Nagyváradon szenvedély, sőt divat jótékonykodni. Jöttek is ide az elmúlt napokban harmadik vármegye csavargói is. Gerő Ármin mondja. Ugyanő megmondhatja, hogy három nappal ezelőtt jó pénzért sem lehetett napszámos embert kapni. Persze. A barakkban pattogott a tűz, párolgott a leves s szelődött a kenyér. Tegnap délután pedig magam hallottam a Szent László tér egy hólapátolójától, amint a társát oktatta.
- Az épkézláb ember is kap kenyeret és levest. Nem érdemes dolgozni, csak ha jól megfizetik az embert.
Mindezt nem azért írjuk le, hogy lehűtsük a jótékonyság meleg buzogású forrásait. Dehogy. A jótékonykodásra sohsem volt nagyobb ok és szükség, mint most. De tessék belátni, hogy az ingyen kenyérnél többet érne valami: a jól fizetett munka.
No de ez a mi nyomorúságos időnkben buta circulus viciozus. Elég munka, tisztességes munka nincs. A kenyér néhány helyen halmasodott [!] föl. Igaza van a szegénynek:
- Ide a fölös kenyerekkel!...
*
Akiben hajlandóság van a demokrácia igazainak befogadására, ne nézze meg az ingyen kenyérért tülekedő rongyos, piszkos, vad sereget, mert nagyon ki talál józanodni s meg találja érteni azokat, akik nem lelkesednek a mobért. Az ingyen kenyérért tülekedők nagyobbik részében nem lágy, hálás érzések fakadnak, de durvák, kemények és rosszak. És alaposan fölfegyverzett lélek kell hozzá, hogy e durva, kemény, rossz érzésekért ne a mobot tegyük felelőssé, hanem magunkat, a jólöltözőket és rendesen étkezőket. Mert a mobnak joga van durvának és vadnak lenni. Felé se szoktunk nézni. Csak akkor, mikor Celsius 28 fokig süllyed s nekünk félnünk kell, hogy amit nem adunk magunk szántából, elviszik erővel.
Különben pedig törődjék bele mindenki, hogy muszáj ingyen kenyeret adni s mégis az ingyen kenyér csak a gyűlöletet neveli azok részében, akik az ingyen kenyeret korgó gyomrukba kebelezik. Ez így lesz még sokáig. Egész a ma még beláthatatlan időig, mikor a proletár is kap jogokat, fog tudni gondolkozni s állandóan kap munkát.
*
Akár szenvedély a jótékonykodás, akár divat: gyönyörű. Úgy amint jelentkezik. Oly mindegy, hogy hiúság küldte-e a jótékony filléreket, félelem szentimentális gyöngeség vagy nagyszerű humanizmus, mely be tud tekinteni az életbe, vissza és előre tud nézni. A jótékonyság mindenképpen gyönyörű. Homályosan vagy tudatosan benne él a több mint krisztusi igazság: az élet mindannyiunké s az élethez mindannyiunknak egyforma joga van...
*
Nagyvárad társadalmának mostani nagy jótékonysága tele van nagy tanulságokkal, szép esetekkel. Nem nagy tanulság-e, hogy mióta dolgozik az irgalmasság, pihen a rendőrség. Alig történik azóta bűn, míg azelőtt nap mint nap jött a hír lopásokról, rablásokról, betörésekről.
Mintha volna némi igazuk azoknak, kik bűnös vagy derék individiumot [!] nem ismernek s bűnt és erényt a társadalomnak rónak föl. A sok jótékony mulatságot nincs kedvünk a nagy és szép tanulságok közé sorolni. De azt igen, hogy a nagyváradi közös tisztikar szép adományt küldött a nyomorgók számára. Nagy dolog ez s aki kezdeményezte, az tudja, mint kell békülni, barátkozni, sőt szívekhez jutni. És egy nagy tanulságot még éppen nem hallgathat el e sorok írója. A jótékonyság nagyváradi munkájában ezúttal is és csodálatos készséggel a zsidóság vezetett. Ha velük egy arányban adakoznának a gazdag főpapok és főurak, ötven évig nem volna talán nyomorúság ebben az országban. No de erre azt mondják, hogy ők nem hivalkodnak. Rosszul teszik. Tessék hivalkodni!... Elvégre nem vagyunk kötelesek elhinni, sőt sok okunk sincs rá, hogy a Károlyi Sándorok és a dús papok irgalmas emberek. Ellenben ők folyton azt hirdetik a zsidóságról, hogy önző és fukar. Tessék hivalkodni!...
*
Az ingyen kenyér legfőbb morálja aztán mégiscsak az, hogy sokáig nem lehet ám ingyen kenyérrel tolni, halasztani egy nagy problémát. Főként pedig nem járja, hogy a hatalmas állam, mely megadóztatja még az álmainkat is - ezt is egészen a társadalomra tolja. Tessék a hatalmas államnak gondoskodni mindenki számára jogról és kenyérről. Mert nagy csőd talál ám abból lenni, ha az agrárius urakon kívül nem látunk meg senkit. Akkor nekünk, nem agráriusoknak, nemsokára nem lesz módunkban eltartani és féken tartani a proletárok éhezőit...
Nagyváradi Napló 1902. december 21.
139. PROTESTANTIZMUS ÉS SZOCIALIZMUS
Tetszik nekünk egy polémia, melyet kálvinista nyakassággal folytat egy lapban két kálvinista pap.
Típus ez a két ember. Az egyik prototípusa ama kálvinista papoknak, aminőt a többek között Bródy Sándor fest a "Hófehérké"-ben. A puritánnak, kemény nyakúnak és kemény fejűnek. A másik is típus. Tüzes, reformáló elme.
Amiről vitáznak, az már szinte eldöntött valami. De az az érdekes, hogy ők vitáznak, erről a témáról, a papok s pláne kálvinista papok. Arról van szó tudniillik, hogy mint fogadja a szociáldemokráciát a protestáns egyház. Róma már régen megoldotta e kérdést. Róma tőrrel, méreggel, anatémával s más ilyesmivel fogadja.
A puritán kálvinista tiszteletes protestál. Neki nem kell a szociáldemokrácia, mert hazátlan, vallástalan, istentelen és romboló. Nem tudja ezt bizonyítani, de állítja makacsul.
A tüzes, reformáló tiszteletes olvasott, tudós, fanatikus ember. Cáfol, támad, citál, demonstrál, argumentál és kapacitál. Írásaiból kitetszik, hogy látja az emberiség történetének nagy lángoszlopait. Kereszténység, protestantizmus, liberalizmus. Hogy a legmagasabb lángoszlopokat említsük. És most csap fel a leghatalmasabb: a szociáldemokrácia.
A tüzes papnak van igaza. A protestantizmus mint gyermekét fogadta a liberalizmust, ezt fog kelleni tennie a szociáldemokráciával is, ami nem olyan szörnyűséges, mint amilyennek a gyengébbek hiszik. Semmi egyéb: a megtisztult liberálizmus. A megtisztult protestantizmus. A megtisztult kereszténység...
Itt e helyen nem szokás politizálni. Csak megemlítjük itt, hogy két kálvinista pap polemizál s igen ügyesen igen érdekes dologról polemizál. Mommsen azt mondta a világ halad, két lépést előre, egyet hátra, de halad.
A világ igenis halad. Lehet ugyan, hogy most azt a bizonyos egy lépést hátra csinálja, de halad. A protestantizmusnak pedig most sem szabad másokkal összefogni, csak a haladókkal.
Nagyváradi Napló 1902. december 21.
(ae.)
Állj elő, óh boldog halandó, ki vallod és érzed, hogy békességes a te lelked ma reggelen és minden reggelen. Messiás lészen a neved, vagy elcipelnek az új házba, melyről elmebeteg kórház elnevezéssel gyakorta írnak tarka híreket a nagyváradi riporterek. Állj elő, mondom. A Szent László tér barakkjában nem kereslek, rendes kenyerűek között is hiában kutatnék utánad. Plátó jószágai közül aligha való vagy. Azok izzadnak, törik magukat mind. Még a kutyák közül is több vész meg mostanában, mint máskor. Kicsi agyvelejű emberek nyelvén: komisz az élet. Ám Herbert Spencer, Ibsen, Tolsztoj, Mommsen s a többiek sem mondják ezt sokkal másabban.
Marazmus; ennyi bizonyos. De vajon marazmus senilis vagy praematurus a világ betegsége? Vagy csak afféle hisztériás marazmus? Épek-e még az emberiség artériái, vagy hiába is jön-e az új doktor? A megváltás legendáján kérődzés ez újra. Igaz. De akármilyen naiv, céltalan és ostoba ez az örök kérdés, gyomorba, zsebbe, szívbe, idegekbe vág! A kutyafáját, hát mindig ilyen komisz lesz az élet? A fiaink újra kezdik utánunk az élet seftjét reménykedéssel és szabad alkuval s mind csőddel fogják végezni, mint mi és az apáink?... Ez a megváltás ügy - tessék elhinni - csaknem fontosabb az olasz borvámklauzulánál, sőt az önálló vámterületnél is. Bárhogyis lejárattak légyen a karácsonyi vezércikkírók... Erről még sok szó fog esni... És sok szó esik, sőt minden szó csak ezért esik ebben a szerencsétlen kis országban, ebben a mienkben. Másutt mégiscsak lehet élni, ha az élet nem is mulatságos. Itt vegetálni is bajos. Ezópus ismerte a ragadozó állatokat, de olyan societas leoninát ő sem képzelt el, mint amilyen ez az ország. És e mellett itt csaknem minden oroszlán sakál is egyúttal és szamár. Tessék ebben a societasban élni.
Herczeg Ferenc okos sváb módjára egyik regénye alakjával mondatja ki az igazságot. Ebben az országban csak a mágnás, a pap és a szamár egzisztálhat. És aki az ezek kedvében jár. És így van. Itt lenyakaztak jakobinusokat, megcsinálták március idusát, forradalmat csináltak és kiegyezést. Itt szabadság van és egyenlőség, kultúra és demokrácia. És itt mégiscsak néhány ember él és mi, sok millióan, e néhány, vagy mondjuk pár százezer ember jóvoltáért élünk.
Az erősek és gyöngék küzdelme sehol sem olyan rettenetes, mint minálunk, mert ez a küzdelem voltaképpen nem is küzdelem. A gyengék sokaságán kedvük szerint taposhatnak az erősek.
A gyengeség oly határtalan itt, hogy elfojtott, megfullasztott minden őszinteséget. Oh boldog Mommsen, ki legalább aludni vágyó szemeiddel látod a jövendőt, mint látta Kepler. Mi azt sem látjuk. Mi marazmust látunk, "tehetetlen nyomorúságot, melyben még azok sem lehetnek békével teltek, kiké az ország, hatalom és a dicsőség".
Néha úgy gondoljuk, hogy volna egy medikamentumunk. Ha összefognának, szövetkeznének a jobbak, a gondolkozók, az értelmesek. De mikor ezek talán még kevesebben vannak, mint az oroszlánok szerepét játszó, sakálok módjára pusztító, uralkodó szamarak.
Aki még töpreng a dolgok felett, jeremiáskodhatik. Siralmait ma még szabad elzengeni. Holnap ki tudja? A gondolatnak már alig van szabadsága itt. Igaz, hogy kevés gondolat is terem. Néha az ember szinte megérti, hogy a tömegek miért rohannak a reverendaszag után s miért kívánnak bigottságba temetkezni.
Societas leonina... És akik ez ország társadalmából ezt a rettenetes szövetkezést csinálták, azt hirdetik, hogy keresztyén erkölcsöket akarnak. Szegény, borongós Reviczky Gyulával megkérdem: Mért született a messiás? Hogy a gazságok az ő nevében öljék meg a világot...
A barakkok körül járok. Nyomorultak serege les az ingyen melegre és az ingyen száraz kenyérre. A templom mellett, egy főpapi rezidencia, egy pénzpalota előtt. A nyomorgó ember olyan piszkos és olyan bamba. Elgondolom, mi lenne, ha a gondolkozó emberek egytől egyig ráadnák magukat a tömeg felbujtására? Talán vérfürdő. Talán semmi. Lehet, hogy e siralomvölgyben a létezés minden célja a siralom...
És mégis kérődzünk a megváltás jámbor legendáján. Hátha! Főképpen hátha e kis országból lehetne még valamit csinálni: Hátha szét lehetne robbantani ezt a societas leoninát. Hátha egy kis igazságot lehetne csinálni. Hátha hisztériás marazmus a mi marazmusunk...
...És itt csucsorodik [!] ki a mi naivságunk. Miért írtuk ide mindezt. Ha az élet jogát milliók nem ismerik, mért zokogjunk mi. Be kár, be baj, ha az emberbe beleszorul valami a názáreti lelkéből!...
Nagyváradi Napló 1902. december 25.
Ady Endre
Az iglaui színésznő őnagyságát s Giron urat, a zseniális nyelvmestert, áldja meg a mindenekben lakozó nagy erő, hogy megszöktették a trónörökösnő őfenségét és kedves öccsét, mert nyilván uralkodó családok asszonyainak is csak öccseik vannak. A világ pedig becsülje meg a színésznőket és nyelvmestereket, kik nem mindig okvetlenül színésznők és nyelvmesterek, de postamesterleányok, festők, uhlanus-tisztek stb. A színésznő és nyelvmester éppen olyan előrevivői a világnak, mint a nagy szellemek. A trónokat koptatják ők is, a bűnös tekintélyeket jártatják le. Ha Vilmos császár valamelyik fia titokban házasságot kötne egy kis masamód vagy nyomdászleánnyal, bizonnyal ez érne annyit, mint a "Vorwärts" és "Zukunft" sok tucat cikke, sőt érne annyit, mint húsz új szociáldemokrata képviselő.
Nagyon kinevetnők azt a dölyföst, ki kicsinyelné s nem akarná észrevenni a fejedelmi botrányokat.
A demokrácia nem okvetlenül követeli, hogy kicsinyeljünk mindent, amit az arisztokraták művelnek, különösen, ha a maguk lejáratásán dolgoznak a kedves arisztokraták.
Egészen mellékes a dologban, hogy Giron úrnak volt egy fogorvos elődje is, sőt az sem baj, hogy az iglaui színésznőt sok más színésznő előzte meg. A fő, hogy nekik sikerült elszöktetni a fenséges asszonyt és fenséges öccsét.
Ezennel visszautasítjuk az esetleges überdemokrata viccet, hogy bárcsak megszöktetné minden névtulajdonosát a góthai almanachnak. Evvel nem érnénk semmit. A tisztelt névtulajdonosok csak úgy járhatják le magukat, ha hagynak hátra olyanokat, kik az ő szökéseik miatt szégyenkeznek...
Színésznők, postamesternők, gépírónők, nyelvmesterek, színészek, masszőrök, uhlánusok, festők - előre! Föl a harcra, a szöktetés gerilla-harcára.
Ha én demokrata klub volnék, kikutatnám a nyelvmestert és a színésznőt s díszoklevelet küldenék nekik.
Erre vagyunk még kíváncsiak. Mikor a mi Ferenc Ferdinándunk grófnőt merészkedett nőül venni, megjelent egy pápai bulla, mely kívánatosnak mondta ki, hogy a fejedelmek vére alsóbbrendű arisztokraták vérével frissüljön föl. Ahogy mi a pápai bullák természetét ismerjük, nemsokára kívánatos lesz a nyelvmesterek és színésznők vére is.
Nyelvmesterek és színésznők - újra kiáltjuk - előre! Hív benneteket a demokrácia és int a messziből a pápai bulla. Előre!...
Nagyváradi Napló 1902. december 25.
(ae.)
Kétes hitelű szövegek
1902. március-december
Leánder, a hajdan vidám Leánder, ki immár fiskális, közéleti faktor és városatyajelölt, visszaemlékezett a napokban a szép időre, mikor ő még humorista volt s csak Sipuluszra és Mark Twainre nem tudott derűsen gondolni. Megnézte a naptárját, hát látta, hogy ma Leánder napja van. A hajdani Leánder nagyon elérzékenyedett. Elhatározta, hogy ma újra humorista lesz. Elindult az utcán s minden ismerősét megállította:
- Ma Leánder napja van. Barátságos névestét tartok a... vendéglőben. Nagyon szerencsés volnék, ha ön is megjelenne.
Talán már tetszik sejteni, hogy minden ismerősének más vendéglőt mondott. Csak egy vendéglőről nem szólt senkinek. Ebben a vendéglőben, egy külön szeparéban akkor este vagy heted magával mulatott Leánder. A többi kilencven meghívott váltig átkozhatta. Leánderen az átok nem fogott. Olyan vidám, olyan bolondosan, kedvesen jókedvű volt, mintha még mindig nem volna más gondja, mint az olvasó közönség rossz gusztusa, mely Sipuluszt és Mark Twaint előbbre helyezi Leándernél...
Nagyváradi Napló 1902. március 1.
Akik a szomorúságon és nyomorúságon is tudnak mulatni, arról diskurálnak, hogy micsoda zsíros csőd lesz Nagyvárad város csődje, ha tudniillik az eddigi ötletes gazdálkodás után Nagyváradnak csakugyan sikerül csődbe jutnia. Hát ezen az éppenséggel nem mulatságos témán igen mulatságos eshetőségekre bukkan az ember. Ki legyen például az elég tekintélyes csődtömegnek a gondnoka? Egy rossz nyelvű ember azt mondta tegnap:
- A városi főügyésznek volna a legtöbb joga a tömeggondnoksághoz, mert tagadhatatlanul tekintélyes része van a kis ügyben.
Mások úgy tartják, hogy a város képviselője úgyis ügyvéd, Barabás Béla dr. volna hát esetleg a legjobb tömeggondnok. Ő megmenthetné a megmenthetőt...
...Mindez pedig keserű jókedvűskedés. Annyi a tény, hogy nagyon-nagyon csehül áll bizony Nagyvárad...
Nagyváradi Napló 1902. március 2.
A nagyváradi Vilmos huszárezrednek volt egy szimpatikus, derék tisztje. Erről hallottuk ezt az érdekes dolgot. A nyalka huszár egyszer leesett a lováról. A fejére esett és sokáig sínylette a balesetet. Mikor újra egészséges lett, ismerősei csodálkozva látták, hogy a nyalka katona, a vidám ember, az elmés társalgó, a nőbarát egész más ember lett. Komoly és magába vonult. Otthon olvasott, tanult folyton. Később bizalmasainak elárulta, hogy van egy pompás találmánya, amellyel ő vagyont fog szerezni. A kollégák közben elidegenedtek tőle. De még a jó emberei is úgy vélekedtek, hogy a derék katona beteg, rögeszméje van. Magyarországon hiába is próbált a találmányával szerencsét. Egyszer aztán levetette az egyenruhát s kiment külföldre. Németországban, Angliában s mindenfelé megfordult. Bizony sok nyomorúsággal s küszködéssel ment természetesen mindez. Ma a volt huszártiszt találmánya minden országban szabadalmat nyert. Ő maga egyelőre kétszázezer koronát kapott. Letelepedett a külföldön. Él urasan, csöndesen és "föltalál"... Talán el is felejtette már, hogy milyen más életet élt ő, mikor Nagyváradon volt huszár... Az eset maga patológiai szempontból is figyelemre méltó. Más magyarázata nem lehet, minthogy az esés folytán az agyvelőben valami transzformáció történt... A Lombroso teóriáját igazolja ez is s a természettudomány kétségtelen igazságát. Abnormális koponyával az ember lehet világhírű poéta, nagy államférfi, dühöngő őrült s kegyetlen szörnyeteg. A zseni, a tehetség nem valami kivételes adomány. Egyszerű és esetleges koponyaberendezkedés...
Nagyváradi Napló 1902. március 2.
Bizonyos, hogy Horánszky lesz a kereskedelmi miniszter. Ezt a hírt a párt legnagyobb része hidegen fogadta. Az agrárok azonban ujjongtak. Kedvükre való minisztert kaptak. Körül is hízelegték, már előre settenkedtek körülötte. Hegedüs kevés számú megmaradt híve arról beszélt, hogy könnyű lesz Horánszkynak a sült gesztenyét kikaparnia. A vám- és kereskedelmi szerződéseket értették, melyek anyagának megszerzésén Hegedüs fáradt. Sic vos, non vobis... mondogatták. Maga a lemondó miniszter is megjelent a pártkörben. De nem igen időzött a termekben. Negyedóra hosszat tanácskozott Csáky Albin gróffal, azután bevonult az olvasószobába. Nem igen háborgatták ott... Hegedüs Sándor lemondását a szerdai minisztertanács tárgyalja. Erre Hegedüs is megkapta még a meghívót. Valószínű, hogy akkorra már befejezett tény lesz Horánszky kinevezése. Hegedüs Sándor távozása kétségtelenül az agrárok és a néppárt győzelme Széll Kálmán fölött. Kíváncsiak vagyunk, hogy ebből a ferdeségből hogy lesz újabb fénysugár a Széll Kálmán fejét környező dics-körben?
Ki búsul ki örül ebben a válságban? Ki búsul azon, hogy Hegedüs távozik? Ki örül annak, hogy Horánszky jön? Az igazság érdekében regisztráljuk, hogy Hegedüs távozásának hírére ebben az országban ugyan kevés ember hajtotta búsulásra a fejét. Három esztendei minisztersége alatt mindég várták, hogy valamit tegyen. De három esztendei minisztersége alatt nem tett semmit. Legalább olyant nem, ami az ország ügyét, de különösen a kereskedelem ügyét hathatósan előmozdította volna. A tárca keretében a folyó ügyeket elintézte valahogy, bürokratikus módon, de kezdeményező erő lelemény, alkotó képesség nem volt benne. Pedig a nehéz időkben, amelyek a magyar kereskedelemre bekövetkeztek, erős kézre és nagy leleményre volt szükség.
De csak ne a jezsuita Horánszky jött volna a helyére!
Nagyváradi Napló 1902. március 5.
Bródy Sándor darabjának egyik karakterisztikus alakja a röndőr. Nem közönséges rendőr, hanem lovasrendőr. Ő képviseli a Bolygó-Kis Erzsébet tragédiájában az államhatalmat. Ő mondja részeg filozófiával, hogy a hatalomnak terhére van a szegény ember s azért pusztítja a fajtáját. A lovasrendőr olyan színpadi alak, akit színésznyelven szólván, "nagyon meg kell játszani". Bognár János pompás művészember, de az ő lovasrendőrje nem az igazi. Meséket beszélnek, hogy Ditrói a Vígszínházban, hogy tanította volt Fenyvesit a rendőr "megjátszására". Íme egy kis példa. Fenyvesi rettenetesen dülöngve jön be.
- Nem jó, nem így kell! - kiabált Ditrói.
- Hát hogy - kérdi Fenyvesi.
- Hát, kérem, a lovasrendőr, ha részeg, sohse csetlik-botlik. A lábai biztosak. Hanem a dereka ingadozik balra, jobbra. Ilyenformán tanította be Ditrói "A dada" szereplőit.
Nagyváradi Napló 1902. március 5.
"A szegény Samu", így emlegetik a színháznál Szarvasi Sándort, a jóravaló, derék színész embert. Annyi szent, hogy fátumos ember a derék Szarvasi mester. A sors keze állandóan a vállán van. Ha nagy sikere van a színpadon, bebeszélik neki, hogy a partnere kapta a tapsokat. Mikor ő előleget akar kérni, mindig az előtt utazik el valamivel az igazgató. Ha Krasznay reggel nyolc óráig mulat, a próbáról Szarvasi késik le. Ha valamelyik kollégája egy kis nőcskénél sikert arat, a járásbíróság előtt neki kell megjelenni s a békés kiegyezést ajánlani. Más lakót a lakásadója szokta végrehajtani, Szarvasinak lefoglalták a holmiját a lakásadó adósságaiért. Ilyen képzelhetetlenül peches ember a derék Szarvasi mester. De a tegnapi este balvégzete a jeles művésznek valóságos orgiákat ült. Rablók támadtak éjnek idején reá. Betörtek a lakására, meg akarták fojtani. Kétségbeesett küzdelemmel tudta lefegyverezni a két tagból álló rablóbandát. Reggel az egész színtársulat előtt mesélte el rémes éjjeli kalandját Szarvasi. Különösen a színtársulat nőtagjai rémüldöztek az éji események elbeszélése alatt. A hallgatóság legkomolyabb tagja, Bérczi, a komikus, azt mondja a történet végén:
- Borzasztó dolog! Látod Samu milyen jó, hogy nem háltál otthon az éjszaka?
No hát nem peches ember Szarvasi. Éjnek idején rablók törnek reá. Ő viaskodik, mint Thészeusz. Szerencsére megmenekül. Másnap pedig még a komikus sem akarja elhinni az egész éjszakai dolgot.
Nagyváradi Napló 1902. március 6.
Sada Yakkóék budapesti vendégszereplése tudvalevőleg majdnem állásába került a "szent család" (így hívják a Rákosi-dinasztiát a nyílt ellenségek) Herbertjének, az ifjú nemzeti színigazgatónak. No de hát Beöthy Lászlót nem fogják harakirire kényszeríteni. Egyetlenegy embertől féltek, mint aki fellázítja ellene a szélső balt, maga pedig úgy nekimegy Beöthynek, hogy kissé porcelánossá vált pozícióját darabokra töri-zúzza. Bősz lesz, mint Kavakami. Ez a rettegett ember lett volna Sipulusz, de hála az égnek, mindennek éppen az ellenkezőjét cselekedte. A japáni csecsebecsék talán épen kerülnek ki a játékból. Mert hát a "szent család" száz kezű. A nagy Jenőnek magának ötven keze van. A szélsőbalon Sipulusz vigyáz. Szidi mama jelentős pozícióját eléggé értékelni sem lehet. Fedák Sári szintén nagy ereje a "szent család" gárdájának. Egyelőre hát a "szent család"-ot nem kell félteni. Hatalmasabb az valamivel Széll Kálmánnál is...
Nagyváradi Napló 1902. március 6.
- A Szigligeti Társaság -
A múltkoriban néhány budapesti és vidéki lap - nyilván tájékozatlanságból - túlságos sok dicsérettel írt a "Szigligeti Társaság"-ról. Már akkor siettünk megjegyezni, hogy ne tessék ezt a sok dicséretet készpénznek venni. Kritikát nem mondtunk s most nem akarunk mondani. Eleget bíráltuk a "Szigligeti Társaság" működését, helyesebben nem-működését... Most egy meghívást kaptunk, mely így szól:
Meghívás. A "Szigligeti Társaság" tisztikarának és választmányának t. tagjait van szerencsém a folyó 1902. évi március hó 7-én délután 5 órakor a gazdasági és iparbank termében tartandó választmányi ülésre tisztelettel meghívni:
Tárgyak:
1. Elnöki jelentések.
2. A Szigligeti emlékünnepély előkészítése.
3. Az évi rendes közgyűlés határidejének és tárgysorozatának megállapítása.
4. Indítványok.
Nagyvárad, 1902. március hó 5-ik napján.
Rádl Ödön társ. elnök.
Bizony már el is feledkeztünk volna újra, hogy nekünk irodalmi társaságunk van. De hát most eszünkbe jutott még valami. Ha csak fele való a társaságról nemrég kürtölt dicsériádáknak, milyen sok minden másképpen volna. Legeslegelső sorban pedig nem tartanánk ott, hogy ma már Nagyváradon az irodalmat felekezeti boltokban mérik. Katolikus liceum, Jehuda Halévy Társaság protestáns felolvasó-esték mindezt bizonyítják, hogy itt engedték még az irodalmat is elfelekezetesedni. Nagy része van ebben a "Szigligeti-Társaság" működésének, illetve nem-működésének.
A fenti meghívó ötletéből s a közgyűlés előtt egyelőre csak ennyit akartunk a "Szigligeti Társaság"-ról mondani.
Nagyváradi Napló 1902. március 6.
150. ÓRIÁSI VIHAR A KÉPVISELŐHÁZBAN
A magyar képviselőházban tegnap rettenetes botrányok játszódtak le. A botrányokat a Kossuth-párt rendezte. Miért? Oh ne tessék gondolni, hogy valami nagyszerű országos érdekek követelték a skandalumokat, amikre néha bizony nagy szükség van. A hazát nem adta el senki, még Vázsonyi Vilmos sem. A szerencsétlen, elhagyott nép milliói ellen sem tervelt senki semmit. Az alkotmánynak még a kis fülét sem piszkálta meg senki. Mi történt hát? Mi vadította meg a nemes függetlenségi tábort? Oh némulj el nagy természet: egy puszi-cimborától elvették a mandátumot. Gabányi Miklós, akinek egy beszéddel sikerült eddig még nem sejtett mély nívóra süllyesztem a magyar parlament vitáit, tegnap óta nem nagyságos úr. Bebizonyult róla, hogy a diósadi mandátumot, érdemes elődjétől, Sámuel Lázártól, olyan eszközökkel vette el, amilyenekkel még a magyar választásokon is nagy merészség küzdeni. Ergo, Gabányi urat kitiltották a házból, hova Gabányi úr nagyon sokadmagával olyan érdemetlenül került be.
Hát ezért csinált a Kossuth-párt olyan őrületes kavarodást, amilyennek még a Bánffy-buktatás napjai között is alig találják párját.
Nagy tanulsága van a tegnapi skandalumnak. Kár, hogy ezek a tanulságok a meghamisításoknak s hazugságoknak mai korszakában nem fognak leérni ahhoz a néphez, amelyre a Kossuth-párt támaszkodik, de - hisszük - nem sokáig fog támaszkodni.
Kérdünk mindenkit: vajon e párt szívére vett-e valamikor közérdekű dolgot, mint tegnap, egy puszi-cimbora kázusát, aki mellesleg egy hígfejű, korlátolt atyafi, valami hecc-plébánosnak a kreatúrája? Ugye, hogy közérdekű dolgoknál csaknem aludni szokott a Kossuth-párt, mely az utolsó választás óta különben annyi klerikális elemet fogadott magába, hogy ma már veszedelmesebb a hajdani való, hírhedt Ugron-pártnál. Hát a Kossuth-párt nem érzi a gyomai ütést? Nem érzi, hogy a Várkonyi 1045 szavazata azt jelenti, hogy a függetlenségi párt közjogi szóvirágait megunta már az elhanyagolt s egyre nyomorultabb nép?
Elkeseredéssel, majdnem undorral eltelve számolunk be a képviselőházban tegnap lefolyt csúnya skandalumokról:
A képviselőház mai ülésén - mint tudósítónk telefonon jelenti - óriási vihar volt. A költségvetés tárgyalása folyt. Pichler Győző befejezte beszédét a főváros helyzetéről. Széll Kálmán emelkedett szólásra. Néhány percig beszélt csak.
Hírhozó a teremben
Széll beszéde elején Endrey Gyula toppant be a Házba. Párthívei felé rohant s hangosan kiáltotta:
- Megsemmisítették a diósadi mandátumot!
Szinte hihetetlen kavarodás történt. Az egész Kossuth-párt felzúgott.
- Lehetetlen!
- Ajasság!
- Lássuk az ítéletet!
- Törvénytelenség!
A legkeményebb kiáltások sivalkodtak.
A fiatal negyvennyolcas, stréberkedő honatyák, Papp Zoltán, Lengyel Zoltán és társaik a jobboldal felé ordítoztak.
Széll nem tud beszélni
Széll Kálmán miniszterelnök megpróbálta beszédjét folytatni. Nem lehetett. Tallián Béla elnök hiába csöngetett, beszélt. Végül lejött a képviselők közé. Összetette a kezeit, úgy kérte a zajongókat. Nem volt semmi látszatja. Széll maga is odament a képviselők közé. Azok kiabáltak, mint a sakálok.
A hatalmas, robusztus termetű Kubik Béla magából kikelve ököllel csinált magának utat a miniszterelnök felé. Akik emlékeztek a nagy obstrukció azon jelenetére, mikor Kubik Bánffyt inzultálni akarta, vagy legalábbis úgy látszott, hogy ezt akarja, most elébe vetették magukat s visszatartották.
Barabás Béla hírt hoz
Ekkor új hírnök jött. Nagyvárad követe, Barabás Béla dr., aki tagja a képviselőház ötödik bíráló bizottságának, mely a Gabányi mandátumát tárgyalta. Barabást a negyvennyolcasok körülfogják. Ő aztán így ad információt:
- Münnich Aurél semmisítette meg a mandátumot.
Erre tört aztán ki még csak a vihar. Kiáltások zúgtak:
- Persze Münnich és Sámuel egy páholyban vannak!
- Szívességet tett a szabadkőmíves testvérnek.
Münnich megjelen
Ebben a percben lépett be a házba Münnich Aurél. Mintha nem is látná és venné észre a forrongást, átmegy a jobb oldalra. Ott sokan gyűlnek köré. Ő egészen nyugodtan referál a történtekről.
- Ki vele!
- Menjen a páholyba!
- Ez a jog, törvény és igazság? - Münnich és Kubinyi mondjanak le!
Széll és Tallián egyenként kérlelik az izgatott negyvennyolcas honatyákat. A tárgyalást folytatni azonban nem lehet.
- Nem tárgyalunk addig, míg elégtételt nem kapunk - harsogják a derék szélbali honatyák.
Az ülést bezárják
Széll és Tallián mikor látták, hogy lecsendesíteni a vihart nem lehet, tanácskozni kezdtek. Közben megérkezett Apponyi Albert gr. is. A tanácskozás eredménye az lett, hogy az elnök az ülést bezárta.
- Holnap sem tárgyalunk - zúgta az ellenzék. A képviselők leírhatatlan izgatottságban oszoltak szét.
A megsemmisített mandátum
A diósadi mandátumra tudvalevőleg két jelölt volt. A régi képviselő Sámuel Lázár s egy a kerületben sohase látszott úr, Gabányi Miklós, kit egy Szentkirályi nevű plébános szerzett a kerületbe. Gabányi kortesei olyan terrorizmust fejtettek ki, hogy Sámuel visszalépett. Mint egyhangú választás ellen beadott petíció a diósadi petíció a bíráló bizottság elé került. A bizottság Issekutz Győzőt bízta meg a helyszíni vizsgálattal. A vizsgálat igazolta a petíció állításait. A panaszosok tanúinak állításaiból kiderült, hogy a függetlenségi Gabányi Miklós párthívei terrorizáltak. Több tanú kijelentette, hogy Sámuel Lázárra akart szavazni, de a nagy izgatás folytán otthon maradt. Különösen a jámbor természetű oláh nép tartózkodott a szavazástól. A tanúk túlnyomó része a nagy terrorizmusnak tulajdonítja Gabányi győzelmét s hangoztatja Sámuel Lázár nagy népszerűségét. Sámuel-párti szavazókra rálőttek stb., stb. A bizottság ezek alapján tegnapi tárgyalásán szótöbbséggel kimondta, hogy igazolásnak helyet nem ad. A mandátumot megsemmisíti s új választás kitűzését kéri a képviselőháztól. A megsemmisítés ellen szavaztak Barabás, Abaffy és Issekutz. A megsemmisítés mellett Kubinyi, Mayer és Münnich elnök. Az elnök szavazata kettőt számít s így a megsemmisítő határozat győzött.
A Kossuth-párt akciója
A Kossuth-párt mindjárt az ülés után s később újra értekezletet tartott. A párt erős akciót indít. E célra Kossuth Ferencet, Barabás Bélát s Bartha Ödönt küldték ki.
Fölrendelték táviratilag az összes vidéken levő párttagokat. Kimondták, hogy ha a képviselőház elfogadja a bíráló bizottság jelentését, a párt obstruálni fog. De remélik, hogy a jelentést nem veszik tudomásul...
*
Ez történt a magyar képviselőházban tegnap. Isten óvja ez ország népét, nehogy az ő képviselőitől várja sorsa jobbrafordulását. A képviselő urak nagy többségénél a mandátum a fő. Ebben pártkülönbség nélkül megegyeznek. A mandátumért, egymás mandátumáért vért ontanak a tisztelt képviselők. Az ország dolgai nem számítanak. Jól van ez különben így. Tán hamarább észre tér a polgárság!...
Nagyváradi Napló 1902. március 8.
Paulay Erzsike bájos kis leány s kedvesen szavalt, de az a sok taps még nem jelentett teljes sikert. Egy nagyon édes, szép asszony könnyes szemei s pihenő kezei többet mondtak a zúgó tapsnál. Hogy figyelte minden szavát, mozdulatát a szavaló kis leánynak! Hogy ömlött szét arcán a boldog érzések derűje, mikor a tetszés zaja kitört! Milyen boldog lehetett tegnap P. Adorján Berta, a mi kedves művésznőnk, akit - sajnos - kötelességünk most elkeseríteni. Bevádoljuk neki az összes nagyváradi bakfisok nevében Paulay Erzsikét. Mit művelt ez a kis leány tegnap!... Hiszen nem maradt egy ép szívű ifjú emberünk sem!... Valahány, mind az Erzsike udvarába szegődött tegnap. Egyébként pedig újságoljuk, hogy a tegnapi est folyamán huszonnyolc jogászgyerek határozta el, hogy tanulmányait Budapesten fogja folytatni. Ilyen körülmények között pedig nincs más mód, mint Paulay Erzsike jöjjön Nagyváradra, Adorján Bertával együtt...
Nagyváradi Napló 1902. március 9.
Szarvasi Sándorról, a derék Soma mesterről, ahogy barátai nevezik, immár másodszor szól a krónika. A színügyi bizottság szombati értekezletén sok dicsérő szó esett Somáról, de valaki megjegyezte:
- Csak grófokat ne játsszék.
Hát ez egészen ártatlan megjegyzés, de egy ifjú ember kázust csinált belőle. Kibővítette azt az ártatlan megjegyzést avval, hogy Somának "nincs egy grófi szerephez kellő intelligenciája". Amiben semmiképpen sincs igazság. Hiszen vannak gazdag grófok, kopott grófok, öreg grófok, ifjú grófok, korhely grófok, munkás grófok, de intelligens grófok vannak legkevesebb számmal.
Ám Soma tragikusan vette a kis ügyet. Fölszaladt a színházhoz. Bement az öltözőjébe. Mikor tudniillik értesült az ifjú ember vélekedéséről. Fölvette a legelegánsabb frakkját. Soma kiöltözött nagyon-nagyon. A walesi herceg eleganciája kismiska, amilyen elegánsan kiöltözött Soma mester. Behívja az ügyelőt.
- Mondja kérem, hát nem vagyok én intelligens ember?
- Nagyon intelligens úri ember Szarvasi úr - válaszolt az ügyelő rosszul rejtett irigységgel.
Mert hát nagyon elegáns volt ám Soma mester. Behívta sorba az egész technikai személyzetet. Mind konstatálták, hogy Szarvasinál nincs elegánsabb, tehát intelligensebb színész. Utolsónak a személyzetnek egy derék tagja maradt, aki szegény holt süket, de ez nem jutott eszébe az elkeseredett Somának. Tőle is megkérdezte:
- Mondja, lelkem, hát nem vagyok én intelligens ember?
A derék kérdezett, aki Szarvasinak diszkrétebb ügyeit intézni szokta, persze nem értette a kérdést, hanem a legutolsó megbízásra gondolt:
- Én, kérem, elvittem a levelet - válaszolta -, de nem lehet avval a lánnyal beszélni. Azt mondta, hogy ő volt a legkorrektebb nagyváradi szobaleány, mielőtt Szarvasi úr el nem csavarta a fejét. És ha Szarvasi úr csak üres levelet tud küldözgetni, hát ne játssza a grófot...
Nagyváradi Napló 1902. március 11.
153. LIBERÁLIS DIÁKOK GYŐZELME
Hírt adtunk volt róla, hogy a kolozsvári egyetem diákjai között is fölütötte fejét a jezsuiták által bujtogatott reakció. A klerikális ifjak főként az "Egyetemi lapok" állítólagos "kozmopolita" irányába kapaszkodtak. Az bántotta őket, hogy Ady Lajos, a lap főmunkatársa a Vázsonyi heccek idején elítélte a Vázsonyira uszított ifjúságot s több cikkben kelt ki a budapesti ifjúság iránya ellen. A klerikális ifjak azonban nem értek célt. Az egyetemi kör óriási többséggel bizalmat szavazott dr. Bodor Antalnak mint köri elnöknek s lapszerkesztőnek. Ady Lajost pedig, ki ellen elsősorban irányultak a támadások, nagy többséggel az egyetemi kör második tisztviselőjévé, főtitkárrá választották meg.
Nagyváradi Napló 1902. március 12.
Somogyi Károly - mint hírül adtuk már - szerződtette Virágvasárnaptól László Irént, a színiakadémia végzett növendékét. A kisasszony nagyon intelligens, fiatal szép leány. Azt mondják: kiválóan talentumos is. A szerződést a kisasszony és Somogyi egy kis alkudozás után megkötötték. A színész-szerződéseknek rendesen van egy pontjuk, mely szerint a be nem vált színészt egy hónapon belül a színigazgató minden indokolás nélkül elbocsáthatja. Ez benne van minden színész-szerződésben, ám az esetleg elbocsátott színésznő zsüri elé viheti ügyét. László Irén kétszer is elolvasta ezt a passzust s azt mondta Somogyinak;
- Nem lehet ezt a pontot kihagyni, direktor úr?
- Nem lehet, kisasszony. Én hiszem és remélem, hogy önnel szemben nincs szükségem reá, de a színésztörvények szerint ennek benne kell lenni a szerződésben...
Egy kis szünet után újra megszólalt László Irén:
- Sok patika van Nagyváradon, direktor úr?
Somogyi Károly egy nagy kérdőjellé változott.
- Ha nem válnék be - folytatta László Irén -, elmegyek valamelyik patikába...
- Tessék? - kérdezte bizonytalan hangon a direktor...
- Hát beállok egy patikába...
Kiderült aztán, hogy László Irén egyetemet végzett s okleveles gyógyszerész... Szóval egy igazi modern, intelligens, erős leányhoz illően biztosította magát, mielőtt a deszkára lépne...
Nagyváradi Napló 1902. március 13.
A nagyobb színházak sajtóirodát tartanak. Kivált ott, hol több napilap jelenik meg. A sajtóiroda üzleti orgánuma a színháznak. Bejelenti a műsort. Fölhívja a figyelmet az ígérkező érdekesebb estékre. Esetleg egypár dicsérő jelzőt nem sajnál. A lapok dolga, hogy ezeket a jelzőket megtartják-e, vagy kihúzzák. A színház és sajtó között levő természetes kontaktus úgy hozza magával, hogy [a] színház inkább csak szenteltvíz hatású jelentéseit kiadják a lapok. Hiszen inkább segíteni, mint ártani kötelesek talán egy-egy kultúr-intézetnek. Ilyenformán aztán Budapesten és Nagyváradon mindenütt megesik, hogy a lapok premierek, föllépések stb. előtt leközlik a színház dicsérő jelentéseit, viszont a premierek, föllépések stb. után elmondják a maguk véleményét, melyek nagyon sokszor cáfolják le az előleges dicséretet. Ez így van s jól van így. A közönség pártfogására érdemes színházat szívesen támogatja a sajtó, az érdemetlen előtt pedig begombolkozik. Ez megnyilatkozik a színházi sajtóiroda jelentéseinél is. Vagy leközli, vagy félredobja az ember őket. Kázust belőlük nem sokszor csinál.
Egy laptársunk, melynek színházi politikájáról nem nyilatkozunk ma még másutt és bővebben, nem így csinált. Nem dobta félre a jelentést, hanem kifigurázta, hogy Hegyesi Mari asszony föllépését a jelentés előre nagy sikerűnek mondta, mert a lapokban e jelentésnek másnap reggel kell megjelennie. Ezt laptársunk amerikai gyorsaságnak nevezte. És bár hasonló amerikai gyorsaságnál máskor nem volt ilyen aggodalmas, ezúttal a színház ellen fordult. Miért lett laptársunk egy nap alatt ellensége a színházi sajtóirodának, melynek berendezését, mivoltát, célját olyan sokáig volt alkalma ismerni? Hát ez nem amerikai gyorsaság?...
Nagyváradi Napló 1902. március 20.
A koturnusos múzsa kapott tegnap este szállást a színházban. A sok fenség, a sok lendület, a sok jambus egy kicsit nyugtalanított bennünket. Bizony elszoktunk a mélységektől. Mégis az érdekes, nagy erővel megkonstruált darab megcsinálta a csodát. A fönségekhez, lendületekhez és jambusokhoz fölemelt bennünket a szereplők művészi igyekezete. K. Hegyesi Mari asszony, a színház kiváló vendégművésznője játszotta "Aida" szerepét. Nagyon szép volt s imponálóan - szavalt. Kacziány Viola, ez a nagy tehetségű fiatal művésznő "Edua" szerepében győződtetett meg újra bennünket érdekes talentumának sokoldalúságáról. Somogyiné ízléses és biztos volt, mint mindig. Örömünkre tehetségéhez méltó, úgynevezett műszerepben láttuk tegnap Peterdi Sándort. Ismét primadonna-sikere volt e jeles, intelligens színésznek, Myze-je klasszikus, Bognár, Krasznay, Dési, Szarvasi és Csatár igen jók. Nagyon ügyesen vált be kis szerepében Losonczy kardalos. Közönség elég szép. Taps, kihívás bőven. A rendezés szintén Peterdit dicséri.
Nagyváradi Napló 1902. március 20.
157. A NAGY HALOTT S A TÖRPE ÉLŐ
A fejedelmeknek szabad hálátlanoknak lenni. Valahogy nem is illik a fejedelmi személyekhez a háládatos érzés. Schiller erről valahol szabadabban és világosabban is beszélt. A népnek is történelmi joga van a hálátlansághoz. Őt, a szegény tömeget, évezredek óta tartják vakságban és sötétségben. Hogy láthasson tisztán s miként tudjon ítélkezni a nép? A hálátlanság nem abszolút bűn hát, mint ahogy nincs is ilyen bűn. Csak bizonyos határok közt. E határok: a trón és a néptömeg... E határok között aztán szabadjára száguld a hálátlanság ördöge s undokabb lénye nincs sem a vallásos naivság, sem az emberi lélek alvilágának...
Nem szoktunk szentimentáliskodni, de soha annyi hálátlanság nem tetszett föl még előttünk és soha annyi düh és undor nem kelt még föl bennünk, mint Tisza Kálmán temetésén. Ha csak cinikus hálátlanságokat látunk, beletörődünk, amint beletörődünk az élet sok szennyességébe. De a látott hálátlanságok legtöbbjéből hiányzott az őszinte cinizmus.
Vakmerő, gyáva hazugságok takaróztak rájuk. A geszti temetést meg kellett volna festetni s ezt a címet adni neki: A nagyság jutalma. Vagy írni kellene róla, akinek több az epéje és a kegyetlensége, mint nekünk. Miket lehetne erről a temetésről írni! Vér öntene el minden szívet, mely sokakért hevül és dobog, tömegeket szeret, institúciókat szolgál, fajt, hazát és embert akar menteni és szolgálni.
A geszti úton kísérnie kellett volna a Tisza Kálmán koporsóját a király képviselőjének. Ott kellett volna lenni Széll Kálmánon kezdve minden magyar miniszternek. Az összes protestáns főpapoknak és fő embereknek, ott kellett volna lenni mindenkinek, kiket a semmikből Tisza Kálmán tett valamikké. Az egész ma már csak "úgynevezett" szabadelvű pártnak, mely Tisza Kálmánnak köszönheti, hogy még klerikális mezben is monopolizálhat minden hatalmat. A képviselőház elnöki székébe került jezsuitának. A magyar sajtó minden orgánumú képviselőjének. És még milyen sokaknak!
Nem voltak ott. A Széll Kálmán sajtója kiadta a jelszót, hogy "csöndes részvét kéretik" s hogy ezt "a nagy halott így rendelte". Közben sokaknak megsúgódott, hogy jó lesz le nem menni "demonstrálni" Gesztre, mert a halottaknak minden mindegy, de az élők haragudni is tudnak. A legtöbbnek pedig súgni és tanácsolni sem kellett semmit. Elmaradtak a halott koporsója mellől önként, szépen. A halottól nem lehet már kapni semmit. Viszont voltak magyar főrendek és képviselők, akik kiíratták kőnyomatosakba és lapokba, hogy elmennek, s elmentek Gesztre, azután re bene gesta elmaradtak... És még mennyi ocsmányságról írhatnánk!... A modern Magyarország legnagyobb fiát úgy dugták el pihenőhelyére, mint valami kir. tan. kortes-polgármestert.
Ki felelős mindezért? Ki akarta s ki rendezte ezt így? Tudja mindenki s elhallgatja mindenki... A néppártnak és klerikálisoknak előreküldött helytartója, Széll Kálmán, aki mindazt vissza akarja csinálni, amit Magyarországon Tisza Kálmán s a liberalizmus teremtett. A király méltó képviselését megakadályozta avval, hogy a temetési szertartásnak tüntetően kálvinista karaktere lesz. A nemzet halottjaként azért nem akarta Tiszát eltemettetni, mert fegyvertársai, Zichy Jánosék tiltakoztak az ellen. Mikor pedig a Széll előtt még mindig rettegett mumus, Bánffy Dezső báró olyan impozáns küldöttség élén áldozott kegyeletének a Tisza koporsójánál, Széll szerteküldte csatlósait a Gesztre készülőkhöz. Fejérváryt s a generálishoz szívből ragaszkodó néhány komoly, derék urat, már nem lehetett visszatartani, de nagyon sokat megriasztott az üzenet:
- A miniszterelnök nem szeretné, ha demonstrációnak látszanék a geszti út.
Így és hasonlóan harcolt a halott Tiszával az élő Széll Kálmán. Hát nem jogos az undor, amit éreztünk és érzünk? Hát nincs már gerinces magyar politikus egy sem? Hát ki van szolgáltatva ez az ország teljesen Széll Kálmánnak, ez új Kollonicsnak, ennek a perverz, ennek a titkos jezsuita, kokott-alaknak?
Nagy Tisza Kálmánunk temetése nemcsak a magyar szabadelvűségnek, modern haladásnak s európai magyarságnak a temetése volt, de temetése volt a józanságnak, az önérzetnek s a gerincnek. Az egész ország ott fetreng a jezsuitizmus magyarországi helytartójának, Széll Kálmánnak, e perszonifikált ledérségnek a lábai előtt. Az ő dicsőségét zengő zenekar az ország s a primet ugyancsak kezeli a megvásárolt sajtó. Csak valami emberséges mennykő csapna ebbe a zenekarba s találna okosan. Megváltást immár csak csodától várunk.
Nagyváradi Napló 1902. március 28.
- Az új szezon -
A húsvétnak télies napjai a színházban az új szezont vezették be. Nagyon mi sem örültünk, hogy a húsvéti hallelujába csupa ismert operett melódiával zengedezett bele a színház, de - úgy tudjuk - lehetetlen volt másképpen összeállítani a repertoárt. Egyébként eléggé érdekes és érdemes volt a színház húsvétja.
Vasárnap délután a még mindig "Bőregér"-nek címzett "Denevér" új bizonyítékát nyújtotta egy szerencsés akvizíciónak. T. Pogány Janka asszonyban veszedelmes kollégához jutottak a nagyváradi primadonnák. Voltaképpen operett komikának szerződött Nagyváradra. Gyönyörű hangjával, nem közönséges énektudásával, hatalmas repertoárjával és a máris megszerzett szimpátiával biztosítja azt, hogy primadonna-szeszélyek miatt nem lesz ezután annyi műsorváltozás, s van aki mindig és szerencsésen be fog tudni "ugrani". Rozalindája nagyon tetszett vasárnap délután. Mellette Örley Flóra, Pintér Imre és Kulinyi Mariska tetszettek. A fogházigazgató szerepébe Szatmáry Árpád beugrott s így nem lehet játékáról és erejéről mint bemutatkozásról írni.
Este Eleméry Klárika föllépése volt a New York szépe legnagyobb érdekessége. A bájos kezdő primadonna igazán gyönyörűen tanul és halad. Bátran, kedvesen énekelt, táncolt a címszerepben s rászolgált a kapott virágra s ovációkra. Az új gárdából Szathmáry Árpád vált ki ez alkalommal. Határozottan erősebb lett a kórus s egypár csinos és jóhangú karhölgyet láttunk. Az előadás igen jó volt.
Hétfőn délután Nap és Hold-ban ismét T. Pogány Janka jeleskedett. Este San-Toy-ban Székely Irént ünnepelték budapesti sikerei után.
Mind a négy előadáson szép közönség volt a színházban, bár a pénztár ablakára nem kellett kiaggatni a teljesen elfogyott jegyekről szóló jelentést. Itt kell megmondanunk, hogy a színház vezetőségétől nem volt sem okos, sem praktikus az új tagokat, mint például Tóth Eleket, szerepükhöz nem illő helyre állítani. Nem lehet érdeke a színháznak, hogy új tagjait elkeserítse, vagy előre "lejárassa". Csak a repertoár összeállításnál is előállott sok kényszerűség enyhíti ezt a súlyos - hogy úgy mondjuk - taktikai hibát.
Nagyváradi Napló 1902. április 2.
A nagyorrú poéta ékességes, szép történetét hallottuk tegnap újra s hevültünk, lelkesedtünk a naivságnak s romantikának lelkünkből kiváltott szeretetével. Nagyon intelligens színészember bemutatkozása tette még érdekesebbé az estét. Új Cyranót láttunk: Tóth Eleket. Valahol másutt fölróvjuk, hogy Tóth Eleket neki nem illő szerepekkel állították a közönség elé. Viszont itt örömmel konstatáljuk, hogy Tóth Elek teljesen reparálta a dolgot s tegnapi vállalkozásával igen kedvező véleményt szuggerált azoknak, akik látták. Egy kis orgánum fogyatékossága van, de ezt feledteti becses színész-ösztöne, intelligenciája, tüze és ambíciója. Elődje Cyranójánál az övé jóval értékesebb, s a sok nyíltszíni taps és kihívás kiérdemelt honorálása volt az új Cyrano kvalitásainak. Az előadás maga az ismert szabású volt. Nagyon bájos Roxane E. Kovács Mariska s kis szerepében is feltűnt intelligenciájával, értelmes beszédjével, Sík Rezső, egy sokat ígérő talentumú fiatal színész.
Nagyváradi Napló 1902. április 2.
Azok akarják nagyságát lejáratni, őt magát örökre eltemetni, akik mindent neki köszönhetnek. Az ellenségei lobogót hajtottak ravatala előtt, kijelölték nemesen helyét a magyar Panteonban. A hiénák szerepeire a jóbarátok, az intimusok, a saját teremtményei mertek csupán vállalkozni. Széll Kálmán egészen nyugodtan kiáltotta ki:
- Tisza Kálmánt sohasem szerettük.
Az őszintesége megkap e kijelentésnek, hiszen őszinteséghez annyira nem szoktatott bennünket Széll és a rendszere. De újra csak utálatot gerjeszt bennünk a mód, mely Széllnek még kivételes szereplésénél, a szincerizálásnál is megnyilatkozik. A halottat bántja, ki halhatatlan bár, de kitől már félnie nem kell. Gyávább az állatmese gyáva hősénél, aki nem várta meg az oroszlán halálát s már a betegségnél neki bátorodott - rúgni.
No nem baj. Tisza Kálmán nagyságáig nem ér ám az ágaskodó törpe. És, hejh, sokba kerül az ennek az országnak, hogy a mostani miniszterelnökét mindenki szereti.
A geszti porladónak álmát meg éppenséggel nem zavarja ilyen kicsinység. Minket vérez csak, minket bánt, akik még élünk s akik még mindig be merjük vallani, hogy nagyon szerettük azt a hideg, kemény, büszke s koporsóba zártáig puritán, tiszta embert, aki a geszti sírboltban fekszik porhüvelyével, de életével a halhatatlan nagyok csarnokában fényeskedik.
Sok éretlen, kicsinyes, farizeus vádaskodás illette Nagyváradot, mikor október harmadikán úgy látszott, mintha cserbe[n] hagyta volna az ő nagy öregét. Mi érezzük és tudjuk: mennyire nem ismerték sem Tisza Kálmánt, sem Nagyváradot a vádaskodó éretlenek, kicsinyek és farizeusok.
Egyesek hanyagsága, egy elfuserált választás még csak nem is érinthette azt a szent kapcsot, mely Nagyváradot Tisza Kálmánhoz fűzte. Sokkal nagyobb volt Tisza Kálmán és sokkal hűségesebb Nagyvárad.
E hűség és szeretet parancsolja, hogy mi siettessük a történelem bizonyos ítéletét. Nagyváradnak kell megindítania a mozgalmat, hogy Tisza Kálmán halhatatlan nagyságát szobor hirdesse! Ez a szobor sehol sem állhat, csak Nagyváradon és ennek a szobornak állania kell mielőbb. Az első lépést bizonyára megteszik azok, akiknek a kötelességük. Törvényhatóságok, testületek s magánosok róvják le áldozataikat mielőbb s hogy leróvják és leróhassák - ez a mi föladatunk lesz.
Mi budapesti laptársainkat kérjük meg, hogy be se várva a fölkérő, hivatalos, udvarias formát, nyissák meg a teret az adakozásra. Gyűjtsenek Tisza Kálmán szobrára mindazok a lapok, melyek nemcsak névben liberálisok s nem félnek a törpe élőtől, hogy irigy lesz a halhatatlan nagyra.
Szörnyű nagy és talán szörnyű veszedelmes átalakulás előtt áll a magyar közélet, mely olyan gyors egymásutánban vesztette el Szilágyi Dezsőt, Pulszky Gusztávot s a legnagyobbat, Tisza Kálmánt.
Immár kezdenek az emberek nemcsak felejteni, de nem érteni is. A magyar földből sarjadt s a Tisza Kálmán egyéniségében legjobban ragyogó nemes liberalizmus tölgye leomlott. Jöjjenek ezért akármilyen sötét idők is, utánuk más újra nem jöhet - ezt hisszük és hirdetjük -, mint ennek a nemes liberalizmusnak megtisztult föltámadása.
Ennek a hitnek és igének megtestesítése volna s lesz Tisza Kálmán nagyváradi szobra.
Bihar és Nagyvárad, a magyar liberalizmusnak e klasszikus földje, ha ma még megváltást nem is vihet a fenyegető veszedelmek elé, de meg akarja s meg fogja őrizni a magyar liberalizmusnak a hitét s e hit föltámasztó erejét.
Nagyváradi Napló 1902. április 6.
Szerdán délután egy nagyváradi újságírókból álló kis társaság szállt be Budapesten a Nagyvárad felé induló gyorsvonatba. Ugyanakkor egy másik kocsiba két nagyon elegáns, szép hölgy sietett beszállani. Egyik újságíró meglepetve kiáltott fel:
- Ni, Székely Irén!...
Valóban ő volt, a Szigligeti Színház volt becézett primadonnája, ki itt hagyta hirtelen és véglegesen a szerelmes Nagyváradot. Útitársa Újházyné Székely Kornélia volt. Irénnek a nővére, nagyon érdekes szépség. A bájos nővérpár Nagyváradra utazott. A mi volt hűtelen primadonnánk most fog ugyanis csak végleg eltávozni, Székely Irén csomagolni, költözködni jött Nagyváradra...
Nagyváradi Napló 1902. április 11.
162. L. KOMÁROMI MARISKA VENDÉGJÁTÉKA
- Kertészleány -
Nagyon élvezetes estéket szerez a nagyváradi közönségnek L. Komáromi Mariska asszony. Majdnem feledhetetlen estéket. Szükségesek voltak ezek az esték, mert ízlésünkben nagy reakció történt. Egy fenomenális hanganyag volt korlátlan úr már a Szigligeti Színház színpadán s mivel hiányzott a színpadi hangegyensúlynak legális és graciózus szabályozója, egy igazi szubrett, bennünk mérhetetlen respektusa fejlődött ki a hang-kolosszusnak s reakcióképpen kezdtünk inszenzibilisek lenni a hang művészete, az énektudás finomságai iránt. Jobb orvost nem kaphattunk volna L. Komáromi asszonynál. Az ő nemes énekművészete visszahódított bennünket az ízlés reakciójától. Tegnap a "Kertészleány"-ban kaptuk az orvosság legnagyobb adagát: páratlanul finom, gazdag művészetet, melyért alig győztünk elég hálával tapsolni és lelkesedni.
A többi szereplők közül a komika-primadonna T. Pogány Janka, a szépen haladó Kulinyi Mariska, a mindig hasznos Pintér és mindig jóízű Bérczi s a gyöngéd, finom humorával nagy édesatyjára emlékeztető Szatmáry Árpád váltak ki.
Az előadás egészében jobb, mint tűrhető, de emlékezni sem szeretünk a borzasztóan öltözött karleány menyasszonyokra. Közönség szép és disztingvált.
Nagyváradi Napló 1902. április 11.
Wolafka dr. debreceni plébános, c. püspök a Bihar megyei Nagylétán járt vasárnap, s egy új kápolnát szentelt föl. Nagy ünnepiességek voltak persze a községben, s egy Wolafkához közel álló debreceni lap nagyon kiemeli, hogy a püspök tiszteletére adott banketten a község legszebb leányai szolgáltak föl. Nem akarunk világért sem rossznyelvűeskedni, de bennünk fájdalmas húrt rezegtetett meg ez a kis hír. Elgondoljuk, hogy milyen szomorú, megalázottak lehet[nek] most a nagylétai leányok nagy része [!], kiktől a természet megtagadta a szépséget és kívánatosságot. Őket nem engedték a főpap elé. Bizony hiába hirdetjük az alázatosságot, szeretetet és egyenlőséget, ha még a vallás fölkent szolgái is különbséget tesznek az emberek között, sőt különbséget tesznek a szép és kevésbé szép fölszolgáló leányok között is.
Nagyváradi Napló 1902. április 16.
164. A MARSEILLAISE ÉS SZOYER ILONKA
- A színügyi bizottság rendkívüli ülése -
A Marseillaise és Szoyer Ilonka úgy kerülnek össze, hogy a nagyváradi színügyi bizottság ma délután rendkívüli ülésre gyűlt össze, s e rendkívüli ülésnek első tárgya a Marseillaise, a másik pedig Szoyer Ilonka nagyváradi vendégszereplése lesz.
Szóljunk először a Marseillaise-ről. Ismeretes az a tüntetés s mi is írtunk róla, amely szerdán este a Szigligeti Színházban történt. A zenekar és az előadók a francia forradalomjelenet végén nem ismételték meg a hatalmas, vért forraló, forradalmi dalt, a Marseillaise-t. E miatt jó negyedóráig lázongott a színházi közönség.
A dolog történetét úgy mondjuk el, ahogy mi értesültünk.
A tüntetésre az első okot a színházi ügyelő túlbuzgósága adta. Madách darabjában rengeteg a díszítők s a szereplők dolga. Az előadás igen hosszú. Az ügyelő nem akarta, hogy még hosszabbra nyúljék. Ilyenformán, mikor a függöny legördült, kiadta a jelszót a díszítőknek. Pár perc alatt, mialatt a nézőtér tombolt, a színpad már meztelen üres volt s az új díszleteket akarták már beállítani.
Somogyi Károly igazgató ekkor értesült a dologról, de már hiába szaladt a színpadra s adta ki a parancsot, hogy teljesítsék a közönség óhajtását, a színészek már átöltöztek s a színpad összevissza volt.
Azonban a mi értesülésünk szerint még más oka is volt az induló megismétlése elmaradásának. A felügyeletet a zenekar fölött teljesítő főhadnagy az "Ember tragédiája" első előadása után, mikor az indulót többször megismételtette a közönség, azt az utasítást adta a zenekar vezetőjének s a zenekarnak, hogy elég, ha egyszer játsszák el az indulót. Az ügyeletes katonatisztnek természetesen nem lehetett erre semmi utasítása s csak privát elhatározása folytán járhatott el, mert az lehetetlenség is volna, hogy a térparancsnokság egyszer megengedje a Marseillaise eljátszását, de már a megismétlést nem. Az ügyeletes tiszt ez intézkedése után is, mikor látta a közönség akaratának tomboló megnyilatkozását, utasította volna a zenekart a megismétlésre, de a színpad leszerelése után s a színészek átöltözése miatt nem lehetett már a közönség óhajtásának eleget tenni.
Ezek a Marseillaise-re vonatkozó értesüléseink.
Hoványi Géza dr. a színügyi bizottság elnöke tegnap Várady Zsigmond dr., Gyémánt Jenő dr. s Kurländer. Ede dr. színügyi bizottsági tagok aláírásával kérelmet kapott, hogy hívja össze a bizottságot rendkívüli tanácskozásra a színház[i] tüntetés s Szoyer Ilonkának bérletszünetben tervezett vendégszereplése dolgában.
Nem értjük, mi szükség van erre a rendkívüli ülésre. Az ügy historikuma az, amit föltárunk. Elmérgesíteni az ügyet nem áll érdekében a bizottságnak. Mindenki ismeri azt a kényszerűséget, mely a nagyobb vidéki színtársulatokat a katona zenekarokra utalja.
Mindenki tudja, hogy a katonák ilyen ügyekben rövidesen szoktak elbánni s egyszerűen elvonják a színháztól a zenekart. Ez szomorú, de ez a helyzet, bár igaz, hogy Nagyváradon még legkevesebb mértékben éreztették a katonák a helyzet e kényszerű voltát. Az erőszakos szakítás nagyon válságos lehet a színházra, különösen aki tudja, hogy milyen nehéz dolog egy megfelelő, külön zenekar beállítása. Ezeket meg kell ám fontolni.
Ami Szoyer Ilonka ügyét illeti, hát itt nem tagadja meg a színügyi bizottság azt a kedélyességet, mely a színügyi bizottságoknak karakterisztikonja. Szoyer Ilonkát magas föllépti díjak fejében nyerte meg vendégszereplésre Somogyi Károly. Mindezek dacára csupa méltányosságból két este lép föl csak bérletszünetben Szoyer Ilonka s a másik két estén bérletfolyamban, holott a főbérletciklus lejárt s a fő- és pótbérlőkkel szemben is csupán az a kötelesség köti Somogyit, hogy a kikötött számú előadásokat a bérlők megkapják.
Mit akar hát a színügyi bizottság, mikor ehhez a dologhoz szólni joga nincs. Valóban ezt csak az a kéjes láz magyarázza meg, mely eltölt minden színügyi bizottsági tagot, ha eszébe jut, hogy micsoda fölséges, szép és nagy hatalom részese ő. - És bár elismerjük, hogy az egyre fásulóbb és szürkébb - vidéken a színügyi biztosságok a kedélyességnek, egészségnek és kedves naivságnak oázisai, mégis a köteles pietás mellett is meg kell jegyeznünk, hogy fontoskodásaik néha nagyon túlhaladják az ártatlan kedélyesség határait.
Nagyváradi Napló 1902. április 18.
Amit csak mint abszurdumot mertünk említeni, alighanem valóra válik. Agrárius kereskedelmi minisztere lesz ennek az országnak, amelyben minden lehetséges.
Az agráriusok, akik a kombinációk legelején Bujánovits Sándor nevét dobták a miniszterjelöltek arénájába, de a rettentően fagyos fogadtatás után hamarosan visszavonultak, ismét egész nyílt és határozott formában léptek előtérbe, a maguk részére követelve - a kereskedelmi tárcát! Beavatott politikai körökben egész határozottsággal beszélték, hogy a volt nemzeti párt, amely lényegileg és érzelmileg ugyanazonos az ún. agrár-liberálisokkal, ismét a maga részére követeli a megüresedett miniszteri széket és a szabadelvű párt más összetételének irányát a kabinet tagjaira nézve is érvényesítve kívánja látni. Ez a törekvés nyíltan felbukkant már az első napokban, amikor a nemzeti párt részéről azt a tervet lanszírozták, hogy Széll Kálmán vállalja el a kereskedelmi tárcát és a belügyet engedje át gróf Apponyi Albertnek. Széll Kálmán azonban ezt az ajánlatot nem fogadta el és a visszautasítást nyilvánosan is publikáltatta.
Az agráriusok azonban bíztak Széll Kálmánban és minthogy ma ők és a nemzeti párt feltétlenül uralkodnak Széll Kálmán felett, egy újabb kombinációval léptek fel, amelyet ma már nyilvánosságra is hoztak. E kombináció az, hogy Darányi Ignác legyen a kereskedelemügyi miniszter, az ő helyébe pedig a nemzeti párt régi, nagy embere és az agráriusok fővezére: gróf Dessewffy Aurél lépjen, mint földmívelésügyi miniszter.
Eleinte csak súgdosva adták tovább ezt a kombinációt a Ház folyosóján, és a kétkedés és elszörnyűködés, amely nyomában járt, azt a látszatot keltette, hogy ez a tervelés is csak egy napig fog élni és másodnap már eljut megboldogult elődei közé. A kérkedők azonban csalódtak, mert minden jel arra mutat, hogy a Darányi kereskedelmi minisztersége a közel napokra várható igaz valóság lesz. Az agráriusok tábora ezt ma nyíltan be is jelenti és a "Hazánk", amely tudvalevőleg a nemzeti pártiak és az agráriusok legbizalmasabb szószólója, ma esti számában, bár burkolt formában, de egész határozottsággal sejteti, hogy az új kereskedelmi miniszter az ő embereik sorából fog kikerülni.
Ez az értesítés, amely feltűnő formában van közzétéve, tudtul adja először, hogy az új kombináció "a szabadelvű párt több tekintélyes politikusának" az eszmemenete. Tehát föltétlenül a nemzeti párti csoporté és ez esetben a megvalósulásra, a legtöbb eséllyel bír. Sőt mondhatjuk, egyedül bír eséllyel, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzeti párt ma minden kérdésben ügy mozgatja és úgy használja ki Széll Kálmánt, ahogy csak akarja.
Másodszor tudtul adja, hogy a nemzeti párt nem mond le a kabinetben bírt helyről, tehát okvetlen nemzeti párti ember lesz az, aki mint új miniszter fog a kabinetben helyet foglalni.
Harmadszor pedig közli, hogy a nemzeti-párt emberei közt nincs alkalmas egyéniség a kereskedelmi tárcára, de van más szakra. Tehát legyen helycsere éspedig oly módon, hogy az egyik szakminiszter vállalja el a kereskedelmi tárcát és az ekként megüresedő helyre jöjjön a nemzeti párt.
Ez a szakminiszter pedig, aki helyet fog cserélni: Darányi Ignác, az új földmívelésügyi miniszter pedig: gróf Desewffy Aurél.
Ennél nagyobb diadalt még a legtúlzóbb agráriusok sem kívánhattak volna s ennél nagyobb képtelenséget nem hallottunk még soha. Úgy látszik, hogy ennek a szerencsétlen országnak végzete, hogy teljesen tönkre menjen.
Tegyük föl a legjobbat. Tegyük föl, hogy a Darányi kereskedelmi miniszterségét talán még sem merik megcsinálni. De az bizonyos, hogy az lesz Magyarország kereskedelmi minisztere, akit a klerikális nemzetiek és az agráriusok akarnak. Íme idáig jutottunk Széll Kálmán s az új rendszer jóvoltából. Tessék tapsolni tisztelt "liberális" közvélemény a liberális kormány leendő kereskedelmi miniszterének. Rövid időn még azt is megérhetjük, hogy a kereskedelmi tárcát egyszerűen beolvasztják a földmívelésügyibe. Sőt utoljára fölosztják maguk között a latifundiumos urak az országot. Építenek egy óriási istállót, honnan aztán agrár stílben kormányozhatnak bennünket a kasznárok és ispánok.
A minap egy vidéki professzort meg akartak kövezni, mert igazat szólott. Azt mondta, hogy míg elsősorban agrárország vagyunk, kultúrország nem lehetünk. Mennyire igaza volt a professzornak, nem hiába, hogy meg akarták kövezni.
De hát akarunk mi kultúrországot? Ördögöt! Akarunk egy tábla földet trágyadombokkal a Kárpátoktól az Adriáig. Vivát!
Nagyváradi Napló 1902. április 26.
Zászlók még nem lengenek, kortestollak sincsenek még a kalapok mellett, de egy normális képviselőválasztás izgalmát és zaját felülhaladta már az a vetélkedés, melyet két nagyváradi színésznő hívei folytatnak. Arról van szó, hogy Bilkey Irén, a színtársulat új csillaga, a kis ezüsthajú szubrett, alig játszott a nagyváradi színpadon s máris minden elhódítható pálmát elhódított a régi szubrett, Ámon Margit elől. Ámon Margit gárdája most már a halálraítéltek elszántságával indította meg a küzdelmet Bilkey tábora ellen. E harcról méltóan nem tud zengeni a mai hitvány lantos. Egy Homér kellene e fölséges küzdelem megzengéséhez. Vasárnap délután mérkőzött először a két párt. Sajátságos taktikával mentek a harcba az ellenfelek. Mikor Ámon Margit megjelent a színen, a Bilkey-párt percekig zúgott:
- Bilkey, éljen Bilkey!
Viszont az Ámon-párt Bilkey Irént üdvözölte ilyenformán:
- Éljen Ámon Margit!
Előadás után a színpadi bejárót megszállotta a lelkes ifjúság. A kijövő színészeknek és színésznőknek a tűzoltók csináltak utat olyanformán, hogy vizet öntöttek a lelkes ifjúság legelőbbre törő és legfelhevültebb tagjaira. Ámon Margitot a Széchenyi-szállodába, ahol lakik - a Bilkey-párt szerint - tizennyolc lelkes éljenző ifjú kísérte, az Ámon-pártiak szerint öt-hatszáz ember, viszont a Bilkey-párt hivatalos kommünikéi szerint ezrekre menő tömeg kísérte éljenzések között Bilkey Irént a Rimanóczy-szállodáig, ahol a kis primadonna lakik. A harc kitört hát s folyik rémes nagy erővel. A favorit határozottan Bilkey Irén...
Nagyváradi Napló 1902. április 29.
Egész halom levelet kaptunk tegnap, amelyek tele vannak szemrehányásokkal, hogy a nagyváradi sajtó nem teljesíti kötelességét, mert bizonyos dolgokat nem ír meg, bizonyos esetekről nem vesz tudomást. Tisztelettel bejelentjük, hogy ezen szemrehányások egyáltalában nem indítanak meg bennünket és a jövőben sem fogunk írni olyan esetekről, amelye[ke]t a sajtó beleszólása nélkül is bőségesen letárgyal a pletyka és a mások tisztességén rágódó nagy Galeottó. Emberek között, egy vidéki város társadalmában megeshetnek olyan kínos afférek, amelyek pillanatnyi kellemetlenséget okoznak egyébként köztiszteletben álló, derék munkás embereknek. Nem lehet a sajtó hivatása az, hogy e különben is privát ügyet képező kellemetlenségek lenyomtatásával még jobban meghurcolja tisztes polgárok nevét és még nagyobb tápanyagot szolgáltasson a szenzációra éhes pletykának. Mi így fogjuk fel a vidéki sajtó hivatását és ezért nem teljesíthetjük a tegnap névtelenül hozzánk érkezett levelekben kifejezett óhajtásokat. Aki pedig a névtelen levélírók közül nincs e válaszunkkal megelégedve, az járasson becses házához egy jól megszerkesztett kofát - és nem lapot.
Nagyváradi Napló 1902. április 30.
A nagyváradi közönség, mely becsületes, őszinte és intelligens s amely színházi dolgokban pláne nem szeret farizeuskodni, bevallhatja egész nyugodtan, hogy örvendve veszi tudomásul: Fedák Sári pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn este vendégszerepelni fog a Szigligeti Színházban. Fedák Sári - bármennyi ellensége legyen is, sőt talán éppen azért - ma a legérdekesebb és legdivatosabb magyar színházi és magyarszínházi nő. Egyénisége, talentuma új és izgató. Fiatalságnak és szilajságnak modern papnője, de az új stílű könnyű művészetnek első predesztináltja is egyszersmind Fedák Sári. Az új, pompás muzsikájú, lármás élénk színes, édesen bolondos operettek legelső dívája most a kolozsvári közönséget tartja Fedák-lázban s Kolozsvárról hozzánk jön. A színház vezetősége a Bibliás asszony, Lotti ezredesei Lili és Baba operettekben akarja ugyan vendégszerepeltetni Fedákot, de azt hisszük, hogy ez a terv változni fog. Nagyváradon az igazi Fedákot akarják látni, az új táncos operettek primadonnáját. Éppen azért helyesen tenné a színház, ha Lotti ezredeseiben, melyben csodákat mível Fedák, kétszer léptetné föl. A Bibliás asszony megmaradhatna, mert az pompás szerepe a művésznőnek. Negyedik estén pedig játszaná el Fedák Sári a New York szépe Kithy-ét egy csomó ének- és táncbetéttel, mint a Magyar Színházban.
Nagyváradi Napló 1902. április 30.
A primadonna férje, ez az ismert úriember, megint életjelt adott magáról. Párbajban két golyót röpített egy volt nagyváradi lapszerkesztő felé, akit már egyik kezére megnyomorított a primadonna férje. A név mellékes. A primadonna férje típus. A primadonna férje azért a dicsőségért, hogy ő a primadonna férje, köteles karddal és pisztollyal elnémítani mindenkit, aki őnagyságát, a kitűnő művésznőt, legalábbis egekig nem dicséri. Ez és csak ennyi a primadonna férjének a kötelessége s nagyon sokszor joga is. Különben pedig nem hasznos ember ám a primadonna férje. A primadonna őnagyságának igen sokat árt ám a mentor-férj, a hadakozó hitestárs. Igazi nagystílű művésznők nem is vesznek maguknak ilyen férjeket. Kilátások vannak hát arra, hogy a primadonna férje mint típus éppen úgy ki fog veszni, mint a mamut és az ichtyosaurusz. És bizony állítjuk, hogy nem sokat veszít vele az állatvilág...
Nagyváradi Napló 1902. május 4.
Fedák Sári biztosra vehette, hogy Nagyváradon teljes lesz a Fedák-láz s biztosra vettük mi is. Nem igen védekeztünk ellene. Hiszen evvel a lázzal dicsekedni is szép dolog. A legnagyobb diadala az Zsazsának, hogy a csipkeszoknya jegyében egyesült egész Nagyvárad. Tetszik talán tudni, hogy Nagyváradon már a színházi dolgokban is felekezeti, társadalmi és politikai szempontok domináltak. Zsazsa egyesítette a hadakozó feleket. Radikális és klerikális újságíró kritikusok egymásra licitálnak Zsazsa dicsőségének a zengésében. Agráriusok és merkantilek, klérusbeliek és ateisták, junkerek és demokraták, sakkozók és nem sakkozók összeölelkezve éltetik Zsazsát. Poharamat, azaz [az] előttem fekvő tintatartót Fedák Sárira, a Széll Kálmánnál nagyobb kibékítő talentumra emelem. Éljen Zsazsa, aki nem Kaliforniába hordja ki a magyar pénzt, mint Duncan. (Keresztneve Szidóra[!].)
Nagyváradi Napló 1902. május 4.
Magyarországon a demokrata eszmék hódításának van egy speciálisan magyar jelensége. Az tudniillik, hogy rövid időn belül Magyarországon dzsentri lesz mindenki. Legérdekesebb ezt megfigyelni Budapesten. Vidékről fölkerülnek fiskálisok, orvosok, tisztviselők. A legtöbbnek az édesapja itt lent a vidéken jámbor kis hivatalnok, iparos és kereskedő volt. Budapesten a fiúk predikátumokat, sőt olykor még nagyobb címeket szednek föl. Budapesten majdnem minden rendezett vallási viszonyú rendesen ebédelő s rendes nadrágú úri ember dzsentri. Az édesapjának még fogalma sem volt, hogy neki az apján kívül más őse is van, a fiú már tízével dobálja az ősöket. Így van ez különben kicsiben Nagyváradon is. Hihetetlen mértékben szaporodik a dzsentri. Idestova az egész ország lakossága egyetemlegesen kamarási méltóságot kap. Hát így hódít nálunk a demokrácia. Mert hát ez is hódítás...
Nagyváradi Napló 1902. május 8.
Bilkey Irén, a Szigligeti Színház kis ezüsthajú szubrettje sír és nagyon sokat sír. Tegnap is kisírt szemmel sétált az utcán. Egy újságíró ismerőse megkérdezte:
- Mi történik magával? Két nap óta kisírt szemmel járogat.
- Oh, én nagyon sokat sírok mostanában - sóhajtott Bilkey.
- Nem érzi jól magát Nagyváradon? Nem szereti talán a közönség? Nem nagy sikerű minden föllépése?...
- Nem, nem. Nagyon jól érzem magam itt. A közönség páratlanul kedves... De, de...
- De?
- Szegény kis japáni leány...
- ?
- A Pillangó kisasszonyt tanulom most. Csupa szívvel, minden erővel készülök reá. S tudja, mikor megindul szegénykének a tragikuma, elerednek a könnyeim. Mire odaérek, hogy a karddal próbáljam az öngyilkosságot - már kész beteg vagyok a sírástól...
Nagyváradi Napló 1902. május 8.
173. A SZOCIÁLDEMOKRATÁK SÉRELME
Magyarországon - tudva vagyon - a hatóságok úgy szoktak elbánni a szociáldemokratákkal, mint közveszélyes rendzavaró csavargókkal. A nagyváradi szociáldemokrata pártszervezet most egy sérelmet panaszol fel, amely szintén ezt bizonyítja. A nagyváradi szociáldemokrat[ák] szervezni akarják párthíveiket Bihar vármegyében is, amihez természetesen joguk van. Főként a mezőtelegdi és biharpüspöki-i szociáldemokrata érzelmű munkások sürgetik nagyváradi elvtársaikat, hogy tartsanak Mezőtelegden és Biharpüspökiben szervezkedő népgyűlést. A népgyűléseket azonban nem lehet megtartani. Lőkös János és társai mezőtelegdi, Fábián Lajos és társai b-püspöki-i lakosok bejelentették a központi járási főszolgabírónak, hogy népgyűlést akarnak tartani, határozatra, végzésre azonban hiába várnak. A mezőtelegdiek pláne háromszor is jelentettek be már népgyűlést s a bejelentésre nem kaptak semmi választ. A csendőrség kivonul minden egyes esetben, hogy esetleg szétzavarják a gyülekezőket, de egyéb semmi sem történik. Hát ez legalábbis különös dolog. Tessék a főszolgabírónak megtiltani vagy tudomásul venni a népgyűlést, de ne tessék negligálni munkás polgárokat, mert ez lehetetlen és tarthatatlan olyan országban, mely állítólag alkotmányos ország. Vagy csakugyan olyan naiv a közigazgatási bölcsesség még ma is Magyarországon, hogy azt hiszik, csendőrökkel lehet elnyomni a jogokra törekvést? Bizony mondjuk, hogy rossz dolgot mívelnek azok, akik csak az elkeseredést tudják növelni a proletárokban.
Nagyváradi Napló 1902. május 13.
Tegnap öt nagyváradi jogász utazott Kassára a diákkongresszusra. Az ország minden részéből sereglettek Kassa felé a magyar diákok. Tegnapelőtt Nagyváradon utaztak keresztül a kolozsvári egyetemi hallgatók. Nagyszerű, erős, szálas, jókedvű fiúk, köztük egypár ifjú székely góbé. A kolozsváriak most a legszimpatikusabb magyar diákok. Kemény, radikális diák-politikusok, akik harciasan hangoztatták:
- Majd adunk mi a nemzetieknek.
- Megtanítjuk a kuruc brigádot.
A nagyváradi kiküldöttek között nem nagy az egyetértés. Két kiküldött liberális diák, kettő klerikális. Az elnök diplomata s nem vall színt.
Egyik nagyváradi kiküldött kiment a vonathoz a kolozsváriakkal beszélni s megnyerni őket a párbajellenes mozgalomnak.
- Légy nyugodt - biztatta egyik kolozsvári diák - reánk számíthatsz. Majd adunk mi annak, aki a párbaj mellett mer szavazni. Kérlek szépen, mi kolozsváriak egytől egyig kitűnő vívók vagyunk. Aki a párbaj mellett lesz, azt mi mind provokáljuk!
Nagyváradi Napló 1902. május 15.
175. A PRIMADONNA ÉLETVESZÉLYBEN
Réthy Laura, a kiváló énekesnő Nagyváradon vendégszerepel néhány közelebbi estén. A kitűnő művésznő kedvence volt a nagyváradi publikumnak, mikor Leszkay társulatával Nagyváradon volt. Akkoriban a szokottnál is mozgalmasabb és zajosabb volt Nagyvárad. A Pável-ellenes tüntetések folytak. Éjszaka volt. Az izgatott, haragos néptömegben kiadták a jelszót:
- Menjünk az oláh prépost háza elé.
Ebben a házban bérelt volt lakást Réthy Laura. A tömeg kiabálva, abcugolva érkezett a ház elé. Egy pillanat alatt kőzápor szakadt a házra. A kövek egymás után repültek be a primadonna lakása ablakán. Csak a szerencsés sors őrizte meg Réthy Laurát, férjét Rudnyánszky Gyulát, a kitűnő poétát s a házaspár gyerekeit, kik már aludtak, a veszedelemtől. Rudnyánszky Gyula egy égő gyertyával a kőzáporban az ablakhoz lépett s kihajolva kiabálta:
- Polgártársak! Itt Rudnyánszky Gyula, az író lakik és a felesége Réthy Laura, az énekesnő.
Szerencsére meghallották a kiáltó szavakat s a tömeg Réthy Laurát éltetve abbahagyta a ház ostromát s szétoszolt...
...Nagyon érdekes dolog különben, hogy Réthy Laura szomorúan emlékezetes napon búcsúzott a nagyváradi közönségtől. Mikor szegény Kálmán Józsefet párbajban agyondurrantották. A primadonna nagy népszerűségét mutatja, hogy bár az egész város a lesújtó, tragikus eset hatása alatt állott s temérdek megvásárolt jegyet váltottak vissza a pénztárnál, mégis zsúfolt ház ünnepelte s búcsúztatta volt a kitűnő művésznőt.
Nagyváradi Napló 1902. május 16.
- Az abnormális időjárás -
Abban a szédületesen nagy világban, melyben ez a már kis parányi Föld bolygónk bolyongva libeg, szörnyű forrongások, titkos nagy harcok folyhatnak most. Valósággal bibliai nyelven lehetne írni a természet dolgairól. A hegyek megindulnak. A tűz városokat emészt meg. Az ég tüze zúz, pusztít. A nyár síró őszre változik. Megnyílnak az egek csatornái, medreikből kilépnek a folyók és sírván átkozódnak a népek ezrei.
És egyszerre ugy-e divatos lett az időről beszélni? Bizony arról beszélünk mind. Tegnap például legalább tízszer volt Nagyváradon ragyogó szép májusi idő s tízszer borult el az ég, tört ki vihar s hullott a zápor.
De történnek csodásabb dolgok is. Egy földbirtokos a lefolyt napokban egy nagyobb vadásztársasággal a borgói havasokban Panulec nevű hegyen vadászott. E hó 9-én esti 10 órakor a vadászsátor előtt üldögélt az úri társaság és gyönyörködve nézte a derült csillagos eget. Az újhold épp lemenőben volt, amikor valaki észrevette, hogy ruháját vízcseppek borítják. Az egész társaság kivonult egy tisztásra és bámulva vették észre, hogy a tiszta kék égből egy csendes, de nagyon sűrű eső hull alá. Felhő sehol sem mutatkozott, mégis vagy 20 percig tartott a zápor. Mikor a hold eltűnt, mintha ez okozta volna a csodát, az eső is megállott és csak a nedves föld mutatta, hogy itt valami rendkívüli dolog történt.
És hasonló rendkívüli dolgokkal lep meg bennünket nap mint nap a mi beteg atmoszféránk.
Zápor, vihar, jég, özönvíz, árvíz híre jön mindenfelől. Sőt néhol rettenetes ködök is ülnek le a földre.
És még nem is lehet javulást várni az időjárásban.
Egész Európában hűvös, esős és mindenben rendkívüli az időjárás. Még Nizzában [is] 11 fok a legnagyobb meleg. És minden prognózis az, hogy "lényegesebb változás nem várható".
Nagyváradi Napló 1902. május 23.
A néppárt fönnen hirdeti ugyan programjában, hogy távol áll tőle az antiszemitizmus, de azért egymásután jelennek meg mostanában a néppárti pamfletek, amelyek a zsidóság elleni gyűlölséget szítják. A legújabb szennyirat címe "Zsidóméreg" és ebben Huszár Károly maszlagosító stílusban ismerteti, illetőleg ferdíti el a talmud, a zsidó szentkönyvek tartalmát. Az "Alkotmány" ismertetvén ezt az új bolondgombát, azon reményének ad kifejezést, hogy e kezdet után érdeklődéssel tekint a további füzetek után, melyek hasonlóképpen népies stílusban fognak foglalkozni a zsidók történetével, jellemével, politikai és gazdasági törekvéseikkel, a falusi zsidóval, a zsidó bankárokkal és uzsorásokkal, a zsidó sajtóval.
Ugyan mit szólna az "Alkotmány" ahhoz, ha viszonzásul a katolikus hitelveket sértené ilymódon egy zsidó skribler "Katolikus méreg" című röpiratban?
Nagyváradi Napló 1902. május 24.
- Vörös talár és Fernande -
A májusi hirtelen nyár két első nehéz levegőjű estéjén kellett történetesen nagyváradi vendégszerepléseit megkezdenie P. Márkus Emília asszonynak. Hogy pedig szinte zsúfolásig megtelítettük mégis a színházat mind a két estén, ez legtöbbet beszél a mi nagy rajongásunkról, mellyel vagyunk a legzseniálisabb magyar drámai művésznőhöz. Bizonyos dolog, hogy a mai és holnapi estén még 40 Celzius mellett is zsúfolt lesz a ház. Márkus asszony zsenije a két jövő estén értékesebb kereteket kap, mint kapott tegnap és tegnapelőtt.
Pénteken ugyanis Brieux agyoncsépelt s hiúságánál csak tendenciózusságával bántóbb Vörös talár[á]ban lépett föl első ízben a vendégművésznő.
A drámaias parasztasszony szerepében, mely éppen nem parádés színész szerep, sokat, igen sokat nyújtott Márkus asszony, de nagy erejének teljességére nem ad teret ez a szerep. Ragyogó egyénisége, hangjának páratlanul dús skálája, ereje, tüze a nagy asszonynak természetesen hódított azért. Tapsolták és ünnepelték.
Tegnap pedig a Nemzeti Színházban csak a minap fölfrissített Fernande Clotilde szerepében láttuk P. Márkus asszonyt. Sardou tudvalevőleg fölmelegített Dumas-témát rázogat e darabjában kiváló mesteremberre valló kézzel és apparátussal, de alapjában naiv nekünk már ez a téma, kivált ha Dumas mester szikrázó lelke sincs sehol.
Amit Clotilde szerepére ad Márkus Emilia, az páratlan fejedelmi pazarlás. Csodálatos zsenijének pompázása ez az alak. Teljes egyénisége, szinte sokszorosodva ragyog benne. A lelkünk fájt, hogy ennyi izzó, ragyogó igazságot pazarolt el a nagy asszony olyan nagy hazugságra, mint a Fernande s mikor láttuk, hogy a színész zseni legnagyobb teremtő ereje sem korrigálhatja meg az írót s nem hozhatja lelkünkig a maga lelkét.
Ám elválasztva Fernande mivoltától páratlanul dicsőséges a Márkus asszony Clotilde-je s érte érdemes volt a Nemzeti Színháznak Fernande-ot újra átdolgoztatni, ami nálunk egy kicsi bajt okozott, lévén itt Fernande régi átdolgozásában betanulva. Tegnap még lelkesebben ünnepelték aztán a művésznőt, aki alig győzte a hódolást megköszönni. Fényes toaletteket mutatott különben a szépséges vendég, ki mellett E. Kovács Mariska érzelmes és gyöngéd Fernande-je s P. Szép Olga víg és kedves Georgette-je érdemelnek első sorban dicséretet. Somogyiné, Tóth Elek, Szarvasi és Kovács buzgolkódtak még az előadás sikerén.
Nagyváradi Napló 1902. május 31.
Ez a miss Izidora Duncan a reklám eleven csodája. Balekebb országot, balekebb népet nem talált a kontinensen, mint Magyarország - idejött hát egyenesen Kaliforniából. Megengedjük, hogy új, meglepő és izgató az általa felfedezett és ellejtett klasszikus tánc, - de az már aztán határtalan vakmerőség, amit ez a fővárosi reklám szárnyain nagyranőtt táncosnő követel az ő produkciójáért. Amikor olyan neves nagy művészek, mint Márkus Emília, Jászai Mari, Vasquez Molina grófnő, Újházi Ede, Burrián Károly és a többiek 100-200 forintért járnak le vendégszerepelni a vidéki színházba - akkor ez a táncoló dáma elég vakmerő volt 500 forintot kérni egy estére Somogyi Károlytól. Erre az ajánlatra méltóbban nem válaszolhatott Somogyi Károly, mint hogy azt írta, hogy ő nem cirkuszigazgató és így a kisasszony vendégszereplésére egyáltalában nem reflektál.
Most azután, hogy mégis illő módon kipumpolhassa Nagyváradot a mezitlábos miss - megbízásából egy Grósz Vilmos nevű úr megkereste Nagyvárad város tanácsát, hogy a színtársulat eltávozása után engedélyezze a táncosnő fellépését három estén át. Nem kér egyebet a kis hamis a tanácstól, csak a következőket: adják oda Duncan kisasszonynak ingyen a Szigligeti Színházat teljes világítással s ezenfelül engedjék meg a 100 százalékos helyárfelemelést, és mindezt azért, mivel ő nagyságát miss Izidora Duncannak hívják, aki mezitláb táncol.
Reméljük, hogy e szemérmetlen követelést válasz nélkül dobja a városi tanács a papírkosárba és vigyázz arra, hogy ez a mezitlábos csoda ki ne pumpolhassa a nagyváradi balekeket.
Nagyváradi Napló 1902. június 4.
180. NYÍLT LEVÉL JÁSZAI MARIHOZ
És mindezek után panaszkodó hangon fordulunk a magyar drámai művészet nagyasszonyához, aki oly lelkes cikkeket írt a magyar ipar támogatása érdekében és annyi nemes ambícióval, tudással és fényes talentummal vívta ki hajdanán a magyar és a komoly művészet tiszteletét. Kimondjuk nyíltan, irtózatos bűnt követett el Jászai Mari asszony a magyar művészet és a komoly színjátszás ellen, mikor olyan himnuszokat zengett ezen miss Izidora Duncan nevezetű táncosnőről, s olyan zajjal s hozsannával reklamírozta, hogy a jó hiszékeny s Jászai szavát nagyra tartó közönség beugrott neki és özönlött a hirdetett csoda megbámulására. S míg száz meg száz szegény magyar színész kenyér nélkül jár a fővárosban, addig a mezítlábos csoda az ő hókuszpókuszai és Jászai Marinak hangos reklámai révén vagyonra tett szert és most folytatná a harácsolást a vidéken is az élelmes kaliforniai vagy Dob utcai táncosnő - ha ugyan megengednék ezt neki.
Kérdjük Öntől Nagyasszonyunk - jól van-e ez így. Nem gondolja, hogy ezek a mezítlábos csodák ferde útra terelik, megrontják a közönség nemes ízlését, mely eddig kielégítést talált a komoly drámai művészet gyönyörűségében. Olyan nagy ország vagyunk mi és olyan kevés a hivatott tehetséges művészünk, hogy szükség volt ideplántálni és nagyra fújni miss Izidora Duncant.
Ha mindez jól van így, úgy ne csodálja ám Nagyasszonyunk, ha öldösik az emberek egymást a belépő jegyért, mikor miss Izidora Duncan ugrál a pódiumon; - ellenben kong az ürességtől a színház, mikor egy Jászai Mari játssza Medeát vagy Élektrát. Dixi!...
Nagyváradi Napló 1902. június 4.
181. A DEMOKRÁCIA MAGYAR ÚTTÖRŐI
Kedden, június harmadik napján, százhét esztendeje múlt el, hogy Martinovics társai közül az utolsó kettőt, akik nem kértek kegyelmet, a huszonötéves Őz Pált s az alig húsz éves Szolárcsik Sándort megölte a bakó.
Vázsonyi Vilmos dr. múltkori nagyváradi felolvasásában ragyogóan és lelkes tudással ismertette a magyar jakobinusokat.
Kik voltak ezek a magyar jakobinusok? - Az akkori Magyarország legműveltebb, legnemesebb és legelőkelőbb szellemei. Kazinczy Ferenc írja róluk: "Nagyobb részük magasra törekvő, nagytehetségű, fiatal, jeles férfiakból, kedvelt írókból, tisztelt tudósokból áll vala, úgyannyira, hogy azt lehetne hinni, miképpen az értelmiségnek üzentek háborút. Sehol sem lehetett volna akkoron műveltebb szellemeket, jelesebb, finomabb, geniálisabb társaságot találni, mint a budai ferencesek zárdájában, hol a foglyok elzárva valának. Van-e magyar, ki ama falakra könnyek nélkül emlékeznék? Bennük nemzetünk díszei ragadtattak el tőlünk!"
Mi is hányszor mondottuk már el, hogy milyen rettenetesen visszaesett a magyar világ az aufkléristák kora óta, mikor maga II. József gyámolította a felvilágosodást és humanizmust szolgáló szabadkőmíves páholyokat s mikor a magyar főurak volteriánusok, aufkléristák voltak majdnem mindannyian.
A bakó elégette a magyar jakobinusok kátéit, de tudjuk, hogy mit vallottak ők.
Laczkovics János "Magyarország állapotáról" című röpirata adta a magyar demokraták mozgalmának az irányt. S ha valaki e röpiratot ma olvassa, nem tudja, mit bámuljon jobban? Azt-e, hogy már 107 év előtt volt valaki, aki korát így megelőzte? Vagy azt, hogy 107 év sem volt elég, hogy e röpiratnak számos igazságait túlhaladja?
A mai reakciós világban jó lesz, ha egy kis szemelvényt közlünk az első magyar demokrata férfiak tanításaiból. Íme néhány szemelvény.
"Magyarországnak kiváltságok és szabadítékokból szerkesztett alkotmánya s semmi világos, szilárd elvekkel nem bír.
,A társasági szerződésnek két alapja van: a polgárok egyenlősége és szabadsága.
"A lázadás és forradalom közt nagy a különbség. Amaz a szent törvények felforgatására készült összeesküvés által történik, emez a bűnöknek s a jó törvények sebeinek kiirtása által hajtatik végre.
"Magyarországban eddig csak két forradalom volt: Korvin Mátyás és II. József alatt, ki az arisztokrácia és teokrácia mételyét kiirtani szándékozott.
"Magyarország legnagyobb nyavalyái; a teokráciának nem szűnő láza és a főrendűek és nemesekből álló és a többi polgárok elnyomására törekvő kétfejű arisztokrácia.
Az eszközök, melyek által e két betegség ápoltatik: a tudatlanság, a fanatizmus s a szándékosan szítogatott kölcsönös gyűlölség.
"E szomorú állapotban kevesen értik az emberiség jogait! A főpapokban az emberiség érzetet a szívkeménység fojtja el; a mágnások, a gazdagabb nemesek, főpapok nem merik kivonni nyakaikat a tudatlanság igája alól, a polgárok s parasztok a terhek súlyától elnyomatva embereknek is alig érzik magukat.
"Innen van, hogy a magyarok sohasem dolgoznak ki gyökeres reformot. Csekélységekkel bíbelődnek, a törvények régi zavarát tűrik; az ünnepélyeket, szertartásokat szeretik s az elsőbbségről s előbbülésről vitatkoznak, s ha a görög hitű a római vallásúak közt ül, a hazát veszélyben forogni hiszik!
"Kettő szükséges a forradalomra: szellemi felvilágosodás és a nép nagy elnyomása.
"Az első sebes léptekkel közelít, a másikról untig gondoskodnak a főpapok s mágnások. Ezért történt, hogy a főpapság az úrbér és tanulmányok rendezését magához ragadta. De vizet szitákon merítenek.
"Nemsokára a dolognak egy új rendje álland be - hacsak minden szabad nemzeteket ki nem irtanak, minden könyvet meg nem égetnek, a könyvnyomókat, árusokat és az újságírókat, kik a szabad nemzetek történeteit hirdetik, meg nem hirdetik, [!] meg nem gyilkolják s végre Magyarországot a többi nemzetektől Kína falaival el nem zárják.
"Jobb lenne tehát a népnek jogait visszaadni, mielőtt azokat maga visszakövetelné, aminek meg kell történnie.
"Alkottassék az országgyűlésen két tábla a felső a mágnások és nemesek, az alsó a polgárok és parasztok számára.
"A főpapok az országgyűlésből s minden polgári hivatalból zárassanak ki s híveik legeltetéséve utasíttassanak. Vétessenek el tőlük a jószágok s láttassanak el illő évdíjakkal. Minden vallású lelkészek egyaránt fizettessenek a közpénztárból.
"Az alkotmány rendszere javíttassék meg; a közterhek minden rendbeliekre aránylag vettessenek ki.
"Az igazságszolgáltatás gyorsíttassék; a bírák egyedárúsága töröltessék el.
"Művészetek, ipar és kereskedelem gyarapíttassanak.
"A hivatalok betöltésében semmi tekintet ne legyen vallásra, születésre, osztályra."
...Ha ma élnének ezek a derék, nemes apostolok - hazátlan, istentelen, veszedelmes, kozmopolita, zsidó stb. címük volna s a főszolgabíró és rendőrfőkapitány urak jobban elbánnának velük a szocialistáknál is.
Nagyváradi Napló 1902. június 5.