80. BACCARAT

- Bemutató előadás a Vígszínházban -

Henri Bernstein, a szerencsés ifjú ember, ma este meghódította Budapestet. Hasonló siker nem termett mostanában budapesti színpadon. Nem lehetett védekezni Henri Bernstein fiatal lelke ellen. Szenvedélyesen, tüzesen, raffináltan oltotta belénk akaratát, s meg kellett hódolnunk.

A Vígszínháznak diadalmas, lázas, nagy estéje volt, s mi nehezen kezdünk kritikába, habár a januári este egy kicsit lehűtött már bennünket. Most már gyermekes dolog volna kimutatni, hogy hol és miben tévedtünk. Az sem járná, hogy ifjú és francia Suderman-nak nevezzük el azt, akit poétának éreztünk ma jónéhányszor. Az ifjú ember győzött, mert hozzá is szokott a győzelemhez. Mi meg szívesen álltunk a hódolók közé, mert ritkán van alkalmunk hódolni.

A szerető elveszt a baccarat-n nyolcszázezer frankot. Ebből a rengeteg summából hatszázötvenezer frank nem az övé. Gyalázat vagy halál vár reá. Szerelmes asszonya kikényszeríti belőle ezt a titkot. Az asszony apja dúsgazdag. Van vagy hatvan milliója. Az asszony maga is ötmilliót vitt hozományul a házasságba. A férje gróf, kit az asszonynak azért kellett férjéül fogadni, hogy kapzsi, parvenű atyja a társaságba jusson. Az asszony vígasztalása, élete: a szerelme. Két éve szeretője már a férfiúnak. Meg akarja menteni minden áron a szeretőjét és a boldogságát. A szerető, a könnyelmű, a sikkasztó: úr. Gőggel és dühvel tiltja meg az asszonynak, hogy rajta segíteni próbáljon. A szerelmes asszony azonban a férfi akarata ellenére is meg akarja szerezni a pénzt. Megrázó, csupa izgalom jelenetek sora. Az asszony uzsorásokkal alkuszik. Kétségbeesve vall be mindent atyjának, hogy az segítsen szerelmesén. Elviszi testét egy férfirokonához, s eladja hatszázötvenezer frankért. A pénz rettenetes gyötrelmek között megvan. A férfiú azonban nem várja meg: agyondurrantja magát.

Egy asszonynak a gyönyörű, az őrült, a nagy szerelme? Ez volna a téma? A pénz, a baccarat vagy az úri becsület? Az asszony joga egy ráerőltetett házasságban? Avagy hogy elfogadhat-e pénzt az asszonytól a szerető? Mind-mind ott van, s zaklat bennünket a Henri Bernstein drámájában. És élet, élet, igazi élet minden ravaszkodások közepette. Végig-végig nagy jelenetek sora és nem sardou-i jeleneteké. Mikor a szerető vall. Mikor az asszony kuzinjától azt hallja, hogy szerelmi árért segít rajta. Az apjával a nagy jelenet, mikor a durva ember fojtogatni kezdi a leányát. Mikor az apa fölajánlja leánya szeretőjének a pénzt s ez visszautasítja. Mikor az asszony ujjongó örömmel gondol arra, hogy sikerült megmenteni a szeretőjét. S aztán a pisztolygolyós vég s az asszony őrjöngő leroskadása. Csak francia, bátor, fiatal és okos író a javából s művész is, ha kell, tudhatott ennyi szenvedéllyel s biztos hatással megépíteni egy drámát.

És hogy játszottak ma este a Vígszínház tagjai. G. Kertész Ellát láttuk a szerelmes asszony szerepében. Igazán sokat vártunk tőle, mert nagyszerű fejlődése, újabb, egyre teljesebb sikerei jogossá tették a várakozást. De G. Kertész Ella különb és több volt, mint tehetségének legfanatikusabb hívei is remélték. Szenvedély, igazság és szépség volt minden jelenete. Nagy dátum a Vígszínházban a mai este: egy nagy színésznő-talentum manifesztációja. A közönséget meghódította s fogva tartotta ez a gyönyörű játszó erő. Ennyi ovációt, tapsot, még vastapsot is régen nem kapott színésznő. Méltó sikere volt Góthnak is, mint rendezőnek s mint fordítónak. Kiváló volt Hegedüs az apa szerepében. S a többiek is: Balassa, Kiss Irén, Fenyvesi s valamennyien a legjobbak. Igazi, nagy-nagy siker.

Budapesti Napló 1906. február 1.

Dyb

81. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Elnök

Bizony, igazuk van a franciáknak. A President majdnem császár. De abszolute nem első polgár. Udvari fény sugározza be. Bizony, nem így gondolták ezt annak idején a demokratisszimuszok. De lehet-e más az Elnök, mint ami? Nem kell-e elfogadnia a császárokat és királyokat? Ignorálhatja-e Franciaország, hogy Európában ma sincs még a divatban a respublika? Az Elnök - nem polgár. Az Elnök - dinaszta. Egyszerűen azért, mert Európában ma még dinaszták élnek az államok élén.

II.

Legénybíró

Jóféle világot élünk mi megint. Az emberek nálunk félelmesen lelkesednek a múltért. Kossuth Ferenc nádort akar. Közigazgatási bölcsek pedig a falukban újra vissza akarják állítani a legénybírói intézményt. A legénybíró nagy úr volt valamikor. Valósággal bíró. Még botoztathatott is. Hát fog botoztatni újra. A derest is restauráljuk. Az ősi intézményeket mind helyreállítjuk. Addig nem lesz boldog a magyar. Nem is olyan naivok azok a valóságos dzsentrifiúk, kik egészen komolyan diskurálnak arról, hogy Magyarországon most már igazán vissza kell állítani az ősiséget.

III.

Vezér

Most már legfanatikusabb hívei is tisztán látnak. A híres Gapon pópa nagyszerű svihák volt, s holtig elél most már abból, hogy ő vezére volt egy szabadságharcnak. És a história-írónak eszébe fog talán juttatni valamit Gapon esete. A vezért ritkán látja tisztán a történelemíró, mikor a múltba néz. De hagyomány az, hogy nagy küzdelmek babérját a vezér kapja. Egy kicsit óvatosabb lehetne a história - e vezérrel szemben.

IV.

Orvos

A frankfurti orvos esete klasszikus. A nők orvosa volt a doktor úr. És e foglalkozásában nem ment el a gusztusa a nőktől. Sőt nagyon megszerette őket. Nagy adósságokat csinált értük. Végül eggyel megszökött. Aztán ne legyen a gyönge férfiú kétségbeesve. Íme az orvos is prédája a nőknek. Szent Kleofás - a nőorvos is.

Budapesti Napló 1906. február 2.

Pont

82. HÁROM KIS DARAB

- Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -

Pásztor Árpádról rosszat írni nehezünkre esik nekünk. Szimpatikus poéta ő, aki akkor sem vágja nagyfába a fejszéjét, mikor - vágja. Három kicsi színdarabbal állított ma műintézetnek nevezett Nemzeti Színházunk színpadára. Szégyent nem vallott éppen velük, de szimpatikus talentumához méltó diadalt sem ért. Egyébként pedig a Nemzeti Színházat okoljuk, s joggal okoljuk, egy fiatal írónk nem szerencsés estéjéért. Végre is lehetett volna a három kicsi darab eggyéből, sőt kettőjéből valamit csinálni érzékkel, ízléssel és művészettel. De föladatot vállalni s éppen a hibáit illusztrálni a megoldandó föladatnak: úgynevezett műintézethez nem illik.

Alku. Ama bizonyos, szinte speciálisan budapesti doktor-história. A fölnevelt doktor úr meggondolja a dolgot. Ő bizony most már miután doktor, nem veszi el a kisasszonyt. Az élet sokkal nagyobb dolog, mintsem az ember holmi lelkiismeretre hallgasson. A doktor tehát kegyetlenül elhagyja a reménykedő, leányos családot. Budapesti és elég sikerült erkölcsrajz. A színészek nagyon rosszul játszották. Nyilván, de oktalanul kevésre becsülték, mivel nem szigorú műfaj.

A bíró. Könnyű gondolatú, színes rímes, regényes színjáték. Afféle nem nagy igényű, de kedves színpadi freskó. Olasz ég s olasz olvasmány súghatta az ötletét Pásztornak. A podeszta és a tanács maguk elé citálják a csodaszép Pálmát. Csúf, púpos ura tettenérte, s törvények szerint máglyahalált kér a hűtlen asszonyra. A podesztának joga van a törvényt megkorrigálni. Meg is teszi, mikor meggyőződik, hogy mennyire szereti Pálma - a szeretőjét. Arra ítéli hát az asszonyt, hogy legyen a kedveséé. Márkus Emma csak szép volt ismét. Agyonénekelte és szavalta a kis darabot Ivánfi segítségével. Még Gál is szavalt ma este. Odry érezte és tudta ma is csak, hogy beszélni nem szégyen.

Két öreg. A harmadik darabocska ötlete nagyon tetszett nekünk. Csak olyan ügyetlen ítélkezést ne vágott volna hozzá az írója. Jámbor, becsületes öreg pár leánya érkezik haza. Sír, esküszik s átkozódik: megcsalta az ura. Az öregasszony békítőnek csap föl, s föleleveníti egy régi gyanúját. Valamikor tudniillik gyanúja volt az ura hűsége ellen. Most az öregasszony az ügy érdekében valóságként állítja leánya elé a gyanút. A leány ki is békül az urával, ám kiderül, hogy a gyanú nem volt gyanú. Az öreg férj huncutkodott fiatal korában, s ez íme most és így derül ki. Ha a poéta Pásztor fékentartja a moralista Pásztort, gyönyörű pasztell lehetett volna a kicsi színjátékból, melyet aránylag legjobban játszottak. A két öreg volt kivált jeles: Rákosi Szidi és Gabányi.

Szeretnők, ha a Nemzeti Színház javítana más rosszaságán. Különb elbánást érdemelt volna a három kis darab írója, ha valami nagyot nem is alkotott még tervben sem. Közönséget is nagyobbat érdemelt volna az este. A szerzőnek így is jutott az elismerésből. Bátorító tapsok szólították a lámpák elé.

Budapesti Napló 1906. február 2.

Dyb

83. ZÁTONYON

- Salgó F. László regénye -

Írunk a Salgó F. László regényéről, mert nagyon tanulságos könyv ez. Vannak átlátszó emberek, kiken egész típusokat tanulmányozhatunk. A mese magyar Jupiterjének, sőt Hadurának, Jókainak a rossz tanítványai ők, a Salgók. Fantáziájuk félszeg és kicsi, művész pedig nincs bennük egy Hüvelyk Matyi nagyságú. Magyarul alig tudnak jobban, mint a periratozó fiskálisok. Stílusukat aztán a harminc éve élt novellisták dagasztják. Salgó F. László pláne más dolog miatt is nevezetes. Ő visszatér a derék magyar novellistaősök példájához. Egyenesen a főrangú világ életéről ír. Mintha volna ennél élettelenebb, semmibb világ. S mintha Salgó F. László sohsem fordult volna meg más társaságban is. A regényt egy kötetté hosszabb novella pótolja ki. Ez a novella már jóval különb írás az úgynevezett regénynél. Ismerősebb emberekről ír benne nyilván Salgó. Aztán talán véletlenül reávetődött valami kis sugara a szarkasztikus mosolygásnak, mellyel legjobban lehet modern történeteket megvilágítani. De ez a novella is csak dadogás még. Bármily kegyes hajlandóságok mellett sem tudunk elnézőbbek lenni Salgó F. László regényéhez. Mert Salgók még az arrivék között is sokan vannak. Csak ezek már rutinosabb, folyamatosabb és ravaszabb írogatók. Mikor érkezik el már nálunk is annak a belátása, hogy az írás művészet, melynek megvannak a maga külön művészi törvényei? Az anekdota-írók, a magyar írójelesek nagy része, a fiatal generáció egy részét is tönkretették. Salgó F. László könyve nekünk arra adott alkalmat, hogy ezt újra elmondjuk, isten tudja, hányadképpen és hányadszor.

Budapesti Napló 1906. február 4.

(A.)

84. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Debrecen lelke

Budapesti emberek sokszor ütődnek meg különös híreken, melyek a kálvinista Rómából jönnek. A legtöbb magyar ember számára már majdnem ijesztő rejtelem Debrecennek a lelke. Erről beszélgettünk a minap egy debreceni úri emberrel, aki szólt imígyen:

- Debrecen egyik legkülönösebb városa a világnak, legelső okból azért, mert ez a város nem folyó mellé épült. Fejedelmi parancsra már épültek így városok, de ezek segítettek valahogyan magukon. Viszont Debrecen áll előttünk, mint szinte százezer lakosú város, mely abszolute nem kívánja a vizet, mely medrében érkezik más vidékről, s szalad más vidékekre. Debrecen különösségének ezer más oka is van, de higgye el nekem - mondta a debreceni úr - Debrecen lelke azért üt el legjobban minden város lelkétől, mert Debrecennek nincs folyója.

II.

Bál után

Brassóban történt, s míg vidáman farsangolnak országszerte az emberek, Brassóban Karnevál herceg csúnya dolgot mívelt. Bálról ment haza a férj a feleségével. Megcsúszott a síkos járdán a férfi. Még fejében a bál melódiái kóvályogtak kedves zavarosságban. Elesett és kitörte a nyakát. A bálról özvegyen érkezett haza a síró asszony. Hát banalítás-e vidám farsangokon hamvazásra gondolni? Nem a legbölcsebb és legemberibb dolog-e a haláltól félni? És félni mindig és készülni rá örökösen. Az élet vígsága tombol benned, óh halandó, de a Vigadó táján véletlenül valahol nem söpörték el a havat. A hó síkossá fagyott, s te kitörött nyakkal leheled ki az éjszaka legédesebb valcerének a hangulatát a hideg kőre. Bizony ez így van, ha százszor banálisabbnak is látszik.

III.

Tízenként

Forradalmárok internacionális lapja újságolja az egész világnak, hogy dolgozott a cár Moszkvában. Elítéltek például ötszáz bűnös forradalmárt. Tízenként vezényelték puskák elé őket. Tízenként végezték ki a szerencsétleneket. A cárnak bizonyára volna erre mentsége. Hát nem humánusabb ez, mint ha egyenkint sorakoztatták volna az elítélteket ekzekucióra? Arról nem is kell beszélnie a cárnak, hogy az idő pénz. Na hiszen: az volna csak még a komédia. Egyenként bánni el a gaz forradalmárokkal. Sohse lehetne a munkát befejezni. Aztán a munka megbecsülésének századában a hóhéroknak is dukál egy kis - munkaszünet.

IV.

Bernstein dolgozik

A budapesti publikumnak is örömet szerzünk vele, ha elújságoljuk, hogy Bernstein dolgozik. A Baccarat írója elbújt valahol a Riviérán. Új darabot ír a La Rafale után. Annyit azonban elárul Bernstein, hogy új darabja még izgatóbb lesz. Ennek pedig szörnyen örül a publikum. Párizsban is, Budapesten is. Vivát: jön Bernstein és, és már előre nem szeretnénk a bőrünkben lenni. Hogy meg fog bennünket kínozni, az ebadta. Még jobban. És ott leszünk a premieren valamennyien.

Budapesti Napló 1906. február 6.

Pont

85. VADÖLŐ, BIZTOSKÉZ ÉS OROSZLÁNSZÍV

Mentek, mendegéltek hárman: Vadölő, Biztoskéz és Oroszlánszív. Nagyszerű magyar fiúk voltak ők. Szűk volt nekik a kaposvári polgári iskola. Legalább is Robinson szigetére akarának rábukkanni. Mert ilyen pompás nagyálmú fiúk a magyar fiúk. Nem cselekszenek ilyet soha németek. A lelkem ujjong, mikor a magyar fantázia szertelenségeiről hallok. Ez a mi nagy erőnk. Ez a mi kvalifikációnk arra, hogy kultúrnép legyünk. Mi megtesszük magunkat Vadölőnek, Biztoskéznek és Oroszlánszívnek. Megyünk a fantáziánk, az álmaink után.

Minden más nációban zabolázni kellene ezt a kedvet. A miénkben ápolni illik. Csak gondoljatok s csináljatok kalandosat, szertelent és ostobát, ifjú magyarok. Nektek van igazatok s nem a vén magyaroknak. A vén magyarok fantáziája sem éppen szárnyaszegett gólya. Álmodni merészet ők is tudnak, de ők ébren álmodoznak. Iszonyú különbség ez. A magyar karakter elváltozásának egész titka van benne. A fajtám megmaradt nagyálmúnak. De olyan szemtelenül tudja magáról, hogy - álmodik. Nagyon tudja, s így álmodja minden álmát. A nagy nációkat nagyokká az álom tette. Éber és józan a kutya is tud lenni. Az embert, a társadalmat, a nemzetet, az emberiséget az álom hajtja előre.

Vadölő, Biztoskéz és Oroszlánszív nevű ifjú barátaimat minden szeretettel üdvözlöm. Istenem, ha ők nem Robinson könyvét olvassák. Istenem, ha ők nem Jules Verne regényeiből szedik a bölcseséget. Ha ők véletlenül egy különb magyar társadalomban születnek. Ha véletlenül Amerika lelke csókolja meg az ő kis lelkeiket. Az egyik fiatalon valami új vállalatot talált ki volna. A másik: fogadásból megtanult volna németül, franciául, angolul, szanszkritül, japánul és még egy sereg nyelvet. A harmadik már fiatalon ambiciójául tűzte volna ki, hogy a családja kenyerére elég pénzt szerezzen.

Mert Vadölő, Biztoskéz és Oroszlánszív ezerszámra terem nálunk. Nagyszerű fiúk vagyunk mi mind, magyarok. Öregek és fiatalok. De rosszul neveltek minket. Az olvasmányaink is rosszak. Minden nagyon rosszul van ebben az országban. Persze ilyenformán Robinson szigete nekünk az éden. Oda igyekszünk, Robinson szigetéért küzdünk. Mennyi jó magyar erő megy ebben tönkre. Nemcsak 15 éves fiúké, de 51 éves fiúké is.

Budapesti Napló 1906. február 8.

Lellei

86. ADY ENDRE VÁLASZA

Kedves és nagyon becsült szerkesztő uram, kérlek: közöld le lapod bármely helyén e levelemet s ne húzz ki belőle egyetlenegy szigorú szót sem. Úgy sejtem már levelem elején, hogy lesznek e levélben szigorú szavak, s nem fogsz ezen csodálkozni. A zilahi Független Újság csúnya támadást intézett ellenem, s erre válaszolok. Miért a Szilágy-ban? Mert én a Független Újság-ról mit sem tudok. Meg akart alakulni, mivel egyszer felszólítottak, hogy egy ilyen című, készülődő lapba írásokat küldjek. Ezt tudom. A kérésnek nem tehettem eleget. Megalakulhatott azóta. Ezt abból sejtem, hogy engem megtámadott. Családom tagjai, jó embereim s mások sok példányban küldték be nekem a Független Újság e számát. Talán az összes példányokat én kaptam. A támadásokat megszoktam. Nyilván: vagyok valaki. Vidéki lapok piszkolódó cikkekre méltatnak Kolozsvárott, Debrecenben, Pozsonyban, Nagyváradon, Aradon s másutt. Budapesti zúglapok külön rovatban próbálnak hajszolni. Semmi ez. Még ezután jön a java. Én nem leszek jámborabb, mint újságíró. Aztán igen merész verskötetemet pénteken küldözgeti szét a kiadóm. De Zilahon szó nélkül nem engedem bántatni magam. Ott épültem, nőttem, s nem mindegy nekem, hogy pátriámban mi mindent mernek velem szemben. Tehát:

1. Tisztelt Független Újság, igenis intellektuel vagyok. Ama jó bolondok közül való, kik nem tudják a Lengyel Zoltánokban látni a legkülönb, legmíveltebb és legjobb magyarokat.

2. A politika piszkos árját borzongva nézem. Ennek az országnak gazdaságban és kultúrában kell erősödnie. Akik nem ezt vallják; igenis Mokány Bercik.

3. Jobb magyar vagyok minden honhazafinál. A magyar Geniusz igájába fogtam magam, s amit csinálok, arra büszke vagyok. Valamikor talán a Független Újságok utódai is azok lesznek. Bátran vallom.

4. A Független Újság belekeverte a dologba a pénzt. Pfuj, pfuj, pfuj. Utálat erről írni. Hatszáz koronát kaptam Szilágy vármegyétől. Nyolcezer frankba, majdnem nyolcezer koronába került külföldi tartózkodásom. Nehéz robottal szereztem meg a differenciát. Persze nagy bűn egy író embert támogatni - hatszáz koronával. A Mokány Bercik Magyarországának hősei egy stikli után, amelyet valamely vármegyeházán elkövettek, ezreket banketteznek el.

5. Ha csak sejteném is, hogy a Független Újság névtelen cikkezője az összeg felhányásával a vármegye hangulatának adott kifejezést, menten érintkezésbe lépnék a vármegye ügyészével. Egyszerre e summát nem tudom visszafizetni, de kötelezvényt adnék, s igen előnyös fizetési feltételeket. Legyen meggyőződve a névtelen Úr, igen alkalmas és végrehajtható adós vagyok.

6. Néhány hónap múlva egy veszedelmes intellektuellel kevesebb lesz. Elhagyom ezt az országot, hogy soha vissza ne térjek. Azonban ne örüljenek: írásaimmal itt leszek akkor is.

7. Semmiféle gorombaságra további polémiába nem megyek.

Budapest, február 4.

Ady Endre
A Budapesti Napló főmunkatársa

Tegnapi postával ismét a következő levelet vettük Ady Endrétől:

Kedves, jó szerkesztő uram, tegnap nyilatkozatot küldtem egy levélben a Szilágynak. Válaszolok elég röviden benne a zilahi Független Újság egy névtelen emberkéjének, ki oktalanul és kicsinyesen engem próbál bántani. Ma expressz-levélben küldi a testvéröcsém a nevezett újság egy újabb számát. Ebben nagy örömemre megint az én bőrömhöz akar férkőzni kis körmeivel valaki, ki Ábrahám Adolf névre hallgat. Úgy látszik, a Független Újság nagyon szeret engem. Figyelmeztetem, hogy ehhez még több alkalmat nyer rövidesen. Új kötetemre egy sereg éhes, irigy és tehetetlen bácsi fog ráfortyanni. Nagy kéj lesz ez, s alig várom. Megjegyzem, hogy sem egészségem, sem nehéz, robotos életem, sem önérzetem nem engedik meg, hogy minden kis zümmögést meghalljak. Budapesten nem teszem meg; Zilahon és ezúttal igen. Nem hiszem ugyan, hogy testvéröcsémnek igaza volna, s ha hallgatnék, "lehetetlenné válnék a vármegyémben". Szilágy vármegye értelmiségét nem bántottam, nem is bánthattam. Csak I. számú kis kötekedőm gyanúsíthatott meg ilyesmivel. A II. számúnak, Ábrahámnak, kurtán felelek. Pontius Pilátus, a római pápa, a dalai láma, a koalició és senki a világon nekem s így bárkinek meg nem tilthatják, hogy Homéroszról, Shakespeare-ről, Ibsenről, Arany Jánosról vagy akár Rátkay Lászlóról és Pósa Lajosról úgy ítélkezzünk, ahogy éppen nekünk tetszik. Erről kultúremberek között már nincs vita. Hogy én mennyit érek, ezt nem az Ábrahámok és Adolfok fogják eldönteni. Minden esetre új hanggal, új stílussal jövök, tehát harccal jövök. Sok Ábrahám Adolf köpköd felém, de olyan szimpatiákkal dicsekedhetem, amilyenekkel régen nem találkozott magyar író. Végre is Pikler Gyula, Ignotus, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Ágai Adolf, Kabos Ede, Vészi József stb., stb., nagyrabecsülése kárpótolhat Ábrahám úrékért, kik Budapesten is sokan vannak. Ábrahám úr röviden: értelmetlen úr. Ismeri Ignotust: verset ír. Ejnye beh kedves! Én ellenem pedig egy régi versem két sorát citálja bizonyságául, hogy nincsenek - jó rímeim. Megjegyzem, hogy e versem éppen arra kísérlet, hogy a rímet bizonyos hangulatoknál - nélkülözzem. És e versben Rimbaud-k és mások, hitvány dekadensek után, e kísérletem igen szépen sikerült. Ezt a verset csak az én tudomásom szerint is pár száz ember könyv nélkül szavalja. És e versben Ábrahám úr rímet keres! Menjünk tovább. Én e versem már régen megtagadtam. Azóta közel száz verset írtam. Ezek azok, melyekkel csatába megyek. Bizony, ezeket aligha ismerik Adolfék, s nem is kívánom, hogy ismerjék. Az ő tetszésükre nem pályázom.

Ha elkésett e levelem, kedves, jó szerkesztő uram, közöld a következő számban. Ha beérte a másikat: postscriptumnak. Fogadd még azt az ígéretemet, hogy több válasszal s ilyen írással nem molesztállak. Csinálom a magam dolgait a magam művészi hitvallása szerint mindaddig, - lehet: rövid ideig - míg csak élek. Szúnyogok csípésére többé nem reagálok, még hazai szúnyogokéra sem. Csinálom, írom, adom verseimmel lelkemből a legjobbat. Akinek nem tetszem, írkáljon, vagy pukkadjon meg.

Hálával és szeretettel üdvözli a Szilágy-ot s minden Szilágy vármegyei jó emberét tisztelő híved

Szabadság 1906. február 8.

Ady Endre

87. KIS TÖRTÉNETEK NAGYURAKRÓL

(Apró eseteket mesélünk el itt az arisztokrácia köréből. Újabban a hírlapok nagyon érdeklődnek a főrangú világ iránt. Mi tehát csak kötelességet teljesítünk, ha olykor szintén írunk mágnások eseteiről. )

I.

A gróf arcképe

Valaki kiadta a jelszót egy magyar vármegyében: festesse meg minden község a maga tanácsterme számára a gróf arcképét. A gróf igen érdemes férfiú, mivel a félvármegye az övé. Egyéb érdemeit ezután fogja bizonyosan megszerezni. Volt azonban egy szegény község, melynek nem volt pénze az arcképre. Napszámos emberek élnek itt többnyire, mivel a föld a grófé. A jószívű gróf megtudta a község baját. Saját költségén megfesttette saját arcképét, s elküldte a falunak. Most ott függ a községi tanácsteremben a nemes lelkű főúr díszmagyaros arcképe, s a vármegye népe meghatottan beszél a gróf fenkölt cselekedetéről.

II.

A főméltóságú pár

Egy kis városban néhány száz forint kellett a kisdedóvoda céljaira. E kis városban egy főméltóságú pár lakik. Magyar hercegi család, még pedig fejedelmi rangú, mediatizált hercegi család. Elhatározta a kis város társadalma, hogy bált rendez az óvoda érdekében. És a főméltóságú pár elvállalta a bál védnökségét. Megtehette volna a főméltóságú pár, hogy azt a pár száz forintot elküldje az óvodának. De ilyet sohase szokott cselekedni ez a hercegi család. Nem akarja megfosztani a kis város szereplő embereit attól, hogy neveiket a hercegi páréval egy meghívón olvashassák, s aztán a társadalomnak is alkalmat kíván adni önálló jótékony működésre.

III.

A fölsegített domínium

Abban a vármegyében történt, ahol a Cs. grófok a kiskirályok. Valóságos kis ország az ő domíniumuk. A vármegye urai nemrégiben összeültek, hogy egy hazafias célra adakozzanak. Nemes fölhevüléssel össze is hoztak egy segítő alapot, melyhez kisebb összegekkel a Cs. grófok is hozzájárultak. A pénzből elsősorban a póttartalékosok családjait akarták fölsegíteni, azután mindazokat, kiket a nemzeti harc bajba sodort s egyáltalában a nyomorgókat, kik télnek idején e vármegyében is nagyon sokan vannak. Kiosztották gonddal, lelkiismeretesen az elég nagy summát. És ekkor furcsa dolog derült ki. Akiknek a nyomora égbekiáltó volt, s akiken legelső sorban kellett segíteni, ezek a szerencsétlen emberek mind a Cs. grófi domíniumon élnek. Cselédek és zsellérek, kiket ilyenformán megmentett az éhségtől a megyei urak hazafiassága.

IV.

A kegyelmes elnök

B. vármegye alkotmányvédő bizottsága ülést tartott. Az ülésen kemény beszédet tartottak. A szónokok a német kommandót átkozták. No és mellékesen a németet. Az elnöki emelvényen pedig ült a vármegye főurainak nesztora. Nagy méltóságú, dús vagyonú, ősz, szép öregúr. De egy kukkot nem szólt soha az érdemes elnök. Egy pár kuruc falusi úr dühösködött is:

- Mégsem járja, hogy még a határozatokat is más által mondatja ki.

- Miért nem tart lelkesítő beszédet?

- Olyan nagy úr, hogy szóba sem áll velünk.

Valaki súgva szólt az elégedetlenekhez:

- A kegyelmes úr a magyar nyelv érdekében hallgat.

Tudniillik: a kegyelmes elnök úr, a nemzeti ellenállás egyik vezére - egy szót sem tud magyarul.

Budapesti Napló 1906. február 9.

Pont

88. HALDOKLUNK

Jajgassanak és kiabáljanak a számok Európa fülébe. Az egész világ hallja meg: haldoklik egy ország. Ne bolondítsuk tovább már magunkat: Magyarország elmúlni készül. Dideregtető, kegyetlen, borzasztó ez gondolatnak is. De a számok beszélnek, s előttünk feküsznek íme a számok. A hivatalos statisztika számai. Még nem halt meg annyi magyar egy év alatt, mint az 1905-ik évben. Százötvenezerrel született több, mint ahány meghalt. Éppen százötvenezren vándoroltak ki Amerikába. Százötvenezer felnőtt helyett százötvenezer csecsemő - és nálunk a csecsemők halnak legszívesebben. Hát nemzeti föllendülésről méltóztatik beszélni? Tessék nézni, látni a nemzeti föllendülést. Az emberek nem akarnak megszületni. Az emberek elmennek innen, ha már élnek. Az emberek nem házasodnak. Az emberek óvakodnak az utódoktól. Az emberek sietnek meghalni, mert nincs mód élni. Ez a nemzeti föllendülés.

Valami rettenetes sejtésünk van. Igaz: ficánkol most Magyarország beteg teste. De vajon nem az utolsó vonaglások ütemére ficánkol? Vajon az országos láz, nyugtalanság nem a haldoklónak kétségbeesett belenézése még egyszer a válságba.

Hazafiak, politikusok, olvassátok el, amit a statisztika mond. Poéták írjatok, művészek keressétek a színnek, vonalnak, gesztusnak égresikoltását. Tudósok, kutassátok a históriában, miként haltak meg a nemzetek. Lássunk, lássunk tisztán. Csakugyan halálra szánattunk? Sem ok, sem ész nem menthet meg bennünket? Vétkeztünk és életünkkel lakolunk most már?

Nagy Petőfi Sándor fiáról beszélik. A szerencsétlen Zoltánról. Haldoklott s mosolyogva mondta volna:

- Ezt sem éri meg sok ember. Fiatalon halok meg végelgyengülésben.

Mondta vagy nem mondta ezt Petőfi fia? Mindegy. A mi szörnyű fátumunk beszél e mondásból. Hiszen ezer évet éltünk Európában. De voltaképpen fiatalok vagyunk. Nem élhettük az életünket. Nem hagyták, hogy éljük. Az emberiségnek adósok maradtunk ezer szép igérettel. És így fiatalon meghalunk - végelgyengülésben.

Budapesti Napló 1906. február 10.

Lellei

89. NYILATKOZAT

A Független Újság megtámad egy tárca-írásomért. Védekezem a támadó írás invektivái ellen. Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak az országos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanúsítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyobbszerűek között akarja látni az ember. Még az sem bűn, ha valaki nem koalíciós. Én nem vagyok az. És nem leszek az. Én európai Magyarországért lelkesedek. Szilágy vármegye értelmiségét bántani nem akartam. Ami pedig a csúnya pénzkérdést illeti, tessék hivatalosan megkeresni engem: visszafizetem. Nincs is több válaszom. De Önök írhatnak, amit csak akarnak, ezek után már erről csak Ady Endre, az egyén, a privát ember vesz esetleg tudomást. Annyi bizonyos, hogy a Független Újság támadása is egy kicsi horoszkóp. Mi lenne itt, ha a mai terroristák uralkodnának, kivándorolna minden művelt magyar.

Budapest, febr. 4.

Tisztelettel

Ady Endre,
a Budapesti Napló főmunkatársa

Független Újság 1906. február 11.

90. EGY ÚJ ASSZONY LEVELEI

- ifj. Korányi Frigyes elbeszélései -

Éva modern, budapesti leány, kit az Andrássy-útról Miglészre visznek falusi menyecskének. Innen írja leveleit Lola barátnőjének, innen Miglészről, hol az ura gazdálkodik. A miglészi dzsentrikastélyban, a Szalkay-kúrián, iszonyú hónapokat él Éva asszony. Szörnyűséges a falu, szörnyűek az emberek. Minden, minden pokol itt egy olyan pesti leánynak, mint Éva volt. A Tisza partján más a civilizáció, mint Budapesten. A dzsentri-erkölcsök különböznek a pesti burzsoá-erkölcsöktől. Éva már majdnem bolondokat cselekszik. Szerencse, hogy az ura amolyan Berend Iván-féle férfiú, s Éva okos kis asszony. Úgy megszereti a falut, hogy csoda. Sőt egészen komolyan: megszereti a földet is. Agrár-menyecske lesz a pénzkisasszonyból, aki ezt írja utolsó levelében: "Értem, hogy ez a föld - Magyarország. De akkor nem tudom, Pest micsoda? Csak azt tudom biztosan - Magyarország antipódja!" Több levelet nem ír Éva. Az ura sürgönyzi meg őnagyságának, hogy Éva asszony fiúval örvendeztette meg a nemes Szalkay-családot. Hát ez nagyon szép, erkölcsös, derűs és hazafias történet. Ha nem volna nagyon hosszú, be lehetne venni az iskolai olvasókönyvekbe is. Csak éppen ok, igazság és művészet került bele valymi kevés. De van benne egy jeles tanács. Pesti pénzkisasszonyok, menjetek falura férjhez. Vigyetek friss pénzt a dzsentri-birtokokra. Mire nem alkalmas is az irodalom, s milyen érdekes, hogy fiatal emberek (mert ifj. Korányi Frigyes nyilván fiatal) ilyen komolyak és szolidak írásaikban.

Budapesti Napló 1906. február 11.

(A.)

91. TÁRSASÁGOK

Nincs hét, melyen fölhívásokkal nem alkalmatlankodnak íróembereknél lelkes, irodalmi X-ek. Gombamódra tervezik, csinálják nálunk az irodalmi társaságokat. Nagy nevekbe kapaszkodnak bele, s már jóelőre kiosztják egymás között a tisztségeket. Az ember igazán nevethet bosszúságában. E kitűnő X-ek aligha olvasnak. Írásaiktól pláne mentsen meg minden jó lelket az Úr. De ők boldogítani akarják a magyar irodalmat. Vajda János vagy más néhai nagyok nevében, kik ezt igazán nem érdemlik meg. Nem jó volna, ha olvasóköröket csinálnának ez urak? Hogy milyen siralmas paródia a mi egész irodalmi életünk, ezek a társaságok és ezek a lelkes X-ek bizonyítják. Na, még csak az kell a szegény magyar literatúrának, hogy teljesen asztaltársasági alapra helyezzék.

Budapesti Napló 1906. február 11.

(A.)

92. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Gould Anna férje

Párizsnak van miről beszélni, mióta a nemes Boni de Castellane-t elhagyta a felesége. Gould Anna csekély nyolcvanmillió frankot kapott volt hozományul. Ebből a gróf úr jó néhány milliót elvert. De még mindig sok milliót visz vissza Párizsból Amerikába a comtesse... Istenem, emlékezem, éppen egy évvel ezelőtt tatarozták a híres rózsaszínű márványpalotát az avenue du Bois de Boulogne-on. Vajon kinek a kezére kerül ez a nagyszerű fészek? És mi lesz a Basses-Alpes választóival? Gróf Boni de Castellane tudniillik. képviselő. És egyetlen választásra egy félmillió frankot költött volt el. Gould Anna férje visszaesik a semmibe egy szerény évjáradékkal. Syveton tragikus halála óta ilyen nagy csapás nem érte még Gould Anna férjét. Ez a Syveton volt tudniillik, aki a gróf remek parlamenti beszédeit készítette.

II.

A magyar gróf

Messze Hollandiában szétugrasztottak egy játékbarlangot. Persze ott volt ezúttal is a magyar gróf. A magyar gróf minden ilyen esetnél ott van. Nem mindig gróf, de szent Hazárdra a Kárpátok alatt esküdött föl mindig. Félelmes ember a magyar gróf. Még Monte-Carlóban is rettegnek tőle. Európában, sőt Amerikában sem pattanhat ki játékbotrány, melynél a magyar gróf ott ne lett volna. A játékosok világában szinte legendás alak ő már. A babonás játékosok valamikor úgy lesznek vele, mint a babonás hajósok a bolygó hajóssal. Mert az bizonyos, hogy nemsokára nem engednek be Európa vagy Amerika egyetlen játéktermébe se olyan urat, ki magát magyar grófnak mondja.

III.

A Volt és Jövő

A Voltra a zsidó tudvalevőleg nem ad semmit s ezért méltán nézheti le a szittya. Viszont pár évtized óta nyugati Európa a zsidóval tart. A Darwinok, a Renanok még a Voltat vizsgálták. Most a kultúremberiség gondolkozói elmerült arcukat a Jövő felé fordítják kizárólag. A Jövő, a Változás, a Haladás érdekli ma a kultúremberiség gondolkozóit. Egyetlen szerelmük: az Új. Erre természetesen Magyarországnak nyepozvolimot kell mondani. Igen? Az egész világot a Jövő érdekli? Minket azért sem. És mindenütt a Múlt, a Volt kultuszát hirdetik az országban. Természetes, hogy a Kisfaludy Társaság sem maradhatott el a Volt apostolai közül. Hát csak tegyenek is meg mindent nemes magyar uraink, hogy ezt az országot alaposan kiközösítsék a kultúremberiség életéből.

Budapesti Napló 1906. február 13.

Pont

93. A CÁR HALAI

Varsót pirosra festette a februári hajnal. Vidáman topogtak a kis lengyel halászok a Visztula partján. Ma nagy fogás lesz. A citadella ragyog. Messze-messze gomolyog egy kis felhőnyi köd. Szabad és friss a folyó. Az ébredő Varsó üzenetét hozza. A Nap emelkedik.

A halászok vidáman kiabálnak. Majdnem pajzánkodva vetik be hálójukat a lármás Visztulába. Az öregebbek és babonásak imádságot mondanak. Régi, lengyel halászimádságot:

- Visztula anyó, hozz, hozz sok halat a hálóba. Szép, nagy, kövér halakat hozz, Visztula anyó. A te szegény halászkáidnak, ámen.

A Visztula pedig szeretettel rejtegeti el a hálókat. Zúg és köszönti az emberkéket.

Fiatal, szomorú legény áll elől a parton. Nagy becsülete van neki. Két évig a citadellában hallgatta a Visztula lármáját. Mélyen leeresztett, bús, hatalmas falak rejtekében. Egyszer káromolta a cárt. Visszahozta különös szerencséből a fejét. De azóta szomorú és zavaros a legény.

A katedrális harangja kong-kong. Mintha a Visztula hozná a hangokat. Hirtelen elordítja magát a szomorú legény. Aztán kacag, kacag. Előtte a kivonszolt háló. A halászkák döbbenve futkosnak:

- Hahaha, itt vannak a cár halai.

A hálókban szörnyű halottak feküsznek. Fekete szurok öntött lárvája az arcukon. Kezüket, lábukat valahol felejtették. Véres, cafatos emberhullák. A cár halai. A citadella ragyog. Gyönyörű reggel van. A halászkák rémüldözve jajgatnak. Az öregebbek térdre esnek, s mellüket verik. A szomorú legény mintha megbolondult volna. Úgy kiabál a citadella felé:

- Az éjszaka öltetek megint? Hahaha, éljen a cár. Halakat adtatok a Visztulának.

A Visztula pedig jön s harsogva rohan el. Tizenhat halat adott a cár varsói halászkáinak. Vajon kik voltak? S vajon hányat rejteget még a Visztula, hogy vigyen ajándékot más halászkáknak is? Hogy adjon a tengernek is belőlük. A istentelenekből, kik szabadságot akarnak.

Budapesti Napló 1906. február 14.

Lellei

94. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Amerikai férjek

Amerika elvesztette híres bátorságát. Az amerikai parlamentben történt. Törvényjavaslatot nyújtottak be a brutális férjek ellen. A javaslat elég drákói volt. Aki ütlegeli a feleségét, arra pellengér vár. Sőt testi fenyíték. Az ötlet amerikai ötlet. De Amerika adta s Amerika vette el. A javaslatot leszavazták. Úgy látszik, hogy Amerikában a képviselők és szenátorok is verik a feleségüket.

II.

Ena hercegnő

Ezer és ezer ember nem tud beletörődni, hogy elhagyja a vallását. Angolország és Németország protestánsai zúgolódnak, és tiltakoznak. Holott igazán természetes dolog ez az áttérés. A spanyol király valóban nem vehet el, csak katolikus leányt. Ena hercegnő spanyol királyné akar lenni? Hát tessék neki avertálni. Ehhez még egy hercegnőnek is joga van. Hogy felnőtt emberek ezreinek a huszadik században ilyen dolgok okozzanak gondot, nem járja.

III.

Felber János

Csongrádi kovácsmester Felber János. Természetes, hogy ő még a tuez la-nál sem tart. Még kevésbé a legújabb morálnál. Ő bizony egyenesen a csábítóba szúr. Szóval ősember ez a Felber János. A neve nem magyar. És a magyar ember már régen Dumas-val tart. Van egy közmondása a malomról és a kutyáról. A kutyát hiába üti le az ember. Új kutya kap a malomba. A malmot kell lerombolni. Felber János nem azt cselekedte. Az asszonynak megbocsátott. De a csábítónak tüzes vassal a hasába szúrt.

IV.

Athéni hír

Obstruál a görög parlament. Végre is a görög parlament modern parlament. Ok: a katonai reformok. A válság azonban egyelőre elmarad. Athénben, tudniillik, olimpiai játékok lesznek. Ezen külföldi atléták jelennek meg. A görög parlament nem akar Európa láttára háborogni. Csendes megegyezéssel tehát elodázták a válságot. Majd elintézik az olympiai játékok után. Miért lássák Görögország sebeit az idegenek. Ez Görögországnak legsajátabb dolga. És különös érzésekkel olvassuk ez athéni hírt.

Budapesti Napló 1906. február 15.

Pont

95. HEINE HENRIK HALÁLÁNAK ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJA

Holnap, kora hajnalban ötven éve lesz, hogy Heine Henrik a matrác-sírból igazi sírba költözött. Nagy Németország, mely minden duodecim írócskájának emlékére jubileumot tud ülni, nem ünnepel és nem emlékezik. De emlékezik, és könnyet hullat minden kultúrember a mai napon. A modern ember, az új, a boldogtalan ember fájdalmairól, kétségeiről, sejtéseiről, vágyairól, örömeiről ő énekelt először. Hérosza ő a modern emberiségnek. Ha akad valaki, aki virágot visz ki ma a montmartre-i temetőbe, sok-sok ezrünk nevében helyezi le a virágot az ő sírjára. Légy áldott emlékedben, ötven éve halott halhatatlan Heine Henrik.

Budapesti Napló 1906. február 16.

96. PRÓFÉCIA A GYÖNGESÉGRŐL

Egyiptom csapásaira készülve állunk s a próféciákat hallgatjuk. Ezek a mi prófétáink nem valami víg próféták. Hogy rossz próféták, azt már régen tudjuk róluk. A Duna és a Tisza fölött kerekedett óriási sötét felhőben tollaszkodtak, mint a hollók. Velük és az ő nyomukban jött, tornyosult a vészes, gyászos felleg. És a mi prófétáink csak most veszik észre, hogy itt az orkán, mikor már csapkodnak a mennykövek. Hallgassuk őket, akármilyen rossz próféták is ők. Mert most már ők is látják a szenvedést és nyomort. A megpróbáltatások keserű ideje ismét elkövetkezett szegény Magyarországra.

Súlyos és égető igéket hallunk a prófétáktól. Féltik Magyarországot - saját gyönge gyermekeiktől. Sok ebben az országban a szükség és sok ember fog megtántorodni. Élethalál-harcok estéjén nem volna szabad egy nemzet prófétáinak így beszélniök. Mert, ha így beszélnek, vagy bűnösök, vagy kishitűek, vagy álpróféták. Nagyszerű küzdelmek közepette különben is csodák szoktak esni. Negyvennyolcban a nyomorúak és gyengék tízezreiből váltak erős félistenek. Viszont menekültek vagy muszkát vezettek hatalmasak és erősek. Csak később a történetíró tudja megérteni e csodákat. Ma sem szabad előre szájaskodniok még a prófétáknak sem. Jóságos szellemei a nemzetek sorsának fordítsák el e nemzettől a keserű poharat. De előre megjósolni, hogy kik lesznek a minden kísértésben megállók, és kik lesznek az áruló gyöngék, nem lehet. Vezérek és próféták ütközet előtt, ha nem csapnivalók, csak győzelemről beszéljenek. Vagy pedig vonuljanak vissza seregükkel, ha látják biztosan a vereséget.

Uraink és vezéreink előre megbélyegzik a gyöngéket. Előre hirdetik, hogy kétséges a mi ügyünk sorsa. Mert koldusok és gyöngék országa a mai Magyarország. Hát látott már a világ ilyen prófétákat? Észreveszik s megjósolják, ami kiabáló és régi valóság, s amit csak ők nem akartak eddig látni. S hogy hazaárulóztak bennünket, kik vakulni nem tudtunk.

Hát sok a gyönge Magyarországon? Bizony sok, mi nemes uraink, vezéreink és prófétáink. Az úriszék-rendszer nevelt bizony itt néhány millió földhöztapadt, siralmas, mostohánál is mostohább gyermeket Hungária anyának. Az úri parlamentnek kedvencei, dédelgetett, kényeztetett gyermekei voltak. Néhány százezer ember nőtt csak a parlamenti úriszék szívéhez. A milliók éhezhettek, járhattak rongyosan. A kutya se sajnálta őket soha.

Most itt a vihar és talál egy széthullott nemzetet. Vezérek és próféták döbbenve nézik a rongyos, zilált, szomorú légiókat, milyenekkel sohase nyertek még csatát. Emitt százezren és százezren cihelődnek, hogy menjenek a többi százezer után Amerikába. Álljunk e kétségbeesettek s földönfutók elébe. Hogy gyertek csatasorba, s nemzeti pántlika kerül a csákótokra. Amott ismét százezrek, akiket örökösen bitangoztunk, mert jogokat kértek. Az úri parlament csinálhat forradalmat, de a megvetett, hazátlan bitangoktól nem kérheti, hogy mentsék meg elnyomóik irháját. És emitt és amott más százezrek, kik loholva, lihegve keresik meg a betevő falatot. Hát ezek bizony valamennyien, sok millióan, gyöngék, nagyon gyöngék. Nem tett értük a hivatalos nemzet soha semmit. Hajókat szereztünk azoknak, akik Amerikába menekültek. A jogokért küzdőket toloncoltuk, börtönöztük, szúrattuk, lövettük. Volt ezer ideánk a dzsentri megmentésére és tenyésztésére. De hogy egy önérzetes, tehetős, lelkes, magyar polgárság adjon gerincet e nemzetnek, annak a gondolatától is irtózott az úriszék. Hogy itt az emberek anyagi boldoguláshoz jussanak, nem tűrte a mágnások idealizmusa. Ők nem szeretik a kezet, mely munkától piszkos, s az olyan gyomrot, melynek állandó probléma, hogy lesz-e mit falni és emészteni. A milliókat itt alaposan megnyomorították a százezrek. És most bélyegezzük meg őket, mert nem erősek?

Vezéreink, uraink és prófétáink elhozták fejünkre a nehéz veszedelmet. Sokan és sokan kértünk, óvtunk, rimánkodtunk. Erősítsék meg gazdaságilag e koldus, ínséges országot. Adjanak jogot a jogtalanoknak s kultúrát a lélek sokmillió vakjának. És kenyeret, kenyeret, kenyeret mindenekelőtt.

Uraink, vezéreink és prófétáink pedig vezényszóra éheztek, mert egyéb éhség sohasem környékezte őket. Most itt állnak a harc, a nagy istenítélet előtt s ők - próféciát mondanak a gyöngeségről. Uraknak talán jók ők, vezéreknek azonban silányak, prófétáknak pedig éppen büntetni valók.

Budapesti Napló 1906. február 17.

(A.)

97. HYMEN REFORMJA

Hymen, Hymen, farsangban hozzuk neked a vészhírt. Franciaország ezer reform után a házasságot reformálja. Öreg Európának helyes lesz figyelni. Párizsban készítik ma is még a mi jövőnket.

Franciaország módszere hagyományos és igen egyszerű. Forradalomnak nagyszerű nációja a francia nemzet. Amit cselekszik, az rendszerint forradalom. Valamikor a grófokkal akart elbánni. Akkor tanulta meg a legegyszerűbb módszert. Nyakazni senkit és semmit sem lehet. Durand úr viselheti a grófi címet. És Kovács úr magyar hercegnek tiszteltetheti magát Párizsban.

Így cselekszik most szent Házassággal Franciaország. Az első regula: szabad a házasság. Tizennyolc éves legyen a leány és huszonegy éves a legény. Ekkor már szórhatják átkaikat a szülők. A házasság - egyszerű szerződés. Olyan rangú, mint egy vagyonátruházás.

"X és Y vagyunk. Ez és ez a foglalkozásunk. Ennyi és ennyi évesek vagyunk. Itt és itt lakunk. Ehol vannak az írásaink. Össze akarunk házasodni." Ennyi lesz az egész. Új szerződés a vagyoni kérdésekről. Új szerződés válás esetére. Erre már a francia hivatalnok nem lesz kíváncsi. Az, aki a házassági szerződésre ráüti a pecsétet. Nem tart beszédet ez az úr. Nincs semmi ünnepiesség. Két ügyes-bajos francia ember állott előtte. Összeállottak, s ezt bejelentik az államnak.

Szerencsésen elkergettek minden romantikát a reformból. Voltaképpen mi a mai házasság? A rab nő kikerül apja vagy gyámja rabsága alól. Szép ünnepséggel átadatik férje rabnőjéül. Róma ezt átvette a régi Rómától. A polgári házasságkötés sem más, csak éppen a pap nem kötelező. Franciaország az első, mely bátran két ember privát ügyének óhajtja tekinteni a házasságot. Érdeke ma még az államnak, hogy az efféle szerződésekre különösen figyeljen. De regényeket nem csinál az állam. A reform bizottságában kinevették Hervieu-t, aki kötelezővé akarta tenni a szerelmet. Csak semmi indiszkréció. Egy úrnak és egy hölgynek joguk van összeházasodni. A többi az ő dolguk.

Lehetetlen meg nem látni Franciaország reformjában a messzebb jövő házasságának az - ősét. A szabad egyesülés előfutárja ez a házasság. Érdekes, hogy a nők félnek legjobban a reformtól. Hejh, mert a nők nagyon is hozzászoktak a rabsághoz. Sok ezer év szerettette meg ezt az állapotot velük.

Hymen, Hymen, mindenfajta istenekre rossz idő jár. Még nem detronizálnak, de már biztos, hogy te is az vagy a mai istenek között, aki - s'en va.

Budapesti Napló 1906. február 18.

Ódi

98. NIL VERSEI

Valahonnai Jupiter atyám, adtad volna, hogy én nő legyek. Megmutatnám én akkor a Renée-knek, Iláknak, milyenek a becsületes versek, fogantatásukat női szívekből nyerők. Egy-két Szapphón kívül hallgattak ők ezer év óta. Okvetlenül gyönyörű, meglepő, nagyszerű, sok mondanivalójuk lehet a nőknek. És ők nem tudnak nekünk semmit sem mondani, főképpen a magyarok. Itt van Nil, akinek polgári neve Dapsy Gizella, ha igaz. A lihegő, a nyiharászó nőpoéták után örömmel vettük kezünkbe a könyvét. Ha már nem kaphatunk őszinte tobzódást, fürödjünk egy kis, leányos ártatlan derűben. És Nil, aki "lelkével kívánja a csókot, nem ajkával," s ezt unalmasan tudatja, mikor nagyot akar dalolni, csalja, könyörgi vissza a kékszemű Adonisz "csókra-vágyó ajkait." Ezek a nőpoéták bizonyisten egyformák. Kacérkodnak, kívántatják magukat, de verseikben sokkal kevesebb raffinement-nal, mint asszonyok, mikor csak - asszonyok. Szó, szó, sok szó. Rím, rím, sok kipróbált, zengő, lengő, kongó, bongó rím. Dokumentumokat, őszinte és művészi vallomásokat kérünk kedves Nilek, akár bíborvörösek önök, akár hófehérek. Gyász, kacaj, nyögés, turbékolás, könny... Ez új volna és szép volna, ha női és őszinte volna. Majdnem olyan rossz poéták a magyar nőpoéták, mint a férfiak.

Budapesti Napló 1906. február 18.

(A)

99. VÉSZI MARGIT

Északi leányokról szokott olykor mesélni nekünk Prévost: a svihák. Jönnek Párizsba e leányok, s hozzák nekünk az északi fényt. A Madelaine-templom tájékán szeretnek megtelepedni e leányok. Szent és nagyszerű daccal néznek le a bulvár zagyva sokaságára. Ők az új Évák: akarók, büszkék, szépek, erősek, szűzek, dacosak. Saját álmaik vannak, s meg tudnak halni, ha kell, az álmaikért. Minden valóságos férfiúnak gyűlölnie kellene őket mert ők a férfiúra törnek gyűlölettel.

Prévost csak Stockholm és Krisztiánia leányait látja meg a Ville-Lumière-ben. Kegyesen talán észreveszi még Oroszország szűz, vörös Veráit is. Mi tudjuk, hogy Párizs felé tör kerek e világról minden nagy és új Vágy. Michel Lujzának sem pótolta Párizst semmi hely, de Baskircsev Mária is Párizsba tartott. És elmennek, el fognak menni a mi új leányaink is. Miként Párizsban él vérező lelkével évtizedek óta minden művelt magyar masculini generis. Elszólít minket minden tájáról a világnak a Szép és az Új, melynek oltárait Párizsban keressük. Csalódva öntjük ki talán sokszor hazug oltárokon a szívünk vérét. És mégis él a nagy köztársaság a világon, mely Párizs felé tekint.

Elvette Párizs Budapesttől Vészi Margitot is, kit magyar Baskircsev Máriának nevezett el az úgynevezett magyar irodalmi és művészeti élet koldus frazeológiája, mely csupa hebegés volna a szent Külföld támogatása nélkül. Holott ő több minden Baskircsev Máriánál: Vészi Margit. Tipikus budapesti leányoknál kereshetnők-e az ő nagy és különös szomjúságának megértését? Csak új leányról merünk udvarlás gyanúja nélkül ennyi szép valóságot elmondani: fiatal, pompás, hódító, becézett. Játszva arathat le minden sikert, amit a budapesti Társaság előkelő úrilánynak teremhet.

Az ő szívét pedig összefacsarja a Szépnek áhítozása, a vonalaknak és színeknek örök és ezer problémája. Csak leányok, új Évák tudnak igazán áldozatot bemutatni az álmaikért. És Vészi, Margit fél év óta a Julien-akadémián áldozik a legszebb áldozattal. Vásznára hajolva, lázban s nagyszerű akarattal dolgozik tizennégy órát is néha naponként. És a királyfi helyett a chef d'oeuvre-öt, a nagy, az igazi képet látja bizonyosan, mikor éber álom helyett az alvás álmát álmodja. Ott a Szajna partján szenzibilisebb, nyughatatlanabb, szebb magyar lélek aligha szomjúhozott az övénél.

Látták itthon is sokan, hogy nagyszerű ember: művész ez a leány. Képeire, ecset-műveire sokan s nagyon emlékeznek Budapesten. Új és csodálatos instinct-nel, az ifjú és az új leány gyönyörű bátorságával és az elhivatás biztos érzésével alkotta meg még a tökéletlent is Vészi Margit. Talentumát nem engedte elcsábíttatni saját lelke szirénjeitől sem. Ha akarja ír, énekkel hódít, ha úgy tetszik, lekergethet a színpadról egy tucat szubrettet, zongorázik és komponál. Ő eljegyezte magát az ecsettel, s ment Párizsba, a nagy álmok székhelyére.

Meg nem lep bennünket a hír, hogy alig hat hónap után kitüntetés érte. Mentiont kapott a Julien akadémián, ahol még egy kicsit nagy az óvatosság a nőkkel szemben. Három-négyszázan gyűlnek egy kurzusra, s a fiatal magyar leány pálmát kapott, mihelyst pálmát kaphatott valaki.

Szabad akadémia a Julien akadémia, de mondják meg a Párizsban élt magyar piktorok és szobrászok, hogy milyen nehéz itt a szabadság. Egész világból gyűlnek össze a legkülömbek, hogy tanulják ábrázolni a felséges Természetet. A magyar leány, az új magyar Évák e bájosa és sokra hivatottja tanúskodott erről, hogy a Duna-táj is szül szemekkel, vágyakkal, álmokkal bírókat, kik külömbek Prévost hős nőinél.

Jöjjön haza majd Vészi Margit, s jönni is fog biztosan sok dicsőséggel, s ne hagyja a lelkét a Szajna partján. Kellenek nekünk, kellenek a magyar életnek az Idők és lelkek kiváltságosai. Addig is ujjongva örülünk a fiatal, magyar leány dicsőségének. Pirkad a Kárpátok alatt: hosszú álmokból s minden nyoszolyán ébrednek gyönyörű lelkek.

Jövendő 1906. febr. 18.

Ódi

100. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Bűntett-lavina

Hervé elvtársai, a francia antimilitaristák, elmés emberek. Hervét is társait megdöbbentő szigorúsággal elítélték az esküdtek. Mert izgattak a hadsereg ellen. És most kétezer ember plakátokon ismétli meg mindazt, amiért Hervét és társait elítélték. Egész Franciaország lesi, hogy mit fog csinálni az ügyészség. Ha e kétezer embert is pörbe fogja, elköveti ismét a bűntettet plakáton vagy röpiratban - huszonötezer ember. Végül vagy egy millió szocialista állna az esküdtek előtt. Bizonyos, hogy a francia példa iskolát fog csinálni. Ez egy újfajta szövetkezés a mai társadalom ellen, s a bűntett-lavina nagyon megnehezíti az ügyészség dolgát. Ha egy izgató helyett ötezer áll elébe, ez sokkal kevesebb - egynél.

II.

Takáts Zoltán

A hirhedt embert ismét szabadság - fenyegeti. Nem vagyunk embertelenek, ha ezt írjuk. Takáts Zoltán hajthatatlan bűnös. Csupa igéret és bűnbánat a lelke a börtönben. Dac és csakazértis, ha elhagyta a börtönt. Ez az energiája a bűnnek majdnem imponáló, úgy sejtjük, hogy ez egy megváltoztathatatlan világnézlet eredménye. Mert egy nagy talentumú ember makacs rezisztenciáját csak így érthetjük meg. Végtelenül utálja a mi társadalmunkat, a mi rendünket. És átalkodottan tör ellene. Politikusnak indult volt fiatalon. Nagyon rossz politikus lett volna belőle, mert félelmesen - konzekvens.

III.

Nászút

Amerikai lapok különvonatokat béreltek. Talán különhajókat is. Longworth úr és Roosevelt Alice akármerre viszik nászútjukat, nyomukban lesznek az újságírók. És ezen Amerikában senki sem háborodik fel. Sőt, jaj lenne annak az újságnak, mely az Alice nászútjáról különtudósításokat nem közölne. Nálunk politikusok, tehát a legpublikusabb emberek, dühöngnek a sarkukban járó újságíróra. Amerikában riportot írnak egy érdekes kisasszony flörtjeiről is. És riportot írnak egy nászútról. Amerika nagy leckét adhat Európának. A klasszikus kultúrával nem dicsekszik Amerika. De élete klasszikusabb és előkelőbb a mienknél. Athénben, a régi Athénben éltek csak így. És mennyivel becsületesebbek és hasznosabbak lehetnek ott az emberek, ahol a nyilvánosság minden tettükhöz jusst formál.

Budapesti Napló 1906. február 20.

Pont

101. TIZENHAT PAPI FEJEDELEM

Szombaton és vasárnap nagy ünnepeket lát Róma. Tizenhat új főpásztorát Franciaország katolikus nyájának avatja X. Pius. Egy érsek is lesz közöttük: Rheims új érseke. Szent Péter utódja bizonyosan meghatottan fogja hazájukba visszabocsátani őket. "Elmenvén, térítsétek az Egyházhoz vissza legkedvesebb leányát. Szerezzétek vissza Rómának a szép és hűtlen Franciaországot."

Párizsban úgy vélik, hogy nagy lesz a pompa az avatáskor a Vatikánban. Az egyház Rómája büszke és dacos. X. Pius papi fejedelmeket akar látni ezután is Gallia földjén. A francia állam rangtól és pénztől megfosztotta őket. Az Egyház megmutatja, hogy tudja az ő szolgáit kárpótolni.

Nagy eseménye lesz ez az avatás a világnak. Magyarországon ma még elképzelhetetlen az, ami Franciaország új püspökeire vár. Szembeszáll velük egy ellenséges Állam. Protekcióért nincs kikhez folyamodniok. Ma még kapnak a papok kegyelem-morzsát és kegyelem-hajlékot. Nemsokára ezt sem fognak kapni. Nálunk díszbe öltözik a püspököt kapó város. Az Állam képviselői hódolva sietnek a főpap elé. Deputációk sora tiszteleg előtte. Katonai parádét is kap, ha akar. Franciaországban csak a megrettent vallásosak fogadják az új püspököket. Mintha egy szakegylet kapna új elnököt. Egy takarékpénztár kapna új igazgatót. A hitközségeket egyletekként kezeli Franciaország új rendje. A püspök pedig szövetkezett vallásos egyletek főnöke.

Gyász illenék az Egyházhoz és nem pompa. Így kellene beszélnie X. Piusnak:

- Új pogányság ellen kell küzdenie Rómának. Szedjük elé az Egyház régi fegyvereit. Ti nem fényes papi fejedelmek lesztek. Csuhában, szegényen induljatok Gallia felé, mint valamikor elődeitek. Mutassatok példát a szükség bírásában, a szenvedések elviselésében.

Róma azonban nem engedi magát megalázni. Talán valamikor bánni fogja ezt az Egyház. A hatalmas Állam ellen csak az apostoli és koldus Egyház vehet harcot. A régi Rómát, a Cézárok Rómáját nem díszruhás papi fejedelmek, de koldusok és mártírok hódították meg. Ám ez az Egyház legbelsőbb ügye. Annyi bizonyos, hogy az egész világnak figyelnie kell Róma tizenhat új harcosára, kik indulnak a hivatalos Franciaország ellen. Az egész világnak figyelnie kell Párizs és Róma nagyszerű harcát. Vajon csakugyan kősziklán épült-e a csodálatos épület? Vajon omlás vagy új győzelem előtt áll-e? Az egész Emberiségnek az ügye ez.

Budapesti Napló 1906. február 22.

Ódi

102. SHERLOCK HOLMES KALANDJAI

- Bemutató-előadás a Vígszínházban -

Sherlock Holmes-szal találkoztam a Váci-körúton. Nagyon csodálkoztam, hogy kiváló barátom itt üdvözölhetem Budapesten.

- Ön az, kedves Sherlock Holmes? Hát mióta érdekli önt a Balkán? Valami nagy bűnös lappanghat a Duna táján.

Sherlock Holmes behúzta a nyakát téli kabátja prémes gallérjába, s nevetve beszélt hozzám:

- Nagyon rossz kedvű ön ma, barátom. Önnek a Vígszínház mai premierjéről kell írnia. Úgy-e, eltaláltam? Én is ebben az ügyben járok, Önnek elárulhatom. Conan Doyle-tól ellopták a kalandjaimat. Londonban történt, s komplikált a dolog. A londoni tolvajt is meglopták. Egy német áll gyanú alatt. Bizonyos Schönthan. Mindenre képes ez az ember. Már Dickenst is dramatizálta.

Illedelmesen és szokás szerint megdícsértem kíváló barátom találékonyságát. Igaz, hogy ezt már mind olvastam az esti lapokból. De végre is Sherlock Holmes azért Sherlock Holmes, hogy a furfangja megejtsen bennünket.

Hívtam magammal a Vígszínházba Sherlock Holmest. Ő gúnyosan mosolygott, s visszautasította a meghívást:

- Mit gondol, kedves barátom? Én egyszerű detektív vagyok. De irodalmi és művészeti dolgokban megvan a magam ízlése. Tűröm, hogy Conan Doyle könyveket írjon rólam. Végre egy kíváló detektív sem lehet mentes minden hiúságtól. De Conan Doyle könyveit el nem olvasom. Aztán e könyvekről a gyermek is tudja, hogy nem irodalom. Hanem irodalmi pózokban nem kívánom magam látni. Pláne színpadon. Már csak megmaradok az öreg Shakespeare mellett. Aztán jó nekem honfitársaim közül Shaw, Wilde. Az idegenek közül Ibsen, Hauptmann s társaik. Legalább Bécsben két Holmes-darab közt válogathatnék. Ott az elsőt, az angolt is játsszák. Aztán Bécstől az ember elnyel minden goromba sértést.

Kissé dühbe jöttem e beszédre:

- Kérem, kérem, a budapesti közönség nem utolsó ízlésű közönség. Itt a színpadon is otthonos az irodalom...

Sherlock Holmes legyintett a kezével:

- Londontól Budapestig nem olyan nagy a különbség publikum és publikum között. És talán a publikumnak van igaza. Nem engedi magát becsapatni egy-két száz úgynevezett művészlélektől. A sznobok, a smokkok beugranak néha. Teszik magukat, hogy ők is meghalnak a Szépért. Voltaképpen pedig mi szükség van Beethovenra, míg valcer és niggerdal terem? Nálunk éppen úgy szeretik a cigánymuzsikát, mint önöknél. Maeterlincknek a Monna Vannát kellett megírnia, hogy a publikumig jusson. Mese, immár ravasz és okvetlenül izgató mese kell a publikumnak. Megelevenített bolond vagy rémes bábjáték.

- Hát jöjjön be kedves Sherlock Holmes. Meglássa, hogy a mi közönségünk disztingvál.

- Nem vagyok bolond. Elmondok önnek előre mindent. Óriási ház. Engem három történettel vonszolnak színpadra. Az elsőben leleplezek egy svéd bárót. A báró veszedelmes tolvaj. A "szép Adolf." A szeretője, a báróné, szélhámosné. Milliónyi gyémántot lopnak. Senki sem meri gyanúsítani őket. A hivatalos rendőrség természetesen ostoba. Ártatlan s jó embereket gyanúsít. De ott vagyok én. Holott nem is nehéz kideríteni a dolgot. Röstellem, hogy ilyen könnyű föladatot kapok. Szinte ostobának látszom. De a publikum tapsol. Tapsol, amikor a hivatalos rendőrség ostobáskodik. Tapsol, mikor ugyanaz a rendőrség orrot kap. Tapsol nagyon tiszteletreméltóan, mikor az ártatlanság kiderül. Tapsol, mikor a bűnös lakol. Tapsol, hogy én milyen veszettül ügyes fiú vagyok. Tízen-húszan haragusznak a jóízlés nevében. Vagy százan affektálják a haragot. Alapjában azonban Henri Bernstein megirigyelheti Schönthant. Mint ahogy Henri Becque soha tizedrésznyi sikert nem aratott, mint Henri Bernstein... Jön a második kép. Rémes, anarchista történet. Alapjában ártatlan, mint egy gyermekmese. Kockajáték. Fölépített torony. Csak egy kockát kell kihúzni belőle... Végül egy olyan történet, amilyen ostobát igazán nem fogok elkövetni. A harmadik kép. Az én házasságom. Így szerezhet magának feleséget egy német professzor, de nem Sherlock Holmes. De tetszem végig. Egy-két kritikus káromkodik. Künn a pénztárnál okvetlenül jegyet akarnak kapni kiszorult emberek az ötödik előadásra.

- Hát nézze meg a színészeinket.

- Miért? Az önök budapesti Svengalija, Fenyvesi, szinte jobb Sherlock Holmes, mint magam. Pompás álbáró Góth. Kis szerepben is nagy művésznő G. Kertész Ella, P. Gazsi Mariska, Hunyady Margit, Szerémi, Balassa stb. kíválók. A második képben enyhítik a darabot T. Halmi Margit, Szerémi, Hegedüs, Tapolczay. Szép és tehetséges fiatal művésznő Murányi Juliska. Jelesek a többiek is. A harmadik képben Sz. Varsányi Irén olyan kedves, hogy valóságban is megingatna agglegényi hajlamaimban. És itt is jelesek valamennyien. Barátom, milyen nemes darabokat lehetne játszatni ilyen gárdával. De hát fütyül a nemes darabokra a Vígszínház, s a Vígszínháznak helyesel a publikum. Különben pedig sejtheti, hogy nem ez hozott Budapestre. Csak tévútra akartam önt vezetni. Isten vele: még ma este tovább utazom.

...És ezúttal ördöge volt kíváló barátomnak újra. Igaz, hogy mindezt nem volt nehéz megjósolni. Nekem már csak annyit kell mindehhez tennem, hogy ügyes volt a rendezés, s Zboray Aladár fordította jelesül a darabot.

Budapesti Napló 1906. február 22.

Dyb

103. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Musset szobra

Párizs ma Alfred de Musset-re emlékezett. Végre hát szobrot kapott a legszomorúbb poéta. Talán meg se fognak botránkozni Párizs józan polgárai. Mikor a Comédie-Française-ba állították föl Musset mellszobrát, zajongtak az erkölcsösek. Mert hát kissé részeges is volt szegény Alfred de Musset. A derék Durand-ok azt hitték, hogy ezután már minden alkoholista szobrot kap. Nem mentünk volna el az ünnepségre, ha Párizsban lettünk volna ma. George Sand szobrának leleplezésénél ott voltunk. Ez áldott asszony egyéniségéhez illett ez a nappali komédia. De Alfred de Musset mást érdemelt volna. Egy bús, átkos, ködös, sötét novemberi éjszakán kellett volna belopni Párizsba ezt a szobrot. És elrejteni előre leásott, sűrű, lombos, szomorú fűzek közé...

II.

Fölhívás Bemhez

Ötszász magyar költő van bezárva az íróasztalomba. Valamelyik napon már hozzá kell fognom a pokoli munkához. Megüzenni nekik, hogy nagyon rossz verseket írnak. Egyikükkel azonban kivételt teszek. Nagyon rossz poéta ez is szegény, de ez becsületes. Legjellemzőbb a mostanában halommal érkező hazafias versek közül. Ez ifjú költő így rivall a magyar nemzetre:

Hol vagytok magyarok
Igazi honfiak!
A bilincs megcsendült,
A szabadság hivat.

Ezek után az ember azt várná, hogy a költő fölajánlja, s kiontja párolgó vérét a szabadság oltárára. A költő azonban nem teszi ezt. A költő így végzi a versét:

Ha megharsan majd a
Harcok harsonája,
Elhúnyt jelesinket
Álmukból fölrázza.

Tehát keljenek föl Bem és a többiek, a nem élők, a ma élők a halottakra bízzák a hazát. Petőfi Sándorék ezt másképpen csinálták. De ez a rossz vers mégis hűséges hangja a mai forradalom-paródiáknak.

III.

Vilmos fia

Vilmos császár fia és menye meg fogják látogatni a pápát. Nyilván a papa parancsára, aki szintén nagy tisztelője Szent Péter utódjának. Hát ez a legnagyobb erkölcstelenség a világon. A Hohenzollernek protestánsok. Miért bókolnak a pápának? Avagy miért nem térnek át az Egyház kötelékébe? Így láthatja az egész világ, hogy a pápa kikhez áll legközelebb. A cárhoz, a német császárhoz, a szultánhoz, a sahhoz, a kínai anyacsászárnéhoz. És mindazon fejedelmekhez, kik isteneik kegyelméből óhajtanak uraskodni gyermeklelkű népek fölött.

Budapesti Napló 1906. február 24.

Pont

104. KUN LÁSZLÓ

- Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -

Bakonyi Károly elvárhatná, hogy ne vessék a szemére Bob herceget, mikor ő Kun Lászlóról beszél. Annyival inkább elvárhatná ezt, mert Bob herceg nagyon ügyes operett, holott Kun László a legeslegügyetlenebb szomorújáték. Egy elegáns önképzőköri fiú tízszer meggondolná, hogy kopogtasson-e Somló Sándornál ilyen darabbal. Mert ez a fiú Somló Sándor ízlését is ismerné, s méltán rettegne, hogy a darabját előadják.

Hozzátartozhatik a mai nemzeti föllendülés lélektanához, hogy Herczeg Ferenctől le és fel mindenfajta íróink az állítólagos táltos-világ rejtelmeit bolygatják. A magyar pogány-világ, a magyar nyaknak Nyugat jármába hajtása: nagyon izgatja íróinkat. Gyanús szimptóma, de jobb róla nem beszélni. A magyar pogány idők igen csúnya, mosdatlan, vad idők lehettek bizonyára.

Bakonyi Károlyt Kun László király históriája ihlette meg. Határozottan tagadjuk, hogy Kun Lászlóról nem lehetne tragédiát írni. Tagadjuk, hogy Bakonyi Károlynak úgynevezett megépített tragédiával kellett volna kirukkolnia. Mi nagyon megelégedtünk volna egy jó színpadi korrajzzal. Bátor, szép megérzése ez érdekes kun inváziónak, ez érdekes kornak, a hős és kéjenc király sorsának: gyönyörű feladat.

Bakonyi Károly négy felvonásban csak éppen tirádákat, zagyva és naív helyzeteket s olcsó tablókat ad. Természetes, hogy a szép Edua veszíti el az ifjú királyt. Egyébként Edua egy kicsit mintha a pogányság nemtője akarna lenni. A Nap-isten és Jézus igen gyermekes harcokat vívnak közben. Szerelem, feleség, szerető, fehér ló, Kuthen vezér, pápai nuncius, országtanács, garabonc, börtön, csata, bosszú, orgyilok, stb. stb. Mi akarva sem tudjuk úgy összeszórni őket, mint Bakonyi Károly teszi. De a rendezői ambíció arathatott s aratott. Igen jeles élőképeket tárított elénk a színpad.

Szinte emberfeletti munkát végzett a darabba befogott pár jó színész: Odry Árpád, Gál és Pethes. Különösen Odrynak jutott nagy föladat a címszerepben. Megtette, amit csak meg lehetett tenni, s a közönség méltányolta is, amit a jóízlés nevében becsületes beszéddel és játékkal mívelt. Nagyon szép volt Márkus Emilia mint Edua. Kedves volt és énekelt Rózsahegyi. Ez benne volt a szerepében: egy dal. De már S. Fáy Szeréna, Paulay Erzsi, Szacsvay, Gyenes azért énekeltek, mert beszélniök kellett volna s ők nem tudnak. Elemükben voltak: nekikvaló darabban játszottak. A közönség elnéző volt s hellyel-közzel még tapsolt is. A szerzőt pedig párszor kihívták az ő lelkes hívei.

Budapesti Napló 1906. február 24.

Dyb

105. CÍME NINCS!

Ez már azután érdekes könyv. Rőtszínű kéz a borítékon. Fehér karperec a kézen. Egy név a karperecen: Dr. Szentirmay Elemér. Brávó, kedves doktor úr. Így már régen nem röhögtek a szemébe a publikumnak. És önnek igaza van. Föltűnni bizony bajos erre mifelénk. Különösen - könyvvel. Néhány hívő lélek sok mindennel megpróbálkozott. Még olyan csacsiságokkal is, mint géniusz és művészet. Nem látták meg őket. Önt meg fogjuk látni dr. úr. Íratott a könyvébe Horváth Jankával, Koroda Pállal, Tomori Jenővel. Megírta a kritikát is. Nagyon okosan: sajátkezűleg. Tehát: "fiatalság forrongása, szertelensége e könyvben, egyszerűbb problémák elmosódva, majd probléma-nélküliség, elvétve nagy eszmék groteszk burokban, ízléstelen, majd nevetséges tévelygések, képtelen helyzetek, természetellenes lélektan stb.". Milyen túlzás. Milyen szószaporítás. Egy szó elég lett volna dr. úr: ízléstelenség.

Budapesti Napló 1906. február 25.

(A.)

106. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Németország első asszonya

Az imperialista Németország meg lehet elégedve a császárnéjával. Ez azután asszony: igazi német asszony. Az ezüstlakodalmon csakugyan az övé minden dicsőség. Ódák dicsőítik a kiváló asszony tevékenységét és - termékenységét. Nem habozott és nem gondolkozott beteg, modern módon e fejedelmi nő. Vezette a háztartást, és szaporította a Hohenzollerneket. Férje mintaképül állította minden német nő elé. Baj volna azonban, ha a német nők csakugyan mind mintaképül választanák a jubiláris császárnét. Nem férnénk el Európában a németektől.

II.

Madame Le Bargy

Madame Simone Le Bargy a párizsi Gymnase-színház G. Kertész Ellája. Ő játszotta a nagy női szerepet a La Rafale-ban, melyet Baccarat-nak neveznek nálunk. Kétszázadik előadása felé tartott Henri Bernstein darabja. Talán még kétszázötven előadást is megért volna. Ám Simone Le Bargy gondolt egyet, s otthagyta a Gymnaset, mint Szent Pál az oláhokat. Londonba ment talán vendégszereplésre vagy Amerikába. Megpróbálták a szerepét mással játszatni. A vége az lett, hogy a La Rafale-t le kell venni a műsorról. Mióta Simone Le Bargy elment, félannyi a színház bevétele esténként. Henri Bernstein káromkodik és sír: nincs segítség. Valami azonban nem jut az eszébe természetesen. Hogy színpadra dolgozó írónak utálnia kell magát.

Íme a színpadi író értéke: egy szoknya, melyben véletlenül Simone Le Bargy van.

III.

A nagy Galeottó

Valahol Felsőmagyarországon történt néhány hónappal ezelőtt. Most ugyanez a tragédia zúgott le a Bihar megyei Belényesen. Az asszonyról a nagy Galeottó suttogni kezdett. A férj halálba kergette a gyanúsított asszonyt. Ekkor a férjet kezdte mardosni az önvád s halálba ment ő is. Ne tessék ezért a nagy Galeottót szidni. Ne tessék e szomorú tragédiákhoz eleven bűnbakokat keresni. E tragédiákért az áldozatok a felelősek. Ők, akik gyöngék vonzalomban és hitben. Ők pedig meglakolnak a legnagyobb árral: a halállal.

Budapesti Napló 1906. február 27.

Pont

107. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Madame Motono

Egyszer láttam Párizsban Madame Motonot. A párizsi japán nagykövet felesége. Európaibb nőt még nem láttam. Most nagy ebéd volt náluk. Egész Párizs ez ebédről beszél. És Madame Motonoról. Nagy asszony ez az asszony. Minden parisienne-nél különb. Fejlett, szíves, sikkes, finom és szellemes. Ám könnyű neki. Új és ép szemeivel csak néznie kell európai társnőit. És kész a megnemesedett parisienne. A japán férfiú már bizonyságot tett önmaga mellett. Jelek vannak, hogy Japánnak az asszonyai is különbek lesznek a mieinknél.

II.

Nem lesz háború

Miért kell minden áldott napon fogadkozni? Minden áldott napon megígérik Európának, hogy nem lesz háború. Franciaország jelesei esküdöznek. Németország jelesei esküdöznek. De miért esküdöznek minden áldott napon? Akár új rovatot csinálhatnak a lapok a nyilatkozatok számára, melyek hessegetik a háború rémét. Nagyon a feje fölött lehet Európának egy rettenetes háború veszedelme, ha ilyen sokat beszélnek arról, hogy nem lesz háború.

III.

Kecskemét szenzációja

Már tegnap megírtuk, hogy csak beteg időkben történik olyasmi, mint Kecskeméten történt. Olyan időkben, mint a keresztes háborúk. Olyan időkben, mint amilyenben Jeanne d'Arc és a kékszakállú herceg éltek. Olyan időkben, mint amilyen most Oroszországban van. Mikor János pópát eleven Krisztusként imádják, s rettenetes szekták csinálják a maguk áldozatait. A vallási téboly válságos időkben szakad a tömegekre. Hogyne bolonduljon meg a nép, mikor még Tisza István intelligenciája sem tud ezidőszerint mást cselekedni a hazáért, mint tömjénnel füstölni és fohászkodni.

Budapesti Napló 1906. március 1.

Pont

108. CSERELEÁNYOK

- Bemutató előadás a Király Színházban -

A Folies Caprice emeleti terme, a magyar Casino de Paris, beköltözött a Király Színházba. Álmélkodva tapasztaltam ezt meg én, aki ezidőszerint éji és lump életet élek. Operett-színházakba nem szívesen járok, s dühösen mentem ma a Király Színházba. De hogy elmentem, nem bántam meg. Ilyen budapesti operettet, mint az Ordonneau-Clerice-operett, még nem írtak magyar írók.

Megmagyarázzuk a rejtelmet. Párizsban meghalt az operett. Londonnal, Berlinnel sőt Béccsel kell birkózniok azoknak, kik azt hiszik, hogy az operett-leányzó csak aluszik. Ordonneau és Clerice csináltak tehát egy Párizsba oltott angol operettet Lincke-hatásokkal s bécsi ostobaságokkal fűszerezve.

Itt tehát sokszoros devalváció történt. Ezt a devalvációt hihetetlenségig fokozta a fordító. Mit mondjak? Az operett legszellemesebb száma a Tátra-orfeum sanzonett-stílusának a csúfolása. Amit azonban - és sokat - a Casino de Paris-ból hoztak át, azt a Casino de Paris-ban jobban csinálják. A kánkános mozdulatokat, niggertáncokat, budapesti betyárságokat és a többit. Aztán a budapesti pocsolya jelszavai: "Pipi", "Zsiga", "Szép ember", "jöjjön be ember", "bukom rá". Nagyon mulatságos és budapesti operett ez.

Két, internátusbeli fehér leány megszökik, de a nevelőintézetben helyetteseket hagynak - a helyettesek: egy kokott és egy - matróz. Míg ez kiderül, sok inzultus éri a közönséget. De legalább Clerice néha - francia. Félmuzsika, sőt fertály-muzsika amit ad, de néha megembereli magát a francia epigon. És mert reminiszkál és mert svihákoskodik, és mert Budapesten vagyunk: sok szám lesz népszerű a Csereleányokból.

A színház elegáns volt, mint mindig. Sokat költhetett kiállításra, és sok olyan ötletről gondoskodott, mikről azt hitte, hogy - ötlet. A szereplők közül Kazal Birit, Medgyaszayt, Szentgyörgyi Lenkét, Sziklaynét, Erdeyt, Sziklayt és Horváthot említjük meg. Telt ház, és elég taps. Egy tizenegy óráig tartó darabhoz a kritika miatt talán nyilvános főpróba is illenék? A Király Színház talán tarthatna udvariasabb személyzetet is! Ma többen panaszkodtak effelől.

Budapesti Napló 1906. március 1.

Dyb

109. A RÉPUBLIQUE BLANCHE

Elment egy szabadabb és míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyűséges: Zichy Mihálynak Oroszországban kellett élnie és halnia. A république blanche-ról álmodott ott muszka földön. Gyönyörű, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elűzött magyarnak és művésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai. Charles Baudelaire szonettje jut az eszünkbe, ha Zichy hatalmas képére, A Pusztulás géniuszának diadalára gondolunk.

... A Démon........................
.......................................
Szemembe kap s előttem vágtat,
Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya
S egész rémes tára a Pusztulásnak.

Valóban a Pusztítás s a Pusztulás az úr mindenütt. Ki érezhetné ezt jobban, mint aki a Duna és a Tisza tájáról szakadt. A vallás parancsoló ura is a Pusztítás. A république blanche is csak dőre álom. Hogy ki ne szakadjon az ember szíve, Krisztushoz kell fordulni. A béke, a szeretet elképzelt, szent Árnyához. Olvassuk Zichy egy levelét, és sírva gondolunk e nagy művész életének rettenetes tragikumára. Íme néhány passzus abból a leveléből, melyben "A Pusztítás géniuszának diadaláról" ír:

A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben rombolásban vernek gyökeret, hogy ezután az emberiséget boldogítsák. A pillanatnyi diadal - a Pusztítás diadala.

Ezt láttam a római katolikus vallásban, melyért Krisztus meggyőződött tanítványai és későbbi követői vérüket ontották - de később teljesen más irányt követve, a hármas koronával díszített tiara hatalmával az eltérők vérét ontották. Jelenleg is a vak fanatizmus, türelmetlenség torzképe ül a Krisztus igéjéért megölt áldozatok koponyái felett. Az elfelejtett feszület szent jellegét elveszítve ott hever a koponyák felett. A bíbornok államtitkár észreveszi a háttérből előtörő világosságot, s mintha mérsékeltségre intené a csalhatatlanságban élő főpapot. A kép baloldalán II. Sándort ábrázoltam, aki az ó vallású néprokonok felszabadítására seregi élén magasan emeli fel az ortodox hitvallás keresztjét. Megint új öldöklés az üdvözítő Krisztus nevében.

A polgári életben a jelen század legnagyobb eszméje a német fajok egyesülése és a német császárság megalapítása - de milyen tömérdek pusztítás, emberi életáldozatokba került ezen eszme kivitele! Keverve ott feküsznek a saját és az idegen vérű sebesültek. Ezen hekatombák felett áll Vilmos, az egyhangúlag, ha nem is egyszívűleg megválasztott német császár, az új császári koronával a fején, körülötte térdelve hódolnak a német fejedelmek. Vilmos lábával rálép III. Napoleon tetemére, akit pallosa hegyével legyőzőtt. Vilmossal szemközt áll a république rouge tehetetlen alakja mellette a Commune gyújtogató fáklyájával kezében.

A családi életben - előre megmondották az evangelisták - hogy jönni fog a gonosz asszony, mely az embereket megzavarja. Eljön az már jó ideje és uralkodik a hűségre képtelen férfiak felett. A polgári társaságot összetartó házassági, családi kötelékek elveszítették szentségüket. Eszeveszetten tiporja lábai alá a férj nejét és gyermekét, és rohan a csábító asszony után.

A polgári és családi élet nagy mozgalmainak egyedüli érzékenyen sújtott áldozatai: a harcban halt férj özvegye gyermekével - az elhagyott nő gyermekével. Ezeket az alakokat én képem közepén, közel egymáshoz helyeztem el. A csoportok felett lebegnek a pusztítás géniuszának alakjai: a csábító nő és vad arckifejezéssel diadalmaskodó vészes Géniusz alakja - de a háttérből előtörő világosság ezeket a sötét füstös felhőkkel együtt már tovább hajtja.

Első eszmém szerint én ebbe a világos háttérbe a république blanche alakját, körülötte egymást testvérileg átölelő népségekkel tüntettem fel. De ettől a franciák (értem ezek között jó barátaimat) - nem lévén még hozzászokva és meggyőződve köztársasági, szervezetük maradandóságáról - elijedtek. Keveset változtatva alapeszmémen, én a csoportozat helyébe Krisztus alakját festettem.

Ez volt az egyedüli változtatás képemen. Jobb testesülése - az Isten adja! - jövendő világosságnak nem is lehet, mint az, hogy az Üdvözítő igéje teljes magasztosságában megértessék, és polgári, társadalmi szerződésünkben alkalmaztassék. Akkor a gonosz géniuszok hozzájárulása nélkül is az emberiséget boldogító eszmék rögtöni diadalt fognak ünnepelni!

Ezt írta több, mint félszázaddal ezelőtt. Mindent megmagyaráz ez a levél. Be nagy ember volt Zichy Mihály. Be átkos életű magyar ember. A république blanche álmodójának Oroszországban kellett élnie. Pingálnia a Romanovokat. Mert még Oroszországban is közelebb volt az álmaihoz, mint itthon. A république blanche-tól még ma is messze van a világ. Amit Zichy ecsetje elzokogott, ma is igaz. Talán csak abban a világban él a république blanche Krisztus elnöklete mellett, hová immár lakását áttette Szentpétervárról Zichy Mihály, a nagy és szerencsétlen néhai magyar ember.

Budapesti Napló 1906. március 2.

110. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Savanyú Józsi

Ajánljuk, tanácsoljuk Savanyú Józsinak: ne menjen külföldre. Úgy jár, mint a budapesti primadonnák egynéhánya. Bajosan boldogul külföldön a magyar művész. Még a Savanyú Józsi szakmájában is súlyos a verseny. Németországnak például egy Hennigje van. Amerikában Hoch János csak a saját feleségei közül harmincat küldött a másvilágra. Nem lehet az ilyen versenyt kibírni. A mi nagyságaink letörnek a külföldön. Ne menjen külföldre Savanyú Józsi. Mert félő, hogy egy híres emberünkkel kevesebb lesz.

II.

A torlasz

Páratlan, egyetlen ország. Ott mindig forradalom van. És épül a torlasz mindig. Persze Franciaországról beszélünk. Most például a vallásos emberek építik a torlaszt. Rajtuk van a sor. Minap az antimilitaristák csináltak forradalmat. Azelőtt a munkások. Ez az istenes forradalom a világ legérdekesebb forradalma. A francia ember francia marad, ha százszor bigott is. Védi például a templomot. De föltámad benne a sans-culotte-ok lelke. És torlaszt épít a templomban. El akarják tőle venni a feszületet? Fogja a feszületet s úgy vágja vele fejbe az ellenséget, hogy beszakad a feje. Franciaországban az Úristennek is forradalommal és torlasszal áldoznak.

III.

Tanító és diák

A foix-i iskolában egy tanító szamárnak titulálta egy diákját. A diák apja fölháborodott, pörölt, s a bíróság el is ítélte becsületsértésért a tanítót. Szerencsére a felső bíróságok külföldön is konzervatívak. A felsőbíróság kijelentette, hogy a tanítónak joga van szamarazni a diákot. Megjegyezzük, hogy Krisztus után, a huszadik században élünk. A herkópáterét a világnak, hát honnan veszi ezt a jogot a tanító? Anatole France-nak van igaza. Ha mi ötszáz év múlva élnénk, elborzadnánk, hogy milyen barbárok voltunk ötszáz év előtt.

Budapesti Napló 1906. március 3.

Pont

111. AZ ELNÖK SZÓZATA

Olvassuk Fallières elnök szózatát. Igazán úgy beszél ez az ember, mint Franciaország első polgára. Olyan hangosan állítja, hogy ő egyszerű polgár, hogy a mi rue de Lévis-beli borbélyunk ezidőszerint nagyon boldog lehet. Azt mondja szózatában Fallières, hogy akkor lesz a legvidámabb, ha majd megválik a méltóságtól, s egyszerű polgár lesz. Hát hogyne volna büszke a mi rue de Lévis-beli borbélyunk s minden francia polgár? Pedig az semmi más, mint egy szép póz. Fallières olyan fejedelem lesz, mint Loubet volt. A francia elnök - monarcha. És ezidőszerint nem is lehet más. De azért franciák a franciák, s azért különbek minden más nációnál, mert nagyon szépen tudnak hazudni, s ha szükség van rá, elhiszik a saját hazugságaikat is.

Budapesti Napló 1906. március 5.

112. DIÁKOK NÉPÁLLAMA

Egy dolog bizonyos: szabadságharc folyik ma Magyarországon. Belső harc ez a harc: titkos és vulkanikus. És bizony mondjuk: e harcnak héroszai nem a Fazekas Ágostonok. Mások és ezerszer mások: a lenyűgözött erejűek. Akiknek álma és akarata: az új Magyarország. Ez a nagy álom és ez a nagy akarat vívja ma Magyarország szabadságharcát.

Egy diák küldte be ma nekünk röpiratát Kolozsvárról. Bizonyos Partos Ervin nevű diák, aki a kolozsvári Egyetemi Lapokban írta le először, amit leírt.

Szinte megdöbben az ember: milyen egyforma a magyar élet minden kis darabja. Ez a Partos Ervin például kegyetlenül tisztán látja a magyar diákéletet. Ezt mondja: "csak az álnok rosszakarat mondhatja az ifjúság mai életét, világnézetét ifjúsághoz méltónak". Igaz, szóról-szóra igaz. Ifjúian zavaros és heves ez a kis írás. De látó mégis és becsületes. A diákéletben is azok dominálnak, akik a magyar középéletben. Egy elvénhedt társadalmi osztály éhes csemetéi s a hozzájuk szegődöttek. Le kell közölnünk a röpirat egy-két passzusát, íme:

...Az ősi nevek presztízse is csorbul - vagyon híján hitelt veszít. Nem marad más hátra tehát - tanulni kell, mert az ipari és kereskedelmi pályák akkor, de még ma sem - úrnak valók.

Így kerül az egyetemre, Akadémiákra, kivált azoknak mindenre kvalifikáló jogi fakultásaira a tehetségtelen, törik-szakad diplomavadászok tömege, kiknek - hogy új szállóigével éljek - nincsen veszteni valójuk.

S ezen a réven a fogékony ifjúság lelkében évről-évre nagyobb tért hódítanak ama balítéletek, hogy a mai Magyarország középosztálya, polgársága - sőt újabban a munkásosztályról is ezt állítják - olyan heterogeneus elemekből áll, melyektől a hazát mindenáron meg kell szabadítani, mintegy vissza kell szerezni tőlük az országot.

Új honfoglalásról ábrándoznak a hígvelejű idealisták, kik ideáljukban nem látják az otromba bálvány lólábait. De ilyenek kevesen vannak, s akik vannak, nem vezetői a mozgalomnak, sőt idővel megállapodnak, megtérnek.

A főbbek annál jobb üzletemberek, izmaeliták, akik aprópénzre tudják váltani azt az ideált, melyet az értelmetlen, de csillogó jelszavak után induló tömeg számára annál szebb szavakkal tudnak kifesteni.

S így jutnak felszínre mint ifjúsági vezérek az olyan alakok, kik az ifjúsági életből - élnek, még pedig jól élnek, sőt olykor gumikerekű fogaton járnak, s a primadonnákat virággal árasztják el. Ők mindenütt jelen vannak, ahol beszélni lehet, s beszélnek is sokat, serényen, s a hazaffyasságnak orgiákat szentelnek, minden napot megtennének, ha lehetne - ünnepnek, hogy a hazaffy-szíveiket betöltő üres bombasztok napfényre kerüljenek. Nevük mindennap olvasható a lapokban (igaz, ők maguk szállították a tudósítást a szerkesztőségbe): ma itt tüntetnek, holnap ott szónokolnak, szavalnak, képviselőválasztáskor korteskednek! A politikai pártok uszályaiba kapaszkodnak e fenegyerekek - magukkal ragadva a tömeget, mert hiszen az ő ambíciójuk tetőpontján a képviselőség lebeg, mint ideál. S sajnos, köztünk is vannak százával, kik azt gondolják, hogy az ifjúsági élet utcai politikai tüntetéseken, ál-hazaffyas és hamis kegyeletes ünnepeken való hazaffyas dörgedelmes szónoklatokban merül ki. Nem a szavak korát éljük, s szavak özönében mindig elmerül a - Tett!

S a kapaszkodók közül olyik el is éri az elérhetetlent ha csak időközben a Takács Zoltánok példájára a Csillagbörtön, avagy Amerika valamelyik révébe nem vitorlázik.

...Sokat elmélkedtem ennek lehetőségéről, mert hát meggyőződésem szerint ennek a mai ifjúságnak, mely maholnap a politikai viszonyok új alakulata folytán Magyarország egy új reformkorszakában döntő szerepet fog játszani, - hogy akkori munkája tökéletes legyen - olyan liberálisnak s magyarnak kellene lennie, mint volt az a 48-iki ifjúság, mellyel oly sokat példálóznak a hivatásos ifjúsági vezérek, sőt szinte ama nagyok karrikatúrájaként mentegetik meg állandóan a hazát; ámbátor azokhoz nemhogy érzületben, de még külsőségekben sem tudnak hasonlítani.

Egy szó mint száz: én az ideális E. K. ifjúságát szabadgondolkodónak képzelem - minden valószínűség szerint olyan is volna az a mai erőviszonyokból ítélhetőleg! Ilyen alakjában ez a kör morális súllyal léphetne föl bizonyos, az egyetemen megvalósítandó reformok érdekében. Mások Kolozsvárt s mások Budapesten a megvalósítandó egyetemi reformok, melyekről gyönyörű elmélkedést hallgathattunk harmadéve Apáthy rektori székfoglaló beszédében. (Acta Univ... Kolozsv. MCMIII. IV. Fasciculus I.)...

És előadja reformterveit a röpirat írója. Ezekben éppen olyan bátornak mutatkozik, mint a bajok kimutatásában.

Konklúziója egybevág a magyar társadalom igazi orvosáéval. Egy ifjúsági népállamot kell alkotnia a diákságnak. Készítnie kell magát igazi önképzőkörökkel, az életre, egy új, kultúr-Magyarország vezetésére. Indítványai már diák-ügyek. Hisszük: elég pártfogóra találnak a maguk helyén. Mi azonban ujjongva észleljük, hogy folyik a szabadságharc. Sorakoznak a seregek. Lesz itt, még lesz új Magyarország.

Budapesti Napló 1906. március 6.

Ódi

113. AZ ÖSZTÖN

- Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -

Henry Kistemaekers belga, s így nagy talentuma van a defektusok sokszorozására. De mivel belga, nagyon ügyes és ravasz. A belga a franciák - örménye.

A L'instinct, Az ösztön: szélhámos dráma. Affektált antipaganizmusa, kiszurkolt problémája - majdnem nevetséges.

Francia íróknál lehet csak még ezidőszerint obszerválni valamit. Valami lebegést Ég és Föld között. Ragaszkodást a régi iskolához, kacérkodást a szent humanizmussal és sardouskodást a színpadi siker érdekében: egyszerre és együtt. Kistemaekers ez okos tervezők egyik óriása. Nincs abban csodálni való, ha sikere van Párizsban. Ez a belga első sorban is ízig modern kultúrember. És idegember természetesen. Mivel pedig nem zseni, beszélni csak a magafajtájúakhoz tud. Az érdeklődő, modern emberekhez. Természetes ezekből, hogy Budapesten sokszor dadogásnak hallik a beszéde. Ami a darabjában érdekes, merész, különös, az csak intenzív, intellektuális élet levegőjében kényszerít ki tapsot. Ez nem a Nemzeti Színház közönségének a kicsinylése. De egyszerű megállapítása annak a különbségnek, mely Budapest egyszerűbb s Párizs nagyon komplikált élete között van.

Miért Az ösztön a darab címe? Ez a cím az irodalmi márka. Kistemaekers azt akarja elhitetni, hogy az ő témája: az ősember ösztönének és a kultúrember altruizmusának az összeütközése. Egy szó sem igaz ebből. A jeles orvostanárnak neuraszténiás a felesége. Sőt hisztérioneuraszténiás. A hisztériás asszony egy tüdőbajos ifjúba bolondul bele. Az ifjú halálra válik a légyotton. Az orvostanár a vérthányó, betörtfejű csábítóhoz siet. Megölje vagy megmentse? Persze, hogy megmenti. Mert világos előtte, hogy ez a kadáver tisztán hagyta az ő asszonyát.

Mindez ravasz, szép, borzongató. De sok helyütt igen-igen unalmas. Siker azért volt, nagy siker. Holott két nagyon rossz színészkedésnek voltunk kényszerű tanúi. Éppen két nagy szerepben. Nyafogó, lelketlen volt P. Márkus Emma. És hogy milyen rossz színész Mihályfi, ma a leglelkesebb híve is konstatálhatta, ha van ilyen. Annál több gyönyörűségünk telt Odry Árpádban és Pethes Imrében. Nemes, előkelő aktor ez a két fiatal. Elég kedves Vízvári Mariska. Ügyes Horváth Jenő. Volt taps elegendő.

Budapesti Napló 1906. március 10.

Dyb