Az odor-vári Hajnóczy-barlangot olyan alföldi gyerekek fedezték fel, akik azelőtt talán még barlangot sem láttak. A tiszaföldvári Hajnóczy Gimnázium tanulói ugyanis évek óta tábort vertek az Odor-vár tövében, s ismerkedtek a környék növény- és állatvilágával, régészkedtek, forrásokat figyeltek, s ellátogattak a hegy oldalában nyíló, már régóta ismert Odor-vári-cseppkőbarlangba. Az addig 180 m hosszúságban ismert rendszert a diákoknak sikerült 30-35 m-rel növelni. Ez a siker arra ösztönözte a tábor vezetőit, hogy önálló barlangkutató csoportot is létrehozzanak, amely 1971-ben már a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak is tagja lett. Még ez évben a véletlen is közrejátszott a későbbi Hajnóczy-barlang fölfedezésében, mint azt a kutatások vezetője, Varga Csaba az alábbiakban közölte: "Táborozás előtt néhány nappal vezető nélkül maradt a barlangkutató csoport, így a diákok nem dolgozhattak az Odor-vári-cseppkőbarlangban. Ekkor került sor a korábbi terepbejárások során felfedezett egyik "rókalyuk" bontására." Az eltűnő karbidlámpa nyomába indult felfedezőknek a bejárati szűkületet sikerült annyira kibontani, hogy 1971. július 25-én behatolhattak a Niagara cseppkőzuhatagán keresztül a Táncteremig, majd a Csodák-terméig. A nagy mennyiségű kőtörmelék kitermelését már 1973-ban elkezdték, de a bontási hely a következő táborra beomlott. Újra kellett mindent kezdeni, s ekkor jöttek rá, hogy egy, a magasabb szintről jövő omladékon kell magukat átpréselni. Tehát most már sürgősen beácsolták a kiásott járatot. A munka sürgősségét igazolta, hogy a következő nap már nagy mennyiségű kőtörmelék hullt a friss ácsolatra, de a kutatóvágat ép maradt. Amikorra átrágták magukat a törmeléken, tágas teremben nézhettek körül, a cseppkőlefolyáson vágott szűk nyíláson keresztül. Kelet felé meredek cseppköves lejtő vezetett, a Galéria. Legmagasabb pontján medvecsontokat találtak, s miközben a rejtélyes maradványok eredetét keresték, egyik társuk, Ádám András eltűnt egy labirintusban, majd meglepődve vette tudomásul, hogy hirtelen mindenhol átvilágíthatatlan sötétség veszi körül. Felfedezte a barlang legmagasabb pontján fekvő, a felszínhez igen közeli Óriás-termet. Megoldódott tehát a "medvekérdés". A magasabb helyzetű, felszín közeli járatokból mosódott be az állat, amely egykor valószínűleg a felszínnel volt kapcsolatban.

A tiszaföldvári gimnazisták 1974. évi XII. Odorvári Kutató Táborának az utolsó napján sikerült kideríteni az erős huzat okát. Mindeddig ugyanis a Galéria és az Óriás-terem felfedezése ezt a kérdést nem oldotta meg. A Galériával ellenkező irányban, nyugat felé, egy szűkületen keresztül bejutottak a barlang legújabb részébe. Az 1974. évi tábort úgy kellett otthagyniuk, hogy előttük volt az ismeretlen folytatás, de azt idő és felszerelés hiányában nem ismerhették meg. A következő évi tábor alkalmával természetesen már bejárták a nagy aknát, amelynek aljáról hatalmas méretű, 50 m hosszú és 26 m széles, alacsony termet tártak fel. A vizes, cuppogó agyagról, valamint a cseppkövekről folydogáló, majd kis medencében összegyűlő vízről az ódon hangzású Tsitsogónak keresztelték el. Még mindig nem értek a barlang végére. A Tsitsogó és a nagy akna találkozásánál egymásba nyíló, 38 m mély kürtőrendszerbe ereszkedhettek le. Ezáltal a barlangban feltárt legnagyobb szintkülönbség már 98,8 m-t ért el. A későbbiekben bejárták a nehezebben hozzáférhető ágakat, felmérték a barlangot, kitágították a szűkületeket, vaslétrákat szereltek be, s széles körű tudományos adatgyűjtéshez kezdtek. 1977-ben a Lenini Komszomolról elnevezett nagy akna alján nyíló, ún. Munkásmozgalmi kürtősorozatokat bontották, valamint egyre mélyebbre hatoltak a Grand Kanyon aljáról induló, elhagyott patakmederben, a Hufi-(Hufnágel Pisti-)kürtőben. 1978-ban a már megkezdett kürtősorozat bontásakor úgy tűnt, hogy sikerült a továbbjutás, mert kilencnapi munka árán megnyílt egy szűk járat, amelyből függőleges repedésbe tudtak leereszkedni. Mint kiderült, ez a repedés abba a járatba vezetett, amelynek végén előzőleg már meghatározták a barlang legmélyebb pontját. Az elkeserítő eredmény ellenére keresték az újabb bontási pontokat - meteorológiai mérésekkel. Miklós Gábor és Városi József már korábban részletes, számítógépes feldolgozású klímaméréseket végeztek, s ezek alapján megállapították, hogy a Galéria környékén nyíló ún. Hír-lik erősen szellőztet a barlang felé. Bár már korábban, 1974-ben is próbálkoztak itt a továbbjutással, de a akkori kísérlet majdnem balul végződött. Legvékonyabb társuk akkor annyira beszorult, hogy csak hosszú ideig tartó munkával sikerült kiszabadítani. Ennek elkerülésére 1979-ben elkezdték faragni, tágítani a szálbanálló sziklát. Háromnapi kemény munkával sikerült járhatóvá tenni a szűkületet, s abba 1979. július 19-én leereszkedhettek. A szűk, meredek és omladékos járat végén kanyargó, vízjárta folyosóra akadtak, amely teremben végződik. Az újonnan feltárt járat hosszúsága 180 m, mélysége a szűkülettől 56 m. Az évek óta kéthetes nyári táborok alkalmával végzett kutatások során a teljesen ismeretlen barlangból 1979 végére az 1135 m hosszú és 117 m mély Hajnóczy-barlangot tárták fel a diákok.

171
Az odor-vári Hajnóczy-barlang alaprajza
1 = Tsitsogó-terem; 2 = Kürtő-sorozat; 3 = Komszomol-terem; 4 = Szojuz-Apolló-terem; 5 = Hufi-kürtő; 6 = Grand Kanyon; 7 = Labirintus; 8 = Galéria; 9 = Óriás-terem; 10 = Leyla-terem; 11 = Lapos-terem; 12 = Nagy-terem; 13 = Orgona-terem; 14 = Depó; 15 = Rom-terem; 16 = Háztető; 17 = Niagara; 18 = Tánc-terem; 19 = Csodák-terme; 20 = Alsó Füstös-terem; 21 = Felső Füstös-terem

A barlang az Odor-vár csúcsától 140 m-re, 460 m tszf. magasságban, jelentéktelen kis bejárattal nyílik. A bezárókőzet a környéken általánosan elterjedt, sötétszürke színű, szaruköves és szarukő nélküli ladini mészkő. Az idősebb ladini agyagpala és homokkő, amely a felszínen befedi a fiatalabb mészkövet, a barlangban csak mint törmelék fordul elő. A fedettség korábban nagyobb mérvű lehetett, mert a pala törmelékkúpok a barlangban ott helyezkednek el, ahol a felszínen ma már nem találhatók meg.

Annak ellenére, hogy a barlang teljesen zárt volt, számos ősmaradványt sikerült feltárni a barlang üledékéből. Kiderült, hogy a Hajnóczy-barlang igen idős, mert a Galéria végén talált medve a kihalt középső-pleisztocén Ursus deningeri fajhoz tartozik. Ugyanitt Kordos Lászlónak sikerült kimutatnia a hasonló korú Mimomys savini nevű pocokfajt is, számos más állat kíséretében. Ilyen idős barlangi kitöltést a Bükkből mindössze három helyről, a Tar-kői-kőfülkéből, az Uppony 1. sz. kőfülkéből és Kövesváradról ismertünk. Mindezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a Bükk jégkori fejlődéstörténetében nem számolhatunk az egyszerű kiemelkedéssel s a bevágódó patakmedrekhez alkalmazkodó barlangszintek kialakulásával.

A Hajnóczy-barlang morfológiailag alapvetően két párhuzamos részre osztható. Az egyik a bejárattól a Nagy-teremig, a másik a Tsitsogótól az Óriás-teremig tart. A két hatalmas ágat jelenleg a Leila-szűkület köti össze. A bejárat labirintusos szerkezetű, törések mentén alakult ki, és teremrendszerbe vezet. A Nagy-teremhez leggyorsabban a keskeny sziklagerinc, a Háztető érintésével, a Rom-termen és a Depón át juthatunk, de ugyanide érünk, ha a Háztető előtt leereszkedünk a Niagara cseppkőfalán, majd végigkúszunk a Lapos-termen. A bejárat körüli labirintus félreeső járatrendszerei a Füstös-termek, amelyek nevüket a falaikon képződött fekete színű, füstszerű anyagról kapták. A Nagy-terem 48 m hosszú és 14 m széles, magassága 5-8 m.

A Nagy-teremből a Leila-ág szűkületén át jutunk el a barlang másik nagy morfológiai egységéhez, a hatalmas törésvonal mentén feltárt Tsitsogó-Óriás-terem által határolt barlangszakaszhoz. A bejáratot elzáró törmeléklejtő áttörésétől fölfelé haladva kezdődik a cseppkövekben rendkívül gazdag Galéria, amely 70 m hosszú, 1-8 m széles, s magassága 4-13 m. A Galéria cseppkőgazdagságát az okozza, hogy a mennyezetét függőlegesen álló mészkőlapok alkotják, amelyek mentén állandóan csepegett a mésztartalmú víz. A Galéria keleti végéből, beomlott több tonnás sziklatömbök között lehet feljutni a 63 m hosszú, 14 m magas és 16 m széles Óriás-terembe. Mennyezetéről több helyen gyökerek lógnak alá. Jelenleg ez a terem a barlang legszárazabb része, de a múltban nem lehetett így, mert hatalmas, ma száraz cseppkőképződmények díszítik. A barlang további részeihez ismét a Leila-ág torkolatából indulunk el, de most a Galériával ellenkező irányba. Innen a Kriptán, a Golgotán és a barlang legszűkebb átjáróján, a Satun keresztül érjük el a Labirintust, ami feltételezhetően egy egykori, fölötte vezető járat beomlásából keletkezett sziklatömbök halmaza. A Labirintusból kikerülve tárul elénk a meredek falakkal határolt, néhol 13-15 m magas, 42 m hosszú Grand Kanyon. Varga Csaba vizsgálatai szerint ez a barlangszakasz az előzőektől teljesen eltérő arculatú. A meredek oldalfalakon kanellurák találhatók, s cseppkőkéreg szinte sehol sincs. Különböző magasságokban korábbi kitöltésekből származó, breccsásodott kéregmaradványok jelzik a korábbi talpszintet. A Grand Kanyon közepén egy törmeléklejtőn kell fölmennünk, majd elhaladunk a mélybe vivő és elhagyott patakmedret alkotó Hufi-kürtő mellett. Tovább nemsokára elérjük a nagy szakadékot, ahol balra fölfelé a Szojuz-Apolló-ág indul, lefelé pedig a Komszomol-terem aknája tátong. A Komszomol-terem aljára vaslétrán mehetünk le, miközben megcsodálhatjuk a cseppkőfalból a lezúduló víz által kivájt különleges képződményeket, a Lófogakat. A Komszomol alján, északnyugati irányban fekszik a barlang legnagyobb alapterületű terme, a Tsitsogó. Északkeleti végében nyílik a 35 m mély, 77 m hosszú kürtősorozat, melynek felső szakasza két párhuzamos járatból áll. Az egyik csak hágcsóval járható, de a másikban a kipreparálódott szaruköveken biztosítás mellett lemászhatunk. A két járat 19 m után egyesül, majd közel tízméteres hágcsózással juthatunk egy álfenékre. Itt kissé kiszélesedik a kürtő, s egy oldalrepedésen keresztül érjük el a Komszomol-teremből 1978 nyarán feltárt kürtőt, vagyis a barlang 117 m mélyen fekvő végpontját.

A Hajnóczy-barlang klímáját Miklós Gábor és Városi József három éven át, 1975-1977 nyarán vizsgálták. A rendkívül körültekintő és a további járatok feltárása érdekében végzett vizsgálati adatokat számítógép segítségével s az ún. csúsztatásos korrelációszámítás módszerével dolgozták fel. A barlang meteorológiai sajátosságairól Miklós Gábor 1978-ban a Karszt és Barlang című folyóiratban számolt be. A barlangi léghőmérséklet 8,5-10,5°C között változik, átlagértéke 9,1°C. A barlang statodinamikus, mert nyáron az egyetlen kijárat teljes keresztmetszetén át áramlik a szabadba a barlangi levegő. A mérések alapján a barlang relatív páratartalmának átlagértéke 98%. A további járatok feltárási pontjainak kijelölésénél legfontosabb a huzatviszonyok tisztázása lett. A barlangi légáramsebességi értékek 5-25 cm/s között, illetve a kijárati szakaszban 20-40 cm/s között voltak. A légáramlökések elérik az 50 cm/s sebességet is. A sebesség szoros összefüggésben van a felszíni és barlangi hőmérséklet-különbséggel. A felszíni hőmérséklet változását már 30 perccel később követte a barlangi légáramlás sebességének változása. A légáramlásmérésekből kiderült, hogy a barlangba két irányból érkezik jelentősebb mennyiségű levegőutánpótlás. Az egyik a Grand Kanyon térsége, a másik a Galéria környéke. Ez utóbbi ponton valóban sikerült is a barlangjáratot felfedezni.

1978-tól kezdődően a tiszafüredi gimnázium fizikatanára, Németh Gyula a debreceni ATOMKI segítségével radonméréseket végez a barlangban. A módszer azon alapszik, hogy mérik a talajból kipárolgó 222Rn-gáz aktivitását. Az uránium bomlási sorában a radon 3,8 napos felezési ideje elégséges ahhoz, hogy akár 100 m mélységből is feljusson a talajfelszínre. A radon mozgását a kőzetekben és a talajban számos tényező befolyásolja. Ilyen például a közeg anyagi minősége, nedvességtartalma, repedezettsége, a felszíni léghőmérséklet stb. Miután a felszíni radonméréseket sok tényező befolyásolja, ezek kiszűrésére igen alkalmasak a barlangok, különösen a Hajnóczy, mert itt a földtani viszonyokat és a klimatikus változásokat a megelőző vizsgálatok már jól feltárták. A radonméréseket úgy végzik, hogy a vizsgálandó helyekre a érzékeny, szilárd nyomdetektorokat helyeznek meghatározott időtartamra. A mérés végeztével a detektorokat maratják, s így azon néhány mikrométer átmérőjű nyomok tűnnek elő, az alfa-részecskék becsapódási helyei. A barlangi talajgáz aktivitásának vizsgálata szerint a maximumot júliusban, a minimumot a téli-tavaszi hónapokban észlelték. A levegő alfa-aktivitásának értéke mindenhol magasabb volt, mint a talajgázé, de nagyságának kialakításában lényeges szerepet játszott a levegő hőmérséklete és a légmozgások is. A pillanatnyilag kísérletképpen végzett cseppkő alfa-aktivitás-mérések azzal kecsegtetnek, hogy a jövőben e módszerrel mérni lehet a cseppkövek növekedési ütemét. A radonmérésekkel párhuzamosan vizsgálják a víz és levegő gáztartalmát is. A CO2-tartalom a barlangi vizekben 0,03 és 1,55%, a levegőben pedig 0,13 és 0,06% között mozgott.