltem kisebb csapatát. Általában november végén tűnik el, de ha enyhe az idő, kitart decemberben is, így 1979-ben 12. 02-án még 3000 tartózkodott a kispródi tárolón. Ha a tél nem túl szigorú, áttelelők is akadnak. 1940. 01. 16-án az egyik temetőben is láttam. (Ennek a télnek igazi ereje és hidege ezután következett.) 1974. 12. 15-én 12 mutatkozott a Vidiéri tavon és ezekből 9-et 1975. 01. 11-én is ott találtam. 1978. 12. 31-én 100 volt a pródi új halastavon.

Az átvonulók száma lányegesen megnőtt a nagy halastavak megépítése óta. A kispródi tárolón 1969. 09. 20-án 3000, 1971. 09. 05-én 4000, 10. 10-én 4000, 1972. 09. 10-én 2000, 1977. 08. 20-án 4500, 1981. 11. 25-én 1500 tanyázott.

28.        Böjti réce                                Anas querquedula L.

Rendszeresen költ a szikes vízállásoknál, elsősorban a Pródon, a Kajánnál, a Telekföld némely vizenyősében, a Vidiéri halastónál, a Kispródi tárolón, a Cégény út menti kis tárolónál. 1979 óta a téglagyári gödröknél is megtelepedett. Állománya 12-15 pár lehet. Első tavaszi adatom róla 03. 12, az utolsó őszi: 10. 02. Nálunk jellegzetes áprilisi átvonuló, olyankor a látottak száma 40-80 is megvan egy nap alatt.

29.        Csörgő réce                                        Anas crecca L.

Tavasszal 03. 17 - 04. 21 között, ősszel 09. 20 és 11. 14 között figyeltem meg csapatait. Az 1974 évi enyhe őszön néhány kitartott 12. 15-ig.

Különösen sok verődik össze a lecsapolt halastavakban, ahol a visszamaradt kis tócsáknál táplálkoznak. A Kispródi tárolón 1969. 09. 20-án is, 1971. 10. 10-én is 1000-1000-re becsültem a számukat. De a természetes vízállásoknál sem ritkák 150-200 főnyi csapatai.

30.        Nyílfarkú réce                                        Anas acuta L.

Nálunk elsősorban a pródi legelő szikes tavain szeret tartózkodni, 15-40-es csapatokban. Egyszer --1972. 03. 18-án - 210 példány nyüzsgött a Kerek Kajánban. Ennek a sok hosszúnyakú, hosszúfarkú récének akkori jövés-menése, ötven évet meghaladó megfigyeléseim legszebb élményei közé tartozik.

31.        Fütyülő réce                                        Anas penelope L.

32.        Kendermagos réce                                Anas strepera L.

33.        Kanalas réce                                        Anas clypeata L.

1970 évben valószínűleg fészkelt a Kispródi tárolónál, ahol 06. 14-én 5 pár mutatkozott, 1972. 06. 04-én pedig 7 példány ugyanott. 1974. 04. 21-én 12 pár volt a vidiéri tavon, ezek száma 05. 12-ére, 2 párra csökkent és 06. 08-án is láttam 3 gácsért és egy tojót. Ezek az adatok is költésre utalnak.

34.        Barátréce                                        Aythya ferina L.

35.        Kontyos réce                                Aythya fuligula L.

36.        Cigányréce                                Aythya nyroca Güld.

Fészkelő faj. Már 1939-ből ismertem költését a Telekföld kis nádas tavainál. Állománya a vizek megszaporodásával lényegesen megnőtt. Most összesen 20 pár költhet a Kispródi tárolón. A Vidiéri tavon, a Pródon a Kajánnál és az úttól délre levő kis tavakon, a Cégény út menti kis víztárolón és a városszéli téglagyári gödröknél.

37.        Kerceréce                                Bucephala clangula L.

38.        Pehelyréce                                Somateria mollissima L.

39.        Kékcsőrű réce                        Oxyura leucocephala Scop.

40.        Darázsölyv                                Pernis apivorus L.

41.        Vörös kánya                                        Milvus milvus L.

42.        Barna kánya                                Milvus migrans Bodd.

43.        Héja                                        Accipiter gentilis L.

Azóta azonban csak ritka téli vendég. 10. 10-04. 03 között tapasztaltam a megjelenését, az erdőn, a Pródi legelőn, de nagyon elvétve, Így az 1950 és 1970 közötti 20 év alatt egyetlen egyszer. Azóta átlag két-három-évenként.

44.        Kis héja                                        Accipiter brevipes Sev.

45.        Karvaly                                        Accipiter nisus L.

46.        Pusztai ölyv                        Buteo rufinus Cretschm.

Én egyetlen példányt figyeltem meg, a bagotai legelőn, 1964. 06. 07-én.

47.        Egerészölyv                                        Buteo buteo L.

Korábban az egerészölyv városunk határában tavaszi, őszi átvonuló volt. Tavasszal február közepétől április végéig, ősszel szeptember elejétől december közepéig lehetett látni néhányat. Tavasszal 1-3 példányt, ősszel olykor 7-11 példányt is egy napon. Egérjárásos években jóval több jött, mint máskor.

Kivételesen januárban, igen ritkán májusban, júniusban is feltűnt, de nem minden évben. Így például 1954-ben észleltem 05. 23-án és legközelebb, május hóban 14 évvel később került elém.

A hetvenes évek elejétől kezdtem tapasztalni, hogy több az ölyvek száma, mint régebben. Kétségtelen, hogy ebben a védelem is közrejátszott, hiszen azelőtt, a lassú röptű ölyv a legkönnyebb célpontot nyújtotta a vadászoknak. Ettől fogva, szinte minden évben januárban is találkoztam vele és már július-augusztustól kezdve év végéig itt tanyázott. Költéséről azonban csak 1978-ban győződtem meg, amikor az erdőn, nyár elején vedlésben levő öregek tartózkodtak, és egy idei fiatal mutatkozott ugyanott, augusztus 19-én. 1979-ben, 1981-ben újra fészkelt az erdőn, 1982-ben 2 pár is, egyik öreg két idei nagy fiókájával keringett. Egyik pár fészke a természetvédelmi területen volt. 1983, 1984 évben ugyanitt fészkelt. De 1983, 1984-ben az erdőnek a hajdúhadházi országúttól északra eső részében is fészkelt egy pár, ezeknek a nászrepülését is megfigyeltem kora tavasszal. 1984. 06. 23.-án négy volt együtt az erdőn. 1986-ban is legalább két pár költött az erdőn.

48.        Gatyás ölyv                                Buteo lagopus Pont.

Téli vendég, 10. 18 - 04. 13 között. A zöm novemberben jön és március végéig visszatér északra. Elsősorban legelők és legelőkkel határos szántók madara, de rendszeresen megjelenik az erdőn is. Egyesével-kettesével jár. 1943. 03. 25.-én láttam egy nap alatt a legtöbbet, 14 példányt a Csordalegelőn és a Brassó ér középső folyásánál.

49.        Törpesas                                Hieraaetus pennatus Gm.

50.        Szirti sas                                        Aquila chirysaetos L.

51.        Parlagi sas                                Aquila heliaca Savig.

52.        Kis békászósas                        Aqila pomarina Ch. L. Brehm

53.        Réti sas                                        Halietus albicina L.

54.        Kékes rétihéja                                Circus cyaneus L.

55.        Fakó rétihéja                                Circus macrourus Gm.

56.        Hamvas rétihéja                                Circus pygargus L.

57.        Barna rétihéja                                Circus aeruginosus L.

58.        Halászsas                                        Pandion haliaetus L.

59.        Kerecsensólyom                                Falco cherugg Gray.

60.        Vándorsólyom                                Falco peregrinus Tunst.

Néhai Kövér Elek malomtulajdonos gyűjteményében volt egy szép öreg kitömött hím. Ezt - tudomásom szerint - a pródi legelőn zsákmányolták.

61.        Kabasólyom                                Falco subbuteo L.

Amíg a tölgyeseket ki nem vágták az erdőből, évente költött ott 5-7 pár. Augusztus hónapban rendszeresen bejártak a városba, a kirepült idei fecskékre vadászni, ilyenkor naponta, sőt néha napjában hármat is lehetett látni a belterület felett. 1953-ban még fészkelt egy pár, utána úgy eltűnt, hogy 1955-től 1963-ig nyolc éven át, sehol a város határán nem figyeltem meg.

62.        Kis sólyom                                Falco columbarius L.

Téli vendég, 10. 08. és 03. 18. között, az egész határban, legelők és a tanyavilág fasoraiban, erdőn, temetőkben és a belterületen, de nem jön minden évben. Feltűnő sok volt 1939-ben, ekkor januárban 17-et, februárban 13-at jegyeztem fel. 1944-1950, 1951-1954, 1955-1962 évek között teljesen elmaradt, 1963-1971 között, kilenc év alatt mindössze két példányt észleltem, 1974-1977, 1978-1982 között egyet sem. Nyilván északi fészkelőhelyein is erősen megritkulhatott.

63.        Kék vércse                                Falco vespertinus

1938-1943 között évente fészkelt az erdő legészakibb részén: a Csahérban 1-2 pár, ahol a közeli legelők, vízállások gazdag rovarvilága biztos táplálkozó helyet jelentett a számára. Sőt itt, a Cégény út menti fasoroknál és a Báthori kert melletti ligeteknél még 1950-ben, és 1954-ben is találtam egy-egy párat. Azóta ezekről a határrészekről eltűnt.

64.        Vörös vércse                                Falco tinnunculus L.

65.        Fogoly                                                Perdix perdix L.

Ezelőtt ötven évvel a szántóföldek legjellemzőbb fészkelője volt, de költött a legelők szélén, a szőlők körül és az erdőn is. 1937. 07. 24-én egyetlen nap alatt 50-et figyeltem meg az erdőn, ahol az irtásokon mindenfelé fészkelt. Akkori állományát a határban - szerényen számítva - legalább kétezer párra lehetett becsülni. 1938-ban 1000-et fogtak be és adtak el élve, ezt meg se érezte az állomány. A vadászat se juttatta veszélybe. Ellenben az 1939-1940-es nagy tél szinte teljesen kipusztította, és ami még átvészelte valahogy, azt elsöpörte az 1941/1942-es kemény tél és nagy hó.

Én 1940. októbertől 1950. áprilisáig egyetlen egy foglyot sem láttam Hajdúböszörmény határában. Az ötvenes években mintha kezdtek volna magukhoz térni, több határrészen is lehetett néhány párral, telenként 10-30-as csapataival találkozni. 1972. óta azonban újra erősen megfogytak. 1974. 06. 08. és 1977. 12. 23. között mindössze 34-et láttam, majd ettől fogva négy teljes éven át egyetlen egyet sem. 1982. 01. 10-én egy 10-es csapatot, 1984. 06. 3-án egy párat, 1983-ban és 1985-ben semmit, 1986. 06. 11-én egyetlen egyet.

A fogoly pusztulásának fő oka az, hogy a mezőkön nem tud mivel táplálkozni. A nagyüzemekben használt mérgek kiirtják azokat a rovarokat, amikkel csibéit neveli és azokat a gyomokat, amelyeknek magvát fogyasztaná. Nincs neki mit ennie, a szó legszorosabb értelmében. Ez azonban nem az egyetlen ok, mert nem él az egyéni gazdálkodók kezelésében levő kisparcellás táblákon sem, ahol nem használnak mérgeket és az erdőről is eltűnt, ahol pedig több az irtás, mint valaha és gyom is van bőven.

Nagy vesztesége a faunánknak. A fogoly egész külső megjelenésével, példás családi életével (a párok életük végéig együtt maradnak, a csibéket a következő tavaszig összetartják), az élőhelyéhez való ragaszkodásával (egész életét 5-10 hektárnyi földdarabon éli le) kiérdemli szeretetünket, nem is beszélve vadászati értékéről.

66.        Fürj                                        Coturnix coturnix L.

Rohamos pusztulását elsősorban a vonulásán reá leselkedő veszélyek idézték elő. Lelövik, vagy hálóval befogják és megeszik. A mérgeket használó növénytermesztés megfosztja növényi- és rovartáplálékától, de azokon a kisüzemi parcellákon sem költ, ahol nem szórnak ki mérgeket.

67.        Fácán                                        Phasianus colchicus L.

Érdekes jelenség, hogy míg a két előzőt kipusztította az időjárás és az élőhelyek megváltozása, a fácán elszaporodott. Tenyésztése folyik vadászati célokra, ezért állománybecslést nem indokolt róla adni. De a fácán a tenyésztéstől függetlenül is elszaporodott és olyan helyeken is megjelent, ahol ötven éve híre sem volt. Mindenesetre sok száz pár él a határban.

68.        Daru                                                Grus grus L.

Ősszel százas seregei sem ritkák, 1962.10. 16-án láttam a legtöbbet, 250-et.

69.        Guvat                                        Rallus aquaticus L.

70.        Haris                                                Crex crex L.

Egyetlen adatom van róla: 1963. 07. 28-án a pródi legelőn hallottam a harsogását.

71.        Pettyes vízicsibe                                Porzana porzana L.

72.        Vízityúk                                        Gallinula chloropus L.

A Brassó ér középső folyásánál már 1942-ben tapasztaltam a fészkelését, igazán azonban csak a halastavak megépítése után terjedt el. A Pród nádasaiban 1968 óta, a Kispródi tárolónál 1971 óta, a Vidiéri halastónál 1974 óta győződtem meg fészkeléséről. Utóbbi helyen, 1975 nyarán 25 öreg madár tartózkodott és még kis fiókái is mutatkoztak. A tárolónál 1977-ben kb. 10 pár költött. 1979 óta évenként megtaláljuk a város belterületén, a Dorogi út és a Petneházi Dávid utca által közrefogott vályogvető gödörben, amelyet húsz éve befásítottak, de a hetvenes években elöntött a talajvíz. Itt fészkei és fiókái is láthatók. De költ a téglagyártól északra levő, talajvízzel megtöltött régi bányagödörben is.

73.        Szárcsa                                                Fulica atra L.

74.        Túzok                                                Otis tarda L.

Félreértés elkerülése végett itt utalok rá, hogy a reznek (Otis tetrax L.) 1913-ban fészkelt Bagota pusztán - de a Bagotának olyan részén, amely nem tartozott Hajdúböszörmény határához. Abban az időben, Szabolcs megyében volt ez a fészkelőhely /53/, az úgynevezett "Káptalan-Bagota" néven ismert határrészen, a hajdani egri káptalan birtokán.

75.        Bíbic                                        Vanellus vanellus L.

A bíbic a vizenyős rétek, legelők, a vízfolyások menti laposok közönséges fészkelője volt, ötven évvel ezelőtti állománya elérte a hatszáz párat.

Ősszel, a máshonnan érkezőkkel, megnő a számuk. 1980-ig 800-1500 is összegyűlt, de 1980 óta csak egyetlen egyszer - 1984. 10. 14-én láttam egy nap alatt 100-nál többet. Jobbára csak 30-50 mutatkozik.

76.        Aranylile                                        Pluvialis apricarius L.

77.        Kis lile                                Charadrius dubius Scop.

Ritka átvonuló, 07. 17.-10. 02. között. 1954-ben, 1955-ben, 1959-ben, 1963-ban láttam a Pródi legelőn, 1971. 07. 25-én és 08. 07-én Kispródi víztárolónál.

78.        Széki lile                                Charadrius alexandrinus L.

1969-ben biztosan fészkelt egy pár a kispródi víztárolótól északra levő szikes legelősávon. A költési időben, hat héten át, sorozatosan találkoztam velük.

79.        Nagy póling                                Numenius arquata L.

A Rét és Nagypród jellegzetes átvonuló madara volt, főleg nyár derekától. A nép jól ismerte és "Tőcsírmadár"-nak hívta. A legelők és vizes kaszálók megfogyatkozása miatt állománya megcsappant, sőt nem is jön minden évben. 1978-tól 1982-ig egyet sem láttam, 1982-1986 között pedig mindössze 27 példányt.

Fészkelési időben többször is előfordul, valószínű, hogy alkalmi költési már voltak. 1939. 05. 28.-án 25-öt láttam a Pródi legelőn, 1958. 06. 22-én egyet a réten, 1974. 05. 12-én 3-at, 06. 08-án 1-et a Vidiéri halastónál, a víz mellett a magasfüvű legelőn. 1977. 05. 8.-án 1-et ugyanott, 1982. 05. 22.-én egyet ugyanott.

Legkorábbi érkezési adata 03. 09, legkésőbbi őszi 11. 22.

80.        Goda                                        Limosa limosa L.

A Keleti Főcsatorna megépítése óta találom határunkon. Tavasszal 03. 17 - 04. 24 között, ősszel 07. 11 - 09. 10. között vonul át néha népes 300-450 főnyi csapatokban. A többi vízimadártól eltérően mindig tavasszal lehet nagy csapatait látni, ősszel csak kisebb rajai mutatkoznak.

1982. 05. 22-én egy párnak a fészkelését állapítottam meg, a Vidiéri halastó déli medencéjének a szélén. A tojó a fészkén kotlott. Pár nappal később azonban megemelték a víz szintjét, és az árasztás elmosta a fészket.

81.        Füstös cankó                                Tringa erythropus Pall.

Csak a Keleti Főcsatorna megépítése után találkoztam ezzel a fajjal. 1952-ben az elsőkkel a pródi legelőn, majd 1962 óta itt és 1969 óta a kispródi tárolónál majdnem minden évben. Tavasszal 03. 29. és 05. 08. között, ősszel 07. 13. és 11. 06. közt vonul át. Átnyaralót csak egyszer láttam: 1969. 07. 29-én a kispródi tárolón.

82.        Piroslábú cankó                                Tringa totanus L.

83.        Szürke cankó                                Tringa nebularia Gunn.

84.        Erdei cankó                                Tringa ochropus L.

85.        Réti cankó                                Tringa glareola L.

Rendszeres átvonuló a kisebb-nagyobb legelők vizenyős részein. A Bagotán is találtam. Tavasszal 04. 14. - 05. 15. között, ősszel 07. 09.-09. 20. között, 6-35-ös kis csapatokban. Kivételesen 1972-ben 06. 04-én, 1969-ben 06. 29-én is láttam egyet-egyet, a Kispródi tárolónál.

86.        Billegető cankó                                Tringa hypoleucos L.

87.        Sárszalonka                                Gallinago gallinago L.

88.        Erdei szalonka                                Scolopax rusticola L.

89.        Kis sárszalonka                        Lymnocryptes minimus Brünn.

90.        Havasi partfutó                                Calidris alpina L.

Ritka átvonuló. 1959. 09. 05-én a Pródi legelőn láttam 14-et. 1979. 03. 24-én a Kispródi tárolónál 20-as csapatot.

91.        Pajzsoscankó                                Philomachus pugnax L.

Legkedvesebb tartózkodási helye a Pródi legelő, de a Kispródi tárolónál és a Vidiéri tónál is megfordul. Száma feltűnően fogy. 1950-60 közt naponta 1500-2000 is előkerült, 1960-70 között már csak 400-500, 1970-1986 közt csak 150-200-as csoportok. Kivételesen 1974. 04. 21-én 900 mutatkozott a Vidiéri halastónál.

92.        Gólyatöcs                        Himantopus himantopus L.

93.        Gulipán                                Recurvirostra avosetta L.

1973-ban újra költött egy pár a Kaján tóban. Én július 14-én láttam őket. Három fiókájukat kotló módjára vezetgette az anyamadár. A kicsik még nem tudtak repülni. Mikor a tó partján megjelentem, az egyik öreg madár nekem jött és kiáltozva támadott - ugyanúgy ahogy a bíbicek, sirályok szoktak, fiókáik védelmében.

94.        Székicsér                                        Glareola prarincola L.

95.        Ezüstsirály                                Larus argentatus Pont.

A kispródi víztároló megépítése óta /1969/ minden évben látható, 04. 23 és 11. 15 között. Némely esztendőben csak 8-10, másszor 40-60 is. Legtöbb 1981. 05. 31-én a Vidiéri halastónál 68 példány. Újabban megfigyelhető, hogy az őszi szántásokra kijár, és ott csapatosan bogarászik, így 1986. 08. 04-én 60 példány, a városközpont és a hajdúvidi vasúti megálló között.

Fő pihenőhelye a Kispródi tároló, de a Pródi legelőre is átjár. Sőt 1984. 07. 22-én a Kossuth szőlőskert felett is láttam egyet, ezt sárgarigó hajtotta. Bár fészkelési időben is gyakran itt tanyáz, nem költ határunkon.

96.        Heringsirály                                        Larus fuscus L.

97.        Dankasirály                                Larus ridibundus L.

Amíg a nagy halastavak meg nem épültek, gyér átvonuló volt vizeink mellett, elsősorban a Pródi legelőn és a Bagotán. 1965-ig csak három ízben láttam harmincasnál nagyobb csapatát. 1966. 10. 09-én figyeltem meg és ezen a napon tapasztaltam legelőször, hogy a szántó traktort követik.

Tömegei a tavakon éjszakáznak. Előbb csak a közeli földekre mentek ki bogarászni, ma már azonban az egész határt figyelik, és ahol szántás, tárcsázás folyik, vagy cukorrépát szednek: százával követik a gépeket és szedik fel a rovarokat. Így van ez a Szoboszlói, Debreceni, Dorogi, Újvárosi országutak mentén, mindenütt.

A dankasirályok néha már 02. 24-én, többnyire azonban márciusban jönnek meg és egészen május végéig, eltart a vonulásuk. Júniusban is látható néhány, olyan helyeken is, ahol nem költ. Őszi mozgalmuk 07. hóban megkezdődik, 11-én már láttam 400-as csapatukat, és november végéig eltart az elvándorlás. 12. 01-én, sőt 31-én is találkoztam velük. A vonulás ritmusából is, de az országos gyűrűzésekből is kétségtelenül megállapítható, hogy a nálunk vonuló sirályok igen jelentős tömege származik Észak- és Északkelet Európából. Ezeket látjuk itt általában télen és kora tavasszal. Ősszel pedig a hazai sirályok augusztus-szeptemberi elvonulása után.(30).

98.        Kis sirály                                        Larus minutus Pall.

Ritka őszi átvonuló. 1972. 09. 10-én 4-et láttam a Kispródi tárolón, 1984. 09. 08-án 1-et, a Vidiéri halastavon.

99.        Fattyúszerkő                                Chlidonias hybrida Pall.

1971. 07. 11-én a Kispródi tárolón egy öreg madár etette két - repülni tudó, de az etetést követelő - fiókáját. Közeledésemre az öreg nekem repült és támadott. Szerintem ezek a fiókák itt keltek ki, mert a hely, fészkelésre alkalmas.

100.                Fehérszárnyú szerkő                Chlidonias leucopterus Temm.

Újabb 16 év telt el, amíg a fehérszárnyú szerkő ismét feltűnt, ezúttal 1971. 07. 11-én, a Kispródi tárolón. Magasan a töltés felett 8 pd. szálldosott. A tó északi gátjától északra, vizenyős rétségnél 4 pd. táplálékot hordott. Viselkedésük fészkelésre utalt.

Bármily ritka, alkalmi fészkelése biztosra vehető.

101.                Kormos szerkő                        Chlidonias niger L.

Leggyakoribb szerkőfajunk: nálunk is szinte minden évben látható a Keleti Főcsatorna megépítése óta. Néha 70-80-as csapatai is feltűnnek. Legkorábban 04. 16-án észleltem, tavaszi átvonulása egészen június elejéig eltart. Ősszel 07. 11 - 09. 10 között vonul.

Utóbbi helyen 1969, 1970, 1971 években kisebb telepe alakult ki az északi parton. 1969-ben 25-30 madár május közepétől június legvégéig állandóan ottan tartózkodott. 1970. 06. 14-én ugyanitt 14 példány. 1971-ben 06. 06-án összesen 11 pd, majd 07. 11-én, több csapatban, 72 pd. mutatkozott. Utóbbiak között számos, jól repülő idei fióka volt, de néhány öreg madár még rovarokat hordott. Feltételezett fészektelepüket azonban a víz miatt nem tudtam megközelíteni.

102.                Küszvágó csér                        Sterna hirundo L.

Még 1972 júniusában a Hortobágy folyónál és a Pródi legelő melletti Főcsatorna-szakaszon mutatkozott, de azóta csak átvonulóban észleltem a tárolónál, a K.IV-es és a Vidiéri halastónál és a Kaján tónál. 1972-76 között évente, 1978-ban egyszer, utána 6 évig egyáltalán nem, 1984 és 1985 években, egy-egy ízben.

Nem véletlen, hogy éppen a tároló elárasztása utáni években fészkelt. Akkor még sok kis sziget volt a tómedencében: hajdani kanálisok töltése, pásztorkunyhók maradványa, amiket a későbbi években apránként elmosott a tó vize.

103.                Kis csér                                Sterna albifrons Pall.

104.                Alka                                        Alca torda L.

105.                Kék galamb                                Columba oenas L.

106.                Örvösgalamb                                Columba palumbus L.

Azon kevés faj közé tartozik, amelynek állománya az elmúlt fél évszázad alatt inkább gyarapodott, mint fogyott. Régen az erdő volt a fő élőhelye, de költött a nagyobb tanyák kertjében, a Keleti temetőben, a Brassó ér felső és középső folyásának füzeseiben, a Báthory kert melletti vizenyősök füzein, 1944-ben még a város főterének a parkjában is.

Mostanra a tanyai, városi és temetői élőhelyeit elvesztette ugyan, de sokkal értékesebb fészkelőhelyhez jutott a legelők erdősávjaiban és új telepítésű erdeiben, főleg a Pródon, a Bagotán és a Cégény út menti erdőkben. Mai fészkelő állományát 35-40 párra becsülöm.

107.                Vadgerle                                Streptopelia turtur L.

Valaha városunk egyik legjellemzőbb és leggyakoribb fészkelő madara volt. Sok fészkelt a belterület kertjeiben és alkonyatkor - rendesen száraz ágra ülve - turbékolt hónapokon át. A temetőkben, a nagyobb tanyák kertjeiben, a szőlőskertekben, a dűlőutak fasoraiban, a legelők kis erdeiben, a vízfolyások menti füzeken és legfőként az erdőn összesen 700-800 pár is költött, ezelőtt 50 esztendővel. Ősszel, a szántóföldek tarlóin 60-70-es csapatokban járt.

108.                Balkáni gerle                        Sreptopelia decaocto Friv.

Ez a délkeleti jövevény 1943. április 17-én jelent meg legelőször városunkban, a Kálvin téri templom kertjében.(41). Évről-évre gyarapodott. 1946-ban 10 párra, 1949-ben 30 párra, 1954-ben már 90 párra becsültem fészkelő állományát. Ekkor még kizárólag a belterületen élt. 1957-től a nagyobb tanyák kertjében is megtelepedett, 1958-ban az erdőőri lakásoknál és a szőlőskertekben, 1959-ben a vasúti őrházaknál, 1965-ben a Keleti Főcsatorna gátőrházainál és erdősávjaiban is. A zárt erdő kivételével elárasztotta az egész határt, de csak ott maradt meg, ahol emberek élnek.

Búgását az év minden hónapjában lehet hallani, bár november, december és január hónapban csak kivételesen. Február hóban kezd párban járni, ilyenkor kergetőzőket és a tojókért verekedő hímeket is lehet már látni. Februárban azonban csak enyhe teleken és csak az állomány egy töredéke kezd fészket építeni. Márciustól tömegesen folyik a költés és tart augusztus végéig, szeptember közepéig. Úgy tapasztaltam, hogy városunkban, október hóban már nem fészkel.

109.                Kakukk                                Cuculus canorus L.

Ez is olyan kivételes faj, amelynek állománya nem csökkent az elmúlt félszáz év alatt, inkább gyarapodott. Régen az erdőn 10-12 párnyi kakukk volt, a szőlőskertekben 4-6 pár és ritkán a temetőkben is 1-2 pár.

A Keleti Főcsatorna megépítése óta, 1952-től jelent meg a Pródi legelő vízfolyásai, nádasai körül nagyobb számban. A Kispródi híd környékén 1958 óta, a Bagotán 1964 óta figyeltem meg, utóbbi helyen, több évben is, egy nap hatot hallottam szólni. A Vidiéri halastónál 1974-től, évről évre emelkedő számban napi 7, 9, sőt 12 is kakukkolt. A Kispródi tárolónál 1969 óta minden tavaszon szól. Itt a vizeknél, némely évben több van, mint az erdőn. Ez érthető, mert főleg a nádirigók költik ki tojásait. Legtöbbet mégis az erdőn hallottam. 1975. 05. 11-én 16 szólt és furcsa véletlen folytán pontosan 10 év múlva 1985. 05. 11-én 15. Leghangosabb májustól június közepéig, bár néhány még július elején is kakukkol. Egyetlen évben még augusztus 04-én is hallottam szavát. Tavasszal 04. 15-én találkoztam vele először. Sok év adatai szerint április 20-a az érkezés középnapja. Szeptemberben költözik el, legkésőbbi megfigyelésem: 09. 24.

110.                Gyöngybagoly                                Tyto alba Scop.

1946 tavaszán valamennyi templomtoronynál lehetett hallani a gyöngybagoly hangját. Még több mutatkozott 1947-ben. (36). Ekkor nyár elején is megfigyeltem a tornyoknál. Később csak a Kálvin téri templom tornyában maradt költőpár, ez egészen 1968 nyaráig ottan élt.

111.                Uhu                                                Bubo bubo L.

Egyetlen egyszer figyeltem meg: 1936. október 31-én. Délelőtt, borús, felleges időben egy madárcsoport jelent meg, északról, a Korpona utca felől jövet, a Kálvin tér felett. Legelöl repült az óriási bagoly és 8-10 főnyi, varjakból, szarkákból álló csapat kergette. Nyilván pihenőhelyéről riaszthatták fel és eredtek a nyomába. Déli irányba szállva pillanatok alatt eltűntek.

112.                Kuvik                                        Athene noctua Scop.

113.                Macskabagoly                                Strix aluco L.

114.                Erdei fülesbagoly                                Asio otus L.

Ritkán fészkel az erdőn és a 70-es évek eleje óta rendszeresen a Pródi legelő erdősávjaiban és kis erdeiben. Gaál Sándor (szóbeli közlése) 1974-ben 35 pár fészkelését állapította meg ezekben a facsoportokban. Ez az elszaporodás nyilván összefügg a Pródi vetési varjú fészektelepek kialakulásával. 1972 óta én is mindig találtam itt fészkelőket.

Az erdei fülesbaglyok télen szeretnek csoportosan a települések belsejébe húzódni. Régebben 1937, 1964, 1974 években észleltem ilyeneket, 1976 óta minden évben. Pihenőhelyük volt a Szabadság u. 11. sz. ház kertjének öreg tujáin, ahol 1976-ban 12, 1978-ban 23 példány volt a legtöbb.

Feltűnő, hogy ezek a pihenőhelyek erős járműforgalmú, zajos helyen vannak.

115.                Lappantyú                        Caprimulgus europaeus L.

Legkorábbi tavaszi érkezése nálunk 04. 26., legkésőbbi őszi adatom: 09. 30.

116.                Sarlósfecske                                        Apus apus L.

Részint kóborló, részint átvonuló, de nincs minden esztendőben. 1938-1985 közötti 47 évből csak 21-ben találkoztam vele. Csak augusztusi mozgalma nevezhető rendszeresnek, amikor tiszta kis csapatai, vagy füsti fecskék között magányos példányok haladnak délre.

117.                Jégmadár                                        Alcaedo atthis L.

A Keleti Főcsatorna megépítése óta ritkán megjelenik halas vizeinknél. Az 1970-es években kettőt is lőttek, ezeket kitömve Fejes Sándor illetve Lévai Imre helyi vadászoknál láttam.

118.                Gyurgyalag                                Merops apiasterL.

Utoljára 1981. 08. 29.-én figyeltem meg 9-et az erdő felett.

119.                Szalakóta                                Coracias garulus L.

120.                Búbosbanka                                        Upupa epops L.

Rendes fészkelőmadarunk ma is, bár a tanyavilág megszüntetésével sok költőpár eltűnt. A határ minden részén él, elsősorban az erdőn és a szőlőskertekben, aztán a vízfolyások melletti odvas fákban, a Keleti Főcsatorna melletti fasorokban, a legelőkre telepített kis erdőkben, a Pródi, Bagotai csőszház épületében, a Rét és Kispród megmaradt tanyáin, elvétve a város belterületén is. Kisebb, elhagyott, vagy keveset használt épületek padlásán telepedik meg a legszívesebben, de öregebb fák gyökérzete alatt is találtam fészkét. Mesterséges fészekodúban sikerrel telepítettem.

121.                Nyaktekercs                                        Jynx torquilla L.

A nyaktekercs hangyaevő és mivel az új erdőgazdálkodási módszerek az erdő hangyaállományát kiirtották, emiatt tűnhetett el. Nem igényes a fészkelő odú megválasztásánál, olyan üreget, ahol költeni tudna, ma is találhatna az erdőn.

122.                Zöldküllő                                        Picus viridis L.

A környezeti változásokhoz alkalmazkodó, szívós faj, ma sincs kevesebb, mint ötven éve. Régen csak az erdőn volt állandó fészkelő, 1938-ban kivételesen tapasztaltam költését a Báthori szőlőskert melletti vizenyős helyek öreg füzeseiben. Téli kóborlásai során 1939. és 1954. Márciusában a Brassó ér középső folyásánál, 1940. márciusban a Keleti temetőnél és 1944. márciusban, a város központjában, a Kálvin téri templomkertben találtam. 1962 óta rendszeresen megjelent mindkét temetőben. 1970. őszén észleltem először a Keleti Főcsatorna erdősávjaiban, 1974. júniusában pedig a Vidiéri halastó környékén levő erdőkben. 1974. júniusában a Vásár tér öreg nyárfáiban is tanyázott. 1985-ben fészkelési időben a Brassó ér felső folyásánál, a hajdúszoboszlói országúttól keletre eső füzesekben, 1985. és 1986. Években az újfehértói országút menti kis erdőkben is.

123.                Szürke küllő                                        Picus canus Gm.

Őszi-téli kóborló, 10. 02. - 03. 30. közt, az erdőn és kivételesen a mellette levő szőlőskertekben. Egy alkalommal - 1938. 08. 01-én nyáron is láttam egyet az erdőn. Ritkaságára jellemző, hogy 1940. és 1970. közt, harminc éven át, majd 1971. és 1983. közt, tizenkét éven át egyet se figyeltem meg. 54 év alatt mindössze 8 példány került elém.

124.                Nagy fakopáncs                        Dendrocopos major L.

125.                Balkáni fakopáncs                Dendrocopos syriacus Ehr.

1965. 03. 20-án tanúja voltam, ahogy a Nagy-Bocskay kert szélén két nagy fakopáncs kergetett egy balkáni fakopáncsot. Mégis van költése azokon a helyeken is, amiket a nagy fakopáncs kizárólagosan birtokol. Így 1975-ben a Kossuth szőlőskertben, 1977, 1978, 1982-ben az erdő szélén tapasztaltam költését.

A Petőfi utcán 1970. 07. 24.-én három fiókája repült ki, japán akácba vájt odúból. A mellettük lévő öreg madár izgalmában dobolt egy villanyfán. 1979-ben szintén dobolással kísérte fiókái kirepülését 06. 22., 06. 26. és 06. 28.-án.

126.                Közép fakopáncs                        Dendrocopos medius L.

127.                Kis fakopáncs                        Dendrocopos minor L.

Megemlítendőnek tartom, hogy 1982. 01. 09-én az erdőtől kb. 4 km-re a Kossuth és a Báthori szőlőskertek közötti országút árkában, magas szárú gyomokon láttunk kis fakopáncsot kúszni, és táplálékot keresni.

Valamennyi harkályfajjal kapcsolatban súlyos kérdés a megfelelő fészkelőhelyek fogyása. Mind faodúban költenek. A nyaktekercs kivételével az odvakat maguk készítik, vagy száraz fába, vagy belülről korhadó fába. Az ilyen fákat az erdőgazdálkodás azonban folyamatosan eltávolítja.

A törzseknek, ágaknak megfelelő vastagságot el kell érniük, hogy odú vésésére alkalmasak legyenek, de az erdészeti üzemtervek, nem engedik meg, hogy a fák erre a méretre megnőjenek. Ez főleg a zöld küllő által kedvelt nyárfákra érvényes. Általában: az öreg fák rohamos fogyása a harkályokat különösen sújtja. Mesterséges fészekodvakban a nyaktekercs könnyen megtelepíthető, a többi faj azonban csak a legritkább esetben. Nekünk soha nem sikerült még fakopáncsot sem becsalogatni az odvakba. Pedig rájuk talált, a bejárati nyílásukat ki is tágította, de nem fészkelt beléjük. A fakopáncsok ellen bádoglemezből készített karikával védtük a röpnyílást. Ez azonban csak akkor ért valamit, ha vastag lemezből vágtuk ki. A cipőkrémes dobozok fedeléből készített védő karikákat a nagy fakopáncs szétvágta, valósággal elnyírta, mintha csak papírból lettek volna.

Hat éven keresztül volt egy gyári "D" odúnk öreg tölgyfa törzsére kifüggesztve. Első évben egy pár csuszka költött benne, utána lódarazsak foglalták el, majd öt éven át üresen állott.

128.                Kalandrapacsirta                Melanocorypha calandra L.

129.                Búbospacsirta                        Galerida cristata L.

A búbospacsirta ezelőtt 45 évvel a szántóterületek legjellemzőbb fészkelője volt, utak dűlők mentén, tanyák közelében, a legelők peremén, csatornák, vízfolyások töltésein - az erdő, szőlők és beltelek kivételével - mindenhol költött. Állománya 800 pár körüli lehetett. Télire nagyon sok behúzódott a belterületre és szeptember végétől február végéig itten tengette életét. 1938. 10. hóban 250-et, 1939. 02. hóban 300-at láttam egy hónap alatt, bent a városban. Az egész évben megfigyeltek száma 1938-ban meghaladta a 900-at, 1939-ben az 1100-at.

A gazdálkodási mód átalakítása elpusztította a szántókon az élelméül szolgáló állati és növényi táplálékot és a szántókról a búbospacsirta emiatt teljesen eltűnt. A Hajdúdorogra vezető országút két oldalán 1950. áprilisában még kb. 100 pár élt; ott ma egyet sem látni. Ugyanígy a Hadházi országút, az újfehértói és téglási utak melletti szántókról is kiveszett. Általában a Hajdúvid-Hajdúszentgyörgy közötti vasútvonaltól keletre már nem él. Van ellenben ettől nyugatra: a 35-ös út, a hajdúszoboszlói, balmazújvárosi, polgári országutak környékén, a Keleti Főcsatorna, a halastavak és kanálisok töltésén. Az utak oldala, árkai, a töltések koronái és rézsűi olyan helyek, ahol még táplálékát meg tudja találni.

Valószínűleg a táplálékszerzés lehetősége késztette arra a búbospacsirtát, hogy megtelepedjen a városban. 1969. május 10-én láttam az első kettőt fészkelési időben a belterületen, a Kinizsi téren, ahol akkor még a Varjas maradványán is találhatott fészkének helyet, de az ottani ipari üzemcsarnokok lapos tetején is. 1971. 04. 07-én egy a főutcán az áruház felett énekelt, 1972-ben pedig a többszintes házak lapos tetejére, városszerte beköltözött. Azóta az Árpád utcán, Kossuth utcán, Csomaközi utcán, Hajdúkerület utcán, Attila utcán, József Attila téren, Mester utcán, Bethlen utcán rendszeresen költ. Fészkel a téglagyárnál, a Keleti és Nyugati temetőben, a régi katolikus temetőben, a Mezőgép vállalat telepénél, a csordalegelő szélén is.

130.                Erdei pacsirta                        Lullula arborea L.

Mindig ritka volt nálunk. 1932 óta mindössze 11 évben láttam. 1938-ban két pár költött az erdő irtásain, távol egymástól. 1940-ben egy pár. Ezután huszonöt éven át nem találkoztam vele. 1965-ben a Belső erdőn és a szentgyörgyi erdőn költött egy-egy pár és áprilisban mutatkozott Kispródon, a Keleti Főcsatorna és a balmazújvárosi országút közt, bokrokkal szegélyezett legelősávon. 1969-ben, nem messze ettől a helytől, fészkelt egy pár a Kispródi tároló északi partjánál levő fás-bokros legelősávon.

131.                Mezei pacsirta                        Alauda arvensis L.

Régen a határ összes szántóin fészkelt, bár akkor is elsősorban a legelőket kedvelte. A búbos pacsirtánál mindig ritkább volt. 250-300 pár lehetett az állománya. A gazdálkodás megváltozásával a legelőkre szorult vissza és most már a szántókon csak kivételesen költ - néha egyéni parcellákon.

1960-70 között a Pródon 15-20 párnál nem találtam többet, a Kispródi legelőn 25-30 párt, a Réten 10-15 párt. A Bagotán 1964. 06. 07-én 31 éneklő hímet olvastam. 1965 nyarán a Zeleméren, a Csegei halom körüli szántókon is fészkelt 3-4 pár.

1969-ben árasztották el vízzel a Kispródi legelőt, a mezei pacsirták kiszorultak erről a fontos élőhelyükről és csak 8-10 pár maradt meg a környező kis legelősávokon. Ugyanakkor észrevehetően megnőtt a perzsétei legelő pacsirtáinak száma, a szokásos 8-10 helyett 1974-ben 20 párnál is több költött.

132.                Füstifecske                                Hirundo rustica L.

Ma is gyakori fészkelőmadár, de állománya csak töredéke a réginek. Valaha minden tanyán fészkelt néhány pár és mivel ezernél több tanya volt, csak a tanyákon fészkelőket legalább 1500 párra lehetett becsülni. Nagyobb tanyák istállóiban 5-10 pár is fészket rakott, sőt 1938. 06. 26.-án a bagotai legelő csőszházában 100 fészkelő párt találtam. Ehhez járult a város belterületén és a szőlőskertekben élő fecsketömeg, mintegy 500 pár, tehát 1940-ben nyugodtan lehetett 2000 párral számolni. Gaál Sándor 1938. 09. 23.-án du. 14.-17 óra között dél felé vonuló hatalmas csapatait figyelte meg, az összesnek a számát 5000-re becsülte. Én 1940. július hóban 2200 füstifecskét láttam és az egész 1940-es évben kb. 4200-at. Nyár végén hosszú füzérekben ült a rengeteg fecske a villanyvezetékeken és a tócsák, legelők fölött sok száz keringett.

A füstifecskék száma szorosan összefügg az állattartással. Fő táplálékuk az állatok köré gyülekező rengeteg légy, és ahol az állattartás visszaesik, a füstifecskék száma is csökken. A nagyüzemi gazdálkodás fölszámolta a lovak használatát a mezőgazdaságban: ez a tény a fecskéket érzékenyen érintette. A tanyák megszüntetése az ottani állattartás megszűnését is jelentette és az ilyen helyekről a fecskék mind eltűntek. A városban is sokkal kevesebb tehenet tartanak, mint 50 éve, ezért itt is megfogytak a füstifecskék.

1969. 09. 20-án még 500-at láttam a Kispródi tárolónál. Azóta - tavaszi-őszi vonulásán egy nap alatt a legtöbb csak 300 volt.

A füstifecskék tavaszi érkezésének középnapja -17 év átlaga alapján- 04. 04. Az őszi távozásé (28 év átlaga alapján) 09. 26. Legkorábban 03. 28-án, legkésőbb 10. 26-án figyeltem meg füstifecskét. Az ilyen későre maradók kései pótköltésekből származhatnak. A zöm nálunk mindig szeptember utolsó harmadában távozik. Fészkelőhelyéhez nagyon ragaszkodó. 1937-ben a várostól kb. 5 km-re eső nagyobb tanya egyik istállójában fogtam be és gyűrűztem hat öreg füstifecskét. Ezekből hármat a következő évben. Ugyanebben az istállóban fogtunk el. Legérdekesebb, hogy az épület tőszomszédságában volt egy másik istálló is és a fecskék a kettőt nem tévesztették össze, ugyanabban raktak újra fészket, ahol az előző évben. Tehát nem csak a tanyát ismerték fel, hanem az ott álló 8-10 építményből biztosan ki tudták választani tavalyi otthonuk helyét.

133.                Molnárfecske                                Delichon urbica L.

A háború után jelentősen megfogyott a száma. 1950-ben már csak 150 fészkelő párja volt. Habár ez a faj nem függ annyira az állattartástól, mint a füstifecske, mégis egyre fogyott és az őszi, sok száz főnyi vonulók helyett is csak 30-50-et lehetett látni. Főleg az utolsó tíz évben volt rendkívüli apadása, ma már a városban nincs 20 párnál több és a megmaradt tanyáknál, gátőrházaknál ennek kétszerese. Érthetetlen ez a lehanyatlás, hiszen a faj életerős és a nagyvárosokban megsokszorozódott a számuk. Vagy oda települtek át a mi madaraink vagy vonulásukon érte az itteni fecskéket valami katasztrófa?

Fészkelőhelyéhez való ragaszkodását mutatja, hogy 1940. 07. 04.-én az erdőmérnöki lakásnál gyűrűzött öreg madarat ugyanitt elfogtam 1941. 06. 13-án. Gaál Sándor által 1940 nyarán ugyanitt jelölt fióka 1941. 06. 13.-án mint kotló anyamadár került kézre és a szintén Gaál Sándor által 1941. 06. 18.-án ugyanitt jelölt fióka 1942. 06. 11.-én ugyanezen a helyen min kotló anyamadár melengette tojásait.

134.                Partifecske                                Riparia riparia L.

A másik két fecskével ellentétben ez a faj városunkban, az utóbbi évtizedekben szaporodott meg és vált fészkelővé. Ebben a Keleti Főcsatorna megépítésének van döntő szerepe.

Egészen 1952-ig mindig csak ősszel vonult át 08. 21-09. 29. között, kisebb változó számban (évi 30-150). 1952-ben figyeltem meg tavasszal, a Keleti Főcsatornánál és ettől kezdve majdnem minden évben láttam ősszel-tavasszal a főcsatorna mellett, később a halastavaknál is. 1969. 09. 20-án a Kispródi tárolónál 400 tartózkodott. 1971-ben a Hortobágy folyónál is találtam néhányat. A Vidiéri halastónál 1974. 05. 12.-én 1500 vonult át és ugyanebben az évben a tavak mellett fekvő, régészek által lefaragott halom falaiban költött is 1-2 pár.

1979-ben Nagy Imre hívta fel a figyelmemet rá, hogy a Dorogi úti téglagyár talajvízzel megtöltődött régi bányagödreiben partifecskék fészkelnek. Ismételten ellenőriztük a telepet és legalább 40 párra becsültük az ott fészkelő partifecskék számát. 1980-ban az újfehértói országút mellett fekvő régi homokbányában is találtunk néhány fészkelő üreget. 1981-ben még 60 fészkelőüreget olvastunk meg a téglagyári gödörben, de csak egy részük volt lakott. 1982-ben már csak 14 üreg maradt meg. Ennek a fogyásnak az volt az oka, hogy a gödröt szemétteleppé alakították át, és minél jobban növelték a szemétfeltöltést, annál kevesebb fecske maradt. A zöm átköltözött a Telekföldön nyitott új homokbányába. Mikor ez a bánya kimerült, egy dűlővel kintebb nyitották meg a jelenlegit. Ez egy kettévágott őshalom, mégpedig a Törökmetélő halom. Ebben, 1982-ben 140 fészkelőüreget olvastam és a jelenlevő fecskék száma után ítélve 100-nál több pár költött. Ez a telep még 1986-ban is megvolt. 1986. 05. 23.-án 111 fészkelőüreget számoltunk meg benne, de ezek egy része lakatlannak látszott. 70-90 párra becsültük a költő párok számát. Érdekessége ennek a helynek, hogy a legközelebbi víz: a Cégényi út menti kis tároló, ide jó 3,5 km távolságra esik.

135.                Sárgarigó                                Oriolus oriolus L.

136.                Holló                                                Corvus corax L.

Én 1974. 05. 19-én a hajdúböszörményi városi erdőn magányos, "korrogó", dolmányos varjú nagyságú, feltehetően fiatal madarat láttam. Többször is felkelt előttem, bizalmatlanul viselkedett, már 150 méterről menekült.

Ellenben 1982. 05. 09.-én a Salamontól északra, párszáz méterre két varjúnagyságú, de korrogó fekete madarat láttam, amik egymást kergették, közben csak pillanatokra ülve meg a fák hegyében. Esetleg idei fiatal hollók lehettek? Sajnos olyan hamar tovatűntek, hogy biztos meghatározásuk lehetetlen volt. Hangjuk semmi esetre sem volt varjúé, de vetési varjú ezen az erdőn egyáltalán nem él és májusban leszállni soha, legfeljebb igen ritkán átrepülni láttam vetési varjút.

137.                Dolmányos varjú                                Corvus cornix L.

Fészkelőhelyei: az erdő, ahol azonban soha nem volt 5-8 párnál több, a vízfolyások: Tócó, Vidiér, de főleg a Brassó ér menti öreg füzesek és leginkább a pródi, Perzsétei és Bagotai legelőkön telepített erdők. Határunkon legtöbbet a Perzsétei legelőn láttam, 1969. 08. 30.-án tiszta csapatban 32-t. Ugyanitt 1974. 09. 07.-én 29-et 1971. 01. 11-én 30-at, 1978. 12. 31.-én 25-öt. Ősszel-télen, az északról levonulókkal is gyarapszik a száma.

138.                Vetési varjú                                Corvus frigulegus L.

A legnagyobb tömegben előforduló madárfajunk. 1937-ben 12000, 1938-ban 21.000, 1939-ben 23.000, 1940-ben, 36.000 körüli seregeit láttam egy év alatt, de 1984-ben is kb. 9.800-at Ez a rengeteg madár azonban nem él itt állandóan, hanem telelni idejáró Észak- és Északkelet Európai jövevény. Bámulni való pontossággal, október közepe után (26 év átlagában október 18.-án) jelennek meg városunk felett az északkeletről levonuló seregek. Egy héten át minden nap jönnek, hol százával, hol ezrével. 1938. 10. 26.-án negyven perc alatt 5.000 szállt át a város felett és délután még további 5000. 1951. 10. 14.-én 3.800 pihent meg a város szélén, a Csordalegelőn. 1984. 10. 18.-án 2.000 vonult be laza csapatokban, egész napon át. Novemberben aztán az északkeletről délnyugat felé irányuló levonulás megszűnik és ekkor a város határában maradt varjaknak Kelet-Nyugati mozgása alakul ki. Reggel nyugatra repülnek ki a varjak a földekre, este pedig keletre szállnak vissza, az erdőre, éjszakázni. 1979. 11. 25.-én 4.500 tartózkodott az Ugarban, 1980. 11. 17.-én 3000 szállt át a város felett, 1980. 11. 23.-án az újvárosi országút és a közeli Nyugati temető (Köztemető) környékén 3300-ra becsültem a számukat.

Északra való visszavándorlásuk februárban és március első felében zajlik le. 1950. 02. 16.-án több ezer vonult, 1939-ben 02. 20-án és 03. 03.-án mentek nagy csapataik, de még 03. 23.-án is vonult vissza mintegy 3.000. 1977. 03. 02-án még 2000 volt a Pródi legelőn, két hónap múlva, 05. 08-án csak 50. 1981. 03. 01-én 2300 volt ugyanott, május végén csak 40. 1976-ban 03. 14.-én 2.000-es sereg ment északra, 1973. 03. 16-án 600, 1986. 03. 05.-én 1.900-as csapat.

A határ keleti peremén levő, összefüggő nagy erdőségben vetési varjú soha nem költött, sőt itt, egészen 1971. évig 04-07. hónapokban soha nem is láttam. Még a téli félévben is jobbára átszállókat lát az ember, mert ezen az erdőn a téli varjaknak egy része éjszakázik. 1971., 1973., 1974., ,1975., 1976. években 4-15 főnyi kis rajaik nagy ritkán - jobbára az évnek csak egyetlen napján feltűntek, átszállottak - de már 1977-86. között újra nem figyeltem meg ott áprilistól július végéig egyet sem.

A vetési varjak a város határának nyugati szélén, a Bagotai legelő erdőiben telepedtek meg először. 1954-ben még nem észleltem ottan őket, valószínűleg azért, mert a fák még nem nőttek meg elég magasra. 1964. július elején azonban már 50 költő párt találtam. 1971. májusában is 50 fészket.

Ezideig erről az öt telepükről szereztem tudomást. A költő párok száma évről évre változik, mert fészkeket is, a varjakat is pusztítják. A nagy legelők erdősávjaiban bizonyosan van még más telepük is, mert 1975. július hónapban majdnem 500 vetési varjú tartózkodott a Perzsétén, s ez kb. 100 pár madárra vall.

Az utóbbi évtizedben való erős előretörése biztosan összefügg a Hortobágyi Nemzeti Parkban végzett varjú gyérítéssel; az onnan elzaklatott varjak egy része nálunk ütött tanyát.

139.                Csóka                                        Coloeus monedula L.

a./ a Coloeus monedula turrium Ch.L.Brehm, amely 1958 óta rendes fészkelőmadarunk, és

Sokáig csak ezt az utóbbit ismertük. Őszi érkezése (16 év átlagában) 10. 08-ra esett. Néha már szeptemberben megjött, néha csak október közepe után és néha százon felüli csapata sem volt ritkaság. 1959. 12. 06.-án 250-et, 1965. 11. 21.-én 115-öt, 1974. 12. 01-én 300-at jegyeztem fel. Ezek február végén, március elején visszatértek északra.

A hazai alfajból - 1958 előtt - csak nagyon ritkán kóborolt erre néhány. 1938. 04. 26.-án és 05. 13.-án 2-2 szállt át a belterület fölött, 1940. 04. 22.-én a főtéri toronynál tartózkodott egy napig egy példány, 1940. május 21.-én pedig az erdőn láttam egyet (54 év alatt ezt az egyetlen egyet), 1951. 04. 01.-én kettőt az egyik szőlőskertnél.

Azóta minden évben költ 2-3 pár néha több is. Így 1964-ben 3 pár a Kálvin téren, 4 pár a Bocskay téren, 1965-ben 8 pár a Kálvin téren 3 pár a Bocskay téren, 1966-ban tíz pár a Kálvin téren, 1967-ben pedig a város valamennyi templomtornyán, összesen 20 pár. 1971-ig fészkelt minden tornyon, azóta csak a Kálvin téri templom padlása és tornya a biztos költőhelye, ahol 1976-ban tíz pár, 1977-81 közt 2 pár, 1982-ben négy pár, azóta újra csak két pár fészkel. A Bocskay téri toronynál 1981-ben 1 pár, 1982-ben 3 pár.

A fészkelő csókák, fiókáik felnevelése után elhagyják a várost és a mezőgazdasági területekre húzódnak ki táplálkozni. 06.-07. hónapban szinte látni se lehet őket, 08. hónapban is ritkán. Általában szeptemberben foglalják el helyüket újra a tornyokon.

140.        Szarka                                        Pica pica L.

141.        Szajkó                                        Garrulus glandarius L.

A zárt erdőhöz nagyon ragaszkodó fajnak ismertük. 1957-ig összesen 6 ízben tapasztaltuk - 1938, 1944, 1950, 1953, 1954, 1957 években - hogy ősszel-tavasszal, az erdővel közvetlenül szomszédos gyümölcsösökben megjelenik.

1983. 10. 19-én a város déli oldalán, a Táncsics körúton szállt át felettem, alacsonyan kettő.

142.        Széncinege                                        Parus maior L.

A külterületen is kénytelen volt terjeszkedni. 1984-ben a Cégény úttól északra eső kis akácerdőben, 1985-ben pedig a Keleti Főcsatorna mellett, a Pródi legelő erdősávjában figyeltem meg éneklő példányokat a költési időben, 1986-ban a hajdúszoboszlói és balmazújvárosi országutak fasoraiban is.

Jelenleg az erdőn nem költ 8-10 párnál több, a határ egyéb helyein legfeljebb még annyi. Összesen tehát csak 16-20 fészkelő párral számolhatunk. Fészekodvak kihelyezésével kellene a segítségére menni. 1938 és 1944 között sikerrel telepítettük az erdőn, a Peresen, valamint az erdő alatti gyümölcsöskertekben. 1939-ben az általam vezetett ifjúsági madárvédő egyesület 141 odújából 18-at foglalt el széncinege és 173 fiókát nevelt. 30-ban kerti rozsdafarkú lakott és 191 fiókát repített, 1-ben csuszka élt, 10 fiókát nevelt, 20-ban mezei veréb fészkelt és 84 fiókája kelt szárnyra. (38).

Ősztől-tavaszig a széncinegék száma megnőtt az északról levonulókkal. Ilyenkor nagyon sok széncinegét lehetett látni a városban. Számuk a tízszeresét is elérte a nyáron előforduló cinegékének. Így 1938-ban a fészkelési időszakban (04.-05.-06. hó) észleltünk 50 madarat, míg 10.-11.-12. hóban 490-et.

Télen minden évben etettem. Az etetőre járók száma változó, általában napi 8-15, más években 20, sőt már 35 is volt (1975-ben) viszont 4 is (1985). Mivel könnyen elfogható faj, nagyobb szabású gyűrűzésbe fogtunk Gaál Sándorral és Molnár Zoltánnal hármasban. 1937-44 között 621 öreg széncinegét jelöltünk meg, én magam 333-at. Mikor berendeztük fészekodútelepünket, a fiókákra is kiterjesztettük tevékenységünket és hárman 404-et jelöltünk meg.

1./ Télen csapdával befogott öreg madarak közül igen sok újra kézrekerült, 3, 14, 22, 30, 39, 42, 63, 77 nap múlva ugyanabban a kertben. Én a Bocskay tér 3. sz. alatt laktam a főtéren, Gaál Sándor a Budai Nagy Antal utca derekán, 1,5 km-re tőlem. Soha nem fordult elő, hogy egyikünk kertjében jelölt széncinege a másiknak a kertjében ment volna csapdába.

2./ A széncinegék tehát ragaszkodnak ahhoz a helyhez, ahol etetik őket. Mégis - az etetőre járó cinegék - nem ugyanazok. Az október, november hóban és december elején gyűrűzöttek tartottak ki hónapokig a kertben. Ezeket én hazai fészkelőknek gondoltam. Elméletileg a január elején gyűrűzött is tölthetett volna itt még két hónapot, de ilyet a visszafogott gyűrűs madarak nem bizonyítottak. Sőt a január-február hóban gyűrűzöttek csak pár hétig voltak a kertben a márciusiak pedig csak napokig. Az 1940. évi nagy tél után márciusban, naponta 30-nál több nem mutatkozott kertünkben. 87-et gyűrűztem meg abban a hónapban és ezekből mindössze kettő fogózott meg újra, ezek is pár napon belül. Az állomány tehát folyton cserélődött.

3./ Kint a fészekodútelepen ismételten fogtunk le és gyűrűztünk meg kotló öreg madarakat. Soha elő nem fordult, hogy ezekből egy is, a városban télen megkerült volna.

4./ Az sem esett meg soha, hogy a télen a városban csapdával befogott öreg széncinegét kint a szőlőben, vagy az erdőn, mint kotló öreget megfogtuk volna.

5./ Gaál Sándor által 116809 sz. gyűrűvel 1937. 11. 12-én a Budai Nagy Antal utcában jelölt öreg madár megkerült először 1938. 11. 27-én, 380 nap múlva ugyanott, másodszor 1938. 12. 18-án, 401 nap múlva ugyanott. A madár kiváló tájékozódó képességét mutatja, hogy egy év után is megtalálta a helyet, ahol etették.

A fiataloknál már egy fokkal több eredményt értünk el.

6./ Molnár Zoltán 1939. 05. 22-én a Kis-Bocskay szőlőskertben 138263 sz. gyűrűvel jelölt egy fiókát, amit elpusztulva talált meg ugyanitt 1940. 04. 12-én, 325 nap múlva. Ez a madár tehát egy év múlva is ottan tartózkodott, ahol a tojásból kikelt.

7./ 153371 sz. gyűrűvel jelöltem 1941. 05. 22-én, az erdőn egy széncinege fiókát. Ez a Bocskay tér 3 sz. kertünkben kézrekerült 1942. 02. 25-én 279 nap múlva, mint etetőre járó öreg, majd 1942. 12. 29-én elfogtam útja, ugyanitt, 586 nap elteltével. Ez bizonyította, hogy a téli etetőre járó széncinegék közt a helyben kikelt, "idevaló" példányok is vannak. Ugyanakkor igazolta a madár jó tájékozódó képességét, hogy két télen is megtalálta ugyanazt a kertet.

8./ Ugyanebben a fészekaljban, 1941. 05. 22-én 153376-os gyűrűvel jelöltem egy széncinege fiókát, amely 1942. január 6-án megkerült a Bocskay tér 3. sz. ház kertjében, 229 nap múlva, 10 km. távolságra.

9./ 1939. 06. 28-án és gyűrűztem az erdőn 143441 sz. gyűrűvel egy fiókát, amely Debrecenben 1943. 02. 02-án került meg, 1314 nap múlva (3 év 219 nap), 18 km-re a helytől, ahol kibújt a tojásból. (18.-92. o.)

10./ Gaál Sándor a 145886 sz. gyűrűvel 1941. 05. 25-én jelölt egy fiókát az erdőn és ez 1941. 10. 26-án BILOVICE Morvaországi községben került meg (Csehszlovákia), 350 km-re a jelölés helyétől északnyugatra, 154 nap múlva. (Warga Kálmán, a Madártani Intézet főadjunktusának levélbeli közlése. (A kóborló természet tehát egész fiatalon is benne van a madárban és ez nemcsak dél, hanem észak felé is elviszi.

11./ A telepen gyűrűzött fiókák közül egy sem került meg ugyanott, mint a kotló tojó.

143.        Kékcinege                                Parus caeruleus L.

Mindig kevesebb volt a széncinegénél, de 1940 előtt a fészkelő párok száma 15-20-at tett ki az erdőn, tehát kb. 50%-át a széncinegének. Ma ez az arány a 10%-ot sem éri el.

A kékcinege soha nem telepedett be mesterséges fészekodvainkba, pedig helyeztünk ki neki való, szűk röpnyílású odúkat. Természetes üregekből kelt fiókáiból 60-on felül gyűrűztünk, de egy sem került meg.

1939. 05. 27-én olyan fészkét találtam akácfa elágazásánál keletkezett repedésben, amely egy hangyaboly felé volt építve. Ez csak a gyűrűzésnél derült ki. A cinegéket a hangyák nem háborgatták.

A cinegék szerettek nyár végén, ősszel csapatba verődni és közösen pásztázták végig az erdő fáit, bokrait rovarok után. Széncinegék, kékcinegék, barátcinegék, őszapók, sárgafejű királykák, csuszkák, fakúszók voltak a csapat tagjai és egy-két nagy fakopáncs, olykor kis fakopáncs is ment velük. Ennek a tarka madárseregnek a tevését-vevését megfigyelni a legnagyobb öröm volt, amit a természet nyújthatott a madarakkal foglalkozó embernek.

144.        Fenyvescinege                                Parus ater L.

Igen ritka kóborló. Mindössze kétszer láttam: 1938. 04. 16-án, a Gyár utcán, a villanytelep nagy fenyőfáin hatot és 1940. 10. 01-én, az erdőn, széncinegék között ötöt, lomberdőben.

145.        Búbos cinege                                Parus cristatus L.

146.        Barátcinege                                Parus palustris L.

példányt láttam mindössze. Az utolsó 10 évben összességében kevesebbet, mint kékcinegét, de fészkelési időben mégis többet.

1970. 09. 12-én a Csordalegelő erdősávjában észleltem kettőt, ez a legtávolabbi pont, az erdőtől nyugatra, ameddig eljutott. Hiába kerestem a vízfolyások, vagy a Keleti Főcsatorna, vagy a Pród és Bagota erdeiben és erdősávjaiban.

147.        Őszapó                                Aegithalos caudatus L.

Igen ritka nálunk, bár alkalmi költései előfordulnak. Sóvári Géza erdőmérnök közléséből tudom, hogy a harmincas évek végén fészkelt egy pár az erdőmérnöki lakás kertjének öreg lucfenyőcsoportjában. 1937., 1938., 1939. években magam is megállapítottam 2-2 pár fészkelését, 1939-ben esetleg egy harmadik pár is költött. Ez után 1941-ben egy, 1943-ban 1, 1949-ben 1 és 1950-ben is 1 pár fészkelt.

148.        Függőcinege                                Remiz pendulinus L.

1968. 09. 29-én láttam legelőször, négyet a Kispródi híd közelében. Majd 1972. 03. 18-án 6-os rajt a Keleti Főcsatorna partján, a Pródi legelővel szomszédos szakaszon.

149.        Barkóscinege                                Panurus biarmicus L.

150.        Csuszka                                        Sitta europaea L.

Erdőnk rendes fészkelő madara. 1937-40 között 10-15 párra becsültük a költő állományt, ma legfeljebb 3-5 pár. 1937-40 között 70-80 példányt is megfigyeltünk évente. 1950-ben ez a szám 6, 1955-ben 3, 1960-ban 1, 1965-ben 19, 1970-ben 4, 1980-ban 9, azóta 12-18 között mozog. Az öreg tölgyesek kivágása, az odvak hiánya rohamos megfogyatkozásához vezetett.

Ez ízben, 1939-ben települt be mesterséges fészekodúba, mégpedig a szalakóta számára kihelyezett nagy "D" odúba. A 8 cm-es röpnyílást sárral tapasztotta szűkebbre és 10 fiókát nevelt. Ezek 05. 17-én már anyányiak voltak.

151.        Rövidkarmú fakúsz         Certhia brachydactyla Ch L Brehm.

Leginkább októberben lehetett magányosan, vagy kettesével találni. Az erdőt csak nagyon kivételesen hagyja el. 1934-ben, a Fürdőkertben több példány mutatkozott. 1965. 01. 08-án pedig a Bocskay téren, egy öreg hársfa törzsén kúszott egy.

152.        Ökörszem                        Troglodytes troglodytes L.

Téli vendég, bár nagyon ritkán alkalmi költései előfordulnak. Ősszel 09. 21-én láttam legkorábban, tavasszal pedig 04. 09-én legkésőbb. 18 év átlagában őszi megjelenésének középnapja 10. 12., 15 év átlagában a tavaszi távozás középnapja 03. 24. Ilyenkor a városi kertekben, parkokban, temetőkben, a szőlőskertekben, a vízfolyások melletti nádasokban, erdősávokban, halastavak gátjain, nádas-füzes részein, országutak menti bokrosokban is megfordul. A negyvenes évekig 20-50 is mutatkozott egy-egy évben, azóta egyre fogy, az utolsó évtizedben 5-15 között ingadozott egyedei száma.

153.        Léprigó                                Turdus viscivorus L.

Téli vendég 10. 18.-04. 01. között. Amíg az erdő öreg tölgyesei, a rajtuk élősködő sok sárga fagyönggyel megvoltak, minden évben jött, 10-20-as csapatokban is. Ősszel, télen csak az erdőn, tavaszi visszavándorlásakor azonban a vízfolyások melletti fűzesekben is találkoztam vele. 1950. és 1960. között négy évben, 1961.-1970. közt is négy évben, 1970-80 között 5 évben, 1980-86 között csak két évben mutatkozott. 1978., 1979., 1980., 1981., 1982., 1983., 1984. években teljesen kimaradt.

1957. 11. 06-án erdő melletti szőlőskertben 50-et, 1963. 11. 07-én, az erdőn szintén 50-et figyeltem meg, de 1970-től fogva csak 1-3-at, legtöbb 8 volt. 1985. 01. 19-én első ízben láttam a város belterületén, a Keleti temetőben. Ugyanitt 1985. 02. 26-án is megjelent.

154.        Fenyőrigó                                        Turdus pilaris L.

155.        Énekes rigó                Turdus philomelos Ch.L Brehm.

Legelőször 1965. 06. 17-én állapítottam meg egy pár fészkelését a hajdúszentgyörgyi erdőn, öreg tölgyesben, a Bodai erdő határárka közelében. Ez a pár azonban csak előőrse volt a fészkelőknek. Utána úgy eltűntek az énekes rigók, hogy 1966. 10. 16-tól 1970. 10. 13-ig egyetlen egyet sem láttam. A nagy átvonuló csapatoktól végképpen búcsút kellett venni, legfeljebb 10-20 jött évente.

1974-ben aztán tartósan megtelepült az énekesrigó erdőnkben. Fészkelő állománya:

A város belterületén többször hallottam már énekét (már 1939-ben is), március elején (6-án, 11-én, 13-án). Ez a dal azonban pontosan idáig jutottak el (mindig csak) alkonyatkor, rázendítettek dalukra. Másnapra azonban ezek a korai énekesek mindig eltűntek.

156.        Szőlőrigó                                        Turdus iliacus L.

157.        Örvös rigó                                Turdus torqatus L.

158.        Fekete rigó                                Turdus merula L.

Rendes fészkelő madarunk. Eredetileg csak az erdőn költött, de 1975-ben megtelepedett a Nyugati temetőben, majd 1980-tól a város beépített belterületén is. Azon kevés faj közé tartozik, amiknek gyarapodott az állománya az elmúlt fél évszázadban, Míg 1937-40 között az egész évben megfigyeltek száma csak 5-8 volt, addig - pl. 1971. 05. 15-én 18, 1974. 04. 27-én 29, 1975. 05. 11-én 34, 1975. 06. 15-én 48 példányt észleltem az erdőn. 1977. 06. 11-én 40 fekete hím mutatkozott ugyanott. 1979. 06. 09-én 32, 1981. 05. 30-án 21, 1982. 06. 06-án 23, 1983. 05. 28-án 35, 1985. 06. 14-én 26 énekelt. Mivel ilyen útjaimon az erdő harmadát, vagy legfeljebb felét jártam be, az erdőn fészkelők számát nyugodtan lehet 50-60 párra becsülni. Ehhez járul most már a városi állomány is.

A Nyugati temetőben, 1975-ben két pár biztosan költött, 1978-ban és 1979-ben ugyanitt 1-1 pár, 1980-ban megint 2 pár, mögötte, a Csordalegelő erdősávjában 1 pár, a Bocskay tér 4 sz. ház nagy kertjében 1 pár és a Fürdőkertben is 1 pár. 1981-ben, a Nyugati temetőben 1 pár és a városközpontban. A Petőfi utcán 1 pár fészkelt. 1982-ben, a Nyugati temetőben 1 pár, a Fürdőkertben 1 pár, a Bocskay tér déli oldalán levő kertekben 2 pár költött. 1983-ban már 13 párról tudtam, ezekből kettő a Temető téren telepített ligetben, 1 pár a Nyugati temetőben, 4 pár a Keleti temetőben, 1 pár a Fürdőkertben, 1 a Hajdúkerület utcán, 1 a Kálvin téren, 1 a Korpona utcán, 1 a Mátyás király körúton és 1 a Hadházi út-Jókai utca keresztezésében.

1984-ben 1 pár a Kálvin téren, 1 pár a Korpona utcán, 2 pár a Temető téri ligetben, 1 a Nyugati temetőben és 1 Kisböszörményben fészkelt. Ugyanebben az évben a hajdúszoboszlói út melletti bodzasűrűben, 5 km-re a várostól és kb. 8 km-re az erdőtől énekelt egy, 06. 03-án.

Az állomány kisebb része vált csak városi madárrá. Ezeknek módosultak a vonulási szokásaik. Míg 1932-1973 között, 41 év alatt mindössze 8 láttam áttelelő példányokat, 1978 óta minden esztendőben mutatkozik 2-3, 12. 01 és 02. hónapokban. Megemlítendőnek tartom, hogy 1980. 01. 16-án 3 rigófaj volt egyszerre jelen a Petőfi u. 23. sz. kertünkben, az etetőn és a szőlőlugasra kötözött fürtökön: szőlőrigó, fenyőrigó és fekete rigó.

Hosszú ideig elhúzódik a fészkelésük. Legkorábban 02. 25-én, legkésőbb július 12-én hallottam énekelni. 125 énekléses napból 46 esik májusra (több mint 1/3), 25 áprilisra, 28 júniusra, 10 júliusra. Találtam olyan fészkét, amelyben július 13-án még tojásain kotlott az anyamadár, de olyan családot is, ahol már 05. 23-án jól repültek az idei fiókák. Majdnem 4 hónapra terjed a költési és fiókanevelési időszak, de legtöbb mégis a május-júniusi szaporulat.

159.                Kövirigó                                Monticola saxatilis L.

1932-ben nyár végén, a Kálvin téri templom napsütötte nyugati falán, a toronyhoz vezető bejárat fölött láttam egy szép öreg hím példányt, amely a felső párkányon pár percre megült, majd ide-oda repdesett a fal mentén. (33) Négyen csodáltuk a hamarosan tovaszálló ritka vendéget.

160.                Hantmadár                                Oenathe oenanthe L.

Fél évszázada minden évben költött néhány pár az erdő irtásain. Onnét azonban 1944-ben eltűnt és azóta csak elvétve települ meg. Így 1962-ben, 1971-ben, 1979-ben, 1982-ben, 1983-ban, 1985-ben, 1986-ban, észleltem 1-1 pár költését

Tavasszal 03. 27.-én észleltem leghamarabb. Kilenc év átlaga szerint 04. 02-án érkezik. Korai elvonuló, Rendszeresen szeptember első harmadában elmegy. Tizenkét év átlagában távozásának középnapja 09. 09.

161.                Déli hantmadár                        Oenathe hispanica L.

162.                Cigány-csaláncsúcs                        Saxicola torquata L.

1983-ban a Zeleméri vasúti megállónál figyeltem meg költési időben egy párt, 1984-ben ugyanitt egy hímet.

163.                Rozsdás csaláncsúcs                        Saxicola rubetra L.

Tavasszal rendesen április végén jelenik meg - 14 év átlaga szerint 04. 27-én - és két-három hétig vonul. Volt nap - 1949. 04. 26-án, amikor százat is láttam. De más években is 20-40-re felment a száma. Ősszel augusztus végétől szeptember második harmadáig tartózkodik itt. Átlagszámítás szerint 08. 27-09. 17. közt. Legkorábbi adatom 04. 10. Bár októberben már országosan is csak kivételesen akad, én 10. 02-án, 10. 04-én, sőt 10. 10-én is észleltem már, más és más években.

1960. május 15-én egy pár mutatkozott a Kispródi hídnál, a Keleti Főcsatorna nyugatra lejtő töltésoldalán. A szomszéd vizenyős rétségek fészkelésére igen alkalmasak.

1986. 05. 26-án a Cégény úti kis víztároló töltésén vadászgatott egy pár és innen fél kilométerre, keletre még egy pár. Ez a hely is alkalmas költésére: töltésoldalak, halmok, vizenyős rétségek vannak a közelben. Fészkükre azonban nem sikerült ráakadnom.

164.                Kerti rozsdafarkú                Phoenicurus phoenicurus L.

Természetes odvakban 30 cm-től 6 méter magasságig találtuk fészkét. Igen jó eredménnyel telepítettük mesterséges fészekodvakban.

Csak 1939-ben az erdőn 33 pár 185 fiókát, a szőlőkben 11 pár 65 fiókát nevelt. 1939-től 1944-ig csak az erdőn 160 pár fészkelt odvainkban és 800 körüli fiókát nevelt fel. /38/. Bár általában 5-7 tojása van, három ízben észleltem nyolcas és egyszer tízes fészekalját.

Gaál Sándor által 136496 sz. gyűrűvel az erdei odútelepen, fióka korban gyűrűzött anyamadár kézre került először 1940. 05. 23-án ugyanott, mint kotló anyamadár, 358 nap múlva; másodszor 1941. 05. 22-én 722 nap elteltével ugyanott, mint kotló anyamadár.

1939. 05. 26-án a 138284 sz. gyűrűvel. Molnár Zoltán jelölt erdei odútelepünkön egy fiókát, amelyet 1943. 06. 02-án, mint kotló anyamadarat fogtunk le tojásairól, ugyanott, 1467 nap, vagyis 4 év 6 nap múlva. Ilyen kis madárnál pedig a 4 év tekintélyes kornak számít.

165.                Házi rozsdafarkú                Phoenicurus ochruros Gm.

Hangsúlyozom, hogy ezeken a helyeken nem fészkelt minden esztendőben, de ismételt költései előfordultak. Így a Petőfi u. 25 sz. alatt 1954-ben, 1959-ben, 1961-ben, 1962-ben, 1964-ben, 1965-ben, 1966-ban nevelt fiókákat. 1965-ben a fedett kapubejárat mennyezetéről lefüggő üvegburára rakott füsti fecske fészekben települt meg.

166.                Fülemüle        Luscinia megarhynchos Chr. L. Brehm.

Gyakori költőfaj, amelynek az utóbbi évtizedekben állománya is gyarapodott, élőhelyei is megsokasodtak. Fél évszázada csak az erdőn fészkelt kb. 50 pár és a legtöbb, amit egy napon énekelni hallottam: 1939. 05. 17.-én 30 példány volt. Az egész év alatt megfigyeltek száma 1937-ben 38, 1938-ban 74, 1939-ben 86 és 1940-ben 68 példány. Ezzel szemben 1951. 05. 01.-én 130-at olvastam meg egyetlen nap alatt az erdőn. Már 1950-ben 90 párra becsültem az erdőn fészkelők számát. 1971. 05. 15.-én 47 énekelt, 1974. 05. 05.-én 50, 1981. 05. 03.-án 37, 1983. 05. 01.-én 43, 1984. 05. 20-án 40, 1985. 05. 11.-én 32. Ez utóbbi -1971-től számított alkalmakkor, az erdőnek csak harmadát, negyedét jártam be, így nyugodtan tehető az egész erdőn fészkelő fülemülék száma 80-90 párra.

Ehhez az örvendetes szaporodáshoz járul, hogy a fülemüle kimozdult az erdőből és más ligetes bokros helyeken is megtelepedett. A temetőkben régen csak a tavaszi érkezése utáni napokban fordult meg egy-egy példány. 1974 óta rendszeresen költ 1-2 pár a nyugati temetőben, 1980 óta a Keleti temetőben is. A bagotai legelők erdősávjaiban, 1971-ben csak 1 párt, 1982-ben már 7 párt találtam. 1978-tól a város nyugati szélén, a Mezőgép vállalat kertjében is fészkel. A Temető térre telepített bokros ligetben 1981 óta észleltem 1-2 pár fészkelését. A Csordalegelő erdősávjában 1980 óta költ. 1981-ben a perzsétei legelő kerek erdejében, mindjárt a Vidiéri halastó mellett fészkelt egy pár, ugyanakkor a Keleti Főcsatorna erdősávjában, a 35-ös úttól északra 5 pár, a Pródi legelő erdősávjában 2 pár. 1983 óta találom az újfehértói országút menti kis erdőkben, 1984 óta a szoboszlói országút menti kis erdőkben.

Jelenlétét elsősorban éneke árulja el. Köztudomású, hogy az a legszebb madárhang. Áprilisi érkezésekor nyomban felhangzik, és májusban énekel mindig a legtöbb. Júniusban már csak félannyi, de még mindig tucatszámra. Júliusban már csak 1-2 szólal meg. Hallottam énekelni 07. 04., 07. 08., 07. 16., 07. 22. napjain. Augusztusban már alig találkozunk vele, és szeptemberben elmegy.

167.                Vörösbegy                                Erithacus rubecula L.

1938-ban, Bodától keletre a Szamárhegy közelében költött egy pár, a Hadházi országút erdők közötti nagy kanyarja mellett a másik. 1939-ben 1 pár a Peresen fészkelt. Ettől kezdve, 1973-ig még csak nem is láttam fészkelési időben az erdőn. 1973-ban újra fészkelt két pár, 1974-ben 4 pár, 1975-ben 2, 1976-ban 1, 1977-ben 3 pár, 1978-ban 4 pár, 1979-ben 4 pár, 1980-ban 10 pár, 1981-ben 11 pár, 1982-ben 10 pár, 1983-ban 12, 1984-ben 14 pár, 1985-ben és 1986-ban 8-8 pár.

Mi az oka ennek az örvendetes gyarapodásnak? Nem tudható. Az azonban bizonyos, hogy 50 éve sokkal kevésbé zaklatott és sokkal tömöttebb, dúsabb és bokrosabb volt az erdő, mint ma.

29 év átlagában 03. 23 az érkezési középnapja és 04. 10.-ig eltart az átvonulás. Ősszel pedig (átlagszámítás szerint) 09. 19 és 10. 23. közt vonul át. Mindig októberben van a legtöbb. 1937-40 között 10. hóban 10-40 közti egyedet olvastunk meg, az utolsó évtizedben csak 3-5-öt.

Áttelelő mostanában több van, mint régen. 1934-1975 közötti 31 évben csak tíz esztendőben figyeltem meg 12 és 01 hóban, 1975-85 közt pedig kilenc évben. Én a november után mutatkozókat is az áttelelők közzé sorozom, mert ilyenkor 1, vagy legfeljebb 2 madár szokott megjelenni és hetekig, néha egy hónapnál tovább is lehet látni ugyanazon a helyen. Áttelelők a februáriak is, mert sorozatosan megfigyeltem, hogy a februári madár eltűnése után csak egy hónap múlva tűnik fel a következő. Így 1938-ban 02. 13.-27. közt Bocskay tér 3 sz. a. kertünkben tartózkodott egy vörösbegy és utána 03. 27.-én jelent meg az első tavaszi példány. 1941-ben ugyanígy 02. 11. - 17. közt láttam egyet, a következőt pedig 03. 28-án. Vagy 1979-ben 01. 07-02. 15 között sokszor surrant be egy a Petőfi u. 23. sz. kertünkbe, az első tavaszi azonban csak 03. 24.-én tűnt fel.

168.                Réti tücsökmadár                        Locustella naevia Bood.

169.                Berki tücsökmadár                Locustella fluviatilis Wolf.

170.                Nádi tücsökmadár                Locustella luscinioides Savi.

171.                Fülemülesitke        Lusciniola melanopogon Temm.

A szomszédos Virágoskúti halastavon Dr. Kovács Gábor már megállapította az előfordulását fészkelési időben./17/

172.                Nádirigó                        Acrocephalus arundinaceus L.

Rendszeres fészkelő a határ összes nádasainál. Minthogy a nádasok részint a Keleti Főcsatorna megépítése, részint a megemelkedett talajvízállás miatt megszaporodtak a határban, a nádirigók állománya megnőtt. Különösen alkalmas számára a Keleti Főcsatorna vízszalagját mindkét oldalról határoló, pár méter széles nádszegély. 1970 májusában, a Kispródi hídtól délre, 800 méteres szakaszon 23 karicsált, vagyis 34 méterenként egy. Ha csak 50 méterenként számítunk egy fészkelő párt, az húsz pár egy kilométerre és mivel a Főcsatornának 9 kilométeres szakasza esik határunkra, csak itt 180 párra becsülhető a költőállomány. Fészkel azonban több tucat a Hortobágy folyó menti nádasokban, a Bagota szélén, a Kispródi nádasokban, a Vidiéri halastónál. Minden évben van néhány pár a Kaján tó szélén, a Brassó ér nádasaiban, a Cégény út menti kis tárolónál is. 1979 óta évente 10-15 pár fészkelését észleljük a Hajdúdorogi út menti régi vályogvető és téglagyári gödrök nádasaiban. 1985-ben a csónakázó tó nádasaiban, sőt a város csapadék és szennyvízét szállító kanális nádszegélyében is találtam.

173.                Cserregő nádiposzáta Acrocephalus scirpaceus Herm.

174.                Énekes nádiposzáta                Acrocephalus palustris Bechst.

175.                Foltos nádiposzáta                Acrocephalus Scoenobaenus L.

A Kispródi tároló megépítése után terjedt el határunkon. 1972 óta találtam itten, valamint Pródon, a Kaján tónál és a Kerekréten, 1974 óta a Vidiéri halastavon, 1979 óra a téglagyári gödröknél, 1980-tól a Perzsétei legelő vizesárkainál, 1982-től a Bagotán, 1983-tól a Tócó völgyében, a Zeleméren, 1985-től a Vidiér felső folyásánál és a Cégény úti kis tárolónál.

176.                Kerti geze                        Hippolais icterina Vieill.

Az második felében eddig csak egyetlen egyszer figyeltem meg: 1974. 07. 27.-én egyet az erdőn, fészkelésre nagyon alkalmas helyen. Nincs kizárva, hogy esetenként megtelepül, de erről eddig nem tudtam meggyőződni.

177.                Barátkaposzáta                        Sylvia atricapilla L.

Örvendetes ennek a fajnak a térhódítása! A fülemüle és énekesrigó után ez a harmadik legszebb hangú madarunk és három hónapon át énekel. Áprilisban kezdi, és július végével fejezi be. Én július 25-én hallottam utoljára énekét. 1985. 07. 12.-én még 20 hím énekelt az erdőn. Még július 10.-én is találtam tojásait.

Áttelelését kétszer tapasztaltam. 1981-ben 01. 25.-26., 02. 18.-22. napjain járt egy hím, Petőfi u. 23 sz. kertünkben az etetőre, főleg a szőlőt csipegette. (49).

178.                Karvalyposzáta                        Sylvia nisoria Bechst.

179.                Mezei poszáta                        Sylvia communis Lath.

Rendes fészkelő faj, elsősorban az erdő szélén és irtásain de szőlőskeretben, nagyobb tanyák sövénykerítéseiben a bagotai, pródi és perzsétei erdőkben a Hajdúszoboszlói országút menti kis erdőkben, a Brassó ér felső folyásánál, a Tócó eredeténél, a Keleti és Nyugati temetőkben, a régi katolikus temetőben is megtelepszik. 40-50 pár fészkel ezeken a helyeken. Az erdőn egy nap alatt 9-15 hímnek is lehet hallani az énekét.

180.                Kis poszáta                                        Sylvia curruca L.

Tavaszi érkezésének középnapja (37 év adatai alapján) 04. 15. Legkorábban 04. 05.-én láttam. Ősszel 09. 20-án észleltem utoljára. Áttelelését az 1977/78-as télen tapasztaltam. 1977. 12. 02-án Petőfi u. 23. sz. kertünkben jelent meg egy, majd 1978. 01. 27., 01. 28., 01. 30-án, 02. 01-én, 02. 07., 02. 08., 02. 15. és 02. 19. napjain is. Szőlővel etettük, amit szívesen elfogadott.

181.                Fitiszfüzike                        Phylloscopus trochilus L.

182.                Csilpcsalp-füzike                Phylloscopus collybita Vieill.

Tavaszi érkezésének középnapja (24 év átlagában) 03. 30. az őszi távozásáé 10. 14.

183.                Sisegő füzike                        Phylloscopus sibilatrix Bechst.

Fél évszázada évről évre költött az erdőn 5-7 pár, kevesebb a fitisznél, de több a csilp-csalpnál. 1948 óta fészkelése szórványos. 1948, 1959, 1963, 1968, 1971, 1981 évben 1-1 pár; 1967-ben 3, 1974-ben 3, 1975-ben 2, 1979-ben 3, 1980-ban két pár költött.

Átvonulóként régen is a legritkább volt a füzikék között. Tavaszi árvonulása 04. 14.-05. 11. közé, őszi 08. 18.-09. 23. közé esett. Ilyenkor a városi kertekben, a temetőkben, a vízfolyások menti fákon, országutak fasoraiban, legelők szélén facsoportokban is mutatkozott.

Ez a faj csak ritkán dalol ősszel. 08. 21-én, 09. 04-én és 09. 08-án hallottam énekét.

184.                Sárgafejű királyka                        Regulus regulus L.

Őszi, tavaszi átvonuló, némely évben télen is mutatkozik. Legkorábban 1936. 08. 17-én láttam, ez azonban egyedülálló kivétel. Szeptember 17-től, november 23-ig vonul át ősszel. 1952 óta azonban csak 1958, 1967, 1980 években volt több hétig tartó őszi vonulása, egyébként csak egyetlen napon mutatkozott. 1961-64 közt egy sem, 1968-1973 közt egy sem (tavasszal sem) és hiányzott 1975, 1977, 1979, 1982, 1984 évben is. 1934. 12. 14.-én láttam. 1938-ban és 1939-ben egész novemberben, egész decemberben itt voltak. 1955-ben 12. 01-07 közt, 1958-ban 12. 17-26 közt, 1959-ben 12. 15-én, azóta nincs decemberi adatom.

185.                Tüzesfejű királyka                Regulus ignicapillus Temm.

186.                Szürke légykapó                        Muscicapa striata Pall.

Szőlőnkben, 1958-ban tapasztaltam kétszeri költését. 07. 26-án még két kis fiókája volt egy öreg almafa vízszintesen kinyúló ágára épített fészkében.

187.                Kormos légykapó                Ficedula hypoleuca Pall.

Mindkét színváltozatú, tehát fekete és barna tollú hímje megfigyelhető. Tartózkodási helyei: a város belterülete, a temetők, szőlőskertek, az erdő a szántók, legelők, országutak fasorai, facsoportjai, a vízfolyások menti fás-bokros részek.

188.                Örvös légykapó                Ficedula albicollis Temm.

Két alkalommal észleltem az erdőn öreg hímet, olyan időpontban, amikor a tojó madár már kotlani szokott. Először 1941. május 22-én öreg tölgyesben, egy harkályvágta odúból repült ki. Másodszor 1983. május 28-án, vastag akácosban, a vágásteret elzáró sorompón üldögélt. Mindkétszer többször felkerestem utána a helyet, de a madarat nem tudta ismét felfedezni.

189.                Kis légykapó                                Ficedula parva Bechst.

1980. 09. 11-én egy példánya a vasútállomás előtti parkban.

190.                Erdei szürkebegy                        Prunella modularis L.

1965. 04. 05-én a Keleti Főcsatorna töltésén, a Pródi és Kispródi csatornahidak közti kb. 2,5 km-es szakaszon hatot figyeltem meg egyesével. Egy közülük még énekelt is. Ez volt a legtöbb, amit egy nap alatt láttam.

191.                Réti pityer                                Anthus pratensis L.

192.                Parlagi pityer                                Anthus campestris L.

Igen ritka fészkelő. 1954. 07. 11-én egy párt találtam a Bagotán, a Hortobágy folyó töltésén.

1958. májusában a Kispródi csatornahíd közelében tartózkodott kettő. 1969. 06. 29-én a Kispródi tároló északnyugati töltésén került elém egy, amelynek viselkedése fészkelésre utalt. 1972. 06. 17-én a perzsétei legelő bekötő útja mellett mutatkozott egy, szintén fészkelésre alkalmas helyen.

Ennyi az összes helyi adatom erről a fajról.

193.                Erdei pityer                                Anthus trivialis L.

Ötven éve erdőnkben - a citromsármány és erdei pinty mellett - igen jellemző madár volt az erdei pityer. Akkor ebből a fajból 50-60 pár költött minden évben. A hatvanas évek elején már csak 20 párnyi. Ma legfeljebb 15 pár fészkel az erdő irtásai közelében.

Augusztus végén legtöbb elhagyta az erdőt és szántókon, legelőkön, temetőkben kereste táplálékát. Ilyenkor a város belterülete felett is gyakran szálltak át magános példányok, élénk szittenéssel.

194.                Rozsdástorkú pityer                        Anthus cervinus Pall.

195.                Barázdabillegető                                Motacilla alba L.

A város belterületének és határának valamennyi élőhelyén költött még negyven éve is. Az erdőn akkor még gondosan kiásták a földből a kivágott fák tuskóját, és ami a városnak jutott belőle, azt hatalmas kazlakba rakták az első őrház közelében, a Tuskó nyiladékon. Ezekben - a falusi templom nagyságát elérő tuskó kazlakban minden évben fészkelt. De az erdő irtásain, a kis ölfa- és gallyrakásokban is megtelepült. Az erdőőri lakásoknál is talált alkalmas üreget magának. Ugyanígy valamennyi szőlőskertben költött vályog- és téglarakásokban, pajták zugaiban. A tanyavilágban - főleg ahol vizenyősök akadtak a közelben - rendszeresen fészket rakott az épületekben. A legelőkön is ott élt, a hidak, sőt a csordakút téglafalának üregeiben is elhelyezte fészkét. A vízfolyások menti réteknél, füzeseknél is költött. A város központjában is, nagyobb kertek farakásaiban, de a temetőknél is élt. 50 párnyi lehetett az állománya.

196.                Hegyi billegető                Motacilla cinerea Tunst.

197.                Sárga billegető                        Motacilla flava L.

Mindig sokkal ritkább volt a barázdabillegetőnél és csakis a vizenyős réteken élt. Elsősorban a Rét kanálisai mentén, a Pródon, a Bagotán, a Kispród, Bakóhát rétjein, a Telekföld vizenyőseiben. Újabban a Kispródi tároló, a Vidiéri halastó és a Cégény út melletti kis tároló közelében is él. Megtaláltam a Tócó völgyében is. 15 párnyi költhet évente.

198.                Csonttollú                        Bombycilla garrulus L.