290. PROTESTÁNS FEGYVERKEZÉS

A klerikálisoknak szabad fegyverkezniök s harcolni is. Az ecclesia ismét militáns. De jaj azoknak, kik nem várják be, hogy a kést a nyakukra tegyék. A klerikálisok föl vannak háborodva, mert a protestánsok védekezni mernek. A néppárt lapja már denunciál is. Aulikus és klerikális tradíciók szerint az uralkodóháznál próbálja a protestánsokat eláztatni. Miért? Mert egy kiváló protestáns vezérférfiú nagyon sok jogos aggodalommal azt mondta, hogy elérkezett immár az ideje, hogy a protestánsok tömörüljenek. Igaz, hogy a mostani király uralkodása nagy biztosíték, de ki tudja, hogy nem ismétlődik-e meg I. Ferenc császár korszaka, mikor egy diplomata így jellemezte az uralkodó nézetét: Őfelsége a tiszta monarchiát akarja, tiszta katolikus alapon, mert az egyik a másikat támogatja és megerősíti. Aha! ordít föl a néppárt. Le kell vágni a nyakukat a forradalmároknak, eretnekeknek. És ha rajta állna, bizony le is vágnák. Pedig ez a protestáns fegyverkezés a legjámborabb a világon. A protestánsok csak élni akarnak. De az már nagy bűn a klerikális főurak és papok szemében. Soha nagyobb szükség nem volt a világosság embereinek a szövetkezésre, mint ma: ez bizonyos.

Nagyváradi Napló 1901. november 14.

291. PÜSPÖK AZ ÁLLAMI ISKOLA MELLETT

Dr. Bartók erdélyi püspök az erdélyi ev. ref. egyházkerület minapi ülésén ezeket mondta: "Sokan a felekezeti iskolák rohamos apadásában veszedelmet látnak. Én nem osztom ezek aggodalmait. A népnevelés elsősorban állami feladat, és a magyar nemzetnek egységes kultúrája nem lesz soha, míg a népoktatás terhét az állam teljes mértékben magára nem veszi." Örömmel üdvözöljük a tudós püspököt e férfias, radikális, liberális, nyílt, őszinte, hazafias kijelentésért. Őszinte, igaz szavai bepillantást engednek a jövőbe, amelyért nem egy ok van aggódni. A felekezetek közt lábrakapott, a klerikális részről szított viszályok szomorú aggodalommal töltik el minden jóravaló hazafi szívét. Nemes lélek, önzetlen törekvés, tiszta hazaszeretet nagy veszedelmet lát abban. A nemzet erejét nemzetiségi és felekezeti harcok gyengítik, s egymással szemben álló ellenséges táborba osztják be azokat, akiknek egyazon nemzeti eszme diadaláért szívvel, lélekkel küzdeniök kellene. Adja Isten, hogy a tudós püspök óhaja beteljesedjék, s az egységes kultúra áldásait mielőbb érezhessük.

Nagyváradi Napló 1901. november 20.

292. MIKLÓS MESTER KÉPZELŐDÉSEI

Nagy baj, ha valaki nem tudja, hogy micsoda: ellenzéki-e vagy kormánypárti. Ha két ember között kell választani, akik közül az egyik minden koncok kútfeje, a másik pedig még a miniszterelnöknél is - jezsuitább. Bartha Miklós megoldja a kérdést, s így ír a többek között:

A nemzet pedig legyen büszke arra a mérkőzésre, mely a parlamenti sorompók között tegnap lefolyt. Ki győzött? Mert azt vitatni, hogy Széll maradt felül: hízelkedés; azt vitatni, hogy Beöthy maradt felül: igazságtalanság. A valóság az, hogy mind a kettő fölül maradt, mind a kettő győzött, mert a saját álláspontját mind a kettő derekasan megvédelmezte.

Mindebből naiv ember azt következteti, hogy Bartha Miklós nagy Széll-párti vagy a Beöthy Ákosból kialakulható, de még nem létező, "Nemzeti konzervatív"-párt híve. Nem, kérjük alásan. Bartha Miklós "függetlenségi" publicista. Jobban mondva: Bartha Miklós - Bartha Miklós...

Nagyváradi Napló 1901. november 21.

293. HÁROM PÁR CIPŐ

Örley Flóra kedvességének köszönhetjük a tegnapi bájos színházi estét, mert valóban a sok idegizgató modern színházi produktumok után jólesett hallanunk ezt a régi jó világból való életképet, melynek naiv meséje és tarka-barka bohókás epizódjai üdén, kellemesen hatnak. És őszintén konstatálhatjuk, hogy Gallmayer egykori híres szerepét aligha játszhatja valaki magyar színpadon temperamentumosabban, ötletesebben, mint Örley Flóra, aki sok nevezetes sikerét köszönheti a tűzről-pattant Léni huncutkás szerepének. Tegnap is folyton tapsolták minden nótáját, minden mókáját, és a szeretet szinte tüntető formában nyilatkozott meg a kedves művésznő iránt, akit a közönség utóbbi időben úgy kívánt élvezni a színpadon. Pompás partnere volt Pintér Imre, akit ugyancsak sűrűn tapsoltak. Deésy Alfréd határozottan komikai vénáról tett tanúságot. Lányi Edit, Bognár János és Benkő Jolán igen jók voltak. A tisztelt karhölgyek egynémelyike ízléstelen öltözetével kínos föltűnést keltett.

Nagyváradi Napló 1901. november 23.

294. A VÖRÖS TALÁR

- A Szigligeti Színház mai újdonsága -

A vörös talár fő problémája az, hogy hol tölthette a baszk paraszt, Etchapare, az áldozócsütörtökre következett éjszakát? Mielőtt a csendőrök elfogják, az ablakon át hallják, mint súgja oda a feleségének: el ne áruld, hogy azon éjszaka nem voltam itthon. A vizsgálóbíró előtt pedig a házaspár sokszoros hazudozása után végre, mint eget ostromló igazságot kiáltja világgá az asszony, hogy az ura azon éjszaka ki nem mozdult a házból. Ugyebár ez gyanús dolog, s ha önök vizsgálóbírák volnának, gyanúba fognák ezt az amúgyis rossz hírben álló parasztot egy vén uzsorás meggyilkolásáért, kit éppen azon éjszaka öltek meg, és nem egy jel vall arra, hogy Etchapare a gyilkos? Nos a Brieux darabjában ezért kell költői izgaságszolgáltatásul elpusztulnia egy vizsgálóbírónak azért, mert a maga módja szerint felelt arra a kérdésre, melyre az Etchapare iránt láthatóan jóindulatú Brieux négy felvonáson át elmulaszt megfelelni: hol töltötte Etchapare az áldozócsütörtökre következő éjszakát?

A négy vagy öt színdarab között, melyet Brieux e négy felvonásban összekovácsol, ez a Justizmord-ellenes értekezés a legbosszantóbb. Brieux úr úgy tesz, mintha nem tudna abba a rettenetességbe belenyugodni, hogy a büntető igazságszolgáltatás formájában véges emberek rendelkeznek a maguk kicsiny egyéni érdekei szerint embertársuk életéről és vagyonáról. Hát ez igaz, hogy vérlázító, de semmivel sem vérlázítóbb, mint általában az egész társas és társadalmi élet, mely éppen azon alapul, hogy egyik ember beleszólhasson a másik dolgába, s ki-ki a maga egyéni érdekei szerint. Hogy ezt a közvádlói tiszttel illusztrálja, melyben a mieinkhez tartozik, hogy lehetőleg minden vádlottat elítéljenek, ennek ellenébe lehet vetni a védői tisztet, melynek az a mestersége, hogy mindenkit felmentessen, s a büntetlenség lehetőségével csábítsa embertársaik ellen való gaztettekre a rossz embereket. S erre mi is elkiáltanók, a la Brieux, hogy: rettenetes, rettenetes, rettenetes, hogy van ilyen tisztség a világon, melynek erejével az egész társadalom ki van szolgáltatva védtelenül a gazembernek. S ezt több joggal mondhatnók, mint Brieux, mert a védőnek valóban anyagi és erkölcsi érdeke, hogy az ő védence megmeneküljön, a vádló ügyésznek ellenben nem érdeke, hogy a vádlottat elítéljék, s a Brieux egész épülete hamis, mert azon a hamis, hogy ne mondjam rosszhiszemű föltevésen épül, hogy a halálos ítéletek száma egyenes arányban áll a bírók s az ügyészek előléptetésével. Ez egyszerűen nem igaz, és sokkal nagyobb ostobaság, hogysem [igaz] lehetne.

Ebbe a fődrámába vannak beskatulyázva az aldrámák, melyek közt legérdekesebb az Etchapare-néé, kinek egy fiatalkori ballépését az ura a tárgyalás során tudja csak meg, s ekkor hiába a fölmentés, mert családi boldogságuk mégis fel van dúlva. Erről a kérdésről azután, hogy a férjnek van-e joga az efféle felfedezéseken elképedni, a negyedik felvonásban egy külön kis értekezésláva zúdul a holtfáradt közönség nyakába. Tegyük föl, hogy ebben az értekezésben Brieux úrnak igaza van, mi köze ennek a juszticiához? Az obligát tiráda, melyet Brieux e tárgyról hősnőjével a közönség felé kiáltat, kitűnő volna, ha például egy anglikán lelkész szavalná el. Egy parasztasszony ajakán lehetetlen, és oly nyilvánvalóan mutatja a közönség idegeire való spekulálást, hogy már nem is bosszantó, de szánalmas. Brieux úr, aki páratlan napokon a nacionalisták tapsaira szokott spekulálni, ebben a darabjában a dreyfusardok tapsaira spekulál. Lehet, hogy a közelmúlt hangulatainak e túlfeszültségében a franciák fellázadt jogérzetének még ez a szélhámos fecsegés is jólesett, előttünk, akiknek nem volt Dreyfus-ügyünk, bántó és érthetetlen. Nem menti meg a színpadiasság szempontjából kitűnő második felvonást, melyben egy vizsgálóbírói kihallgatás van igazán remek élethűséggel színpadra szőve.

Csakhogy éppen ez az élethűség azt okozza, hogy a néző önkénytelen is a vizsgálóbíró részére áll, s annál kényelmetlenebbül szinte kétfelől pofonvágottnak érzi magát, mikor Brieux úr e felvonás alapján lázad fel az igazságszolgáltatás intézményei ellen. Egyfelől égbekiáltóan hamis logikával, másfelől gyenge és bohózati karikatúrákkal érvelni olyan hatalmas és, ha bűnös, bűneiben is nagystílű intézmény ellen, mint az igazságszolgáltatás: ezt az ő évek óta tartó izgalmaik közt minden józanságukból kiforgatott párizsiak elfogadhatják, minket elkedvetlenít.

Nagyváradi Napló 1901. november 24.

295. NEBÁNTSVIRÁG

Megkopik, elszíntelenedik minden. Mi magunk is, s az is, amit valamikor színesnek, ragyogónak tartottunk. A színek, ragyogások, a hangulatok elmúlását hozta eszünkbe a Nebántsvirág tegnapi előadása. Alig láttunk, éreztünk valamit azokból, amiket láttunk és éreztünk valamikor az édes Nebántsvirág kisasszony dalos történetéből. Talán nem egészen a mienk volt a hiba. A színtelenség, kopottság és unottság bűne a színészeket terheli. A közönség egész hibája az volt, hogy - nem jött el a színházba. De ez nem menti a szereplőket azért, hogy a darab minden báját, hangulatát, színét teljesen lekoptatták. A címszerepet Ámon Margit játszotta. Csak Bérczi volt a régi jó Floridor-Celestin. Ami kis taps, tetszés volt, megtetszett rajta a kényszeredettség.

Nagyváradi Napló 1901. december 12.

296. LILIOMFI

A tervezett drámai ciklus bevezetője volt a tegnap este, s rendes és helyes dolog volt, hogy Szigligeti-darab került színre. A régi, a jó, a naiv, a jókedvű Liliomfi. Sok szomorúságot kelthető azonban, hogy mindjárt az első este, mely hozzá Szigligeti-este is, csupa részvétlenség. Üres, tátongóan a nézőtér, kényszerűen és kelletlenül jelenlevő bérlőközönség. Nem sok reményt nyújtott bizony mindez, hogy a drámai ciklusnak jó sorsa lesz. Az előadás ellenben stílszerűen jó. Olyan haladású, zamatú, olyan naivan jókedvű, amilyen illő egy Szigligeti-darabhoz. Aranyos kedvű, pompás játékú, csengő dalú Erzsi volt.[!] Tapsolták igen sokat. A többi szereplők is jók. Bognárnak ismét egy kiváló alakot volt alkalma bemutatni a fogadósban.

Nagyváradi Napló 1901. december 18.

297. A VADORZÓK

Valamikoron divatos műsordarab volt az a régi recipe szerint való téma, vígjáték, amelyet tegnap elevenítettek fel, hogy egyszer már szóhoz jussanak a teljes tétlenségre kárhoztatott drámai színészek is. És jólesik följegyeznünk, hogy sok igyekezettel, buzgalommal végezték az összes szereplők feladatukat. Különösen Somogyi Károly, akinek az igazgatói gondok és teendők miatt ritkán nyílik alkalma arra, hogy művészi képességeiről is tanúságot tegyen a közönség előtt. Pedig Somogyi jeles művésze annak az iskolának, mely nem úgynevezett "fogások"-kal hatott, hanem az érzések őszinteségével, a kedély melegségével és a modor egyszerűségével. Tegnap rokonszenves volt mindvégig, és a közönség igaz szeretettel honorálta fellépését. Loraut játszotta és épp oly kedvesen fejezte ki a derűs, könnyelmű világfi gondolkozásmódját, mint az apának fellobbanó szeretetét. Megérdemelte azokat a lelkes tapsokat, amely[ek]ben része volt, és reméljük, hogy tegnapi szép sikere után sűrűbben fogjuk látni az amúgy is fogyatékos drámai előadások keretében. Szép sikere volt kívüle Szohner Olgának, aki mindig bájos és poétikus jelenség. Pintérné Szép Olga és E. Kovács Mariska is igen kedvesek voltak, és sok igyekezettel járultak a szép előadás sikeréhez. A vadorzók közül Bérczi Gyula és Erdélyi Miklós voltak pompás alakok. Szarvasi kacagtatóan jeles ánglikus volt, Pataky és Krasznay is elismerést érdemelnek.

Nagyváradi Napló 1901. december 20.

298. NAP ÉS HOLD

Lecoqnak régi bájos zenéjű operettjét elenevítették fel tegnap, gyönyörűségére azoknak, akik szeretik a kedves reminiszcenciákat. Tökéletesebb művészettel alig is játszhatja valaki Monolát, mint Örley Flóra, akit lelkes s megérdemelt tapsokkal üdvözölt a közönség. Hasonlóképpen igen kedves Beatrix volt Lányi Edit, aki szépen énekelte a fülemiléről és csízről szóló dalt, pompás figurát csinált Bérczi Kalabriász hercegből, állandó derültséget varázsolva a nézőtérre; Pintér Imre (Don Brazero), Perényi és Füredi is jók voltak.

Nagyváradi Napló 1901. december 22.

299. CIFRA NYOMORÚSÁG

Valamikor legvonzóbb repertoár-darabja volt Csiky Gergelynek ez a még ma is nagyhatású operettje a Nemzeti Színháznak, de utóbb leszorított[ák] onnan ezt a nem túl sötét színekkel megfestett korképet a realizmus, szimbolizmus és szecesszió túlzásait dramatizáló darabok, amelyek, úgy látszik, jobban tetszenek a megromlott közízlésnek. Ám azért kedves ismerősökként szeretettel láttuk viszont Csiky Gergely régi alakját, a zsörtölődő, derék öreg Csomát, a jó, gyámoltalan Mádi Simit, a kis Bertát, Esztert, Bálnay számtanácsost, Poprádyt, a ficsúrokat és a többi magyar társadalmi típusokat.

Azt is örömmel láttuk, hogy amennyire így vidéken - hol folyton hajszolni kell a repertoár változatosságát - lehetséges, elegendő gondot és buzgalmat fordítottak színészeink az előadásra. Különös elismeréssel kell szólanunk Krasznay remek alakításáról. A régi jó színész erényeket láttuk megtestesülve az ő jóízlésű Csoma bácsijában. Kacziány Viola kisasszony Eszter alakjában is jeles művész kvalitásokról tett tanúságot, bár ez a szentimentalizmussal teljes szerep nem egészen illik az ő egyéniségéhez. Bőven volt lelkes és rokonszenves tapsokban része. Mély intelligenciával és erővel játszotta Peterdy Bálnayt; Deésy pedig szép haladásáról tett tanúságot, amikor igen diszkrétül és finoman játszotta meg Tarczali alakját. Szohner Olga poétikus jelenség volt, mint mindig, és némely jelenetével nagyon meghatotta a közönséget. Erdélyi pedig Mádi Simiből csinált jóízű, kedves figurát. A nézőtéren szépszámú közönség volt.

Nagyváradi Napló 1901. december 28.

300. A BOLOND

Hogy a magyar nyelvű és a magyar tárgyú libretto nemigen illik az operettek légkörébe, és így nem nagyon hálás a zeneszerzőknek sem, azt mindazok szomorúan tapasztalták, kik több-kevesebb ambícióval megkísérelték ezt a nehéz feladatot. Szomorúan tapasztaltuk ezt tegnap mi is. A bolond premierjén, amelynek szövegét pedig olyan kitűnő író írta, aminő Rákosi Jenő, zenéjét pedig Szabados Béla. Terjengősnek, hosszadalmasnak tetszett a szöveg, vontatottnak és üresnek a zene. Haszontalan volt a rendező és a színészek minden jó igyekezete és buzgalma, a közönség végig unta az új magyar operettet, amelynek szürkeségéből kivált ugyan egy-egy kedvesebb dallam, de mélyebb hatást azok sem gyakoroltak a közönségre, mely pedig ezúttal csaknem egészen megtöltötte a nézőteret.

Székely Irén csodaszép hangja gyönyörűséget szerzett nekünk így is, bár ez a darab kevés alkalmat nyújtott neki arra, hogy igaz értéke szerint excelláljon a hangjával és művészi játékával. Pintér Imre a címszerepet játszotta meg komoly művészi kvalitásokkal. Szépen énekelt. Lányi Edit, Székely Anna és Kulinyi Mariska igen kedvesek voltak. Hunfy jól volt diszponálva, de neki is kevés alkalma volt tenorja érvényesítésére. Bognár és Bérczi kisebb szerepekben ügyeskedtek.

Nagyváradi Napló 1901. december 29.

301. A MI KÖZÖNSÉGÜNKHÖZ

A Nagyváradi Napló páratlanul biztos ítéletű intelligens közönségének jóvoltából kiszabadíthatnók talán magunkat az alól a kissé kellemetlen sablon alól, hogy újév felé önreklámot csináljunk magunknak, mint azt mindenha, mindig és minden lap teszi. A mi közönségünk tisztábban látó, intelligensebb, mintsem, hogy nekünk erre szükségünk lenne.

És hogy mégis ragaszkodunk a sablonhoz magunk is, annak más oka van. A közönség annyiszor csalódik, hogy már-már abban is kételkednie kell, hogy arra legkisebb okot sem adott.

Megtesszük hát újra a mi hitvallásunkat. A Nagyváradi Napló irányában, elveiben, mivoltában a régi marad. Hajlíthatatlanul liberális, a radikális javulások előkészítője, becsületesen demokrata. Kegyetlen ellensége lesz továbbra is minden társadalmi előítéletnek, vakságnak, a reakció minden nemének, a politikai szélhámoskodásnak, az erkölcstelen opportunizmusoknak, paktumoknak, országos, megyei, városi és mindenféle klikkeknek. Ellensége és ostorozója.

Nem szegődünk pártokhoz. A mi pártunk a mi közönségünk.

Alig néhányad magunkkal maradtunk hívek ez országban a radikális, hajlíthatatlan liberalizmus lobogójához. Hívek maradunk ezután is. Hívek, ha egyedül maradnánk is.

A mi közönségünké ez a lap. A közönség teremtette meg, s a küzdelmes évek harcai után most megerősödve tekintünk a jövőbe.

A nagyváradi író, hírlapíró-gárda jeles erői munkálnak velünk. Minden vágyunk, akaratunk, hogy régi, nemes elveihez hű, egyébként egyre tökéletesedő, lelkiismeretes, élénk, előkelő nívójú, jól értesült, komoly lapot adjunk nap mint nap közönségünk kezébe.

Ez az ígéretünk, s ezt megtartjuk. Ezt nem pótolná ezer csecsebecse, reklám-játék. A mi páratlan közönségünk a régi szellemben csinált lapot akar, s mi ilyen lapot fogunk a mi közönségünknek adni.

Terjesszék, propagálják ezt a lapot, a hírlapírók s a közönség lapját. Így lehetünk hatalmas szószólói a közönségnek s e lap által képviselt nagy elveknek...

Még egyszer a mi közönségünk sokszor tapasztalt jóindulatát kérjük.

Nagyváradi Napló 1902. január 1.

302. BUBORÉKOK

A magyar ciklus anyagilag sehogysem fog beválni, ennyit már biztosan látunk és tudunk. A közönség részvétlenségét azonban csak látjuk, de megérteni nem tudjuk. Itt van a tegnap esti előadás példának okáért. Ilyen kifogásolhatatlan derék, jeles előadást nem is igen láttunk mostanában. Látszott rajta az a komoly ambíció, mellyel a magyar klasszikusok remekeinek előadását Somogyi Károly programjába felvette. Ha itt-ott szigorú szemek fel is fedezhettek némi hiányosságot, maga az előadás egészben cáfolat[a] volt a nyegle kategorikumnak, hogy vidéken csak operettet lehet végignézni. A Buborékok előadása egy újabb nagy, teljes sikert hozott a színháznak, s kis lelkes közönség szokatlanul meleg ovációval hálálkodott ezért. A főbb szereplők egytől-egyig kitettek magukért. Somogyiné az ő kedves, szeretetreméltó egyéniségével enyhítette a darab keményen rajzolt, buborékokkal építő asszony alakját. P. Szép Olga művészi volt, mint mindig, és sok szerencsével szólaltatta meg a meleg érzések hangját is. Szohner Olga, Kacziány Viola és Kulinyi Mariska kisebb szerepeikben tűntek ki. Az urak közül Krasznay Andor, Bognár János és Szarvasi Sándor zajos nagy sikerekkel büszkélkedhetnek. Mindhárman többször jutottak tapshoz a nyílt színen. De a többi szereplők is, Pataky, Erdélyi, Bérczi, Füredi stb. sikerrel végezték dolgaikat. Szép és jó este volt. Sajnálhatják, hogy elmaradtak, akik egy sablonos, úgynevezett klasszikus-este unalmaitól féltek.

Nagyváradi Napló 1902. január 8.

303. A SZÍNHÁZ A KETTŐS ÜNNEPEN

Vasárnap és a hétfői katolikus ünnepen négy előadás volt a Szigligeti Színházban. Vasárnap délután Az ördög mátkája került színre jó előadásban, szép ház előtt, este A görög rabszolga kedves muzsikája vonzott szintén elég szép számú közönséget. Hétfőre a társulat több tagjának betegsége miatt nagy gondot okozott a műsor megcsinálása. Ez volt az oka, hogy délután a délutánra éppen nem illő Szívem-et igen kis közönség nézte végig, bár az előadás gondos és jó volt. Este a Nap és hold-ban ezúttal Ámon Margit játszotta Manolla szerepét, s bizony jóval kisebb sikerrel, mint a szerep eddigi személyesítője, Örley Flóra. Egyébként ügyesen mozgott s dalolgatott. Egyet azonban figyelmébe kell végre ajánlanunk a kisasszonynak. Kosztümei, ruhái túlságosan régi ismerőseink immár. Az efféle nemtörődömséget nagyon meg szokta róni a mi közönségünk. A Szigligeti Színház gazdagon fizetett énekesnője, ki állítólag még a Népszínháznak is fizetett tagja, bár bájos, fiatal leány, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ruháival éppenséggel ne akarjon hatni. Az előadás ezúttal is jó volt, egyébként Lányi Edit, Bérczi, Perényi és Pintér kaptak még megérdemelt tapsokat.

Nagyváradi Napló 1902. január 8.

304. TARTÓS MARAKODÁST KÍVÁNUNK

Bartha Miklós, a kálvinista jezsuita cikket írt. Jezsuita cikket, s ebben a liberalizmus elvét csak csaléteknek mondja, melyen megfogják az egész országot, s így lesz szerinte liberális "a harangozó, a kereskedő, Sáfár Zélig és Buday Barna, Ó-Buda és Esztergom" stb. Buday Barna, az agrárius klerikálisok lapjának a szerkesztője zokon vette az ő szerepeltetését a cikkben. Most így válaszol Barthának:

Az eszmetársításon megdöbbentünk, mert Bartha Miklóstól nem szoktunk léhaságokhoz, már pedig az ily társítást legenyhébben szólva csak ennek mondhatjuk. Bartha Miklós felköti a kolompot "Kazárföldön" című könyvével, melyben eget földet megmozdít a kazár uzsorások ellen. Midőn a Hazánk a harcot fölveszi, és ez uzsorások üzelmeinek oly rejtett dolgait tárja föl, melyekről Bartha nem tudott, jogosan várhatta volna, hogy Bartha e harcban támogatja az ő irányában menetelő agrár-lapot, és az ő megtámadott könyve megerősítését örömmel üdvözlendi. Ehelyett Bartha liberális elvtársakká teszi az uzsorást és az uzsorás üldözőjét. A megtiszteltetést köszönjük, de nem szolgálván rá, visszautasítjuk - nem állván Sáfár Zéliggel oly intim politikai érintkezésben, mint amilyenben Bartha Miklós állhat, ki még azt is tudja róla, hogy liberális. Úgy látszik, Bartha Miklós előtt programbeszédet is mondott Sáfár Zélig - mi csak a hivatalos lap adatai alapján ismerjük ez embert, s a vele való intimitást átengedjük Bartha Miklósnak, kinek párhuzama épp oly találó, mintha azt írnók, hogy Bartha Miklós és néhai Rózsa Sándor egyaránt függetlenségiek voltak, miután Rózsa Sándor (bár aljas gazember volt) részt vett a függetlenségi harcban, a maga módja szerint, sőt a német uralom ellen még akkor harcolt, amikor Bartha ugyanazt megkezdette.

Csak tovább, tovább. Ez szép, ezt szeretjük. Tartós marakodást kívánunk.

Nagyváradi Napló 1902. január 12.

305. BARABÁS BÉLA NAGYVÁRADON

Nagyvárad képviselője, dr. Barabás Béla, köztünk időzik. Eljött megismerni egészen azt a várost, melynek mandátumához olyan emlékezetes választással jutott.

Sietünk ideírni, hogy ez az ismerkedés igen nagy szerencsével folyik. Barabás Béla dr. most hódította s hódítja meg igazában híveit, és kelti fel a legnagyobb tiszteletet politikai ellenfeleiben is. Temperamentumos, vonzó egyéniség a Barabásé. Ahol volt, járt és beszélt eddig, avval hódított legjobban, hogy a híres nagy küzdelemben ejtett és kapott sebeket kímélte. Azok a komoly fogadások pedig, melyekkel Nagyvárad város és Nagyvárad minden egyes polgára jogos érdekeinek becsületes szolgálatát ígérte, a legteljesebbé tették a jó hatást, amit a képviselő első ellátogatása keltett.

Ám kötelességünk ideírni azt is, hogy a hivatalos szabadelvű pártnak úgynevezett "vezető emberei"-nek maguktartását megmagyarázni nem tudjuk. E magatartás leg- és legelsősorban politikus sem volt.

A nagyváradi szabadelvű párt nem adja fel a küzdelmet, nem mond le a vezetés és győzelem reményéről. Helyes. Senki sem kívánja, hogy meghaljon vagy lemondjon. De mostani elzárkózása Barabás Bélától, aki végre is egész Nagyvárad képviselője, aki a munkás kezét ajánlotta fel a békére s a közös érdekek munkálására - oktalan dolog.

Ne feledje el a szabadelvű párt, hogy a kis emberekből, a népből anélkül is kiirthatatlan ez a hit, hogy a szabadelvű párt az "urak pártja", hogy az "urak" érdeke egészen más, mint az övék. Vajon ez a mostani elzárkózás nem erősítheti-e ezt a hitet? Vajon [nem] szebb és többet érő is lett volna a Barabás fogadásánál megnyilatkozó lojális, esetleg még tüntetően is barátságos magatartás?

Dicsérjük a város jelenlegi első tisztviselőjét: Rimler Károlyt és mindazokat, kik talán ellenkező politikai véleménnyel részt vettek Nagyvárad város képviselőjének ismerkedő ittlétében. Helyesen és okosan tették. Ez a mi hitünk, s magunk is, kiknek politikai hitvallásunk sokban eltér a Barabásétól, vendégelésében részt veszünk, s üdvözöljük őt meleg szívvel, mint egész Nagyvárad képviselőjét.

Nagyváradi Napló 1902. január 14.

306. EGY VEZÉRCIKK

Több hivatalos kormánypárti vidéki lapban dr. Szász Károly volt országgyűlési képviselő fulmináns cikkben interpellálja meg egyenesen Kossuth Ferencet az iránt, hogy pártjának tagja, Makkai Zsigmond, az ákosfalvi kerület országgyűlési képviselője, elvállalta egy román dalkör vigalmának a védnökségét. Dicsérjük a románokat, hogy kifogástalan magyarságú, derék székely embert tettek meg vigalmuk védnökévé, és dicsérjük Makkai Zsiga bá' hazafias készségét, hogy a felkérés elvállalásával a magyar-román testvériség létrejöttét, ha szűk körben is, elősegítse. Dr. Szász Károly úrnak, úgy látszik, az lett volna ínyére, ha a románok a magyarfalásért és hazaáruló szidalmaiért épp most feljelentett Chilba járásbíró szárnyai alatt vigadoznak?

Nagyváradi Napló 1902. január 14.

307. NAGYVÁRAD ÚJ SZÍNÜGYI BIZOTTSÁGA

- Saját tudósítónktól -

Nagyvárad város új színügyi bizottsága tegnap délután tartotta megalakuló gyűlését. A hóförgeteg sem tartotta vissza a tisztelt bizottsági tag urakat, kik olyan szörnyen fontosnak hiszik a színügyi bizottságot, s olyan irigylendőnek a bizottsági tagságot. Nagy számban gyűltek össze, s megejtették a választásokat egyhangúlag. A bizottság elnöke újra Hoványi Géza dr. lett, s alelnök újra Mezey Mihály.

A színügyi bizottságok működéséről tömérdek kritika hangzott el már, s erősen hódít az a vélemény is, hogy a színügyi bizottságok ártalmára vannak a magyar vidéki városok színészetének. Sok tekintetben igazuk van az ilyen kritikáknak, bár speciálisan Nagyváradon végzett érdemes dolgokat a színügyi bizottság.

Az új színügyi bizottságot üdvözöljük. Kerülje a fontoskodást, a vidékies ízetlenségeket s a maga csalhatatlanságában való nevetséges hitet. Teljesítse jóindulattal, polgári ésszel, mérséklettel s ami a legfőbb: önzetlenül az ellenőrzés szerepét, s akkor segítségére ajánljuk fel a sajtót is, amely a színügyi bizottságot is hivatva és kötelezve van ellenőrizni. Ez a mi üdvözletünk a színügyi bizottság számára.

Ami az alakuló ülést illeti, azon Rimler Károly elnökölt, mint a város polgármester-helyettese. Jelen voltak:

Rimler Károly, Hoványi Géza, Gyémánt Jenő, Mezey Mihály, Farkas Izidor, Dőry Ferenc dr., Mihelfy Lajos dr., Moskovits József dr., Halász Lajos, Kurländer Ede dr., Stark Gyula, Munk Béla dr., Lukács Ödön dr. jegyző.

Rimler Károly üdvözölte a jelenlevőket, s Lukács Ödön jegyzővel fölolvastatta a bizottság választott s hivatalból rendelt tagjainak névsorát. Egyben felhívta a bizottságot az elnök megválasztására.

Az elnökválasztás módjáról egy kis vitát csináltak dr. Dőry, dr. Moskovits és Mezey Mihály.

Végül Rimler Károly indítványára egyhangúlag megválasztották újra elnökké Hoványi Gézát.

Hoványi Géza elfoglalta a Rimlertől átengedett elnöki széket. Megköszönte a bizalmat. Támogatást kért, s lelkesedést, és önzetlen munkálkodást ígért.

Alelnökké egyhangú éljenzéssel újra Mezey Mihályt választotta meg a bizottság. Mezey Mihály vonakodott a választást elfogadni, mivel ő hivatalból s nem választott tagja a bizottságnak, de végre engedett a bizottság óhajának, s a választást elfogadta.

- Annyival inkább - tette hozzá túlságos szerénységgel a mi legagilisabb vezető emberünk -, mert nem jár semmi munkával.

A bizottság jegyzőjéül a városi tanács rendelte ki Lukács Ödönt.

Ezek után Hoványi elnök megalakultnak jelentette ki Nagyvárad új színügyi bizottságát. Indítványozta, hogy ma a megalakuló ülésen ne tárgyaljanak semmi egyebet. Az indítványt elfogadták.

A közeli napokban ülést tart a színügyi bizottság, s ezen az ülésen már fontosabb tárgyak kerülnek majd szőnyegre.

Nagyváradi Napló 1902. január 17.

308. BŐREGÉR

Nyárai Antal, aki hosszú betegség után tegnap este jelent meg újra a nagyváradi színpadon, bizonyságát láthatta a nagyváradi közönség páratlan szeretetreméltóságának.

Nem mindég egyforma ambícióval és figyelemmel pályázott volt Nyárai e szeretetreméltóság bizonyságaiért, de a közönség nem változott. Mikor az ő szeszélyes, de zseniális kedvence, aki még aztán aggodalmat kelthetően sokáig gyengélkedett, a nyílt színen tegnap este megjelent, kitört az éljenzés s a taps az egész nézőtéren. Percekig tartott az ováció. Nyárai alig győzte hajlongva megköszönni ezt a meleg, tüntető üdvözlést.

A Bőregér előadása egyébként a régi jeles volt, itt-ott tetszett meg talán, hogy túlságosan bízva az előző előadások nagy sikerében, nem volt elég gondos a próba. A hölgyszereplők között Ámon Margitnak volt zajos sikere, aki ügyes, kedves szobacicus volt, és temperamentumosan énekelt, Pintér az ismert jó, úgyszintén Bérczi is. A kisebb szereplők közül Lányi Editet tapsolták.

Ami az est hősét, Nyárait illeti, ötletes, kedves fogházigazgató volt. De valami nagy fáradtságot láttunk rajta. A régi kedve nem volt sehol.

Kovács Tivadar balettmester excentrikus párizsi táncot lejtett el a második felvonásban, amit megismételtettek.

A közönség csaknem teljesen megtöltötte a színházat.

Nagyváradi Napló 1902. január 17.

309. OH KÚRIA, KÚRIA...

Nem, a kúriának nem tudnak ártani a Kormos-féle afférok. A kúriának csak önmaga árt. És soha annyit nem ártott, mint a mostani mandátumpörökben. Csak a legutóbbiak egyikéről beszélünk most, a Rakovszky mandátuma ügyében tett ítélkezéséről. Bebizonyosult, hogy a Rakovszky egyik hecc-káplánja rövidesen a zsidók agyonütésére hívta fel barátságosan a tisztelt polgárokat. Tetétleni Ármin, a mandátum védője, erre azt mondta: ez nem felekezeti izgatás, ez csak antiszemitaság, amihez mindenkinek joga van. S a kúria úgy látszik szintén így vélekedett: a kérvényt elutasította. Oh kúria, kúria... Kár, hogy megteszed magaddal azt, amit más nem tudott. Egyébként pedig éljen a tiszta választás, a jog, a törvény, az igazság, az antiszemitizmus, az eltiltott pohár snapsz s a dicső kúriai bíráskodás!

Nagyváradi Napló 1902. január 18.

310. A NAGYON SZÉP ASSZONY

Labiche-nek egy régi szellemes és kedves vígjátékát elevenítették fel tegnap - sajnos - kicsi ház előtt. Hiába minden igyekezet, úgy látszik, hogy legderekabb ambíció sem tudja megkedveltetni a közönséggel az olyan darabokat, amelyekben finom esprit, humor és kedves komikum van csupán, de semmi trágárság, semmi rikító szecesszió. Pedig ezúttal a társulat vígjátéki ensembléja is derekasan állotta meg helyét, és egy pár kellemetlen nyelvbotlástól eltekintve pompásan ment az előadás.

Szohner Olgát végre egy hatásos jó szerepében láthattuk. Kedves és elbájoló játéka mellett kitűnő ízlésre valló pazar toalettjei is feltűntek. Pataky Béla jelesül játszotta a nagyon szép asszony férjét. Krasznay Andor (Montgascar) ismét kiváló színészkvalitásokról tett bizonyságot, és Bognár is remekül színezte a leánya szépségére mámorosan büszke apát. Szarvasi nagyon jó volt, úgyszintén Deésy Alfréd, Bérczi és Tóvári Anna kisebb szerepekben. A pompás vígjátéki előadás megérdemelné, hogy megismételjék, és hogy a második előadás iránt nagyobb érdeklődést tanúsítson a közönség.

Nagyváradi Napló 1902. január 18.

311. STUART MÁRIA

- K. Hegyesi Mari vendégjátéka -

A mi közönségünknek érdekesség, újság kell mindig. Premier, divat-darab, debut, vendégjáték stb. Akkor a mi közönségünk hálás, jó.

Hónap vége felé - ami a mai pénztelenségben nálunk szintén fontos - ósdi tragédiára, csaknem teljesen megtelt a színház. Meglehetősen hosszú idő után Hegyesi Mari jött el újra hozzánk.

Ami a Hegyesi Stuart Máriájáról elsősorban írandó, azt ő talán félreérti. Pedig az ő Stuart Máriája elsősorban szép. Ez nem eleve ítélkezés. Mert ezután elragadtatással ismerünk be róla minden jót. De elsősorban szép. Valósággal áhítatos hódolattal néztünk ennyi szépséget, imponáló nagy női szépséget. De a szépségnek ez a mindent megelőző hatása csak a mi eléggé nem vértezett kritikus voltunkat bizonyíthatja. Most már például, hogy a közvetlen hatások alól felszabadultunk, a Hegyesi Mari Stuart Máriájában az erőt és tudást látjuk nagyobbnak. Ez az erő lebilincselt mindnyájunkat, s bizony nem ott volt legnagyobb művésznő, ahol nyílt színen zúgott felé a tapsunk. A függöny legördülte után a kihívások szűnni nem akaró sora volt a siker igazibb kifejezője. Az egész alakítás pedig nemes és öntudatos volt az utolsó vonásig. Somogyiné, P. Tóvári Anna, Peterdy, Szarvasi, Deésy, stb. munkálkodtak elismerésre méltóan az illusztris vendég mellett az este sikerén.

Nagyváradi Napló 1902. január 28.

312. A SZIGLIGETI TÁRSASÁG MATINÉJA

A Szigligeti Társaság vasárnap délelőtt végre megtartotta régen tervezett, s egyre halasztott matinéját. A kir. jogakadémia dísztermében délelőtt 11 órára előkelő közönség gyűlt össze, köztük természetesen túlnyomó számban hölgyek, az irodalmi ünnepségek állandó hálás vendégei. A felolvasó emelvény előtt külön asztalnál a társaság rendes tagjai ültek, élükön Rádl Ödön elnökkel, Imrik Péter alelnökkel és dr. Bodor Károly titkárral. A társaság választmányi tagjai távollétükkel tündököltek. Az a tüntető részvétlenség éppen nem kellő időben nyilatkozott meg. A lapok tele vannak az aradi dicsérettel, hogy a vidéken csak a Szigligeti Társaság és a Dugonics Társaság tölti be irodalmi hivatását. Mi mást látunk és tudunk. A hivatásos írók kívül, az úgynevezett "társadalmi" csinált és igazi "vezetők" távol állnak bizony a társaságtól. Ennyit röviden s nem viszálykodást szító tendenciával erről a dologról.

Ami a matinét illeti, az dicséretre érdemesen sikerült volt. Már csak hogy megszólaltatta újra a mi vidám Leanderünket, ki polgári Adorján Emil dr. nevén annyira komoly, annyira ügyvéd és vérbeli politikus egy idő óta, elismerésre méltó.

Rádl Ödön rövid megnyitó beszéde vezette be a matiné programját.

Ifj. Márkus János nehányat olvasott fel a csengő, hangulatos verseiből. Utána érdekes, magvas szabad előadás következett. Báthory Ferenc felsőkereskedelmi iskolai tanár Vörösmarty lírája címen tartott végig figyelemmel hallgatott előadást, mely zajos tetszésben részesült.

Leander, Adorján Emil dr. A mi darabunk c. pompás humoros története volt a matiné eseménye. Ezt az elmés, legújabb Leander-dokumentumot tárcarovatunkban közöljük.

A matiné szereplői különben is kedvesek voltak. Pontban 12 órakor a program véget ért.

Nagyváradi Napló 1902. január 28.

313. TARKA SZÍNPAD NAGYVÁRADON

- A február 2-i művészestély -

Bohókás, kedves ötlet az, amit a színtársulat legkitűnőbb tagjainak közreműködésével valósít meg Fehér Dezső Tarka színpad néven a vasárnapi nagy érdeklődéssel várt művészestélyen. Tegnap délután tartották a közreműködők az első próbát ebből az eredeti bohóságból, és a harsogó kacaj, mely már ezen a próbán is kísérte a Szohner Olga, Bérczi Gyula, Lányi Edit és Szarvasi Sándor pompás imitációit, előre hirdették azt a zajos sikert és vidámságot, amellyel a közönség is kísérni fogja ezt a bohém színdarabot, ha ugyan ez a kurtább-hosszabb versezetekbe szedett és táncokkal, énekekkel felspékelt bohóság egyáltalában színdarabnak nevezhető.

A bohóság természetesen, mint mostanában minden új színdarab, prológussal kezdődik. Elmondja pedig a prológust Somogyi igazgató kilenc éves fia, a színészvérű kis Somogyi Béla. Helyesebben eldanolja a fura prológot, melynek szecessziós verssorai ilyformán kezdődnek:

Boci, boci tarka!
Ez a színpad tarka;
Ez a színpad tarka;
Se füle, se farka.

A publikum kékül,
De prológus nélkül
Nincs színdarab régtül,
Akárhogy is kékül...

S alighogy elhangzanak a prológus akkordjai, a színre pattan az egész előadás lelke és főszereplője, Szohner Olga, aki előbb a két primadonnát, azután a bájos E. Kovács Mariskát és végül önmagát fogja imitálni. Jönnek azután rendre a többiek, Lányi Edit, Bérczi Gyula, Szarvasi Sándor, akik mind mulatságos művészi karikatúrát festenek a közönség elé. Egyebekben a most már jelentékeny kibővült bluette színlapja a következő:

A nagyváradi színtársulat írásban és képben.

Vidám tragédia 1 felvonásban, dalokkal, tánccal és sok minden egyébbel.

Írta Fehér Dezső, zenéjét összekapkodta Várady Aladár

Idő: jelenkor -

A vidám bluette-ből most már egészen a koncert idejéig minden nap délután szerényen folynak a próbák a Szigligeti Színházban.

Nagyváradi Napló 1902. január 30.

314. VIHAR A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁGBAN

Ezen a szép Magyarországon két dolog van, amihez mindenki vél érteni; a méltóságos úrtól kezdve le egészen a csizmadia inasig mindenki; ez a két dolog pedig a színészet és a politika. Ez a magyarázata annak, hogy míg a közügyek többi ágait, amikre százezreket pazarolnak a közvagyonból, elhanyagoljuk, a színészetet mindig bizonyos szenvedélyességgel tárgyaljuk. És így esik, hogy ezek az úgynevezett színügyi bizottságok ahelyett, hogy szeretettel és jóindulattal támogatnák a színigazgatót és társulatot hivatása teljesítésében, inkább csak arra törekszenek, hogy hevességükkel, igaztalan támadásaikkal elkedvetlenítsék a színigazgatót, a társulatot jó törekvéseikben, hogy úgy mondjuk, azon igyekeznek csak, hogy piszkálhassák a színügyet. Így van ez Kárpátoktól az Adriáig minden vidéki városban, így van ez Nagyváradon is.

Mi nem vagyunk szerelmesek Somogyi Károlyba. Ismerjük az ő igazgatásának gyengeségeit, az ő művezetésének hibáit, de tudjuk azt - mert ismerjük a vidéki színházi viszonyokat -, hogy ez idő szerint Nagyváradon működik a legkitűnőbb színtársulat, és itt vannak a legmagasabb művészi nívón álló előadások. Olyan faktum ez, amelyet bizonyítani kész az ország minden színházi szakértője, de olyan igazságos és mély bölcsességű férfiú is elismerte ezt a színügyi bizottság tegnapi ülésén, aminő Rádl Ödön, aki nem hallgatta el a jogosan emelhető panaszokat és kifogásokat, de másrészt készséggel elismerte Somogyi Károlynak és az ő társulatának érdemeit is.

Amikor felépítettük a Szigligeti Színházat, általános volt az aggodalom, hogy megközelítőleg sem lesz olyan kitűnő színtársulatunk, aminőkkel el volt kényeztetve a nagyváradi közönség a nyári szezonokban. Ki tagadhatja el Somogyi Károlytól, hogy az ő gyengeségei dacára is, nagy áldozatkészséggel és nemes ambícióval oszlatta el ezt a nem ok nélküli aggodalmat? S amikor ideszervezte az ország legelső és legdrágább vidéki színtársulatát, és nem kalmárkodott, hanem az erkölcsi elismerésért lemondott az anyagi eredményről, kimondjuk nyíltan, hogy csúf és hálátlan dolog volt a színügyi bizottságtól olyan éles tónusban és oly igaztalan kritikával emlékezni meg Somogyi Károlyról és az ő színtársulatáról.

Nagyváradi Napló 1902. február 2.

315. AKI ELTÁVOZOTT

Nagyvárad a nagyobb korú vidéki városok közül való, de nem volt mindig az. Akik ismerik a vidéki élet kicsinyességét, meg tudják ám becsülni ezt a fölcseperedést. Ám akik ismerik a vidéki élet kicsinyességeit, azt is tudják, hogy ez a fölcseperedés, ez a nagykorúsító művelet sokba került, sok energiába, sok munkába, sok viaskodásba.

Úgy rendszerint mi is csak gúnyolódva szoktuk a vidéki városok "közéleti alakjait" emlegetni, pedig ezek között a "közéleti alakok" között találhatók azok az energia-, idő- és munkaáldozó emberek, akik annyi hittel, amennyivel mások a Parnasszusra törnek, hadsereget vezetnek vagy magasabb fórumú diadalokat aratnak, nekifeszülnek egy vidéki város kiskorú társadalmának, agitálnak, munkálnak, viaskodnak, hogy életet hozzanak oda, ahol mozdulatlanság, élhetetlenség van.

Egy kis olyan búcsúztató-féle elébe írtuk e filozofáló sorokat, és szinte rosszul esik, hogy e búcsúztató csupán csak nekünk jutott eszünkbe. Csinos kórista leányoknak, lehetetlen primadonnáknak, jámbor filisztereknek könnyen jut a búcsúztató ünnepségből, s annak, akiről mi most szólni akarunk, nem jutott semmi. Pedig típusa ő a kisvárosi élet türelmetlen reformátorainak. Kunz Gusztávról beszélünk, ki nekünk nagyváradiaknak immár egy idegen úr, s aki egészen idegen mégsem lehet itt soha. Kunz Gusztávnak része van a mai nagyváradi életben. Nem túlságosan szimpatikus modorú úri ember. Mint minden reformálni, változtatni szerető ember, sokakkal állott hadilábon. Mi, újságírók, pláne nehezen tűrtük némelykor okvetetlenkedésnek tetsző egynémely szereplését. De Kunz Gusztáv mégis szerencsés ember. Előbb-utóbb meghódította minden ellenfelét, aki őt csak úgy felületesen ítélte meg.

Ez az ember szívvel-lélekkel nagyváradi lett. Mint üzletember, ritkította párját. Ha politizált, okosan politizált. Heves ő csak társadalmi akcióiban volt. Ha Nagyvárad az egyletek városa, Kunz az egyletek embere volt. Nincs olyan derék egylete a városnak, hol egy lap ne kellene az egylet történetéből a Kunz Gusztáv érdemeinek méltatására. Legszebb intenciója volt a különféle társadalmi kasztok összehozása. Itt tetszett meg benne az a derék liberális gondolkozás, mely olyan szükséges volna a régi magyar középosztály helyére állott kereskedő osztálynál. Fáradhatatlan, derék, Nagyváradot imádó, liberális gondolkozású ember volt. Mi, akik sokszor álltunk vele hadilábon, örömmel és bizonyos hálával ismerjük ezt be. Ilyen munkás, áldozatkész, derék polgár sok kellene Nagyváradnak, aki "közéleti alak" volt, de a közéletért mindig csak áldozott, s szereplését nem gyümölcsöztette... a viszontlátásra búcsúzunk csak tőle!...

Nagyváradi Napló 1902. február 6.

316. TAPOLCZAY DEZSŐ VENDÉGJÁTÉKA

Tapolczay Dezső színész testvére Bruck Valentinnak, a szerencsés, a naiv hitű és - ha szabad férfinek adni ezt a jelzőt - a bájos művészembernek.

Tapolczay Dezső okvetlenül szereti, s neki szeretnie is kell ezt a szerepet. Megértjük, hogy a viszontlátás mindenképpen kedves ünnepén ilyen rája szabott, ilyen neki kedves szerepben akart a nagyváradi közönség előtt megjelenni.

A mi közönségünk sokra értékeli a Tapolczay Dezső talentumát, s szimpatikus neki a fiatal művész kedves, szeretetreméltó egyénisége. E nagyrabecsülésnek, e szimpátiának ékes és félreismerhetetlen bizonyítója volt az a melegség, mely a színpadra áradt, s mely nemcsak a vendéget, hanem az összes színpadon mozgókat élénkségre, kedvre hangolta.

A rafinált naivsággal, bájosságával hódító vígjátékban tegnap sok olyan kedvességet láttunk meg, mi eddig nem tetszett meg előttünk. És ez a Tapolczay érdeme.

A méltán nagyrabecsült vígszínházi gárdának egyik jelessége Tapolczay Dezső. Rendkívül iskolázott, ötletes, kedves Valentin. Az igazi. Mert - mint előbb mondódott - rája szabott egészen ez a szerep. A közönséget egy-egy pompás, nem ismert ötlettel, fogással szinte frappírozta. Nyílt színen taps nagyon ritkán van annyi, mint tegnap este volt. Fölvonások végén pedig páholyok, földszint együtt tapsoltak tüntetően a közönség tapsra készebb részével. Szóval szép, nagy sikere volt Tapolczaynak.

A darab többi szereplői a régiek s a régi jók. P. Szép Olga ezúttal is pompás volt a címszerepben. A Krasznay bárója ezúttal is kabinet alak volt. E. Kovács Mariska, Kacziány Viola, Tóvári Anna, Bérczi s a többiek is a régi jók.

Ma este A páholy-ban, ebben a kiválóan mulatságos bohózatban lép fel Tapolczay. Hidas Bálint szerepét játssza, mely neki nagy sikerű, nagyon dicsért szerepe.

Nagyváradi Napló 1902. február 12.

317. TAPOLCZAY MÁSODIK VENDÉGJÁTÉKA

Tapolczay Dezsőre, a vígszínházi stílusra sem mondhatunk újra nagyobb dicséretet, mint hogy A páholyról tegnap óta éppúgy több véleményünk van, mint tegnapelőtt óta A kis mamáról. A páholy - eljátszva lelkiismeretes, normális tempóban - általában unalmas, néhol ízléstelen, egyik-másik részében bolondosan kacagtató, de mindig német darabként hat. Ezt a darabot ízléssel, gyorsasággal kell megkorrigálni, végig mulatságos, jó darabbá tenni. Tapolczaynak magának sikerült ezt megcsinálni. Kergette a többi szereplőket s a darabot. Egyébként tegnap is nagy intelligenciájával, ízlésével, egyéni szeretetreméltóságával s ötletességével hódította meg a közönséget Tapolczay Dezső. Ismét tapsolták, ünnepelték lelkesen. A páholyok s földszinti helyek elsősorban. A többi szereplők ismét a régi jók. Somogyiné, E. Kovács Mariska, Krasznay, Bognár, Erdélyi, Deésy, Bérczi stb. excelláltak. Végül egyszerűen konstatáljuk, hogy Tapolczay Dezső vendégszerepeltetésével újra szép és kedves dolgot mívelt a színház. A két este sikerére büszkén tekinthet Tapolczay s megelégedéssel a közönség.

Nagyváradi Napló 1902. február 13.

318. NAGYVÁRAD PARLAMENTJE

- A tegnapi közgyűlésből -

Nagyvárad új parlamentje élénkebb, mint a régi. Ezt nemcsak az "újak" hirdetik, hanem valóban így van.

Lám tegnap is milyen kedves, ennivaló, igazán parlamenti komolysággal tárgyalt a nagyváradi parlament. Persze, hogy egy-két új hang nem jól esett azoknak a városatyáknak, kik úgyszólván történelmi alapon ülnek bent állandóan Nagyvárad törvényhatósági bizottságában, de bizony ezt meg kell szokni. Ma még a negyvennyolcas, néhol túlontúl is jámbor hang a legkeményebb hang. Talán már legközelebb erősebb hangú, keményebb igazságú emberek fognak bekerülni. Szittya módon, kedélyes, patriárkális, táblabírós csoszogásban bajos dolog lesz idestova már az élénkebb, modernebb városokat vezetni. Amit a terézvárosi demokraták megcsináltak, az szinte kínálja magát néhány intelligensebb város haladni akaró polgárságának. Csak nem kell csinált, képzelt tekintélyektől, mumusoktól félni. Szervezkedni, behatolni próbáljon a nagyváradi parlamentbe az, aki erőt és tehetséget érez a hadakozásra. Hiszen a haladás: változás. s haladni csak változással lehet Ennyit általánosságban, nagy komolysággal s elöljáróban. Most már térjünk a programra: a tegnapi közgyűlés derűs epizódjaira...

A "nagy" terem képe érdekes. Nagyjában és felületesen áttekintve a réginek látszik, pedig nem az. Vagy ott volt-e a baloldalon, elöl a jegyzők előtt a volt fő-főjegyző, Rácz Mihály, akit a negyvennyolcasok küldtek be ellenőrzőnek, mivel ő ismeri alaposan a házi titkokat? Hát az a kedves, kurucarcú, magyar ruhás öreg úr, akit eddig csak szenzációs esküdtszéki tárgyalásoknál ismertünk: Millye Gyula táblabíró? Hát a Szokoly Tamás hadsegéde, aki persze Szokoly jobbjára ül, Halász Lajos? És még néhány érdekes és kevésbé érdekes alak?... Bizony változott ám a közgyűlés képe...

*

Várady Zsigmond dr. megkésett egy kicsit. Már az önálló vámterület mellett és ellen folyt a vita. Szétnézett. A szokott helyére már nem férhetett be. Nem sokáig gondolkozott. Odaült a negyvennyolcas csapat mögé. Ma úgyis elvtársa a negyvennyolcasoknak. Az önálló vámterület híve ő is, mint azt egy szép cikkben okolta volt meg a Nagyváradi Naplóban.

Az újságírók asztalánál, ahol Millye Gyula is ült, helyet foglalt valaki, aki egy kis akarattal beljebb is kerülhetett volna, Adorján Emil dr., a fiatal negyvennyolcas vezér. Ahogy a Halász Lajos szűzbeszédjét hallgatta - úgy tetszett nekünk - hogy az villant meg az eszében: mégsem kellett volna olyan szerénynek lenni...

*

Balogh Döme interpellálta Rimler Károlyt az újvárosi posta ügyében. Interpellálta pedig, mint polgármesterhelyettest s mint újvárosi "villa-tulajdonost". A városatyák derültek az ügyön nagyon. Csak Rimler nem tudta semmiképpen, hogy mint kerül az ő villája ebbe a dologba.

Mondtak különben Rimlernek kedvesebb dolgot is. Mikor megígérte, hogy az újvárosi posta érdekében minden lehetőt megtesz, Szokoly Tamás közbekiáltott:

- Csak fiatalabb volna tíz esztendővel...

Azt én szeretném, gondolhatta Nagyvárad szimpatikus polgármesterhelyettese, aki különben tegnap is "slágfertig" volt...

Balogh Döme viszont avval keltett óriási derültséget, hogy kijelentette:

- Ami egyszer nem ideális, az abszurdum!

Úgy látszik, hogy Balogh Döme a Bodnár Zsigmond dr. idealizmus-realizmus hullámiskolájának a híve...

*

Mikor legyen az újvárosi választás? E körül forgott vita.

Halász Lajos elmondta kissé idegesen szűzbeszédét. Utána Beöthy főispán talpraesetten, meggyőzően magyarázta, bizonyítgatta, hogy a tanács álláspontja a törvényes, s a Szokoly Tamás helyét csak decemberben lehet betölteni.

- Szavazzunk! Szavazzunk! - kiálták a negyvennyolcasok.

Először a tanács indítványára szavaztak. Az eredmény kétes volt. Az ellenzék ellenpróbát kért. Alig pár szavazatkülönbség volt. Egyszer csak a főispán jobbjáról föláll Miskolczy Barna, s szavaz az - ellenzékkel...

De azért keresztülment a tanács javaslata...

*

Az önálló vámterület kérdésénél kitört óriási vihar már nem ide tartozik. Ez már igen komoly dolog. Érdekes csak az, hogy [az] önálló vámterület tizenhárom többséggel győzött. Babonás mamelukok ezt arra magyarázhatják, hogy szerencsétlen a határozat. Az önálló vámterület hívei viszont arra, hogy szerencsétlen állapot, mikor csak tizenhárom szótöbbséggel győzhet Nagyváradon az önálló vámterület eszméje...

Nagyváradi Napló 1902. február 14.

319. HELYI SZERZŐK KESERVE

Nincs ez idő szerint rosszabb dolga senkinek, mint Nagyváradon a helyi szerzőnek. Mióta a nagyváradi közönség kultúrpublikum lett, és fütyül, a helyi szerzők között nagy a pánik. Semmi sem igazolja ezt jobban, mint a Pintér Imre példája. Pintér, aki eddig havonként átlag nyolc darabot írt, a produkciót állítólag kéthavonként egy darabra szállította le, sőt az üzem teljes beszüntetését tervezi.

A nagyváradi színtársulat jeles komikája - Benkő Jolán tudvalevőleg szintén színdarabíró. Hófehérke című baba-darabját a nagyváradi színpadon is adták.

Benkő Jolán most tragédiát írt. Azt mondják, igen erős, jó darab. Tagma királyné-nál meg kétségtelenül jobb. Benyújtotta Somogyi színigazgatóhoz. A tragédia fogadtatása túlságosan szíves nem volt. Elmondták a jeles komikának, hogy így, úgy, bajos dolog, a helyi szerzők és a többi.

Mikor aztán Benkő Jolán erősködött, hogy ő nem helyi, hanem országos nevű szerző, elfogadták a tragédiát - elolvasásra...

Másnap már visszakínálták a szerzőnek. - Szép darab, de hát a Nemzetibe való. Százhuszonegy szereplő játszik benne. Hol vegyenek ennyit Nagyváradon?

Tekintettel arra, hogy minden jónevelésű tragédiában tömeges gyilkosság fordul elő, s a Benkő Jolánéban is, Benkő Jolán elhatározta, hogy egy sereg gyilkosságot házilag eszközöl. Most otthon a lakásán legyilkol vagy hatvanhét szereplőt, s aztán újra benyújtja a darabot a színpadra, hogy ne maradjon legyilkolatlanul egyetlen egy szereplő sem...

Nagyváradi Napló 1902. február 15.

320. SZABÁLYRENDELET-MÁNIA

- Törekvés a rendőri omnipotenciára -

Nem egyszer mutattunk már rá, hogy a nagyváradi rendőrség mostani vezetésében kifejezett, erős törekvést látunk a rendőri omnipotenciára, s nem egyszer mutattunk már rá, hogy olyan veszedelem ez, mely ellen hivatásához híven a legkíméletlenebbül kell küzdenie a sajtónak a - közönségért.

Íme a legújabb: a szabályrendelet-mánia. Mert határozottan mánia már ez. Megrendszabályoz már a nagyváradi rendőrség mindent, földet, vizet, levegőeget, zenitet és nadírt. És milyen, micsoda szempontok kandikálnak ki e rendszabály-özönből! ...a munkanélkülieken ne segítsünk, mert szocialisták lesznek. A gabona-ügynököket üssük agyon, hogy kevesebb legyen néhány lehető egzisztenciával. A szegény munkás, cselédembernek csak éppen tizenkét óráig szabad mulatni, mert éjfél után az urak mulatnak. A színpadra senkinek sem szabad fölmenni, akit oda közérdek szólít, csupán jól szituált uraknak, kik illetékes helyről szerzett levélkékkel bizonyítják, hogy ők udvarolnak.

A bérkocsikat meg kell rendszabályozni nagyon; nem azért, hogy a közönséget jól szolgálják, hanem hogy féljenek a rendőrségtől stb., stb. De ki is tudná mind elősorolni?... Itt van a szörnyű veszedelem. A rendszabályok dús termelése az eddig tűrhető fellépésű és modorú rendőröket már eddig is hallatlanul prepotensekké tette. A nagyváradi közönség kezd már valósággal a rendőrség rabszolgája lenni.

S a rend? Az kevesebb. Rendőr természetesen ott nincs, ahol szükség van reá. És aztán, hogy példát hozzunk fel, hitványabb bérkocsisok nincsenek sehol, mint Nagyváradon. Többnyire állandóan részeg, förtelmesen goromba, állandóan kifosztásban utazó a nagyváradi bérkocsis. A rendőrt hiába hívja az ember, ha már minden határon túlmegy az ebadta. Rendőr vagy nincs, vagy ha előkerül, álmos és tehetetlen. Ér hát valamit a szigorú szabályrendelet például itt? Annyit, mint a többi: semmit. A rendőrségnek intelligencia, tapintatosság s okosan alkalmazott szigorúság ad tekintélyt, nem pedig szabályrendelet-mánia, oktalan önérzet s brutális modor.

Mindezekért pedig most különösen különdíjazást akar a rendőrség. Keresni akar minden este a színházi inspekcióért, zenéért, hangversenyért, mindenért talán, ha öt ember összekerül. Sőt tovább megy. Irodalmi vagy tudományos matinékon, ha nincs is belépődíj - a rendőrség pénzt akar keresni. Pénzt, pénzt, pénzt, mert a nagy hatalomhoz pénz is kell. Szóval nemcsak a személyes szabadságunkra, hanem a zsebünkre is veszedelmesen utazik a rendőrség. Ki hívja őket irodalmi vagy tudományos összejövetelekre? Mit keresnének ott - a rendőrök?...

Összegyűlt már bennünk az epe. A rendőrség nagyon vissza kezd élni türelmünkkel. Elöljáróban csak annyit, hogy gondolja meg a dolgot a rendőrség vezetője. Több liberalizmust, több rendet, több tapintatot és önzetlenséget - kevesebb önérzetet, rendszabályozást és buzgó ránk-utazást kívánnánk...

Nagyváradi Napló 1902. február 15.

321. FLÓRIKA SZERELME

- Bemutató a Szigligeti Színházban -

Amikor Moldován Gergely új népszínműve legelőször bemutatóra került, az író- és művészvilág körülbelül olyan várakozással fogadta, mint amikor Géczy István második darabját várták. Az eredmény mindkettőnél ugyanaz volt, és igen kevés színezéssel csalódásnak lehetne nevezni.

A népszínmű e lángoló korszakában egy új csillagot, ragyogó fényes csillagot akartak lefesteni Moldován Gergelyben, Flórika szerelme szerzőjében. És mi tűrés tagadás benne, bizony csalódtak.

Flórika szerelme röviden jellemezve az úgynevezett átlag színművekhez tartozik. Adva van egy új köntös, amelyben régi ismerős adatokat fedezünk fel, akik éppen úgy járnak, kelnek, beszélnek, dalolásznak, mint igen sok más népszínműben, azzal a különbséggel, hogy itt a magyar paraszt ruháját az oláh gúnya váltja fel.

A cselekmény szintén ösmerős, a kiindulópont pedig szinte érthetetlen. Flórika anyja halálos átok[!] alatt hagyja meg a leányának, hogy juhászhoz ne menjen. Hogy a szénégető derék felesége miért diszkvalifikálja a juhász nemzetséget, az teljesen érthetetlen, és annak megfejtése a közönségre van bízva. Ebből származik aztán a bonyodalom, mint ahogy önként következik az, hogy Flórika egy juhászba szeret. A cselekmény további lefolyása már nagyon ismerős. A szerelmes szívű juhász elrabolja Flórikát és hazaviszi, azonban az apja kitagadja és elkergeti.

Itt van aztán a darab megoldása. Juon többé nem juhász, tehát elveheti Flórikát. A darab végén általános a kibékülés - a függöny legördül.

Nálunk a bemutatót kevés számú közönség nézte végig, de azért lelkesen tapsolt a híres oláh nótának: a Styi-tu-nak és a szintén sikerült oláh táncoknak.

A főszerepet Székely Irén (Flórika) játszotta. Énekszámait megismételtették. Jó partnere volt Pintér, aki a szerelmes szívű pakulár szerepét játszotta. A többi főbb szerepek: Bognár (Petrikás), Peterdy (Boketán), Benkő Jolán (Szófia), Krasznay (Vaszt), Bérczi és Csatár (pap) kezébe voltak letéve.

Az összjáték tökéletessége az ő érdemük. Az oláh táncok betanításáért Szabó Sándort tapsolta a közönség.

A darabot ma megismétlik, s a román köntös, a pompás előadás, szebbnél-szebb táncok megérdemlik, hogy megnézze mindenki a darabot.

Nagyváradi Napló 1902. február 16.

322. A SÚGÓ KOMÁJA

A színház súgója nagyon boldog ember. Idestova apa lesz. De nagy gondot okozott neki, hogy kit kérjen föl a születendő leány vagy fiú komájának. Azt mondja neki a komika, Benkő Jolán:

- Legjobb volna, ha Őfelségét szólítanád fel ajánlott levélben.

A komika nyilván csak tréfált, de a leendő boldog apa komolyan vette. Az ajánlott levelet elküldte. Megírta benne, hogy ha leány lesz, Erzsébet, ha fiú, Ferenc és József lesz a neve. És most várja a választ a levélre, amit a kabinetirodához címzett. Először nagyon vérmes reményei voltak. Néha-néha úgy gondolta, hogy maga a király is lejön a keresztelőre. De reményei újabban mintha lejjebb szálltak volna. Benkő Jolán megkérdezte tőle a minap:

- Hát nem jött még válasz a levélre?

- Nem jött - válaszolt kissé desperáltan a súgó. Én már azt hiszem, hogy Széll Kálmánt, vagy Széchenyi minisztert, vagy éppen Schlauch bíborost bízza meg a képviseletével. Hiszen öreg ember is már Őfelsége...

Nagyváradi Napló 1902. február 18.

323. MUCSA

A főváros különös előszeretettel nevezi Mucsának a vidéket, de valljuk meg, hogy van is erre gyakran oka. Csak nézzük meg egynémelyik újság nyílttéri rovatát, könnyen meggyőződhetünk a Mucsa szó létjogosultságáról. Íme, a legújabb példa: Egyik közeli városban a kereskedők bált rendeztek, s erre meghívták K. B. orvost és tartalékos tisztet. Az orvos azonban visszaküldte a meghívót, amiből nagy nyíltterezés támadt. A helyi lapban most kirukkolt a teljes rendezőség, és másfél hasábon keresztül találgatja, hogy miért küldte vissza K. doktor a meghívót? Mutatóba közlünk néhány sort:

"Doktor úr! Ön azzal indokolja meghívónk visszaküldését, mert mint tartalékos katonatiszt oly társaságban, ahol a lovagias szabályokkal és eljárásokkal hadilábon álló egyének is nagy számmal vannak, szórakozni tisztességen alulinak tartja. Úgy látszik, hogy doktor úrnál a tisztesség iránti fogalom úgy van beékelve, mint a szélmalomba a vitorla, hol az egyik, hol a másik áll fölfelé, és a tengelye körüli forgása pedig a széltől van függővé téve, mert még nemrégen igen szívesen társalgott mindannyiunkkal, sőt nagy részünkkel brudersaftot is ivott, vagy talán még akkor nem volt doktor úr tartalékos katonatiszt? Vagy pedig mikor többünknél házalt, hogy a törvényhatósági tagok választásánál Önre, ki saját magát léptette föl, adjuk szavazatunkat és tegyünk meg mindent érdekében. Akkor még elég tisztességesek voltunk Önnek, doktor úr? Pedig már akkor az Ön állítása szerint tartalékos katonatiszt volt, vagy talán ily esetben megengedte azt a tisztesség?"

A nyilatkozat végén felhívják a doktort, hogy 8 nap alatt nevezze meg azokat, akikkel méltóságon alulinak tartja egy mulatságon részt venni.

És még kétségbe merik vonni Mucsa létjogosultságát!

Nagyváradi Napló 1902. február 19.

324. A KÉPVISELŐ ÚR

Az első magyar bohózatgyártó cég legújabb produktuma, A képviselő úr tegnap került először színre a Szigligeti Színházban. Rákosi Viktor és Guthi Soma fura és bohókás ötletein most is sokat kacagott a közönség. Hanem új dolog alig akad a bemutatott bohózatban, az ismert figurák, a francia bohózatok honosított alakjai, némi szerepcserével körülbelül ugyanazt a mesét játsszák végig előttünk, amit idegen mintaképeiktől lestek el. A képviselő alakjának közbevegyítése alkalmat ad valami ártatlan szatírára amellett, hogy a "pièce d'actualité" színébe is öltözteti a bohózatos történetet.

Egy vagyonos úr szerelmi kalandjaiból névrokona segítségével akar kimenekülni. Az adósságokban úszó névrokon magára vállalja a kalandok tisztázását, s közben csupa félreértésből őt választják meg képviselőnek. Feleség, nagyanyós[!], udvarló segítenek összebonyolítani egy kissé a névcsere folytán előálló tévedést, amely azonban könnyű szerrel kiderül, s a Kúria megsemmisítő ítélete hozzájárul az ügy rendbehozásához, mely közmegelégedésre intéződik el.

Az alakok között nem egy ismerősre találunk, a fagottra áttérő kürtös, mintha a súgó féltékenységét játszaná el újra, s az udvarlónak is megvan a szerencsésebb elődje A tartalékos férjben.

A bonyolítás eszközei, fordulatai is az újabb francia bohózatok ötleteire utalnak. A dialógokban elszórt szóviccek, vonatkozások kacajra fakasztják most is a közönséget, bár korántsem oly eleven már, és elcsépelt voltuk lépten-nyomon észrevehető. Egy részök nem is fogant a jó ízlés jegyében.

A közönség, mely túlzott igényeket amúgy sem fűz a Rákosi-Guthi-féle bohózatokhoz, a vidámabb jeleneteknél jóízűen kacagott a groteszk helyzeteken és mondásokon, de az erőltetett szóvicceket és eszmeficamokat hidegen utasította vissza.

Az előadás keretében Krasznay Andornak nyílt ismét alkalma remek alakításra. Egyik parlamenti pártvezérünk sikerült maszkjában pompásan figurázta az új képviselőt. A másik Bodollayt Pataky játszotta ügyesen.

A legkacagtatóbb alakítás Bérczi Gyula Péntek Tóbiása volt. Ez a sokoldalú jeles színész az operettekben épp oly pompás, mint a bohózatokban és a vígjátékokban, hol diszkrét komikummal hat. Szohner Olga bájos és elegáns volt, mint mindig. Kisebb szerepekben Bognár, Benkő Jolán, Deésy Alfréd és a kórusból kiváló Koháry Pál voltak igen ügyesek.

Nagyváradi Napló 1902. február 19.

325. AZ ÚJSÁGÍRÓK

Bocsássa meg nekünk Bölöny József, de neki tulajdonítjuk, hogy Krasznay Andor, ez a derék színész ember, nagyon kicsinyesen vélekedik az újságírásról. A színész általában nem lát tovább a földszinti állóhelynél, de Krasznay még a kortináig sem lát. Krasznay például nem érti meg, hogy a lapot nem az újságírók, hanem a közönség csinálja, mert hiszen az újságíró minden betűjével a közönség véleményét vagy érdekét akarja publikálni. Hogy a derék Krasznay mint vélekedik az újságírókról, azt a következő nyilatkozata bizonyítja:

- Tudom ugyan - mormog az öreg -, hogy az újságíró nagy hatalom, de csak a gyengékkel szemben. Van egy ember, akinek az újságírók sem árthatnak. Félreteszem a szerénységet s megmondom a nevét:

Krasznay Andor... Neki ártson hát valamelyik újság...

Méltóztatnak ebből látni, hogy Krasznay nem annyira az újságírást becsüli le. Sőt inkább magát becsüli és taksálja nagyon-nagyon sokra. Ergo: Krasznay nagyon boldog ember lehet...

Nagyváradi Napló 1902. február 20.

326. AZ ÚJ SZÍNHÁZFELÜGYELŐ

Az eltávozó Somolik Lőrinc helyére tegnap választották meg a Szigligeti Színház új felügyelőjét Balla Imre személyében, aki két voksot kapott, míg a többi pályázók csak egyet-egyet. Nagy a szomorúság és lehangoltság a választás ilyen eseménye fölött a színház tájékán a színészek között, akik valósággal szégyenlik, hogy olyan régi érdemes művészemberrel szemben, aminő Csatár Győző, megválasszanak egy kóristát, akiről eddig csak annyit tudtak, hogy ő a kórus legmelankólikusabb alakja. Azon tanakodtak tegnap a színészek, hogy nem lehetne-e valami módon apellálni e választás ellen, és elégtételt szerezni a mellőzött Csatár bá'nak.

Az öreg Csatár azonban lebeszélte őket a szándékukról, és így talán mégis elmarad az a deputációzás, melyet a színészek terveztek a tanács bántó határozata ellen.

Nagyváradi Napló 1902. február 21.

327. ELEMÉRY KLÁRIKA FÖLLÉPÉSE

Eleméry Klárika, aki virágvasárnaptól kezdve szerződött tagja a Szigligeti Színháznak, tegnap este második szerepét játszotta el a színpadon. Nem Nebántsvirág szabású szerep volt ez, hanem a bokorugrós szoknyás szerepek egyik legnehezebbike, a Sárga csikó Bakaj Erzsikéje. A bájos kis új színésznő e vállalkozására sokan voltak kíváncsiak. A színház csaknem teljesen megtelt. Hát pompásan festett kackiás paraszt ruhájában Eleméry Klárika. Csodálatos módon megbarátkozott már a minden mozdulatára kíváncsi közönséggel s a forró levegőjű színpaddal. Jár-kel, mozog, egészen otthonosan. Csinos kis hangja is csak néhol remegett meg. Sőt már apró színpadi incidensek sem hozták zavarba, mint tegnap láttuk. Természetesen, és ezt bizonyára tudja is a kisasszony, ezek mind csak relatív erények, s a publikum lelkes viselkedése, a viharos tapsok, a nagy külső siker nem egy színésznő pompás Bakaj Erzsikéjének, hanem a bájos, kezdő Eleméry Klárikának szóltak, akinek színpadra termett, szerencsés egyénisége sok reményt nyújtó, pompás ígéret. És az Eleméry Klárika tegnapi szereplése azt a hitet keltette bennünk, hogy az ígéretből hamar teljesedés fog lenni. Volt persze virág, újrázás, taps sok-sok. A többi szereplők a régi jók. Főként Peterdy, Pintér érdemelnek meg minden dicséretet.

Nagyváradi Napló 1902. február 21.

328. A TENORISTA OBSITOS

A színtársulat egyik tenoristája kiérdemesült hadfi. Állítólag részt vett a boszniai háborúban is, de erre kevésbé büszke. Inkább egyéb katonai élményeiről szeret gyakrabban és hosszabban beszélgetni. Sohse mulasztja el hozzátenni:

- Nem volt az ezrednél még egy olyan ravasz ember, mint én.

A másik tenorista riválisának nem a hangját, hanem ezt az ékes katonai múltját irigyli. Hónapok óta olyan irányú, kemény kutatásokat végez, hogy az ő kedves tenorista kollégájával nem történt meg mindaz, amit ő elbeszél. E kutatások - állítólag - a következő eredménnyel jártak:

A tenorista volt ugyan katona, de csak egy napig. A berukkolás után mindjárt hazabocsájtották. Boszniában nem ő járt, hanem a nagybátyja, ki Boszniából hozott volt feleséget. Azok az anekdoták pedig, miket előad, benne vannak egy harmincesztendős kalendáriumban, tehát régibbek a boszniai háborúnál.

Arról azonban nem kezeskedhetünk, hogy ezek a kutatások valóban hitelesek-e.

Nagyváradi Napló 1902. február 22.

329. A ZSIDÓ

Egyik nagyon előkelő nevű nagyváradi ügyvédünk, mint valamelyik ügyfele megbízottja, Budapesten járt a napokban. Fölkeresvén egy ismerős családot, nagyon megörültek neki. Beszélgetés közben a ház asszonya azt is megkérdezte tőle, hogy mi dolga van Budapesten.

- Valami birtokeladás ügyét kell lebonyolítanom - felelte az ügyvéd.

- Na, megint zsidó kézre került bizonyosan valami régi úri birtok.

- Ellenkezőleg, nagyságos asszonyom - jegyezte meg az ügyvéd -, ez alkalommal zsidó adja el a birtokát, s előkelő nevű úr veszi meg.

- Hát akkor megint becsap a zsidó valakit - felelt egy kissé idegesen a háziasszony.

- Mert hát - tetszik tudni - mindennek a zsidó az oka...

Nagyváradi Napló 1902. február 23.

330. LÁNYI EDIT TÁVOZÁSA

Lányi Edit, a színtársulat egyik kedves és népszerű primadonnája, tudvalevőleg itt hagy bennünket, s virágvasárnaptól a Magyar Színház tagja lesz. De a miénk aligha marad még virágvasárnapig is a kis primadonna. A Magyar Színházban új szerepet kell kreálni a színház egy újdonságában, amely éppen virágvasárnap táján kerül színre. Leszkay András, a Magyar Színház igazgatója megállapodott hát Somogyi igazgatóval, hogy Lányi Editet már március elsején felmenti szerződéses kötelezettsége alól. Lányi Edit - minden valószínűség szerint- szerdán a Bibliás asszony Theájában lép utoljára a nagyváradi közönség elé, mely fájlalja s bizonyára melegen búcsúztatja el Lányi Editet, ki a szeszélyes primadonnák mai idején mindig egyformán lelkiismeretes, fontos, ambiciózus és kedves volt a színpadon.

Nagyváradi Napló 1902. február 23.

331. NÉPPÁRTISÁG ÉS REAKCIÓ

Leszkay Gyula, Gabányi Miklós, Lengyel Zoltán s még egy tucat, egy pártklubban nyüzsgő, ötödleges intelligenciájú alak, néppártiak-e? Dehogy néppártiak. Pártjuk teljes neve: függetlenségi és negyvennyolcas Kossuth-párt. Hogy lehetnének ők néppártiak? Itt Nagyváradon Pálffy Béla néppárti-e? Semmiképpen sem az. Először becsületszavára jelentette ki, hogy ő nem néppárti, másodszor ő választmányi tagja a nagyváradi függetlenségi és negyvennyolcas Kossuth-párt körének. Már hogy volna ő néppárti? Ne tessék összezavarni a dolgokat. A függetlenségi negyvennyolcas párt közjogilag radikális, demokrata, kuruc-párt. Örököse az összes negyvennyolcas elveknek. És bár sokan elfelejtették, és sokan akarják felejteni: ezek között a hagyományok között van ám a felekezetek teljes egyenjogúsítása, az összes iskolák államosítása, a papi javak állami kezelésbe vevése stb., stb.

Mindezek után pedig nagy örömmel újságoljuk, hogy a függetlenségi Egyetértés, a negyvennyolcasok e legtekintélyesebb, legrégibb lapja, már a napokban új erőkkel, szerencsés felfrissüléssel fog egy nagy küzdelemhez. A lap régi elveihez hű marad, de legelső sorban liberális lesz. Az ellen a nagy veszedelem ellen akar küzdeni a lap, hogy a függetlenségi táborba becsempészték a reakciót. A Kossuth-párt számban nőtt, de a párt zöme sötét agyvelejű, reakciót szolgáló emberekből áll, akiknek a negyvennyolcasság csak cégér...

És most megint térjünk vissza, honnan indultunk. A néppárt, mint olyan, éppenséggel nem veszedelmes. Eltévesztették a dolgot, kik mindig csak a néppárttól rettegtek, s más nagyobb dolgokat nem láttak. Közben liberálisokká vedlettek a nemzeti párti jezsuiták, uralkodó számmal és hatalommal foglaltak teret az agrárius antiszemiták, s a hajdan liberálisabb Kossuth-pártban is a reakcionáriusok vergődtek túlsúlyra. Károlyi Sándor gr. néppárti? Dehogy. Ő agrárius-liberális. Ma liberális mindenki, s ezért szuszogja az utolsókat a magyar liberalizmus.

Nem a népppártiság a veszedelem, hanem a sötét gondolkozásnak aknamunkája. A Gabányi Miklósokat és Pálffy Bélákat mi szívesen látnók a néppárton. De nem szívesen s aggódva nézzük, mint formálják át lassanként a nemes, szabad hagyományokat. A néppártiság őszinte, rideg konzervativizmus, de a pártközi titkos reakció istencsapás. Ez ellen kell küzdeni!...

Nagyváradi Napló 1902. február 25.

332. CSEPŰRÁGÓK

- Premier a Szigligeti Színházban -

Eseményszámba menő nagy, igazi siker kedve és zaja töltötte be tegnap este a színházat. Akik nagyon tudnak bízni és reménykedni, azokat is meglepte a tegnapi siker. A Csepűrágókat - ha jól tudjuk - Leszkay András halászta ki valamelyik kisebb francia színpad repertoárjából. Gyöngy, valóságos gyöngy ez a darab. De olyan sikert, amelyet megérdemel, csak éppen itt Nagyváradon arathatott. Aradon s a Magyar Színházban hiányzott az áldozatkészség, hiányzott a mi derék művész gárdánk, s hiányzott valószínűleg a rendezői talentum is. Nálunk ez mind szerencsésen összetalálkozott, s ez magyarázza meg a tegnapi nagy sikert, a szezonnak talán legnagyobb sikerét.

A Csepűrágók a legvarázsosabb miliőben mozog. Artisták világa, a szűzi cigány élet. Bohémia poézisa ölelkezik össze aranyos operett romantikával - a rokokós világ alakjaival. Édes meséjét körülfogja a legédesebb muzsika. És evvel még mindig nem mondtunk el mindent. A régi s modern operetteknek minden kipróbált attrakcióját magába szedte ez a darab. Tele van, túlságosan is tele édes bolondságokkal, hatást-csaló ötletekkel. És hogy játszott a mi derék operett társulatunk! - Hogy példát mondjunk: Nyárai Antal - úgy csinál meg egy vallomás-jelenetet, hogy ezért magáért érdemes a darabot megnézni. És hány ilyen értékes epizódja van az előadásnak. Székely Irén, Lányi Edit, Pintér Imre és Nyárai Antal egytől-egyig primadonna-sikereket arattak. De pompás volt Benkő Jolán, Tóvári Anna, Bognár, Krasznay, Füredi s mind-mind. Bércziné és Désiné frenetikus tapsvihart arattak táncukkal. Egyáltalában nagyon régen nem volt a színházban annyi taps, mint tegnap. A siker két fő osztályrészesét, Müller karmestert s Pintért, a zseniális rendezőt külön ünnepelték. A ház zsúfolt, s az lesz e darabra még sokszor.

Nagyváradi Napló 1902. február 25.

333. BIBLIÁS ASSZONY

A Bibliás asszony tegnap este is szép számú publikumot vonzott a színházba. Az előadás különben gondos menetét kínosan zavarta meg egy zenei botrány, amelyről kötelességünknek tartjuk külön is beszámolni. A harmadik felvonás egyik énekszámánál a karmester int - mire irtózatos hangzavar keletkezik. A zenekar egyik része az első betétet kezdte el, a másik fele meg a másodikba fogott. Az előadás percekig szünetelt, a közönség pedig kínosan feszengett. A zenekari botrány oka pedig egyszerűen az, hogy este nem azok a katonák játszanak, kik délelőtt próbára járnak. Így aztán érthető az a káosz, zűrzavar, amely az orkeszterben uralkodik. Az előadás ettől eltekintve elég jó volt. Lányi, Pintér, Nyárai, Bérczi, Erdélyi a régi jók voltak.

Nagyváradi Napló 1902. február 27.

334. A MÁRCIUSI MŰSOR

- A színügyi bizottság ülése -

Csupa aranyos darabokban lesz részünk a jövő hó folyamán. A márciusi műsor, amelyet a színügyi bizottság tegnapi ülésén tárgyalt, telve van: Aranykakas, Aranylakodalom, Aranyhalak stb. című darabokkal, amelyeknek nem lehetetlen, hogy újabb kollegájuk akad és pedig a főváros legfrissebb keletű újdonságaiban is. Az aranyosban.

Ennyi aranyos dolgot ígér Somogyi direktor a jövő hónapra, nem csoda tehát, ha a bizottság mindezt általános örömmel fogadta.

A délután hőse Várady Zsigmond dr. volt, akinek nem egy helyes indítványát fogadta el a bizottság. Legnagyobb helyesléssel találkozott az az indítványa, amelyben óhaját fejté ki, hogy a direktor a fővárosi darabok közül csak a nagy sikert elért, lehetőleg magyar darabokat mutassa be.

Érdekes vita volt még a nyári állomás kérdéséről is, amelyről lapunk más helyén hozunk tudósítást.

Nagyváradi Napló 1902. február 28.

FÜGGELÉK II.

Ady által fogalmazott vagy róla szóló szerkesztői üzenetek

1901. június-december

1. A. L. (Érmindszent). Rendben lesz. Abszolute nem okoz bajt.

Nagyváradi Napló 1901. jún. 27. 8.

2. A. L. (Érmindszent). Rendben van minden.

Nagyváradi Napló 1901. júl. 7. 8.

3. A. L. (Érmindszent). E hét végén.

Nagyváradi Napló 1901. júl. 17. 6.

4. R. Ady Endre néhány napra elutazott Nagyváradról.

Nagyváradi Napló 1901. júl. 23. 7.

5. A. L. (Érmindszent). Levél megy.

Nagyváradi Napló 1901. júl. 30. 6.

6. A. L. (Érmindszent). 1. A közgyűlés úgy határozott, hogy a három tanítói állás ez évre még ideiglenes marad. 2. Levelet várunk.

Nagyváradi Napló 1901. aug. 10. 7.

7. A. L. (Érmindszent). Cs. S. vettük levelét. Terjedelmes válasz megy.

Nagyváradi Napló 1901. aug. 17. 6.

8. A. L. (Érmindszent). Megy, megy levél.

Nagyváradi Napló 1901. aug. 23. 6.

9. A. L. (Érmindszent). V. M. levele Zilahról később érkezett. Tehát pár nap múlva.

Nagyváradi Napló 1901. szept. 1. 7.

10. A. L. (Érmindszent). Éppenséggel nem érdemli meg egyik sem az állásfoglalást. De ha már igen, inkább Sz. M. Most már okvetlenül levél megy.

Nagyváradi Napló 1901. szept. 25. 6.

11. Illi. Levél ment.

Nagyváradi Napló 1901. szept. 25. 6.

12. A. (Érmindszent). Okvetlenül levél megy.

Nagyváradi Napló 1901. dec. 17.

1902. január-február

13. Illi (Debrecen). Levél ment.

Nagyváradi Napló 1902. jan. 12. 8.

14. A. L. (Érmindszent). Mindjárt intézkedtünk. A türelmetlen sürgető sorokra nem volt szükség. A másik dologban is válasz megy. Kérjük "strassburgi levél" s a másik közleményre vonatkozó ígéret gyors beváltását.

Nagyváradi Napló 1902. jan. 12. 8.

15. Illi. Levél ment vasárnapra.

Nagyváradi Napló 1902. jan. 18. 7.

16. L. (Al.) kitől mai számunkban is közlünk cikket, Ady Lajos.

Nagyváradi Napló 1902. febr. 23. 9.

PÓTLÁS

1. KAPUZÁRÁS ELŐTT

- A színészeti kiállítás -

Ma délután 6 órakor bezárják a Csokonai Kör által rendezett színészeti kiállítást, s el fog hangzani fényes, jubileumi ünnepélyeinek végső, zárószava is.

Lehetetlen egy búcsúpillantást nem vetni a gyönyörűen sikerült jubileum legszebb részletére, hálátlanság volna szívből jövő köszönetünket ki nem fejezni a Csokonai Kör vezetősége iránt, mely fáradhatatlan buzgalommal munkálkodott az ünnepély teljes sikerén, melyet valóban el is ért.

Legyen még egyszer szívből üdvözölve a Csokonai Kör, legyen üdvözölve annak tevékeny alelnöke: Komlóssy Arthur főjegyző, kinek legnagyobb rész jut a siker érdeméből.

Az önzetlen munkájának jutalma az az elismerés, melyben őt az igazi érdem ismerősei mindannyian részesítik.

Még csak ma tekinthető meg a jubileumi ünnepélyek gyönyörű részlete: a színészeti kiállítás.

Mi nem késtünk olvasóink s a nagyközönség figyelmébe ajánlani ezt a mindenképpen sikerült, szép kiállítást, melyet megnézni minden művelt embernek elmulaszthatatlan kötelessége.

Mennyi lelkesítő, mennyi szép dolog van ezen a kiállításon!

Ott látjuk azoknak a művésznőknek és művészeknek relikviáját[!], kik a debreceni színészetben örök érdemet szereztek maguknak.

Hogy csak néhányat soroljunk fel az emléktárgyak közül, ott látjuk a két legnagyobb élő magyar művésznőnek, Prielle Kornéliának és Blaha Lujzának azokat az emléktárgyait, melyeknek kedves emléke, művészi becse sohasem felejteti el velünk, hogy valaha a debreceni színészet büszkeségei voltak.

Ott látjuk Ujházi Edének, E. Kovács Gyulának, a Mándoky párnak kegyelettel őrzött ereklyéit, melyeknek minden darabja egy esemény a debreceni színészet gyönyörű történetében.

B. Békéssy Rózsa úrnő a debreceniek nemrég ünnepelt művésznője is igen becses emléktárgyakat állított ki. Ott látjuk a művésznő kritika könyvét, mely csaknem az egész magyar sajtó elismerő nyilatkozatait tartalmazza, értékes albumát, egy igen sikerült emlékrajzot egyik újságíró társunk kezétől, egy másik rajzot - szintén őtőle -, mely a művésznőnek egyik jutalomjátékán adott bankóknak olyan hű másolatát adja, hogy az osztrák-magyar bank itteni fiókja bankóhamisítási pert akart a rajzoló nyakába akasztani, s még egy majolikára festett arckép is emlékezteti a közönséget régi kedvencére.

Jókai, a költőkirály nejének, Laborfalvi Rózának sikerült arcképét és egy, a debreceniektől kapott ezüst babérkoszorút állított ki, és még számtalan, igen becses emléktárgy teszi nagy jelentőségűvé a sikerült kiállítást, melynek rendezéséért igazi elismerés illeti a Csokonai Kört.

S mi lenne más a mi végszavunk is a debreceni színészet jubileumának estéjén, mint az, hogy a debreceni színészet fejlődjék, virágozzék továbbra is, legyen mindig, mindenekfelett magyar.

Debreczeni Reggeli Ujság 1898. december 4.

Ady Endre

2. IDEGENBEN

Októberi este volt. Egész nap esett az eső: csúnya, piszkos víz mosta egy csomóba az őszirózsa lefonnyadt szirmait.

Estefelé elállott az eső. Sűrű, nehéz köd ereszkedett a megáztatott városra, s a fojtó, nehéz ködben alig tudtak utat törni a gázlámpák reszkető fénysugarai.

Csendesen, elmerülten mentem végig a külvárosi utcán. Ez a köd, ez a nagy, nehéz köd ráült az én lelkemre is.

Emlékezni csak októberben lehet. A hervadás, a síró őszi felleg, a köd eszünkbe juttat minden fényt, mert az emléknek csak fénye, az eltűnt ifjúságnak csak varázsa van.

Egy füstös kávéházban ültem egész délután. Az ablakokat verte az eső, s én gondolkoztam.

Távol vagyok mindenkitől, akit szeretek. Egy nagy, idegen városban, hol ismeretlen, hideg emberek vannak körülöttem, hol ezerszer jobban érzem egy szerencsétlen, eltévesztett élet keservét.

És baktatok haza. Ködben, sötétségben.

Egyszerre szomorú zeneszót hallok. Bánatos, bús nótát játszanak. Egy gyászindulót. A ködön keresztül erős fény tör át, a szél fáklyafüstöt ver a szemembe.

Temetés zeneszó és fáklyák mellett. Októberi estén, ködös, szomorú októberi estén, mikor tele van a szívünk borongós sejtelemmel, kínos halálvággyal.

...És összefacsarja a szívem a visszatartott keserűség. Most már eszembe jutott minden, minden...

A ködben reszkető fáklyafény, a síró muzsikaszó eszembe hozta az én nyomorult, átkozott sorsomat.

Egyedül, elhagyatva, idegenben rovom át a napokat. Köd ült a szívemre, októberi köd. - Roskadozom...

Letörtek a remények, meghaltak a vágyak. Terhe vagyok magamnak, terhe a világnak.

Nem így gondoltam, s így lett. Magasra vágytam, sír felé roskadoztam.

Előttem van egy szegény, beteg asszony arca. Engem sirat mindig, engem keres mindig, hiszen ő szeretett, ő is szeret. ...Édesanyám.

Csak egyszer láthatnám meg. Csak egyszer, utoljára...

...A zene elhaló hangjai még fülembe csengtek, s én leborultam az én kis, hideg szobám csupasz asztalára, s sírtam zokogó sírással, ahogy régóta, ahogy még sohasem.

Sirattam azt az ismeretlen halottat, akit most temetnek októberi ködös, szomorú alkonyatkor... sirattam a másik halottat, a legszerencsétlenebbet - magamat.

Debreczeni Újság 1899. május 30.

Yda

3. A VILÁG VÉGE

- Saját tudósítónktól -

Bevezetés

Krisztus születése után 1899. év nov. 12-én déli 12 óra és 2 perckor szólt a szerkesztő:

- Bandy úr, Önre nagy kitüntetés vár. Holnap - ha ugyan nem légből kapott koholmány - világvége lesz. E könnyen végzetessé válható szerencsétlenségről lapunk külön kiadásban óhajt megemlékezni. Önt bízom meg a tudósítói tiszttel, melynek sikeres betöltése jó ajánlólevél lesz az Ön számára a Holdban, vagy ott, ahova a katasztrófa után kerülni fog.

Menjen, lásson és győzzön. Ha csak lehet, térjen vissza. A tudósítás lehet 5 hasáb. Viszontlátásra vagy itt, vagy a másvilágon.

...Öt lőgő előleget kértem s mentem...

Hová mentem?

Gyors lépésekben kerestem fel az Angol Királynő éttermét, hol Rubos Árpád, a színtársulat legény tagja ivott - már két nap óta. Nyakamba borult.

- Boldogtalan vagyok. Két nap óta iszom, s még mindig józan vagyok. Holnap elmúlik a világ, s én józanon fogok elpusztulni.

- Bizalom, hit, remény és szeretet - szóltam hidegvérrel.

Mellé ültem és ittunk.

Este

Este 11 órakor harsányan kiáltottam fel egy kurta korcsmában:

- Sohse halunk meg!

Az üstökös még nem jelent meg, az asztalon negyven üveg, az asztal alatt két bajtársam.

Hajnalban, hajnal előtt

Belehelyeztek egy konflisba s hazavittek.

Az utolsó nap

Mély, mondhatnám letargikus álomba merültem. Később álmodni kezdtem. Rám esett egy üstökös, s én kétségbeesetten ragadtam bele az üstökébe. Ijedtemben felébredtem. Este 7 óra volt. Közelg a vég...

Az utolsó órák

Sietve öltöztem, nehogy elkéssek. Az utca sötét volt, a sarkon egy kofaasszonyt találtam. Fején öt bunda volt, s várt.

Mit várt az asszony?

Ő is a világ végét várta.

Az üstökös

Az "Üstökös" c. csárdában találtam Rubost. Még mindig józan volt. Felhozattuk a pincéből a hordókat. Úgy sem kell már többé bor senkinek. A korcsmáros is velünk ivott.

A vég

Éjfél után elkezdett velünk forogni a föld. Szemeink előtt üstökösök cikáztak. Átkaroltam Rubost és a korcsmárost. Együtt zuhantunk le a földre...

Epilóg

Tekintetes Szerkesztő Úr! Itt vagyok a csicsogói "Üstökös" csapszékben. Több üstökös nincs sehol a környéken. A korcsmáros nem akar engedni. A cech 10 frt. Sürgős intézkedésért könyörög

Debreczen 1899. november 14.

Bandy

4. PROTESTÁNS FRANCIAORSZÁG?

(Új valdisták - Comte Ágoston népe - Francia protestantizmus - Sabatier és a fideizmus - A kanadai franciák - Zseniális népek és zseniális emberek - Az angolok, németek és franciák)

Párizs, augusztus 20.

Vald Péter nyughatatlan árnya riasztgatja a franciákat. Vértelen Bertalan-éjszakák rémei szálldosnak, s miközben a fölfuvalkodott természettudományos gondolkozás s a maga lármájától megvadult kortes-szocializmus arról álmodoznak, hogy itt az új világ, mely vallás nélkül akar élni, a fölkavart lelkekből, a tajtékozó hullámokból előbúvik újra az agyonverhetetlen szörnyeteg: a vallásos türelmetlenség, s undokan mosolyogva fordul a fölfuvalkodottak és lármázók felé:

- Nélkülem akarjátok ti a tömeget vezetni? Azt hittétek, hogy az én életem megelégszik ezer évvel? Azt hiszitek, hogy most már velem nem kell számolni? Én voltam, vagyok s leszek. Éppen itt fogok legtovább élni Klodvig földjén, Szent Lajos földjén, Jeanne d'Arc földjén, a forradalom földjén.

Így beszél a szörnyeteg. Hol itt, hol ott. Hol Brunetière által, hol más által. Franciaországban, hol olyan könnyen kergetik el az isteneket, a tételes istenek legtovább fognak élni...

*

A francia lélek a legkülönösebb lélek. Vidám és szkeptikus, nyughatatlan és bigott. Egy bizonyos. A hitet jobban szomjúhozza minden más léleknél. Szkepticizmusa is e nagy szomjúságból fakad. Esztétikai fölfogása is innen ered. Hit kell a francia léleknek. Özönnel, bőséggel és abszurd határokkal. Hit, mely független az egyéniségtől. Ezért kapott be olyan erővel a protestantizmus lángja a francia hit-hajlékokba, s ugyancsak ezért lehetett szinte teljesen kiirtani innen a protestantizmust. Itt kevés és elégtelen volt még a katolicizmus is. Itt ötször annyi tekintély kell, mint másutt, hogy legyen mit - lerombolni. Itt ötször annyi hit kell, mint másutt, hogy legyen miben - kételkedni. Itt Comte Ágoston született, aki pozitivizmusával a kétszerkettő-négyen kívül mindent összetört, hogy végre is egy, a zsidó-keresztény szektákat lefőző még komplikáltabb, hitben még bőségesebb, még abszurdabb és még zsarnokibb vallást eszeljen ki. Ennél ékesebben semmi sem karakterizálhatja a francia lelket...

*

Pár évtized óta divatos dolog már a francia gondolkozók között arról beszélni, nem volna-e megmentő és üdvös: protestánssá tenni a francia népet? Szabadgondolkozó franciák töprengenek különösen mostanában sokat ezen a kérdésen. Hogy lehetne csinálni okos recepttel, okos adagolással valami újfajtájú protestantizmust építeni Franciaországban. Összeházasítani a gall lelket a dogmatikus józansággal: ez csodaszép volna, ha csodabajos nem volna. Talán meg lehet csinálni. De az új protestantizmus már nem lesz - protestantizmus. A francia gondolkozók túlontúl nagy szerepet tulajdonítanak a protestantizmusnak Angolország és Németország óriássá lendülésében. Annyi ebből az igazság, hogy jó dolog Rómától nem függni. A protestantizmus nem azért nagy dolog, mert protestantizmus, hanem azért, mert tiltakozás és hadakozás a telhetetlen zsarnokság és babona bámulatos világinstitúciója ellen. No de a tömegnek vallás kell, és ha már vallás kell, van valami ráció abban, ha a francia gondolkozók a protestantizmusra gondolnak. Választani kell, s nagy választék nincs... A humanista vallásálom alighanem örökké álom lesz. Jöjjön a fideizmus...

*

Mi a fideizmus? A francia protestantizmus vezérideája. A hit apoteózisa. Az a híd, amely a francia katolikusokat átviszi Protestáns-ország földjére, ha ugyan átviszi. Franciaországban Sabatier könyveit úgy olvassák, mintha divatos regények lennének. Sabatier tanár volt a párizsi egyetem protestáns teológiai fakultásán. Nem régen halt meg. Jeles ember, bölcs reformer, gondolkozó francia volt. Ilyen Menégosz is, aki szintén protestáns teológiai tanár, s vannak még többen protestáns térítők és gondolkozók a mai Franciaországban. Ezek természetesen a "protestáns Franciaország" álmának legelső álmodói. A hit által való megigazulás híres vallásos tanát francia szellemességgel, merészséggel és zsenialitással a francia lélekhez formálták hozzá. Ez a fideizmus. De nem is fideizmus, hanem, szimbolo-fideizmus. A hit minden. A hit az Isten. A hit által lehet élni, megvilágosodni, megigazulni s nyugodtan meghalni. A hit által és a szentlélek által.

A vallás mindig szimbolizmus. A francia fideisták vallása ilyenformán a modern humanizmus vallásos szimbolizálásának látszik, s hogy nagyon könnyen hódítóvá teheti a protestantizmust Franciaországban, mutatja az, hogy a római klerikalizmus korifeusai és tollforgatói azt kiabálják, hogy a Combes-féle antiklerikalizmus titokban Franciaország protestantifikálását szolgálja.

*

A minap olvastam, hogy Kanadában, ahol régen kivándorolt franciák, angolok s újabban németek élnek, a franciák boldogulnak a legkevésbé. Még politikai vagy művészi karriert tudnak csinálni a kanadai franciák, de anyagilag nem boldogulnak. A francia szabadgondolkozók ezt is a katolicizmus rovására írják. Hiába - írja egy kiváló publicista -, a népek indusztriális és kereskedelmi versenyében a protestáns népeké az elsőség. Ez a gondolkozás egy régi emberi gyarlóság eredménye. Az emberek irigylik, ami a másé. A franciák irigylik az angolok józanságát, kalmárszellemét, gondolkozás-iszonyát. Shakespeare, Bacon és Herbert Spencer népe produkálja a legtöbb sterlinget, a legtöbb formaságot s a legkevesebb - ideát. És a franciák mégis irigylik az angolokat. Titokban. S a németeket is. Szintén titokban. Balzac legnagyobb álma egy jó seft volt. A legtöbb forrófejű, vívódó zseniális ember irigyelte s irigyli a békés, szorgos és nem töprengő nyárspolgárt. Még Heine is megbámulta talán lelkének mélyén a bankártalentumokat. Franciaország olyan, mint a zseni, ki érzi, hogy a nyárspolgár mégiscsak az igazi ember. Nemzetek és fajok erősítésében csaknem ugyanazok az elvek dominálnak, mint az állattenyésztésnél. A zsenialitásban alig van tenyészképesség. A francia léleknek megváltást jelentene, ha egy kicsit szárazabbá s érzéketlenebbé lehetne tenni. A jövő nem a zseniális népeké, hanem a szatócs népeké. Amivel én, a protestáns ember, nem éppen azt akarnám mondani, hogy a protestantizmus kiöli a lelkekből a lendülő vágyat, a szépség és entuziazmus kincseit. Csak azt, hogy ez idő szerint alkalmasabb nemzettenyésztési célokra, mint más. Csakhogy Balzac sohse tudott egy jó seftet nyélbe ütni. Kérdés, hogy vajon Franciaország a protestantizmussal megszerezné-e az angol és német jelességeket?...

Budapesti Napló 1904. augusztus 31.

Ady Endre.