Az Offenbach szellemében készült kedves Suppé-operett ment ma a színházban. A bájos egyfelvonásos nagyon tetszett. Aminek megvan a maga jó oka. Bátran mondhatjuk, hogy a Szigligeti Színházban ilyen pompás, precíz, teljesen kifogástalan operettelőadás még nem volt. A közönség ezt teljes mértékben honorálta is. Egyre-másra hangzott fel a nézőtéren az a bizonyos meleg, egészséges taps, amit eddig olyan sajnosan nélkülöztünk. Több dalt megismételtettek.
A szereplők egytől egyig remekeltek. (Igaz, hogy csak négyen voltak.) Csík Irén dicséretét azzal kezdjük, hogy gyönyörű Galathea volt, méltó arra, hogy Pygmalion bolonduljon utána. Sikere már ott kezdődött, amikor még "szobor" volt, és amikor a lepel félrevonása után az őszinte csodálat moraja zúgott fel a közönség között. Kiváló játéka és énekművészete tették természetesen teljessé sikerét. Alkalma volt különben egy bravúros dolgot is megcselekedni. Énekpartiját ugyanis nem énekelte transzponálva, amint ez általános szokás, hanem az eredeti hangnemben, két hanggal magasabban. Azonban diadalmasan birkózott meg minden nehézséggel, és teljes, igaz sikere volt.
Minden tekintetben méltó partnere volt Lányi Edit. Ganymédje bájos, elmés, kedves alakítás volt. Dalait gráciával énekelte, és finom pikantériája nagyon tetszett. A mi görögök refrénű kupléival alig tudott betelni a közönség.
Kalmárnak aránylag kis szerepében is volt alkalma szép tenorját csillogtatni. Nyárai a Midas rituális szerepében kacagtatta meg sok jókedvvel és művészettel a közönséget. A zenekar nem rakoncátlankodott. Az egyfelvonásos után Spanyolország, az Uránia előadása következett.
Szabadság 1900. november 21.
A nagyváradi rendőrség kapta az alábbi levelet.
Tek. kapitányi hivatal!
Tudatom, hogy az agyafúrt, kombinált női intrika, rafinéria és a reklám szövevényeiből font liga alól sikerült némileg kimásznom - s mindennemű jogorvoslat törvényes megtorlás többszörös zavarából - végre annyi tortúra és szenvedéstől sikerült megszabadulnom, de azért szabad még nem vagyok. Valóságos Dreyfus-ügy féle ez. A legszívélyesebb üdvözlettel.
Nagykároly, (Nagy utca 546-ik szám.) 1900. XI.-18.
(A név)
Egyik helyi lap a levél íróját rögtön megtette magyar Dreyfusnak, ellenben helyeslőleg citálja egy rendőrtisztviselő mondását, amit a levél ismeretlen nevű írójára tett, hogy az képezhetetlen hülye.
Mi a levelet nem közöltük. Most is csak más okból közöljük.
Közöljük azért, hogy magunk ellen, újságíró emberek ellen bizonyít[s]unk vele.
Határozottan igaz, hogy mi néha igen felületesek vagyunk. Olyan súlyos véleményeket mondunk ki egy pillanat alatt, amit két pillanatnyi gondolkozás után talán örökre elhallgatnánk.
Hát ilyen vélemény a képezhetetlen hülye is.
Mi ismerjük a levél íróját, annyit elárulhatunk, hogy abból a zavaros, homályos levélből egy nagy, sötét tragédia beszél.
Az írója még néhány évvel ezelőtt deli, szép, délceg férfi volt, előkelő állásban, boldog családi tűzhely mellett, mindenkitől szeretve.
Aztán - mint a görög tragédiákban - valami szörnyű, névtelen átok szakadt rá. Mintha alvilági kezek tépték volna össze ennek a daliás férfinak minden boldogságát.
Végzetes szenvedélyek lángja felégette a családi tűzhelyt, a boldogságot, felégette őt magát is...
Most kerülhetett vissza szegény kiégett ember a romokra. Bomlott idegeinek minden erejével akar emlékezni.
S eszébe jut a múlt... És ő, az árnyék-ember szeretné most fellármázni az egész világot. Elmondani, hogy az ő boldog élete elveszett.
Átkozódni szeretne... És megírta azt a levelet, melyről mi, ha nem is ismerjük ezt a sötét tragédiát, legfellebb csak annyit írunk: a rendőrség nem tudja - kicsoda a levelet író szegény ember, s mit akar az ő zavaros levelével...
Csak ennyit írtunk volna...
Szabadság 1900. november 22.
(Dr. Balassa Ármin népszínműve. A Szigligeti Színház premierje nov. hó 21-én)
Nem szeretnénk sokat írni a mai premierről, mert nagyon sok keserűség kerülne ki a tollunk alól. Nemcsak Balassa úr, ez a jóindulatú dilettáns kapna ki érdeme szerint tőlünk, de a nagyváradi színház vezetősége s minden mai szereplő is.
Így csak röviden jelentjük: ismét premier, ismét rossz előadás, ismét bukás.
A Paraszt szívek egyfelvonásos népszínmű. A túlságba vitt és félreértett kollegialitás jóvoltából nagyon sok szépet olvastunk felőle. Amit pedig ma kaptunk, a legdilettánsabb, a legbizonytalanabb kis darab. Kicsinált, erőltetett, színtelen meséjű. Régi taposott útszél színtelen virága - hogy oly formán beszéljünk, mint a mai úgynevezett népszínmű alakjai. Egy parasztmenyecske, egy fiatat lupa a hősnője, akinek forró buja vére romlásba, kárhozatba taszít minden őt szerető férfit.
El is hinnők ezt Veráról - így hívják a fiatal magyar lupát - csak ne énekelne annyit. Bemegy [a] házba: egy nóta. Kijön a házból: egy nóta. Aztán ismét és ismét egy nóta. Ezek a nóták is elég rosszak.
A kis kísérletet Somogyi előrántotta. Így szokás ez nálunk. Természetes, hogy a darab értéktelensége még jobban kitetszett: A szereplők közül csak Peterdit említjük meg. No meg Forrai Ferikét, akit - mint megjegyeztük már - nem volna szabad népszínműben felléptetni. Az előadást kis közönség nézte végig, mivel a kis népszínmű után az Uránia előadása következett. No evvel az Urániával is bebizonyította Somogyi, hogy tökéletes művészettel tud önmagának ártani.
Szabadság 1900. november 22.
515. ADATOK A SZÉPSÉGVERSENYHEZ
Az én borbélyom, még csak ma láttam - milyen nagy idealista...
Az én borbélyom - megjegyzem -, mindenhez ért, mindent tud, és a borbélyok azon fajához tartozik, kik óriási véteknek tartanák, ha paciensük a műtét alatt unatkoznék; azért hát igyekeznek az embert tőlük telhetőleg mulattatni...
Ma éppen, véletlenül rossz napom volt, így hát teljesen közömbösen vettem borbélyomnak az időjárásról, a töf-töf gyűlésezésről, az Uránia előadásairól stb. szóló részletes tudósításait.
Egyszerre titokzatos hangon azt kérdi:
- ...És kire tetszett szavazni mint legszebb színésznőre?
- Deésy Alfrédnéra; miért?
Az én borbélyom elszontyorodott.
- Nos? - sürgettem.
Az én borbélyom elpirult, lesütötte a szemeit, és az ollót szörnyen csattogtatva így szólt:
- Nem lehet többször szavazni?
- Lehet, lehet, de mit akar vele?
- Nagyon szépen kérem, tessék Forrai Ferikére szavazni, hiszen csak a vak nem látja, hogy ő a legszebb...
...Ezek után az ollón egy végsőt csattantott, s zavartan köszönve elrohant...
Én pedig itt hozom tudtára Forrainak, hogy sok-sok rendületlen imádói között nem utolsó helyet foglal el egy szerelmes szívű és romantikus hajlamú - borbélylegény...
Színházi Újság 1900. november 22.
A'Dyné
Mon cher, maguk igazán különös emberek. Írnak erről-arról, szellemesen, néha unottan, ötletesen, néha fáradtan, de nincsenek vágyaik, nincs hangulatuk. Tán Ady Endrének van igaza, abban a csodásan hangulatos versben, ahol írja, hogy:
A világ az izmos butáké,
Kik hangulatban, hitben élnek.
Látja, nekem feltűnt; hogy engedik a divatból kimenni Mascagnit, nem kívánják a Parasztbecsületet, a szerelem e tragikus zenei époszát. Így olvastam valahol, mon ami, s így lehet igaz. Én szeretem, kívánom, azt hiszem, lehetne előadni, kellene, mert egy édes dolog van a világon, s ez a zene. Az operáknak vagyok a bolondja, az uram haragszik is érte, de higgye el, ha ő szereti a kártyát, akkor nekem is lehet ilyen passzióm.
Azt mondja, hogy nem lehet előadni? Dehogynem. Nézze, mit csinál a Székely Anna, cette grande artiste? ő tudná eljátszani Santuzzát, mert tud énekelni, játszani. Láttam, s elragadt. Tudja, lelkesedem érte.
Ő is a páholyban ül, ritkán én is. Nézzük egymást, s gondolom:
Mennyi ambíciót temet el ez a színház. S nem láthatom tőle Santuzzát.
Maga jól van Somogyival. Beszéljen vele, férfiak hamar elvégzik az ilyesmit. S ha ő akarja, par ordre du Moufti láthatom a szerelem őserejű megnyilatkozását.
Addig ne jöjjön.
Barátnéja A'dyné.
Színházi Újság 1900. november 23.
A jó Cigánybáró imádói fogynak, fogynak, egyre fogynak. Ma este alig félház hallgatta az ismert melódiákat. Az előadás egyébként visszaesést mutat a régi szokáshoz: a hebehurgya készületlenséghez. A rendezés sem volt olyan, amilyet Pintér Imrétől várunk. A szereplők közül Székely Anna (Cipra), Füredy József (Zsupán), és Gábor diák (Pintér) váltak ki. Székely Anna gyönyörű hangja, Füredy fényes komikuma, Pintér hatalmas baritonja s művészi játéka jobb keretet érdemeltek volna meg. B. Csik Irén énekében, játékában affektáltság dominált. Lányi Edit indiszpozícióval küzdött. Perényi mai sikertelen estéjét már rekedtségével sem tudja menteni. A zenekart sem ambicionálta az est. A nem nagy közönségnek alkalma, de kedve sem volt sokat tapsolni.
Szabadság 1900. november 28.
Ma éjszaka sok babonás kislány akarta megálmodni az eljövendő vőlegényt. Az Andrások napjához fűződő babonák közül az a legelterjedtebb ugyanis, hogy az András-nap előtti nap kiböjtölésével minden leány és ifjú megálmodhatja leendő párját. Hogy hány kíváncsi bakfis ébred föl holnap reggel boldogan, nem tudjuk. Annyi tény, hogy András napja, tekintettel e becses név szép számú viselőire, igen nevezetes nap ám. Valóságos ünnepféle, amit nem annyira András apostol emlékének köszönhet, mint inkább a névnapi dáridóknak. Falun még másért is nevezetes az Andrások napja. Ez már telet jelent. Ha András-nap után sem köszönt be a tél, hát az már egyszerűen nem járja. És még valamit. Mert holnap András-nap lesz, éppenséggel nem muszáj gratulálni a rendőröknek. Aki mégis megpróbálja, az megjárhatja.
Szabadság 1900. november 30.
Nem mondunk új dolgot, s meg is írtuk már, a színtársulat drámai személyzete eléggé bevált. Ami siker eddig az új színházban volt, a drámai társulat érdeme. S mégis azért kell felszólalnunk, mert énekes darabokat nem kapunk. Nem tartoznak reánk a házi akadályok: a faktum az, hogy a nagyváradi publikum az operaelőadásokat csak úgy rövidesen nem engedheti el. Ezt a direkció is jól tudta akkor, midőn operaelőadásokra szerződtetett tagokat. Az eddigi sikertelenség is azonban a direkció, úgy látszik, gyógyíthatlan hibájából, az erők helytelen felhasználásából ered. Ha már a koloratúr-énekesnő nem is vált be teljesen, ez nem lehet ok az operaelőadások teljes beszüntetésére. Nem is kell nagy hivatottság olyan darabokat kiválasztani, melyekkel kellő buzgalommal sikert arathat az énekes személyzet. Elvégre olyan városokban is folynak sikerült operaelőadások, ahol nincsenek olyan erők, mint Székely Anna, Pintér, Kalmár és Rákosy. De Székely Annát alig párszor hallhattuk. Rákosy Gáspárt pedig, ezt a tanult, szép hangú énekest eleddig csak statisztálni láttuk. Szóval egy kis belátás és ambíció szükséges. Azt hisszük, lesz is. Most csak figyelmeztetni akartuk a színház vezetőségét.
Szabadság 1900. november 30.
Offenbachot, a nagy, a filozófus, az isteni Offenbachot kerestük ma a Szigligeti Színházban, de nem találtuk. A színlap vezetett félre bennünket. A színlap, mely ellen hangzék nem egy panasz. Hét órakor kezdtük a keresést, s úgy tíz óra felé jöttünk rá csak, hogy becsapódtunk. A felfedezés igen elkeserített bennünket. Pintért kerestük mindenfele. Nehezen találtuk meg, mivel ő ma ugyanis rendező volt. A rendező pedig kengyelfutó a színpad és a nézőtér között. Mivel pedig a Szigligeti Színházban csak éppen a rendezőknek nincs a színpadi ajtóhoz kulcsuk: természetes, hogy Pintért kint találtuk a színház és bodega között. Éppen azon töprengett, hogy a rendezői tiszt meg az influenza mért jár mindig karöltve.
Rárohantunk.
- Hallja az úr, mit bolondítanak bennünket. Hiszen azt ígérték, hogy ma Offenbach-este lesz.
Pintér megdöbbent, s csak ennyit szólt:
- Tényleg az volt.
Később rájöttünk, hogy Pintér igazat szólt, Offenbach-este volt tényleg, de elfeledkeztek Offenbachról. Offenbach aztán úgy bosszulta meg magát, hogy teljesen elmaradt. Még egy fikarcnyi ép melódiát sem küldött maga helyett.
Így történt aztán, hogy a mai előadás nagyon rossz volt, bár szegény Offenbach-váró Pintér majd a lelkét adta ki a rendezésben.
Szép Helénáról, B. Csik Irénről meg kell vallanunk, hogy szép volt. A többi vallomásaink nem ilyen kellemesek. Csik Irénnek rosszabb estéje volt, mint valaha.
Mert ma még a játéka sem feledtette el, hogy ő nem primadonna. Csak affektáltság, kellemetlen modorosság volt minden énekszáma. Perényi ma jobban volt diszponálva, mint legutóbbi szereplésekor. De Páris ő sem volt. Lányi Edit elég ügyes volt. Nyárai, Bognár és Szilágyi mókáikkal igyekeztek feledtetni, ami az előadásból hiányzott, az édes, a felülmúlhatatlan Offenbach-szellemet. A közönség emlékezett és nem tapsolt.
Szabadság 1900. december 1.
Kedves és szépen sikerült mulatságról értesülünk.
Mióta a színiszezon megkezdődött, volt alkalmunk megírni, hogy valami érthetetlen hidegség fészkelődött a színpad és a közönség közé. Néha már annak tulajdonítottuk, hogy még nincsenek a társulatnak úgynevezett sztárjai. Nem a primadonna-vetélkedésekre vágyódtunk ilyenkor. Csak valamivel több melegségre, több hangulatra.
Ez a jégközöny - úgy látszik - kezd felolvadni.
Erre vall az a mulatság, melyet szombaton este a katonatiszti étkezőben a nagyváradi katonatisztek rendeztek a nagyváradi színtársulat néhány tagja tiszteletére.
A mulatságon B. Csik Irén, Lányi Edit, Szohner Olga és Balla Kálmán vettek részt.
A meghívás és mulatság némiképpen elismerő tüntetés akart lenni a meghívottak mellett, akiknek egyik-másikáról nem mindig nyilatkozott dicsérőleg a helyi sajtó kritikája. Ez az est folyamán több ízben és impozánsan jutott kifejezésre, ami igen jólesett a megjelentek közül azoknak, akiknek művészi képességeit valóban ritkán méltányolja a közönség és a kritika.
Vidám, édes hangulatban folyt le a szép mulatság, melynek sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a kedves, snájdig házigazdák egész reggel négy óráig tartották vissza a vendégeket.
Szabadság 1900. december 4.
Kedves barátom!
Az én véleményemet kérdi a tegnapi előadásról? Íme:
Amikor Pintérné a színpadra lép, világosságot látok, mely fénybe mártja az egész színpadot. Az a fény bevilágít a lelkek mélységébe, földeríti annak homályát, igazsággá, valósággá változtatja a játékot. Nemcsak a külső báj, a testi szépség harmóniája az, amivel hat, hanem az érzés ereje és hatalma, a kifejezés természetessége s az ifjúság fénye s el nem múló tüze. Az átmenetek egyes alakításaiban, mind nagyvonásúak s mégis oly észrevehetők. Festő, ki vásznán minden árnyalatot érvényre juttat, s ecsetje alatt nem vész el semmi.
Az ő nyugodtsága, felsőbbsége, elméssége s asszonyi ravaszsága sikerre vitték a darabot. Idegesség nélkül, tele finomsággal, szellemmel s pikantériával uralkodott a színpadon.
Méltó partnere volt Szarvasi Sándor, akinek mély érzései csodás hatást keltettek. Az egyszerűség a játékban, ez elvvel arat diadalt Szarvasi, valahányszor fellép. Nagy verista, kit a színpad nem rontott meg. Érzi a szavak mögött rejlő gondolatot, s kifejezésre juttatja.
Ez a véleményem. Adieu! Az uram int haza, s itt kell hagynom a büfét, e kedves helyet, ahol gondolkozhatik az ember a jó és szép alakításokon. Különben jubiláris előadás volt.
Színházi Újság 1900. december 4.
A'dyné
A primadonnakérdés a Somogyi társulatának a legnagyobb baja: ez általános nézet. A társulat maga könnyen válhatnék a vidék egyik legerősebb társulatává, természetesen úgy, ha a vezetésben több belátás, több akarat s több tudás érvényesülne.
Az eddigi, még helyrehozható botlások közül a primadonnakérdés helyrehozhatatlan. Hatását már látjuk a közönségnek az opera- és operettelőadások iránti viselkedéséből. Nincsen koloratúr énekesnőnk: ez a faktum. Immár befejezett, hogy B. Csik Irén nem kell a nagyváradi közönségnek. Okvetlenül utódjáról kell gondoskodni.
Azt az örvendetes hírt közölhetjük, hogy a színházi direkció komolyan foglalkozik a nagyváradi közönség feledhetetlen kedvencének, Székely Irénnek a szerződtetésével, ki Bölöny intendáns visszalépése után aligha hajlandó Kolozsvárt maradni, s akivel Somogyi tárgyalásokat folytat.
A nagyváradi színészet jövője érdekében óhajtjuk, hogy a primadonnakérdés megnyugtató s lehetőleg ilyen megoldást nyerjen. A többi bajok szanálását úgyis komoly tervbe vette Somogyi, s némi reményt nyújt arra, hogy jövőre valamivel kisebb, de sokkal jobb s helyesebben vezetett színtársulatunk lesz.
Éppen azért nagyon várjuk s mielőbb óhajtjuk a színházi kommünikék között [!], amely azt adja hírül, hogy Székely Irén aláírta a - nagyváradi színházhoz kötő szerződést.
Szabadság 1900. december 6.
Berczik bájos, poétikus vígjátékát is megdöbbentően kis közönség nézte végig. Talán ez a kis közönség is szívesebben töltötte volna otthon az estét, ha jóelőre informálva van - mint voltunk mi -, hogy a darabot régi úzus szerint csak úgy előrántották, próba belőle nem volt elég, s a szerepek is helytelenül vannak kiosztva. Természetes tehát, ha ezúttal is egy kellően előkészített bukásról kell beszámolnunk. Kisfaludy Sándor személyesítőjét, Szarvasi Sándort bánthatja legjobban a sikertelenség. Az ő Kisfaludyja egy újabb kabinetalakítás, méltó a fiatal művész legújabb nagy sikereihez. P. Szép Olga Szegedy Rózája szintén művészi volt. Erdélyi Miklós nagyon jóízű Szalóki Péter, Madas Pista kedves ügyes Kisfaludy Károly volt. Bérczi művészi Ágh Ferke. S ezzel vége is. Talán Bognár vált még be a pap néhány soros szerepében. Szilágyi nem értette meg Rostyt, ezt a kemény magyart, akinek a túlzó lelkesedése, magyarsága lehet talán - kivált nekünk - néhol komikus, de ő maga, egyénisége, modora, beszéde sohasem az. Szohner Olga újabban minden szerepében kedvetlenséget árul el. Ma elárult egyebet is. Azt tudniillik, hogy finomabb, művészibb szerepeket játszani képtelen. Ő csak külsőségekkel tud sikert aratni. Ma még ezekkel sem próbált. Deésy Alfréd a szerepét sem tudta, Batizfalvy ma is azt juttatta eszünkbe: hogy lehet valaki ilyen szép és ilyen rossz színésznő?! Ma is csak addig tetszett, míg nem beszélt. Somogyiné N. Júlia dehogy is volt canis materező, kardos nagyasszony. Egész szerepében énekelt. Kérjük: válasszon olyan szerepeket, amikkel nem teheti egymaga tönkre az egész előadást. A közönség nem nagyon lelkesedett. A taps nem sikert, csak a kiválóbb szereplők kárpótlását jelentette.
Szabadság 1900. december 6.
525. AZ IZR. NŐEGYLET TEAESTÉLYE
A mai édes, csillogó estén voltaképpen semmi mellékesebb nem volt, mint a tea. Igaz, azok, akik jöttek, letelepedtek eleinte az asztalokhoz, igaz, hogy részben megitták, részben otthagyták azt a teát, amit bájos... oh, nagyon bájos leányok szolgáltak fel, de azért egyet várt, egyet óhajtott mindenki... a táncot... a táncot... És amikor eljött az ideje - és feltűnően hamar jött el - egyhangú, lelkes üdvriadal üdvözölte a dicső istennőt: Terpszikhorét. Azután tartott a tánc, természetesen kivilágos kivirradtig.
Szép volt az estély, ragyogó, színes. Hála adassék érte és dicséret a Nőegylet népszerű, kedves, fáradhatatlan elnöknőjének: özv. ifj. Schwartz Ábrahámnénak, aki ma este is az volt, ami mindig: kedves, agilis, fáradhatatlan.
A napnak megvoltak természetesen a foltjai. Hogy a férfiak részére nem volt külön terem, ahol egy pohár bort megihattak volna, hogy a nagy teremben borzalmas, gyilkos léghuzam volt, hogy ablakszőnyegek helyett a bálterem ablakait durva lópokrócokkal takarták le, azt nem panaszoljuk fel, bár sok elkeseredett hang emelkedett miattuk. Az bizonyos, hogy a Nőegylet helyesen cselekszik, ha a jövőben a Kereskedelmi Csarnok kényelmes, elegáns termeiben rendezi a mulatságát.
Hogy az est krónikája teljes legyen, azt említjük még meg, hogy az urak között nagy zavar volt arra nézve, frakkot, redingote-ot vagy - horribile dictu - szmokingot vegyenek-e fel, és hogy tömérdek szép asszony és szép leány volt, és mulatott jól a teaestélyen, amely tekintélyes összeget - körülbelül félezer forintot - jövedelmezett a jótékony célra.
Szabadság 1900. december 6.
Voltaképpen igen szomorú dolog, hogy a magyar közönség olyan üdvriadallal fogadta a Gyurkovics leányokat, a regényt és a színdarabot. Mert a magyar középosztálynak a léhaságát kegyetlenül éles, igaz, csillogó világításba helyezi ez a darab. Persze, nem szabad moralizálni. Mindezeket tudja Herczeg Ferenc is, és mégis fölényes okossággal, valami mély, nyugodt bölcsességgel megírta, sőt színpadra vitte a Gyurkovics leányokat. A közönségnek ez kell, legyen meg az ő akarata.
Tehát a Gyurkovics leányok, a léha, a kedves, a könnyelmű, a bájos "bunyevác-pereputty" vonult fel ma a nagyváradi színpadra. Természetesen taps és kacaj üdvözölte őket. Hogy ezúttal a taps nem volt zajosabb, hogy a kacaj nem volt édesebb és önfeledtebb, arról nem tehet Herczeg Ferenc. Tudjuk mi és valljuk is, hogy összehasonlításokat nem szabad tenni. De hangot kell adnunk annak a panasznak, amely egyre gyakrabban üti meg az ember fülét a nézőtéren: miért ad Somogyi egyre-másra olyan régi darabokat, amelyeket a váradi közönség már látott - sokkal jobb előadásban...
A mai előadás, éppen úgy, mint a Himfy dalaié, a Négy évszaké és annyi másé, messze alatta marad annak a másik előadásnak, amelyben a nagyváradi közönség látta a Gyurkovics leányokat. A rendezés gyenge volt.
A darab leghatásosabb jelenetei elmosódtak, szétfolytak. A harmadik felvonás pompás hálószobai jelenetét teljesen elejtették.
És hol volt a Gyurkovics leányok pajkos jókedve, kicsapongó szilajsága? Mintha hét északnémet guvernáns lett volna a színpadon, olyan volt némely jelenet.
A szereplőkről el kell ismernünk, hogy külön-külön mindent megtettek a siker érdekében. Az igyekezet és a jóakarat azonban, fájdalom, nem mindig jelent sikert. Szohner Olga, akinek úgyszólván vezetnie kellett volna a darabot, nem volt az igazi Mici, a féktelenül temperamentumos, kacér, elmés bunyevác lány. Erőtlen és színtelen volt, talán azért, mert a szerep sehogy sem illik egyéniségéhez. Balla Kálmán igen elegáns, igen ügyes és szeretetreméltó Horkay Feri volt, nagyon tetszett. Még a táncait is megismételtették.
Benkő Jolán nagyon is durva, kissé parasztos asszonyt csinált Gyurkovicsnéból. P. Szép Olgáról talán felesleges is dicséretet írnunk; az volt, ami mindig: bájos és szeretetreméltó. Kovács Mariska ötletes, kedves és igen szép Sári volt. Batizfalvy Gizella is szép Ella volt - de semmi egyéb, mint szép. Az ifjabb Gyurkovics-nemzedékeket méltón képviselték a szép B. Horváth Irma és Veszter Juliska és Somogyi Béla, aki ezúttal egy kis leány szerepében remekelt. Kitűnő ezredes volt Peterdy, kedves és elegáns Sándorfy, s szimpatikus Szarvasi, aki ma különösen elegenciá[já]val lepte meg nagyszámú híveit. Pompás figurát csinált Semesseyből Deésy, kinek, úgy látszik, jobban megfelelne ez a szerepkör, mint a lírai szerelmesé. Bérczi és Madas Pista is igen jók voltak kis szerepeikben.
A közönség jól mulatott, de keveset tapsolt. A színlap ismét tele volt bosszantó, hibás adatokkal. Mikor lesz már ennek vége?
Szabadság 1900. december 7.
(A Szigligeti Színház premierje 1900. december 7-én. Operett.
Antony Mars és Maurice Hennequin írták. Zenéjét Victor Roger szerezte.)
A mai előadásról valljuk be őszintén: jól mulattunk. A Bibliás asszony szerzői nem akartak mást. A színészek sem. Lehet, hogy kissé orfeuminak találtuk néhol a hangulatot, de azért sem haragudtunk magunkra. Forrai Ferike tapsot kért az előadás végén egy kupléban s nem babért. Nos, tapsot kaptak eleget. Ami a babért illeti, ejh, úgyis olyan kétes értékű valami az...
Minden színházba járó tudja, hogy a darab egy korhely királyon fordul meg. Párizsban a vivőr belga királyra ismertek a maga táncosnőjével. Ez mellékes egészen. Az ötlet kitűnő: akár Lipót adta, akár Milán király.
A bibliás asszony pedig (Forrai Ferike) egy ájtatos kis márkiné, akit Thea (Lányi Edit) ama bizonyos balett-királynő tanít ki, hogy miként hódítsa vissza őtőle a férjét. A kis szent aztán már a második felvonásban úgy hányja ég felé a lábait, hogy csupa gyönyörűség. Kitűnő figura a darabban - s Nyárai még kitűnőbbé tette - a Beauqueney hercegé, kinek a legfényesebb történelmi neve s a leglaposabb tárcája van a földkerekségén, ergo egy amerikai vörösrézkirály leánya kezére vadászik. Aztán Marechalné, kit legutóbb 1878-ban ölelt a korhely király, de a véletlen folytán igen alaposan visszaemlékezhetik e szerelemre.
Különben fényes teóriája van a szerelemről. A korhely királyt (Pintér) egy rettenetes zenekar üldözi egész első felvonás alatt. Bérczi a karmestere. Pokolian végzi a dolgát. Tapsolták a bandával együtt nagyon.
Méltóztatnak látni, hogy a darab meséjét nem tudjuk elmondani. Groteszk, mulatságos, fényes helyzetek és ötletek sorozata. A zene bájos Roger-muzsika, amit meg is fejeltek néhány betéttel.
A darab kitűnő rendezésben és előadásban került színre. A Pintér Imre érdeme, akit a második felvonás fényes rendezői ötletéért, egy gyönyörű élőképért ki is hívtak.
A szereplőket illetőleg: a címszerep ma nagy sikert jelentett Forrai Ferikének, ennek a nagyon bájos s máris a közönség kedvencévé vált kis szubrettnek. Nagyon szépen, művészien játszott, énekelt. A közönség valósággal ünnepelte.
Erdélyi - mint mindig - elegáns és ügyes volt a márki szerepében. Pintér korhely királya méltán tetszett. Igen jó volt. Nyárairól nem tudunk elég dicsérőt írni. Hercege kabinetalak. Ő maga pazarló módon ragyogtatta zsenialitását. Mintha meg akarta volna mutatni, hogy egy ilyen szerepből is mit tud csinálni Nyárai! Egy kupléja után szűnni nem akart a taps. Bérczi - mint jeleztük - a karmester szerepében keltett zajos derültséget. - Benkő Jolán pompás játéka mellett még primadonnasikert is aratott. Énekszámait megismételtették. Madas ügyes inasa tetszett, valamint a király két hallatlanul bamba inasa, kik igen ügyesen végezték a dolgukat. Lányi Edit Theája azonban nagyon gyönge volt. - Még csak szép sem. Énekszámai sem tetszettek, pedig betétképpen még a kadétkisasszony Yes-yes-yes kupléját is előadta. Tánca pedig nehézkes.
Batizfalvy ma is szép volt s ma is ügyetlen. Konstatáljuk, hogy a darab bevált. Színházi nyelven beütött. A közönség jól mulatott, s biztosan sokszor fog még mulatni rajta. Telt ház volt.
Szabadság 1900. december 8.
Előre lehetett látni, hogy ma megtelik a színház. A vasgyárosnak mindenütt van még olyan lelkes közönsége, mely telt házat és telt kasszát csinál.
Sok vidéki direktor már jó előre készpénz gyanánt jegyzi be ezt a bevételt. A mai előadásnak még más érdekessége is volt. Somogyi igazgató ma lépett fel először Nagyváradon, és hogy viszontláttuk P. Adorján Bertát.
Volt is olyan telt ház, hogy a nagyvásárra bejött vidékiek közül igen sokan nem jutottak semmi pénzért helyhez. Somogyi igazgató nem jó színész. Reméljük ez kevésbé fáj neki, mintha mint direktorra mondjuk ezt.
Derblay szerepe pedig éppen nem neki való. Maszkja jó, mozdulatain látszik a régi színész biztossága. Beszélni azonban nem tud. Ez öreg hiba. P. Adorján Berta szép és jó Claire volt. Drámai jelenetei fényesen sikerültek.
Balla Bligny hercege elég elegáns. Somogyiné ma sem volt jobb, mint máskor. Szilágyi, Szohner Olga, Erdélyi, P. Tóvári Anna nagyon beváltak. Taps, kihívás sok volt.
A közönségre ma is nagyon hatott a szép, ócska mese, melyet talán nem is ma látott legrosszabb előadásban.
Szabadság 1900. december 11.
Balla Kálmán és neje, B. Csik Irén megválnak a nagyváradi színtársulat kötelékéből. Balla valószínűleg győri színigazgató lesz. Nejét - hír szerint - Berlinből kínálták meg szerződéssel. - Csik Irén utódjára nézve még biztosat nem tudunk. Nagyon fontos kérdés, mint azt már megírtuk, s legszerencsésebben a Székely Irén szerződtetésével lehetne megoldani, mint ahogy hisszük is, hogy megoldják. A Balla utódja már megvan, s így az ő szerepköre már be van - s áruljuk el mindjárt, hogy szerencsésen - töltve. Tanay Frigyes, a debreceni színtársulat kedvelt bonviván színésze aláírta a szerződést, mely őt a nagyváradi színtársulathoz köti. Tanay kiváló színésztalentum. Szerződtetése nagy nyereség, s így elesett tőle a Vígszínház, mely erre vonatkozólag már régebben folytat Tanayval tárgyalásokat. Tanay felesége, Halmy Margit, a nagy Halmy méltó leánya, virágvasárnaptól a Nemzeti Színház tagja.
Szabadság 1900. december 11.
Ha Sardou akarja, nevetünk, ha Sardou akarja, sírunk. Sardou a színpadi hatások felülmúlhatatlan mestere. Kegyetlen rafinériával megcsinált Toscája, ez a vérrel és halálos hörgéssel teljes darab is óriási hatást tett mindenütt. A címszerep erőpróbája minden drámai színésznőnek, Sarah Bernhardtnak és Dusének állandó repertoárdarabja.
Ez a kegyetlen számítással megcsinált darab, amely gyilkos módon belemarkol az idegekbe, ma ritka nagy sikert hozott a nagyváradi színtársulatnak. A siker természetesen fő részben P. Adorján Berta érdeme. Erről a kedves művésznőről, erről a szép asszonyról, aki olyan sok bájjal tud beszélni a szalondarabok közönséges társalgási hangján, alig hinné el az ember, hogy annyi megrázó erővel és borzalmas realizmussal is tud játszani. Toscája gyönyörűszép, fenséges kegyetlen és lesújtóan igaz volt. Semmi szavalás, semmi hamis póz a játékában, igaz, kiszámított és öntudatos minden mozdulata, és játékában az első felvonásban megragadó báj, azután pokoli, démoni erő - természetes hát, hogy nagy sikere volt. A leghatásosabb harmadik és negyedik felvonás után hatszor-nyolcszor hívták a lámpák elé, még pedig olyan meleg lelkes tapssal, amilyent nemigen hallottunk a nagyváradi színházban.
A sikerhez hozzájárultak a többi szereplők és a rendezés is. A tegnapi nagyon rossz előadást ma, úgy látszik, hibátlan, gyorsan pergő előadással akarták helyreütni. A rendezés ma teljesen kifogástalan volt, a csoportos jelenetek igen jól sikerültek, aminek szintén van része a sikerben.
Peterdy, aki különben rendezte az előadást, kitűnő Scarpia volt. Ez a derék, régi művész, úgy látszik, mindenhez ért. A kegyetlen, aljas és kéjvágyó rendőrminisztert erős, jellemző vonásokkal rajzolta meg. Könyves is jó volt a kínzott festő szerepében. Persze fájdalmasabban kellett volna nyögnie, amikor kínozzák. De alakítása különben szimpatikus és hatásos volt. Gáthy, Sághy, Füredi, Szarvasi, Rákosy, Madas, Balázs Olga kis szerepeiket jól játszották. Feltűnést keltett Batizfalvy Gizella, aki hajporos rokokó parókájában nagyon szép volt.
Hozzátartozik az est krónikájához, hogy egy hölgy rosszul lett és kiment. Aminek természetesen a kegyetlen Sardou és szép interpretálója, P. Adorján Berta az oka.
Szabadság 1900. december 13.
Rossz előhírek keringtek a mai klasszikus estről. Azok a bizonyos beavatottak nagy fiaskót jósoltak, szörnyűséges rossz előadást. Sietünk kijelenteni, hogy az augurok jóslata nem teljesült - egészen. Rossznak bizony elég rossz volt a mai előadás, de semmi esetre sem olyan, mely bennünket, különben sem elkapatott szegényeket megbotránkoztatott volna. Legfentebb az történt ma is, hogy a szerelem felséges himnuszát olyanformán transzponálták, mint Beethoven gyászindulóját a Bibliás asszonyban... Mégsem egészen így. Néhol megtartották az ünnepi tempót, s nem egy helyütt az avoni hattyú énekét hallottuk... E. Kovács Mariska nagyon szép Júlia. Első felvonásbeli fényes, fehér selyemruhájával valósággal szenzációt keltett. És... és meglátszott, hogy ő Júlia akart lenni. Csengő, kedves hangján nem is múlt. Az ambícióján sem, hanem az egyéniségén, meg talán a képességén. Többet sóhajtott, többet énekelt, mint beszélt. Szerelmes leányt láttunk, de nem láttuk Júliát, testet öltött, igaz poézisát a nagy, igaz szerelemnek. Rómeó szerepével Deésy K. Alfréd tett próbát. Még kis szerepekben sem volt alkalmunk sok jót mondani erről a nagyon fiatal színészről. Rómeója - gondolható - mennyire kísérlet maradt! A fiatalság volt benne csak az igazi Rómeóból. Benkő Jolán dajkája nagyon jó volt, úgyszintén Szarvasi Tibáldja. Szilágy értelmes Mercutio: nem több. Peterdi, Bognár ki szerepeikben kitűnők, s igen bevált Bérczy és Gáthy is.
A rendezés elég felületes és hiányos volt. A második képbeli táncjelenet hatástalan. A kar hölgyei megdöbbentően öltöznek. Egy mindennap használt, nagyon rossz szalondíszlet: ez a Capulettiek csarnoka. És még sok-sok hiba. A földszinten alig voltak. A karzat s állóhely zsúfolt. Taps volt több a kelleténél.
Szabadság 1900. december 18.
Elég szomorú előadás volt a mai. Szinte kirítt belőle a kényszerűség, hogy adjuk, mert már nem lehetett mást adni. Szegény harangok, szépséges árva melódiák, édes, nagy mese. Nem érdemeltétek a mai estét. Vontatott, készületlenségre valló előadás, rossz rendezés nem hozhat mást, mint bukást. B. Csik Irén Szerpolettje gúnyolódás volt minden illúziónkkal. B. Csik asszony modorosabb, kedvetlenebb volt ma, mint valaha. Lányi Editről legtöbbet az mond, hogy legszebb számai után sem volt egy árva taps. Szilágyi még mindig Heliodóruszt játssza. Pintér márkija a régi jó. Kalmár gyönyörűen énekelt, művészien játszott. Bérczi és a kisebb szereplők közül egy-kettő ambícióval, ügyesen végezték a dolgukat. A női kar ma mindenképpen kellemetlen volt. Több fegyelem kellene velük szemben. A közönség ma is emlékezett, s ma sem tapsolt.
Szabadság 1900. december 19.
Egy debreceni lap óriási vastag betűkkel nyomott táviratot közöl a lap legelső oldalán. A távirat így hangzik:
Kevéssel lapunk zárta előtt fővárosi munkatársunk szenzációs hírt táviratoz lapunknak.
A távirat röviden csak azt jelzi, hogy politikai körökben ma délelőtt kormányválságról beszéltek. - A beszédek szerint a magyar kormány megbukott, s az egész minisztérium már ma beadta volna lemondását. A kormány bukásának okát nem jelzi tudósítónk.
Az első percben el sem tudtuk képzelni ennek az alapos kis távirati hírnek a történetét. Később jöttünk aztán rá csak. Az illető debreceni lap ellenzéki, mégpedig a régi szabású, állandóan kormánybuktatók közül való.
A lap pár napja kapott új nyomdai felszerelést. Ebben direkt ellenzéki betűk is vannak. Nagy kompakt betűk, ilyen utasítással: kormánybuktatásról szóló táviratok számára. Ezeket a betűket kellett kipróbálni.
Szabadság 1900. december 21.
Ez a magyarba oltott német bohózat tudvalevőleg egyedül képes a sokat szidott német bohózatírókat rehabilitálni. - Csupa bohóság, csupa tótágas, csupa mulatság ez a darab. Egymást kergetik a leglehetetlenebb, legkacagtatóbb helyzetek. A "zajos derültség" itt igazán zajos. Néha valósággal megakad az előadás. A két hírneves Oszkár darabja egy szerencsés estét hozott ismét a nagyváradi színházba. Annyi szerencsétlen este után nagy dolog ám ez! Úgy látszik, ezúttal némi próbák után reszkírozták meg az előadást. Ez a bevett szokásoktól való eltérés nagyon kifizette magát. Az előadás kitűnő volt. Csak sajnálhatja, aki nem nézhette, illetőleg nem nevethette végig. Korrekt ensemble, kitűnő rendezés vívta ki a sikert. A rendezés Peterdi Sándor érdeme, kinek Kaján Tóbiása is kolosszális hatású volt. Szarvasi Sándor elegáns ügyes Kapor Kálmán, ám mintha nehézkes volna az efféle szerepekre. E. Kovács Mariskának is nehéz dolga volt veszedelmesen szubrett szerepében. Kitűnő kabinetalak volt a Bognár apósa. Elég elfogadható volt Benkő Jolán. Balla mulatságos figurát csinált a lengyel alakjából, de kissé kegyetlen volt Szohnerrel szemben. Alig hisszük, hogy a bájos, okos Vilma ilyen már nem is félszeg dzsentleménbe beleszerethessen. Pláne, ha valaki olyan édes csitri lány, mint Szohner Olga volt. Bérczy és Madas kisebb szerepekben excelláltak. A közönség nagyon jól mulatott, sokat tapsolt. Kérjük a direkciót, hozza divatba a jó előadásokat.
Szabadság 1900. december 21.
Szulamitot láttuk ma viszont, és a népszerű darab telt házat csinált. Az előadás gondosan előkészített, kielégítő volt. Azt a hitet keltette bennünk, hogy a színházi vezetőséget sikerült több lelkiismeretességre kényszeríteni. Nyugodjanak bele ebbe a jól jövedelmező kényszerűségbe, s - ismételjük - hozzák divatba a jó előadásokat.
Ami a mai szereplőket illeti, jól esik regisztrálni egy eddig mellőzött énekesnő nagy sikerét. Székely Anna ez, a címszereplő. Tömör, csengő, iskolázott s rendkívül meleg zengésű hangja elfeledtette játéka fogyatékosságait. Viszont Forrai Ferike, ez a kedves kis szubrett, rendkívüli ambícióval igyekezett Abigail drámai jelenetében sikert aratni, ami majdnem olyan jól sikerült neki, mint a szerep ének- és táncrésze. Pintér deli Absólon volt.
Szépen énekelt és játszott. Füredi kétféle tapsot is kapott. Mint főpap a Kol Nidréh művészi, perfekt előadásáért s mint egyik legnagyobb derültséget keltő kérő.
Szilágyi és Perényi volt a másik két kérő. Perényi szépen énekelt. Szilágyi ízléstelenül túlzott, Bognár Manoach szerepével tudott hatást kelteni. Rákosy Gáspár hatalmas hangja feltűnést keltett. Ügyes Cingitáng volt Bérczi. Bércziné táncát megismételtették. Tóvári Anna és L. Halász Anna érdemelnek még felemlítést. A rendezésnek voltak hiányosságai. A vadmacska veszekedett megjelenése például derültséget keltett. A közönség sajnálta, hogy a még mindig beteg Nyárait nem láthatta viszont.
Szabadság 1900. december 22.
Somogyi Károly színigazgató levonta az első szezon nagy tanulságait. Ez a legújabb s legérdekesebb színházi hír. Most szervezi jövő évi társulatát. - Olyan előrelátással, körültekintéssel s ambícióval, melyről csak a legnagyobb dicsérettel szólhatunk. Még nem teljes a jövő társulat névsora, de már eddig is olyan nevek ékeskednek benne, melyek a legnagyobb reménnyel tölthetnek el bennünket. Eddigi jelek szerint jövőre már olyan társulata lesz Somogyinak, mely egészen méltó lesz Nagyváradhoz, s aligha lesz párja az egész vidéken. A primadonnakérdést úgy oldotta meg Somogyi, amint mi azt a közönség nevében kívántuk.
Dicséretes áldozatkészséggel sikerült megnyernie Székely Irént, a nagyváradi közönség feledhetetlen kedvencét, ki alá is írta már nagyváradi szerződését. Nem kevésbé dicséretes ténye a direktornak Ámon Margit szerződtetése, mely már majdnem befejezett tény. A kedves szubrett-énekesnő a jövő hónapban több estén fog nálunk vendégszerepelni, s ekkor bizonyára megtörténik a szerződtetés is - a nagyváradi közönség nagy örömére. Hogy a Balla helyét milyen szerencsésen fogja betölteni Tanay Frigyes, a vidék ez idő szerint egyik legtalentumosabb színésze, arról már írtunk. Hősszerelmes színészt nem kaphat jobbat Somogyi Beregi Oszkárnál, akivel a szerződtetési tárgyalások a legkedvezőbben folynak. A tenorista-kérdést olyan formában oldja meg a direkció, hogy a nyári szezonra megmarad a társulat régi derék énekese, Perényi József, télire pedig állandó vendégképpen Déry Jenő, az opera kitűnő művésze, szerződnék Somogyihoz. Örvendetes hír, hogy Szarvasi Sándor, ez a hamar kedveltté vált, jeles színész aláírta Somogyinál a szerződést.
A többi megmaradt jeles tagok közt szeretnők még látni Bognár Jánost, ezt a régi, kitűnő művészt. Azt hisszük különben, hogy az ő ittmaradása is biztos. Egyelőre örömmel adunk hírt Somogyi jövő évi szerződtetéseinek jelen stádiumáról. Ezt az örömünket csak fokozza az, hogy mi voltunk, akik állandóan hangoztattuk a színtársulat fogyatékosságait, s rajta voltunk, hogy a nagyváradi közönség jogos igényei teljesedjenek.
Szabadság 1900. december 28.
azazhogy inkább ünnep utáninak lehet nevezni azt a hangulatot, amely kedden és szerdán uralkodott a kissé kaccenjammeres és nagyon rekedt társulaton. A Kurucfurfang és a Bibliás asszony került színre telt házak előtt. Rekedt primadonnákkal énekes színműveket előadatni - ez nagy és merész gondolat. - A két előadásról egyébként nincs mondanivalónk. - Fölemlítésre méltó csak az volna, ami elmaradt: a Bibliás asszonyban a beteg Nyárai Antalnak művészi játéka, amelyet Szilágyi Dezső sehogy sem tudott feledtetni Solymosi-imitációjával. Lehet, hogy a rosszul választott példánykép volt az oka a balsikernek.
Szabadság 1900. december 28.
538. EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE
Az a bizonyos szegény ifjú, a Feuillet Oktávé tudniillik, ma eljött ismét, hogy könyörületre keltsen, ha ugyan maradt könyörület még a szívekben karácsony utolsó napján. - Hát maradt. A szegény ifjú öreg kora dacára meg lehetett elégedve a mai este sikerével. P. Adorján Bertának mondhat pedig legelsősorban köszönetet ezért. Szép volt és magával ragadó. Könyves egész tehetségét pazarolta öreg szerepére, s nagy sikere volt. Bognár művészi jelenetet produkált Larock szerepében, akit röviden Hö-hö bácsinak nevezett ma egy szegény ifjú: tekintettel a nagy haldoklási jelenetre. Peterdy ma is művész, Szohner Olga nagyon kedves volt. Nem lehet azonban megrovás nélkül hagyni azt az ízléstelenséget, hogy a kar egyik hölgyét tisztelői bántó tetszészajjal fogadták. Az előadás többet ért, mint a podagrás darab.
Szabadság 1900. december 28.
Zseniális hatásdráma a Dumas fils-é. Szertelen, nagy szenvedélyek hatást keltő összeütközéseiből szövődik végig, s hogy a hatás teljes legyen színpadra író emberek ókori receptje szerint, mielőtt a függöny utoljára legördül, a vihar eláll: a néző boldogan vacsorázhat, s szépeket álmodhatik... Tudja Isten, hogy vagyunk az ilyen mesteri darabokkal. Látjuk minden kis részükben a csináltságot, a hatásra lesést, az írói rafinériát, s mégis meg tudnak ejteni bennünket. Ahogy megértjük a parisienne-t, aki csodálattal, bámulattal, talán vágyódással hall a brutális négerről, aki karjaiba fogva rohan el elrablott asszonyával, éppen úgy értjük meg - éppen a Bagdadi hercegnő-féle darabok nagy, egész szenvedélyű, szertelen hősei által -, hogy tulajdonképpen ezek az emberi ideálok, ezek a nagy elhatározásokra s nagy érzésekre berendezkedett emberek... Meg aztán a mi szürke idegéletünk nem hathat a színpadon. Legfellebb betegebbé tehet bennünket. A színpad végre is hatást keres, amit csak ilyen nagystílű darabokban érhet el olyan nagy kaliberű színésznő, mint P. Adorján Berta. Mert ma neki teljes, nagy sikere volt. Lionette szerepe feltárta tehetségének gazdag tárházát. A szertelen, az öröklött forró vér által vezetett asszony lelkének minden emóciója igaz volt, sokszor megdöbbentően szép és igaz. Partnere, Könyves pedig nemegyszer nehezítette meg nehéz feladatát. Hiába, Könyves derék, tehetséges színész, de Nouvardy szerepe túl erős neki. - Deésy Alfréd mai játékán nagyon meglátszott az ambíció, és sok tekintetben figyelemre méltót nyújtott a férj nehéz, fárasztó szerepében. A többi szereplők: Szilágyi, Bérczi, Bognár és Rákossy igen jók voltak epizódszerepeikben. A rendezés jó volt. Közönség szép számmal. Taps, kihívás bőven.
Szabadság 1900. december 29.
(Légyott előtt: Sas Ede pálya[díj]nyertes egyfelvonásos színműve, a Szigligeti Színház premierje. Parasztbecsület: Mascagni operája Revedin Gyula vendégszereplésével.)
Érdekes este: ezt kellett címnek választani. Mert mindenképpen érdekes, szép színházi este volt a mai. A premier volt az első érdekessége. Új darab, helyi szerző darabja, pláne koszorúzott darabja, melyről a sajtó sok dicsérőt írt már. Volt okunk nagy várakozással tekinteni elébe. - Konstatáljuk mindenekelőtt, hogy a dramolettet a közönség nagyon szívesen fogadta. Nem sok igényű apróság különben. Olyanféle, amilyenekkel pályadíjakat szoktak nyerni. Íróját zseniális mesterembernek ismerjük. Sokat olvasott, rutinírt író, aki impresszióiból tud egész dolgot csinálni. Mai darabja is sejteti, a mestereket. Főként a Katonák íróját s Herczeget a bunyevácaival. A meséje elárulja az író törekvését szabadulni az impulzust adó reminiszcenciáktól.
A hős katona nyugalmazott. Zsarkovicz Tamásnak (Peterdi) hívják. Egészen a Thury öreg Udvardyja, a rózsák közt élő. A rózsákhoz nehezen jutott el. Sikkasztott szegény, s a gyalázattól deus ex machina gyanánt egy fiatal építőmester, Bodvai (Könyves) mentette meg, aki később szerelmes lesz az öreg katona leányába, Idába (E. Kovách Mariska), s nőül is veszi a szép leányt, aki léha, mint egy Gyurkovics leány, s szinte predestinálva van a bukásra. Ebben segítene neki a csélcsap Bártfai (Balla Kálmán), egy ügyesen megrajzolt vármegyei aljegyző. Az öreg katona látja a veszélyt, s látja azt is, hogy leányát a bukástól mi sem menti meg, érzi, hogy élete megmentőjének a becsületét neki kötelessége megmenteni: beleköt a buktató ficsúrba, aki párbajban megöli az öreget. Halálos ágya észretéríti a léha asszonyt, s megmenti férje és két kis gyermeke számára.
Általában bizony novellaszerű a kis színmű. Nagyon elárulja a kezdő színházi írót. De elárulja azt is, hogy írójuk akar hatást elérni. Melodramatikus részek, a szintén a Gyurkovics leányokra emlékeztető lumpolási jelenet, madárcsicsergés kint a kertben, derítő epizódfigurák, kedves, megható banalitások, melyek legalább az átlagközönséget okvetlenül megragadják: mind erről az akaratról tanúskodnak.
Nagy, új igazságot tehát nem nyújtott a darab, csak egy elég ügyesen dramatizált mesét, mely sokat ígér írójuk fejlődésére. És Sas Ede az az ember, aki jó darabot is fog írni, mert akar írni.
Az előadás nagyon jó volt. Peterdi mesterien játszotta meg nagy szerepét. Még a haldoklási jelenetben sem áldozta fel a művészi igazságot az olcsó hatásért. Nagyon sok elismerést érdemel Kovács Mariska: szép volt, s nem egy helyen magával ragadó, de általában fáradtnak látszott. Nagyon sokat játszatják ezt a kedves színésznőt, holott erre éppen nincs szükség. P. Szép Olga e szezonban még alig jutott szerephez. A közönség pedig óhajtja látni, s Ida szerepében nagy sikere lett volna. - Balla a léha aljegyző alakját gondosan, művészettel csinálta meg.
A többi szereplők, Könyves, Szarvasi, Szohner Olga, Füredi, Bérczi, Madas stb. egytől egyig tetszettek. Taps sok volt, a szerzőt négyszer vagy ötször hívta lámpák elé az udvarias közönség.
A Parasztbecsület előadása becsületére vált az énekes személyzetnek. Eleve híre volt, hogy siker lesz, s a siker meg is lett. Turiddu személyesítőjét várta mindenki türelmetlenül. Egy kolozsvári hivatalnok, aki annak idején elvégezte az énekiskolát, a színpadi dicsőség varázsát nem tudta feledni. Girsik Gyulának hívják. Revedin Gyula néven ismertük meg mi, és úgy, mint perfekt, nagyértékű operaénekest. Hatalmas, szép tenorhangja van, mely erős, érces, mégis lágy a felső regiszterekben is. Tud énekelni. Daliás, szép színpadi alak, s amit nem vártunk dilettánstól: színész is. Erőssége lehetne bármelyik elsőrangú színpadnak, de nyereség volna a legelső dalos színháznak is. Belépőjénél látszott rajta némi zavar. De hamar biztos lett s az maradt végig. A közönség lelkesen fogadta s ünnepelte mindvégig. Büszke lehet a sikerre. Székely Anna s Pintér méltó partnerei voltak. Hármuk érdeme, hogy az előadás magasan állt az úgynevezett vidéki nívó felett.
Székely Anna csodás alt hangjánál nincs szebb hangja egy Santuzzának sem. Pintérnek híres, nagy szerepe Alfió. Duettjük után nyílt színen négyszer hívták ki őket. Székely Anna virágot is kapott. Forrai kedves Lola, Lányi Edit azonban gyenge Lucia. A zenekar túl lármás, néhol fegyelmezetlen. Karok igen jók. A rendezés mintaszerű. Teljes, nagy siker s pénztárt megtöltő nagy közönség. Érdekes és szép este volt.
Szabadság 1900. december 30.
Eljön minden esztendőben, pontosan, hűségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén, egyformán jókedvű. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor ő érkezik. Bejelentetlenül jön, és mégis várják. Jókedvű legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli szeretetteljesen ezt a vén legényt.
Nagyon jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként. Temetője felé megy a vén esztendő és megszületik az új. És ebből a kettős tényből mégiscsak az első dominál a szilveszter hangulatában: a szürke csöndes elmúlás képe...
Nagyon szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást űző, kergető gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.
Nem.
Összecsendül a pohár barátságos megszokott csendüléssel. A sötétveres bor olyanná festi az emberek arcát. Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvűen köszönt be Szilveszter.
És eljön a gyors öreg esztendőről esztendőre. Mindig egyformán vén, és minden jöttekor meghal egy esztendő.
És a hosszú esztendősorral együtt vénülünk mi is, míg egyszer olyan fehérek nem leszünk, mint az öreg szilveszter apó.
Szabadság 1901. január 1.
Egy kiváló írónktól társaságban azt kérdezte egy tizennyolc éves szép és okos leány:
- Magyarázza meg nekem, hogy egyáltalában mi szükség van novellára, regényre meg versre?... Vagy legalábbis olyan világra és örökkévalóságra szóló nagy dolog a szépirodalom, ahogy maguk írók akarják elhitetni?
A közfelfogás - nemcsak minálunk, hanem nagykorúbb társadalmakban is - igen fura.
Azt lehet mondani, hogy az írásnak mint tudománynak mindenki nagyobb értéket tulajdonít, mint amennyit megérdemel. Még azok a korlátoltságukban büszke magyar bácsik is, kik szörnyűséges lenézéssel s elkeseredéssel szoktak szólani a skriblerekről, akikre nem haragudnának olyan nagyon, ha nem tartanák olyan sokra őket.
Az író ember pedig kétségtelenül a legbüszkébb kétlábú. Írásait mindenik divinációnak, magát kiválasztottnak tartja. Ezért beteg mindenik, ezért érzékeny. Ezért tartja hálátlannak még a szelet is, mely becses ajkait kifújja.
Az író ember ezt a maga beképzelt nagy jelentőségét, nagy értékét nem szűnik egy percre sem hangoztatni azok előtt, akik olvasni tudnak és szoktak. - Malmára hajtja a vizet az özönvízelőtti nevelési szisztéma, mely a maga örökölt korlátoltságával arra tanítja az eszmélkedés embrióit, hogy az emberiség legdicsőbbjei a vérengző hadvezérek, a zsarnok fejedelmek s a poéták voltak.
Természetes hát, hogy az író bácsik hű táborának nagy része serdületlen, de a testileg serdültek száma is légió.
Mivel pedig az átlagember csak az öt érzéke alapján ítél, írónak tart mindenkit, aki sokat ír, s aki neki sokszor ad alkalmat az olvasásra.
Mi, redakcióbeli emberek vagyunk ennek a felfogásnak leggyakoribb megfigyelői. Mi látjuk, hogy az írás, főként az úgynevezett "belletrisztika", elnyelte az ép judíciumok világát.
Látunk fiatal fantasztákat, kik kikönyörgik tőlünk egy tárca vagy egy vers leközlését, s másnap egy fejjel megnyúlva járnak az utcán, de meg is követelik, hogy ezt a megnövést meglássa más is.
Szóval hitté vált, hogy az írás felemel az átlagemberek fölé, aminek a vágya éppen olyan ősállati, mint a gorilláé, mikor a maga területéről elűz minden más ragadozót.
Szamárság volna nekitulakodni ezer és ezer embernek, de annyit ki lehet mondani, hogy annak a fiatal lánynak joggal lehetnek kétségei a szépírói mindenhatóság jogosultsága iránt.
Az írás mesterség. Olyan, mint a kefekötés. A szépírás is olyan, mint a zománcozás. Fiatal és öreg fantaszták fejét betöltik a rendszerint szűk körből nyert impressziók. Nekicsapódnak a több impressziót nyert íróemberek írásainak s - írnak. Emellett várják a tömjénfüstöt a profán világtól.
Hát az életben van kiválóság, de ez nem az írás kiválósága. Egészen más. Ezt a kiválóságot nem egy mesterség tudása adja, hanem az agyvelő átfogó képessége. Ezt a nagy kincset megszerezni nagyobb dolog, mint azokat a bizonyos örökbecsű írásokat megírni.
Az ilyen kiválóság - ha ugyan szabad nekünk öreg materialistáknak ezt a szót használni - igazán divináció. Le kell cibálnia magáról mindazt a hazug köntöst, amit a család, iskola, vallás és társadalom reáadott. Meg kell találnia önmagát, s meg kell látnia a világot. Nem úgy, hogy itt fényes, emitt meg csupa árny. Meg kell látnia, hogy a világ egyszínű. Tőle egészen különálló. Az ő világa és a többi: két világ. Ezt a két világot harmóniába hozni s mindkettővel leszámolni: ez az igazi kiválóság, amit úgy hívnak, hogy egyetemes gondolkozás. Az Übersmensch tehát nem fantom. Igaz, élő ember: kiválóság.
Az egyetemes gondolkozó, ki lát, tud és megnyugszik, irigylendő filozófusa a tudatlannak. Élete harmonikus és szép. Meg nem zökkenti semmi tömegszamárság. Felette áll az ezereknek, természetesen minden rendű és rangú csupán íróknak. Hogy emellett írhat is: bizonyos. Lám ír Tolsztoj is. Nietzsche is írt, Herbert Spencer is. De az írás csak a tömegnél tette őket naggyá.
Nagyságuk önmagukban volt. És ismerünk itt köztünk egyet, talán kettőt is, akik semmiféle "izmus" szépirodalmi produktumait még csak nem is ismerik. Mégis mily elérhetetlen értékű magosságban állanak például azok felett, kiket egész tömegek ismernek így: zseniális hírlapíró, kitűnő költő, fényes nevű író.
És most kiírjuk, ha eddig mentünk, azt a legfényesebb elméktől is csak kerülgetett igazságot, hogy az átlagember vegetál, a költő (ideértve írót, költőt, irodalombarátot, szenvedélyes olvasót) álmodik, öntudatos életet csak az egyetemes gondolkozó, a filozófus él...
Ezért természetesen az úgynevezett írók legapróbbjai fognak megharagudni.
Szabadság 1901. január 1.
A szilveszter nekünk örömet hozott. Egy előadást, melyről nem kell kritikát írni. Ne fájjon senkinek, de jólesik ez a pihenés. A közönségnek is jólesett, színészeknek is, nekünk is. A "Színházi képtelenségekkel" vidította fel ma ugyanis a színház a szilveszter[i] borongásoktól elkényszeredett hangulatot. Nagy közönség akart felvidulni, s jól is mulatott. Őrley Flóra nagy jókedvvel bohóskodott egész este. Bognár pompás figurája magában biztosította az állandó derültséget. Szilágyi, Madas, Erdei Berta, szóval minden képes és képtelen szereplő excellált. Még Deésy is. Röpködtek a legképtelenebb ötletek, a leglehetetlenebb szójátékok. A szereplők magukat s egymást parodizálták. Őrley Flóra pompásan karikatúrázta Lányi Editet mint táncosnőt.
Egyszóval olyan csörgősipkás Szilveszter-est volt a színházban, milyenre a legvénebb színházi smokkok sem emlékeznek.
Szabadság 1901. január 1.
(Valabrèque háromfelvonásos bohózata. A Szigligeti Színház premierje 1901. január 2-án)
Az előadó színészeken kívül este hét órakor alig tudta öt ember, hogy premierben lesz része. Az igazgatóság ugyan mára tűzte volt ki Valabrèque bohózatának első előadását, de időközben mást gondolt. A Nők barátját vette elő szerdai előadásul, s így informálta színlapjaival s kommünikéivel a közönséget is. Ma aztán ismét gondoltak egyet a színház táján. Hátha sikerül. Előadták a Mintaférjet. Silányabb bohózatot nemigen láttunk mostanában. Próbálta volna ezt csak magyar ember írni! Mert elő is adták volna!... Gabányin kívül különben sem műveli már az anyósvicceket, csak Sirisaka Andor kántortanító valahol Baranyában. Valabrèque, ez a különben jónevű francia meg merte tenni, hogy anyósvicceit a színpadon tálalja fel. Mintha tudta volna, hogy a magyar színházaknak nem írhat francia író olyan darabot, amit le nem fordíttatnak. A mintaférj tulajdonképpen két férj: az após és a vő. Az ismert francia recipe szerint a vő jámbor, mint egy birka, az após kikapósabb annál a bizonyos patikárusnál. Természetes - ugyancsak az ismert recipe szerint -, hogy az anyós halálra kínozza s gyanúsítja a vőt. Sok őrült helyzetet kell addig eltűrnie, míg rendbe jön. Valabrèque az ócska témából nem csinált sokat. Unalmasan döcögteti el előttünk a jól ismert figurákat, megszólaltatja a papagájt, az ismert kis színésznő ezúttal is vetkőztet. Szóval ha egy pár valóban szellemes mondás nem volna a darabban, halálra unhatnók magunkat.
Az előadás elég jó volt. Benkó Jolántól pompás, házsártos anyóst láttunk. Peterdi apósa, Balla vője kitűnő, Könyves Jenő ma új oldaláról ismertette meg magát. Thibaduier dr. ügyvéd alakjából csinált egy nagyon mulatságos figurát. L. Halász Anna kedves szobacicus volt. Kisebb szerepekben Füredi, Madas és B. Horváth Irma állták meg jól a helyüket. A közönség nem mulatott túlságosan jól. A taps a szereplők ambíciójának szólt.
Érdekes dolog, hogy ugyancsak ma este a Vígszínházban is Valabrèque-premier volt. Férjek öröme című darabját adták a francia bohózatírónak. Az előadásról hosszú tudósítást vettünk, mely konstatálja, hogy a fővárosi premiernek sem volt sikere. A Férjek öröme éppen olyan avult meséjű, mint a Mintaférj. Az előadás művészi volt. Hegedűs, Tapolczay s Gál sok tapsot kaptak.
Szabadság 1901. január 3.
Minden népek és országok direktorai hálásak lehetnek Somogyi Károly, a nagyváradi színház igazgatója iránt. Neki sikerült megoldani azt a kérdést: mint kell kielégíteni a mellőzött művésznők és művészek ambícióját!... Van tudniillik a társulatnak egy fiatal és tehetséges hősnője, akinek szilaj vágyai vannak teremteni, de eddig még nem kapott egy valamirevaló szerepet sem. Addig járt az igazgató nyakára, addig fenyegetőzött, addig siránkozott, míg Somogyi így nem szólt:
- Hát miért akar kegyed okvetlenül játszani?
- Mert amit tudok, azt is elfelejtem.
- Hát tudja mit. Az, aki a kegyed szerepeit játssza, úgyis többnyire akadályozva van a főpróbán való megjelenésben. A főpróba úgyis olyan, mint maga az előadás. Játssza ezután kegyed a főpróbán az ő szerepeit.
A hősnőnek tetszett a terv, s azóta nagy ambícióval deklamálja a Fedorákat, Toscákat s egyebeket a színházi főpróbákon.
A nagyváradi színpadon hát jövőre ilyenforma szereposztás dívik:
Bánk bán Getrudisát a következők játsszák. Elvben a szerepet P. Adorján Berta kapja.
Az olvasópróbán olvassa, de alakíthatja is Benkő Jolán.
Az emlékpróbán P. Szép Olga arat benne tapsokat.
A főpróbán Balázs Olga nyújt megrázó alakítást.
Az előadáson Somogyiné N. Júlia játssza.
Előadás után a házi béke kedvéért Nagy Borbála is utánjátszhatja, ha ez őt mulattatja.
Nem lesz tehát ádáz belviszály a színházakban többé mellőzések miatt. A direktorok ki tudnak elégíteni minden ambíciót.
Akiben pedig szünetel az ambíció, tanuljon egy fiatal, szintén nagyváradi színésztől, aki nyugodtan akar élni, s minél kevesebbet játszani. A pletyka-nyelvek szerint ezt így éri el. A direktornak van egy kedves, de pajkos fiacskája, kihez még érni sem szabad senkinek, különben kész a baj. Hónap elején a nevezett színész kieszeli, hogy találkozzék a színház táján a fiúval, aki sohasem túlságosan csendes.
Először rendreutasítja, másodszor elveri. A gyerek fut panaszra... Egy hónapra biztosítva van az illető színész. Nem kap szerepet... Így beszélik a pletyka-nyelvek.
Hiába: megoldani nem csak a színműírók tudnak. A színészek is...
Szabadság 1901. január 8.
P. Adorján Berta fellépése annyi üres ház után, az időjárás s a jogászbál dacára is nagyon szép közönséget vonzott a színházba. Akik pedig ott voltak: művészi keretben hallhatták Sudermann színművének igazságait, amik a mi társadalmunkban, a mi életünkben éppenséggel nem olyan értéktelen, elnyűtt igazságok, milyeneknek hipermodern elmék vallják. P. Adorján Berta Magdája mindenképpen figyelemre érdemes, sok tekintetben pedig eredetiséget mutató, szép alakítás, ami ennél a parádés szerepnél sokat mond. Nagy érdeme, hogy nem a híres Magdák másolata. Ami kölcsönzés van benne, azt a mai Magda, Adorján Berta végtelenül rokonszenves egyéniségétől kölcsönözte.
Ez a kölcsönkérés szerencse volt Magdára. Igazzá tette, sok helyütt magával ragadóvá. Természetes, hogy ovációban bőséges része volt a kedves művésznőnek. Méltó partneréről, Peterdiről csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Alezredese mély tanulmányra valló, egész alak.
Balla Kellerje túlontúl is antipatikus, bár művészi. Erdei Berta is erősen színezett. Annál egyszerűbb és sikerültebb alakítás a Könyves lelkésze. Kár, hogy az öltözködéshez nincs állandó tanácsadója a különben intelligens, derék színésznek.
Benkő Jolán, Tóvári Anna, Füredi, Sághy, Deésy kisebb szerepeikben váltak be. B. Horváth Irma kedves és ügyes szobacicus. Batizfalvy Gizelláról azonban minden jóakaratunk mellett sem mondhatnánk mást, mint eddigi szerepeinél. A rendezés jó. Az előadás a legjobbak közül való, amiket a drámai személyzet mostanában nyújtott.
Szabadság 1901. január 9.
A ma este lezajlott fényes elit bál tündéri keretében, melyet jogászaink rendeztek a Csarnok díszes termeiben, kezdte meg Karnevál herceg uralkodását, amelyet az idén sajnos, nagyon rövid időre szabtak a Kalendárium-csinálók.
Karnevál! Szeretném ellopni az álmát a leánylelkeknek, melyek rólad ábrándoznak habfehér vánkosokon és a te csörgősipkádra bízzák minden diadalukat.
A vallás csendes boldogságot nyújtó szent hetei után terád vágyakoznak a szép asszonyok. Oh Farsang! Terpszikhoréval, a bájos táncmúzsával együtt uralkodol mindenekfelett, de főleg szerelmes szíveken, melyek egy tüzes csárdás vagy keringő alatt nyilatkoznak meg szerelmes ajkakon...
Mintha virágkongresszus lenne, egész Bihar és Várad legszebb tündérasszonyai és leányai adtak egymásnak találkozót.
Az illatozó virágok ragyogó szépsége, a divatos báli toilettek gazdag színpompája egy harmonikus festői képpé vetődött, melynek csodálatos kaleidoszkópszerű tarkaságán gyönyörrel és bámulattal pihent meg minden férfiszem.
Úgy fél 9 óra felé gyülekeztek az ambiciózus rendezők, hogy a bálanyákat kellőképp fogadhassák.
Végre kevéssel fél 10 után érkeztek meg a bálanyák, Bulyovszky Józsefné, báró Gerliczy Félixné, Nagy Ferencné, Márkus Lászlóné és Miskolczy Barnáné, kiket a rendezőség élén Knapp Lajos fogadott. Midőn azután Bura hegedűjén megcsendült az e[z] alkalomra Heller Béla által komponált pattogó csárdás első táncra hívó akkordja, megkezdődött a várva várt, az édes tánc.
A hölgyeket derék jogászaink egy rendkívül ízléses táncrenddel lepték meg, mely évek múltán is hirdetni fogja édes leányszíveknek a szép jogászbál kedves emlékeit.
Szabadság 1901. január 9.
Otthon után Fedora. Sok ez nekünk. Láthatta a ház képén ezt a színházi vezetőség. De láthatta - a közönség észre is vette, a szereplőkön főként. Fáradtak, kedvetlenek s kelletlenek voltak majdnem egytől egyig. P. Adorján Bertán nem látszott ez meg csupán. Bámulatos ambíciót, készültséget s kedvet hozott le hozzánk minden szerepéhez. Fedorája nem volt ugyan olyan határozott, művészi, perfekt alakítás, mint a tegnapi Magda. De talán partnerei nem engedték, hogy olyanná legyen. A nagy indulatok, a megdöbbentő fordulatok nem érhettek csupán általa teljes hatást. Ám sikere mégis nagy volt ma is P. Adorján Bertának. A közönség nagyon sokat tapsolta. Könyves Jenőnek szerencsétlen estéje volt. Ipanoff eljátszásánál nem számolt saját erejével. Egy színtelen, öltözködni nem tudó statisztát láttunk csak benne, aki terhére van partnereinek. Hogy játszotta volna ezt a szerepet Szarvasi Sándor!... De hát éppen ebben áll a színházi művezetőség zsenialitása, hogy mindenkit odaállít, ahol helyt nem állhat. Balla kedvetlensége szembeötlött. P. Szép Olga sem sok kedvvel játszott. Kisebb szerepében a mindig lelkiismeretes Bognár vált ki. Láttunk egypár remek díszletet különben. Az előadás azonban elég gyönge volt. A rendezés hibái kivált az első felvonásban tűntek ki, mikor a beszédszüneteket nem élet, mozgalmas kép, hanem kínos hebehurgyaság töltötte ki. A tapsok P. Adorján Bertának szóltak.
Szabadság 1901. január 10.
549. A BIHAR MEGYEI NŐEGYLET ÁLARCOSBÁLJA
Hangos volt ma este a Sas díszterme érdekes maszk[ok] jókedvűen hangos kacajától, bájos női pierrettek, selyem dominók jelmezeinek sejtelmes susogásától. Már 9 óra felé nagy, kíváncsi tömeg verődött össze a "Sas" szálló bejáratánál megbámulva és hangos megjegyzéssel kísérve minden egyes álarcost.
A katonazene harsogó hangjai mellett táncra perdültek azután a párok. A rendezők lázasan futkostak, vállszalagjuk úszik utánuk az illatos légben.
Édes, csengő nevetés, rejtelmes, kéjes suttogás, forró sóhajok, egy-egy észvesztő tekintet villogó női szemekből, a táncrendező harsány szava, a zene ütemes akkordjai összevegyülnek a szemlélők önkéntelen, hangos csodálat kifejezésével.
Ennek a nagy tömegnek minden tagja boldog, jól mulat és rózsaszínben látja a világot. Nem érzi magát feszélyezve senki a szigorú etikett rideg szabályaitól; a kimértség, a pedantéria, a sablon száműzve van. Aranyos, tündéri báli éj, mily bűvölő, kéjesen izgató varázsod.
Szemeim előtt összefolyt a mozgalmas báli kép, és csak hosszú szemlélődés után kezdtem megfigyelni a kaosz egy-egy érdekesebb alakját.
Amott lejt a sima parketten egy csinos kis kertészleány nyomában egy pajkos pierrot. Majd a bébé elragadó kedvessége ragadja meg figyelmemet, ki egy komoly, rokokó figurával pajzánkodik.
Nem megvetésre méltó a büszke spanyol grand, ki úri grandezzával forgolódik egy bájos kis halászleány körül.
Csinosabb jelmezek voltak egy fekete molett cigányleány, egy csinos dominó, egy spanyol táncosnő. Urak kevesen voltak álarccal.
Az estélyen jelen volt Latscher vezérőrnagy, Bulyovszky József, Szunyogh Loránd, Glatz Antal stb., Klobusitzky Béla, Pallay Lajos, Böszörményi Géza.
A rendezőség buzgólkodott, hogy az est sikeres legyen, ami, leszámítva a gyér látogatást, némileg sikerült. A zenét a katonazenén kívül a Bura testvérek bandája szolgáltatta.
Szabadság 1901. január 13.
A nemes, az okos, a finom és elegáns de Ryont aligha fogjuk viszontlátni ebben a szezonban a nagyváradi színpadon. Egy ilyen előadás éppen elég egy szezonra. Nem okolunk ezért senkit, az egyedüli oka ennek maga Dumas, az elegáns és mégis súlyos, a szellemes és mégis bölcs, a nagyszívű Dumas.
A Nők barátjához kellene egy csoport nagy intelligenciájú színész, csupa igazi, kiváló művész, akik szeretik és megértik Dumas-t és egy előkelő, válogatott közönség, amely már ismeri és szereti Dumas-t. Nos hát ez a két feltétel nem volt meg a mai előadáson. Aki látta, hogy az első felvonást, amely csupa ragyogó ötlet, milyen vontatva és lélek nélkül játszották, és aki látta, hogy a közönség mennyire unatkozott ez alatt a felvonás alatt (amelyben igaz, nem történik semmi különös), az hazamegy, elolvassa a Nők barátját és azt kívánja, ne adják elő inkább soha többet, mintsem így.
Nem vádolhatunk a színészek közül senkit: mindegyik megtette a kötelességét becsületesen, igyekezettel. De hová lett Dumas szelleme, hová lett az a nagy játékstíl, amelyet ez a darab megkíván!
Legjobban jellemzi az előadást és talán a közönséget az, hogy a leggyönyörűbb, a legelmésebb mondások hatástalanul repültek el, és egy bohózati mozdulatra, egy-egy közönségesebb hangsúlyozású mondásra, amely pedig fájdalmasan kirítt a finom környezetből, hahotázott a közönség, mintha örült volna, hogy végre talál valami mulatságosat.
De Ryont Balla játszotta. Valaki ezt mondta rá: elegáns, de semmi egyéb, mint elegáns. És véleményünk szerint ez az igazság. Úgy halljuk, hogy a kiváló színész ma fáradt és kedvetlen volt, máskor remekel ebben a szerepben. Ismerve fényes kvalitásait, hisszük, hogy így áll a dolog.
Jane de Simerose-t P. Szép Olga játszotta. A közönségnek örömére volt, hogy az oktalanul mellőzött, kitűnő művésznőt viszontláthatta, bár ez a szerep nem egyéniségéhez való. Dicsérete, hogy a nehéz szerepben mégis sikert tudott elérni.
Szohner Olga pompás Balbine volt, E. Kovács Mariska kitűnő milliomos kisasszony. Ő volt talán az egyedüli, aki úgy játszotta a szerepét, ahogy Dumas megalkotta. Az a leány volt, akiről elhisszük, hogy a Nők barátja érdemesnek tartja érte lemondani a szabadságáról.
Leverdet-né szerepébe "beugrott" Peterdyné. Dicséretes biztonsággal játszotta azt az asszonyt, aki "jó a rövidlátók és tisztességes a vakok szemében". Szarvasi sok erővel játszotta a hegyvidéki embert, Peterdy pompás de Tergettes volt, Bérczi és Erdélyi igen jól játszották kis szerepeiket. Deésy szimpatikus Simerose volt.
A hatás igen kicsi volt, a taps kevés, Kovács Mariskát nyílt színen megtapsolták. Aki ismeri, szereti és érti Dumas-t, aki ebben a darabban voltaképpen magát, a Kaméliás hölgy s Denise íróját adja, az szomorkodott.
Szabadság 1901. január 15.
Úgy látszik, Somogyinak nincs szerencséje a Shakespeare-estékkel. Üres ház és semmi hangulat. Vagy az eddigi rossz Shakespeare-előadások szoktatták el a publikumot, vagy pedig Shakespeare már nem elég jó? Csak a diákok, a nagy brit lelkes hívei töltötték meg az állóhelyet. Pedig az előadás a rendezői fogyatékosságtól eltekintve színvonalon állott, és még elkényeztetettebb igényeket is kielégített. A mai est ismét alkalmat adott Peterdynek, a társulat eme kiváló tagjának, nagy művészi kvalitásait megismertetni. Szerepét helyes felfogással játszotta. Látszott játékán az átgondoltság és szorgos tanulmány.
Kissé sötét maszkjától eltekintve sikerült az igaz és átkos szenvedélyében démoni Othellót bemutatni. Kovács Mariska Desdemonát adta több igyekezettel és természetes bájjal, mint művészettel.
Könyvesről ma csak jót mondhatunk. Ha erősebb jelenetekben cserbe[n] is hagyta orgánuma, pótolta ezt nagy játéktudásával és rutinnal, Shakespeare-szerepekben mindig kiválót nyújt. Mellette érvényesült és hatást ért el Szarvasi Sándor, ki a szenvedélyes olasz Cassiót adta a tőle megszokott természetességgel.
Emíliát Balázs Olga alakította finom művészettel, csak néha patetikus csengésű hangon szaval, az árt a természetességnek. Az öreg Brabantiót Bognár játszotta kitűnően. Jók voltak még kisebb szerepeikben Nyárai, Gáthy, Deésy Alfréd és id. Sághi Zsigmond, kinél legföllebb a ruhát lehet kifogásolni. Ilyen ruhában a választófejedelmek járnak, nem a dogék. Az összjátékon egyébként meglátszott, hogy vagy nagyon kevés próbát tartottak, vagy pedig kedv és készség nem volt elegendő. A díszletek, a Velencét kivéve, sok kívánnivalót hagytak hátra. A kevés publikum dacára, a szereplőknek elég bőven kijutott a tapsból.
Szabadság 1901. január 17.
(Háromfelvonásos bohózat. Maurice Desvallières és Antony Mars írták.
A Szigligeti Színház premierje 1901. január 17-én)
Antony Mars, az egyik társszerző, operettlibrettók írásán kezdte. A mai darab voltaképpen - hogy egy veszedelmes vegyi műszóval éljünk - tömített operettszöveg muzsika nélkül. Összehalmozása a francia bohózatírók összes, kipróbált őrültségeinek, lehetetlen helyzeteknek s lehetetlen figuráknak.
Mintha csak egy nagy csönd bejelentése volna. Hogyha régi, egyszerű recipéket nem tudunk adni, megcsináltuk hát az összes recipéket, vegyétek így együtt!... A közönség pedig hatalmasan mulat, s kimerülésig mulat az ismert bohóságokon.
Egy mulatságos bohózatnál a cím nem sokat számít. Az a fő, hogy jól hangozzék. Egy ravasz házmester névtelen leveleket ír busás borravaló reményében féltékeny asszonykáknak s tigris férjeknek, s ezek a névtelen levelek összehozzák a mi régi jó ismerőseinket. A rettenetes anyóst, ki ezúttal hét hónapig némaságot szimulál. A kikapós apóst. A naiva menyecskét. Az áldozatra szánt vőt. A fürdők kokottját, ki ezúttal egy csellista neje. Az őrült muzsikust, ki viszont ezúttal Nyárai. A lehetetlen vidéki párt. A rémületes nyárspolgárt. Az ördög tudja őket mind felsorolni. Mind egy helyre csalják őket a névtelen levelek. Aztán a régi helyzetek. Szerelmi duett őrületes akadályokkal és anyóssal. Pofonok és békecsókok. És a többi. Önök még a direkció jóvoltából nem ismerik a New York szépét. Hát csak ebben az operettben van tán több bolondság, mint a mai darabban.
Természetes dolog, hogy egy ilyen darab figuráit megcsinálni könnyű. De hogy ezek a figurák jól is végezzék a dolgukat, hogy ezek az őrült helyzetek perfektül váltsák fel egymást, színházi nyelven: hogy ez a darab menjen - az sok-sok próba és sok-sok ambíció dolga.
Hát a mai előadás bizony gyenge volt. A rendezés összeengedte a túlságosan bohó bohózat helyzeteit. Sok helyütt a szereplők sem tudták, hogy mi lesz. És hogy a közönség jól mulatott, nagyon sokat nevetett, az az egyes szereplők érdeme és a szerzőké, kik a darabot úgy írták meg, hogy lehetetlen elrontani.
Örömmel emeljük ki a szereplők közül Bérczit, ki egy apóst játszott művészien, mindig nagy hatással. Mellette a mindig zseniális Nyárait. Pompás csellista volt. Füredi nyárspolgár alakja kabinetalak, kitűnő maszkkal. P. Szép Olga a kokott szerepében excellált. Benkő Jolán anyósalakjait már fölösleges dicsérni.
Bognár és Erdei Berta remek pár, Balla elegáns és ügyes volt. A kisebb szereplők is külön-külön beváltak. Reméltük, hogy jövőre már nemcsak a szereplőket, de az előadást is módunk lesz megdicsérni, melyet különben disztingvált premier-közönség nézett végig.
Szabadság 1901. január 18.
Kedves vendégünk, Ámon Margit kisasszony, mai, harmadik fellépésével olyan sikert aratott, mely egészen feleslegessé tette óvatos tisztelőinek lármás tüntetését s a mezei hadak zajos bevonultatását. Ez az igazán hatásokra szánt szerep, De Chateau Renard vicomte, mintha Ámon Margit számára készítődött volna, annak az Ámon Margitnak, aki tanult Hegyi Arankától, Küry Klárától, s adhat ebben a szerepben nagyon sokat önmagából is. Kedves volt, bájos és legelsősorban ügyes. Ma énekszámai is több sikert arattak. Ám az alamuszimarsot mégiscsak másképpen hallhattuk volna Forrai Ferikétől. A kedves vendéget különben tüntetően tapsolták. Virágban, tapsban, kihívásban bőséges része volt. Mellette Nyárai Antalnak volt nagy-nagy sikere. Valóban, ma éreztük, hogy nem is olyan triviális mondás az, hogy Nyárai a mi primadonnánk. Mindig élvezetes, mindig erős, mindig zseniális. Mondanunk sem kell, hogy Lányi Edit ma is sok tapshoz jutott. Toalettjei is feltűnést keltettek. Szilágyi Dezső és Bérczi tetszettek még. Az előadás egyébként gyenge volt. A rendezés száz hibájú. No, de nem is az előadás érdekelte a mai telt házat, mely csodálatosan népszínházi hangulatot mutatott. - Holnap utoljára lép föl a vendégművésznő.
Szabadság 1901. január 26.
Ugye bizony szívéből szólt ma este a Hamlet, amikor a hisztriókról beszélt? A hisztriókról, kiket kétszeresen sújt a sors, mert nemcsak az életben kell komédiázniok... Egy öreg művészember, nagy múltú és nevű, visszaálmodta ma fiatal erejét. A múltat, a babéros múltat, a nagy sikerek napjait, az álmot és a valóságot. Mándoky Béla, egykori kedvence a nagyváradi közönségnek, ma este búcsúzott negyven sikeres esztendőtől s egy közönségtől, mely őt nagyon szerette és szereti. Szép volt ez a búcsú, s megható a szeretet nyilatkozása a búcsúzója iránt. A veterán színészt megifjította, s a dán királyfi olyan ifjú volt, mint ezelőtt negyven év előtt. Mert Hamlet címszerepében búcsúzott és jubilált Mándoky. Meghalt ifjúságát támasztotta fel vele és negyven év sikerét. Megható, kedves, gyöngéd szeretettel kísérte minden szavát, mozdulatát a közönség. A függöny legördülései után hatszor-hétszer hívta a lámpák elé. Két hatalmas babérkoszorút kapott, s előadás végén, mikor a taps már szűnni nem akart, könnyező szemmel, reszkető, meghatott szavakkal kellett megköszönnie a szeretet meleg ovációját. Az előadás egyébként is jó volt. Megtetszett rajta a fiatal pályatársak érthető ambíciója. Különösen E. Kovács Mariska, Peterdy Sándor, Gáthy Kálmán, Szarvas tetszettek, és jól esik regisztrálnunk Deésy Alfréd sikerét. Előadás után a jubiláns tiszteletére lakoma volt a Zöldfa éttermében.
Szabadság 1901. január 29.
Azon az ankéten, melyet tegnap tartottak a vidéki színészet rendezése ügyében, tagadhatatlanul érdemes, derék úri emberek vettek részt. De - ki merjük írni - mégsem tudtak mit sem végezni. Mindegyik meghívott saját városának érdekéért szállott síkra. Egyetlen egy dologban egyesültek csupán: Ennél eloszlott a helyi érdekek elfogult féltékenysége. Ez: a szubvenció: És hát ez az igazság. Azt jelenti, hogy a tervbe vett "rendezés" tévesztett dolog. Mint ilyen nem oldja meg tizenhárom ankét sem. De szubvenció: az igazság. E nélkül elzüllik a magyar színészet okvetlenül.
Festetich gr. úr tervezete különösen minket érinthet kellemetlenül, nagyváradiakat. Szinte provokál bennünket az a mellőzés és kicsinylés, ahogy Nagyváraddal a tervezet elbánik. Hát ha provokálni akart, megkapta a választ színügyi bizottságunk ismert határozatában.
Hoványi Géza dr.-nak az ankéton nagy nehezen sikerült annyit kivinnie, hogy esetleg Nagyvárad is mint állandósított város ötezer forintot kapna.
Ez az esetleg bizonyítja azonban azt is, hogy visszautasító válaszunk ellenére is milyen kevésre értékelnek bennünket a vidéki színészet rendezői.
Nem hisszük, hogy a rendezésből, ilyen módon, legyen valami. De lehetséges, hogy lesz. Ez a lehetőség arra kötelez, hogy védekezzünk.
Ragadjuk meg a kimondott esetleg-et, s kezdjük meg az akciót a nagyváradi színészet állandósítására. Ha ezt egészen nem is lehetne kivinni, de azt elérhetjük, hogy kellő szubvenció mellett a nagyváradi színtársulat csupán egy tekintélyes nyári állomáshoz jusson.
Hoványi Géza dr.-ra, a színügyi bizottság elnökére vár ennek az akciónak a vezetése. Ő, akinek nevét annyi áldozatkészség tette elválaszthatatlanná a nagyváradi színészet fogalmától, bizonyára ezúttal is győzelemre viszi.
Mi a magunk részéről ezentúl is őrködni fogunk Festetich gr. úrnak sok-sok veszedelmet rejtő tervezete ellen, s zászlóvivői leszünk a nagyváradi állandó színészet ügyének!...
Szabadság 1901. január 30.
P. Adorján Berta minden vendégfellépése díszes, szép közönséget jelent, de ma nem nehéz volt megjósolni, hogy P. Adorján Bertának sem sikerült a 47-ik cikk című elócskult színpadi cikkel nagy közönséget csinálni. Minthogy nem is csinált. Nem értjük a direkciót, hogy miért kell ezt a kedves művésznőt csak lejátszott ócskaságokban látnunk. Úgy tudjuk, hogy a művésznő is kifejezést adott annak az óhajának, hogy valami újabb szerepet kreálhasson. Somogyi igazgatóra azonban hathat minden színügyi bizottsági tag vagy színházi ember, változtathatnak vele műsort, szerződtethetnek és elbocsáttathatnak tagokat, sőt kényszeríthetik önként megvált, haragos kis színésznők visszacsalogatására is - de ha jogos óhajtásról van szó: a direktor erős kezű és hajthatatlan. Mondanunk sem kell azért, hogy P. Adorján Bertának ebben a darabban is a szokott nagy sikere volt. Démoni, hatalmas Córa volt. Egy-egy nagy jelenetében visszafojtott lélegzettel figyelte a közönség. Különösen a két utolsó felvonásban volt nagy-nagy sikere. De tapsolták, s többször hívták a lámpák elé minden felvonás után. Partnere, Könyves Jenő, egyikét adta legjobb alakításainak. Kisebb szerepekben E. Kovács Mariska, Szohner Olga, Peterdi, Nyárai, Balla, Bognár és Szarvasi váltak ki.
Szabadság 1901. január 30.
Ha már a műsort következetesség okáért ma is meg kellett változtatni, miért kellett éppen Herczeg lejátszott darabját előrántani? Különösen, mikor P. Szép Olga beteg? Az eredmény természetes: botrányos rossz volt az előadás. Katinka szerepébe Balázs Olga "ugrott be". Gondolható, milyen kedvetlen volt ebben az éppenséggel nem neki való szerepben, pedig a talentumos művésznő megérdemelné, hogy neki való szerepekben foglalkoztassák. Batizfalvy Gizella helyett Egyed Lenke játszott. Azaz dehogy is játszott. Nem tudott szegény még járni sem. De még a régi szereplőkön is megtetszett a szerep nem tudás. Csak Szohner Olga, Benkő Jolán, Balla, Peterdi és Szarvasi voltak a régi jók.
Szabadság 1901. január 31.
Nem szeretünk nagyképűeskedni. Ha Somogyi direktor a Shakespeare- és egyéb pénztári sebeket B.A.L.E.K.-ekkel véli meggyógyíthatónak: jó. Amennyire a mai sikerből láttuk, még mindig apellálhat e gyógykúránál szép számú közönségre. És bár a mai közönségnek egy nagy percentje nem is volna hajlandó megrepetálni a B.A.L.E.K. által nyújtott élvezetet - csinálhat még evvel a darabbal másodszor telt házat is. Mert a nyári orfeumtruppokat se mindenki számára volt képes pótolni a színház.
A B.A.L.E.K. - mint tegnap jeleztük is - vaudeville. Pláne azok közül a vaudeville-ok közül való, amiket a magyar színház csempészett színpadra.
De ezek között aztán a legerősebb. Itt már nincs helye a kétértelműségnek. Egy értelme van itt minden szónak, helyzetnek. Aki szereti a világosságot, itt láthat. Meséje természetesen nincs a darabnak. A B.A.L.E.K. = Biztosítás Asszonyok Ledérsége Ellen Kölcsönösen. Egy biztosító intézet, melynek az elmés Piperlin a tulajdonosa.
Egy bebiztosított asszonyka, a kis Colombe (Forrai Ferike) nem tudja a biztosított két esztendőt tunya építőmester férje (Füredi) mellett kibírni, s okvetlenül rossz üzletet akar csinálni Piperlinnek (Szilágyi), Bardinel festőt (Nyárai) akarja mindenáron elbuktatni. Az ő, a férje, a Piperlin és Nyárai szerencséjére azonban annyi a kis buktatni akaró asszonyka vetélytársa, s mindannyian igen csinosak, hogy Piperlinnek nem kell biztosítási összeget fizetni, Merlingad (Füredi) nem veszi észre a szarvait, s Nyárai piktort nem verik agyon a kedvesei.
A mese színhelye pedig mind a három felvonásban egy-egy sokszorozott chambre séparée. Ölelkezik, csókolózik s világosan beszélget minden alak. Amit elbeszélni nem mernek, arról kuplét dalolnak. Kuplékat, melyek muzsikái részben csinosak, részben nem. A furcsa kis darabot csak úgy előrántották. Az előadás mégis tűrhető volt. Talán a súgó érdeme, talán a szereplők lélekjelenléte. Ma este láttuk viszont hosszú betegsége után B. Csik Irént mint Piperlin nejét. Tisztelői sokat tapsolták, szép csokrot is kapott. Néhány kuplét énekelt jól és jókedvvel. Forrai Ferike és Lányi Edit is kedvesen játszottak s énekeltek. Az ő sikerüknél a Nyáraié volt tán nagyobb, ki a szép piktor szerepében volt kedves és ügyes. Füredi Józsefnek jó estéje volt. Ennek emlékére írunk ide "rímtelen" kupléiból egy elég rosszat, de nagyhatásút és aktuálisat.
A minap mi történt itt
Most elárulhatom,
A karzatra az eső
Ugyancsak becsorgott.
Egy jó van a dologban,
Mi engem megnyugtat,
Hogy ezt a szép színházat
Nem én építettem, s ez a jó.
Szohner Olga, Szilágyi, Bérczi és Erdélyi kaptak még megérdemelt tapsokat. Ma megismétlik a darabot, de bízunk annyira a nagyváradi közönség jó ízlésében, hogy harmadszor - már nem...
Szabadság 1901. február 1.
Sardou brilliáns vígjátékát mégsem volna szabad csak úgy előrántani, mint azt a nagyváradi színházban tették. A hagyományok kevés darabnál köteleznek úgy, mint ennél. Bosszantó, ha a szellemet, bájt és kedvességet úgy megcsúfolják, mint az ma este történt. Pedig nagyon előkelő, díszes közönség akart ma este jól és édesen mulatni. Érdekességei voltak azonban csak a mai estnek, élvezetei kevésbé. Batizfalvy Gizella, a színház fiatal tagja egy eléggé ismert kis színházi háborúság után ma lép fel először. Tisztelői kedves tüntetéssel fogadták. Díszesebbnél díszesebb csokrok s lekötelező, udvarias tapsok fogadták. - Nehéz, igazi drámai primadonnaszerep Cyprienne szerepe. Batizfalvy kisasszony nagy ambíciójára vall a mai vállalkozás. Szerepét talán csak egyedül ő tudta. Még partnerein is segített. Szép volt, s toalettjei előkelő ízlésűek. Ezt mind könnyen beismerjük. Az azonban természetes, hogy távolról sem volt igazi Cyprienne. De néhol felcsillant az inspiráció tüze, és megtalálhattuk egy-egy pillanatra a színésznőt is. Otthonosan járt-kelt. Vagy két jelenetben egészen tetszett is. A vállalkozás nem maradt hát éppenséggel kísérlet. Némi rehabilitáló elismerést is szerzett a kisasszonynak, akinek persze nagyon-nagyon sokat kell még tanulnia. Balla kitűnő volt a férj szerepében. Nyílt színen is kétszer hívták ki. De Nyárai Odhemárja illúziórontó rossz volt. Kár volt ezt az éppenséggel nem neki való szerepet elvállalnia. Az első felvonásban maga is észrevette a nézőtér hidegségét. Kitört hát belőle az ős Nyárai. Addig legalább diszkrét és elegáns volt.
De a második és harmadik felvonásban már nem tűrte a tapséhséget. Ki is csikarta a tapsot a karzattól. Enyhítő körülménye, hogy későn osztották rá a szerepet, melyet Nyárai nagyságának elismerése mellett is bizony Deésynek kellett volna eljátszani. A szerepet ő se tudta. Ellenben jólesik megdicsérnünk Szente Rezső igen ügyes főpincérjét. A közönségen észrevehető lehangoltság érzett.
Szabadság 1901. február 12.