- Premier a színházban -
Divat a krisztiánizmus reneszánszáról írni és dikciózni. Sok szerencsével szolgálta ezt a darabot egy lengyel katolikus író, Sienkiewitz Henrik, akinek a "Quo vadis" c. klerikális ízű, de pompás és hatalmas hangulatokat keltő regényét ismeri Nagyváradon csaknem minden intelligens - zsidó ember. A "Quo vadis" nagy sikere egy német írót ahhoz a hasznos közgazdasági ötlethez juttatott, hogy darabot csináljon arról az érdekes korról, melyet Sienkiewitz regénye fest. Nem a "Quo vadis"-t dramatizálta - bár ezt is megtették sokan -, hanem egy más, rokon témájú munkát. Ezt a darabot mutatta be a Szigligeti Színház.
A darab nem dölyfös, nagyigényű. Korrajznak nevezteti magát. Voltaképpen érdekes, színes, szép tablók sora.
Néró császár és kora izgató, érdekes, hatalmas téma, még tablókra törve is. Tagadhatatlan, hogy érdekes este volt a tegnapi este. Átitta a lelkünket valami abból a hangulatból, amely Reviczky híres verséből, a "Pán halálá"-ból vagy az "Ember tragédiája" római jelenetéből csap felénk.
Az érdekes darabot pazar módon hozta színre a Szigligeti Színház. Egész vagyonba kerültek a díszletek, melyeket Straussz Béla, az ismert díszletfestő készített budapesti műtermében. A dekoratív festésnek valóságos művészete Straussz munkája. A fórum, a kapitólium, a barlang, a cirkusz: egyik meglepőbb és pompásabb, mint a másik. Fölvonás közökben Straussz Bélát hívták legtöbbször. Straussz azonban, ki eljött a díszletek beállítására, nem jelent meg a lámpák előtt. Ezt a dicsőséget [átengedte] rendes és jogos osztályosainak a színészek pedig kitettek magukért. Megcsináltak mindent az érdekes, látványos darab érdekében. E. Kovács Mariska szép és elragadóan kedves volt az áhítatos keresztény Mercia szerepében. Nagy gonddal csinálta meg Néro alakját Peterdy Sándor, László Irén, P. Szép Olga s Tóvári Anna is jók voltak. Kivált - mint mindig - Tóth E. Kovács, Heltai Jenő, Szatmáry, Bérczi stb. szintén buzgóan végezték dolgaikat. Egy pár jelentéktelen zavaró incidens volt csak. Az előadást ma megismétlik. Az érdekes darab mint látványosság is megérdemelne egypár teli házat.
Nagyváradi Napló 1903. január 8.
Nagyon érdekes irodalmi tervről suttognak a beavatottak. Bródy Sándor, a zseniális regényíró, aki utóbb mint színműíró is nagy sikerek osztályosa volt, két éve a "Fehér Könyv" ciklusának megindításával bilincselte le az ország olvasóközönségének érdeklődését. Egy esztendeig a munka nemes lázával írta a havonként megjelent Fehér Könyveket, amelyek a költő legérdekesebb irodalmi alkotásai. Nagy tehetsége valóságos alkotási orgiát ül e Fehér Könyvekben az irodalmi műfajok között. Esztétika, szépirodalom, regény, színdarab, mese, csupa költészet, csupa aranyszálú romantika, tán még vers is volt benne. A Fehér Könyveket a 12-iknél lezárta: azóta drámát írt Bródy. Most is ír, tán kettőt is egyszerre, bár ha csak az imént adták a Király idillek-jeit. Ám Bródynak egy érdekes új vállalata is előkészítés alatt van. Amit még nem csinált, arra akar ezúttal vállalkozni: egy nagy szépirodalmi és kritikai lapot indít. Olyat, amilyen a Max Hardené. A tervei még ismeretlenek, nem közölte, csak a beavatottjaival. De úgy hallatszik, hogy a tavaszra meglesz a lap.
Nagyváradi Napló 1903. január 9.
Fiatal poéta ember neve. Egy idő óta sűrűen olvassuk verseit a "Magyar Géniusz" szépirodalmi lapban. "Veronika" című versét nagy dicsérettel emlegették egy pályázaton, s csak tehetségének nem mindennapi ereje és színe mentették meg Gellért Oszkárt, hogy pályadíjat nyerjen. Úgy véljük, nem is lesz belőle hivatalosan koszorúzott poéta, igazi egyéniség és talentum. "Az első stációnál" címmel adta ki Gellért Oszkár első verskötetét. Ez a kötete még csak érdekes. De milyen érdem ez ma, mikor az állandó versözönből nagyon ritkán tudunk egy-egy figyelemre érdemest kihalászni. És Gellért Oszkárnak pár értékes dolga is van már. Ezek között első sorban ama "Veronika" vers. Úgy érezzük, hogy poéta, teljes poéta, erős, megkapó, biztos és sokszínű és hangú fog Gellért Oszkárból válni. A magunk részéről ama kevesek közé soroljuk, kit számon kell tartani, s kitől sokat várunk. Kötetét a "Magyar Géniusz" szerkesztőségében lehet megrendelni.
Nagyváradi Napló 1903. január 9.
115. A PÁRBAJ ÉS A MAGYAR JUNKEREK
A nagyváradi párbajellenes akció országszerte hivőkre és hívekre talál. Az emberek lidércnyomástól szabadulva vallják be s hirdetik, hogy a párbaj barbár, nem kultúrtársadalomba illő intézmény. Még a klérus is a szabadgondolkozókat támogatja e kérdésben. Egyet azonban tudtunk. A párbajellenes akció nincs ínyükre az osztályállam híveinek, ez ország kisajátítóinak, a magyar feudális uraknak s a magyar junkereknek. És így is van. Az agráriusok lapja legújabb számában hosszú vezércikket közöl, s e cikk a párbaj mellett foglal állást. Azt mondja a cikkíró, hogy a párbajellenes akció a lovagias szellem kiirtását akarja. Dehogyis akarja. Humanizmust, több kultúrát akar. Ez persze fáj a magyar junkereknek, az üresfejű, fajmagyar dölyfű magyar junkereknek, kik tovább is uralkodni szeretnének s terrorizálni kardokkal és pisztolyokkal.
Nagyváradi Napló 1903. január 15.
- Ujházi Ede vendégjátéka -
Az a közönség, mely tegnap este a földszintet, páholyokat megtöltötte, szent szomjúsággal jött látni a kincseket, melyeket a tragikum legmélységesebb tárnáiból hoz föl Crampton mester kopott művészköpenyében Ujházi Ede mester... Egy magyar Crampton - piktor szintén - a lélekvesztő útján, a mámort már csak hitelben adó csapszék stációján, véletlenül megnézte az Ujházi Crampton mesterét. A nagy igazság belegyújtott mámoros fejébe. A magyar Crampton agyonlőtte magát... Ez az Ujházi Cramptona. Tragédiákat megoldóan, rettenetesen igaz.
Hajh, annyira igaz, hogy mi láttuk: igazi könnyek voltak a mester szemeiben. Ő tán letagadná. Mi is letagadjuk, mert mi is könnyeztünk. A nagy igazságokat titkos megdöbbenésben fogadjuk. A könnyeket restelljük. Komédiázunk, mikor a komédia ilyen kegyetlenül komolyan szól hozzánk... Annyi bizonyos, hogy végtelen nagy, megrázó hatású volt a "Crampton mester" előadása. Hatalmasabb szerepe talán még Ujházi Edének sincs Crampton mesternél. A tapsnak, kihívásnak alig akart fölvonásvégeken s még az utolsó függönygördülőnél sem vége szakadni.
H. Novák Irén s Tóth Elek méltóak voltak a mesterhez, s ennél nagyobb dicséretet talán nem is kaphatnak.
Nagyváradi Napló 1903. január 15.
I.
- A leggyengébbek -
A letöröttek, a katasztrófát várók valósággal bemenekülnek az éjszakába. A nagyváradi éjszakának mindig van három-négy alakja, kiknek fején vagy mellén már mintha látnók a véres nyílást, melyet a golyó nyitott. Bár a golyó helyett nem egyszer a gyorsvonat s egy hamburgi gőzös fejezi be vagy odázza el a tragédiát.
Csak néhány év óta a nagyváradi éjszakáknak hány víg és szomorú alakja hullott el! Pezsgős murik, naktmuzikok s elegáns gavallér-heccek rendezői. A nappali világ álmélkodott. Ezek a tragédiák mind az éjszakában érlelődtek meg.
Sok, nagyon sok kerül az éjszakákba menekülők csoportjába a víg, a snájdig, a fényes ruhájú katonák közül. Az aranyzsinórt mállasztja, koptatja, leszedi az éjszaka.
Most éjfél felé jár az idő. Kinézünk a hideg, sötét éjszakába, s úgy rémlik, hogy fölvonulnak hosszú sorban.
A sor elején jő egy hetyke, csinos képű hadnagy. Mikor már elpusztított maga körül mindent, mámoros agyvelejébe erővel beledisputálta azt a hitet, hogy szerelmes egy kassziros frájlába. Ez legalább hittel halt meg. Egy vidám éjszaka után hajnalpirkadáskor agyonlőtte magát.
Látjuk azt a főhadnagyot, akit sok-sok éjszaka után beinternáltak oda, hol örökös az éjszaka, a bolondok házába. És itt kegyetlenül kijózanodott a szegény, víg, híres vérű fiú.
Két nyalka tiszt, az egyik huszár, a nagyváradi éjszakákból Amerikába menekült. Az egyik egy szállodában szolga. Ebben a szállodában a szolgaszemélyzet volt osztrák és magyar tisztekből kerül ki.
A vastag fekete bajuszú, krakéler főhadnagy eltűnt. Sok éjszakát átvirrasztott, s ki kellett ugrania az egyenruhából, s menekülnie.
Hát a szép, a deli kapitány? Hogy sajnáltuk, mert szép volt, hódító és fiatal. Agyonlőtte magát. Mámorban, szépen, katonásan halt meg.
És a többi. Sok önbizalmat, ifjúságot, vért isznak fel a nagyváradi éjszakák. Csak a napokban is egy vidám, kedves, ismerős katonafiú letöréséről hallottunk. Az éjszakák mártírja ő is.
Titokzatosak, varázsukkal megejtők és elveszejtők az éjszakák, a nagyváradi éjszakák. Jaj a gyengéknek, és a katonai fiúk között sok a gyenge. Beleszédülnek az éjszakákba...
Nagyváradi Napló 1903. január 16.
Már tegnap el kellett búcsúznia tőlünk Ujházi Edének. De hat napra búcsúzott csupán. A jövő hét ismét három Ujházi-este gazdagságát ígéri.
A színtársulat tegnap ünnepelte igazában a mestert. A tegnapi előadás, igen, ez már méltó volt Ujházi Edéhez. Benkő Joláné s Tóth Eleké elsősorban ez az igen nagy érdem. Ám a többiek is részesednek belőle.
Hogy egyébként milyen volt az este? Zsúfolt, szívvel, erővel mulató, jókedvű ház. A bolondos huncut darab egy-egy bökkenőjénél állott az előadás a harsogó kacagástól.
És milyen volt a mester? Mesésen pazar. A legnagyobb kincsből pazarolt: az Ujházi-humorból. Igazi gyönyörűség, derítő erő volt minden szava, mozdulata, tükrözése.
A közönség hálás volt nagyon. Ujházit számtalanszor megtapsolta a nyílt színpadon, a fölvonások végén pedig nagyon sokszor kérte hangos tapssal, lelkes, kedves lármával a függöny elé.
És most örömmel írunk ide valamit. Az Ujházi-láz teljes. És úgy látszik, hogy még egyre növekszik. A jövő héten Nagyvárad alighanem nagy dolgot fog produkálni. Vagy nem nagy dolog-e manapság, ha minden primadonna-lázakon túltesz az Ujházi-láz.
Nagyváradi Napló 1903. január 17.
A böszörményi hajdúk derék követe, az igazi Kossuthista demokrata férfi és jeles poéta, a Nagyváradon is ismert és népszerű Benedek János versét közöljük mai tárcánkban. Pár éve írta ezt a szép poémát Benedek János. A debreceni r. kat. templomban megölte magát egy szegény ember, és zárva maradt a templom, míg ezt Wolafka Nándor c. püspök a Schlauch bíboros meghatalmazásából újra be nem szentelte. Ez az alkalom inspirálta a vers megírására Benedeket. A verset sokan ismerjük. Sokszor elszavalta bizalmas társaságokban Benedek, de nyomdafesték alá semmiképpen sem akarta adni. Most a "B. N."-ban olvassuk a verset, s leközöljük azok gyönyörűségére, kik ott nem olvasták.
Nagyváradi Napló 1903. január 18.
Mit akar a belügyminiszter Nagyváraddal? Azaz dehogyis a belügyminiszter. Széll Kálmánnak más a dolga. Ő nemigen törődik Nagyvárad ügyeivel. Egy-két nagyképű tanácsos és osztálytanácsos okvetetlenkedhetik odafönt. Tetejükben Gulner államtitkár úr. Ez jeles egy úr. A volt nemzeti párt iskolájában nőtt fel. Egy kicsit nagyképű, egy kicsit reakcionárius. Minden lében kanál, s azt tartja, hogy ha már szegény Horánszkynak hamar itt kellett hagyni a fúzió hatalmát s a földi dicsőséget - ő legalább sokat fog magáról beszéltetni, s megmutatja, hogy milyen veszekedett módon munkás korszak az új korszak, melyet ők teremtettek volt nemzetiek s jelenben is jezsuiták.
Úgy kell lenni, hogy Nagyváradra pláne nagy kedvvel utazik Gulner államtitkár úr. Nagyvárad a Tisza Kálmán városa - volt. Nagyvárad mindig ismerte és sohse szerette ama kitűnő hazafiakat, kik ma Széll Kálmán jóvoltából uralkodnak. Sohse vette be a volt nemzeti párt feudális, agrárius, ultramontán, jezsuita konyhán főtt maszlagait. Most Gulner úr fizet a volt ellenfeleknek - a volt párt nevében.
Alig néhány nap alatt három nagy erkölcsi pofont kapott a belügyminisztertől Nagyvárad város. A szikvízadó dolga volt az egyik. Ezt rögtön követte a nagyobb. Gulner úrnak nem tetszik, hogy Nagyvárad haladni, fejlődni, élni akar. Egy paprikás kis írásban vétót kiált minden haladásnak, fejlődésnek. Nagyképűen odaveti, hogy tessék jobban gazdálkodni. Vajon nem több joggal adhatnók mi ezt a tanácsot a miniszter uraknak? Tegnap kaptuk a harmadik pofont. A Kiss László-affért zavarja fel újra Gulner úr. Az ügyet tetszik ismerni. A nagyváradi klérusnak szálka volt a szemében a kálvinista anyakönyvvezető. Hajszát indítottak ellene. A közgyűlés liberális többsége egy kibékítő epilógussal befejezte az affért. Gulner úr most a hajszacsinálók pártjára áll, s fölzavarja az egész affért. Nem az a Gulner Gyula döntött itt is, aki Arad városnak föloldotta azt a határozatát, mely ingyentelket nyújt a szabadkőmívesek páholyépületének? Bizonyára ugyanaz a Gulner Gyula. Az a Gulner Gyula, ki uralomra került pártja iskolájához híven a reakciót szolgálja. Az autonómia jogait eltiporni, állást foglalni a haladás ellen, szolgálni az ultramontánokat s emellett nagyképűen játszani a közéleti erkölcsös szerepét. Ez rávall Gulner Gyulára, az ő politikai iskolájára, a volt nemzeti pártra s a Széll-érára.
Gulner úr operálhat nyugodtan. Kaffkái révén terrorizálhat. Lehetetlen és ostoba írásait küldözgetheti a törvényhatóságok nyakára. Tűrik. A gyávaság sohse volt olyan nagy úr, mint ma. Pedig hejh, Bánffy bukása után Nagyváradon, Bihar megyében és sok helyütt még nagy volt a virtus.
- Ha Horánszky miniszter lesz, Gulner és Bolgár államtitkárok - így meg úgy lesz!
Ma akár Károlyi Sándor lehetne miniszterelnök, Molnár János kultuszminiszter s Rakovszky István belügyminiszter.
Persze, hogy nő is a Gulnerek bátorsága. Már a színigazgató-választásokba is beleszól Gulner úr. Németh Jóskából ő csinált felső nyomással miskolci színigazgatót. Lehet, hogy ugyanő fog szerződtetni tagokat is a miskolci színtársulathoz.
Szeretnők, ha Nagyvárad parlamentje megemberelné magát, s megüzenné Gulner úrnak:
- Államtitkár úr, még nem egészen szabad a vásár. Még nem lehet ezt az országot kisajátítani a reakció és az úri passziók számára!...
Nagyváradi Napló 1903. január 21.
121. A NEUE FREIE PRESSE ÉS A MAGYAR REAKCIONÁRIUSOK
A pártközi reakció az úr már egészen a magyar képviselőházban. Gyalázatos hecc volt ma a magyar képviselőházban. Hogy Apponyiékat nagy szégyenüktől megmentse, heccet csinált a pártközi reakció, a néppárt, a volt nemzeti párt, az agráriusok, Bartha Miklósék és a Kossuth párti vad nacionalisták egyesült csoportja.
A katonai javaslatok helyett az Apponyiék nagy szégyenét siettető és teljessé tevő Neue Freie Presse leleplezését dobták ma bombaként a képviselőházba a sötétség lovagjai.
A Neue Freie Presse tudvalevőleg megkerítette, s leközölte Apponyiék memorandumát. Most aztán, hogy a katonai javaslatokról eltereljék a közvélemény figyelmét s a szabad sajtón és annak egy a magyar érdekeknek igen sok szolgálatot tevő világlap képviselőjén üthessenek egy nagyot, botrányt csináltak, zárt ülést kértek a reakcionáriusok. Követelték, hogy dr. Singert, a Neue Freie Presse budapesti tudósítóját, ezt a tiszta szemű, tiszta fejű liberális hírlapírót utasítsák ki Magyarországról.
Ezúttal szerencse, hogy Széll Kálmán gyáva ember, s tudja, milyen nagy hatalom a Neue Freie Presse. Így a mai parlamenti botrány csak Balkán nívón állott, s nem szállott még lejebb.
Nagyváradi Napló 1903. január 25.
Bánffy csakugyan fölszólalt a főrendiházban. A régi, kemény Bánffy ő. Nem ijedt meg a terrorizmustól. Pedig nagyon ijesztgették az egész és félhivatalos lapok. Pedig tudhatta jól, hogy a rokkantak, degeneráltak, nyeglék gyülekezetében, a nemzeti kaszinó törvényhozó formációjában le fogják szavazni. Hiszen voltaképpen azért kellett neki bukni, hogy a nemzeti kaszinó ismét abszolút hatalom legyen Magyarországon. Széll a kaszinó, a kaszt, a feudális ultramontánizmus, alias: főrendiház kreatúrája. És Bánffy mégis itt és éppen itt beszélt először az egész - nemzethez. Tegnap óta Bánffy Dezső nyíltan az ellenzéken van. Tegnap leszavazták. Lehet, hogy ma a lényegben győzni fog. Mindegy. Fog ő mihamar a képviselőházban beszélni. Talán nem sok idő múlik, s ott lesz ő az igazi küzdőterén.
Bánffy Dezső új pártalakítása befejezett dolog. Három alapon épül föl az új párt.
Az első: a 67-es közjogi alap. A második: az önálló vámterület. A harmadik: a nemzeti törvény szigorítása. Hogy egységes alapon miképpen kellene kiépíteni a nemzeti államot, azt Bánffy mindig túlságosan sovén szellemben ajánlotta. Most is így cselekszik. Mástól frázisszámba menne az ilyen kijelentés, de abban a pillanatban, amelyben megtudja az ember, hogy Bánffy vette a dolgot a kezébe, az ő erős keze és tettereje elég biztosíték arra nézve, hogy idővel valóra váltott ígéretnek tekintse a politikai közvéleménynek a volt miniszterelnök politikáját helyeslő része ezt a sok reménnyel biztató "nemzeti alapozás"-t. Bánffy pártjának a szabadelvű reform-párt nevet akarja adni, amely elnevezés a programot tekintve a legtalálóbb és legjelzőbb volna.
Ha kikel majd a politikai élet talaján az új párt létesítésének magva, akkor még a kerületenként való szervezkedés előtt lemond Bánffy Dezső báró főudvarmesteri állásáról.
Mindenesetre érdekes jelenség két hasonló esetnek e találkozása. Magyarországon Bánffyról ismét mint aktív politikusról beszélnek, Deschanel, a volt kamaraelnök pedig négy év után újból hallatja szavát a párizsi kamarában. ahol éppoly zajjal és tüntetéssel fogadták felszólalását, mint ahogy Bánffynak hosszú idő eltelte után első kardforgatását kísérték most, hogy fölszólalt a főrendiházban.
Bánffy Dezső tegnapi felszólalása után immár - ellenzéki politikus. Új, nagy idők, nagy változások jele ez. És ígéret, hogy a magyar parlamentarizmus új erőre kap. Ígéret, hogy az igazi liberalizmus föltámad s szétveri a reakció ma már gyalázatosan merész hatalmát.
Nem volt harcias s nem volt momentán eredményű a Bánffy Dezső tegnapi felszólalása. Talán nem is lesz. De esemény volt, örvendetes, nagy jelentőségű esemény!...
Nagyváradi Napló 1903. január 27.
123. BÁNFFY DEZSŐT LESZAVAZTÁK
- A főrendiház ülése -
Úgy történt, ahogy megjósoltuk. Nem is volt különben nehéz megjósolni. A nyeglék, rokkantak és feudális ultramontánok serege nem emberelte meg magát. Bánffy Dezsőt leszavazták a főrendek. Mindegy, mégis Bánffy győzött. - Mert Bánffy fel tudta rázni ezt a tunya gyülekezetet.
Br. Bánffy Dezsőt illeti az elismerés azért, hogy a főrendiházban mégis meleg magyar nemzeti szellem nyilvánult. Valóságos magyar nemzeti sovinisztaság.
A legőszintébb hazafias örömmel üdvözöljük azt a néhány magyar mágnást, aki ma igen határozottan megcáfolta azt a hagyományos felfogást, mely a főrendi törvényhozók gondolkozásmódjáról általánossá vált, s amelynek a mai napig meg is volt a jogosultsága. Mert arra igen sok példa volt a főrendiház múltjában, hogy ez a testület szembehelyezkedett a magyar nemzeti közfelfogással, s kerékkötője volt a nemzeties törekvéseknek. De arra a mai napig nem volt példa, hogy a magyar főrendiházban erős oppozíciója támadt volna a kormánynak és a képviselőházi majoritásnak, tisztán magyar nemzeti eszmék megvalósítása érdekében.
A magyar nemzeti irányon való haladás megakadályozása dolgában sokszor tevékenykedtek a mi főrendeink, s a harmincas esztendőkben a magyar nyelv jogai ellen szállottak síkra a karokkal és rendekkel szemben. Ma magyar főrendek a magyar nyelv jogaiért szállottak síkra a magyar kormány és a képviselőház majoritása ellenében.
Báró Bánffy Dezső érdeme ez. A főrendiház többsége ma még a régi haszontalan maradt, de már nagyon sokan akadtak bátrak is.
A legyőzötteké a győzelem, s Bánffy Dezső föllépése Széll Kálmán bukásának a jóslata...
Nagyváradi Napló 1903. január 28.
Nagy kokottnak neveztük egyszer Magyarország mai nagy urát, s az ő bizony, nagy kokott. Öntelt, hiú, kacér, gyönge, mindenkivel barátkozó. Ő kokottságának legújabb esete is ezt bizonyítja.
Nyitra-Zámbokréton ma lesz a képviselő-választás. A Major Ferenc elhúnytával megüresedett kerületnek megint néppárti képviselője lesz. Báró Kaas Ivor az egyedüli jelölt. A kormány nem állít ellenjelöltet, és így Kaas Ivort egyhangúlag fogják megválasztani.
Nehogy valaki azt gondolja, hogy mi talán rossz néven vesszük Kaas Ivortól, hogy ő mint a volt Deák-párt egyik oszlopos tagja, a néppárt sorába állt. Kaas Ivor kétségtelenül érdemes író, kitűnő publicista s minden politikai eltévelyedései sem tudják érdemeit kisebbítem. Ő ugyanis abban a véleményben van, hogy ő maga nem változott. - Ő marad és maradt a régi. Csak a világ változott meg körülötte, és azért változtatta meg politikáját báró Kaas Ivor.
Kinek van igaza: a világnak-e vagy báró Kaas Ivornak? - azt eldönteni könnyű volna ugyan, de nem e cikkely keretébe tartozik. Hadd vitatkozzanak egymással báró Kaas Ivor és a világ, ha ebben neki is, a világnak is öröme telik.
Azonban a kormánynak ha politikájához hű akar maradni, Kaas Ivor véleményében nem szabad osztozkodnia. Néppárti kerületben mindig és mindenkor ellenjelöltet kell állítania még akkor is, ha a kormányjelöltnek a győzelemre nincs is kilátása. Ezt követeli a kormány politikájának következetessége.
Kaas Ivor ellen is állított jelöltet eddig minden kormány és eddigelé a kormányjelölt még mindig győzött.
Most egyszerre lemondott arról a kormány, hogy Kaas Ivorral megbirkózzék.
Talán a kormány is abban a gyászos tévedésben van, hogy ő nem változott meg, hanem a világ változott?
Korántsem. A kormány egész tisztában van a helyzettel, tudja, hogy mit tesz.
A különös dolognak még különösebb magyarázata van.
Az emberi természetben benne van, hogy azt, aki rossz hírt hoz, gyűlöli.
Történt pedig nemrég, hogy a jó öreg Ivánka elköltözött az élők sorából. Elsiratták, elparentálták, eltemették. Ott pihent már az öreg politikus őseinek sírboltjában, amikor megjelent Széll Kálmán kormányelnöknél báró Kaas Ivor és elvitte neki Ivánka utolsó üzenetét. Ivánkának - így adta elő Kaas - utolsó szava az volt, hogy megkönnyebbülten hal meg, mert az ország sorsát a legjobb kezekben tudja. Széll Kálmánt olyan államférfiúnak ismeri, aki egyedül van hivatva az ország sorsát intézni.
Széll Kálmán elborulva, könnyekig meghatva vette tudomásul az üzenetet. Hogyne hitte volna el az üzenetet és hogyisne hitte volna el az üzenet igazságát, amikor ő maga is ugyanazt mondja mindig? Valóban, igen gyászos tévedésben halt volna meg a jó öreg Ivánka, ha utolsó gondolatát még maga Széll Kálmán sem hitte volna el. Annyira elhitte, hogy valamennyi félhivatalosaiban közreadta az üzenetet megfelelő kommentárral; hogy lássa a világ, mi az igazság. Íme, még ellenzéki politikusok is, ha élve nem, de legalább halva abban a véleményben vannak, hogy ő Magyarország megváltója.
Azonban az élő ellenzéki politikus mégis elhitte: báró Kaas Ivor. Ha el nem hitte volna, bizonyára át sem adta volna az üzenetet, és Ivánka a sírba vitte volna a nagy titkot.
És a nagy kokott nem hálátlan. Megadja magát. Báró Kaas Ivor mandátumot kap s a néppárt újabb bizonyságot, hogy nincs nekik hívebb emberük Széll Kálmánnál...
Nagyváradi Napló 1903. január 30.
125. NAGY VIHAR A KÉPVISELŐHÁZBAN
A mi dicső, derék ellenzékünk tegnap újra bebizonyította, hogy botrányt csinálni tud. Hogy a vad botrányok után kellő időben s kellő szelíd nyomás mellett leszerelni is tud - ezt már szintén régebbről tudjuk.
Andrássy Gyula gróf beszéde csinált tegnap botrányt a képviselőházban. Mi sem tartjuk ezt a beszédet önérzetesnek, igazságosnak, őszintének és szerencsésnek minden részében. De a válasz reá érv legyen, és ne botrány és mindig csak botrány... Hát nem tudnak érvekkel, intelligensen küzdeni a tisztelt ellenzéki urak? Valóban nem tudjuk, hogy a zagyva, hazug többségtől és kormánytól vagy az éretlen és nem intelligens ellenzéktől undorodhatik meg jobban a közvélemény.
Nagyváradi Napló 1903. február 7.
Nap-nap után újabb sérelem esik a sajtószabadságon. Már az éjjeli ügyésznél tartunk s az előleges cenzúránál. A "Népszava" lapban a következőket közli föltűnő betűkkel.
A gyűjtés
Konfiskálva a magyar sajtószabadság fönnállásának ötvenötödik esztendejében.
A "Népszava" f. é. február hó 7-én megjelent 16-ik száma és a február hó 10-én megjetent 17-ik száma bíróilag lefoglaltatott.
Ugyancsak e lap fejcíme fölött vastag betűk hirdetik:
Második bíróilag áttekintett és jóváhagyott kiadás.
Keserű tréfa ez. A reakció veszettül folytatja munkáját s konfiskálja a szabadságjogokat.
Nagyváradi Napló 1903. február 12.
127. FEJÉRVÁRY MINISZTER PÁRBAJA
Fejérváry Gézának meg kellett lovagiasan verekednie Lengyel Zoltán ifjú úrral, aki függetlenségi honkanász, azaz képviselő.
Kettős keserűséget okozott nékünk ez a párbaj. Először, hogy még mindig párbajokkal intézik el a politikai incidenseket minálunk, holott hónapok óta minden intelligens ember hangoztatja, kiabálja, hogy a párbaj barbárság, hülyeség. Második keserűségünk az, hogy egy fiatal stréber párbajra kényszeríthet olyan kiváló, becsületben megőszült embert s öreg katonát, mint Fejérváry báró. Bizony megértjük, hogy miért nézi le olyan igen nagyon a nem intelligens negyvennyolcas honkanászokat Fejérváry. Ezek az üres firmák csak magukat reklámozzák mindig még lovagiaskodásaikkal is.
Nagyváradi Napló 1903. február 20.
- Premier a színházban -
Egy pillanatra kedvünk jött az este irodalmi feldmatyiskodásnak deklarálni a Molnár Ferenc darabját. Igen-igen újságíródarab ez a Doktor úr, szerencse, hogy a Molnár Ferenc elméssége akarva sem tud mindig és mindenütt eldurvulni, és hogy a budapesti életet akarva sem lehet artisztikus, finom ecseteléssel festeni, ha valaki pláne kacagva maró bohózatot akar írni a budapesti élet bármely darabjáról.
Írtak s olvastak kelleténél többet a darabról. A stréber budapesti fiskális karrikírozott típusa a doktor úr. A többi alakok is budapestiek. Ha nem is a legeredetibb, de egyik legpompásabb alakja pedig a bohóságnak Puzsér, a dédelgetett gazember, a gyilkos bácsi mása, a karakter tolvaj.
Aztán amit mostanában viccnek termett az újságírók otthona, a kávéház és aszfalt, megkapják Önök a Doktor úrban. Ám enyhítésül Molnár Ferenc a maga brilliáns ötleteiből is vegyített el jó sereget a bohózatban. No és? A közönségnek tetszik a darab. Mulat, kacag végig rajta. Mar is és mulattat is Molnár Ferenc. Hát nincs neki igaza?
Jó volt a nagyváradi előadás. Pompás alakok Tóth Elek (a doktor úr), Krasznay Andor (Puzsér), Szarvasi (a huszárkodó rendőr). Eztán írunk a hölgyekről. Ők is jók voltak. E. Kovács Mariska virágcsokrokat is kapott. T. Pogány Janka, H. Novák Irén. Mind ügyesek. Epizód szerepben kitűnő - mint mindig - Bognár, jó Heltai, Szatmáry, Kovács stb. Volt sok taps. Szép közönség.
Nagyváradi Napló 1903. február 27.
Szobrot, nagy emberhez méltót nem kaphatott, s úgy látszik, nem is fog kapni Szilágyi Dezső, Nagyvárad nagy szülötte. Mintha volna némi igazság abban, amit Max Harden írt volt róla. Ám ha egészen nem is volt igaza Max Hardennek, mégis az hiányzik a Szilágyi Dezső nagyságából, hogy ereje nem volt produktív. Elmúlt, szétmállott ez a nagy erő. Ime máris jóformán csak szülővárosa emlékszik reá, mely éppen most helyez emléktáblát a Szilágyi Dezső szülőháza helyén épült házra.
A szobor helyett mégis kap most emléket Szilágyi Dezső, a szónok és politikus. A Franklin társulat az országgyűlési könyvtárban kiadja az elhunyt nagy ember beszédeit.
Tegnap érkezett ez ügyben Nagyváradra Vikár Béla, az ismert író, az országgyűlési könyvtár egyik szerkesztője, s tárgyalásokat folytatott, s meg is egyezett Szilágyi Dezső örököseivel a beszédek átengedésére nézve.
A Nagyvárad város által készíttetett emléktáblát a régi Apácza, most Szilágyi Dezső utcán ünnepiesen fogják leleplezni. Erre nézve ezután fog határozni a tanács.
És hogy egy kiengesztelő hírrel is szolgáljunk, egy kis szobrot mégis fog kapni Szilágyi Dezső. A budapesti ügyvédi kamara helyiségében fog állani a szobor, s ércszobor lesz. Bihari Mór ügyvéd készítette, s ajánlotta fel a kamarának, mely ünnepies leleplezésre készül.
Nagyváradi Napló 1903. március 4.
- Várady Aranka vendégjátéka -
Egy fiatal színészleány, sugár és bájos, hozott s hintett derűt a Szigligeti Színház deszkáira tegnap este. Várady Aranka ez a fiatal színészleány. A Várady Antal leánya. - Istenem, ez jogcím volna a legnegatívabb színpadra termettségnek is, hogy a színpadot okkupálja. De Várady Arankánál szinte predestináció ez, dokumentuma a szerencsés átöröklésnek, elhívottság[nak]. Igazi színészvér ez a leány, abból a fajtából, amelyből egykor a nagy naivák teremtek. Nagy dolog ám ez, mikor a mai naivák naivsága voltaképpen talentumtalanság, szörnyű, művészietlen egyoldalúság és... és előhaladt kor. A vén naivák színpadi kora ez, akik talán vénen is születnek. Várady Aranka maga az ifjúság, élénkség és temperamentum. Az ő naivsága színpadi nyelven szólván behatárolja a szubrettkört is, szóval igazi talentum. A régi, kedves Vicomte Letorieres-ben, melyet mi már megoperettesített formájában jobban ismerünk, így láttuk. Bájos, kedves, temperamentumos s ötletes volt a kis színészleány, és már van annyi fogása a hatásra, mint sok régi színésznőnek. Előkelő, díszes és lelkes közönség gyűlt össze bérletszünetben. Virágokkal halmozta el, s szeretettel, melegséggel ünnepelte a vendéget. Kiváló partnere volt Várady Arankának Örley Flóra. Hjha, a régi operett iskola kiválóságai játékművésznők is mind. A Pálmay Ilkák, Hegyi Arankák és Örley Flórák megtartják s meglelik helyüket mindig a színpadon. Kedves és ügyes volt Peterdy Etel. Jók s törekvőek az összes szereplők.
Nagyváradi Napló 1903. március 8.
És kopik, egyre kopik a régi vármegye. Bihar vármegyében is egyre kevesebb marad meg a régi dicsőséges múltból. Hiában ragyogott ki egy napra az alispánválasztáskor a régi dicsőség. Ez a régi dicsőség a múlté. A régi dicsőségnek vége. Íme a lovas hajdúknak is végük lett. A stafétáskodó büszke hajdúknak, kik vitték gyors lovaikkal a falukba a hatalmas vármegye parancsát, ünnepségek alkalmával díszelegtek stb. Modern idők jöttek: gyorsposta, telegráf, telefon. Nem kell a lovas staféta. Egyébként sem díszeleg immár a vármegye. Két lovas hajdúja volt még Bihar vármegyének. Most e két lovas hajdú is gyalogos hajdú lesz. Elveszik a lovat alóluk. A vármegye ez újabb, bár nem nagy halálozási esetét a legközelebbi közgyűlésen bejelentik.
Nagyváradi Napló 1903. március 20.
A nagyváradi párbajellenes mozgalom ellenségei szaporodnak. Előbb csak a magyar junkerek, az agrárius urak írtak a liga ellen. Most aztán kirukkolt a hadsereg, s valóban a hang kezd nagyon ligaellenes lenni, ami elvárható olyan kiskorú, beteg, züllött társadalomtól, mint a miénk. Fejérváry miniszter és Lengyel képviselő vígan duelláltak és Nagyváradon, a liga székhelyén a minap állott pisztollyal egymással szemben két újságíró, kik bizonyára több ízben írtak a párbaj ellen. A párbaj epidémia tehát erősebb, mint valaha. És mialatt mi elkeseredve töprengünk ezen, a postás egy kis füzetet rak az asztalra. A címe "Párbaj szabályok". "Tiszteletpéldány szíves megemlítés céljából." Aradon adta ki Jung Hugó könyvkiadóhivatala, mivel Jung úr megérezte, hogy a párbajra még most kezd igazán földerülni. És Jung úrnak igaza van. Kacagtató kis ügy ez, minden tragikumos tartalma mellett. Hát éljen a duellum, e lovagias honhaza, s jó éjszakát!
Nagyváradi Napló 1903. március 22.
- Zsidónő -
Csak a gyorsan jött meglepetésszerű vendégszereplésnek tudható be, hogy tegnap este zsúfolásig nem telt meg a színház nézőtere. Akik elteltek tegnap azzal a ritka gyönyörűséggel, amelyet Alberti Werner fölséges Eleázárja nyújt a hallgatónak, tanúságot tehetnek arról, nagyvárosok dalszínházaiban sem kerül sűrűn alkalom olyan tiszta klasszikus értékű művészi élvezetre, aminőben tegnap volt része a nagyváradi közönségnek.
A lapoknak is van pszichológiája, és aki tegnap megfigyelte a nyílt színen és felvonások végén felzúgó tapsokat, azok konstatálhatták[!], hogy a publikum őszinte lélekből fakadó enthuziazmusa nyilatkozott meg varázslatos hatása alatt annak a csodás tenorhangnak, melyet az iskolázottság minden raffinement-jával s az erő imponáló, hódító tulajdonával áraszt felénk Alberti Werner, aki méltán egyike ma is a kontinens leghíresebb, legünnepeltebb tenorénekeseinek. Hol édesen lágy a hangja, mint egy búsan viharzó ballada, összhatásában pedig felejthetetlen művészi élvezetet nyújt úgy az ének, mint a játéktudásával.
Hogy úgy mondjuk, elfogta a közönséget tegnap megint az Alberti-láz, s mi hisszük, hogy a talán népszerűbb "Trubadúr"-ra ma este már arányos lesz a vendégszereplés anyagi sikere is az erkölcsi sikerrel. Oly ritka már manap a tiszta, frissen csengő és tökéletesen képzett igazi tenorhang, hogy minden valóban művelt ember meg fogja ragadni az alkalmat, hogy Alberti Wernert és az ő művészetét megcsodálhassa.
Általában véve ünnepinek, kiválónak tetszett az egész előadás. Mintha Alberti varázsos énekművészete felvillanyozta volna a mi társulatunk szunnyadó erőit is. Márkus Arankának fényes sikerű estéje volt. Mindenképpen kitűnő partnere volt a mesternek s egyes részleteiben valósággal remekelt. A megérdemelt lelkes tapsokból neki is bőven kijutott. Pintér most is tökéletes volt a bíbornok szerepében. A kar és az orkeszter kielégítő volt.
Nagyváradi Napló 1903. március 22.
Gróf Keglevich Gyula, báró Haupt-Sinmer Lipót és Chernel cs. és kir. kamarás aláírásával egy fölhívást hozott címünkre a posta. A fölhívás rövid tartalma ez, hogy nem boldog a magyar, míg meg nem alakítja az országos magyar ügetőverseny-egyletet. Úgy bizony. A szociáldemokrata tábor nő, a képviselőházban a lámpavasra emlékeztetik a mágnásokat, az ország koldus, a hangulat forradalmi. Helyes hát, ha megmozdulnak az ősi nevek dús birtokosai. Nem boldog a magyar. Ügetőverseny-egyletet neki.
Nagyváradi Napló 1903. március 24.
- Hogy mulat a magyar? -
Az ősi virtusnak vége immár. Annak amelynek a Józsa Gyurik, a Komáromyak s a többiek voltak a híresbé tevői. Elúsztak a nagy domíniumok. A múltkoriban Lovassy Andor zengte meg Komáromyról, hogy miképpen. Elvitte a nagy vagyonokat a vér, a bor, a kártya, a cigány. Az öreg Hamza Miska és a többi régi, híres, még élő cigányok bánatosan beszélnek a régmúlt szép időkről, amikor olyan könnyű szárnya volt a százas bankónak.
Ám mulatni mindig fognak e szittya honban, s szociológusnak, írónak érdemes ám nézdegélni, hogy az ősi virtusból mi lett? Hogy alakult át a magyar lumpoló művészet. Van erre nagyon kedves esetünk. Nagyváradi eset. Csak az a sajnos, hogy egyedülálló eset.
Egyik előkelő nagyváradi kávéházban a minap éjjel egy nagyváradi úriember mulatott. Olyan, aki nem igen szokott ám kávéházalni, mulatni. - Komoly úriember, kereskedő. Modern ember gondolkozásra és tudásra. Self made man. Szép vagyonát, pozícióját, tudását maga szerezte. Egy régen nem látott barátja kedvéért történt meg vele a rendkívüli eset, a kimaradás, a lumpolás.
Szerény külsejű, boros üvegekben vándorolt az asztalra a pezsgő, a cigány tüzesen, kedvvel játszott. A mulatóknak széles jókedvük volt. Szinte várta az ember a régi virtus kitörését, a százas bankó kettétépését, a nagybőgőbe ugrást. A mi úriemberünknek éppen kedves nótáját húzta a cigány, aki kapott is újból egy szép bankót. Ám a bankó mellől előkerült egy másik bankó is. Hívták a kávést:
- Ezt az ötven forintot holnap névtelenül a népkonyhának kell beküldeni.
És így ment ez tovább. Mikor a hangulat újra nagyon mámoros volt, újra előbújt ötven forint.
- Ezt az iparosmenháznak küldjék be.
S ez az önkéntes, gyönyörű önmegadóztatás néhányszor megtörtént ez estén. Soha hasznosabban talán még nem folyt le lumpolás.
Az agrárius urak, a kaszinók urai bizonyára fitymálva hallanak az új stílusról. Tükör sem tört, nagybőgő sem, nem durrant az üveg, nem volt semmi galiba, de mi, akik nem vagyunk ilyen konzekvensek a fajmagyar tradíciók ápolásában, hálálkodva mondjuk:
- Mégiscsak történnek szép dolgok a világon, s bárcsak szaporodnának az ilyen lumpok...
Vajon ide fog formálódni a magyar lumpoló művészet? Ilyen úri tempók lesznek a régi betyár tempók?... Tessék elhinni, hogy e semminek látszó esetben és kérdésben leledzik a magyar társadalomnak egész problémája.
Nagyváradi Napló 1903. március 25.
- A tekintetes vármegye és egy vezércikk -
Ugocsa non coronat tudvalevőleg, s most Ung non coronat. Sőt káromkodik - egy hírlapi cikk miatt.
Az idők jele és örvendetes jele, hogy egy hírlapi cikk fölkavarja az ország összes tekintetes vármegyéit. A sajtó nagy hatalmát bizonyítja, hogy a vármegye, mely valamikor Bécsnek, az udvarnak opponált, ma egy hírlapi cikk miatt kénytelen fegyverbe állni.
Bihar vármegyéhez tegnap átirat érkezett Ung vármegyétől. Fölpanaszolja az átirat, hogy a Budapesti Napló "Az új szekér" címmel vezércikket írt, melyben szörnyen lepocskondiázza a vármegyét, melyet fertőnek, pocsolyának nevez, s a közigazgatási tisztviselőket is. Komjáthy Gábor és Ung vármegye több bizottsági tagja indítványára a vármegye kimondta, hogy a cikknek rosszakaratú és mélyen sértő tartalma fölött megbotránkozását, fölháborodását és utálatát fejezi ki, és ehhez hozzájárulását kéri a többi vármegyéknek is.
Hát ez bizony egy kicsit cenzúra volna, ha komolyan lehetne venni. De nem lehet. A vármegyéknek egyéb dolguk se volna, ha vármegyét bíráló és ostorozó cikkekre válaszolgatnának s küldözgetnének egymásnak átiratokat.
Az a kérdés, tekintetes vármegyék, hogy csakugyan olyan kritika fölött állunk-e. Ezt csak egymással hitethetik el - átiratilag.
Nagyváradi Napló 1903. április 1.
Ha az igazgató igen helyesen el is tér attól a ripacskodó szokástól, hogy másüvé szerződött tagjainak búcsúfellépteit a színlapon plakatíroztassa, a közönség szeretete és rokonszenve mégis megnyilatkozik mostanában azon jelesebb művészek és művésznők iránt, kik búcsúznak a Szigligeti Színháztól. Ilyen lelkes és őszinte ovációkban volt tegnap része M. Rhédey Szidi asszonynak és Márkus Arankának a "Koldusdiák" előadása alkalmából. Megérzett ezen a búcsúzkodásfélén, hogy visszavárja a közönség mind a két jeles énekesnőt, s hisszük, hogy vissza is fognak hozzánk térni mihamarabb. Rhédey Szidi fokozatosan hódította meg a nagyváradi közönséget szép hangjával, énektudásával és graciózus játékával, úgy a koloratúr, mint a szubrett szerepkörben, s ha most el is megy tőlünk egy időre, visszajövetelét mindenkor szeretettel fogja közönségünk fogadni.
Hasonló rokonszenvvel tüntettek Márkus Aranka iránt is. Gyönyörű, erőteljes és különösen a felsőbb régiókban kellemesen csengő hangjáért, imponáló énektudásáért és szép fejlődést ígérő művészi képességeiért mindig nagyra becsülte a műértő közönség. Kifejezése is volt a tegnapi búcsúestén ennek a becsülésnek az a lelkes tapsvihar, amelynek lezúgása közben hullott a tömérdek virág és egy szép ezüstkoszorú. Természetes, hogy a virágokból egyaránt kijutott Rhédey Szidi asszonynak is.
Az előadás egyebekben hanyag és gondatlan volt. Különösen Heltai úr tüntetett erősen a közönyével és nemtörödömségével. A karmester türelmét csodáltuk leginkább, hogy dühében nem vágta felé a dirigáló pálcát. Pintér, Tóth Elekné és Kulinyi Mariska most is jók voltak.
Nagyváradi Napló 1903. április 3
138. A PRIMADONNA MISEMONDÓ RUHÁJA
Fedák Sáriról zeng az ének. Úgy volt, hogy szanatóriumba megy "Bob" száz előadása után, s most kiderül, hogy misére megy. Az "Alkotmány" a következő nagybetűs hírt bocsájtja világgá:
Fedák Sári, az annyira ünnepelt "Bob herceg" a napokban érdekes és egyszersmind értékes ajándékkal lepte meg a beregszászi római katolikus plébániát. Egy igazán mély vallásosságról és nemes gondolkozásról tanuskodó levél kíséretében gyönyörű misemondó ruhát küldött Szalay Sándor beregszászi plébánosnak azzal a kéréssel, hogy ebben a ruhában mondana a húsvéti ünnepen szent misét. Akkor ő is - talán - itt lenne szülőföldjén, s elmenne arra a misére, hogy hálát adjon a jó Istennek azért a sok jóért, mellyel őt megajándékozta. Mondanunk sem kell, hogy Szalay esperes plébános szívesen fogadta Zsazsának az Úr dicsőségére hozott áldozatát, és szívesen tesz eleget a művésznő kérésének.
Azonban a beregszásziak nem maradnak adósok. Ők a "Bob herceg" 1000-ik előadásához kötik a maguk ajándékát. Erre az előadásra számosan felutaznak a fővárosba, és magukkal hozzák az izenetet, hogy Beregszászon gyűjtés indult meg abból a célból, hogy Telcs Edével elkészíttessék Fedák Sári szobrát Bob herceg jelmezében és ezt ajánlják fel emlékül a művésznőnek. A "Néppárt" című lap Rakovszky Istvánról roppant sok szent dolgot mond el, s imáiba ajánlja őt minden hivőnek. Hát ha lehet szent Rakovszky István, miért ne lehetne szent Fedák Sarolta?
Nagyváradi Napló 1903. április 8.
139. NAGYVÁRAD AZ OBSTRUKCIÓ ELLEN
- A nagyváradi szabadelvű párt értekezlete -
A nagyváradi szabadelvű párt tegnap délután értekezletet tartott, s helyesléssel fogadott egy indítványt, mely elítélése a parlamenti ellenzék mostani harcának, s azt óhajtja, hogy az elítélést Nagyvárad város mint törvényhatóság tegye meg. Milyen legyen a formája ennek az elítélő határozatnak, ma még talán az indítványozó sem tudja. Bizalom aligha lehet Széll Kálmán iránt, mert erre Bihar vármegyének és Nagyváradnak eddig sem volt sok oka és kedve, de most meg éppenséggel nincsen. Fölirat sem lehet, hogy Nagyvárad óhajtja a katonai javaslatok elfogadását, mert Nagyvárad város már egyhangúlag fölírt a katonai javaslatok ellen.
Az obstrukciónak mint a parlamentet aláaknázó fegyvernek elítéléséről lehetne csupán szó, s így vélekednek a szabadelvű párt vezető emberei is. Eltekintve attól, hogy tegnapi vezető cikkünkben már írtunk arról, hogy Széll Kálmán bizalmakat fog magának rendelni a városoknál és vármegyéknél, a fura dolog, hogy éppen Nagyvárad álljon legelőször kötélnek - anélkül, hogy mi is valami nagyon helyes parlamenti fegyvernek tartanók az obstrukciót, s valami szerfölött imádnók a lengyel zoltánokat, kubikbélákat s a többieket -, még ilyen formában sem tartjuk megengedhetőnek és okosnak Nagyvárad beleszólását a mai parlamenti harcokba.
A parlamentarizmust nem az obstrukció járatta le, hanem a Széll-féle gyámoltalanság. Az ország koldus, a törvényhatóságok kilencven percentje fölírt, deputációzott az újabb szipolyozás ellen, s Széll Kálmán képtelen kivinni a javaslat visszavonását. Pitreich hadügyminiszter, Bolfras hadsegéd s csekély agyvelejű osztrák generálisok kénye-kedvétől függ a mai magyar parlamentarizmus. Nem lehet ezt már lejáratni. Nem elítélendő, de örvendetes dolog, hogy legalább van nemzeti ellenállás, ha már igazi alkotmány, igazi parlamentarizmus nincs.
Arról nem lehet aztán tenni, hogy a Lengyel és Pap Zoltánok is az ellen harcolnak, ami ellen a nemzet. Ezekkel a dolgokkal számoljon ám a nagyváradi szabadelvű párt.
Voltaképpen pedig még nem biztos, hogy a szabadelvű párt értekezletén elhangzott indítvány milyen formát fog ölteni. Aláírásokat gyűjtenek, kérni fogják dr. Beöthy főispánt, hogy vagy egy külön rendkívüli városi közgyűlést hívjon össze, vagy az anélkül is még e hónapban tartandó rendkívüli közgyűlés tárgysorozatára tűzze ki ezt a kérdést. Az indítvány valószínűleg olyan értelmű lesz, hogy Nagyvárad város írjon fel a képviselőházhoz a parlamentarizmus érdekében, az obstrukció mint parlamenti harcmód ellen. Lehetséges, hogy kibővítik még ezt holmi bizalmi ömlengéssel is, ha ugyan lehetséges lesz. A nagyváradi függetlenségi városatyák közt nagy elkeseredést keltett az indítvány híre, s el vannak szánva, hogy annak elfogadását bármi úton is megakadályozzák, s esetleg megobstruálják az indítványt.
Nagyváradi Napló 1903. április 9.
- Aki katona akart lenni -
Bródy Sándor új lapja, a Jövendő pattantotta ki nemrégiben az újonclétszám fölemelésének igazi indokát, de amely indokkal kormány és az úgynevezett "illetékes körök" nem mernek előállani, mert ez az indok vád, írtózatos vád volna egész kormányzati rendszerünk ellen.
Ez az indok - Jövendő szerint - az volna, hogy a Romániába s az Amerikába való nagymérvű kivándorlások miatt - főként a székely és a felső-magyarországi vármegyékben - megdöbbentő jelenségeket lehetett sorozások alkalmával tapasztalni. Az állításköteleseknek sokszor csak 25-30%[-a] jelent meg nehány felvidéki és székely vármegyében.
A hadseregnek és kormánynak tehát nem több katonaságra, hanem igenis katonára van szüksége.
Mennek, tömegesen vándorolnak ki keletről és észak felől. Viszi, űzi őket a nyomorúság, csábítja a meggazdagodás démona, s nem tartja, nem vonzza legtöbbjét soha se vissza a haza földje s fajának szeretete...
Pedig hát ez az erény, a hazának soha nem kedveskedő, önzetlen szeretete a magyar nacionalisták szerint, egyedül a faj szerint való magyarok kiváltsága. Mert - hiszen már ez oly régi és nyilvánvaló dolog - jó magyar és jó hazafi csakis az lehet, aki mindig magyar volt, még pedig lehetőleg nem eretnek magyar: mindenki más s elsősorban a zsidó, érdekből, haszonból magyar. Azaz, dehogyis magyar! Mutatja magát magyarnak!
Onnan jutottak ezek a dolgok eszembe, hogy bizonyos Goldschlöger Adolf nevű fiatal ember, aki szüleivel együtt 8 éve él már künn Buenos-Airesben, mert bizony a nyomorúság nemcsak keresztényt, de zsidót is hajt ki innen Amerikába - mostanában ide hajókázott Amerikából. Ő ugyanis így emlékezett a régi időkből, hogy ilyen tájban március-április körül sorozás szokott lenni, s hogy ilyenkor mindenki, akit ehhez a földhöz valami köt: vérével adózik hazájának. Őt ugyan vagyon nem kötötte a földhöz - hiszen a nyomorúság hajtotta szüleivel együtt idegenbe! és mégis visszajött, hogy kiszolgálja katonaságát. S minthogy idehaza a nagyságos honatyák még nem tudván eddigelé megegyezésre jutni, a sorozás elmaradott, fogta magát az ifjú és önkéntesen beállott katonának, s azóta már Galíciában, vagy hol hurcolja a borjút s a Mannlicher puskát.
Mint rokonainak mondotta: kiszolgálja a három évet, s aztán visszamegy Buenos Airesbe, ott lesz egynehány évig még, de ha egy kis vagyont szerez, visszajő ismét Magyarországba, mert nem tud ő idegenben élni és meghalni.
...És szól vala nemrégiben szent Bartha Miklós a keresztfeltevő ifjak korcsmázásakor: a zsidó fajnak nincs hazája, csak élősködik egy-egy nemzeten. Ha hazaszeretetet mutat, azt is érdekből teszi. S így tovább... Azalatt pedig fenn Galíciába[n], vagy tán Bukovinába[n], egy fiatal ember hordozza a nehéz Mannlichert és borjút: ama fennebb aposztrofált élősdi, destruktív, hazátlan fajnak egyik tagja, ki visszajött a föld túlsó részéről, hogy magyar honpolgári kötelességének eleget tegyen...
Nagyváradi Napló 1903. április 11.
Aki gyönge lábú legény, könnyen leveszi a lábáról Kiss József lapjának, a "Hét"-nek a legújabb vezércikke, mely egyformán veszedelmesnek mondja a fekete csuhások reakcióját s a vörös szocialistákat, és siratja az individiumoknak s az emberi fejlődésnek legjobban kedvező liberalizmust. Szerencse, hogy már sokan tudjuk s hisszük, hogy a szocializmus megtisztul biztosan utópiától, zavaros álmaitól, s nem lesz semmi más, mint fölszabadítása a negyedik rendnek s kiépítése az igazi liberalizmusnak. Egyébként újra csak a francia példát kell néznünk.
A feltámadás ünnepének húsvéti napjain Franciaországban nagy támadások voltak a templomi szószékekből az állam és az államhatalom képviselői ellen s a templomi hallgatóság részéről nagy támadások a szószékről beszélők ellen. A szószéki szónokok, köztük eltiltott szerzetesrendiek a húsvéti hasonlatok ismert formáival éltek, a köztársaság elnökét Heródessel, a miniszterelnököt Júdással, a kamara elnökét Pilátussal hasonlították össze.
Nyilvánvaló, hogy a beszéd provokáló hatású volt, s nem maradt el mellőle az az igazság, hogy az akciókat nyomon követi az ellenakció. Közbekiabálások történtek, amikből templomi kavarodás fejlődött, s mikor már a rendőrség is közbelépett támadt belőle olyan izgatottság és mozgalom, amelynek hírét az egész világba szétröpíti a távíró.
Rendőri beavatkozások, törvényszéki vizsgálatok és házkutatások folynak. Két püspök a szószékről egy érsek körlevélben tiltakozik egy, magukra nézve sérelmesnek tartott kormányrendelet ellen. Ezekkel szemben a radikális és köztársasági képviselők a végső eszközt kívánják alkalmazni abban az esetben, ha a papság nem engedelmeskedik s azt mondja, hogy ebben az esetben a konkordátum fölmondása elkerülhetetlen.
A harc egyre jobban mérgesedik, de az eredmény nem kétes, a francia államnak a konkordátum felmondásán kívül is megvannak az eszközei arra, hogy az államot s az állami tekintélyt megvédelmezze. E tekintetben a Vatikánban sem talál nagy ellenzésre, mert a vatikáni diplomácia más szemmel nézi a dolgokat, s rövid harci tűzben égésekért nem akar veszélyeztetni olyan jogokat, amelyeknek elvesztésük esetén való újbóli visszaszerzése nehéz és kétes eredményű munka lenne.
Ott, a kultúrnemzetek legelsőjénél így folyik a harc az állam és a klerikalizmus között.
Nálunk is folyik a harc. Nálunk is a reakció provokálta. A liberalizmus nem mer kezdeni és nem bír vele, föltámadt hát az ellenreakció a szocialisták által. Ez is reakció. Jó, de nagyszerű reakció. És mit jelent? A liberalizmus életre keltését s megnövelését.
Le a papi vagyonnal - mondja a szocialista határozat, s ha most ezt egy kongresszuson bevették a programjukba, nem könnyen lesznek róla hajlandók lemondani. S ez is egy olyan sütet, amelynek megevését vissza lehet utalni azokra, akik főzték. Elvégre az emberek tízezrei nem hajlandók magukat csak úgy minden szó nélkül hazátlanoztatni és bitangoztatni, s védekeznek olyan fegyverrel, amilyen éppen van. Aranyozott nyelvű legfinomabb diplomataspádéra nekik nem telik, nem értenek hozzá, de mint a budapesti események mutatják, tudnak maguknak más anyagból is fegyvert kovácsolni.
És ezek az emberek meg fogják majd csinálni az igazi liberalizmust. Ettől a reakciótól, a vörös reakciótól nem kell félteni a haladást!!
Nagyváradi Napló 1903. április 17.
142. NAPSUGÁR A SZÍNHÁZ FÖLÖTT
- Színügyi bizottsági ülés üdvözlésekkel -
Úgy látszik, a Virágvasárnap csakugyan meghozta a Szigligeti Színház reneszánszát. Napsugaras világ van a színház táján, a színházban, még a színügyi bizottságban is. A színügyi bizottság tegnap tudniillik ülést tartott. Gratulációk özöne volt ez ülés. Gratuláltak az elnöknek, dr. Hoványi Gézának, kinek a legbékésebb boldogságot, a családi tűzhelyt is a színház nyújtja most egyik ünnepelt sztárjának föláldozásával. A gratulálók szónoka, Rimler Károly, kérte Hoványit, maradjon azért tovább is vezérmunkása a közügyeknek, elsősorban a színügynek, melyért olyan lelkesen s olyan sokat munkált. A boldog ember másokat is meghatni tudó kedves meghatottságával ígérte meg Hoványi Géza, hogy tovább is a régi szeretettel és lelkesedéssel szolgálja a fórumot s a színészetet mint a legjobban szívéhez nőttet.
Aztán Somogyi Károly körül indultak meg a gratulációk. Részben hangosak és ünnepélyesek, részben a halkak és pajkosak, melyek főként a színház egy kicsi, két kicsi, sok kicsi nőire voltak hízelgők. Általában mindenki nagyon szerencsésnek mondotta a társulat fölfrissítését. Dicsérték a beterjesztett műsortervezetet is.
Mindent dicsértek. Csak egyet nem. S ezt az egyet mi sem fogjuk. Fölszólalás történt, s mi is a nagyváradi igazán intelligens, jóízlésű közönség nevében kikérjük magunknak, hogy bárki is chambre separée-kba, orfeumokba, kaszinói pártokhoz s lóverseny gyephöz stb. illő hangulatokkal jöjjön és ágáljon a színházban. A színház nem az én, te, ő, mi, ti, ők mulatsága. A színház a nagyközönségé. S ezt demokrata módon kell és köteles mindenki ér[te] ni. Csinos arcú és lábú hölgyikék iránt tessék másutt leróni a hódolatot, nem a színházban. Az állóhely és karzat nem mer magátul megvadulni, de bátorítják. A megvígasodott színházi élet nem követeli a tombolást.
És tessék elhinni, hogy a Népszínházban ez inkább lehetséges, mint Nagyváradon. Mi keletebben fekszünk, de nyugatibb formák szerint akarunk élni. Tessék Budapestet elhagyni, s nyugatabbra menni. Bárhol is kidobják azt, ki a maga mulatságával a másokét zavarni meri.
Nagyváradi Napló 1903. április 17.
Istentelenek, szabadkőművesek, hazátalan bitangok, kozmopoliták, eretnekek, zsidók hallgassatok ide. Ecce sacerdos. A főpap ki fog tanítani benneteket hazafiságra.
Ti mindannyian tudjátok és hiszitek, hogy a magyar nemzet imádsága a Kölcsey Ferenc himnusza. A korcsma, hol ez az imádság felszáll, templommá változik. A templom, hol ennek az imádságnak helye nincs, nem templom. Lehet a tornya égbenyúló, mégsem templom az. A pap, ki ezt az imádságot a templomból kitiltja, Isten szolgája lehet de magyar pap nem.
A pécsi püspök nem engedte meg, hogy a magyar nemzet imádságát a templomban énekeljék. A "Magyar Állam" meg is magyarázza, hogy miért nem. Azért nem, mert a himnuszban van egy sor, egy dogmaellenes sor: "megbűnhődte már a nép a múltat s jövendőt." "A jövendőt pedig - elmélkedik a Magyar Állam - megbűnhődni előre nem lehet. Ez a katolikus elvekkel mereven ellenkezik."
A pécsi püspök most nyilatkozik, s betűről betűre, amit a "Magyar Állam" ír.
Tehát: a pécsi püspök kitiltotta a Himnuszt. Kitiltotta, mert nem lehet a nemzetnek megbűnhődni a jövendőt. A múltat igen, a jövendőt nem.
Most mit csináljunk? Merre fogjunk? Széjjelszedjük a himnuszt ízeire, s megmagyarázzuk őméltóságának ennek az imádságnak a lelkét? Magyarázzuk neki, hogy ez egy sora az imádságnak, egy hatalmas, felséges szép költői kép? Hogy ez a nemzet, ez a szegény nép, mióta őseinket Isten felhozá Kárpát szent bércére ennyit szenvedett töröktől, tatártól, némettől, hogy volna bűne ezer annyi, mint amennyi nincs; s benne még ezer annyi, mint amennyi lehetett volna: megbűnhődött, rettenetesen megbűnhődött, s kiérdemelte az irgalmat úgy ezen, mint a másvilágon! Magyarázzuk-e a püspök úrnak, hogy más a nemzet s más az útonálló zsivány. Magyarázzuk-e, hogy egy nemzet nem is lehet bűnös voltaképpen: bűnösök az egyesek; bűnösök a nemzet vezetői, kik a rájuk bízott nemzetet gyakorta vitték a maga vesztébe, s nevezetesen a magyar nemzetet nemegyszer a sírnak szélére!
Hát nem elég rettenetesen megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Nem veszi-e észre, szentéletű püspök úr, hogy ez a nép sírva néz körül "s nem leli honját e hazában?" Nem látja-e, hogy e népnek ezrei ragadnak vándorbotot, s futva futnak az éhség elől idegen országba? Nem látja-e, hogy aki nem fut, azért nem fut, mert gyönge a futásra? Nem látja-e, hogy ennél a fenséges imádságnál - maholnap egyebünk nem marad? Súlyos gondok közt élnek, dehogy élnek! tengődnek az ország milliói. Csak egy pár ezer ember él itt gondtalanul: a latifundiumok urai, a tőkepénzesek és a püspökök. Így akarnak megszüntetni minden felekezeti gyűlölködést?
Nos itt csakugyan vége a felekezeti gyűlölködésnek. Minden művelt katolikus ember politikus, író, költő tudós, művész, egy emberként utasítja vissza imádságunk meggyalázását. Mit, hogy helye legyen Istennek házában annak az ostoba himnusznak, mely a nemzet sírja felett is a királyt élteti, Kölcsey himnuszának pedig, mely áldást kér a nemzetre, a népre - helye nincs.
És ezt egy főpap mondja. Abból a táborból, mely a történelem és a hazafiság révén követel sértetlenséget. Íme: ilyen ennek a tábornak a hazafisága is. Egy buta dogmáért, illetve annak buta magyarázatáért feláldoz mindent. Istentelenek, szabadkőművesek, hazátlan bitangok, kozmopoliták, eretnekek, zsidók: a szentéletű pécsi püspök és tábora szokott benneteket megátkozni hazaárulásért. Dicső tábor, intelligens tábor, hazafias tábor!...
Nagyváradi Napló 1903. április 22.
- Gárdonyi Géza darabja. A Szigligeti Színház premierje -
Sem muszáj, sem szükség nem volt Annuskát megírni, de mégis jól tette Gárdonyi Géza, hogy ezt a bizonyos vígjátékot megírta. Tetszetős, különös valami ez: kedves, egészséges kiszólásokkal. Írója babérait nem növelte, de a népszerűségét igen. Gárdonyi e darabban leplezte le legjobban önmagát: amaz írók közül való ő, kik nem magasságról nézik a dolgokat s kik ha naivak, ezért éppen nem röstelkednek. Benne élnek a történeteikben. Hirtelenében Tömörkény jut eszünkbe a hasonlókból a modernek közül. Olyan nagyképűek nem vagyunk, hogy dramaturgiánkhoz mérjük a darabot. Nem fogjuk az akció hiányát bűnül róni föl, hiszen Gorkij Éjjeli szállásában ennyi sem történik.
A mi közönségünket e darab kedves kiszólásai fogták meg s az a naivság, mely alapjában a magyar közönség Osztrigás Miciknek udvarló felében is lakozik. Annyi elrejtett jókedv még alig szabadult föl a Szigligeti Színházban, mint tegnap este. Naiv módon kacagtunk naiv ötleteken, s a dolog vége felé már szinte tüntettünk evvel a készségünkkel.
Annuska történetét már tegnap elmeséltük. Egy hétszilvafás udvarházban játszódik le ez a történet. Szép, szép, de nagyon is szép, nagyon is naiv akar lenni, bár ez természetes indulat lehet az Egerben álmodozó Gárdonyi Gézánál. Az előadás kedvesebb és igazabb, mint a darab. Berlányi Vanda volt Annuska. Ez a fiatal lány értékesebb, mint hittük, mert lám, egyre jobban tetszik. Kedves hangú, értelmes és leányos. Annuskája bájos, vadvirágos illatú igaz alak volt. A kisasszony nem is sejti, milyen nagy siker volt ám az, hogy egyízben például vagy hatszor hívták a lámpák elé. Nagyon ízléses és jeles falusi úrasszony volt Somogyiné. Agnelly Irén ügyesebb, mint máskor. H. Czene Stefi is. Szőke Sándornál elég érdem volna, hogy pompásan öltözik mindig, de tegnap volt néhány igaz hangja is. Szatmáry és Krasznay pompás figurákat csináltak. Jó volt Bognár, Tóth Elek, Szarvasi és a többi is.
Nagyváradi Napló 1903. április 22.
Nem is olyan régen jósoltuk volt meg, hogy nemsokára a klerikálisok öltik magukra Magyarországon a liberalizmust, hogy kijátsszák azt a veszedelmes szocializmust. Ez a jóslásunk hamar beteljesedett. Egy törvényhatóság fölírt a szocializmus s a szabad gyülekezési, szólási jog és szabad sajtó ellen. Az agráriusok lapja, a "Hazánk" pedig így ír:
"A nemzetközi szocialisták húsvéti gyűlésezése, kongresszusa - a kibontakozás helyett a törvényekkel ellentétes, felforgató törekvéseket hirdetett és fogadott el. - A társadalmi rend egyenesen törvényeink tiszteletén és érvényesítésén nyugszik. Aki ezt megbontani törekszik, vétséget követ el. Aki vétséget követ el, azt a törvény elébe kell állítani. Ha vétsége a haza, a társadalom és a mai jogrend ellen beigazolt, példásan büntetendő. Törvényeink a vallás, a társadalmi rend elleni vétségekre különösen súlyos büntetéseket hoznak. Ha tehát törvényeink ilyen szigorú büntetéseket szabtak ki a felforgatók ellen, miért nem lesznek azok alkalmazva? Hiszen ez nem első megnyilatkozása a nemzetközi szocialistáknak hazánkban.
Aki Magyarországon "nemzetközinek" vallja magát - mi jusson van annak itt polgárjoga? - mi jusson van gyülekezési joga? - és mi jusson van forradalmi, felforgató elvek hirdetésére és társadalmilag való elérésére joga?
Ezt azonban már nyugodtan nem nézheti sem a magyar nemzet, sem a kormány, sem az ország szabadelvűsége. Jelszavunk: a törvény, a jog és igazság. Ezek nevében kell követelnünk a törvény megtartását, másokkal való megtartatását, a törvény tiszteletét és érvényét; a törvény ellen vétők kíméletlen és szigorú megbüntetését.
És ezt űzni szabad legyen már Magyarországon?! Mert ez felfogásunkkal, meggyőződésünkkel, törvényeinkkel, sőt állami rendünkkel homlokegyenesen ellenkezik, ezek ellen hazafiúi érzelemmel tiltakozunk, és várjuk a törvényes rend fenntartását."
A szocialisták lapja, a "Népszava" így válaszol "Hazánk"-nak:
Mi pedig azt mondjuk: Ha a ti törvényetek a néptömegek elnyomása és az igazság megcsúfolása, akkor csak elő a középkori rozsdás fegyverekkel, mert mi igenis ezen törvények ellen vagyunk; ha jogrendetek a nép millióinak jogtalanságát foglalja magában, ellenségei vagyunk ennek a jogrendnek; ha a hazafiság az, amit ti annak hirdettek, akkor mi nem vagyunk hazafiak.
A ti felfogástok előítélet, meggyőződéstek hazugság, hazafiságtok népcsalás, jogrendetek a nép rabszolgasága, törvényetek a törvénytelenség. Igen, se a törvényetek, se az igazságtok, se a vallástok, se ti magatok nem kelletek se testünknek se lelkünknek.
Nem titkolódzunk, nem félünk, megmondjuk ami a szívünkön fekszik. - Rántsátok hát ki a fringiátokat és forgassátok meg a fejetek felett. Nem azért hirdetünk békés forradalmat, mintha félnénk a másiktól; a mi öklünk nincsen vajból, s ha szükség kívánja, nemcsak az üllőre, hanem egyébüvé is tudunk sújtani."
A szocialisták egy kicsit keményebben tudnak beszélni ám a "liberális" agrárius urakkal, mint mi, úgynevezett liberálisok.
Nagyváradi Napló 1903. április 24.
Az urak nagyon élnek mostanában. Nem férnek a bőrükbe, s okvetlenül meg akarják cáfolni azt a gyilkos pennájú szocialistát, ki azt írta minap, hogy a magyar mágnásoknak s előkelő kaszinói uraknak még olvasni s írni tudniok sem okvetlenül muszáj: huszonnégy éves korukig elég, ha az édesapjuk, anyjuk vagy gyámjuk nevét le tudják írni s huszonnégy éves korukban kell csak megtanulniok a saját nevük leírását - a váltók okáért tudniillik. Ők meg akarják mutatni, hogy máshoz is értenek. Az tudnivaló, hogy a politikában Széll Kálmán óta a nemzeti kaszinó a tulajdonképpen való úr. Nos, hát most állítólag azt akarják az urak, hogy a főrendiház ítélje el a képviselőházat, illetve az obstrukciót.
De egyébként is foglalatoskodnak az urak.
Szemere Miklós például új röpiratot írt. Szemere Miklós új röpiratát "A fenséges uralkodóház figyelmébe ajánlja", s a füzet élére e jelmondatot iktatja: "Legyen tanúm mindenkinek a hazafisága - és bírám a lelkiismerete." Célja a röpiratnak egy nagy alkotmányos reform tervének felvetése, míg azonban a normális reformok előrehaladásra törekszenek, addig ez a reform visszafelé akarná fordítani a történelem, és a nemzeti fejlődés szekerét, vissza óhajtja csinálni azt, amit Kossuth Lajos negyvennyolcban megcsinált: a népképviseleti alkotmány helyébe a rendi alkotmányt kívánja léptetni, melyben a kiváltságos nemesi osztály hozna törvényt a nem nemesek millióinak.
Szemere kiindulási pontja ez: "Egy kalap alá kell hozni nálunk politikailag az ország jobbjait, egyesítsük, tömörítsük a jó elemeket a monarchikus elv köré. - A tornyosuló szocialisztikus bajok és kísértetek ellen." A szocializmust - ami különben nála érthető - bajnak és veszedelemnek mondja, mely a monarchikus elvet és a társadalmi rendet fenyegeti. E veszedelem ellen a nemességben kell a dinasztiának oltalmat keresnie, mondja Szemere Miklós.
Ugye hatalmas ideák. Bújjék el például Somló Bódog. Reformideái csak az uraknak vannak. Károlyi Sándornak, Zichy Nándornak, Andrássy Gyulának, Szemere Miklósnak.
És hiában. Sohse voltunk olyan távol, hogy a degenerált bandával leszámolhassunk, mint éppen most, a föltámadt reakció idején. Hacsak el nem végzik ezt helyettünk a már sok helyen különben is lázongó, szerencsétlen, elnyomott százezrek.
Arra pedig bizonyosan kíváncsi mindenki, hogy ezek a hatalmas úri ideák hol teremnek. A nemzeti kaszinóban, jelentjük alássan.
Oh, a nemzeti kaszinóban gyönyörű dolgok folynak Nopcsauccse! Gyönyörű dolgok.
A kaszinó helyiségei, ellentétben az egyszerű külsővel, pazar fénnyel vannak berendezve, s oda közönséges polgári halandók tekintete nemigen férkőzik. Természetes, hogy hír se igen szivárog ki a külvilágtól hermetice elzárt klubból, csak nagy néha, mikor nagy honmentő ideák születnek, mikor milliós kártyajáték, vagy éppen szenzációs kigolyózás történik ott. Most megint kiszivárgott egy kis eset híre a klubfalak közül. Mindössze másfél millió koronáról, avagy némelyek szerint ugyanennyi forintról van szó, amelyet egy ültében nyert el egy méltóságos úr négy mágnás barátjától. A szerencsés nyerő Justh Béla cs. és kir. kamarás, aki két hét előtt a nemzeti kaszinó egy különszobájában gróf Hunyady Imrétől, gróf Károlyi Mihálytól és gróf Csekonics Gyulától és Szemere Miklóstól egymillió négyszázezer koronát vagy forintot nyert baccarat-n. A játék - mint beszélik - valóságos kártyapárbaj volt, mely kora este kezdődött, s késő reggel ért véget. A partnerek folyton megkettőztették elveszített tétjeiket, de a szerencse folyton ellenük volt, úgyhogy hajnalban, mikor vége szakadt a játéknak, a feljegyzett, azaz elvesztett tételek összege, melynek nyerője Justh Béla volt: egy millió négyszázezer koronára, némelyek szerint forintra rúgott. Ezzel a pénzzel öt éhező vármegye népét úrrá lehetne tenni.
Hát így élnek e kaszinói urak. Milliókat és milliókat úsztatnak el kártyán, a színésznőkről s másféle nőkről nem is beszélve. Emellett hozzák népet butítani a francia szerzeteseket, üldöztetik a szocialista izgatókat, röpiratokat írnak egy új középkori Magyarország érdekében stb.
Valóban le kellene számolni már ez urakkal, mert nem férnek a bőrükben.
Nagyváradi Napló 1903. május 9.
147. NAGYVÁRAD ÉS AZ OBSTRUKCIÓ
Dr. Dési Géza cikket írt lapunk számára, s e cikkben súlyosan elítélvén az obstrukciót, bizalmat óhajt szavaztatni Széll Kálmánnak Nagyvárad közgyűlése által. A "Nagyváradi Napló" nem tartozik a mai magyar politikai pártok egyikéhez sem, de a katonai javaslatok ügyében, szociális, nemzetgazdasági s nemzeti politikai okokból egyaránt - a legkérlelhetetlenebb ellenállás jogát hirdeti, bár okosnak tartotta volna, ha az indemnitás ellen nem csinál obstrukciót az ellenzék. Dr. Dési Géza cikke tehát e lap hasábjain magában, minden vitázó szó nélkül - őszinte sajnálatunkra - meg nem jelenhetett. Mivel pedig dr. Dési Géza, a "Nagyváradi Naplónak" még nemrégiben vezére, ki velünk s egyazon ideákért küzdött, kinek minden írása dísze volt e lapnak, s öröm, mikor biztosított, hogy mondanivalóival jövőre is minket keres föl - mindenképpen jelentősebb ember, mintsem írásai nyomban ellenírásokkal kísérve lássanak éppen e lapban napvilágot - le kellett mondanunk a cikk közléséről, s így a velünk vitatkozó s számunkra írott cikk a "Szabadságban" kapott helyet. A "Szabadságnak" tehát nincs joga a számunkra írott cikket ellenünk írottnak feltüntetni, ha ahhoz kétségtelen joga is van, hogy egy jó alkalomban kapott ragyogó stílusú, szép cikkért elfelejtse a saját cikkeit, amiket ama viharos februári napokban, a csékei esetkor olyan meg nem érdemelt rideg és zord kegyetlenséggel irogatott. Úgy valljuk és érezzük - hogy mi nem változtunk, s hogy igazságaink mennyire nem párt-igazságok: két cikk is hirdeti mai lapunk élén, abban a sorrendben, amelyben azt nekünk íróik beküldötték. A nagyváradi szabadelvű párt tagjai, elismert kiválóságú, puritán, erősen gondolkozó férfiak a cikkek írói. Helyettünk ezúttal beszélnek ők, s bármennyire tiszteljük is dr. Dési Gézának még velünk ellenkező politikai véleményét is, sajnáljuk, hogy e véleménynek nem rendelhetjük alá a magunkét.
Nagyváradi Napló 1903. május 10.
A politika mai, fájdalmasan bolond állapota úgy hozta, hogy gróf Tisza István és gróf Apponyi Albert egyet akarnak. Most már mind a ketten ott akarják hagyni Széll Kálmánt, bár nem együtt és nem egyért.
A bolondos dolgok különben pár nap óta különösen szaporodnak. Mikor a Feilitzsch-affér fölmerült volt, s gróf Tisza István a passzív rezisztencia ellen nyilatkozott, ugyanakkor csodálatos módon a passzív rezisztencia ellen írt az agráriusok lapja is. Hogy pedig a passzív rezisztenciáról miként diskuráltak Széll Kálmán és gróf Tisza István, arról a fültanúk furcsán számolnak be. Gróf Tisza István így szólott volna:
- A passzív rezisztenciát én sem helyeslem, s ezért nem látok okot semmi következtetés levonására. A passzív rezisztencia politikáját nem helyeslem, és helytelenítem az egész taktikát.
- Akkor...
- Azonban konzekvenciát nem vonhatok most le, mert emlékszem arra, hogy a Bánffy taktikáját hasonló viszonyok közt te sem helyeselted, s mégsem vontad le a konzekvenciákat, bent maradtál a pártban.
- Pedig - válaszolt Széll Kálmán -, aki ily helyzetben ellenem működik, nem lehet tagja a pártnak; most más idők vannak. De nem reád (gróf Tisza Istvánra) vonatkoztatom ezt - tette hozzá gyorsan -, hisz te már márciusban kijelentetted, hogy nem helyesled a taktikámat. De azt is mondtad, ugye, hogy ha a párt vezetése elleni kifogásokat érvényesíteni akarod, mikor ennek ideje elérkezik, bejelented nekem.
- Igen - hagyta helyben gróf Tisza István -, ha érvényesíteni akarom ellentétes meggyőződésemet, ha ennek az ideje elérkezik, bejelentem, s akkor következik a konzekvenciák levonásának kérdése.
És úgy mondják, hogy gróf Tisza István hívei tömörülnek, s a konzekvenciák levonásának ideje már nem sokáig késik.
Vajon a bolondos meglepetések mostani idején nem fognak-e találkozni gróf Tisza István és gróf Apponyi Albert?
Hiszen úgy mondják, hogy komoly kísérletek folynak Széll Kálmán és báró Bánffy Dezső összebékítésére, hogy aztán ők ketten tisztázzák a mai lehetetlen helyzetet. Aztán mi megértenők Apponyit, ha Tisza Istvánhoz csapna át. Olyan csúfosan, egy politikai múltat megtagadóan még nem hagytak el soha pártvezért, mint Apponyit az ő kedves volt hívei. Hiszen nyílt titok, hogy a szabadelvű párt tiszaistái és bánffystái hajlandók volnának a katonai javaslatok dolgában engedményt adni, de a volt nemzeti pártiak most pápábbak a pápánál, s kígyó módra sziszegik, hogy nem szabad az ellenzéknek egy jottányit sem engedni.
Szegény Apponyit különben is sajnálni lehet. Örök bátortalansága, kétkulacsossága, önimádása most bosszulja meg magát. A király meg sem látta, meg [sem] akarta látni most az udvari bálon. És Apponyi, ki Széll Kálmánnal különben is jóllakott, most már igazán menni akar. Tisza István is menni akar, Apponyi Albert is. Egy-két nap alatt nagyon nagy dolgok történhetnek.
De még nagyobbak is, mint gondoljuk. Úgy mondják, hogy a király igen megunta már a magyar alkotmányosdi játékot. Úgy lehet, hogy nagyon hamar le fog csapni az a mennykő, amelyért tegnap imádkoztunk. De mi lesz akkor?
Nagyváradi Napló 1903. május 16.
Nagyváradon ez most a legfontosabb kérdés. Csakhogy éppen emberhalál nem esett még e kérdés miatt. Fanatikusak a Haller Irma hívei s a Parlagi Kornélia hívei egyaránt. A két gárda meghal, de megadni nem adja meg magát. Hűséges, elszánt és harcias mind a két gárda, de a Parlagi gárda taktikusabb, és ügyesebb. Ezt bizonyítja a többek között egy apró eset is. Tegnap reggel egy kosár levelet hozott Somogyi Károly címére a posta. Volt ötven levél, de lehetett száz is. Fehér, előkelően kék, barna és rózsaszín borítékú. Volt mindenféle. Az írás is száz formájú. Néhány sor, mindegyik - "egy bérlő", "egy bérlő úriasszony több úri család nevében", "egy ügyvéd", "egy színházlátogató" stb. aláírásokkal. De mindegyik levél egyet kér: Parlagi Kornélia játssza Bob-ot vasárnap este. Bár a múlt vasárnap is Parlagi játszotta a vidám Bob úrfit, s most Haller volna a soron, jó Somogyi Károly már majdnem ellágyult. Ekkor vetődött be egy újságíró az igazgatói irodába, s fölfedezett a leveleken valamit. A fránya postai lebélyegző indiszkrécióját. Valamennyi levelet május 14-én este 9 órakor adták föl... Mind persze nem akar egyik Bob úrfi ellen sem szólani. Annyival inkább, mert e sorok írója egyik Bob herceget, sőt magát Bob herceget sem nézte meg, de azt tudja és esküszik reá, hogy olyan Bob herceg nincs sehol, mint Parlagi Kornélia, vagy Haller Irma, avagy Haller Irma vagy Parlagi Kornélia...
Nagyváradi Napló 1903. május 16.
- A regnum Marianum kiépítése -
Jönnek. Mind hozzánk jönnek. Itt szívesen látják őket. Itt kell a sötétség, a babona, a métely. A francia kongregációk mind ide tartanak. Hatalmas főhercegi s főúri pártfogóik vannak
Nyíltan beszélik, hogy gróf Apponyi Albert maga is tagja s pártfogója a kongregációknak, sőt azt is állítják, hogy a szabadelvű párti és nemzeti Apponyi Albert volt kezdője a kongregációk ide-telepítésének. Apponyi Albert nem tud beszámolni avval a nagy elvi eltéréssel, mely mostani politikája s a régi között van. Mi pedig nem tudjuk megállapítani a harmóniát aközött, hogy miként lehet valaki egyidejűleg őszinte harcosa a magyar nemzeti ideáloknak s pártfogója azoknak, akik idegen szellemet, idegen nyelvet akarnak bevinni iskoláinkba, akik mindig és mindenütt olyan törekvések szolgálatában állottak, amelyek a nemzeti élet megrontására voltak irányítva.
Vagy el akarják-e komolyan hitetni, hogy a kongregációk is a modern egyház receptje szerint, most már a demokrácia kiépítésén fáradoznak? Hogy az alsó néposztályok fölszabadításán őszintén dolgoznak ők is, s hogy a kongregációk tagjai azért jönnek ide, hogy Majláth József gróf ideálját, az úgynevezett keresztyén szocializmust szolgálják? Avagy tagadják, hogy a letelepülő kongregációk nem idegen származásúak, idegen nyelvűek, s hogy itt ingatlanokat vásárolva, megkezdik ugyanazt a munkát, amelyet a francia köztársaság seprője félbehagy[at]ott velük? Budapesten már letelepedtek sokan. Az ország más helyén is próbálkoznak.
Nem érdektelen ezek után az sem, hogy feleljünk azoknak, akik még mindig azzal védik a jóságos szűzeket, hogy Franciaországban űzött foglalkozásuktól talán el[t]értek Magyarországon. Az apácáknak máris sikerült nagyszámú gyermeket vonni a maguk körébe. A gyermekek hetenként kétszer mennek a zárdába, ahol a járdát tisztogatják, súroltatnak, fát hordatnak, fát vágatnak velük, s olyan munkákra használják őket, melyek nem gyermekeknek valók. Szó van róla, hogy ugyanez a rend Budapesten egy csipkeverő gyárat akar létesíteni. Aki ismeri a nancy-i bíróság előtt lefolyt botrányos zárdapört, az tudja, hogy ez a csipkeverő gyár milyen alapon készül, s hogy úgy mint Franciaországban, itt is a munkaerő mérhetetlen kizsákmányolása lesz az alapja.
Jó volna utánanézni, vajon a nagyváradi férfi és nő szerzetesek közé nem csődültek-e már a francia kongregációkból. Nagyon gyanús híreket hallunk erről.
Nagyváradi Napló 1903. május 17.
151. POLGÁRMESTEREK ORSZÁGOS GYŰLÉSE
- A jövő gyűlés Nagyváradon lesz -
Annak volt igaza, aki azt mondotta, hogy ma nem szabad Magyarországon a jövendő számára semmit sem csinálni. Veszedelmesen csökönyösek, gyávák és ködös agyúak ma Magyarországon az emberek. Ahány törvényt csak néhány év óta csináltak, az csaknem egytől egyig reakcionárius. De nemcsak a parlamenti kodifikálás ilyen. Minden ilyen. Intézkedés, egyesülés, mozgalom, terv. A sajtótörvény, a kivándorlási törvény, a szövetkezetek dolga, stb. mind azt bizonyítja. Bizony isten fázunk az új polgári törvénykönyvtől is. Éppen ezen ok miatt. Ma Magyarországon a tiltakozás ártatlanabb, mint húsz évvel ezelőtt a csatlakozás, mely azonban a kritika jogát nem dobta el.
Ezt bizonyítja a polgármesterek idei gyűlése is. Tóth Pál szegedi h. polgármester csinált memorandum-tervezetet az új városi törvényről. A tervezet terjedelmes és szorgalmas munka. Ismertettük. De olyan félénk, konzervatív, mintha nem a legnagyobb magyar vidéki város önérzetes és tudatos főtisztviselője, hanem valami duodec, sörfogyasztó bajor városkának a polgármestere csinálta volna, valamely a "Simplicissimus"-ba illő férfiú. Gondoltuk, majd együtt bátrabbak lesznek a polgármesterek. Érezni fogják, hogy a magyar városok voltaképpen Magyarország, hogy agitálni kell a demokrata, polgári, városi lakosság jogos elsőségre s autonómiára jutása érdekében, ha már nyomorult viszonyaink között nem lehetünk hívei az államosításnak... És ide szögezünk egypár eredményt.
A memorandum-ügy hangsúlyozza a történelmi fejlődést, mintha valami agrárius főúri gyülekezetben készült volna.
Kimondták a városatyák száma leszállításának szükségességét. Ez nem volna baj. De a leszállítást éppenséggel nem demokratikus okból, a demokratikus ellensúlyozással célozzák a polgármester urak.
A virilisi intézményen semmit sem akarunk változtatni?
A főispáni állást a városokban nem merik eltörölni kérni a polgármesterek. Pedig az ábécéje a függetlenségnek.
Kell még több adat is, hogy milyen szellem dirigált a polgármesterek kongresszusán. Ennyi is bőven beszél...
Nagyváradi Napló 1903. május 20.
Mennek a színészek. Hétfőn korán délelőtt alighanem búcsújárás lesz a vasúthoz. Tíz órakor indul el a színtársulat Gyulára. Gyula lesz az első nyaraló stáció. Porosnak van olyan poros, mint Kaposvár. Ám közel van Nagyváradhoz, és ez nagy enyhítő körülmény. Mi lesz a két búcsúzó napon, a main és a holnapin - csak sejteni lehet. Az erők összemérése most lesz a legelszántabb. Mert hát Somogyi Károlynak volt esze, hogy Bob herceget tűzze ki a két utolsó estére. Ma Parlagi Kornélia lesz legény a talpán, holnap Haller Irma. Hallik a készülő fegyverek zaja. A két tábor nem csinál titkot belőle, hogy nagy dolgokra készül. Ám nemes ellenfelek módjára megegyeztek a pártok, hogy mindegyik csak a maga "legszebb rózsaszál"-a mellett tüntet, s a másiké ellen nem. Szóval a gárdainduló hangjai mellett múlik ki a szezon.
Örüljünk-e vagy bánkódjunk-e emiatt - fölösleges probléma. Bob herceg győzött Nagyváradon. Sehol zajosabban, kétségtelenebb módon, oh, elég sivár volt a szezon, hogy megbecsültük e győzedelmet. A nyolchónapos szezonnak eseményei gyéren valának. Mért ne fogadjuk örömmel eseménynek, hogy egy nem nagy igényű operettecske Nagyváradon ügyesen előkészített körülmények között húsz nap alatt tizennégy előadást érhet. A közönség víg, a direktor viduló. Csak nehány színész gondol keserűen arra, amit Müller Mátyás, az ifjú karmester, tréfásan mondott a minap a drámai színészeknek:
- Ti fölösleg vagytok. Nagyváradon voltaképpen csak operettet kell játszani. Titeket az operett tart ráadásnak és az operett tart el.
Nagyon komolyan azért nem kell ezt a dolgot venni. Azoknak a siránkozását sem, kik így elmélkednek:
- Hát jó: nem írnak magyar drámát. De Dévény felől friss levegő árad. A fiatal németek nagy dolgokat mívelnek. Miért nem érhetett Nagyváradon például a "Magdalai Mária" tizennégy előadást?...
Az így síránkozóknak sincs igazuk. Hol van ez másként? Akar-e még ma egyáltalán egyetlen magyar színpad is az irodalom szolgálatába szegődni? Miért is tenné? Hiszen kell-e irodalom ma még mindig a magyar közönségnek?...
Somogyi Károly még a régi idealista direktorok gárdájából való, kinek ez a valóság a legjobban fáj. Ő tehát nem sértődhetik meg, ha azt mondjuk: miért ne versenyezhetne a színtársulat a Henry-cirkusszal? Gyulán tudniillik azért nem játszik még ma a nagyváradi színtársulat, mert nem akar állatsereglettel, lovakkal, bohócokkal és zsonglőrökkel konkurrálni. Sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megérthessük ezt a nagy önérzetet. Nem és nem, sehol, de sehol sem látjuk az isteni gőgösködésre jogos művészetet a magyar teatráliákban. Yvette Guilbert olyik kis dalában több volt az irodalom, ar[t]isztika és esztétika, mint az összes magyar színházak némely heti produkcióiban.
És legalább az operett maradt volna meg ott, ahová a Pálmay Ilkák, Hegyi Arankák szerencsésen megfinomítva emelték játékaikban. Igaza van, s joga van Pálmay Ilkának így szólni.
- Ma már csak lányok vannak. Formásak és pajkosak...
...Mindez se vegye el a kedvét senkinek, hogy szívvel-lélekkel ne búcsúzkodjék ma és holnap, s ne ünnepelhesse a maga Bob úrfiát.
Olyan durcás kis igazságok ezek, melyek okvetlenül kikívánkoznak a toll alól. Fájdalmas ám azért a búcsúzás mindnyájunk számára. A nagyváradi élet fölöttébb hiányos a színészet s a színháznak ama része nélkül, mely a bejárattól a zenekar mélyedéséig tart. A nagyváradiak a színház révén tartják számon egymást. No, de közel van Gyula, s amely napon kiszalad a színészek vonata az állomásról, érkezik a Henry-cirkusz s az orfeumok serege. Ez a hideg május majd tán már kánikulai júniusba olvad, s akkor mindenütt másképpen látunk és bírálunk. Kedves búcsúzkodást kívánunk egyébként e két napra, s szeretettel köszöntjük a viszont látásra Thália nagyváradi népét...
Nagyváradi Napló 1903. május 23.
A kolozsvári egyetemen tegnap az államtudományok doktorává avatták Halász Lajos nagyváradi hírlapírót, a "Nagyváradi Friss Újság" szerkesztőjét. Ez a doktori avatás mindenképpen érdekes és följegyzésre méltó. Nemcsak erőprodukciója egy élénk talentumú, energikus és ambiciózus férfinak, de dokumentuma annak, hogy az újságíró a maga lázas, küzdelmes életét úgy fogja dirigálni, hogy mellékesen befut pályákat, melyek másoknak egész valóját, életét kötik le, s jogcímet adnak, hogy az úgynevezett komoly életfelfogás polcáról mondjanak kritikát azokról, kik az életet egységesebben, a születés, rang, pénz és diploma-tekintély tömjénezése nélkül fogják fel. Halász Lajos semmivel sem becsüli többre magát most diplomásan, mint eddig, de vasakaratával növelte a mások becsülését a maga egyénisége és talentuma iránt.
Nagyváradi Napló 1903. május 24.
- A szezon vége -
Ma bezárulnak a Szigligeti Színház kapui. Holnap, hétfőn reggel tíz órakor viszi a vonat a nagyváradi színtársulatot Gyulára.
A szezon számadását virágvasárnapkor megcsináltuk volt. Amit akkor óhajtottunk, beteljesült. A közönséggel az új színtársulat megszerettette a színházat. Virágvasárnap óta alig volt gyönge előadás. A pótszezon legnagyobb eseménye a Bob herceg páratlan sikere, mely ma tizennegyedikszer kerül színre. Ám a Bob-estéknél voltak értékesebb estéi is a szezonnak. A sok közül a Boszorkányvár repríze, Annuska, a Bajusz premiere, a Henschel fuvaros, Trilby stb. repríze, az Ujházy-esték jutnak hirtelenében eszünkbe. A közönség nehezen búcsúzik, s szívesen várja vissza a színészeket. Ez jelentős és becses dolog. Mindenesetre ígéret és remény a jövő szezonra.
A színtársulat Gyulán kezdi meg előadásait. A két első estén a "Bob herceg" kerül színre. Kedden Parlagi Kornélia, szerdán Haller Irma játssza Bobot. Aztán egymás után kerülnek színre Trilby, Annuska, Csepűrágók, Monna Vanna, Trubadúr, Boszorkányvár, Bajusz stb.
*
Ma délután a Gyimesi vadvirágot játszák. Este Bob herceggel búcsúzik a színtársulat. Bob Haller Irma, Annie Parlagi Kornélia lesz az utolsó előadáson.
Nagyváradi Napló 1903. május 24.
Arról, ami Székelyhídon történt, igen különböző hírek számolnak be. Mi jó forrásból halljuk, hogy mi történt. Lejött oda népgyűlést tartani Mezőfi Vilmos, az újonnan szervezett szociáldemokrata párt vezére, s a népgyűlés ellen kivonult híveivel a [kerület] népszerű képviselője, dr. Molnár Ákos. Ám hiába volt minden. Mezőfi személye összetoborzott egy pár ezer embert. Ennyi néppel szemben mit sem ért sem vitatkozás, sem kapacitálás. A tömeg kitartott Mezőfi mellett, s a népgyűlés végén nagy ovációt rendezett a számára. A kerület képviselője pedig pár száz hívével távozni volt kénytelen. Ez az eset.
A székelyhídi képviselőnél aligha népszerűbb egyetlen Bihar megyei negyvennyolcas képviselő is a maga kerületében. Dr. Molnár Ákos határozottan tesz, dolgozik a kerületéért. Mint ember is jóval magasabb nívón áll, mint a negyvennyolcas képviselők átlaga. Nincs a zoltánok között, nem demagógoskodik. Ha beszél, komoly kérdésekben komolyan beszél. A kerület választóinak jó része meg is becsüli, szereti Molnár Ákost. Mégis íme, az ő kerületében egészen más lobogó alá sereglik a nép, mint a negyvennyolcas lobogó. Az csak ideiglenes vigasztalás, hogy a választói joggal bírók jó része kitart mellette. Végre is el kell ismernünk, hogy a nem választókért is van ez az ország. És dr. Molnár Ákos van olyan komoly értékes ember és politikus, hogy súlyt helyezzen az egész kerület lakosságának a bizalmára. Aztán meg ma még csak néhány választó pártolt el, de holnap-holnapután már nőhet ez a szám. Világos, hogy számolni kell itt a helyzettel. Dr. Molnár Ákos éppen olyan jól tudja, mint mink magunk, hogy mi itt a baj. Az a baj, hogy a függetlenségi párt elsősorban a legtávolabbról sem demokrata párt, másodsorban - mint azt csak a napokban mondta Sándor Pál - gazdaságilag indolens.
A nép, melynek eddig a Kossuth-kultusz volt minden reménysége, mámora, hite - látja, hogy a Kossuth-párt az ő fölemeléséért mitsem tesz. Nos, a nép megunta, hogy ő választásokon és ritka népgyűléseken énekelje a Kossuth-nótát, kiáltsa éljen a haza és éljen a nagyságos képviselő úr - aztán akár fölfordulhat, senki sem gondol rá többet. Megy most már más táborba. Neki mindegy. Hátha jobb lesz.
A székelyhídi eset nem szól dr. Molnár Ákos ellen. Sőt jó, hogy megtörtént. Dr. Molnár Ákos bizonyára ott fönt a pártban nemcsak referálni fog, de erős próbát tesz, hogy az orvoslásra rábírja pártját, melyet a heccek, éretlenkedések elvontak már nagyon a néptől.
Tessék foglalkozni a magára hagyott, a szegény néppel, ha mindjárt nem is választó. A függetlenségi ideák is szépek, de a negyvennyolcas ideák szebbek. Legyen a negyvennyolcas párt igazi néppárt. Közjogi heccek helyett adják rá magukat a negyvennyolcas képviselő urak a szociális kérdések tanulmányozására. Ne csak a programjukba vegyék föl az általános választói jogot, vagy legalábbis a jog széles kiterjesztését, de csináljanak harcot a kérdés körül, s juttassák ezt a szükséges elvet diadalra. Merjenek egy kicsit radikálisoknak lenni. Inkább veszítsenek el pártjukból néhány embert. Csak közjogi dolgokban radikáliskodni, s más dolgokban konzervatívabbaknak lenni a bevallottan konzervatívoknál: ez siralom és kész pusztulás.
Szól ez különben mindegyik parlamenti pártnak. Vigyázzanak, késő lesz kiabálni, hogy a nép az izgatók kezébe került. Kezdjék ők maguk a szociális bajok orvoslását. Késő lesz. A szocializmus magyarországi terjedése nagyon hasonlít az olaszországihoz. Bizonyosan nálunk is reakciós rendszabályokhoz fognak nyúlni, mint Olaszországban tette volt annak idején Crispi, s tette Rudini is. Nem fog ez érni semmit. Olaszországban is csak megerősítette a szocializmust az erőszak, börtön és üldöztetés. Másképpen kell itt segíteni. De félünk, hogy erre a segítségre képtelen lesz a magyar - osztályparlament.
Nagyváradi Napló 1903. május 27.