Egyéb neve: rézorrú rigó - a hímje.
(Turdus merula L.)
Leirás. A hímje tiszta fekete; szeme finom aranysárga szegéssel; csőre aranysárga; lába feketés. A tojó barnafekete, álla fehéres, melle szennyes, homályos foltokkal; csőre barna, lába is ily színű. A hím a szép feketeséget csak harmadik életévében kapja meg. Fészkét bokrok és fák sűrűségébe és jól elrejtve rakja, legfőképpen mohából, finom ágacskákból, zuzmókból, belől pedig földdel elegyes mohával kitapasztja, aztán szőrökkel kibéleli. A fészek erős építmény. Fészekalja négy, ritkán hat tojás, mely halaványan zöldes, halavány rozsdás és ibolyás szeplőzettel,
Élete módja. Nagyon eleven, kedves madár, az erdőszélek bokrainak és a tisztásoknak igazi ékessége, mely alkonyat beköszöntése előtt más rigófélékkel kiszáll a tisztásra és ugrálva, tippegetve, lépkedve és szedegetve gyönyörködteti az ember szemét. Buzgón szedi a földigilisztát és minden kártékony bogárságot. Aztán felkap bokor tetejére, fák kiálló ágaira és messze hallható, tiszta hangon hallatja énekét, mely andalítóan hat az emberre. Őszkor bogyókra is rájár, néha a gyümölcsre is, de óvatos madár létére, könnyen elzavarható. Szóval, hasznos madár s a táj ékessége tollával, szavával.
Ezt a fajt szedik ki leginkább fészkéből, felnevelik és a hímeket jó áron adogatják el, mert szépen tanulja meg még a sípláda után is a dalt; de mert könnyen tanul, bizony a legszebb nótába is belérecscsent egy kis taliganyikorgással. Ám ez is kedves, mert nagyon mulattató. Messze külföldön a fekete rigó városi madárrá nevelkedett; ott, a hol jószívű emberek télen át enyhítik nyomorát, rendesen adogatva neki egy kis lisztesférget, vagdalt húst és szárított hangyatojást. Ilyen helyeken még a vadszőlővel befuttatott ablak közelébe is építi fészkét. Télire el sem vándorol!
Bezzeg nálunk! Miért is neveljük ivadékunkat úgy, hogy rigót látva kőhöz kap!
