Előszó

A következő történetet nem én találtam ki; népmeseként számos változata közszájon forog azok körében, akik logikával vagy általában az emberi gondolkodás természetével foglalkoznak.

Kötél általi halálra ítélnek egy rabot, aki a végrehajtást a börtönben várja. A börtön igazgatója a következő parancsot adja a hóhérnak: az ítéletet a jövő héten kell végrehajtani, hétfőtől vasárnapig, de csak akkor, amikor reggel a rab még nem tudja, hogy az ítéletre aznap kerül sor.

A rab gondolkodik a cellájában, van ideje. Biztos, hogy vasárnap nem akaszthatnak, gondolja: mert az volna az utolsó lehetőség, tehát reggel már tudnám, hogy a hóhér csak aznap jöhet, így nem teljesülne a parancs. Igen ám, de emiatt szombaton sem akaszthatnak, mert ha a vasárnap kiesik, szombat lesz az utolsó lehetőség, és ezt megint csak tudnám már reggel. Ezután hasonló módon nem jó a péntek sem, és így tovább egész hétfőig. Így tehát a parancsot képtelenség teljesíteni.

Hurrá, gondolja a rab, elmarad az akasztás!

Ezek után szerdán (vagy bármelyik másik napon) megérkezik érte a hóhér. Ő az előző gondolatmenettel valóban nem várta, hogy ez épp aznap megtörténik; tehát a parancs teljesült.

Aki pontosan tudja, mi volt a hiba a rab gondolatmenetében, annak talán nem is érdemes elolvasnia ezt a könyvet.

*****

Einstein háza előtt álltunk Princetonban egy amerikai kollégával. Nem sokkal előbb érkeztem a városba, hogy aztán valamivel több, mint egy évet töltsek ott, és némi meglepetésemre maga a ház nem gyakorolt rám olyan lélekmelegítő hatást, amit tőle minden fizikus elvárhatna. Valószínűleg túl sok új benyomás ért azokban a napokban, meg aztán képen láttam már; különben persze teljesen átlagos kertvárosi ház volt, fehér deszkapaneljei kedélyesen csillogtak a napsütésben, és előkertjének nem tudom milyen, de legalább féltucat különböző színű bokrai ugyanannyi-féle májusi illatot árasztottak.

- Többek szerint - mondta a kolléga -, Einstein volt az utolsó tizenkilencedik századi fizikus. Élete végéig úgy vélte, valami baj van a kvantummechanikával...

- Miért, nincs? - kérdeztem óvatos vigyorral, amitől szándékom szerint nem lehetett megállapítani, komolyan gondolom-e. Más felségterületén az ember legyen udvarias.

- Miért, van? - kérdezett vissza ő.

Szerencsére az amerikai középosztály még saját felségterületén is nagyon udvarias, így aztán sikerült a témát gyorsan asztal alá söpörnünk néhány semmitmondó megjegyzéssel. Nem mintha általában nem szívesen vitatkoznék róla - kedvenc témáim egyike -, csak nem az utcán és nem olyan helyzetben, amikor bármiről öt percnél tovább beszélgetni tapintatlanság. A kvantummechanikáról annyi felületes szöveg hallható és olvasható lépten-nyomon, hogy ezek számát gyarapítani szerintem környezetszennyezésnek számít.

Talán ott Einstein háza előtt gondoltam rá először, legalábbis tudat alatt, hogy az érdeklődő laikusok megérdemelnének egy ködösítéstől mentes összefoglalót a kvantummechanika szemléleti tanulságairól. Amerikában egy ilyen vállalkozás valószínűleg már reménytelen volna: tucatnyi sikerkönyv terjeszt olyan, különben is divatos elképzeléseket, hogy a modern fizika megingatta a valóság megérthetőségébe vetett "naiv" bizalmat, hogy a kvantummechanika "valahol" ugyanazt mondja, mint a távol-keleti miszticizmus, hogy legfőbb tanulságaként leszűrhetjük: semmi sem valóságos, ami annak látszik...

Nem állítom, hogy a kvantummechanika szemléleti alapjait könnyű megérteni. Azt meg pláne nem, hogy a következőkben sikerül majd őket olyan könnyen érthetően megfogalmaznom, ahogy ideális lenne. De az nem igaz, hogy a kvantummechanika és az általa sugallt világkép a maga természete szerint zavaros és irracionális. Természetesen fel lehet fogni zavaros és irracionális módon, mint bármi mást - na jó, ezt talán könnyebben, mint mondjuk az Ohm-törvényt, mert annál tényleg bonyolultabb. De épp ezért (remélem) gondolatilag izgalmasabb is mindazoknak, akik szeretik a valóságot minél jobban megismerni maguk körül. Bizonyos szempontból a kvantummechanika olyan, mint a ló meg a számítógép: róluk mondják a profi lovasok és a profi programozók, hogy ha nem azt csinálják, amire a gazdájuk számít, akkor mindig a gazdában van a hiba. Ők (mármint a ló, a gép, meg általában a Természet) minden helyzetben a maguk egészséges logikáját követik, és az már az ember dolga, hogy ezt a logikát kellően megértse.




Kezdőlap Előre