SÖTÉT VIZEK PARTJÁN

Ültem partjain Babylonnak
S ültem már partjain a Gondnak.

Láttam már apró szenvedelmet
S láttam beteg, hosszú szerelmet.

Lelkemet már nagy válság ülte
S voltam kis álmok kis őrültje.

Néhányszor, már-már szinte hittem,
Néhányszor megjelent az Isten.

Hárfámat már fölakasztottam,
Hárfámat már leakasztottam.

Isten, kétség, bor, nő, betegség
Testem, lelkem összesebezték.

Voltam trubadúr, voltam bajnok,
Rossz hátgerincem százszor hajlott.

Mennyi sok mindent odaadtam,
Amíg ily szépen elfáradtam.

Ülök, csapdos ár és hideg szél
Babyloni sötét vizeknél.

MOSTOHÁIM A BETŰBEN

Ujjuk tintás, arcukon betüs bánat.
Állnak,
Mintha testvéreim volnának.

Lángolnak szennyesen és ifjan vének.
Égnek
S nem tudják, hogy miért, szegények.

Tudnak ördög-konyhán mérget kavarni,
Marni
S nem tudnak se élni, se halni.

De bánat ül mégis mindnek az ajkán
Csalfán.
Akárhogy: mégis az én fajtám.

AKIK MINDIG ELKÉSNEK

Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk,
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

A NYÁRI DÉLUTÁNOK

Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigoru vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő,
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.

Mint zavarodott szerelmesek,
Pírral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a Város. Szivük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk,
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

SÁRBAN VESZETT HÓ

Fehér hópelyhek, pici melódiák,
Gazdátlan álmok, fagyott angyal-szárnyak,
Jöjjetek, szálljatok, segítsetek
A sárnak.

Fent, a Semmiben, fehér, szűz a világ.
Óh, szép a Semmi, de jobb a valóság.
Jobb a sár, mint a köd s mint köd-kertben
A rózsák.

Sáros, édes Föld (milyen régi e dal),
Te vagy álmok s hópelyhek menedéke:
Élsz és sarad kacag a Semmire,
Az Égre.

RÓZSALIGET A PUSZTÁN

Éltem a Pusztán s megkisérteték:
Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán
Jött, jött, jött kacagva a Sátán.

Tövises Pusztán, csalánok között
Szórta elémbe a kincset. Kiszórta
S virított nyomban ezer rózsa.

Dalolva járok s aranyat szedek,
Büszkén kacagom ki a tunya álmot:
Hiszen én rózsák között járok.

S csalános szik-föld lábamat töri,
Dalolok, míg serked vérem száz sebben,
Evoé, a rózsaligetben.

AZ ŐS KAJÁN

Bibor-palásban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.

Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Én rossz zsaketben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.

Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.

Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.

»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.«

Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.

»Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.«

»Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?«

»Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok.
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.«

»Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.«

»Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon.«

»Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.«

»Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.«

S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.

Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.

ÁLOM ÁLOM HELYETT

Egy óriás jön messziről felém,
Gyilokkal, egyedül.
Kacagok: látlak, pilláimon
Éber manó-sereg ül.

Párnámba, érzem, kanócot lopott
Egy gonosz. Csitt: szelek
Rázzák a régi harangokat,
Sír valaki, remegek.

Ismét csönd. Jön már? Várom zsibbatag,
Nyögve, sírva hivom.
Most dalba fog a manó-sereg
S táncol a pilláimon.

Várok megint, egy nagy, sötét golyó
Gyulladt ki valahol.
Egy nagy szív lóg fényes üstökén
És zakatol, zakatol.

S valakit, aki talán sohse élt,
Látok most hirtelen.
Fekszik, mint én s az ágya felé
Csúszik a veszedelem.

Sikoltok: fény, megjött a kék Hajnal,
Szobámba bekacag
S szórja szomoru kacagással
Reám a kék sugarat.

AZ ÁHÍTOTT CSÖMÖR

Csak egyszer, csak egyszer
Rakhatnék elébük rakás aranyat,
A rosszak, a szépek, csodásak elé.
Csak egyszer, csak egyszer
Lakhatnék dúsan szerelemmel.

Csak egyszer, csak egyszer
Csapna a szivemre szent, lanyha csömör,
Az az áldott, az a híres, az a nagy.
Csak egyszer, csak egyszer
Búcsúzkodnék a szerelemmel.

Csak egyszer, csak egyszer.
Jóllaktam és hullna a büszke arany
Formás, csaló, pipogya lábuk elé.
Csak egyszer, csak egyszer
Számolnék el a szerelemmel.

CSENG AZ ÉLET

Cseng az élet harangszóval,
Cseng az élet hivogatón,
Cseng az élet, evoé.

Cseng az élet, mindig csengjen,
Cseng az élet, hadd támadjon
Mindig egy víg valaki.

Cseng az élet, hiszen mindegy,
Hogy ki örül az életnek,
Csak örüljön valaki.

Cseng az élet, hadd örüljön
Egy senki, egy senki úr,
Egy víg, szerény valaki.

VÁRÁS A TAVASZ-KUNYHÓBAN

Gyep-trónján a Tavasz-kunyhónak,
Öreg csont, újra itt ülök.
Tágult szemekkel és nyugtalanul
Hevülök.

A Tavasz-kunyhó fala: álom.
Szőnyege: mult. Tetője: vágy.
S avarra vetve gúnyosan, puhán
Kész az ágy.

A Zavar, a Tavasz leánya,
Minden sarokból rám nevet
S bedúdolnak ős, trágár dalokat
A szelek.

Ez az a nász, amit igérnek
S amit soha meg nem kapunk.
»Holnap«, súgja a végső Tavasz is
S meghalunk.

De várok a Tavasz-kunyhóban
S a nász-vágy mindig tegnapi:
Elment örökre, vagy sohse jön el
Valaki.

BOLYONGÁS AZÚR-ORSZÁGBAN

Menton, november, Azur-ország
Nem volt soha kékebb.
Menjünk el innen, integetnek
A rózsaszínű párázatban
Csodálatosabb, azurabb vidékek.

Mentünk tovább, méla Cap-Martin,
Mindjárt itt az este.
Menjünk el innen, amott várnak
Alkonyos, áldott, enyhe csöndben
Szűz, nagy tájak, amott messze, messze.

És mentünk a csillagos éjben
S megyünk, amig élünk.
Óh, csodálatos Azur-ország:
Óh, Élet, milyen nagy és szép
Minden tájad, melyet el nem érünk.

A KARÁCSONY FÉRFI-ÜNNEP

Bethlehem, a te hajnalod
Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,
Hogy fia fogant Máriának.
Mienk az arany, mirha, tömjén
S a nagy, fájó gondolatok.

Mienk az élet s kötelez:
Kisded-sírás velünk veszekszik,
A nagy Titok fejünkre fekszik.
Óh, testvérek, miénk az élet,
Bennünket biztat és sebez.

Óh, élni bús és élni szép:
Áldott az, aki befogadja.
Ma, akinek van édesanyja,
Hím testvérem, borulj elébe
S csókold meg sírva a kezét.

AZ ALVÓ CSÓK-PALOTA

Halálon innen, Életen túl,
Csak férfi-ember juthat oda,
Csak szomorú hím juthat oda,
Ködben, homályban alszik, alszik
A csók-palota.

Ezer szobában ezer asszony,
Fehér, szép asszony várva piheg,
Forró, nagy asszony várva piheg
S mint tűzharang, úgy csendül, úgy kong,
Úgy ver a szived.

Ajtót ajtóra lopva nyitsz ki,
Mindenütt asszony és nyoszolya,
Parfüm, tűz-asszony és nyoszolya,
Csók-labirint és ezer asszony
És ezer Soha.

Ott fogsz futkosni mindörökké,
Gyáván, vacogva, csóktalanul,
Jégvirágosan, csóktalanul
S barna hajadra a nagy Ősznek
Hóharmata hull.

ASSZONYOK A PARTON

Állt a parton ezer asszony
Keszkenővel és virággal,
Kik zokogtak, integettek
S én ujjongtam a hajón.

Jött az alkony s ködbe vontan
Állt a parton ezer asszony.
De még láttam a zsebkendőt,
De még hullott a virág.

Jött az éj és úgy sötétlett,
Mint a multunk, mint a bosszú,
Állt a parton ezer asszony
És én sírtam a hajón.

Mert nem láttam már egyet sem,
Sem keszkenőt, sem virágot
S úgy hangzott, mint egy mese:
»Állt a parton ezer asszony.«

SÍRÁS AZ ÉLET-FA ALATT

Lentről nézem ős terebélyed,
Piros csodákkal rakott Élet.
Óh, jaj,
Te hitvány, te hitvány, te hitvány.

Nem áhitott így soha senki,
Nem tud téged más így szeretni.
Óh, jaj,
Hiába, hiába, hiába.

Csodáidból csak egyszer adnál,
Fiadnak csak egyszer fogadnál.
Óh, jaj,
Be várom, be várom, be várom.

Véremmel hívlak, csallak, várlak,
Véremmel gyűlöllek, imádlak.
Óh, jaj,
Csak nézlek, csak nézlek, csak nézlek.

És itt maradok, itt a porban,
Tudom, én tudom, eltiportan.
Óh, jaj,
Halálig, halálig, halálig.

ÜLÖK AZ ASZTAL-TRÓNON

Ülök az asztal-trónon,
Én, mámor-fejedelem
S fejemet, a süllyedtet,
Följebb-följebb emelem.

Nagy szemeim tüzelnek,
Fülemben ifju dalok.
Orrom, szám, szivem töltik
Muskotályos illatok.

Boros, nagy dicsőségem
Villámlik, szinte vakít.
Kiáltok: »Hozzatok, hejh,
Egy inséges valakit.«

»Ma királyi kedvem van,
Ma az élet meghatott,
Ma sajnálok, ma szánok,
Ma szeretek, ma adok.«

S az első bús jöttmentnek
Pénzecském megcsörgetem
S királyian, vidáman
Lábai elé vetem.

A NAGY PÉNZTÁRNOK

»Gyere.« (Szólott a nagy Pénztárnok
S ömlöttek elébem az ezrek.)
»Gyere, nyavalyás, nyűgös ember,
Most kifizetlek.«

»Bajjal születtél: itt az ára.
Néhány bankó, mert sok husáng ért.
Tekercs-arany a kora-csókért,
Az ifjuságért.«

»Szemed, szived, gerinced béna?
Zúg a fejed, kerül az álmod?
Én most mindent, amit csak adtál,
Aranyra váltok.«

»Itt a napszám, mert sokat sírtál.
Itt a vérdíj, hogy magyar lettél.
Itt a pénz, mert sokat nótáztál,
Sokat szerettél.«

»Nagyon hittél, nagy fizetést kapsz.
Elpoklosodtál: itt a bére.
Itt a kínod, itt a reményed
S a szíved vére.«

»Eredj.« (Szólott a nagy Pénztárnok
És én nem bírtam elinalni.)
»Ki vagy fizetve, béna koldus
S most meg fogsz halni.«

ÖRÖM-VÁROS VOLT A HAZÁM

Arany-bércek, arany-kupolák,
Véremet az út pora issza,
Öröm-városból menekülök én
S nem mehetek sohase vissza.

Öröm-város volt az én hazám,
Most is sajog sanyaru testem.
Korbáccsal vertek ki, mert egy napon
Szomoruság bűnébe estem.

Futok, futok. Zengő városom
Átkot szórt a bús pártütőre.
Csak néha küld egy-két kis aranyat
Vékony örömre, borra, nőre.

Arany-bércek, arany-kupolák,
Öröm-városnak örök pírja,
Ha pénz égeti koldus-zsebemet,
Tiértetek örülök sírva.

LÁZÁR A PALOTA ELŐTT

I.                     Éjfél, valaki dúskál: Neszt küld a drága palota. Pénzt olvas valaki. Zenék zenéje: Nem hallottam még ilyet soha. Selymes papirok, Ím, halk és büszke zsoltárra gyujtnak. Csilingelnek a kölyök-ércek. Zeng az arany S az én könnyeim hullnak. S én a palotát támasztom. Zúg, megtolul, viharzik a zene. Milyen zsolozsma, Mintha a világ Minden öröme benne zengene. Kié az a pénz? Az én könnyeim hullnak. Száradjon el a keze, Gonosz és boldog keze A nyomorultnak. II.                     Egy cifra házban Örömben, lázban Összegyültek a gazdagok. Énekeltek a gazdagok Egy cifra házban. Az utca sarkán, Íme, vad, harsány Zsoltár zendül. Lázár dalol, Fölnéz a házra és dalol Az utca sarkán. Mélyén az éjnek Mint támad ének? Elsápadnak a gazdagok, Elnémulnak a gazdagok Mélyén az éjnek. S csönd, Lázár hallgat. Tapsot a dalnak. És tapsolnak a gazdagok, Hahotáznak a gazdagok. S csönd, Lázár hallgat. III.                     Ősszel és szomoruan jön meg Az öreg Lázár a Bibliából S a gazdagok félve köszönnek. Lázár lélegzik, lépdel, hallgat. Látatlanul vele érkeznek Régi, nagy, béna, ős hatalmak. Lázárnak néha melle hördül, Szeretne egy nagyot kacagni, De a szája sírásra görbül. Lázár az örök őszi-béna S a Földön még szokás örülni. Ő is szeretne néha-néha. Ő is szeretne táncra kelni S rőt erdőkben, rőt szatirokkal Tréfás dudánál énekelni. Be is áll az öröm-piacra, Rossz mellével asszonyokat vár S valamit, amitől kacagna. Óbort és mustot hoz elébe A gazdagok megriadt nyája S ő bekóstol az édes lébe. Bekóstol s testét megcsiklandja Olykor egy lány, olykor egy asszony S ez a Lázár örök kalandja. Asztmás melléből fuldokolva Jön föl az Ősznek köhögése, Mintha egy csúf kéj-sóhaj volna. Erre a köhögős örömre Elfakulnak szivek és arcok: Ősz lesz. Mintha a Halál jönne.

A GAZDAGSÁG ÁLMA

Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.

Valakinek szeme ragyog,
Szórja a levelet marokkal
S cseng a szive:
»Halleluja, szép aranyok.«

Kél a nap s irigyen nevet:
Valaki boldog. Csönd a parkban
És hullanak
Garmadával a levelek.

JÚDÁS ÉS JÉZUS

Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.

Enyém volt minden áldomásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszoruztam a fejed,
Szerettelek.

S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.

Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.

Galád vagyok? Galád az Élet.
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?

Írott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői, bűnös, bús szemek
Megértenek.

CSAK EGY PERC

Egy perc és megcsókol az Élet,
Testem vidám, lángoló katlan.
Égnek a nők, a házak, utcák,
A szívek, álmok. Minden ég
És minden halhatatlan.

Egy perc és kis ördögök jönnek:
Üstökkel a lángot lohasztják.
Jön a kétség, a húnyás, nagy Fagy.
A sár jön s tán eszünkbe jut
Egy vasalatlan nadrág.

Egy perc és szörnyü buta balság
Ül mellünkre jeges üleppel.
Röhögést hallunk: »Lapos erszény,
Bajos ember, kis valaki,
No-no, lassan a testtel.«

Egy perc és meghal minden bennünk.
Meghal a mesebeli herceg,
Meghal az Öröm. S mi sóhajtunk:
»Rossz Isten, adnál legalább
Csak tízszer ennyi percet.«

HAVASOK ÉS RIVIÉRA

Havas üstökünket jégsapkás
Vihar-kölykök hada cibálja
S lábunk alatt Tavasz kacag,
Nyíló kaktusz, áloe, pálma.

Az Alpokon vagyunk a Végek,
Minden kis szél-ficsúr bolondja
S lent a Nap a szent sugarat
S őrült kékjét a tenger ontja.

Mi csak szögeljük büszke kínban
Fejünket a hideg egeknek
S lábunk alatt finom urak
S parfümös asszonyok nevetnek.

Mi védjük őket, mi: a Végek.
Gémberedett, nagy testünk óvja
S végzi, hogy másoknak legyen
Sok-sok, boldog, tavaszi óra.

Meghalna, ha egyszer lerogynánk,
Az a Tavasz, ott lent a parton,
Meghalna pálma s a mosoly
Finom, együgyű, úri ajkon.

Ha mi egyszer egy dörgedelmes,
Rettenetes, nagy példát adnánk:
Hegy-bajtársak, egy szép napon
Mi lenne, ha lelátogatnánk?

UZSORÁS KHIRON KERTJE

Szebb tavasza Athénnek nem volt,
Nem is lesz annak soha mása.
Khiron volt az athéni ifjak
Uzsorása.

Dús hajlékra sohase hullt még
Annyi keserű legény-átok.
Sehol se nyíltak olyan szépen
A virágok.

Az élet szép: zengte a szent kert,
Khiron kertjében zene zengett.
Nem hallott Athén arany-ifja
Soha szebbet.

Khiron pénzéből kelt a mámor
Lanyha éjeken szerte-szerte.
Szállt az illat. Zengett, pompázott
Khiron kertje.

Hullt az átok és szállt az illat,
Bukott Athén sok szép legénye
S a virágok büszkén kacagtak
Föl az égre.

PÉNZ A REMETESÉGBEN

Beszálltam egy bús rengetegbe,
Égett nagy sebem, égett.
Üzengetett hozzám trillázva
Az Élet.

Ír-füvet fekélyes sebemre
Megbékült szívvel raktam:
Zúghatott a csúf, pénzes Élet
Miattam.

Éltem és a halálra vártam
S várván várva a véget:
Egy idegen ős-bozótomba
Betévedt.

»Vizet adj!« S én hűs vizet adtam
Bozótom fészerében
S pénzt dobott a vendég-gazember
Elébem.

S én nyomban vágytam a világot,
Én, a bús erdők foglya
S szaladtam vissza az Életbe
Zokogva.

VÉR ÉS ARANY

Nekem egyforma, az én fülemnek,
Ha kéj liheg vagy kín hörög,
Vér csurran vagy arany csörög.

Én tudom, állom, hogy ez: a Minden
S hogy minden egyéb hasztalan:
Vér és arany, vér és arany.

Meghal minden és elmúlik minden,
A dics, a dal, a rang, a bér.
De él az arany és a vér.

Nemzetek halnak s újra kikelnek
S szent a bátor, ki, mint magam,
Vallja mindig: vér és arany.

MI URUNK: A PÉNZ

Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri Magunkból,
Istenem, be kevés marad.

Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.

Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot.

Tegnap Dantét őrte meg agyunk
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.

S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad.

FUTÁS A GOND ELŐL

Fekete ördög,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Kerget a Gond, a
Fekete ördög.

Fekete ménen
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Úgy jöttem ide:
Fekete ménen.

Nincs nekem álmom,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Itt a Dunánál
Nincs nekem álmom.

Pogánynak szültek,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Űz, kerget a Gond:
Pogánynak szültek.

Nyugat bús pírja
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Meg ne vakítson,
Nyugat bús pírja.

Aranyak intnek,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Turánra gondolj:
Aranyak intnek.

Ázsia síkja
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Parancsol nékünk,
Ázsia síkja.

Ott voltunk hősek,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Itt gyávák vagyunk,
Ott voltunk hősek.

Ott nem ismertük
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Gondját a Pénznek,
Ott nem ismertük.

Fekete ördög,
(Gyí, gyí, csoda-ló)
Nyomunkban van a
Fekete ördög.

A ZOZÓ LEVELE

Párisba eljött egy legény,
Idegen volt a csókja s pénze.
Szegény Charles-om, ne szidj meg érte.

Bús virág a párisi lány,
Halvány kelyhét ahogy kinyitja,
Eljön a Pénz és leszakítja.

Kis testem borzad és remeg.
Ki vigyáz a szegény virágra?
Kell a harmat s a harmat drága.

Párisba eljött egy legény,
Idegen volt a csókja, pénze.
Szegény Charles-om, ne szidj meg érte.

PÉNZ ÉS KARNEVÁL

Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen:

»Óh, élet Karneválja,
Töméntelen vidámság,
Robogó, boldog órák,
Szép szüzek megadása,
Heves mámor-parázsok,
Megtalált múzsák, Szépség,
Óh, te áldott, hatalmas,
Galád, rossz isten: Pénz, Pénz,
Óh, szánj meg minket. Ámen.«

DÚS LOVAG NÁSZA

Szűz asszonyok: friss telivérek
S tüzes fiúk bilincsbe verve
Állnak.
Ez: halvány Dúsnak nászi terme.

Jön Dús lovag az asszonyával:
Virágosak, vánnyadtak, vének.
Fölbúg
Szerelmesen, búsan az ének.

Virágos ágy, csalóka tükrök,
Nehéz parfüm. A fény fölissza
Csókjuk
És százszorosan szórja vissza.

Bilincses ifjak, friss leányok
Állnak, várnak, tűrnek, figyelnek,
Sírnak
És nászdalokat énekelnek.

A NÉMA MADARAK

Ott húznak el minden délben,
Nyári délben,
A süstörgős, a fénycsóvás Nap alatt:
Arany-tollas, arany-boglyas
Madarak.

Kincs-madarak, csodás griffek,
Néma griffek,
Napba-néző, elátkozott keselyük.
Egy-egy gyémánt, büszke gyémánt,
A fejük.

Hangtalanok, büszke némák,
Könnyes némák.
Lehullnának, ha egy hangot ejtenek,
Szürkén, mint a szürke sorsu
Verebek.

S ott húznak el minden délben,
Nyári délben,
Sötét gőggel ragyogva a Nap alatt:
Arany-tollas, arany-boglyas
Madarak.

THAISZOK TAVASZI ÜNNEPE

Kék hajnal, most szalad
Fészkébe az éjjel.
Tavasz van.
Viszem a leányokat
Föl a hegyre
Síppal, hegedűvel, nyári zenével.

Kendőzött karaván,
Eleven, buja kertek,
Éji leányok.
Itt van az új Pán:
Gyertek utánam,
Szomorú Thaiszok, gyertek, gyertek.

A Duna harsog,
Ligetek zendülve köszönnek:
Ím, jön az új Pán
S az új leányok,
Az éji nimfák,
Budapest leányai jönnek.

A csókos város pihenjen,
Ez a tavasznak ő csoda-napja.
Szűz szerelemről énekeljetek,
Szegény leányok.
Ez egy napon
Csókját pénzért Thaisz se adja.

Festékes ajkaitok elé
A szent tavasz virágait tartom,
Virágra hulljon ma a csókotok:
Ma nem úr a Pénz.
Énekeljetek
És siessetek, mert jön az alkony.

Bús alkony, most rohan
Fészkéből az éjjel.
Budapest üzen:
Indul már a Pénz,
Megtört a varázs,
Menjetek leányok szerte-széjjel.