156. DR. BENEDEK JÁNOS

Néhány írássort dr. Benedek Jánosnak szentelünk itt, a böszörményi hajdúk derék követének. Abból az alkalomból tesszük, hogy interpellált tegnap a képviselőházban a Somló-ügy miatt. A liberális eszmék híveinek tiszteletében még nagyobbra nőtt evvel a tettével dr. Benedek János. Igazi negyvennyolcas, igazi demokrata, igazi radikális-liberális ember ő. Ha sok hozzá hasonló volna a negyvennyolcas pártban, büszkesége volna e párt az egész országnak. Külön dicsérettel adózunk hát dr. Benedek Jánosnak tegnapi interpellációjáért. Lám dr. Barabás Bélát, akit Bécsben a legveszedelmesebb magyar jakobinusnak hisznek, megelőzte vele. Bizonyosak vagyunk ugyanis, hogyha dr. Benedek nem interpellál, Barabás Béla okvetlenül erősen ki fog kelni a nagyváradi klerikális merénylet ellen.

Nagyváradi Napló 1903. június 4.

157. NAGYVÁRAD ÉS AZ OBSTRUKCIÓ

Be kellene adni. Be fogjuk adni. Jól tesszük, hogy beadjuk... És végül is nem adta be senki azt az indítványt, mely az obstrukciót Nagyvárad nevében elítéli, s Széllnek bizalmat indítványoz. Ez az indítvány nem volt s nem lesz. Csak beszéltetett magáról. Jött azonban szerencsére Győr város. Csatlakozást kér egy határozatához. Föliratot a képviselőházhoz. Az obstrukció ellen. Ezt a föliratot pénteken tárgyalja Nagyvárad város. Szabadelvű párti atyái tegnap tárgyalták zárt ajtók mögött.

A győri átirat, fölirat körülbelül olyan stílű, mint a negyedik vagy ötödik tószt valamelyik hazafias ünnepen. Dicséretére szolgáljon, hogy a bizalmat csak nagyon a sorok között utalványozza ki Széll és a kormány számára, valamint Nagyváradot is dicsérte, hogy legalább önállóan áll a hivatalos bizalomszavazók seregébe.

Érdekes dolgok folyhattak a zárt ajtók mögött. Egy jó óra hosszáig tartott a győri átirat megbeszélése. A párt egyik tagja, dr. Sarkadi Lajos mindjárt a megbeszélés elején kifejtette, hogy ő szabadelvű párti ember, de a jelen esetben az obstrukciót jogosnak, a föliratot szükségtelennek tartja. Volt indulatos és műindulatos közbeszólás elég. Ám a párt józanságára vall, hogy dr. Sarkadi különvéleményét tisztelve hozta meg határozatát.

Dr. Sarkadi különvéleményével a pártban marad, annyival inkább, mivel a győri átiratot - úgy sejtjük - éppen azért sietett magáévá tenni a nagyváradi szabadelvű párt, mivel ez a fölirat nem nagyon hangoztatja a bizalmat Széll Kálmán iránt.

És így hagyján a dolog. Hiszen mi, kik az ellenzék igazát a most folyó harcban elismerjük, szintén nem tartjuk helyesnek az obstrukció túlhajtását.

Zárt értekezleten a nagyváradi szabadelvű párt sorra vette a városatyák névsorát. Kikre számíthatnak a szavazásnál, s kikre nem.

Egyebekben kimondta, hogy pénteken erőpróbát akar, s impozáns többséget szerezni a győri átirat pártolásának.

Úgy értesülünk, hogy az ellenzék ma és holnap értekezik ez ügyben. Nem lehetetlen, hogy egy kis fiók obstrukciót kapunk. Nincs pedig rá szükség. Mért ne legyen Széll Kálmánnak egyszerre több törvényhatósági bizalma.

Ezek a föliratok nem siettetik, s nem is tolhatják a megoldást. És nem is irányíthatjuk. A megoldásnak pedig hamar meg kell történnie. Vonják vissza végre a katonai javaslatokat, s nem lesz obstrukció. Avagy adjanak becsületes remunerációt. Ezt a kérdést így lehet csak rendbehozni. Hiába határoz akármit Nagyvárad.

Nagyváradi Napló 1903. június 9.

158. A BELGRÁDI VÉRFÜRDŐ ÉS FORRADALOM

Most már nem mosolyog senki a híreken, mik Belgrádból jönnek. Az operett-ország rettenetes drámát játszott el a mai napon. Ilyen véres, ilyen szörnyű esetet keveset jegyzett föl a história. Soha család, pláne uralkodócsalád fölött ilyen fekete végzet még tort nem ült. A szegény, a szerencsétlen Sándor király valósággal rohant e végzet felé, s e végzet végre is keresztülgázolt rajta.

Egyelőre beláthatatlan, hogy mi fog történni. Lehet, hogy lángba borul az egész Balkán, s egy rettenetes világháború első vérmocsara gőzölög most Belgrádban. Mindenképpen egész világra szóló veszedelmet jelent a mai belgrádi szörnyű esemény.

Aki a Balkánt, ezt a csodálatos félbarbár világot csak valamennyire is ismerte, szinte órányi pontossággal megjósolhatta ezt a szörnyűséget.

A június elseji választás megpecsételte az Obrenovics-dinasztia sorsát. Már május hónap első felén végigzúgtak a rémhírek a külföldi lapokban, hogy "Szerbia a forradalom előtt", "Sándorra ki van mondva a halálítélet", "A legújabb alkotmány halva született gyermek", "Az új választások napján lesz az Obrenovics-dinasztia temetése" s több hasonló rémes jóslat zúgott végig a különböző nyelvű napisajtón. Nem akarták komolyan venni a híreket. És a véres kezű radikálisok nem tréfáltak. Sok-sok esztendő óta készül a szerb forradalom. El kell ismerni, hogy jól előkészítették.

Az osztrák-magyar monarchiát legközelebbről érdekli a szerb forradalom. Bizonyos, hogy nagy dolgok fogják a közel napokban deklarálni a mi monarchiánk érdekeltségét.

Nagyváradi Napló 1903. június 11.

159. GRÓF TISZA ISTVÁN

A nagyváradi és Bihar vármegyei hívek már régi ideje hirdették.

- Ő következik. Gróf Tisza Istvánnak kell jönnie.

És ő jön. Ember lehet ez magáért. Még nem is fait accompli a dolog s már kavarodásban vannak a lelkek, itt lármás örömben, ott háborgásban, amott meg megmagyarázhatatlan nyugtalanságban. A hosszú tespedés után ez az ember vihart hoz. Tisztító vihart...

Voltaképpen örvendeznünk kell. Hogy Széll Kálmán, ez a hiú, önimádó, kokott lelkű, paktáló elmúlik: már ez magában szerencse. Hogy a régi liberálisok végre talpukra tudtak állani: ez még nagyobb szerencse. Lehet, hogy utolsó nagy erőkifejtése ez a haldokló liberalizmusnak, az a bizonyos utolsó lobbanás. De reméljük a jobbat. Remélni szép, emberi és jó dolog is. Lehet, hogy csoda történik, és sikerül összetörni a nagyon fölnövekedett klerikális-agrárius-nacionalista reakciót, ezt a csak Magyarországon lehetséges, veszedelmes összeszövetkezést, mely pár év óta megsemmisítéssel fenyeget minden liberális és még el nem úsztatott eredményt.

Reménykedéssel nézünk gróf Tisza István ideje elé. Az auspiciumok a legszebbek. Akit olyan korán, eleve úgy átkoz Bartha Miklós, fenyeget a volt nemzeti párti jezsuita tábor, Rakovszky István és a néppárt: az valaki. Olyan valaki, akinek egyénisége sokat ígérő a hamupipőke liberalizmus számára.

Ha csakugyan gróf Tisza István ideje következik, a Tisza-Wekerle-Bánffy-kormányzás szellemének föléledése s harcra kerülése következik. A stagnálás, a fullasztó rendszer után a fejlődés. Mert a fejlődés micsoda? Az erők harca. Vagy bátor, agilis liberalizmus jöjjön, vagy nyílt reakció, hogy az erőknek helyük, kedvük és módjuk legyen az összemérkőzésre. Csak a zoltánok sajnálhatják Széll Kálmán elmúlását. Nekik kedvezett ez a szerencsétlen, bűnös rezsim. Mindenkinek és minden másnak ártott. Mert valósággal elfojtotta az életet, s utána csak jobb következhetik.

Nagyváradon és Bihar vármegyében csábítja az embert, hogy gróf Tisza István előtérbe lépésekor lokálpatrióta örömei legyenek az erősebbek. Bennünket ez a csábítás elkerült. Örvendezünk, mert jogunk van örvendezni. Volt olyan idő, hogy csaknem egyedül állottunk a sajtóban, kik hirdettük a Széll-rezsim veszedelmét, s kis erőnkkel állandóan küzdöttünk az új, a hazug, a bűnös rendszer ellen. Van hát okunk örvendezésre. Ami meg gróf Tisza Istvánt illeti, sohasem az ő politikai hitvallása ellen küzdöttünk, csak a hitvallás megnyilatkozó módusainak egyik-másika ellen. Mert tudtuk, hogy Magyarországon erősebb liberalizmusú lehetséges politikus nincs gr. Tisza Istvánnál.

A magyar közélet mindenesetre nagy válság előtt áll. Most fog eldőlni, hogy tud-e életre és cselekvésre kelni a magyar liberalizmus.

Ha gróf Tisza István bebizonyítja, hogy tud: ez ország örök hálájára lesz érdeme. Ha nem: jöjjön a nyílt reakció. Váltsa ki ez országból az új erőket, az új liberalizmust, mely majd bizton leszámol a reakcióval. Ez a nagy kérdés dől el most. Ezért nagyszerű esemény a Széll Kálmán bukása s a gróf Tisza István előlépése...

Nagyváradi Napló 1903. június 17.

160. ÜNNEPNAPOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN

- A Nemzeti Színház Nagyváradon -

Históriai eseménynek érezzük a Nemzeti Színház nagyváradi vendégszereplését. A legelső magyar színjátszó társaság nem egy vidéki városba ruccant le két estére. A legelső magyar színjátszó társaság a Sándorffyak városába jött, a magyar Thália szülő, nagyerejű talajára, hol késhetett a díszes állandó csarnok Thália részére, de nem késett, elől lobogtatta szárnyait a szellem, mely teremtette a Sándorffyakat s Nagyváradot klasszikus helyévé tette a magyar színészetnek. Ez a város követelte, művelte, megtermékenyítette, nevelte a magyar színészetet, s csak ez a város jelölhetett meg olyan nagy alkalmat, mint a mostani. A Nemzeti Színház eljött Nagyváradra, hol mindig a legnemesebben értékelték a színészetet. Eljött, hogy állhasson szülővárosában egy nagy néhai magyar poéta szobra. A magyar színészet legnagyobb problémáját állította ez alkalom megteremtésével előtérbe Nagyvárad.

Illusztrálta a nálunk még mindig szomorúan késlekedő igazságot, hogy a színészet nem önmagáért, hanem az irodalomért van. Azért kell idegen és nem lehet modern magyar darabokkal vendégszerepelni a Nemzeti Színháznak most is éppen, mert a színészet eltávozott a poétáktól, s a poéták, kik úgyis kevesen vannak, nem írnak darabokat, hiszen csak szerepeket lehetne írniok s fölvonásvégeket hegyezniök. Ezért csinál valósággal forradalmat a finomabb lelkekben, ha nyugatibb helyekről el-eljön hozzánk egy-egy komédiás csapat. Ezért vannak nekünk valóban nagy színészeink, de azért szikes, sivár talaja a kultúrának a magyar színpad, mely mai útján odajuthat, hogy íróra semmi szükség sem lesz: a színészek összeállanak, s ki-ki megcsinálja a magának és az effektusnak való produkciókat.

Az Arany-szoborért játszás legyen végre hatalmas mementó. Arany János poéta volt. Arany János az irodalomé. Térjen vissza az irodalomhoz, s szülessen újjá a magyar színészet. Ne legyen csak önmagáért való.

Meleg szívvel üdvözöljük vendégeinket, arisztokratáit a magyar színészetnek. Ihlesse meg őket e hely, e minden ízében modern város, mely a jobbért, igazabbért törtetők nyomában tart, s a magyar színészet őstalaja egyben...

Nagyváradi Napló 1903. június 17.

161. A FÖLFORGATOTT NAGYVÁRAD ÉS AZ ÚJ VÁROSHÁZA

Mintha valahol az Unió egyik új tisztásán volnánk, hol hangya-módon dolgoznak a modern városalapítók. Mintha újjá akarnák csinálni ezt a várost, olyan képe van. Aki nem a tyúkszemei szempontjából nézi ezt a nagy fölforgató munkát, örvendezéssel, sőt bizonyos gyönyörűséggel telhet el. Az a kép, amit most Nagyvárad mutat, eleven, modern, erőt mutató, szinte amerikai. Itt rombolnak. Amott már szinte kész egy új palota. Az utcákon árkokat ásnak, kábeleket fektetnek. A Bémer téren rombolnak egy régi házat, hogy helyet adjon egy új palotának. A Füchsl-palota a Kossuth utca és Nagypiac tér sarkán készen áll, művészi munka, új látnivaló. Rengeteg új, nagy építő tervek beszéltetnek magukról.

Mindezek fölött pedig immár kibontakozóban Nagyvárad új székházának imponáló, hatalmas és mégis megkapó képe. A fölbontott utcák, omló házfalak s lerakott fundamentumok közepette mint diadalmas szilárdság emelkedik az új székház. Nemcsak az új, az amerikaiasan készülő Nagyváradnak egyik legsúlyosabb, kész eredménye, de - úgy sejtjük - büszkesége annak is, kinek agyából rajzolódtak ide ezek a hatalmas vonalak, nagy hatások. Mert hatalmas munka az új székház. Szinte érthetetlen, hogy már szinte készen és teljes hatásban áll, büszkeséggel tölti el a rátekintő nagyváradi patriótát, s mégsem dicsekszünk el vele. Úgy tetszik nekünk, egy régi nagyváradi szisztéma ez. Sehol sem tudnak úgy és olyan pontosan ítélni és értékelni, mint Nagyváradon, de tovább aztán nem is mennek. Van egy sereg szereplő emberünk. Mind kiválóság, magasan fölötte álló az országos színvonalnak. Mindezt tudjuk, de hangosan beismerni már nem akarjuk. Egy kis félénkség, egy kis előkelőség, egy kis irígység s tudja az Isten, még miből alakul ki ez a szisztéma. Így voltunk s vagyunk színészeinkkel, íróembereinkkel stb. Jaj lett volna ifj. Rimanóczy Kálmánnak, ha épít csak egy jól megcsinált alkotmányt, s csak az elvállalt kötelességét teljesíti. De így? A művészember beteges ambíciójával feküdt neki régi kedves ideájának. Száraz, józan, hozzáértő emberek mondják, hogy erre az ambíciójára rá kell fizetnie, azon kívül, hogy lelkének, erejének legjavát rakta a kövekbe. Miután a mai modern arcú Nagyváradot jó részben ő rajzolta meg, triumfálni akart az új székházban, s ez sikerült is neki. És ez mindenki előtt természetesnek tetszik, amiért nem jár elismerés.

Mennyi akadállyal kellett megküzdenie. Odaszorult egy elnyomott zugba, melyre ránehézkedik egy művészietlen templom, melyet eléktelenít egy nyomorúságos part, s elsikkaszt egy szegény utca. És ő meg tudta e helyen konstruálni az ideáját, s megtízszerezni a hatást, mely ígérkezett. Hivatott kritikus hasábokat szórhatna itt el az architektúra szótárából. Mi csak konstatálni tudjuk, hogy az új székház monumentális, hódító. Érezteti a szemlélővel azt a definíciókba nem férő gazdag, titkos elragadó érzést, melyet csak az igazi művészet tud felébreszteni. És ahogy bejárjuk a fölforgatott, a készülő, a modern városalapítók lázában égő Nagyváradot, úgy érezzük, hogy az új székház méltó arra, hogy hozzáépüljön a jövendő Nagyvárad...

Nagyváradi Napló 1903. június 21.

162. A VÁLSÁG

A kedves bán egészen a Széll-iskola hívének mutatkozik. Tárgyal, simít, ígér, paktumot ajánl. És kedves. Olyan kedves, hogy a szabadelvű párt úgynevezett szabadelvű része, mely most szervezkedett nagy garral, szépen bele fog törődni, hogy újra egy koalíciós kormány jöjjön, erősen konzervatív színezetű, esetleg Apponyi is belekerüljön a kabinetbe. A kedves bán a siker reményével tekint vállalkozása elé. A katonai javaslatokat fölfüggeszti, s majd súg valami kibúvó paktumot a Széll Kálmán szelleme. Aztán folytathatódik az új korszak, a Széll-éra, sőt bizonyára fejlesztődni fog a liberalizmus cégérével.

Nagyváradi Napló 1903. június 23.

163. A KEDVES BÁN

Milyen változása az időknek!... Mennyire megdolgozták néhány év óta a magyar talajt a reakció számára! Alig itt-ott szólal egy hang a kedves, a mindenkit meghódító bán s az ő általa közeledő veszedelem ellen. Apponyiék, a mágnások, a néppárt örvendeznek. Bartha Miklóst utasították üdvugatásra. Csak a Kossuth-párt egy-két igazi liberális embere, Bánffy Dezső és néhány híve, és a - szociáldemokraták mernek nyilatkozni a kedves bán ellen. A római és bécsi reakciót együtt hozza Magyarország számára a kedves bán. Mert így akarja a király, s Ferenc Ferdinánd is kijelentette:

- Ungarn muss zurückerobert werden!

A magyar alkotmány, e gyönyörűséges papíralkotmány egyik tényezője helytartót küld ki.

Hát kérdjük: csak egy tényezője van ennek az alkotmánynak? Hol a másik, vele egyenrangú, a szintén szuverén, a népakarat kifejezője, a parlament?

Nincs! Parlament van, de nem szuverén, nem egyenrangú, mert nem a népakarat kifejezője!

- Csak van, aminthogy alkotmány is van - a papíron. De nincs, aminthogy alkotmány nincs - a valóságban. És ezért jöhet és jön a bán. Mit hoz, azt még senki sem tudja. Mit akar vinni, azt mindenki tudja. A katonai javaslatok kellenek neki vagy most rögtön, vagy jövőre. Ezzel a programmal jön, ezért küldték.

Ha ez az ember nem volna az, aki; ha nem volna vad despota, vérengző kényúr, milliószoros átokkal megvert zsarnok - ha fennkölt lelkű, tiszta lelkiismeretű, becsületes szándékú politikus volna, akkor is vissza kellene kergetni ezen törekvése miatt.

A nép nem azért tiltakozott a katonai javaslatok ellen, mert Széll nyújtotta be őket, és nem fog kevésbé tiltakozni ellenük, ha bárki más veszi át őket Szélltől.

A katonai javaslatok önmagukban merényletek a nép életérdekei ellen, önmagukért kell hogy visszautasíttassanak.

De ehhez járul, hogy a katonai javaslatoknak az új kormány által való fenntartása a kormánybukás után nem alkotmányos tett.

Kettős a sérelem tehát, amellyel megrakodva hozzánk jön a bán.

Lehet-e vele szemben más feladata az ellenzéknek, mint a legridegebb, legkönyörtelenebb tagadásé? Szabad-e az ellenzéknek csak egy percig is gondolni arra, hogy alkuba lépjen a bánnal?

Nem. És árulás volna, ha megtenné.

Az ellenzék kezében van most az ország politikájának sorsa. Rajta áll most: érvényesülhet-e az alkotmány egyik tényezője a másik fölött, vagy érvényesül-e mindkét tényező szuverenitása.

De más feladata is van most az ellenzéknek. Rajta áll most, felismerni egy nagy igazságot és levonni tanulságait. Tanulságokat, amelyek a legértékesebbek és legfontosabbak az egész valóságban.

Az igazság az, hogy a magyar alkotmány csak papirosalkotmány. Mert hogy az ellenzéknek az alkotmánysértő törekvésekkel szemben most módjában áll megvédeni az alkotmányos egyensúlyt: az csak véletlen. Szerencsés véletlen, amelyet ki nem használni árulás volna, de egyúttal oly véletlen, amely csak az alkotmány lényegének megsértése, az exlex által válik lehetővé. Nem kötelessége-e tehát az ellenzéknek ezt a véletlent arra kihasználni, hogy magát a gyengébb alkotmányos tényezőt, a parlamentet erősítse a jövőre nézve, hogy véletlenek nélkül is ellentállóképes legyen? Kötelessége. És ezért, ha jön a bán, ezzel a jelszóval kell találkoznia a parlamentben: félre a katonai javaslatokkal, ide a parlamenti reformmal!

A bán a reakciót hozta magával. A rómait, a bécsit, a katonait, a politikait, a társadalmit. A kedves bán és a jövendő ellen csak egy módon lehet védekezni. A parlamentet meg kell erősíteni a néppel.

Nagyváradi Napló 1903. június 24.

164. NAGY HARCOK ELŐTT

Az érzékenyebb orrok forradalmat szimatolnak. Mindenképpen igazuk van. Forradalom már a világ képe. És a magyar élet is annyi sanyargás, tespedés után belejutott a tűzvonalba. Úgy látják a tucat szemek, hogy bellum omnium contra omnes ez a harc. Nem az. Kaotikus a harctér, de voltaképpen csak két nagy tábor küzd itt: a világosságé és a sötétségé.

A "Nagyváradi Napló", a közönség lapja, félredobja régi elvét ezúttal, s dicsekedni fog. Azért teheti, mert a maga csodálatosan érett, érzékeny, intelligens és áldozó közönsége nevében dicsekszik. Ez a közönség s ez a lap érezték meg talán legelőször a magyar közönségben és sajtóban az új, nagyszerűbb idők közeledését. Volt idő - e lap olvasói emlékezhetnek reá -, mikor a mi riadónktól még a bátrabb lelkek is megrettentek, s visszahúzódtak. Azt tartották, hogy harci készségünk oktalan, radikalizmusunk veszedelmes, félelmünk alaptalan. Igazunk volt. Ma már sokan, nagyon sokan értik és hirdetik, hogy a veszedelem ellen hittel, erővel és merészen szembe kell állnunk. Másutt már érzik az új, igazabb idők hajnali szellőit. Nekünk még el kell zavarnunk az egész éjszakát. Igazunk volt. Nemcsak Nagyváradon és Bihar vármegyében, de az egész országban, hol látók és gondolkozók élnek, ismerős és sokra becsült a "Nagyváradi Napló" bátor hite s bátor harca. Most már mintha virradni kezdene. A reakció is merészebb ugyan, de egyre csodásabban nő a mi táborunk is. Az új nagy harcokban megérdemelt pozíciója lesz a harctéren a "Nagyváradi Napló"-nak, s mi ott leszünk, hol a golyó, kartács legzáporosabban hull. És ezért szólunk most újra a mi szűkebb téren álló seregünkhöz, a mi közönségünkhöz. Most jönnek csak az igazi harcok. Egyesítsük erőinket, készüljünk!...

a "Nagyváradi Napló" szerkesztősége

(Szent János utca 346. sz.)

Nagyváradi Napló 1903. június 26., 27., 28.

165. JÓ ÉJSZAKÁT KURUCOK

Jó éjszakát kurucok. Szépen csináltátok!

Nagy a ti diadalotok! Győztetek! Törjetek ki örömmámorba és üdvriongásba. Megvan az új gazda. Habemus papam.

A győzelem fényes. Széll Kálmán helyett megkaptátok új alkirálynak, prokonzulnak, helytartónak a horvát bánt. Ez csak elég fényes győzelem! Ez csak elég nagyszerű nemzeti vívmány!

Mikor vezéreitek ama előző nagy obstrukciót csinálták az önálló vámterületért: - az önálló vámterületet nem kaptátok ugyan, de ahelyett jött a békeszerető Széll Kálmán.

Most nemzeti hadseregért folyt az obstrukció. Nemzeti hadseregből ugyan semmi sem jutott osztályrészünk gyanánt - de kapjuk e helyett Khuen-Héderváryt.

S ha még egyszer lesz (ha lesz) obstrukció: bizonyára ismét fényes győzelmet arat a nemzet. Megkapja Windischgrätzet vagy Schwarzenberget.

Ugye magyar népem, te lelked mélyében örülsz az ily diadaloknak. S még több ily győzelmet kívánsz, hogy Pyrrhus mondását szavalhassad, a híres klasszikus mondását. Vagy talán nem kívánsz többé győzni? Arra kéred vezéreidet, hogy "Az isten szerelmére, ne győzzenek többé!" Hogy inkább szenvedjenek vereséget, mert akkor talán a nemzeti ügy talál diadalt aratni!

De ha így gondolkodol, jó magyar nép, tévedsz. Kuruc vezéreid tényleg győztek. Nagy az ő "diadaluk, szinte foly tőlük az orrunk vére. Az emberileg elérhető legnagyobb győzelem az övék: Legyőzték önmagukat. Legyőzték lelkük háborgó nemzeti indulatait. Legyőzték a saját nemzeti követelményeiket. S nem mondja-e a bölcs, hogy az a legnagyobb diadal, amit [az] ember a maga nyugtalan vágya fölött arat.

A horvát bán lesz Magyarország satrapája. Ő itt igen alkalmas, kitűnő ember. Nem ismeri a nemzetet? Annál jobb. Érdekes és újszerű, hogy oly ember jő, ki mitsem tud dolgainkról. Legalább sokat lehet vele elhitetni. S új személyek érvényesülhetnek. Felfogása zavaros? Abban lehet halászni. A kamarilla nyílt eszköze? Legalább hoz egy kis tápláló korrupciót. A nyers önkény embere? Az kell a magyarnak - nem lágy, puha kéz. Klerikális? A külföldi szerzetesek anyagi és erkölcsi tőkéje még jobban ideözönlik. Horvát? Végre is csak engednünk kell a szegény horvátoknak.

Mindez tehát nem aggasztó. Nyugtalanító legföllebb az, hogy ha valami baj talál lenni még a Házban: új választás, korrupció, erőszak, nemzetiségi segítség, házszabály-javítás, a Házba vonuló katonaság, szájkosár, kizárás stb. lesz előkészületben. - De ne búsuljunk ezért sem. Nem lesz baj a Házban. Légy nyugodt magyar, minden simán zajlik le. Megtörtént a nagy műtét: Bécs kihúzta a magyar méregfogát. Már ezután csak nyelvöltögetés lesz, az is suba alatt.

Hoch tehát Ausztria! Hoch kamarilla! Zsivió bán! Kiáltsunk háromszoros zsiviót!

És éljenek a kurucok. Ezt szépen csináltátok. Barabás Bélát ünneplik is vasárnap Aradon. Nem jön el Nagyváradra is?... mutogatni talán mégsem fogják magukat egy darabig a kerületeikben a dicső kurucok?

Nagyváradi Napló 1903. június 27.

166. HERCZEGH TERÉZ CÍMÉRE

- Budapest, VIII., József körút 9. sz. -

Tiszteletre méltó főnöknő, a Nagyváradi Napló megkapta a címére küldött nyomtatott kérelmet [és] a gyűjtőívet. A kérelmet megőrizzük, a gyűjtőívet; melynek száma 8685, illő tisztelettel visszaszármaztatjuk. A "Mária Magyarország Nagyasszonyáról nevezett Congregatio" (Fiumei Mária Immaculata) Internatus és Sanatoriumi alapja javára mi - sajnos - nem gyűjthetünk. Óh, tiszteletre méltó főnöknője egy szent kongregációnak, eretnekek és zsidók vagyunk mi többnyire, s ha katolikusok vannak is közöttünk, ezek is istentelenül szabadgondolkozók. Mi hát nem gyűjthetünk. Hiába fordult hozzánk bizodalommal, mi e bizodalomra méltók nem vagyunk. A mi nevünk nem fog az aranykönyvbe kerülni, melyet majd a Magyar Nemzeti Múzeumban helyeznek el. A belügyminiszter úr 40127-903 III. b. számú magas rendelete országos gyűjtésre adott ugyan engedélyt, de mi e gyűjtés alól kivonjuk magunkat...

...Pardon, tiszteletre méltó főnöknő, megnéztük újra a borítékot. A levél nem egyenesen a Nagyváradi Naplónak szól. Mi másodkézből kaptuk. Eredetileg a nagyváradi ipartestület elnökségének szólott.

Hanem visszavonnivalónk így sincs. A tiszteletre méltó főnöknő vállalkozásáról már néhányszor elmondtuk véleményünket. Nem fogjuk engedni, hogy ezt a szegény, szerencsétlen országot még jobban beborítsa a sötétség. Kiölték már ennek eléggé az anyagi erejét s kiölték eléggé lelke szabadságát.

A "Marianum regnum" célját országos pumpolással szolgálni mégsem egészen istenes dolog, óh, tiszteletre méltó főnöknő. Istennek papi szolgái s áhítatos mágnás fiai úgyis kisajátítva tartják ez ország kétharmad részét. A szegény iparosok adják még oda filléreiket?... Visszaküldjük a gyűjtőívet, tiszteletreméltó főnöknő. Kérjük ezúttal először Mária Immaculatát, világítsa meg az ő kongregációja főnöknőjének a lelkét, hogy lássa, milyen rosszul cselekedik. Mi lelkeinknek megvilágosodásáért máshova szoktunk folyamodni, és mi bízunk is ebben a megvilágosodásban. Majdcsak törvény lesz nálunk is abból, amit most tett törvénnyé a francia kamara...

*

E gyűjtésre vonatkozólag értesülünk még újabban valamiről. Herczegh Teréz megbízta Budapesten Urs Simon és Sinegh Sándor urakat, hogy a kongregáció javára engedélyezett gyűjtéseket lebonyolítsák. Ez a két úr a megbízó okmány hiteles másolata szerint egyenlő arányban födözi a költségeket, de átengedi neki a főnöknő - ugyancsak egyenlő arányban - a gyűjtés eredményeképp befolyó összeg 35 százalékát számadási kötelezettség nélkül. A szentcélú gyűjtésnek már az első héten 1592 korona lett az eredménye: ebből 35 százalék provízió nem is olyan semmiség! Az adakozókat azonban a kongregáció nevében és céljaira sarcolják meg, s nem azért, hogy a teljhatalmú megbízottak gumirádli költségeit ők födözzék. Ami pedig a 35 százalékot illeti, az a legközönségesebb üzletet is az irrealitás vádjával bélyegezné meg.

Egyszóval a könyöradomány-gyűjtés "vállalat". S hogy ez a vállalat sikerüljön, hogy ez a vállalat hasznot hajtson: azért adta meg a m. kir. belügyminisztérium az egy esztendőre szóló gyűjtési engedelmet, "szent" Herczegh Teréziának.

A jó vidéki szolgabírák ötven-száz korona bírsággal és megfelelő elzárással büntetik az embereket, ha egy népgyűlésre Budapestről odautazó szónok vonatköltségeit szedik össze. Erre az emberséges közvélemény azt mondja: Jól teszik a főszolgabírák, ha büntetik őket "tiltott gyűjtés" címén, mert azok a gyűjtők szegény emberek, vagyis - szociáldemokraták. Vajon mit mond az az emberséges közvélemény most ehhez a kormány engedélyezte gyűjtéshez, amely szemérmetlen nyíltsággal üzletté aljasítja a könyörületességet?

Nagyváradi Napló 1903. június 27.

167. AZ EVOLÚCIÓ

No hála Istennek, ennyire már Magyarországon is vagyunk legalább. Műveltebb országok pár évtizeddel előbb túlestek rajta. De végre már nálunk is tudomást vesznek tudományosságokról. És üldözik őket. A Pikler és a Somló Bódog esete után most újabb affér keletkezett. Dr. Gaál Jenő két könyvet írt az Akadémia megbízásából Széchenyi grófról. Mikor Gaál Jenő gróf Széchenyi rendszerét méltatja, vizsgálódásai és Széchenyi irataiból, beszédeiből és naplóiból közölt idézetekből vett bizonyítékok arra a következtetésre juttatják, hogy Széchenyi rendszerének alapja, melyen okoskodásait és egész politikáját felépítette [az evolúció]. Bizonyítja ezt - a szerző szerint - az, hogy az evolucionista (fejlődéstani) elméletnek nemcsak sejtelme, hanem tudata is él benne, mint korának legtöbb írójában és politikusában. Ezt Gaál Széchenyi munkáival igazolja. Ez a tan nem tetszett az Akadémiának, és emiatt az Akadémia elutasította magától a műnek kiadását. Micsoda vakmerőség azt állítani Széchenyiről, hogy ugyanazt az elméletet vallja, amit Darwin és Spencer, hogy Széchenyi az evolucionizmusnak, azaz annak az elméletnek a híve volt, amely mindent a természetes fejlődés okából magyaráz meg. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy az Akadémia is a klerikálisok kezébe került. Nem baj. Az Akadémiára úgyse igen adott intelligens ember sokat. De az már valami, hogy még az Akadémiának is foglalkozni kell immár modern tudományos igazságokkal.

Nagyváradi Napló 1903. június 27.

168. NAGYVÁRAD BÁNFFY MELLETT

Izoláltan áll Bánffy Dezső. Zászlót bontott, de e zászlóbontás parlamenti érvényesítésére ez a mai gyáva parlament nem alkalmas. De mert Bánffy zászlót bontott, melléje kell állnia minden liberális, minden komoly magyar embernek. Lássa, hogy milyen hatalmas, bár szervezetlen tábora van neki ebben az országban, s ez a tábor is lássa meg a maga erejét.

Nagyáradnak elől kell járnia e szervezkedő munkában. Itt élt legállandóbban, legerősebben Bánffy megbecsülése. A végzetes parlamenti forradalom óta például ez a lap, a Nagyváradi Napló, mely Nagyvárad és Bihar vármegye intranzigens szabadelvű publikumának a lapja, állandó, hű és harcias volt abban a szellemben, mely Bánffy Dezső most adott programjából szól a magyar nemzethez.

"Szükség van egy oly kormányképes gouvernementális irányzatú pártra, mely meddő közjogi kérdések feletti harcot félretéve, erős, határozott, liberális és nemzeti irányban a gazdasági és szociális kérdések megoldását tűzi ki fő célul. Gazdasági érdekeink úgy, miként a viszonyok, ma már alakulva vannak, csak gazdasági önállóságunk kivívásával nyernek biztosítást. Iparunk, kereskedelmünk érdekei parancsolják, hogy Ausztriától függetlenül állapítsuk meg autonom vámtarifánkat és kössük meg kereskedelmi szerződéseinket.

A nemzeti iránynak határozottabb és hathatósabb érvényesülését reméltem egy új pártalakulástól, mely tekintet nélkül minden egyébre, az egységes, egy nyelvű, magyar nemzeti állam létrejöttét tűzi ki célul, mely érdekből nem enged, nem alkuszik, midőn az egységes magyar nemzeti társadalom létrehozataláról, avagy a felekezetek teljes jogegyenlőségének szemmel tartásával azoknak jogos igényei kielégítéséről gondoskodik. Mert a magyar államban nemzeti igényeket és érdekeket alárendelni semminek sem szabad, és e tekintetben a bár törvényileg közösnek megállapított, de alapjában magyarnak kijelentett hadsereg kérdésében sem lehetett kivételt tenni, akár annak vezérlete, vezénylete és belszervezete, avagy vezény-nyelve tekintetében."

Ez a mi programunk volt mindig, s ez a Bánffy Dezső programja. A szabadelvű magyar társadalom ma már csak Bánffytól remélheti, s reméli a politikai megváltást.

Szervezkednünk kell tehát. Elsősorban kell szervezkedniök Bánffy nagyváradi híveinek, kik Bánffyt még a politikai elvek kapcsainál is szorosabb kapcsokkal óhajtják Nagyváradhoz fűzni.

Nagyváradi Napló 1903. július 2.

169. A NAGYVÁRADI LIGA ÉS AZ ORSZÁGOS LIGA

- Harc a párbaj ellen - párbajjal -

A magyar társadalom talán már el is felejtette, hogy nemrégiben végre-valahára komolynak tetsző mozgalom indult meg a párbaj ellen. Nem csoda, hogy elfelejtette. Úgy látszik, s most látszik bizony, hogy ez a mozgalom nem volt komoly.

Nagyváradról indult volt meg ez a párbajellenes mozgalom. Előkelő társadalmi állású férfiak állottak az élén. A vezetők háta mögött olyan férfiak voltak, kik tenni szoktak és tudtak. Olyan szépen indult volt meg a mozgalom, hogy lecsalta volt Nagyváradra a lelkes Bourbon herceget, fölkeltette Coudenhove gróf figyelmét. Sőt meg is alakult Nagyváradon a párbajellenes liga. Igaz, hogy szentelt vízben fürösztött regulákkal.

Ez azonban még nem lett volna a legnagyobb baj. Az a legnagyobb baj, hogy Budapesten néhány úriembernek szintén kedve jött a liga alakításhoz. És amiben Nagyváradon mégiscsak lakozott egy kis komolyság, terv és cél, Budapesten abból operett lett. Budapesten olyanformán tervelték ki Rakovszky István állami számvivőszéki elnök úr és társai a ligát, hogy tagjai számára szinte kötelességképpen írják elő a lovagiaskodást.

Aztán a nagyváradi és butapesti liga-alakítók közös megbeszéléseket folytattak. A megbeszélések vége az lett, hogy a nagyváradi ligáról hónapok óta nem hallunk egy szót sem.

A budapesti ligáról azonban most kaptunk valami értesítést. A liga előkészítő bizottsága, holnaputánra, péntekre nagy értekezletet hívott össze. Ez értekezlet ki fogja mondani az országos párbajellenes szövetség megalakulását Rakovszky úr elvei szerint, s ez országos szövetségbe bele fog olvadni a nagyváradi liga is. Szóval az egész mozgalomból születik egy halva született társaság, mint amilyen volt annak idején az országos nemzeti szövetség.

Úgy mondják, hogy a nagyváradi mozgalom megindítói előkelő állásokat kapnak az országos liga vezetőségében. No hát.... [itt egy szövegrész hiányzik]... többen utaznak föl a pénteki értekezletre. Dr. Várady Zsigmond Nagykárolyba utazott, s még nem jött haza, így nem beszélhettünk vele ez ügyben. Reméljük azonban, hogy a nagyváradiak az utolsó pillanatban visszalépnek a budapesti komédiától. Inkább egyáltalán ne mozogjanak a párbaj ellen, mintsem így mozogjanak.

Nagyváradi Napló 1903. július 8.

170. NAGYVÁRAD ÉS A BUDAPESTI PÁRBAJELLENES LIGA

- A nagyváradi liga akciója -

Megalakult tegnap Budapesten az országos párbajellenes szövetség. Megalakult olyan módon és olyan elvek szerint, melyek rávallanak csakugyan a kiskorú, félbarbár magyar társadalomra. A többek között a budapesti liga kimondta, hogy a ligából alakított becsületszék szükséges esetekben elrendelheti - a lovagias mérkőzést. Ilyen párbajellenes ligát nem pipált többet Európa. Ez rávall Rakovszky István, Dessewffy Arisztid és társai urakra. Lovagias fából vaskarikát csináltak egy gyönyörű, nyugat-európai, új idők megérzéséből fakadt ideából. Kodifikálták a lovagias becsület létezését, holott ilyen nincs, s nem lehet. Csak emberi és csak polgári becsület lehetséges. Emellett összeütközésbe jöttek a büntető törvénykönyvvel, mikor kimondták az elrendelhetését a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedetnek. Tehát a budapesti liga alapszabályait becsületes államban megerősíteni sem volna szabad.

A magyar párbajellenes liga eszméje Nagyváradon született meg. Sok közünk van hát az ügyhöz, melyet kompromittálni nem engedhetünk. Valóban csodálkozunk a budapesti liga intelligensebb tagjain, hogy belementek e "fából vaskarika" komédiába. Azt érték el vele, hogy egy erősen liberális lap azt meri írni: "talán lehetett volna is valami a dologból (ti. a párbajellenes mozgalomból), ha a szabadkőművesek kezükbe nem veszik az ügyet, s szerencsésen el nem altatják", s az "Alkotmány" kapva kap a vádon.

Múltkor egy cikkünkben arról írtunk, hogy a nagyváradi liga be fog olvadni a budapesti ligába, s vezető férfiai előkelő álláshoz jutnak.

Hála Istennek, ez az értesülésünk nem volt igaz. Nagyvárad vétót kiált a budapesti alakulásnak, a budapesti ligát nem ismeri el szövetségestársnak a párbajellenes mozgalomban, hanem e mozgalom sikere érdekében külön akciót folytat.

A nagyváradi liga kezdeményezésére és e liga szellemében alakult liga Győrött, Szombathelyen stb. Liga van alakulóban ugyancsak a nagyváradi liga szellemében Aradon, Kolozsvárt, Temesvárt. Ma a nagyváradi liga már kidolgozta becsületbíróságának eljárási szabályzatát, mely a hazai viszonyokkal természetesen számol, de egyébként teljesen rokon a párbaj ellen komolyan küzdő német, francia, svéd stb. ligákkal, valamint rokon egész szervezete.

A budapesti, úgynevezett országos ligának, melynek segítségével a magyar junkerek, kaszinói alakok akarták agyonütni nyilván a párbaj ellen föltámadt polgári mozgalmat, magára kell maradnia s kimúlnia. A budapesti ligával a nyugati országok ligái sem fognak bizonyára közösséget vállalni.

A nagyváradi liga szellemének kell hódítania az egész országban. A párbajellenes mozgalomnak nemcsak a párbaj, de minden lovagias babona ellen küzdenie kell. Csak így lehet sikere a mozgalomnak...

Nagyváradi Napló 1903. július 11.

171. A SZABADKŐMŰVESSÉG REJTELMEIBŐL

Evvel a címmel már csaknem állandó rovatot honosított meg az Alkotmány", a "rejtelmek"-et a szabadkőművesek lapjából a "Kelet"-ből, melyhez hozzájuthat egyébként bárki, közölgeti a néppárt lapja. Ezúttal elég érdekes dolgokat közöl. Megtudjuk a többek között, hogy dr. Várady Zsigmond mint a "Nagypáholy" ünnepi szónoka, tüzes harci riadót fúvott a klerikális veszedelem ellen. Örömmel olvastuk ezt. Végre megmozdulnak a szabadkőművesek is. Igaz, hogy fölötte nehezen. Gajáry Géza például egy kátét szerkesztett, melyet sok ezer példányban osztottak volna szét az országban a nép felvilágosítására, de ehhez nem merte jóváhagyását adni a "Nagypáholy". Pedig a veszedelmet látja a "Nagypáholy" is. Így ír jelentésében a többek között: "Látja, hogy a sötétség tábora ez évben sem henyélt és nem egy ponton, mint félelmetes reakció foglalt állást. Nos, hát előre az ellenségre! Hogy a nemzet szellemét, hogy ezen országban a kor szellemét ne lepje el, ne bélyegezze meg a fekete himlő, azért oltsuk, oltsuk be a szabadelvűségnek, a természetes haladás akaratának, a szabadkőművesi tavaszi vágynak oltó anyagával." Csak látnók már!...

Nagyváradi Napló 1903. július 14.

172. A BÁNFFY-PÁRT

Sietnie kell a nagyváradi Bánffy-pártnak a megalakulással. A nemzet ellen készülő fátum kérlelhetetlenül közeleg. Össze kell fogniok, védelemre készülniök végre a becsületes hazafiaknak. De közelebbről is készülnünk kell a meglepetések ellen. A kolozsváriak a nyílt zászlóbontással már megelőztek bennünket, Báró Bánffy Dezső főudvarmester ismeretes cikkére kiröpültek Kolozsvárott is, miként Nagyváradon, a pártalapító ívek. Szövegük:

Alulírottak magunkévá tesszük azt a politikai programot, amelyet báró Bánffy Dezső a Pesti Hírlap "Izoláltan" című cikkében kifejtett, és belépünk abba a pártba, mely ezen program alapján megalakult.

S gyűjtik szépen, rendre az aláírásokat, sőt báró Bánffy Dezső már táviratilag felelt is a vezéremberek kérdezősködéseire. Válasza ez volt szó szerint: "Értesítése igen kellemesen lepett meg, én állom a küzdelmet, csak legyen kivel." Immár Nagyváradon is sietniök kell azoknak, kik katonái a gazdasági függetlenségnek, a magyar vezényleti nyelvnek, a választói jog kiterjesztésének, szóval mindannak, amiért a függetlenségi párt is küzd, s amiért ezután minden magyar embernek küzdenie kell.

Nagyváradi Napló 1903. július 16.

173. BARTHA MIKLÓS A NAGYVÁRADI TISZTVISELŐKRŐL

A reakció buzgó csahosa, miután kijelentette nagy pátosszal, hogy ő senkitől többé se törvény előtt, se más úton elégtételt nem vesz, még buzgóbban és még toporzékolóbb dühvel gázol a mások becsületébe. Most legújabban a dr. Barabás Béla védőjéül tolja fel magát, és ilyen minőségében a sárga földig gyalázza le a nagyváradi tisztviselőket. Ugyanazokat a tisztviselőket, akiket egekig magasztalt s akikről hozsannákat szerzett a "Magyarország"-ban, mikor azok az ő ízlésének megfelelőleg megbuktatták Nagyváradon Tisza Kálmánt, és Barabás Bélára adták szavazatukat.

Most aztán, hogy a józanul gondolkozó nagyváradi tisztviselők belátták, hogy milyen veszedelembe sodorják az országot Barabásék és Bartháék az obstrukció további folytatásával, aminek következtében sem az exlex állapot nem érhet véget, sem a legfontosabb és legsürgősebb törvényjavaslatok nem kerülhetnek elintézésre, és e véleményüknek nyílt és hazafias aggodalommal kifejezést is adtak Nagyvárad képviselője előtt, Bartha Miklós tajtékzó dühvel tör a nagyváradi érdemes tisztviselői karra, írván róluk a következőket:

"Az obstrukcióval szemben csupán a nagyváradi tisztviselők kara mutatkozott. Ez a különös csapat előbb megszökött a szabadelvű pártból, és megbuktatta Tiszát, mikor már nem volt rajta nyalni való; azután megszökött a függetlenségi pártból és cserbenhagyta a magyar nyelv ügyét. Mind a két szökést saját zsebének érdekében követte el. Minő kapzsiság! Milyen falánkság! És milyen határtalan mértéke a szerénytelenségnek!

Ettől a csúf esettől eltekintve, az ország tisztviselői és tanárai nemes példát adnak a hazafiságból, a fajszeretetből és az áldozatkészségből. Méltók arra, hogy hazánk közügyeinek vezetésében szerepük legyen. Isten áldja meg oket nehéz sorsukban, és tartsa meg tiszteletreméltó érzéseiket."

Íme, ilyen mosdatlan stílusban zeng a nemzet nyomorékja azokról a tisztviselőkről, akik nemrégen még "követésre méltó nemes példák" voltak szerinte az ország tisztviselői előtt; rabszolgaláncot nem tűrő, független meggyőződésű, kitűnő hazafiak, akik egy Tisza Kálmán ellen is bátran és férfiasan érvényesítették lelkük sugallatát, tiszta meggyőződésüket.

Ebből a szemérmetlen trivialitásból levonhatják a konzekvenciákat a nagyváradi tisztviselők, akik bizonyára meg fogják tudni adni a méltó választ Bartha Miklós gyalázkodására.

Nagyváradi Napló 1903. július 21.

174. VITREO FAKÍR GYOMRA

Vitreo fakír egyik nagyváradi tinglitangli attrakciója. Üvegcserepet, fűrészport, kőszenet, gyapotot, nyers burgonyát, gyertyát eszik és petroleumot iszik. E lakoma után belegyújt a szájába s kifúj egy háromméteres lángrudat. Vitreo fakír alighanem kókler, de ami nála szemfényvesztés, azt komolyan csinálja a magyar parlament. Hosszú hónapok óta eszi az üvegcserepet, fűrészport, kőszenet, gyapotot, nyers burgonyát, gyertyát és issza a petroleumot. Remegve lesi az egész ország, mikor okádja már - a lángot. Egyébként pedig az egész magyar politika a malom-alja nívóján áll.

Ebbe bele kell nyugodnunk. Ám ha megnyugszunk sorsunkban, méltán megkívánhatjuk, hogy a malom-alatt jól traktáljanak bennünket. A mi gyomrunk nem parlament. A mi gyomrunk nem a Vitreo fakír gyomra.

Fizetünk úri módon, folyik az adó még az exlexben is, legyen hát olyan a malom-alatti politika műsora, hogy szórakozzunk, tanuljunk, okosodjunk, gyarapodjunk, ízlést és étvágyat szerezzünk. Akik e kívánságok hallatára derültségben törnek ki, azok hadd higgyék, hogy mindez parasztos mókázás. Akik aprópénzre tudják váltani az elméleti és gyakorlati politika doktrínáit, azokat nem lepi meg az ilyen kívánság még akkor sem, ha úgy érzik, hogy az országos ügyek vitatásának légkörébe nem való a parlamentarizmus ilyen kíméletlen s bántó analízise. Hát nem is folytatjuk. De szólhatunk-e "műveltebb" hangon, mikor józan emberek ilyen argumentumokat vagdosnak egymás fejéhez?

- Önök elnyújtják a költségvetés tárgyalását? Jó. Mi nem javítjuk a tisztviselők fizetését. (Részlet a kormányprogramból.)

- Egy töredék tovább akar harcolni. Mi, ugyancsak tizenhárom próbás ellenzékiek, a békét akarjuk. Ha nincs béke, nem lehet nyélbe ütni a telepítések sürgős ügyét. (Részlet a makói megnyilatkozásból.)

- Önök tovább harcolnak. Tessék! Itt az árvíz a nyakunkon, veszedelemben száz és száz község, de mi nem teljesíthetjük az árvédelmi munkálatokat exlexben. (Részlet a kormány félhivatalosának kapacitáló filippikáiból.)

Íme, három szerény mutatványszám az országos politika bölcsességének tengeréből. Ugye, hogy a malom alatt vagyunk valamennyien? Ha nem ott volnánk, az obstrukciós beszéd- és értelemgyakorlatok során már megmagyarázták volna töviről hegyire, hogy az államháztartás sürgős kiadásai tételeinek (tisztviselők fizetése, árvédelem, telepítés) megnyitását nem okvetlenül akadályozza a költségvetés befejezetlen parlamenti tárgyalása. Angolország ugyancsak büszke parlamentáris rendjére, s már a tizennyolcadik században meghonosította a normal budget intézményét, beillesztvén ennek keretébe az állandóság jellegével bíró kiadásokat, s fenntartván a változó budget számára az évről évre változó kiadásokat és ezeknek fedezetét. Nem vagyunk olyan naívak, hogy erre az institúcióra mint kivezető útra mutatnánk rá. Szó sincs róla. Csak éppen konstatáljuk, hogy az obstrukció folyamán, mikor alfától omegáig sorra kerül minden főnév, ige, névmás, szóval minden beszédrész, nem jut alkalom arra, hogy az ország hallgatósága valamely komoly politikai institúcióról is hallana egyetmást. Nálunk az ilyen téma az Akadémia alosztályait illeti vagy legjobb esetben a szabad liceumot. A malom alatt könnyebben emészthető étkeket szolgálnak föl. És itt a paradoxon, jó gyomrú ember mégsem bírja el ezeket a könnyű ételeket. Nincs más kibúvó, nem olvasunk parlamenti tudósításokat. De mi haszna? Az utcán, a villamoson hangosan disszertálnak a politikusok, s mindenről értesülünk.

Mindenről, amit Vitreo gyomra, a magyar parlament bevesz. Undorodunk már, de reszketünk is. Jön a lángoszlop, s elpusztítja azt is, amit a Vitreo fakír gyomra meghagyott...

Nagyváradi Napló 1903. július 25.

175. A HÉTRŐL

I.

- Őnagysága levele -

Édes fiacskám, öt nap óta akarok már írni magának, de bizony isten olyan rossz a kedvem és a doktor is nyugalmat parancsolt. Gondolatban azonban magával vagyok mindig, rossz ember és a babussal... (A kisasszony hét óránál tovább ne korzózzék a Babussal!) Esténként folyton az motoszkál a fejemben, vajon csakugyan megjavult maga, vagy úgy tesz, mint tavaly? Tudja, hogy én megtudok mindent! Máris kaptam egy levelet, de nem írom meg, hogy mi van benne. Én gyógyulni, erősödni jöttem ide, s maga is pihenjen legyen gondos, rossz ember.

Elmehet néha vacsorázni vendéglőbe is. Tudja, hogy én nem tudok olyan zsarnok lenni, mint amilyen maga. De válassza meg a helyet.

Most is pirul az arcom a szégyentől, ha a tavalyi skandalumra gondolok. Avval az orosz táncosnővel. Tudja! Reggel négy óráig pezsgőzni! Azt halljam én csak meg, hogy maga a Fekete Sasba beteszi a lábát! De máshova sem, ahol orosz és más hölgyikék utaznak a szalmaözvegyek... zsebére. Olvasom a nagyváradi lapokat, s nem értem azt a Gerőt. Hiszen most nem is egy, de egy sereg veszedelmes hely van Váradon. Megérdemelné, hogy írjak Barabásnak: menjen le még egy beszámolót tartani. Na, de hiszem, hogy maga okult a múltból, komoly férjhez illő, szolid életet él. Tegye is, lelkem. Látja, én is unatkozom, s csak gyógyulni akarok a maga kedvéért. Vigyázzon mindenre. A babusra. A cselédekre, mert kilopják a szemét is. Sokszor csókolja hűséges, gyógyuló asszonykája.

II.

- Férj uram levele -

Édes kis bolondom! Látszik, hogy unatkozol, s azt hiszed, hogy tőled távol az egész világ mulat. Mikre nem gondolsz? Mióta elmentél, mintha boszorkányosan egyszerre összegyűlt volna a dolog. Alig van egy szabad félórám. Este alig várom, hogy fáradtan lepihenjek. Különben is Nagyvárad sohsem volt olyan kihalt, mint most.

A te leveledből tudom meg, hogy itt orfeumok is vannak. Úgy látszik, senki sem látogatja szegényeket. És nem is történik itt semmi. Az emberek még mindig a véres beszámolóról beszélnek, meg politizálnak, ami már nagyon unalmas. Gerőt ne szidd. Neki meleg napjai voltak. Itt ült a nyakán egy fő-fő rendőr. Aztán Szokoly Tamás is egyre fenyegeti. Hogy irigyli Bordé Ferenccel együtt Rimler Károlyt, ki még abban is szerencsés, hogy mindig alkalmatos időben nincs Nagyváradon.

Egyébként egyáltalában megkomolyodtak Nagyváradon a szalmaözvegyek. Egész másként töltik most az időt, mint régen. Például Bánffy-pártot csinálnak. Engem is kapacitálnak, hogy álljak be. Nincs kedvem hozzá. Nagyon erőszakos ember az a Bánffy, s te tudod, édesem, hogy én sohse voltam az erőszak embere. A babus jól viseli magát. A kisasszony könnyelműség nélkül korzózik. A cselédek között sohsem volt olyan fegyelem, mint most. A szabónőd valami ruhát hozott. Én nem tudok erről semmit. Azt mondja, hogy utánad kell küldeni. Ugye, édesem, nem kell ott neked új ruha? Hiszen te gyógyulni mentél. Alig-alig várom, hogy lássalak. Siess, édesem, haza, a te kis uradhoz, ki sok sok ezer puszit küld...

III.

- Viola Violetti kisasszony levele -

Hallod Carola, micsoda város ez! Elbújhatsz a te Prágáddal! Egész Csehországgal elbújhatsz! Én már el is felejtettem, hogy valaha hódított Prágában a Viola-Carola-duett. Hogy haragszik a kis gyáros. All de Frád. Itt egy kezdő fiskális többet ér, mint Prágában egy féltucat gyáros. Az öreg Hillinger Lipóttól, meg a fiataltól Maxitól (emlékszel tán még rá, milyen nagy stájger volt) itt vurcni mindenki. Micsoda murik esnek!... Gondolhatod, hogy egy-két krajcárral több pénzem van, mint mikor másfél óráig kellett a kis gyároshoz könyörögni. Nu ná! Én itt dán excentrique vagyok. Grand succes! A szalmaözvegyek majd megbolondulnak. Van egy aranyos ember köztük. Itt írt levelet a feleségének. Kérdezte, hogy címezze. "Édes kis bolondom ez a legújabb és legkedvesebb cím", mondtam én. És így is írta. Reggel ötig folyt a pezsgő. Mert itt így szokás. Itt nincsenek olyan ostoba rendőrök, mint Prágában. Sőt. Kedves, mulatós fiúk a rendőrtisztek. Carola, ha okos vagy, abban jársz, hogy ide jöjj. Ez a szalmaözvegyek városa. Eldorádó az okos lányoknak, mint te meg én. Pá! Reggel nyolc óra. Ma korán akarok lefeküdni. Csókol Viola Violetti.

Nagyváradi Napló 1903. július 26.

176. ÍME A KIBONTAKOZÁS

- A parlament botránya -

Éjjel két órakor írjuk e sorokat. Odafönt Budapesten a parlamentben folynak a botrányok, az ország fővárosa lázban van. A parlament előtt zajongó tömegek. A hangulat elkeseredett, forradalmi. Mára jósolták a kibontakozást a válságból. Íme a kibontakozás. Európa a balkánizmus után most kap budapesti balkánizmust. És hogy mi lesz, most már igazán a jó egek tudják. Béke most már igazán nem lesz.

A tegnapi parlamenti tárgyaláson kipattant, hogy az obstrukciót vesztegetésekkel, pénzzel akarták elfojtani. Erre a magyar parlamentben olyan botrányok törtek ki, amilyenek még a bécsi Reichsrathban is ritkán voltak. Rettenetes izgalomban folytatódott az éjjel is az ülés. Verekedések is voltak. Véres lovagias ügyek várhatók. Eddigi híreink szerint Molnár Jenő és Borbély György, Olay Lajos és Borbély György stb. fognak lovagiasan megverekedni. Egy sereg affért már elintéztek békésen. Mert mi lovagiasak vagyunk. Még ha kisül is, hogy a parlamentünkben gazemberségre kapható egyének ülnek, Budapesten nyíltan tárgyalják, hogy ezt a képviselőt ennyivel, azt meg annyival vesztegették meg. Hogy honnan jött a pénz, nem bizonyos. Ellenzéki forrás szerint Bécsből került, s a bán osztogatta. De ki adta Bécsben? Viszont kormánypárti tusolók szerint bankok, pénzcsoportok vesztegettek, hogy az ország kikerüljön e gazdaságilag nyomasztó exlexből.

És ilyen alkalomkor állott elő Khuen-Héderváry, hogy térjen a képviselőház az indemnitásra.

Budapesti tudósítónk azt jelenti, hogy most már csakugyan nem lesz indemnitás, most már csakugyan késhegyig megy az intakt harci párt. De mit szól vajon a történtekhez az ország?

Nagyváradi Napló 1903. július 30.

177. ÚJABB SZÓZAT GESZTRŐL

- Gróf Tisza István nyílt levele -

Mikor a parlamentben urrá vált az anarchia, senki sem tudja, hogy voltaképpen mit akar, szabadelvű pártok rálicitálnak, negyvennyolcasok s negyvennyolcas képviselők akadnak, kik elutaznak, elvesztette a fejét mindenki: a geszti mezőkön arattat, csépeltet egy kemény ember. Miután az aratást befejezte, széttekint újra egy kicsit, s megállapítja, hogy nemcsak a baj lett nagyobb, de mindenki megváltozott azóta, hogy ő otthagyta az országos dolgokat. És erre újabb szózat hangzik Gesztről. Tisza István újabb nyílt levéllel fordul választóihoz. Ebben az újabb nyílt levélben újra azt hirdeti, amit mindig hirdetett: egy jottányit sem szabad engedni, össze kell törni az ellenzéket. Nekünk nem szimpatikus gróf Tisza István közösügyes ortodoxiája, Servet-égető nyakassága, de mégis imponál nekünk ez az ember. Ez kitart a maga vélt igaza mellett, ez az ember nem változik, nem alkuszik. A szilárdság különösen imponál ma, a katasztrófákat rejtegető időkben.

Nagyváradi Napló 1903. július 31.

178. NAGY VILÁGOSSÁG MELLETT

Mi lesz? Nagy világosság. E világosságban meglátjuk egymást, s meglát bennünket Európa. Eszlár óta nem voltunk ilyen híresek. Vezércikkeket írnak rólunk a párizsi, londoni, berlini lapok. Pedig még alig derült ki valami. Hátha még nagyobb volna a világosság! Hátha minden kiderülne! De hát kíméljük egymást. Így aztán marad minden a régiben. Egyszer csak arra ébredünk, hogy elpanamázták alólunk Árpád földjét egészen Kárpátoktól Adriáig. Lajtától Gyimesig...

*

Az abszolutizmusból átléptünk a parlamenti életbe. Ugyanekkor léptünk át Ázsiából Európába. 1867 óta kellett modern állammá válnia egy országnak, mely nem sokkal volt kultúrában előbb a szamojédek földjénél. Példátlan és fatális házasságba jutottunk Ausztriával. Meghagytuk a középkor feudális kereteit.

Az ország tovább is a mágnásoké és a főpapoké maradt. Mesterségesen csináltunk egy kis indusztriát. E réven s a középosztály elzüllése révén a mágnások és főpapok mellé került még egy plutokrata csoport. Most ezeké az ország. Polgárság most sincs. De van vagy tíz millió proletárunk. Vallási, nemzetiségi állapotaink ziláltabbak, mint valaha. A szereplők, az úgynevezett intelligensek, a régi középosztály helyére kerültek, egyebet sem tesznek s tehetnek, mint a morzsák után szaladgálnak, melyek a mágnások, főpapok és plutokraták asztalairól lehullanak. E félbarbár, egészen koldus, képtelen és szerencsétlen kis országban megteremhet minden, Búza, bűn, talentum, rizs, dohány, zseni. De karakter nehezen. Itt újra kellene kezdeni mindent...

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 6.

179. GRÓF TISZA ISTVÁN CSÁRDÁSA

- Ha a király beszünteti a táncot -

A szilasi kastélyban javában állt a bál. Mintha száz esztendővel szaladt volna vissza az idő. Romantikus, derűs, pompás a kép. A föld népe mulat a föld uraival. Aratóünnep van. Ceres és Bacchus ősi ünnepeinek örömeivel. Nagy áldomás, melyre összegyülekeztek a kemény karú kaszás férfiak, jókedvű, helyre legények, kackiás menyecskék, pirospozsgás, nagyszerű leányok.

Bölöny Józsefnek, a szilasi földesúrnak az aratói kapták a nagy munka után az áldomást. Kedves jelenetek, szép formaságok s evés-ivás után táncra hívott mindenkit a muzsika. Az ünnepségek között s a táncban is együtt mulattak a néppel a népszerű földesúr családja s úri vendégei. A vendégek között volt gróf Tisza István is praematurus diák fiával, ifj. gróf Tisza Istvánnal.

Jó kedve volt mindenkinek. Kitörő, jó kedve gróf Tisza Istvánnak is. Ő és a fia voltak a legfáradhatatlanabb táncosok. Sorra táncoltatták a menyecskéket és a leányokat. Talán éppen ez időben magyarázta a Lloyd-klubban valaki, bizonyosan kevesebb jókedvvel, hogy bizony neki meg kellett buknia...

Éppen új táncosnőt kért föl gróf Tisza István, már megmozdul a lába a csárdás taktusára, mikor beállít egy poros, elfáradt atyafi, aki sürgős táviratot hozott a gróf Tisza István címére A gróf egyik karjával a táncosnőjét tartva, egy nagyon táncra kész marokszedő leányt - elolvassa a sürgönyt. Aztán komoly arccal, gondolkozva áll vagy két percig... A leány nem érti a dolgot. Táncolni akarna. Türelmetlenkedve szól gondolkozó, grófi lovagjához:

- Induljunk gróf úr. Hiszen táncba tetszett hívni.

Gróf Tisza István sajnálkozva adja meg a választ.

- Bizony táncba hívtam lelkem. De ezt a táncot el kell halasztanunk a jövő aratóünnepre. Nekem most rögtön mennem kell. A király hivat.

A táncot abba kellett hagyni. Egy óra idő volt csak a vonat indulásáig. A táviratban az állott, hogy a király minél sürgősebben akarja meghallani gróf Tisza István vélekedését az ország nagyon nagy dolgairól.

Az aratóünnep folyt. Kedvesen, derűsen, patriarkálisan. Még három-négy óra múlva is, mikor már javában robogott a gyorsvonattal, nehéz gondolatokkal s egy csárdással adósan a király elé gróf Tisza István.

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 11.

180. SZÍNHÁZI TARKASÁGOK

Mindig ilyenkor, forró, de félig őszt lehelő augusztusi napokban lep meg bennünket valami különös betegség. Nevezzük tán morbus theatralisnak vagy theatralgiának. Mindig ilyenkor. Bármerre járjunk is. Ózonos, hűs tájakon vagy égesztő városi utcákon. Egyszerre csak a premier-esetek hangulatához hasonló valamire szomjazik a lelkünk, masztix-szagot orrontunk, s fülünkben operettmelódiák csengenek. Ilyenkor kitör a mai kultúremberből a színházi smokk. Színházi históriákat vár a publikum, s firkál a zsurnaliszta. Ilyenformán teremnek meg e most olvasott sorok is mint szimptomái a morbus theatralisnak. Ám egy kicsit szégyenkezünk. Tehát csak egypár apró színházi esetet hordunk itt egyelőre csak össze, szólván egy-két volt nagyváradi színészről. Például mindjárt Székely Irénről. A múltkor azt jelentettük róla, hogy a Király Színházba szerződött. Azóta a szegedi lapok szinte egyebet sem tesznek, mint ezt cáfolgatják. Hozzám az a hír jön, hogy Székely Irén valóban Budapestre szerződött, Beöthy László színházához. De ez egyelőre szigorú titok. Szegeden azt még nem szabad tudni. És emlékeznek Irén hercegnőre, a bájos ezüsthajú Bilkey Irénre, ki egy-egy szerepében a pompás reminiszcenciák viharzását keltette fel azokban, akik Pálmay Ilkát fiatal leány korában látták. Varázsos talentum volt ez a kis szubrett-primadonna, ki egyszer csak hűtlenül, hirtelen itthagyta Nagyváradot. Most pedig olvashatják a lapokban, hogy Korond székely gyógyfürdőn Nagy Imre igazgató vendégszerepelt öt estén át, s a direktor jutalomjátéka alkalmából a vándorló színészek támogatására nagyszabású hangversenyt rendeztek a fürdő dilettánsai és hivatott művészei. A sikerült hangverseny műsorán ének, zene, szavalat, táncok szerepeltek, s a műkedvelő úrasszonyok közül különösen kivált dr. Nagy Albertné... Dr. Nagy Albertné = Bilkey Irén. A kis ezüsthajú primadonna, Irén hercegnő férjhez ment dr. Nagy Alberthez, az ismert budapesti orvoshoz, s ma már csak műkedvelőként lép föl a deszkára, mely egy-két év alatt az ő számára annyi babért termett... Az igazi színésztalentumot még a házasság sem tudja egészen lekötni. Sőt a halál sem. Komolyan. Lám, Kürthy Margitról, erről a nagy tehetségű nagyváradi színészleányról pár hónappal ezelőtt azt írták a lapok, hogy haldoklik. Most vidáman, egészségesen, virulva nagy sikerek után és nagy sikerekre készülve vakációzik itthon, Nagyváradon addig, míg a győri szezon kezdődik. A fiatal művésznő a jövő szezonban a Nemzeti Színházban fog vendégszerepelni. - Sokan emlékeznek bizonyára Madas Pistára, ki pár hónapig segédszínésze volt a Somogyi társulatának. A fiatal, ügyes színész most Tordán játszik egy társulattal. Mint a Lovassy Andor tordai lapja írja, a napokban "Pry Pál" került színre Madas Pista állítólagos jutalomjátékául. A népszerű naturbursnak koszorúbafont naturszeletet, virslit és sonkát bocsátottak le a zsinórpadról és egy zacskó pénzt, sokak szerint 20 koronás aranyakat, mások szerint hitvány egy filléreseket dobtak fel a színpadra. Szóval Madas Pista sikereket arat. Volt és jelen nagyváradi színészekről még volnának érdekes írnivalóink. De egyelőre a morbus theatralisnak kitöréséből talán elég...

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 11.

181. A NEMZETI KLOÁKA

- Néhány új eset -

A nemzeti kloáka: a magyar politika. Intelligens és jó ízlésű emberek már undorodnak a politikától. Ami eseménye csak van a magyar politikának, az csupa szemét, pocsolya és bűz. Tessék csak egy kicsit visszagondolni. És aztán esetleg tessék a most folyó nyílt és titkos hecceket nézni!... És elég egyetlen jelenségre fölhívni a figyelmet. Az ország exlexben, nyomorúságban és bizonytalanságban van, a panama-botrány az egész országot pellengérre állította, s most ez egy politikusnak sem okoz gondot. Csak az, hogy vajon kié lesz a hatalom s a kiosztásra váró sok konc. Alább egy pár újabb históriát közlünk. Adatot, ha úgy tetszik.

A panama-hecc epilógusa

Mi lesz a panama-heccel. Az előadói jelentés elkészült. Hosszú, ravasz jezsuitáskodó, s a vége ez:

Ezek után, hogy a Ház határozatainak bizonyos irányt és alapot nyújtsunk, összbenyomásként véleményünket a beszámítás és az eset politikai megítélése tekintetében röviden abban foglaljuk össze, hogy gróf Szapáry László vétett a haza érdekei ellen, de ebben része a kormánynak vagy miniszterelnöknek nem volt, s cselekménye csak elszigetelt bűnkísérlet, és az ennek nyomán lefolytatott vizsgálati eljárás minden kétségen felül helyezi a magyar törvényhozás minden egyes tagjának hozzáférhetetlen erkölcsi tisztaságát. És minthogy ennélfogva ezen ügyben semmi további intézkedésnek szüksége nem forog fenn, a Ház kimondja, hogy a bizottság jelentését helyeslőleg tudomásul veszi, és ezzel napirendre tér.

Éljen! Esetleg Polónyi különvéleményt ad be. De ez sem bizonyos. Annyi bizonyos, hogy az előadói jelentést elfogadják. Éljen!...

Marianum regnum

Csak a Somló-ügye mutatunk rá s XIII. Leó elparentálására, mikor Apponyit csak a botránytól való félelem tartotta vissza, hogy a képviselőház ülését a legnagyobb nemzeti gyász jeléül el ne napolja. Marianum regnum Magyarország. Nemsokára túltesz Belgiumon és Spanyolországon. Egy újabb esemény szintén ezt bizonyítja. X. Piusnak pápává való megválasztása alkalmából országszerte a pápa világi hatalmát jelképező lobogót használták. Benedek János, a függetlenségi párt szabadelvű felfogásáról ismert tagja, a képviselőházban föl akart szólalni a pápizmus mellett rendezett e tüntetés ellen, a felekezeti szempontoktól eltekintve, azért, mert a pápa világi hatalmát jelképező zászló használata sértő a velünk szövetséges viszonyban élő Olaszországra. A fölszólalás azonban elmaradt, mert a függetlenségi párt egyes emberei megfenyegették Benedeket, hogy ők is fölszólalnak de a pápai lobogó mellett, klerikális tüntetésre pedig Benedek nem akart [alkalmat] nyújtani. Íme: annyira elharapódzott a klerikalizmus, hogy olyan pártban is, melynek alapelve a szabadelvűség volna, klerikálisok ülnek. Kár, hogy elmaradt a fölszólalás, legalább láthattuk volna, hogy kiktől kell a függetlenségi kerületeknek óvakodniok.

Rókaúton a cél felé

Voltaképpen most dől el, hogy végleg uralomra kap-e Magyarországon a klerikalizmus. Úgy látszik, igen. Igazi szabadelvű ember az egész parlamentben nincs összesen negyven. A kormánypárt jó része a koncért mindenbe beletörődik.

A Kossuth-pártban alig pár ember lát tisztán. Szóval Apponyi kormányra juthat. A "Nagyváradi Napló" néhány héttel ezelőtt rámutatott egy szörnyű dilemmára. Arra, hogy a nemzeti jogokért muszáj végre küzdeni, de ha valami csöppnyi nemzeti engedményt adni fog Bécs, evvel szemben százszor ennyi szabadelvűséget kell feláldozni. Így áll a dolog. A klerikális háborúk rókaúton viszik Apponyit a cél felé. A klerikális "Magyar állam" például azt is kijelenti, hogy a néppárt eláll a revíziótól, ha Apponyi jöhet kormányra. Ilyen jezsuita fogásokkal küzdenek a klerikális különféle táborok mind. S alighanem célhoz érnek...

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 15.

182. ZICHY JÁNOS A KIRÁLYNÁL

Ez már beszéd. Miért is bolondítsuk egymást. Lássunk tisztán. Úgy sem lehet azt elkerülni, ami a dolgokból kérlelhetlen eredményként folyik. A szabadelvű párt csődöt mondott. Ferenc Ferdinánd jó sokáig tárgyalt a királlyal, mielőtt a király elindult volna a veszekedett és istentelen rebellisek országába. És gróf Zichy Jánost fogadni fogja a király. Ezek után talán már ne húznók a dolgot. Mit akar még az úgy nevezett szabadelvű párt?

Azok között, akiket a király meg fog hallgatni, ott vannak gróf Károlyi Sándor és gróf Zichy János; az a két férfiú, akik Magyarországon a legkonzervatívabb irányt képviselik, és akik életcélul tűzték ki maguknak, hogy ebben az országban a konzervativizmus számára megszerzik az uralmat.

Íme, az úgynevezett szabadelvű párt gerinctelenségének és elvtelenségének első gyümölcse. Már mellékes a korona előtt, hogy tanácsadói szabad vagy nem szabad elvet vallanak-e; a korona már a szabadelvűségben nem lát biztos támaszt és szóba áll olyanokkal is, kiknek meghallgatása valóságos pofon az egész kormánypártnak és világos dezavuálása a párt által bitorolt névnek.

A szabadelvű párt eljutott végre oda, hogy fittyet hánynak neki és lenézik. Igaz, hogy most sem Károlyi Sándor, sem Zichy János nem fog megbízatást kapni kabinetalakításra, de meghallgatásuk azt jelenti, hogy már kormányképesek, és egy-két fordulóra már kezükbe juthat a gyeplő. Nagy kár, hogy nem mindjárt most. Nagyon szerettük volna látni, ha a szabadelvűeknek csúfolt elvtelen pretoriánusokat már most kiebrudalták volna a kormánypártból, méltó jutalmul azért a hazafiatlan, gyalázatos magatartásért és politikáért, melyet évek óta folytatnak.

Tisztességesebb és becsületesebb politika a nyílt reakció, a legszélsőbb konzervativizmus, a legfeketébb ultramontánizmus, mint ez a pipogya, hazug, tehetetlen szabadelvűség, melynek cégére és leple alatt úgyis orgiákat ül az antiliberalizmus minden válfaja.

Most majd megindul a rúgkapálás, hogy mentsenek meg, amit még menteni lehet; de hiába. A lavina megindult, és el fogja temetni mindazokat, akik kellő időben nem emeltek ellene védgátakat. Széll kormánya volt a szelíd átmenet, Apponyi kormánya lenne a középút és gróf Zichy Jánosnak immár közelgő kormánya lesz a betetőzés.

Régóta nem hiszünk ennek a pártnak a szabadelvűségében.

Az egyházpolitikai javaslatok tárgyalása alatt lobbant fel utoljára ebben a pártban az elv; azóta lelohadt, elhamvadt; azóta a többség az elvetlen gárda, melyet csak a hatalom birtoklása lelkesített és semmi egyéb.

A reakció bevonult a Lloyd-klubba, és ott kényelmesen, otthonosan terpeszkedik; az ország legsötétebb elemei, a szabadelvűség legnagyobb ellenségei ott hűsölnek a szabadelvű lobogó alatt, és azokat az embereket is, akik valaha igazabban síkraszálltak a szabad eszméért, lenyűgözte a reakció, az agrárizmus, a klerikalizmus és az ultramontánizmus.

A szabadelvűség mint a többség elve megszűnt. A kormánypárti tábor ezt évek óta tagadta és takargatta, de íme, a mostani kormányválság hirtelen és élesen belevilágított a sötétbe, és immár nem lehet tagadni, hogy a szabadelvűségnek befellegzett. A szabadelvű párt így vigyázott a szabadelvűségre: Köszönje meg neki a nemzet. Gróf Zichy János a királynál. Éljen! A komédia nem tart már sokáig. Aut-aut. Rövid idő múlva tisztán látunk, és azok, akik igazi szabadelvűek, tudni fogják, hogy áll a bál, s hogy harcba kell menni...

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 19.

183. "KERESZTÉNY MAGYAR IFJAK"

A mi derék, kemény és engesztelhetetlen ellenfelünknek, Pálffy Bélának szeretjük a tüzes, kuruc, erős magyarságát. Ez a kuruc magyarság sokat expiál előttünk munkálkodásának azon hatásaiból, melyeket mi veszedelmeseknek, károsaknak tartunk. Ezúttal nem szólunk Pálffy Bélához, a klerikális újságíróhoz, de szólunk Pálffy Bélához, a nagy talentumú, tüzes magyarságú férfiúhoz. Gyönyörű beszédet mondott Pálffy Béla a honvédhadapród iskola tisztavatásán, mely nagy ünnepe volt minden magyar embernek e lázas időkben, mikor nemzeti hadsereget akar a vészt sejtő nemzeti géniusz. Mondja meg nekünk Pálffy Béla, szabad-e ilyenkor darabokra bontani a magyarságot? Ő "keresztény magyar ifjak"-nak szólította az új katonákat. Szabad-e a kuruc-brigád mániát ilyenkor is szabadjára engedni? Azt jelenti ez a címzés, hogy csupán a keresztény magyarok a magyarok, s a keresztény zsidó fölvilágosodott vagy mondjuk pogány magyarok? Szabad-e közelgő veszedelmek előtt exkommunikálni pár millió becses magyar erőt? Olyan erős volna a magyarság, hogy monopóliumot lehet belőle csinálni. Vagy a hadsereg csak a keresztényeké, s csak azok védelmére való? A kereszténység-e az elsőbb vagy a magyarság? Szabad-e ma felekezeteskedni? Harag nélkül kérdezzük ezt a mi nemes ellenfelünktől, kiről tudják, hogy tüzes, intranzigens kuruc.

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 20.

184. A HÉTRŐL

A rettenetes kis könyvre mindnyájan emlékezünk talán. Az édesapánké, az édesanyánké vagy a nevelő bácsinké volt ez a kis könyv. Minden csínytevésünk megírva vala a kis könyvben, melyet, oh, be szerettünk volna megtalálni. Most az ifjúságunkat keressük többnyire olyan makacs gerjedelemmel, mint azt a rettenetes kis könyvet kerestük valaha. Hogy jutott most eszünkbe e legenda a legifjabb ifjúkorból, alig adhatnánk róla számot. Újra kerestük a kis könyvet, melyben minden titok meg vagyon írva, s ki próbáltunk olvasni belőle egy pár sor írást. Itt következnek, ha jól olvastuk:

*

...A császár a Kossuth-kutyák között... Hát a lázadókkal ismét alkudoznak? Így persze vérszemet kapnak.

Az a Lobkowitz is csak a Nemzeti Kaszinóban tud hencegni. Egy kicsikét összelövetni a kedves Ofen-Pesthet, azaz pardon, Buda és Judapestet! Majd lenne ott rend... A. E. J. O. U. Főképpen O. Ottó tudná!...

Paar és Bolfras

*

Máramarosszigetre kellene mennem, s Budapesten kell tanyáznom. Mit akarnak énvelem? Most már talán még kellenék is? Már én se sokat mernék csinálni. Az éjjel gonosz álmom volt. Megfordult a história. Egy Beöthy adminisztrátor ült Biharon, s egy Tisza küzdött ellene. Gonosz álom, s lehetetlen. De vajon nem az adminisztrátorok következnek ezután? Alig várom, hogy szaladhassak Máramarosszigetre a kálvinista papjaim közé...

Gróf Tisza István

*

Most már csak egy kis bátorság kellene s én volnék a tetőn... Még muszkát sem kellene vezetnem. Legalább egyelőre. Csakhogy kellemetlen, ha az ősök közül egyet Ödönnek hívtak!...

Gróf Zichy János

*

Mit csináljak a debreceni határozattal? Hlatky Endrének van annyi szerencséje, mint Rimler Károlynak. Jó időben nyaral ő is. Szeretném, ha Szokoly Tamás volna most a nagyváradi szabadelvű párt helyettes elnöke. Ő ötletes ember, s kivágná magát valahogy.

dr. Hoványi Géza

*

Csak már Nagyváradon lehetnék. Nincs az exlexben vesztes, csak én. Nincs szubvenció, de van deficit, s mikor a bőröm különben is borsózik Orosházától, az orosházai lap azt a kedves figyelmeztetést küldi, hogy az orosházai intelligencia nagyigényű, s én kevés újdonságot ígérek Orosházának, aztán a társulatom is hiányosnak látszik... Hogy miért nem színigazgató Pitreich közös hadügyminiszter úr!...

Somogyi Károly

*

Én sem utazom többet Nagyváradra.

Márkus Aranka

*

A magyar bortermelők Nagyváradon gyűléseznek. Valamikor Pécs volt a magyar borfőváros. Csak nem azt jelenti ez, hogy Pécs után Nagyvárad jön sorra? Nem lehetne valami olyan városból csinálni borközpontot, amelynek a vidékén nem termelnek bort?...

Kétkedő Ivor

*

A kis könyv kínált még egy sereg titkot. De becsaptuk s félredobtuk. Miért tudjuk meg a titkokat? Úgy szép a világ, ha rejtelmes, s csak addig szép, míg az...

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 23.

185. NÉVTELEN LEVELEK

Névtelen levelek érkeznek hozzánk néhány nap óta, amelyekben arra figyelmeztetnek és azzal fenyegetnek bennünket, hogy a nagyváradi szocialisták tüntetésre és ablakbeverésre készülnek a "Nagyváradi Napló" szerkesztősége ellen. Köszönjük a jóakaró és jóindulatú figyelmeztetést, de sem a fejünket, sem az ablakainkat nem féltjük a betöréstől. Csak rajta, tisztelt szocialista vezérek, mi türelemmel, félelem és felindulás nélkül várjuk az önök haragjának, vagy az önök bosszújának ellenünk tervezett megnyilatkozását. A mi vagyonunk éppen olyan csekély, mint az önöké, abban ugyan sok kárt nem tehetnek; - a mi igazságunktól pedig, amelyet meggyőződésünk szerint védelmezünk, semmiféle tüntetés vagy terrorizmus nem fog bennünket eltántorítani.

A mi igazságunk tetszett önöknek, tisztelt szocialista urak addig, míg tollainkkal az önök igazságát s a munkásosztály érdekeit szolgáltuk, amint szolgálni fogjuk azt radikális, liberális hitvallásunk szerint a jövendőben is, valahányszor azt látjuk, hogy a tőke vagy a hivatalos hatalom erőszakkal akarja eltiporni a munkások jogait, vagy ezután kivívandó jogaiért folytatott nemes küzdelmünket. Oh, amíg a tények és események arra ösztökéltek bennünket, hogy szembeálljunk a kapzsi tőkével és az erőszakoskodó hatósággal, és megvédjük legjobb erőnk és tudásunk szerint az önök igazát, addig fölöttébb kedves, nagyra becsült és szókimondónak nevezett újság voltunk mi Önök előtt, úgyhogy kitűnő pártlapjuk, a "Népszava" is megdicsért bennünket, és elismerte a munkásosztály védelmében kifejtett buzgalmunkat. De abban a percben, amikor először voltunk bátrak rámutatni a t. helybeli szocialista vezérek tévedésére, túlzásaira -, Önök menten siettek ellenünk felháborodni, és nyílt népgyűlésen azzal vádolni, hogy le vagyunk kenyerezve, meg vagyunk vesztegetve stb.

Azzal a váddal éppen olyan keveset törődünk, mint az önök mostani bosszútervével, s egynehány bőrébe nem férő, mindenáron zavart és felfordulást akaró szocialista ifjú úr ostobasága nem tudott bennünket eltántorítani attól az igazságunktól, hogy a jövőben is minden téren és minden alkalommal szolgáljuk tollunkkal a munkásosztály érdekeit, kenyeret és jogot követelő szociális törekvéseit. Dehogyis azonosítottuk az izgató, népbolondító és dologtalanul élő agitátorokat a józan munkásnéppel, a szociáldemokrácia fönséges eszméiért nemesen hevülő proletársággal.

Az a hitünk és meggyőződésünk, hogy a munkásosztály igaz érdekeit védjük, amikor óva figyelmeztetjük őket, hogy ne üljenek fel azoknak a dologkerülő izgatóknak, akik szinte foglalkozásszerűen űzik mindenütt a legvakmerőbb lelketlenséggel a sztrájkba való izgatást, ott is, ahol alig van ok és nem ésszerű a sztrájk megkezdése. Minden sztrájkot helyesnek és jogosnak tartunk, amelyet maguk a munkások szerveznek nyomorúságok enyhítése, tisztes megélhetésük megkönnyebbítése céljából; - de ugyanily határozottsággal ítéljük el a mondvacsinált, az izgatással és népbolondítással kiforszírozott sztrájkokat - amelyeket a helyzet és viszonyok ismerete nélkül szerveznek az utazó és ebből élősködő vándorapostolok. Az ilyen sztrájk rendszerint kudarccal végződik, és keservesen adja meg az árát a műhelyből kicsalogatott szerencsétlen munkásnép, mint ahogy egy ízben a nagyváradi kőművesek és legutóbb a mezőtelegdi gyári munkások sztrájkja is szomorú bizonyságot tett róla.

Hohó, tisztelt naplopó agitátor urak. Sem aljas vádjaikkal, sem hitvány fenyegetődzéseikkel nem fognak bennünket Önök arra kényszeríteni, hogy a fogalmakat összezavarjuk, és az önök akarata szerint orvosságnak ítéljük és hirdessük, mikor úgy látjuk, hogy Önök a szociáldemokrácia ostyájában mérget akarnak beadni a szegény munkásnépnek. Igenis, vigyázni fogunk az önök karmaira, hogy be ne sározzák a szociáldemokrácia tiszta veres lobogóját, melyet ki kell verni a szélhámosok és népbutítók kezeiből.

S ha ez önöknek fáj, csak rajta! Ablakaink készen várják az önök kőhajításait! Az üvegtáblák csörömpölve hullhatnak le, de épen marad az igazság, amelyet szolgálánk s amelyet az önök kövei nem érinthetnek.

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 28.

186. TÓTH BÉLA OLASZ ÁLLAMPOLGÁR

A "Pesti Hírlap"-ban Esti levélben szenzációs dolgot közöl önmagáról Tóth Béla, a magyar irodalom egyik büszkesége, egyik legtermékenyebb szelleme. Ideiktatjuk az esti levél végső sorait, amelyek a következőleg hangzanak:

Ne tessék félni, visszajövök Olaszországból, melynek én - Isten segítségével - akkor már polgára leszek. Ki is ülöm a fogságot, aztán békességgel megyek - haza.

Tehát Tóth Béla itthagyja Magyarországot és Olaszhon polgára lesz? Valóban nem tudjuk e szándékának értelmezését adni. Egyáltalán micsoda új szokás ez? Kacziány Géza gazdag tudásával, rengeteg kritikai erejével kifut az országból és amerikai lelkész lesz. Tóth Béla, Tóth Kálmánnak, az apánál nagyobb fia, összeszedi a sátorfáját, s hátat fordítva szülőhazájának, idegen állam kötelékébe lép. S ezt örömmel teszi. Még ott sincs, s az új országot már hazájának vallja... A legteljesebb tiszteletben tartjuk mindenkinek egyéni érzelemvilágát. Főként azokét, akik egy fejjel mindenkinél magasabbak. De elszorul a mi magyar szívünk, s aggodalom és keserűség is szállja meg lelkünket, amikor a magyar értelmiség vezéreinek távozását látjuk. Ajkunkra tolul a kérdés: vajon nem hűtlenség-e ez? Soha sem hittük volna, hogy Tompa Mihály híres költői levele oly fájdalmasan nyilall a szívünkbe.

Soha sem mertük volna feltenni, hogy az Előre! költőjének fiát egy rossz pillanat makacs elhatározása képes kisodorni ebből a hazából. Tehát a halhatatlan lantos hiába énekelt, tehát A Szózat hiába hangzik itt: megtört varázsereje, nem bízhatunk benne, legkitűnőbb hazafiainkat magával ragadja a kivándorlás láza! Korunk a drámai erővel lesújtó tényekben valóban nem szűkölködik, mint a legzordabb dráma hat reánk Tóth Béla cselekedete. És nincsen benne enyhítő sugár, nincsen benne békítő hang, mint egy sötét és zúgó gyászzene, úgy kíséri a hazáját elhagyó magyar írót az önkéntes számkivetésbe. Az asszony, a gyermekek érezhetik csak azt, akiket a szerető hitves, a hű és gondos családapa szótlanul, örökre elhagyott, amit mi, a magyar irodalom kisebb-nagyobb családtagjai érzünk Tóth Béla távozásának hírére. Szívünk megtelik gyásszal, s a lelkünkben támadt üresség sohasem telik meg fénnyel, világossággal... Hát aki ez országban gondolkozni tud, annak ki kell valóban innen vándorolnia?

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 30.

187. A MAGYAR KONSTANTINÁPOLY

Egy kicsikét tegnap mi is kaptunk belőle, a tűzből tudniillik. Kaphatunk többet is. És ha magyar Birmingham nem lehetett belőlünk, magyar Konstantinápoly még könnyen lehetünk.

Gyönyörűséges dolgokat láttunk tegnap. Egy hatalmas tűzfészket, mely huszonnégy óra alatt háromszor fogott neki, hogy leperzselje Nagyvárad egyik legzsúfoltabb s vagyonban legértékesebb részét. Harmadszor majdnem sikerült. Öt-hat síró asszony s két jámbor rendőr harcolt csaknem egy félóráig egy éhes lángtengerrel. Aztán megérkezett három tűzoltó. Talán négy is volt. Mikor mind összegyűltek, voltak vagy huszonheten. Ennyien vannak. Hogy tudnak szaladni a csöbrökkel... Mert a tömlők elromlottak. Talán már négy-öt évvel ezelőtt elromlottak. És nagy nép volt a tűznél. Kiadtak a fojtó füstű szoba ablakán egy párnát, ketten is szaladtak vele. Elszaladtak tudniillik. A katonaság is ott volt pedig. De a népet csak úgy tudták megritkítani, hogy hamis híreket kiabáltak ki:

- Tűz van a Fő utcán...

- Ég a régi városház.

Egy tűzoltó az égő s beszakadt padlással beesett a házba. Csak egy kicsit égett össze. A tűz aztán elaludt. Elaludt: igen. Ha el nem alszik, kiderül, hogy nem csak a tömlők rosszak, s hogy katasztrófák megesnek a vidéken is...

A városházán pedig éppen tegnap jöttek rá, hogy Nagyváradon már kétemeletes házak is vannak, s tűzfészkek is vannak, és a legveszedelmesebb helyeken vannak. A tanács utasította a rendőrfőkapitányt és a tűzoltó főparancsnokot, nézzenek egy kicsit körül, restauráljanak, reformáljanak.

Hát nézzenek bizony körül. A tegnapi tűz még elég emberséges volt. Ne essék rosszul, de ma az embernek minden fajtájú katasztrófával számolnia kell, mi történik, ha úgy véletlenül négy vagy öt nevezetes helyre is bekap a tegnapi tűz ott a szomszédságban. A csebrekkel gyorsabban szaladtak volna, nemcsak szegény emberek párnái és pénzecskéi keltek volna lábra s az anarchia még nagyobb lett volna. A kotyikleti tűzoltóságnak elég lehet a fejsze és a cseber. Nagyváradon azonban valamivel több készségre volna szükség. Még tegnap csak egy becsületes tűzoltó bőrére fordult a játék. De fordulhat mindnyájunk bőrére.

Bejártuk azt a nagy udvart, ahol tegnap újra tűz volt. Ahogy bementünk, ijedten, hirtelen oltottuk el a cigarettánkat. Itt minden tüzet foghat és táplálhat. Azt mondják, három hónapi határidőt adott a tűzrevalók eltakarítására a főkapitány. Sok. Itt még meleg esetek lehetnek három hónapig. Meg aztán hallottunk mást is. Beavatott ember mondta:

- A rendőrség tudja, hogy Nagyváradon sok-sok ilyen lőporraktár-érzékenységű hely van. Azonban csak nagyon ritka esetben intézkedhetik. Ha építeni akarnak, beleszólhat a dolgokba a hatóság, de a tűzfészkeket csak a legritkább esetben van hatalma eltávolítani.

...Íme, idegesen, rettegve idejegyeztünk pár impressziót a tegnapi tűzről. Nagyvárad nő, szépül. Nagy város már. De egy szép napon - ne essék újra rosszul az ördög falrafestése - megsüthetjük a városunkat. Azaz megsül magától. Görbe, nyomorult utcák, tűzfészkek serege... Csak éppen a kóbor kutyákat szabályozzák meg olykor. De egyébként valósággal magyar Konstantinápoly leszünk már...

Nagyváradi Napló 1903. szeptember 3.

188. DR. BEÖTHY LÁSZLÓ JUBILEUMA

Emlékeznek az emberek egy dátumra. És kicsinyek meg nagyok örvendeznek itt Bihar megyében és Nagyváradon, hogy e jelentős dátumra emlékezhetnek.

Főispáni székében tíz éve ül már dr. Beöthy László. Pár hét múlva fordul tizedikszer az installálás fényes napja, és dr. Beöthy Lászlót ünnepelni fogják akarata ellenére. Megindult a mozgalom csöndben, szinte titkolódzva. Nem igen mernek még hangosan szólani róla az emberek, nehogy ismert szerénységével megakadályozzon egy készülő szép ünnepet az az ember, akit ünnepelni akarnak. Bizonyos, hogy e jubileumért harcot kell folytatni a főispánnal. Ez pedig nem a jubilálók hagyományos és köteles szerénysége.

Egy erős férfiú imponáló büszkesége, mely kedvetlenül fogadja a banalitásnak a látszatát is. És mégis lesz ünnep. Lesz díszközgyűlés is. Mi úgy tudjuk, hogy október 25-én. Egyelőre nem fontos a nap biztossága. Itt igazán csak az alkalom a fontos. Az alkalom, mely kibékíti a nemesebb ízlésű embereket is. Íme, csodás népszerűséget szerez egy ember, ki éppenséggel nem kereste ezt a népszerűséget soha, s szeretet száll egy erős egyéniség felé, holott a világon a gyengék serege a nagyobb, s szinte a természet rendelésének tetszik, hogy az erő ne szeretetet, hanem félelmet és titkos gyűlöletet keltsen.

Dr. Beöthy László nagy sikereinek a titka egy ritka és híres képesség, mely kevés embernek adatik meg a kormányzásra jutottak között. Dr. Beöthy László pszichológus. Ismeri és használni tudja az embereket. Úgy tud cselekedni, hogy annak mi lármája sincs. Úgy kormányoz, hogy emberei azt hiszik: övék a kormányzás és a siker.

És Beöthy László erős ember. Csakis erős ember ülhet egy olyan vármegye kormányzói székében, mely valóságos kis ország, s olyan városában, mely szinte amerikaiasan, lázasan és modernül él. Csakis olyan ember ülhet olyan tíz esztendőn át nyugodtan, mint az elmúlt tíz esztendő volt. Mindenki tudja, milyen fordulások történtek. Rendszerek dőltek és születtek. Dr. Beöthy László kitartott, ült s ül erősen főispáni székén. Kormányoz, s dolgozik annyit, mint senki más.

Ha vihar támad, nyugtalanság, veszedelem van, őrá figyel már mindenki. Az ő büszke erejében szinte babonásan bíznak már az emberek. Élvezet nézni egy-egy forró hangulatú gyülekezésen dr. Beöthy Lászlót. Csupa erő és nyugalom.

Magyar européer. Ritka fajta. Becses fajta. Pláne afféle pozíciókban, mint a főispánság. Azok közül az emberek közül való, kikre mi, gondolkozó, kis magyar emberek hihetetlenül büszkék vagyunk. Erőt szokott nekünk adni, hogy az a lekicsinyelt turáni fajta egy Eötvös Károlyt, egy Tóth Bélát, egy Bánffy Dezsőt stb. tud produkálni. És mi ez előkelő egyéniségek közé sorozzuk dr. Beöthy Lászlót. És hány embernek lehetett már az a titkos gondolata, hogy bárcsak ilyen típussá tökéletesülne a szomorú jellemű úgynevezett magyar dzsentri.

...Október 25-én vagy más napon lesz-e a hivatalos ünnep - egyelőre mindegy. Az alkalom már megvan. A decennium elég méltó állomás. És mi szívesen állottunk meg, meghajtva lobogónkat, egy erős, kiváló egyéniség előtt...

Ez a jubileum s az a közszeretet, mely keresi ez alkalmi ünnepen a megnyilatkozást, nem az ünnepeltet fogják megörvendeztetni, hanem az ünneplőket. Nem a méltóságos, nagy úri pozícióban levő főispánnak akar Bihar megye és Nagyvárad közönsége ismert görögtüzes sablonok szerint parádét és ovációkat rendezni, hanem a büszkeségét akarja hirdetni, hogy olyan egész ember a vezére tíz esztendeje Bihar megyének, aminő Beöthy László.

Nagyváradi Napló 1903. szeptember 4.

189. NAGYVÁRAD HARMINCEZER MÁRTÍRÉRT

Harmincezer szegény ártatlan ember lakol a politikus urakért. Harmincezer ember keserve átkozódik és lázadoz. Félünk rágondolni is, mi következhet a kiszolgált katonák benntartásából. Máris érkeznek félelmes hírek innen is, onnan is. A katonaságnál pedig a lázadásért halál jár. Nagyvárad város harmincezer mártírért cselekszik, a humanizmus egy nagy tettét gyakorolja, ha országos akciót indít a kiszolgált katonák benntartása ellen, elfogadván azt az indítványt, melyet a törvényhatósági bizottságnak lesz módja tárgyalni. Erősen kiáltjuk újra, hogy itt ártatlan embereket ér súlyos konzekvencia, melyet semminemű formában nem érez sem Széll Kálmán, sem Apponyi, sem Barabás úr! sem Nessi Pál. Egész Ausztria megmozdult a fiaiért. A mi fiainkért senki sem. A politika nagy dolog, a nemzeti vívmányok sem kismiska; de uraim, az ember a legértékesebb valami a földön. S itt harmincezer emberről van szó.

Nagyváradi Napló 1903. szeptember 5.

190. A MAI KÖZGYŰLÉS

A villamos-ügyön kívül jelentősebb városi és vitális kérdést nem fog tárgyalni Nagyvárad város mai közgyűlése, ellenben erősen menteni fogja a hazát, tárgyal egy sereg problémát, mert hát politikából élünk Budapesten, Nagyváradon, Jászfényszarun és Kotyikleten, s a politikából fényesen meg lehet élni. Lesznek hatalmas frázisok, néminemű argumentumok dr. Sarkadi, dr. Halász, dr. Stokker indítványainál, Szepes vármegye átiratánál stb. Mert az autonómiák ambiciózusabb hősei a maguk érdekében veszik túlságosan komolyan a fölirati jogot, s szörnyen csábító a Barabások, Lengyelek és Nessik karrierje. Kicsi ügyekkel, a mindennapi kenyérrel például derogál ma már még egy községi képviselőtestületi tagnak is foglalkozni, hát még egy városatyának. Körülbelül így csinálják ezt most az egész országban. Majd fognak még sírni ezért a sok politikáért. A politikával telített közgyűlés uvertürje tegnap volt. A szabadelvű párti városatyák bizalmas értekezletet tartottak, melynek lefolyását újra mennykő nagy diszkréció födi. Hát födje. Nem kíváncsi rá nagyon senki. A szabadelvű párt önmagával sem tud tisztába jönni, hát még az igazán kemény kérdésekkel?! Annyi bizonyos, hogy nagy vitézek lehettek, mert három óra hosszánál tovább tartott az értekezlet, melynek határozatáról bizalmasan fogják ma tudatni a város szabadelvű atyáit. A függetlenségi párt is értekezett. Természetesen magáévá tette a honmentő indítványokat, mert a nagyváradi függetlenségi párt vigyázni szokott ám a hazára.

Nagyváradi Napló 1903. szeptember 10.