Egyik helyi lap révén rendkívül érdekes hír van elterjedve a városban. Nem kisebb dologról van szó, mint hogy a polgármesterileg jó előre betiltott Teknősbéka c. manipuláns őrmestereket is zavarba hozó bohózatot Debrecenben mégiscsak elő fogják adni. Nem a színházban, hanem a Margit-fürdő dísztermében a legdisztingváltabb közönség jelenlétében, amennyiben csak szereplő színészek és újságírók lehetnek ott az előadáson.
A hír óriási szenzációt csinált. Szerkesztőségünk telefonjánál folyton egy munkatársnak kell lenni, ki a kíváncsi kérdezgetőknek felvilágosítást ad.
A színpártoló közönség rémítően el van keseredve, hogy ezen az egy premieren jelen nem lehet.
Kiadónk eddig már vagy 123 ajánlatot kapott. Az ajánlkozók újságírók akarnak lenni, hogy a darabot megnézhessék.
Egyik ártatlan bakfis azt szeretné tudni, hogy mi ebben a darabban a megbotránkoztató, s kér bennünket, hogy üzenjük meg: ki játssza a címszerepet?
Ennyi rengeteg kérdésre nem tudunk kellőleg felelni, azért rövid felvilágosításul ennyit közlünk:
A Teknősbéka morális bohózat, megnézhetik 12 éven aluliak és 65 éven felüliek. A teknősbékán a teknő is rajta van, tehát a darab meztelenségnek nem nevezhető. A címszerepet nem Szentes fogja játszani. Az előadás alatt rosszul lett fiatal újságírókat fiáker várja. Az előadáshoz szükséges fehérneműek Kohn Ábrahám fehérnemű üzletéből lesznek beszerezve. Az előadásra a szerzőt nem hívják meg, sőt a kihívások is lehetőleg el lesznek kerülve. Az erkölcsi eredményt a balerinák most alakult erényszövetkezetének ajánlja a rendezőség. A titkos előadásról egyébiránt még mi sem tudunk többet...
Mint a késő délutáni órákban értesülünk, még egy titkos előadás készül városunkban.
Az előadandó darab címe Szenzációk, s a darabban folyton utaznak. Ezt a darabot újságírók fogják előadni, s a hallgatóság a Teknősbéka előadásában kifáradt színészekből fog állani.
Debreczeni Hírlap 1899. január 26.
Bandi
Ezt a jelszót a debreceni jogászok adták ki tegnap tartott hazafias és néptelen értekezletökön.
A szónokok és hallgatók közül kettőnek kellett volna tavasszal sor alá állnia, a többi még erősen és közjogilag is kiskorú. Ez a körülmény azonban nem gátolta meg őket hazafias határozatuk meghozatalában. Az értekezlet végén táviratilag üdvözölték Polonyi Ex-lex Gézát és a nazarénusok váradi főpapját.
Azután egy nótára gyújtottak, melynek két végső sora így hangzik:
...Nem megy el csak kettő, három nyomorult,
Rátok lányok még az ég is kiderült.
Debreczeni Hírlap 1899. január 26.
Bandi
Shakespeare klasszikus vígjátéka nagyszámú közönséget vonzott a színházba. Audran-operett után Shakespeare-darab, s mindkettő telt ház előtt - eléggé érdekes tünet.
A tegnapi előadás egyébiránt tűrhető volt. Az elért sikerben Komjáthynak (Petrucchio) volt nagy része. Kinek tagadhatatlanul helyes felfogású játékán egy nagy hisztrió művészetének hatása látszott meg: a Salvinié. - Dicséretére szolgáljon, hogy nagy mintaképe után a sikerben saját egyéniségének és tehetségének is része volt, s szép alakításával méltán rászolgált az elismerés tapsaira.
Katalin szerepében Komjáthyné ambiciózus törekvéssel játszott. Úgy őt, mint Komjáthyt virággal és koszorúval lepték meg tisztelői. Grunnió szerepében Sziklay Miklós művészi alakítást nyújtott. Sziklay talentumos, öntudatos művész, akit helytelenség volna bohócszerepei után megítélni. Nemcsak nevettetni, de gyönyörködtetni is tud ő. Kisebb szerepeikben T. Halmy Margit, Szentes, Ódry érdemelnek még elismerést.
Debreczeni Hírlap 1899. január 26.
(a-e.)
Szombaton este másodszor került előadásra Halévy örökszép operája: A zsidónő.
Az előadás talán az elsőnél is jobban sikerült, és a zsúfoltig telt ház a legnagyobb elismeréssel adózott a szereplőknek.
Elsősorban a vendégszereplő Sebessi B. Vilmosról kell megemlékeznünk, kinek ez a második fellépése teljes mértékben sikerült. Már nem küzdött azzal a lámpalázzal, melynek okát a színpadtól való elég hosszú távollétben kell keresnünk; szép és erős hangja kellően érvényesülhetett. Az első felvonásban nyílt színen is megtapsolták, szóval a közönség a legelismerőbb tetszésben részesítette a kitűnő énekest.
Karacs (Eleázár) most is óriási sikert ért el. Még a vasfüggöny ajtajánál is meg kellett jelennie, ilyen sikerben pedig csak primadonnáknak szokott részük lenni.
A többi szereplők, a karok és a zenekar jók voltak.
Debreczeni Hírlap 1899. január 30.
(a-e.)
A vasárnap délutáni közönség a Hadak útja hazafias képein lelkesedett. Az előadás a legügyesebb kihagyásokkal s a "legvasárnapiabb" módra folyt le, de azért lelkesedés, taps volt kvántum szátisz [!]
Debreczeni Hírlap 1899. január 30.
(a-e.)
Tegnap este Berczik régen hevertetett népszínművét adták üres ház, közepes siker és gyenge előadás mellett.
A címszerepet, mely valaha Blaháné egyik legjobb szerepe volt, most R. Serfőzy Zseni játszotta. Ügyesen játszott, szépen énekelt, de modorosságáról letenni még most sem tudott.
Kitűnő apa volt Fenyéri, míg Kiss Irén nagyon emlékeztetett bennünket a többi szerepeire.
Tanay kitűnő karikatúráját mutatta be a pesti gavallérnak. Az úgynevezett "fővárosi csárdás" paródiája nagyon sikerült, valamint hatást ért el minden szava és mozdulata.
Sziklay mint a falu hírhordója ismét kabinet-alakítást nyújtott. Tőrőlmetszett hű képe volt egy jól megalkotott alaknak. Csákyt szándékosan hagytam utoljára. Tegnapi játéka és éneke óriási haladásról tesz tanúságot. Szolgáljon a tegnapi siker állandó buzdításul.
A többi szereplők is sikerrel állották meg helyöket, de a tegnapi nap tanulsága mégiscsak az, hogy a Parasztkisasszony-féle népszínművek nem érik meg azt a fáradságot, mellyel előadásuk jár.
Debreczeni Hírlap 1899. január 30.
(a-e.)
Szépszámú közönség nézte végig tegnap este Berczik vígjátékát. Az előadás nem volt rosszabb a többinél, de jobb még kevésbé volt. Talán Fáy Flóráról lehet állítani, hogy valamennyire mérsékelte magát s enyhítette sablonos hibáit.
A többi szereplők közül Sziklay és Komjáthy érdemelnek határozott dicséretet. Kisebb szerepében Ódry is igen jó volt.
Debreczeni Hírlap 1899. január 31.
(a-e.)
Pár napja csak, hogy felháborodással vettünk tudomást egy kolozsvári színész botrányos tettéről, mellyel a sajtó kritikáját akarta terrorizálni.
Mindnyájan megdöbbenve gondoltunk arra az eshetőségre, hogy netalán a kolozsvári eset nálunk is követésre talál, s a kis emberek nagy önérzete erőszakkal fogja megkísérteni kicsikarni azt az elismerést, mely legkevésbé illeti meg.
Sajnálattal, felháborodással kell regisztrálni azt a tényt, hogy itt, Debrecenben is akadt olyan ember, kit beteges ambíciója arra bírt, hogy a kritika sérthetlen jogait semmibe sem véve a legközönségesebb módon sértett meg egy munkás újságírót, aki csak kötelességét teljesítette, mert csak igazságot írt.
A megtámadott újságíró, ki egyéni becsületében lett megsértve, egyéni elégtételt bizonyára fog magának szerezni, de ezzel még az ügy távolról sincs befejezve.
Személyes elégtétel nem lehet elég az egész debreceni sajtónak, mely egy munkásának igaztalan megtámadásával ő maga is a legérzékenyebben lett megsértve.
Mi biztosít bennünket, hogy ez az eset nem lesz precedens? Mi biztosít bennünket, hogy kötelességünk lelkiismeretes teljesítésében nem fognak orvtámadásokkal megakadályozni ezután?
Micsoda jogcímen akarja kivonni magát a közönség élvezetdíjából egzisztáló színész az alól a kritika alól, melynek joga van mindenkit ellenőrizni, aki a nyilvánosság előtt működik.
Vagy az a legtöbb esetben színfalhasogató színész olyan magasan áll, hogy a kritikának megközelíteni se szabad?
A sajtónak a közönség adja a kritika jogát; a közönség, melynek filléreiből a színész is él.
Torkig vagyunk már a színész-önérzet kitöréseivel.
Elnézőnek lenni már nem lehet, mert ez csak veszedelmesebbé tenné a betegséget, melynek elmérgesedésében - sajnos - a sajtónak is nagy része van.
Nem szabad többé ezt a beteg ambíciót növekedni hagyni. Álljon mindig őrt a sajtó igazságos kritikája, melyet befolyásolni nem lehet, de - és ezt jegyezze meg jól mindenki, akit illet - terrorizálni sem!
A kritika olyan jog, mely védelmében hatalmas tábort egyesít, s melyet meg fogunk, meg kell védelmezni!
Debreczeni Hírlap 1899. február 1.
Ady Endre
(Újlaki Antal népszínműve. A debreceni színház premierje 1899. febr. 5-én)
Újlaki Antal neve egyike a legjobb hangzású neveknek az újabb magyar elbeszélő irodalomban. Az Újlaki sikerei igazi, megérdemelt sikerek. Nem a divatos reklám csinálta őket, hanem az igazi talentum öntudatos, biztos, egészen zajtalan munkássága.
Szerencsés voltam a Nazarénusok szerzőjével nemegyszer beszélni aktuális irodalmi kérdésekről.
Alkalmam volt hallani irodalmi terveiről, mély gondolkozásra valló elveit, s minden szava megerősített abban a hitemben, hogy az ő gondolkozása, törekvése, ereje arra a hivatott íróra vallanak, kitől az elsilányult magyar színműirodalom nagyon sokat várhat.
Legutóbbi Hauptmann Henschel fuvarosáról beszélgettünk Újlaki Antallal. Lelkesedve, áradozó szavakkal, nagyon természetes. Újlaki igazi filozófus, minden ízében modern ember, hitvallása az igazság, melynek az újabb irodalomban valóságos mintaképe a nagy germán írónak ez az új darabja.
"...A népszínmű a mostani alakjában teljesen lejárta magát. A színmű törvényei alól a népszínmű nem lehet kivétel. A népéletet is szenvedélyek, bűnök, erények és betegségek irányítják; megrajzolásában igaznak kell lennünk, nem pedig megmaradni azon a pusztán, hol még mindig betyárok tanyáznak, hol nótában vallanak szerelmet, s az aranyos párta szilárdan áll a leányok fején. Életet, igazságot kell a népszínműbe is önteni, vagy a népszínmű haljon meg végképpen!..."
...Körülbelül ez volt az ő véleménye a népszínműről. Komoly megfontolást igénylő szavak, melyek egy idő óta erősen foglalkoztatták a színpad számára írókat.
A Nazarénusok Újlaki első darabja. Tárgyáról, meséjéről múlt számunkban megemlékeztünk, s már előre jeleztük, hogy az új népszínmű új téren, új csapáson halad, s hogy a kezdő embernek van elég ereje öntudatos céljainak elérésére.
Akik társadalmunk válságával gyakrabban foglalkoznak, megdöbbenve vették észre azt a romboló hatást, melyet a társadalmi ellentétek a mi jó magyar népünk tiszta lelkületére is gyakoroltak. A magyar paraszt puritán lelkét megzavarták a századvég bajai. Új, nyomorúságos viszonyok állottak elő, melyekkel szemben nem volt még megacélozva a szíve, s ő maga is legnagyobb kétségek közé jutott.
Vagy hű maradt a régi állapot hagyományaihoz s apáinak vigaszához: a hithez; vagy eldobta magától a lelki megnyugvás meggyalázott, erőtlen szent eszközeit, s odaállott a társadalmat reformálni akaró demagógok táborába.
Az első út a vakbuzgóság iszapjába, a második a szocializmus örvényébe sodorta a magyar parasztot.
A régi épületben, melyet józan hit és hazaszeretet építettek, tiszta szívből kevesen maradtak.
A magyar népélet[nek] ezt a válságos helyzetét rajzolja az Újlaki darabja.
Nem szolgál megoldással, nem meri még a teljes összeütközést elénk állítani, csak az új környezetet adja meg, az új környezetet, melynek már új motívumú történetei vannak.
A Nazarénusok inkább a népélet egy kiragadott része, mint szabályok szerint dramatizált színmű.
Egy magyar falu életéről akar számot adni, melyet a nyomorok az érintett két végletbe vezettek.
A "szent emberek" és "cucilisták" zavargásai közt két szív történetét beszéli el, kiknek sorsát majdnem végzetesen befolyásolták azok a dogmák, melyekhez két nem filozofáló, hanem szerelmes szívnek semmi köze sincs.
A darab meséjéről a múltkor már megemlékeztünk, s most csak annyival pótoljuk, hogy a tulajdonképpeni történettel párhuzamosan fejlődő melléktörténetek a főmesére kissé zavarólag hatnak.
A szereplő alakok pedig életből vannak véve, s hálásan oldanának meg egy jól megalkotott mesét.
A darab meséje erősen hatásosan indul, de expozíciója a legerősebb drámát igényli. A második felvonásban megakad a gyors kifejtést igénylő mese, és csakis a negyedik felvonás határozott, bár lélektanilag nem eléggé indokolt befejezése adja meg a történetnek a kellő alakot.
Érdekesek és értékesek a darab új helyzetei. Szerencsés gondolat, ötlet nyilvánul minden egyes képben, s látjuk az igazi talentum kezét, kinek sok új eszméje, gondolata van, csak a színpad ismerete hiányzik. Az alakok élethűségén, az új környezeten, a hatásos képeken kívül a darabnak még egy nagy érdeme van: a szép, népies nyelvezet, mely az írót mint a népéleten kívül a népies nyelv ismerőjét is mutatja be.
Szóval a Nazarénusok tehetséges író munkája.
Szerzője gondolkozó ember, kinek sok becses kvalitásához csak a színpad kellő ismerete hiányzik. Darabja nagy sikert aratott, s ez a siker csak buzdíthatja az alkotásra hivatott szerzőt.
Az előadás - egypár premier-hiányosságot leszámítva - igen jó volt. A szereplők kedvvel, ambícióval látszottak. Különösen nagy hatással és művészettel játszott Szabó Irma. Dalait, melyeket a magyar nóta nagytehetségű művelője, Dóczy József írt, szépen, sikerrel énekelte el. A dalok közül különösen kivált a nazarénusok éneke, mely határozottan becses kompozíció.
A többi szereplők közül kitűntek Komjáthy és Bartha, kiknek tegnapi alakításuk kifogástalan volt. Nagy sikere volt Tanay jóízű alakításának, s a többi szereplők is: Follinuszné, Sziklay, Szacsvay, Locsarekné, Szentes, Fáy Flóra, Csügényi, Mezey és Csatár jók voltak.
A sikerült előadást telt ház nézte végig, mely valóságos ovációt rendezett a szerzőnek. Tisztelői gyönyörű babérkoszorúval lepték meg, s vége-hossza nem volt a kihívásoknak.
Debreczeni Hírlap 1899. február 6.
(A.)
Unalmassá lesz már a folytonos panasz. "Korunk hibái", "társadalmunk betegségei", ezek újabban a vesszőparipák. Ezeken lovagol boldog-boldogtalan, s el lehet mondani, hogy soha annyi szociológus nem botránkoztatta az emberiséget, mint manapság. Minden esetből morált vonni le, mindenkit megítélni, s az egyéni szabadság elveit csak magunkkal szemben tartani tiszteletben - ezek az újabb moralisták alapelvei. Az igazság pedig az, hogy ezek az urak rendszerint a legnagyobb hipokraták [!] és ha semmi egyebet, de az ő hibájukat fel lehet róni ennek a kornak, melynek egy régi anekdota a legjobb jellemzője:
A cigány lopott a vásáron, s üldözőbe vették.
- Fogjátok meg - kiáltják az üldöző atyafiak.
- Fogjátok meg - kiáltja leghangosabban a cigány...
...Felesleges a mesét tovább mondani. Sok cigány van a mi moralistáink között!
Debreczeni Hírlap 1899. február 8.
Erdneyda
Szomorú dolog, hogy nálunk még a sajtó folytonos védelemre szorul. Mindenki lenézheti, mindenki öklelhet egyet rajta, s ezt - itt Debrecenben legalább - mindenki természetesnek tartja. A sajtóban keresni a hibát, a legnagyobb helytelenség volna. A debreceni sajtó legjobb tehetsége szerint teljesíti kötelességét, s bírálatra hivatott emberek nagy elismeréssel szólnak arról az eredményes misszióról, melyet a debreceni sajtó újabb időben teljesített, s jelenleg is teljesít. Mi hát az a jogos kifogás, mellyel a debreceni sajtó ellenesei álláspontjokat megokolhatják?...
A végrehajtóban Procatel ügyvéd egy szóról beszél, mely ajkán lebeg, s mely minden félreértést elenyésztene.
- Mi az a szó? - kérdi tőle az apósa.
- Magam sem tudom - mondja Procatel, s mondhatnák a fent jelzett urak.
Debreczeni Hírlap 1899. február 8.
Erdneyda
Egy kellemetlen affér volt az elmúlt hét legfőbb eseménye. Hősei egy színészférj és egy kritikus voltak.
Magáról az ügyről nem akarunk többé beszélni, de a tanulságok nagyon érdekesek. Ezekről a tanulságokról pár szót.
Az egyik tanulság állítólag az volna, hogy színésznőről, ha egyszersmind fiatal feleség is, nem szabad rosszat írni. Na, szegény kritikus, akkor ugyan lehetsz tárgyilagos! - Hát van olyan színésznő, aki egyszersmind öreg feleség is?!...
A második tanulság az volna, hogy "a színész érzékeny, tehát nem szabad izgatni". Szép. Nem alakítanók meg a színészvédő egyesületet? Vagy van olyan érzékenység is, amely betegség?... Az ilyen betegséggel szemben homeopatának kell lenni. Ha ez a mód sem segít, le kell mondani a betegről!
A harmadik... ejh elég már a tanulságból! A sokból úgyis csak egy igaz: "Szólj igazat, betörik a fejed!"...
Debreczeni Hírlap 1899. február 8.
Erdneyda
Nagyon divatos volt egypár évtizeddel ezelőtt kényesebb témákat kínai történet alakjában megírni. Persze minden copfos atyafiról rá lehetett ismerni egy-egy ismerős alakra.
Kedvem volna ezt az agyondolgozott zsánert feleleveníteni.
Annyi téma kínálkozik most a kínai történetekre.
Annyi érdekes dolgot lehetne megírni, annyira aktuális a kínai tincs...
De nem merem. Kínában - állítólag - furcsa szokás van.
Ha a skribler ember igazságot ír, hatóságilag kényszerítik arra, hogy saját magán harakirit kövessen el.
Ez pedig nem lehet kellemes mulatság - szintén állítólag.
Nem tehetek okosabbat tehát, mint csak magamban dudorászom a Vun-Csi nótáját:
Csúf, csúf csakugyan
Az a csúnya tincs...
...De ezt is csak olyankor tehetem, mikor a mandarinok nem hallják.
Mert ha meghallják, jön a harakiri: csúnyán lecáfolnak...
Debreczeni Hírlap 1899. február 13.
Erdneyda
"Valahol messze, valaha régen..."
Egy új darabot adtak elő egy vidéki város színházában.
A darab rövid volt, de rossz.
A jelszót kiadták: sikernek kell lenni!
Egy jó tenyerű tábor készült a sikert megcsinálni.
A tábor be volt oktatva: Ordítni, tapsolni, hívni a szerzőt.
De egyre nem számítottak.
Mint jeleztük, a darab rövid volt.
Megelőzte hát egy egyfelvonásos Shakespeare-darab.
Mikor ennek vége volt, megmozdult a tábor.
"Szerző", "Szerző"! - ordította ötven-hatvan torok.
Rendet csinálni nem lehet. Az atyafiak lelkiismeretesek voltak szörnyűen.
Már egy ismert spiritisztához folyamodtak, de az kijelentette, hogy nem képes megidézni a szerzőt. Még mindig nincs kiderítve, hogy ki volt Shakespeare.
A válságos pillanatban felszaladt a karzatra a hecc főrendezője, s megnyugtatta a kedélyeket.
- A szerző még vacsorál. Majd akkor hívják, mikor másodszor legördül a függöny. A tömeg elcsendesül. Nyugodtan várta, míg a nagy brit megeszi a vacsoráját.
És ez történt "valahol messze, valaha régen"...
Debreczeni Hírlap 1899. február 13.
Erdneyda
Egy kedves, szellemes ember volt pár napig vendégünk, ki még nemrég a debreceni sajtónak volt egyik legkitűnőbb munkása. Kíváncsiak voltunk tudni, vajon fedezett-e fel valami változást, mióta Debrecenből elment?
Világváros ugyan nem lettünk, a kis vonattal még mindig speciáliskodunk, "magyar Bayreuth" névre se nagyon vágyunk - de hátha mégis történt valami, amit csak mi nem fedeztünk fel.
A mi kitűnő kollégánk bekalandozta az egész várost, s egyebet nem tudott felfedezni, mint hogy a színlapok most sokkal gyengébben vannak felragasztva, mint egykor.
Elvittük a színházba.
Saját állítása szerint tíz év óta ugyanez a színházlátogató közönség van.
A Babáról azt mondta, hogy látta már, csakhogy elosztva öt-hat operettben.
A szereplőkről sem tudott újat mondani, legfeljebb Fenyériről, kiről nem tudta, hogy Hilárius-e vagy Kaján Tóbiás.
Már feladtunk minden reményt, mikor a mi kollégánk kérdezősködni kezdett a színészek és újságírók közti "hagyományos jó viszony"-ról.
Mit, mit nem mondhattunk neki, hálásan kulcsolta össze kezeit, s felsóhajtott:
- Na, csakhogy Debrecenben is történik valami változás!...
Nehogy az olvasók mást gondoljanak, megmagyarázom kitűnő vendégünk hálás sóhaját.
Nem úgy értette ő, hogy akkor nem volt veszekedés; mert a cigánynépség akkor is cigánynépség volt.
Veszekedtek, verekedtek bizony akkor is, de nem úgy, mint most.
Mi volt hát a felfedezett változás?
Nemcsak változás, hanem változások:
1. Két ember, kik pisztolypárbajt vívnak, s mégsem lövik agyon a fiakkeres lovakat. Sőt, már Debrecenben az is változást jelent, hogy éltek a lövés jogával!
2. Egy kritikus és színész párbaja, mely kölcsönös sérüléssel végződött, s kölcsönös angol flastrommal ragasztódott.
3. Egy színdarab, melyet megírtak, elfogadtak, előadtak, betiltottak, visszavittek - hajbakaptak miatta.
...Ennyi esemény csak egy században egyszer történik Debrecenben!...
Debreczeni Hírlap 1899. február 14.
Erdneyda
Tegnap volt a színpad igazán iskola.
Tanult és boldog volt minden mama, hitt és remélt kisebb-nagyobb leány.
Mikor egy szakasz vége újra házasság lett, szinte hallatszott az érdekeltek örömteljes "áh"-ja.
Egyik első emeleti páholyban egy kisleány ült. Nem nagyon kicsi, de nagyon édes.
A kicsike arról nevezetes, hogy csinos ő is, a hozománya is.
A tegnapi darabról nagyon megvetően nyilatkozott.
- Hát így kell férjet szerezni a lánynak?...
- Dehogy így, dehogy így! mormogta bánatosan 4-5 közelben lévő gavallér, kik örömest megcsípetnék férjnek magukat.
Debreczeni Hírlap 1899. február 14.
Erdneyda
(Életkép 4 szakaszban. Írta Herczeg Ferenc.
A debreceni színház premierje 1899. február 14-én)
A híres Gyurkovics leányok diadalmasan vonultak be a mi színpadunkra is. Nem nehéz megjósolni, hogy nemsokára nálunk is jubilálna, mint holnap a Magyar Színházban; és ezt a sikert határozottan jobban megérdemli a Herczeg darabja, mint a szezon összes francia víg darabja együttvéve.
Herczeg Ferenc nemcsak a legszellemesebb, de a legpraktikusabb magyar író is. Nem szándéka a halhatatlanságnak - csak a közönségnek dolgozni, komoly problémákat bolygatni nem célja, az ördög csináljon rossz étvágyat másnak, hiszen sok igazságot lehet, sőt jobb is megmondani - kacagva. És kacagtatva. - Mert ez a legelső érdeme Herczegnek. Egy jól ismert világ éles szemű megfigyelését eláruló ötleteivel folytonos derültségben képes tartani hallgatóságát. Bohózat-alakokat, lehetetlen helyzeteket annyi valószínű vonással rajzol meg, hogy azok reánk az élet látszatával hatnak. És ez az egy tulajdonság már elég ahhoz, hogy Herczeget az összes divatos francia bohózatírók fölé emelje, annyival inkább, mert neki nincs szüksége a hatás olyan eszközeire, melyek nélkül ezek az urak már nem boldogulnak.
Az azután más kérdés, hogy Gyurkovics leányok vannak-e? Vannak-e olyan leányok, kik mélyebb érzésre nem képesek; kiknek egyedüli céljuk férjhez menni, s az életet végigvalcerozni; kik valóságos félszüzek magyar kiadásban?
Lehet, hogy vannak, de ezek - szeretjük hinni - még csak kivételek.
Szeretjük hinni, hogy a magyar dzsentri csak külsőségekben volt modellje Herczegnek, valójában azonban nem ilyen sekélyes, nem ilyen léha.
Vagy ilyen?...
Ez alkalommal ez se szomorítson bennünket! Így, a színpadon nagyon mulatságosak...
Az életképnek nevezett bohózat különben négy Gyurkovics leány sikeres férjvadászatát meséli el. A házasságok önkéntes intézője, Horkay Feri (Tanay), aki fogad a legnagyobb diplomata Gyurkovics leánnyal, Micivel (Szabó Irma), hogy a házasságra megérett Gyurkovics kisasszonyokat rövid időn férjhez segíti. A fogadás tárgya annyi csók, ahány lány házassága sikerül.
Horkay azután csellel, tőrrel, pisztollyal, karddal férjhez segíti a leányokat, akik különben elég ravaszak az ő munkáját megkönnyíteni.
Először Katinkának (T. Halmy Margit) szerzi meg Radványi ezredest, aki a leányt gyámfia, Gida (Rubos) elől kaparintja el.
A következő házasságok lebonyolításánál már az ezredes is segédkezik.
Sárikának, a második leánynak a legravaszabb módon fogják meg Sándorfy képviselőt (Ódry Árpád), míg Ellát (Cserényi Adél) Gida kapja meg, kit az ezredes fel nem ismerve kényszerít a leány elvételére.
A negyedik házasság - szinte tudnivaló - a két diplomata, Mici és Horkayé, kik a fogadás beváltásánál egymás karjaiba esnek, s bebizonyul a régi igazság, hogy a diplomáciához mégiscsak a nők értenek legjobban.
A vég mind a 4 képnél egyforma, de a képek maguk ötletesség és változatosság tekintetében csaknem páratlanok. Az egész darabon annyi báj és könnyed poézis ömlik át, hogy megbotránkozni ott se jut eszünkbe, ahol egyes alakok még bohózatban is szörnyű léhasággal beszélnek azokról a dolgokról, melyeket elvégre is komolyaknak tartunk.
A Gyurkovics leányok a maga szezonhalhatatlanságával Herczeget még kedvesebbé tette a közönség előtt, s csak nagyobb népszerűséget szerzett a jól ismert bunyevác kisasszonyoknak.
Halhatatlanságot nem vár tőlük a szerző, de zajos sikert, zsíros tantiémet bizonyára szerzett, s különben is ma már a pénz mozgatja az egész - s a tantiém az íróvilágot!...
Az előadás a legjobbak közül való volt. A szereplők csaknem mindnyájan kitettek magukért.
Elsősorban Komjáthyt kell megemlítenünk. Az ő tehetsége a Radványi-féle szerepekben érvényesül legjobban. Itt csaknem utolérhetetlen. Minden szava, minden mozdulata kifejező és nagy hatást keltő; az utolsó képben olyan kitűnő volt, hogy a zombori kaszinótól megérdemelné, hogy dísztagul válassza meg.
Mici szerepében Szabó Irma excellált. Édesebb, elragadóbb, pajkosabb Micit képzelni sem lehet.
T. Halmy Margit Katinka szerepét szokott művészetével játszotta meg; Kiss Irén félelmetesen igaz Gyurkovics mama volt.
Tanay mint Horkay tegnap ismét elemében volt. Ügyesen, szépen játszott. Ugyancsak ezt mondhatjuk Ódryról és Rubosról is.
De hogy Cserényi Adélnak miért kellett játszani, igazán nem értjük. Amennyiben a darab valószínűleg még sokszor fog színre kerülni, jó volna Ella szerepét másra bízni. Úgy hisszük, alkalmasabb is akadna.
Sziklay és Szacsvay kis szerepeikben a legjobbat nyújtották.
A darabot ma és holnap megismétlik.
Debreczeni Hírlap 1899. február 14.
75. A JOGÁSZ ÉS TISZTVISELŐ KÖR JELMEZBÁLJA
Isten veled, Karnevál!...
Isten veled, mámoros jókedv, édes könnyelműség: Karnevál meghalt, s ti is elmúltatok.
Kacagó éjszakák varázsa nem csábít már többé, gondtalan odaadás, mámoros élet, arany könnyelműség tovább már ne kísértsetek: Karnevál meghalt, hamut a fejekre, zokogjunk, vezekeljünk, göröngyös úton vándoroljunk tovább...
Isten veled, te szép, te ragyogó farsang! Isten veled Karnevál!
*
Meghalt a farsang, mámorba fulladva halt meg Karnevál, de Istenemre, szép temetése volt!...
Koporsójára dobtuk a tél összes virágát: koporsója körül ravatalt állottak a legszebb virágok, a legszebb leányok...
Így szép az elmúlás. Mámorba fulladva átálmodni magunkat egy más világba.
Így szép az elmúlás, így szép a temetés - kacagva, dalolva válni el.
Karnevál herceg, irigylem a halálod!
*
A hamvazás napjának hajnala piroslott az égen, és még mindig szólott a zene, táncoltak a párok.
Sohse halunk meg! Éljen a jókedv! Éljen az édes mámor! Ezek voltak a jelszavak.
...És ma porba hullunk, vezekelünk...
Debreczeni Hírlap 1899. február 15.
76. KAPOSI JÓZSA VISSZASZERZŐDIK?
Az a furcsa hír van elterjedve, hogy bizonyos körből, mely Kaposi Józsát állandóan favorizálni szokta, olyan terv indult ki, hogy Komjáthy direktort aláírások toborzásával kényszerítik arra, hogy a már szerencsésen elszerződött szubrett-énekesnőt jövőre is megtartsa. Ez a hír annyi helyről nyert megerősítést, s olyan szokatlan tényre vet világot, hogy kénytelenek vagyunk vele foglalkozni. Kaposi Józsa iránt, mióta Debrecenből való távozása ténnyé vált, a debreceni sajtó a legjobb indulattal viseltetett. A szigorú, de igaz kritikáknak úgyis csak az volt a céljuk, hogy ő, ki távolról sem képes a debreceni közönség igényeit kielégíteni, távozzék, s egy nála alkalmasabb énekesnőnek adja át helyét. Ő azonban az újabb kritikákban megnyilatkozó elnézésből - úgy látszik - érdemet kovácsolt, s tisztelői segélyével vissza akar maradni Debrecenben, hol mint színésznő ő már lehetetlenné vált. Nem óhajtunk bővebben írni a még teljes megerősítést nem nyert hírről, de annyit kijelentünk, hogy Kaposi Józsának lehet 100, talán 200 marasztaló tisztelője is, de a nagyközönség az ő szerződtetéséről hallani sem akar!...
Debreczeni Hírlap 1899. február 15.
Most az egyszer nem leszek sablonos.
Nem fogom érzelgős frázisokkal növelni a nagyböjt különben is nagy szomorúságait, nem vezeklek, nem sírok, csupán annyi keserűség lesz ebben a pár sorban, amennyit mindnyájan megérdemelünk ilyenkor, a nagyböjt elején.
...Tulajdonképpen filozofáláson kellene kezdenem. De a filozófia hálátlan dolog lévén, in medias res csapok, s kimondom merészen a szentenciát: a farsangon mi már nem mulatunk!
Más szóval, a farsang lejárta magát.
Csodálatosnak látszik, hogy mikor mi, századvégi emberek minden elavult dolgot utolsó porszeméig eldobunk magunktól - a farsanggal mégsem szakítunk!
De nem ám! Mert közbelépett a farsang érdekében egy másik szempont, mely a mi egész létezésünknek új alapja: a praktikusság, s a farsangot szépen átformáltuk olyan intézménnyé, amilyenné újabban mindent átformálunk: üzletté.
A farsang ma már üzlet. Olyan nagyvásár-féle, de hasonlít a tőzsdéhez is.
Sehol sem dominálnak az esélyek annyira, mint például egy farsangi bálüzleten...
Ezt a kérdést sokan bolygatták már, de még mindig nagyon aktuális.
A családapa belefekteti egy kétes üzletbe utolsó garasát, a mama minden ravaszságát, a portékának minden előnyös tulajdonságát feltárják, s az eredmény legtöbb esetben semmi.
A papa a maga üzleti céljaival szemben találja a kuncsaft férjjelölt üzleti céljait, és így nem sikerült az üzlet - azaz a házasság.
Lám, vannak - kis számmal - jobb üzletemberek is.
Ezek becsületesebbek, s határozottan tisztességesebb és jobb úton járnak.
Nem akarják becsapni a másik üzleti felet, nyílt kártyával szoktak játszani.
Megmondják nyíltan: Vedd meg az én portékámat; adok vele 2000-10 000-20 000 frtot! Ha tetszik az alku, kezet rá!
Ezek nem ámítják farsanggal a világot, üzletet mindig készek csinálni, és ezt nem is titkolják el. Ha szenzál akad, azt is megfizetik. Üzlet - üzlet - ha mindjárt lányokról is van szó!...
...Hölgyeim és uraim, kik a farsanggal nincsenek megelégedve, higgyék el, hogy nincs szebb dolog az őszinteségnél!
A látszat azért látszat, mert jó szemű ember sohasem tekinti valóságnak.
Ha ezt meggondolják, nem fognak nevetni, ha valamelyik lapban ilyen csinos dolgot olvasnak például:
Kohn Márkusz
Zenta
és
Weisz Rebeka
Huszt
jegyesek.
Mert mint mondám az előbb: üzlet - üzlet!...
Debreczeni Hírlap 1899. február 17.
Bandi
E lap szerdai számában Kaposi Józsa visszaszerződik? címmel egy színházi hír jelent meg. A cikket én írtam. Megírásával engem megillető jogot gyakoroltam, s csak olyan kötelességem teljesítettem, melynek teljesítését lelkiismeretem és hivatásom parancsolták. Értésemre jutott azonban, hogy a cikk eléggé nem sajnálható félreértésekre adott okot. Lovagias kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a kérdéses cikkel én csak a színésznő felett mondtam és mondhattam bírálatot, s nőt megsérteni távolról sem volt szándékom. - És ha a félreértés Kaposi kisasszonynak csak egy percre is kellemetlen érzést okozott - a legmélyebben sajnálom. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy a színésznőről alkotott véleményemet megváltoztatni semmi okom sincs. Debrecen 1899. február 17.
Ady Endre
a Debreczeni Hirlap belmunkatársa
Debreczeni Hírlap 1899. február 17.
A kávéházak asztalainál ismét a 4-es szám kezd dominálni. Négy szigorú arcú úriember ül egy asztal körül. Ezek az urak élet és halál urai, ezek az urak párbajsegédek.
Egy-egy végzetes párbaj nemhogy józanabbá tenné a lovagiasság beteg embereit, de mintegy lelkesíti, belelovagolja őket a vérontásba, hogy egész világ lássa: milyen szent előttük a becsület, s milyen olcsó az élet, az élet, mely a leghitványabb filozófiával is tekintve, nem olyan értéktelen valami.
Szóval a párbajmánia ismét dühöng.
A lapok tele vannak puskaporszagú históriákkal, a "négyek" kávéházi uralma áthatja az egész honhazát, a vívótermek kardcsattogástól, pisztolydurranástól hangosak, egy szegény embernek pedig a tüdőjét turkálják a pesti doktorok, hogy egy bolondos golyót előkerítsenek.
Egy bolondos golyót, melynek elvégre is nem lehetett több esze, mint azoknak, akik a csőbe beleszorították.
Quousque tandem?... diákkoromból visszacseng e klasszikus kérdés.
Hát mit se tehetünk e ragályos kór ellen, melyet elvben mind elítélünk, kenyérszegéskor mind elősegítünk?...
Elszorul a szívünk erre a kérdésre. Az a szegény beteg, ki gyulladt tüdővel kapkod a levegő után, újságíró.
Nem az fáj annyira, hogy egy újságíró, hanem az, hogy éppen újságíró a legutolsó tragédia hőse.
Újságíró...
Hivatva van eszmét adni, eszmét szolgálni. Felesküdt katonája a haladásnak, elszánt ellensége minden előítéletnek. Kezében az eszme leghatalmasabb fegyvere, a toll, melyet - ha az igazság vezet - nem dezavuálhat ötezer dzsentlimén [!].
És ez az újságíró odaáll a pisztolycső elé, s rábízza egy nyomorult golyóra, hogy találja meg azt az igazságot, melyet ezen az úton keresett a középkor minden fajtájú istenítélete.
Nem tanács, csak egy kétségbeesett intőkiáltás ez a cikk. Nem a gyávaságnak szószólója, hanem a bátorság fényében sütkérező betegség bulletinje, mely az egész társadalomra végzetes lehet.
Megírtam.
A világ azért halad, a négy szigorú férfiú csak tárgyal tovább. Holnap talán halálhírt hoz a távíró drótja. Semmi. Nyugodjék békében, a becsület halottja volt.
Sor kerül azután másra is. Lesz szenzációja a lapoknak, finom étele a közönség gourmand-jainak.
Igazságot írtál, holnap már kardot nyomnak a kezedbe. Hitványul sértettek meg, ráadásul egy kis ólmot is beléd lőnek.
Verekedünk nap-nap után. Akinek nincs szerencséje, nyöszöröghet a kórházi ágyon, vagy a kapufélfától sem búcsúzva elpatkol az árnyékvilágra...
Quousque tandem?...
Debreczeni Hírlap 1899. február 22.
Ady Endre
A jubileumi előadások szokása még az ókorból maradt fenn. Mióta előadások vannak, a jubileumok sem maradnak el. Az előadás úgy viszonylik a jubileumhoz, mint 1: x, mert jubileumok bármikor tarthatók. Olyan a jubileum, mint az orvosság, be muszáj venni.
Előttem van egy érdekes levél. Egy vidéki tudósítónk írta Hercegovinából.
Igen, Hercegovinából. Egy jóravaló napilapnak mindenütt kell tudósítót tartani.
Ergo tudósításunk Hercegovinából jött, Dobránszkiból. Ez, kérem, egy élénk vidéki város, melyben hatalmas művészi és irodalmi élet dühöng.
Dobránszkiban jubileumi előadás volt. Lapok nem jelezték, színlap nem hirdette, de mégiscsak jubileumi előadás volt.
A Gésákat, e nem túlságosan ismeretlen, de elég vidám operettet adták - huszadszor.
A nézőtéren, páholyokban nem volt egy árva Ferenc József kabát sem, és mégis jubileumról számol be lelkiismeretes tudósítónk. Táviratilag kérdeztük meg tehát, hogy fenntartja-e tudósítását.
Ő gyorsan válaszolt, s úgy írja le az előadás lefolyását, hogy a jubileum felől nem is kételkedhetünk.
Az előadás így folyt le:
Este 7 órakor a közönség gyülekezni kezdett a színházba. A foyer-ban egy fekete tábla tudatta a következő híreket:
1. Baritonistánkat leütötte a hajókötél, helyette egy nyugalomba vonult primadonna énekel.
2. A kóristáknak bankettjük van. A kórus énekszámait a holnap előadandó Kaméliás hölgyben fogjuk előadatni.
3. A tengerésztiszti sapkák elvesztek. A darabban szereplő tengerésztisztek cilinderben fognak játszani.
4. Egyéb meglepetések sincsenek kizárva.
...8 óra felé felhúzták a függönyt, 10 órakor leeresztették. A közbeeső idő alatt botrány botrányra halmozódott. Legcsinosabb az volt, mikor Imari márki személyesítője Vuncsit ledobta a zenekarba...
...Eddig tart tudósítónk levele, mely bizonyossá tett bennünket affelől, hogy Dobránszkiban jubileumi előadás volt.
Debreczeni Hírlap 1899. február 23.
Dybandi
81. "KÜRY KLÁRA AZT ÜZENTE..."
Jászai Mari, a nagy tragika - mint lapunk más helyén olvasható - legközelebb Szatmáron vendégszerepelt.
Szatmár valósággal ünnepi mámorban úszott, minek még nótában is éktelen kifejezést adtak. A nóta - mint olvasható - a Kossuth-nóta formájára készült.
Legközelebb Debrecennek is magas látogatója lesz, az aranyos Klárika.
És mivel Debrecen nem maradhat Szatmár mögött, nekünk is muszáj nótáról gondoskodni.
Fel! Debrecen alkalmi poétái!
Nótával fogjuk üdvözölni "Ő"-t.
Már szinte hallom a bevonulásnál felzengeni a felséges nótát:
"Küry Klára azt üzente..."
...Különben az aranyos Klárika tényleg üzent valamit.
Egypár vidéki lap ugyanis azt írta róla, hogy férjhez fog menni gr. K. M.-hez. Erre aztán "Küry Klára azt üzente", hogy az egész hír "légből kapott koholmány".
Lám, lám. Eddig azt hittük, hogy csak "égben kötött" házasságok vannak, s most kiderül, hogy van "légből kapott" házasság is...
Debreczeni Hírlap 1899. február 23.
Dybandi
Lapunk 5-ik számában egypár figyelmeztető szót intéztem a budapesti Egyetemi Kör vezetőségéhez.
Hogy a figyelmeztetés jogos volt, azt talán ők maguk is érzik, csak beismerni nem akarják.
De ha ők alaptalannak tartják is, mellettem áll a debreceni főiskolai ifjúság nagy része, melynek hangulata és állásfoglalása a cikk megírását lelkiismeretbeli kötelességemmé tette.
Az Egyetemi Lapokban két válasz is érkezett számomra.
Előre is kijelentem, hogy egyik cikk írójával sem lehet vitatkoznom. Hogy saját tévedéseiket nem hajlandók beismerni, azt megértem, de hogy jogos méltatlankodást mutatva meg sem próbálják állításaimat megcáfolni, hanem a már jól ismert fővárosi modorral vadul nekem s az egész debreceni főiskolai hallgatóságnak rontanak - ez, míg egyrészről érthetetlen, másfelől kizárja azt, hogy velök vitába bocsájtkozhassam.
Mikor ők a cikk lényege, sőt az egész cikk helyett a dolog lényegéhez nem tartozó dolgokkal foglalkoznak, és személyeskedéssel akarják elterelni jogosan megbírált eljárásukról az érdekeltek figyelmét, már mintegy beismerő vallomást tettek.
Ha csak egy csepp jóakaratot vagy jóhiszeműséget fedeztem volna fel cikkükben, ha csak egy kérdésemre is válaszoltak volna, én magam is ezer örömmel munkálkodnék az esetleges félreértések eloszlatásán.
De ők nem ezt tették.
A szokott pesti fölénnyel és hanggal igyekeznek elhallgattatni bennünket.
Ilyen hangon vitatkozni nem tudok.
Választ vártam, mely megnyugtasson, s ahelyett - minden kérdésemtől eltérve - személyeskedő támadást intéztek lapunk és saját személyem ellen.
A "fővárosi modor"-ból leckét venni nem akarok, egyéb okom pedig válaszolni nincs, mert az Egyetemi Lapok cikkei nem cáfoltak, hanem sértegettek!
Debreczeni Főiskolai Lapok 1899. február 25.
Ady Endre
Előre kijelentem, hogy leleplezni akarok. Le akarom leplezni magunkat. Bohém embernek úgyis az a cudar természete van, hogy akkor is őszintéskedik, mikor semmi helye nincs.
Én tehát most őszinte leszek, s bevallok egy sikkasztást, melyet a debreceni bohémek követtek el.
A debreceni bohémek sikkasztottak.
Hasznuk nincs belőle, de ez a vétket nem enyhíti.
Elsikkasztották a világ legédesebb estéit, a bohém estéket.
Milyen tündéri esték voltak ezek, s már csak voltak, nincsenek.
Én csak éjfélig emlékezem reájuk, mert éjfél után kissé mindig megzsibbadt az emlékezőtehetségem, de addig is felejthetetlenül szépek voltak.
...Némán, komoran foglalták el a hosszú asztalt a bohémek. Az elnöki székben méltóságos arccal ült a legfőbb bohém: Komjáthy János, azután a legelemibb rend megtartása nélkül foglaltak helyet a többi bohémek.
Aztán egyre hangulatosabb lett a bohém társaság.
Éjfél körül távoztak a társaság gyengébb, de bájosabb tagjai - ott maradtak a gyengülni óhajtók, de kevésbé bájosak.
Eddig emlékezem én.
Az éjfél után történtekből csak egy-egy pohárkoccintás csendül vissza fülembe, a többi értékes mozzanatok legfeljebb sejtésem édes világában élnek.
A hajnali szellő gyöngéd cirógatása ismét megreparálta emlékezőtehetségemet, s éreztem, hogy az éjjel jól kellett mulatnunk.
Ilyen volt egy-egy bohém este.
Szépek voltak nagyon, s rossz viccek és rossz borok mellett mások nem tudtak volna úgy mulatni, miként mi mulattunk.
Ezeket a bohém estéket saját bohém-magunk sikkasztottuk el.
A sikkasztásnak mi volt az oka, talán alig sejtem.
Vagy nem vagyunk már jó bohémek, vagy nagyon is jók vagyunk.
Ez, ez. Nagyon is jó bohémek vagyunk. Valljuk be az okot: bohém módra összevesztünk.
Összevesztünk, s elsikkasztottuk a bohém estéket...
Bohémek, bohémek, édes jó kollégák, halljátok meg kérő szavamat!
Veszekedjünk, marakodjunk tovább is, ha már úgy megszoktuk, de tartsunk egy-egy este fegyverszünetet: egy-egy bohém estét.
Hiszen olyan szép volt az a bohém este, pedig én csak éjfélig emlékszem reá...
Debreczeni Hírlap 1899. március 2.
Adieu
- Ma?...
- Meg.
- Kard?...
- Eh!
- Három?
- Kettő, 20 lépés.
- És volt?...
- Volt!
- Az Istenért! Melyik?!...
- A rudas.
- ???
- Ötven pengőt kellett fizetni a fiakkeresnek.
Debreczeni Hírlap 1899. március 2.
Adieu
Egy vidéki lap kritikusa írta:
Liliomi úr valóságos művész. Ő sír és nevet. Ha sír, akkor könnye folyik, ha nevet, akkor derűs az arca. Meg a külsője is érdekes, de belső tartalma annál több. A közönség meg volt illetődve, estve ismét Liliomi játszik. E kimerítő kritikát Liliomi művészetére való tekintettel írjuk.
Dórai kisasszony úgy énekelt, mint egy szirén.
Debreczeni Hírlap 1899. március 2.
Adieu
Annyi komoly, okos dolog között elfér vajon egy kicsi, apró hír egy kicsi naiváról?... Talán nem haragszik meg a mi közönségünk, ha ma nem írunk hírt a hamis borokról, ahelyett egy kis naiváról mondunk igaz mesét, egy kis naiváról, aki szintén hamis.
A kis naivának besúgja valaki, hogy egy bolondos gyerek őrülten beleszeretett, s naponta legalább öt verset ír hozzá.
A versek nagyon rosszak voltak, de a kis naivának mégiscsak hízelgett ez a költői imádás.
Várta hát nagyon a verseket s a szerelmi vallomást.
Várta sokáig, majdnem egy hónapig várta, de hiába. A trubadúr nem vallott szerelmet sem versben, sem prózában.
A kis naiva nagyon bosszankodott, alig várta, hogy találkozzék az élhetetlen imádóval.
A találkozás nem sokáig késett, s a következő párbeszédre adott alkalmat:
- Haragszom magára!
- Tudtommal nincs oka!
- De igenis van.
- ?
- Hiába néz, komoly okom van!
- Szíveskedjék szegény fejemmel tudatni.
- Hát... hát az mégse járja, maga... Sze... igen szerelmes már régen, és... és mégsem vall... mondta meg... nekem...
...Engedjenek meg, tisztelt olvasóink, ha a hamis borok helyett egy igaz mesét mondtunk el valakiről, aki szintén hamis, ámbátor naiva.
Debreczeni Hírlap 1899. március 2.
Egy furcsa kis histórián nevetnek most egyik előkelő kávéház törzsvendégei.
A történet mindenki számára mulatságos, csak a hős tartja kissé kellemetlennek, amiben tényleg neki van igaza.
A kávéház egyik külön helyiségében egy társaság mulatott. Mulatott pedig széles jókedvvel, de okos elővigyázattal, mert a pincéreknek erősen meghagyták, hogy senkinek se árulják el, hogy Debrecenben melyik ma este a legjobban mulató kompánia.
A szomszéd szobában egy ismert debreceni úriember búslakodott egyedül. Ez az úr arról nevezetes, hogy olyan veszekedett komisz arca van, hogy képes a legjobb kedélyű embert elkeseríteni. Az arcán kívül vannak [az] illetőnek egyéb dísztelen tulajdonságai is, melyek bár nem tartoznak történetünk tulajdonképpeni tárgyához, de megértéséhez okvetlenül igen.
Ez az úr kiszimatolta, hogy ő ismeri a szomszédban mulató urakat, s nem gondolkozott sokáig, hanem minden pincéri obstrukció dacára bevonult a jókedvű kompánia szobájába.
A hatás egyszerűen óriás volt.
A leghangosabb kurjongatónak is elcsuklott a hangja, a cigány pedig gyászindulóba kezdett.
Hősünk azonban büszkébb volt, mintsem észre akarta volna venni a kínos meglepetést.
Nyugodt, de a szokott komisz arccal ült le, s nem akarta észrevenni, hogy a kezéhez elég tartózkodással nyúltak hozza az ő ismerősei a köszönés alkalmával.
A helyzet már kínos megoldás előtt állott, mikor a főpincérnek jó ötlete jött, s egyik pincérét lóhalálában szalasztotta el.
Pár perc múlva őrülten csilingelt a kávéház telefonja.
A főpincér odarohan.
- Halló!
- Halló!
- Bika étterméből. Kérem azonnal küldeni X. urat, nagy társaság várja.
X. úr, aki a kellemetlen vendég volt, gyorsan szedte össze magát, s rohant ész nélkül a Bikába.
Nagyon természetes, hogy a jókedvű társaság rögtön bezáratta az ajtót a kellemetlen vendég után.
...Úgy beszélik, hogy X. úr nagyon dühös.
De az a szerencséje, hogy akármilyen dühös, sohasem komiszabb az arca.
Debreczeni Hírlap 1899. március 3.
Adieu Bandi
Van nekem egy szerencsétlen ódaköltő barátom.
Azaz, fájdalom, csak volt.
Tegnap hírtelen elhunyt, egy veszedelmes jámbusroham a sírba ragadta.
Tegnap este még együtt ült velünk az Angol királynő bohémasztalánál a mi Mozgó Jámbus barátunk, s hidegvérrel adott elő öt percig tartó jámbikás mesét, de már egy-egy, a beszédbe csúszott trocheus sejteni engedte a katasztrófa közeledtét.
És csakugyan...
Minden eső láb után több verejték verte ki arcát, s hiába küzködött a szerencsétlen, jámbusai egyre gyengébbek lettek.
A szívünk majd megszakadt, mikor nehéz kínját szemléltük. - De segíteni nem tudtunk.
Az ötödik trocheus után csak felordított, s székestül együtt lefordult.
Hozzárohantunk, nagyon szenvedett szegény.
- Jámbikám, mi lelt? - kérdeztük tőle.
Ajkai mozogni kezdtek, arcán látszott a rémítő küzdelem, végre diadalmasan ordított fel:
- Im' jó barátim, itt a vég!
Lehunyta szemeit, meghalt. Arcán a glorifikáció büszke fénye ragyogott: az utolsó szavakat szép jámbusokban mondta el.
Debreczeni Hírlap 1899. március 3.
Adieu Bandi
Tegyük fel, hogy én Komjáthy János vagyok. Akkor én így gondolkoznék:
- Igaz ugyan, hogy "Shakespeare-t vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell", és ez a mondás a szubvencionált vidéki direktornál operára is teljesen áll - de a dolog mégiscsak nagyobb megfontolást érdemel.
A szubvenció szép, ki is fizetik, de mégsem fizeti ki magát.
Először kevés, másodszor nagyon kevés, harmadszor alig több a semminél.
No, de legyünk gavallérok! Ezt úgyis elvárják egy debreceni színidirektortól. Tekintsünk el holmi hitvány anyagiaktól, s szánjuk el magunkat zenekultúrai misszióra. Neveljünk zenekedvelő közönséget!
De vajon én, az én operaelőadásaimmal jól szolgálom-e ezt a nemes célt?
Eltekintve attól, hogy nekem lehetetlen kifogástalan, művészi előadásokat produkálnom; ha produkálhatnék is, vajon okulna-e abból az én majdnem zeneanalfabéta közönségem? Mert hát tudtommal az olvasást sem irodalomtörténetből szokták tanítani?...
De hát mit is csináljak én már most?
Felvilágosítom az intéző köröket, hogy a debreceni intelligens közönség egy részének lehetnek ugyan igényei operaelőadásokra, de ezeknek az igényeit nem tudom az én gyenge előadásaimmal kielégíteni. A közönség nagy része pedig nem kér az operából sem jó, sem rossz előadásban.
Így gondolkoznék és így tennék én, feltéve, ha Komjáthy János volnék!...
...Ámbár az ördög tudja! Szegény direktor annyiféle tanácsot kap, hogy azt se tudja, melyiket kövesse!
Debreczeni Hírlap 1899. március 4.
Tegnap Faustot élveztük [?] végig.
Az előadásról nincs szándékunk két helyen is megemlékezni, de egy érdekes véletlen megfigyelést le szabad tán írni.
Siebel énekelte az örökké kedves szerelmi dalt: "Helyettem kis virág, tégy vallomást".
A dal éneklése alatt alkalmam volt egypár arcot tanulmányozni, s egypár tekintet összevillanását hidegvérrel konstatálni.
Siebel vallomását sokan átérezték; Siebel vallomása nagyon sok szív és szem vallomása volt!
...Lám, lám, hogy elfeledkeztem, hiszen a most elmondottakkal magam is beismertem, hogy a mi operaelőadásainknak is van valami haszna!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 4.
91. LÁTOGATÁS A DEBRECENI VADEMBERNÉL
Szenzáció! Szenzáció! Szenzáció!
Bizonyára hallottak már olvasóink arról a rettenetes vademberről, kit nemrég fedezett fel egypár helyi és fővárosi lap.
Pár nappal ezelőtt sok mindenfélét írtak össze a vademberről, úgyhogy ő jelenleg Debrecennek egyik legnépszerűbb alakja.
A rossz nyelvek szerint talán még népszerűbb volna, ha egyáltalában látta volna valaki.
De ha eddig nem láthatta meg senki ember fia is, a varázs már meg van törve, és ebben a mi lapunknak van egyedül érdeme.
Mi nem írtunk róla cikkeket, hanem tegnap elküldöttük egyik munkatársunkat, hogy városunk nevezetességét bármi módon is keresse fel és interjúvolja meg.
Tudósítónk hol, hol nem, megtalálta a dicső, de vad férfiút, s az interjú gyönyörűen sikerült.
A párbeszédet így írja le tudósítónk:
Én. Bandi vagyok. Debreceni hírlapíró, s óhajtottam önnel beszélni, dicső vad!
Ő. Én azt sem tudom, hogy vagyok-e? Ha vagyok, debreceni vadember vagyok, s nem óhajtok Önnel beszélni. Kutyahúsért akarok menni.
Én. Mit akar Ön a kutyahússal?
Ő. Esztétikai ízlésem tiltja ez unesztétikus kérdésre válaszolni. Kérdje Ön meg a helyi lapok fővárosi tudósítóit.
Én. Mit tart Ön a helyi lapok fővárosi tudósítóiról?
Ő. Azt, hogy ők vadítják el az embert.
Én. Hát Ön nem volt mindig vad?
Ő. Nem, csak mióta ők felfedeztek.
Én. Mért rejtőzött Ön el az emberek elől?
Ő. Hogy a lapokba bele ne kerüljek.
Én. És mégis belekerült?
Ő. Hogyha tudja, miért kérdezi?
Én. Miután Önt a lapok felfedezték, nem volna hajlandó az emberi társadalom meleg kebelére visszatérni?
Ő. Nem. Énrólam már "ismerősök és hatóságok is megfeledkeztek".
Én. Önről tárcát is írtak.
Ő. Megesik az mással is.
Én. Mit tart Ön a modern hírlapirodalomról?
Ő. Semmit.
Én. És mit tart Ön énrólam?
Ő. Azt, amit a modern hírlapirodalomról.
Én. Ön nem látszik művelt embernek.
Ő. Kérem, én vad vagyok.
Én. Megengedi, hogy máskor is meglátogathassam?
Ő. Meg. Csak lapokat ne hozzon magával.
Én. Van Önnek még valami más vágya?
Ő. Van. Úgy szeretnék kezet szorítani azzal a kollégámmal, akit a Gellért-hegy alatt fedeztek fel az újságírók.
Én. Üdv legyen Önnel!
Ő. De Ön ne legyen velem!...
...Eddig tart munkatársunk feljegyzése. Hisszük, hogy örömet szereztünk e közleménnyel a vadász és nem vadász közönségnek egyaránt.
Debreczeni Hírlap 1899. március 8.
Adieu
Tudjátok-e, micsoda a babér?... A lélek hervadhatlan kincsének hervadhatlan, örök szimbóluma.
Nem cél, de több a célnél. Egy pillanatnyi megnyugvása, egy pillanatnyi boldogsága az örökké vívódó művészléleknek, mely nagyobb kincset nem kaphat a babérnál.
Hány lelket sorvaszt el a babér és koszorú örökös vágya! Hány lelket vinne magasra a kétségbeesés órájában megadott babér.
Mindenki életét bearanyozza egy pillanatra a mindig kísértő, de soha el nem érhető boldogság ragyogó aranyfénye, s a művészlélektől megtagadnátok a pillanatnyi boldogságot: a babért?...
...Egy Isten kegyelméből való művész búcsúzott el tőlünk. Hosszú, hosszú évekig nekünk szórta, reánk pazarolta lelkének, szívének minden drágaságát; hosszú évek során nekünk tanította az igazságot, melynek megnyilatkozása a művészetben a leghatalmasabb.
Nem kért tőlünk semmi viszonzást, csak hogy megértsük. Nem áhított talán zúgó tapsokat sem, de folyton küzdő lelke vágyva vágyott az egyedüli jutalomra, a boldogság pillanatig tartó, de édes ámítására: a babérra.
Hosszú évek során nem kapta meg a várva vár jutalmat, melyért ő lelkét szilánkokra tépte miérettünk, a mi lelkünkért.
Rettenetes tudat a megérdemelt babért megtagadva látni!...
Elment tőlünk, és visszajött érte...
És most se kapott volna... Mert ti nem tudjátok, mit jelent a babér az örök vívódástól megkínzott művészléleknek!
...De mégis. Eszébe jutott egypár egyszerű embernek. Ők nem művészlelkek, de megérezték a gyötrődő lélek szomjúságát; ők nem tudták tán, hogy egy igénytelen babérkoszorú egy életet koszorúz meg a megnyugvás érzésével, de sejtették, hogy a babérral szívből fakadt hálájukat legkönnyebben róhatják le...
Olcsó koszorú volt, de még mindig drágább mindenféle kincsnél.
Lesz legalább valami emléke a nagy művésznek. Visz legalább egy koszorút a távolba onnan, hol lelkének legmagasabb szárnyalását látták, s legbecsesebb gyöngyein osztoztak...
És ez elég...
Talán többet, talán mást remélt?!...
...Mindegy! Olyan kevés kell egy igazi művészlélek pillanatnyi - megnyugvásához...
A koszorút felnyújtották, a páholyok és a földszint közönsége pedig csodálkozva jegyezte meg.
- Ni, ni! Szathmáry Árpád babérkoszorút kap!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 8.
Naiv, romantikus darabot választott utolsó fellépésére Szathmáry Árpád, és olyan művészi verizmussal játszotta meg a darab főszerepét, hogy közvetlen hatása alatt eszünkbe se jutott az a kritika, melyet az ilyen zsánerű darabokkal szemben kérlelhetetlen szigorral alkalmazunk - mi, modern emberek. Mintha a mi kedves Szatyi bácsink nehezebbé akarta volna tenni az elválást, játszott, és olyan művészettel, olyan hatással játszott, melyet nem egyhamar fog elfeledni az a tegnap esti, lelkesülten tapsoló közönség.
De méltó partnere is akadt Szatyi úrnak! Szacsvay Sándor (Bannai Gábor) tegnap ismét azzal a művészettel játszott, mellyel magát a debreceni közönséggel valóban megszerettette. Hatalmasan igaz és természetes volt.
Mellettük Szabó Irma érdemel határozott elismerést. Mennyi szív, melegség és egyszerűség van ebben az igazi művésznőben! Nincs egy szava, mely ne szívből és ne szívhez szóljon! A tegnap esti játéka - bár epizódszerepet játszott - valósággal elragadta a közönséget.
Nagyon jó volt Komjáthyné is Clarisse szerepében. Csak sajnálni lehet, hogy olyan ritkán láthatjuk a színpadon a kitűnő művésznőt. A többi szereplők közül F. Csigaházi, Sziklay és a folyton haladó Ódry érdemelnek őszinte dicséretet. Általában az előadás egyike volt a legsikerültebbeknek, a zsúfolásig telt ház zúgó tapsvihara pedig egy hatalmas vágy megnyilatkozása volt: Jöjjön vissza hozzánk a mi kedves Szatyi bácsink!...
Igaz! Egy babérkoszorút is nyújtottak fel a zenekarból Szathmáry Árpádnak. Erről a koszorúról más helyen beszélünk.
Debreczeni Hírlap 1899. március 8.
Itt a tavasz, a tavasz pedig elviszi tőlünk színészeinket.
Még nincs egész közel a válás, de már a búcsú keserűségét érezni véljük, s már kísért bennünket a kérdés: mi lesz, ha színházba járni nem lehet?
Mikor vándormadarak módjára visszatérnek hozzánk, hogy örülünk a visszatérteknek!...
Azután már kezd bennünket megszállni a spleen. Kezdünk kritizálni.
Pláne, ha a kritika véletlenül kötelességünk is, nem mulasztunk el egy alkalmat sem, hogy kifejezést ne adjunk kedvezőtlen véleményünknek.
Azután telnek, egymás után telnek a napok.
Felragyog a kikelet, a fény és virágillat korszaka.
És mikor körültünk minden ébred és megelégedést áraszt, már nekünk számolni kell a közeli elválás keserűségével.
Most már olyan megbánásfélét kezdünk érezni.
- Szegényeknek hányszor okoztunk kellemetlen percet az igazság goromba kimondásával.
Mégis mihozzánk közelebb állanak, s ha elmennek tőlünk, úgyis szerez nekik más szomorú perceket, miért ne enyhítsük mi azokat szíves jóindulattal.
És megkezdődnek az előzetes búcsúk: az enyhe, kedves kritikák.
A vándorútra kész színészsereg először nehezen találja bele magát az új helyzetbe, s csak később tudja meg a változás okát.
- Istenem! de jó volna állandóan búcsúzni - gondolják magukban. És igazuk van, olyan kedves dolog a búcsúzás - a közeli visszatérés reményében!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 10.
Adieu
Az ám, de virágvasárnap is van. Ez a nap pedig egypár színészre távozást jelent.
Távozást és bánatot, mert bánat nélkül senki sem tud megválni ettől a mi kedves cívis-városunktól.
Az utcán dúlt arcú, nekikeseredett, sima arcú alakok láthatók.
Ezek hamarabb távoznak.
Néhány este még a debreceni színpadon, aztán itt a vég.
Annyira vég, hogy még végrendeletet is írnak.
Itt van például szegény Ódry. Ő már megírta a végrendeletét.
A szerelmes leveleket utána kell küldeni, feltéve, ha ezután is olyan sok fog érkezni a címére. Mint állandó párbajsegéd nem nevezett utódot, hanem kész minden párbajügyben visszautazni segédkezés végett.
Van még egy harmadik intézkedése is, de ezt már lepecsételt fiók-végrendeletben tette.
A másik végrendelkező a jó Szentes Jankó. Ő is végrendelkezett. Barátaira hagyta a központi kávéházat. A Szentes végrendeletében van egy megdöbbentő passzus is, melyben kijelenti, hogy kifizetetlen számlái nincsenek.
Szóval búcsúznak, végrendelkeznek a mi kedves színészeink, különösen azok, akik hamarabb eltávoznak...
Debreczeni Hírlap 1899. március 10.
Adieu
Ez a kínos kérdés foglalkoztatott tegnap egy lángoló keblű fiatalokból álló értekezletet.
A lét kérdése felett végre is úgy döntöttek, hogy ha elmegy a színtársulat, minden héten kivonulnak Nyíregyházára, a társulat egyik nyári tűzhelyére.
A határozatot lelkesedés nélkül, de egyhangúlag hozták.
Debreczeni Hírlap 1899. március 10.
Adieu
Istenem, mily csodálatos hatalma van a napnak!
Temet és feltámaszt. Melege, ragyogása még a haldokló betegnek is erőt kölcsönöz.
Mikor egy ködös, kellemetlen tél után ismét felragyogtatta felettünk a tavaszt, szinte lázadozva tört ki belőlünk a lenyűgözött életkedv.
Most élet, mozgás és ragyogás van mindenfelé.
Milyen más az utcák képe is. Robogó kocsik, döcögő parasztszekerek futnak előttünk, az utcákon járókelők tolongnak, s egy-egy utcasarkon csengő hangon árulják a tavasz szimbólum-virágát, a márciusi ibolyát.
Élet, egészen élet a tavasz.
Az élet, a holnap vágya és számítása rég nem tapasztalt erővel hajszol bennünket, és soha olyan szép, olyan nagy dolognak nem tartjuk az életet, mint egy pazar fénytől beragyogott márciusi napon.
Itt az élet, menjünk, mentsük meg magunkat a holnap gondjától, menjünk, rohanjunk, munkálkodjunk, hiszen ez a szép élet megérdemli a fáradságot!...
...És szaladunk a népes utcán, szaladunk, hogy az élet számára kenyeret szerezzünk, elrohanunk a robogó kocsik s döcögő parasztszekerek közt, a zaj, a tolongás nem tud feltartóztatni - de egyszerre csak megállunk, elfelejtjük egy pillanatra rohanásunk célját, elfelejtünk mindent. Valami édes illat száll felénk, a márciusi ibolya illata, s fülünkbe cseng egy kedves biztatás:
- Tessék illatos ibolyát venni!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 10.
Tegnap este egy sikerült népszínmű-előadásban volt része a színházi közönségnek. Mindenesetre olyan dolog, mely ritkán tapasztalt megelégedést keltett bennünk.
Sokszor megírtuk már, hogy mi a népszínmű-előadásokat nem a népszínműért, hanem a közönségért kívánjuk, mely a népszínművet mindig örömmel fogadja. S akárhogy is ítéljünk a népszínműről magáról, mégiscsak több értéket kell neki tulajdonítanunk az Aeneas papa-féle silányságoknál.
A szereplőkről különben véleményünk a következő:
Kállay Lujza szépen, de talán túlságosan a hatásért énekelt, játéka azonban kifogástalan, a drámai jeleneteknél pedig meglepően művészi volt.
Kiss Irén nem egyéniségéhez illő szerepet kapott.
T. Halmy Margit csak ruhájával emlékeztetett arra, hogy népszínműben játszik.
Szabó Irma természetesebb játékot is produkálhatott volna. Tőle ezt elvárhatjuk.
R. Serfőzy Zseni operett-szerepekben igen jó lehet, de a népszínmű nem az ő terrénuma.
Komjáthy János alig nyújtott mostanában kifogástalanabb alakítást, mint tegnap este. Játéka természetes, világos és kifejező volt.
Bartha nem tudta a szerepét.
Rubost már termete sem predestinálja szerelmes szerepekre, legkevésbé pedig népszínműben. Nagyon használható színész, de lehetetlen is, hogy minden szerepében beváljék. Tegnapi szerepe Csákynak való.
Fenyéri átgondolt, öntudatos, művészi játéka megérdemelte azt a nagy tetszést, melyben az este részesült.
Püspöki kis szerepében is jót nyújtott.
Sziklay - talán felesleges mondani - tegnap este is megérdemelt sikert aratott. Az ő művészete mindig és minden szerepében érvényesül.
F. Csigaházi Etel a szokottnál jobb volt.
Locsarekné pompás, óriási hatást keltő kabinet-alakítást produkált.
A zenekar magyar nótái néhol kissé furcsák voltak.
A kisszámú közönség sokat tapsolt az - általában - sikerültnek mondható előadásnak.
Debreczeni Hírlap 1899. március 14.
(a.-e.)
99. II. RÁKÓCZI FERENC FOGSÁGA
"Március 15-ének előestéjén" egy hazafias deklamálásra alkalmas darab került színre. Amolyan Szigligeti-féle idült történeti színmű.
Elég szép ház volt. A közönség nagy része a színházat nem látogatókból kerülvén össze, volt taps és tetszés több, mint kellett volna.
A szereplőkről véleményünk a következő:
Szacsvay Sándor egyedüli volt, ki szerepét meg tudta játszani. Bercsényi lehetetlen alakját olyan invencióval s igazi művészettel játszotta meg, hogy a közönség nyílt színen is megtapsolta. Komjáthy János teljesen elejtette szerepét. Egész este szavalt, mint egy szavaló automat, s egy cseppnyi érzéket nem tudott mutatni szerepe megértéséhez. Sziklai mint Knitélius páter a szokott jó volt.
Fenyéri mint Zrínyi Boldizsár évszázados, lejárt fogásokkal akart hatni, de sikertelenül. Bartha most kivételesen tudta a szerepét, csak játszani nem tudta.
T. Halmy Margit nem tudott hatást kelteni Amália szerepében.
Szentes - mint mindég - lelkiismeretesen és igazi hatással játszott.
Ódry sok jóakarattal, de kevés igazsággal játszott. Tanay kis szerepére nem fordított gondot.
Mezey Andor kis szerepében jó volt. Csáky sok jóakarattal, kevés sikerrel buzgólkodott. Follinuszné elég természetesen játszott. Karacs, Rubos, Püspöki és Makray epizódszerepekben buzgólkodtak, talán nagyobb sikerrel, mint a főszereplők. Általában az előadás a silányságig gyenge volt.
Debreczeni Hírlap 1899. március 15.
(a.-e.)
Március idusát a debreceni színház is megünnepelte. Két alkalmi darab is került "díszelőadásra", s a választás határozottan szerencsés volt. Szávay Gyula Március 15-ike c. allegorikus színjátékát és Szathmáry Károly szépen megírt, korrajznak keresztelt, régi jó színművét adták elő megdöbbentően üres ház előtt.
Csodálatos dolog, hogy még a tegnapi nemzeti ünnep sem tudott telt házat csinálni. Csak a diákhely és karzat volt zsúfoltig telve, úgyhogy az üresen maradt páholyokba is diákokat kellett elhelyezni.
Annyi tény azonban, hogy a tegnapi közönség rendkívül hálás volt.
Az előadás különben megérdemelte az elismerést. Ügyesen rendezett, összevágó volt, a szereplők kedvvel játszottak.
Szávay poétikus, szép allegóriájának minden szépsége érvényre jutott a szereplők előadásában. Különösen kiváltak Szabó Irma és Komjáthy. Szabó Irma csodálatos művészettel s elragadó kedvességgel szavalt. Szavalt a szó nemes értelmében, s el lehet mondani, hogy őnála művészibb előadó alig van színpadunkon. Hasonló dicsérettel szólhatunk Komjáthyról is, ki tegnap este egész művészetét vitte bele az egyéniségéhez illő szavaló szerepbe. A másik darab hasonló sikert aratott. A siker érdemében legkivált ötön osztoznak: Sziklai, ki kis szerepében is művészit produkált, Bartha, aki rég nem játszott annyi természetességgel, mint tegnap este. T. Halmy Margit, akinek haldoklási jelenete mindenkit meghatott, Tanay, aki megrázó drámai erővel játszott, s Ódry Árpád, kinek tegnapi játéka is magas színvonalon állott. Ódry és Tanay aratták a legnagyobb sikert. Még a vasfüggöny ajtaja is megnyílt előttük.
A többi szereplők közül Szabó Irma és Komjáthy érdemelnek elismerést. Mezey és Rubos szépen énekeltek.
Debreczeni Hírlap 1899. március 16.
(a-e.)
Pár évvel ezelőtt Sarah Bernhardt párizsi színházában egy merész problémájú darab került színre.
Egy leány volt a dráma hősnője, ki ártatlanságot vár leendő férjétől.
Szóval a dráma azt a kérdést veti fel, hogy vajon csak a férfi várhatja a nőtől a tisztaság megőrzését a házasság számára, vagy egyedül a nőé ez a kötelesség, s a férfi a legviharosabb úton evezhet a házasság kikötőjébe?...
Párizsban kevesen gondolkoztak a probléma felett, de annál többen nevettek rajta.
A dolog ugyanis úgy áll, hogy a becsület fogalmát a férfiak alkották nemcsak a maguk, hanem a nők számára is.
Márpedig nincs olyan alkotása az emberi szellemnek, melyben egy parányi önzés ne volna, és nincs olyan fogalom, mely ruganyosságra nézve a becsület fogalmát felülmúlná.
Van azonban egynéhány férfi, kiket bizonyára betegeknek tart, s van egypár nő, kiket elkeseredett feministáknak gúnyol a modern felfogás.
Ezeknek csak egy képük van a becsületről. De ez az egy kép kizárja a bukott leányt éppen úgy, mint azt a férfit, ki ravaszul ejti meg a fiatal nő ártatlanságát.
A fővárosban most folyt le egy dráma. A csábító férfit öngyilkosságba kergette a szerelemből bukott ártatlanság zokogása...
Szokatlan, megfejthetetlen eset - ezt mondja bizonyára a legtöbb ember.
De azok, kik a női becsület szentségében hisznek, nem sajnálják a csábító halálos sebét.
A becsület szintén örök emberi.
Aki becsületet rabol, az csak halállal mentheti meg a saját becsületét.
Törvény ez, mert még vannak, akik hisznek benne...
De azért meg vagyok győződve, hogyha akad egypár ember, aki ezt a pár sort el is olvassa, olyan alig akad, aki ne tartsa naivnak a becsületnek ezt a teóriáját.
Mert a becsület fogalma olyan ruganyos valami, legkivált pedig a női becsületé!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 17.
(a.)
Géczy darabját két szenzáció előzte meg.
Az első az volt, hogy a szerző vidéki színpadon volt kénytelen előadatni, mert a fővárosi színházak ismeretlen, de sejthető okból visszautasították. A második szenzáció a szerzőnek az a nyilatkozata volt, melyet a darab eredetéről, meséjéről tett.
Ennyi reklám különben mai viszonyaink közt szükséges egy darab sikeréhez.
Ezt a sikert a mi színpadunkon elérte a Géczy darabja. Nem volt zajos, hatalmas, csak olyan, amilyet egy-egy gondolkozni késztető, komoly alkotás arat, mely mély tartalmával sokkal jobban eltölt bennünket, mintsem a külső sikert növelni eszünkbe jusson.
Sokat szeretnék erről a Sárdi-házról írni, de, sajnos, szem előtt kell mindig tartanom, hogy a nap krónikája az első, s az én kritikámnak nagyon kevés hely jut.
Mert a Géczy darabjával érdemes volna hosszan foglalkozni.
Ha a Gyimesi vadvirág szerzőjének színműírói talentumában kétkedett eddig valaki, utolsó kételyét is eloszlatja a tegnap látott darab.
Egy hatalmas lépés ez a Hauptmannok és Sudermannok igazsága felé. Megdöbbentően igaz rajza az embereknek egy bár szokatlan, de az életből kiragadt történet keretében, mely megtágul néha a szerző önkényéből, de a mesének valószínűtlenségbe olvadását sehol sem engedi.
A népszínműíró Géczy felhagyott a primadonnákért létező népszínművekkel, s ír egy igazi drámát, melyben nincsenek nótabetétek, de van élet, igazság és megrázó tragikum. Ezt elvártuk a Géczy talentumától, mely már annyi értékes dolgot produkált, s amelytől még sokat, nagyon sokat várunk.
A darab meséje röviden a következő:
Sárdi Tamás (Szacsvay S.) dúsgazdag, hajlott korú parasztember belebolondul egy színésznőbe. Őrült szerelmének feláldozza családját, leánya boldogságát, vagyonát és saját életét. A nő egy hitvány némber, kinek egy hozzá hasonló hitvány lelkű szeretője van. Hozzámegy Sárdihoz, hogy szeretőjét megtartsa és úrrá tegye. Csalják, nyomorultul csalják a szerelemtől elvakított embert, míg Sárdi leánya (T. Halmy Margit), kit mostohája képes lett volna becsülete látszatáért a szeretőjéhez hozzáadni, mindent fel nem fedez, s fel nem tár apjának. Az obligát, eltévedt szerelmes levél a dolgot bizonyossá teszi. Sárdi gyilkolni akar, azután más bosszút választ. Behívja a két bűnöst a szobájába, s együtt hal velük a rájuk gyújtott ház izzó parázsában.
Ez a darab meséje. Hatalmas verizmussal, bámulatos erővel, biztos hatáskeltéssel folyik le előttünk.
Alakjai - egypár kivételével - hús és vérből valók, bántóan igazak, egyik-másik majdnem ismerősünk.
Direkt problémája nincs, de nagyon sok dolog felett kényszerít gondolkozni. Szívvel és ésszel de sok igazságot szűrhetünk le belőle! Benne van korunk összes küzdelme az erkölcsi tradíciók és a modern erkölcstelenség aljassága között.
Hatalmas dolog a darabnak befejező része is, kár, hogy a színpadon nem felelhet meg az illúziókeltés elengedhetetlen követelményének.
Csak egypár reflexióra lévén helyünk, nem térhetünk rá a darab tagadhatatlanul szépszámú, de jelentéktelen tévedéseire. Túlságos tért enged a szerző az epizódszereplőknek, egypár lélektani hibát felejt a Sárdi Tamás szerepében, s teljesen lehetetlennek rajzolja a színésznő Balla Irén (Fáy Flóra) alakját. Felesleges benne a ripacsszínészek különben ötletes jelenete, s hihetetlen, hogy az imádott nő hűtlenségéről értesült Sárdi tízperces monológot tudjon tartani.
Ezek s az ezekhez hasonló tévedések nem vonnak le sokat a darab értékéből. A Sárdi-ház hatalmas alkotás, melynek nyelvezete is művészi, nemes, szép.
Az előadás elég jó volt.
Két szereplő játéka művészi színvonalon állott: a Szacsvay Sándoré és a T. Halmy Margité.
A többi szereplők is jók voltak. Említést érdemelnek Bárdos Irma, Kiss Irén, Sziklay, Tanay, Ódry, Rubos és Makray. Fáy Flóra lehetetlen szerepét sok valószínű vonással próbálta elfogadhatóvá tenni.
A szépszámú közönség jól fogadta a darabot.
Debreczeni Hírlap 1899. március 22.
(a-e.)
A pletyka a mi társadalmi életünk fő faktora. Rossz nyelvek egyedüli faktornak mondanák, én nem, mert én rossznyelvű ember nem vagyok.
A pletyka nálunk sok mindent helyettesít. Talán azt lehet mondani, hogy a pletyka nálunk mindent pótol.
Irodalom? X. Y. tárcákat ír. A tárcáját ugyan nem olvassa el senki, de azt nyugodtan ráfogják, hogy írni úgy se tud, mint egy amerikai indiánus. Ez legalább még kritika, de legtöbb esetben több az érdeklődés az író délutáni kaláberei iránt, mint a skriblernép összes munkássága iránt. Művészet? Hálás tér pikáns történetekre, miket hol egyik, hol másik színésznőről vagy színészről beszél a fáma. Zsúrok? Azt hiszem, erről nem kell beszélni...
A pletyka most olyan hatalmas, mintha érte lenne a világon minden.
Mindenütt így van?...
Nálunk így.
...Azt mondta egyszer egy nagynevű ember, hogy Magyarországnak nagy szolgálatot tenne az, aki Debrecent összebombáztatná, persze mikor senki sem volna benne. Ne tessék félreérteni, csak egészségi okokból, hogy alkalmasabb helyen épüljön fel újra.
Vajon mi lenne akkor az új Debrecennek olyan kedves, hogy a régiből megtartsa?...
Szociológusok, filozófusok vitatkozhatnak rajta, de én végtelen önhittséggel hízelgek magamnak, hogy tudom:
Társadalmi életünk fő faktora a pletyka.
Debreczeni Hírlap 1899. március 23.
B.
Távol áll tőlem, hogy a jegyzőkönyvek különböző fajait ismertessem.
Előre elárulom tehát, hogy itt afféle jegyzőkönyvről van szó, amilyet lovagiasságban utazó férfiak szoktak kapni.
Ilyen jegyzőkönyvre, sőt jegyzőkönyvekre volt szüksége egy debreceni fiatalembernek.
Hogy miért? Utalok az apák gyöngéire. Egyik apát csak a jó szigorlatok lelkesítik, a másiknak jól esik, ha a fia minden mulatságon jelen van, végre van olyan is, aki megkívánja a fiától, hogy legalább három-négy párbaja legyen.
Az illetőnek ilyen édesapja van. Mert lovagias ügyet, jegyzőkönyvet kíván a fiától.
Szó sincs róla, ezekre itt Debrecenben könnyen szert tehet. De neki több esze volt, minthogy át ne látta volna, hogy jegyzőkönyveket saját becses bőre veszélyeztetése nélkül is lehet beszerezni.
Készített hát magának négy darab jegyzőkönyvet. Valamennyi véres párbajokról tanúskodik, s a jegyzőkönyveket elküldte a párbajszerető atyának. A jegyzőkönyvekben természetesen a legsötétebb nevek szerepelnek.
Az ő küldeménye egyszerre érkezett egy váltóval, melyen az ő neve díszlett, s küldője egy szolidságáról és hitelező kedvéről ismert tőkepénzes volt.
Itt már közel vagyunk a jegyzőkönyvek tragédiájához.
Az apa ugyanis ahogy szerette a jegyzőkönyvet, épp úgy gyűlölte a váltót.
Végtelenül elkeseredett, s a jobb sorsra érdemes jegyzőkönyveket merész elhatározással a kir. ügyészséghez küldte be. Hadd lakoljon a gyerek!
...A gyerek pedig kétségbe van esve. Ha elismeri a jegyzőkönyvek valódiságát, elcsukják, ha bevall mindent, diszkvalifikálják!...
Szegény fiú, szegény jobb sorsra érdemes jegyzőkönyvek!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 23.
B.
Géczy nagybecsű darabja tegnap este elég szépszámú közönség előtt került másodszor színre.
A darabról röviden már tegnap elmondtuk véleményünket, most a szereplőkről mondunk egyet-mást.
Szacsvay Sándor mint Sárdi Tamás beigazolta azt a régi véleményünket, hogy nála nagyobb talentum, öntudatosabb művész nincs a debreceni társulatban. Több igazsággal, művészettel és erővel senki sem lenne képes előttünk megjelentetni a szerelmében botor, néha valósággal őrjöngő Sárdi Tamás alakját, mint azt Szacsvay Sándor megjelentette. A Sárdi-házban elért siker egy új babér a kitűnő művész számára.
T. Halmy Margit nagy művészettel játszotta meg Erzsike szerepét.
Fáy Flóra játéka elárulta, hogy lehetetlen szerepe inspirálni nem tudja.
Tanay Frigyes sok igazsággal, de talán kissé erős vonásokkal rajzolta meg Garami alakját.
Bartha drámai erővel játszott, s nyílt színen is tapsot aratott. Kiss Irén és Szentes méltó partnerei voltak egymásnak, s megérdemelték a tapsokat.
Bárdos Irma határozottan tehetséges kezdő. Kár, hogy tegnap játékát elrontotta az az incidens, melyet Fáy Flóra késése okozott.
Rubos most is ügyesen, egészséges humorral játszott.
Sziklay és Csügényi kacagtató szerelmespár volt, mindkettő ügyesen játszott.
Ódry Árpád meghatott Kéri lelkes, szép szavaival.
A ripacs színészek alakítói, Makrayval élükön, több-kevesebb eredménnyel buzgólkodtak.
Debreczeni Hírlap 1899. március 23.
(a-e)
Igazi műélvezetben volt tegnap este részünk. Leoncavallo remekművét élveztük nálunk szenzációszámba menő jó előadásban.
Ennek a szokatlan körülménynek megértésére elég az, hogy tegnap a magyar opera büszkesége, veterán művésze, Ódry Lehel lépett fel a debreceni színpadon.
Felesleges dolog az Ódry Lehel művészetéről írni. Ismeri, bámulja, méltányolja azt minden intelligens magyar. Kifogyhatlan, elpusztíthatlan erő az, melyen az idő sem tud kifogni, mely annyi év után is elragadt bennünket.
Tónió szerepében hallottuk s láttuk tegnap a nagy művészt. Még mindig a régi. Bámulatra méltóan egyesül benne az előadóművész és a hatalmas énekes. Még minden mozdulata fiatalos, s hangja is erőteljes. A közönség egész este ünnepelte, s vége-hossza nem volt a kihívásoknak.
Nedda szerepét egy vendégművésznő, Szegheő Vilma énekelte tisztességes sikerrel. Végleges véleményt nem mondhatunk még róla, de tegnapi szereplésével egy iskolázott hangú, intelligens művésznő benyomását keltette bennünk.
Nagy sikert ért el tegnap ismét Karacs (Canió). Megbecsülhetlen erőssége a debreceni színtársulatnak. Tegnapi énekszámaival valósággal elragadta a közönséget, kár, hogy játékára befolyással volt egy sajnálatos baleset, mely majdnem lehetetlenné tette tegnapi fellépését. A próbán elesett, s igen érzékenyen megütötte a lábát. Annál dicséretesebb, hogy játéka is magas nívón állott.
Rubos mint Silvió meglepi sikerrel játszott és énekelt. Mindennél szebben beszél az őszinte dicséret, mellyel tegnapi szerepléséről nem kisebb ember, mint Ódry Lehel nyilatkozott.
F. Kállay Lujza kis szerepével is művészi élvezetet nyújtott.
Kar, zenekar igen jó volt; Znojemszki erős kezét dicsérik.
Debreczeni Hírlap 1899. március 24.
(a-e)
Fényes ünnepet ültek a fővárosi sajtó munkásai. Ünnepük nemcsak a szabad sajtó ünnepe volt, hanem a toll diadalünnepe is.
Az ő küzdelmük, az ő életük nem foly le hiába. Ha feldarabolták a szívüket, ha megölték idegjeiket, ha megtagadtak mindent maguktól, legalább elérték az elismerést is.
Minekünk, igénytelen vidéki skriblereknek, nem volt részünk a fényes ünnepélyben. Minekünk még nincs okunk ünnepelni, s messze van még tőlünk az az idő, mikor egy feláldozott életért csak egy percnyi megnyugvást, boldogságot is szerezhetünk.
Nekünk még küzdeni kell. Kezdünk kétségbeesni, erőnk megtört, hitünk megingott, a lélekölő munka sötét jövővel fenyeget bennünket - de küzdeni kell!!... Sehol annyi előítélet, annyi elfogultság nem áll útjában az eszme harcosának, mint éppen itt nálunk, a vidék ősrégi metropoliszában.
És küzdünk, dolgozunk. Éjt-napot összevetünk, hogy küzdelmeinknek gyümölcse legyen. Küzdünk az elfogultsággal, előítélettel, korlátoltsággal az eszméért, az igazságért, a szeretetért.
Erőnk - mondom - már megtört, hitünk összeomlani készül, a leghívebb fegyvertársak feladták a diadal reményét, de új erőt adott az a diadalünnep, mely most zajlott le a fővárosban.
A tollnak győzni kell, most már ismét valljuk.
Nem lankadni a harcban, az élet árán is ki kell vívni a diadalt!
...És bukni fog az előítélet, az elfogultság, az ósdiság, győzni fog az eszme, az igazság, győzni fog a toll!...
Debreczeni Hírlap 1899. március 25.
A.